magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Adamczyk Bogdan: A magyar–lengyel barátság ezeréves története


A magyar és lengyel államok körülbelül ugyanabban az időben alakultak. Hasonló, de nem ugyanolyan körülmények és feltételek mellett. Közép-Európában évszázadokon keresztül azokat a területeket foglalták el, ahol a keleti és a nyugati civilizációk kereszteződtek. Már ezek a feltételek és körülmények is befolyásolták és irányították a magyar és lengyel nemzet jövő sorsát. Ezek nagymértékben forrásává váltak annak a csodálatos jelenségnek a nemzetközi kapcsolatokban, amit magyar–lengyel barátságnak nevezünk. Erről a barátságról sokat írtak, kifejezésre jutott mindkét nemzet művészetében, irodalmában, történelmi irataiban és a publicisztikákban. Sőt, a magyar–lengyel barátság szilárd, de nehezen mérhető elemmé vált a Visztula és a Közép-Duna közt élő népek köztudatában. Az egyik legnagyobb magyar költő, Arany János egyszer azt írta:

„A magyar szívesen üdvözli a lengyelt, az ismeretség új, de a barátság régi.” A 19. századi lengyel publicista Stanislaw Worcell pedig ezt a gondolatot a következőképpen fejezte ki: „Magyarország és Lengyelország két ősi tölgyfa, mindegyikük külön és önálló törzzsel, de gyökerei szélesen szétterülnek és összefonódnak a föld felszíne alatt, és láthatatlanul összekapcsolnak egymással. Innen van léte és frissessége az egyiknek, valamint élete és egészsége a másiknak. ”

Worcell gondolatait folytatva meg kell említeni a magyar–lengyel barátság történetében azokat a momentumokat, melyek jellemző és meghatározó szerepet játszottak.

A régi Magyar- és Lengyelország történetét elemezve hasonló társadalmi szerkezetet találunk, hasonló politikai és szociális rendszert és közel azonos állami problematikát. Ezzel a dilemmával szemben szilárd központi hatalom, vagy anarchiává változó szabadság áll. Később a függetlenség elvesztése, az idegen uralom hosszú évei, a szabadság elvesztése, a szabadságharcok, a külföldi száműzetések, a függetlenség jelszavai a két ország legtipikusabb politikai és szociális problémái közé tartoztak. Ezenkívül a két ország gazdasági struktúrájában is vannak hasonlóságok. Magyarországot és Lengyelországot a múltban a gazdasági fejlődés gyenge dinamikája jellemezte: belső és külső kereskedelem, nehézipar, és ami ezzel jár, a városok gyenge fejlődése. Amikor még a középkorban a két országot impozáns gazdasági fejlődés jellemezte, már nemsokára jött a gazdasági regresszió, amely a feudalizmus végéig tartott, a 19. század feléig.

A kultúrában mindkét nemzetnél élesebbek a hasonlóságok. Függetlenül az idegen inspirációktól, a nyelvi és mentalitásbeli különbségektől, a lengyel és magyar kultúra formában és tartalomban a legközelebb állnak egymáshoz Közép-Európában. Beleértve a várak, nemesi kastélyok, városházák építészeti stílusát is. A kultúrában is tapasztalhatók kölcsönös átszivárgások. A Kárpátok nem jelentettek akadályt, nem elválasztották, hanem összekapcsolták a két népet. Manapság sem választanak el minket, amikor már nem töltik be a határ szerepét a két ország között.

A legközelebbi időkben a magyar–lengyel közreműködés a politika, gazdaság és kultúra minden területét átfogja. „A két tölgyfa gyökerei “, melyek a két nemzetet szimbolizálják, továbbra is egybenőve, összekapcsolódva alkotják az erős, tartós és már hagyományos magyar–lengyel barátságot. A lengyel–magyar kapcsolatokról beszélve nem lehet figyelmen kívül hagyni a konfliktushelyzeteket sem, melyek a következő nemzedékeknél gyorsan feledésbe merültek. Arról a körülményről sem szabad megfeledkezni, hogy Lengyelország életerős érdekei gyakran a magyartól eltérő irányba mentek. Az akkori Lengyelország politikája a Balti-tengerrel és a keleti határral volt összekapcsolva, a magyar érdekeltségek pedig Dél- és Délkelet-Európához fűződtek. Oda vezetett a magyar politikai expanzió és onnan jött a halálos veszély a magyar állam egzisztenciájára. Hosszú idegen elnyomás sújtotta mindkét nemzetet.

A magyarok és a lengyelek nem tartoznak közös nyelvcsaládhoz. Másképpen alakult az adott nemzetek államszervezése. Ezt a barátságot a politikai uniók, a királyi családokon belüli házasságkötések és közös szentjeink szilárdították meg. Ez a barátság ne legyen csak történelmi és pusztán csak hagyományos, ne csak az ismert mondást ismételgessük:

„Lengyel–magyar két jó barát,

Együtt harcol, s issza borát”,

hanem tegye kapcsolatainkat is éltetővé, gazdagítsa imáinkat és emelje Istenhez szívünket.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008