magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


F. Gál Sándor: Moz­gás­tér


Nem egy­szer fog­tam tol­lat, hogy a népművelői hi­va­tás­ról, szak­mai eti­ká­ról, vagy az in­téz­mé­nyi tehetetlenségről ír­jak. In­dí­té­ka oly­kor az a tény, hogy a po­li­ti­ku­sok böl­cses­sé­ge nem ju­tott ad­dig, hogy vá­lasz­tá­si cik­lu­so­kon túl­mu­ta­tó és cik­lu­so­kon átívelő fo­lya­mat­ként ter­vez­zék az ál­la­mi kö­te­le­zett­sé­get a kul­tu­rá­lis szfé­ra mű­köd­te­té­sé­ben. A ha­ta­lom gya­kor­lói tör­té­nel­mi örök­sé­gün­ket az egyleti/kö­zös­ségi/művelődési há­zat, az önszerveződő kö­zös­sé­get, együtt a népművelőkkel esz­köz­ként hasz­nál­ták, és min­den­ha­tó­ként si­ker­re, vagy ku­darc­ra ítél­ték. A kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés so­sem volt szak­mai bel­ügy. A kul­tú­ra ma­ga a tár­sa­da­lom, ál­la­po­ta de­ter­mi­nál­ja a de­mok­rá­cia fej­lett­sé­gi szint­jét, irányt és táv­la­tot ad a de­mok­ra­ti­kus fejlődésnek. A közművelődés szak­mai fó­ru­ma­i­nak adós­sá­ga, hogy a ma­gyar köz­mű­ve­lő­dési in­téz­mény­rend­szer ha­gyo­má­nya­i­nak fe­lül­vizs­gá­la­ta az utób­bi más­fél év­ti­zed­ben el­ma­radt. Adós­ság, hi­szen a rend­szer­vál­tást követő évek­ben különböző fenn­tar­tói, működtetői mo­dell je­lent meg a fel­adat­el­lá­tás­ban. Ezek­ben a különböző in­téz­mé­nyi mo­del­lek­ben fel­hal­mo­zott ta­pasz­ta­lat, tu­dás köl­csö­nös meg­is­me­ré­se, meg­is­mer­te­té­se, elem­zé­se tí­pu­son­ként el­kü­lö­nít­ve ka­pott te­ret és időt. En­nek egyik kö­vet­kez­mé­nye, hogy az ön­kor­mány­za­ti fenn­tar­tá­sú és a köz­hasz­nú tár­sa­sá­gi in­téz­mé­nyi for­ma kép­vi­se­lői kö­zött esz­me­cse­re he­lyett oly­kor fel­szí­nes vi­ta folyt.

Az el­lá­tat­lan te­le­pü­lé­sek le­fe­dé­sé­re meg­al­ko­tott új fo­ga­lom a „kö­zös­sé­gi szín­tér” ki­fe­jez­te a kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés ér­dek­vé­del­mé­nek csődjét. A CXL. tör­vény ér­tel­me­zé­sé­ben felfedezhető az a re­a­li­tás, amely köz­ve­tí­tet­te a fenn­tar­tó ön­kor­mány­zat­ok­nak a kul­tú­ra nélkülözhetőségét.

A szak­mi­nisz­té­ri­um kí­sér­le­te a közművelődés sta­tisz­ti­kai rend­sze­ré­nek a meg­vál­to­zott kö­rül­mé­nyek­hez történő ala­kí­tá­sa nem fejeződött be. A kul­tu­rá­lis te­rü­le­ten működő jo­gi sze­mé­lyi­sé­gű ci­vil szer­ve­ze­tek döntő ré­sze ki­ma­radt ebből a na­gyon fon­tos, az ága­zat­ban fo­lyó értékőrző, közvetítő te­vé­keny­sé­ge­ket lát­ha­tó­vá tevő in­for­má­ci­ós rendszerből.

Be­me­re­vült az in­téz­mé­nyi struk­tú­ra, egy­re in­kább te­ret nyert az eg­zisz­ten­ci­át védő de­fen­zív be­ál­lí­tó­dás és jellemzővé vált az egy­re szűkülő moz­gás­tér. A közművelődési in­téz­mé­nyek te­vé­keny­sé­gé­nek el­fo­ga­dott­sá­ga, meg­íté­lé­se sok he­lyen bi­zony­ta­lan­sá­got ered­mé­nye­zett. Kor­tü­net, hogy gya­nú, kö­zöny, vagy rö­vid­lá­tás aka­dá­lyoz­za a szak­mát ab­ban, hogy fel­is­mer­je és el­is­mer­je ter­mé­sze­tes part­ner­nek a ci­vil kö­zös­sé­ge­ket. Moz­gás­te­rünk már rég el­tér a meg­szo­kot­tól, és hogy szű­kül, vagy bővül-e ez – pél­dák iga­zol­ják – függ az in­téz­mé­nyek­ben dol­go­zó nép­művelőktől. Sum­máz­va ír­hat­nám, hogy a ránk ha­gyott in­téz­mé­nyi örök­ség­ben az ál­ta­lunk for­mált kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés a he­lyi tár­sa­da­lom de­mok­rá­cia fel­fo­gá­sát döntően be­fo­lyá­sol­hat­ja. Ha az if­jú­ság­ra te­kin­tek jövőt ala­kí­tó tényező a népművelői hi­va­tás. Ha nem ilyen, ten­ni kell ró­la, hogy ilyen­né vál­jon. Ez a népművelő tár­sa­da­lom felelőssége.

Si­ker és ku­darc

A közművelődés hét­köz­nap­ja­i­nak elem­zé­sé­vel – val­lom, hogy a kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés ün­ne­pi al­kal­mak so­ro­za­ta – a si­ke­rek és ku­dar­cok vál­ta­ko­zó rit­mu­sá­ban él a népművelő, mert, mint hi­va­tá­sos ün­nep­csi­ná­lók­nak ez lét­ele­me. Szak­mai kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban si­ker­tör­té­ne­te­ket ol­vas­ha­tunk – szük­sé­ges­sé­ge vi­tat­ha­tat­lan, sőt – de ku­dar­ca­ink tör­té­ne­tét oly­kor csak külső kri­ti­kus szemlélő/befogadó fo­gal­maz­za meg. A ku­dar­cok ele­me­zé­se és le­jegy­zé­se fon­to­sabb len­ne, mint a sze­mér­mes, felejtő vi­szo­nyu­lás, hi­szen en­nek el­mu­lasz­tá­sá­val egy újabb ku­darc mag­ját vet­jük el. Sok eset­ben a ku­darc­hoz leg­alább annyi ener­gia kell, mint a si­ker­hez. Oly­kor a rá­for­dí­tott mun­ka és pénz sem mu­tat nagy el­té­rést. Ez a ta­pasz­ta­la­tom sze­rin­ti „mi­ni­má­lis” kü­lönb­ség meg­ér­dem­li a fi­gyel­met, hi­szen ha­tá­sá­nak kö­vet­kez­mé­nyei in­téz­ményt, eg­zisz­ten­ci­át egy­aránt ve­szé­lyez­tet. Ezért szak­mai szem­pont­ból in­do­kolt­nak tar­tom és ta­lán ha­tá­so­sabb és célravezetőbb is az „előzményben” – felelősség he­lyett – a kö­vet­kez­mé­nye­ket elemezni. Ez­zel fel­tár­ha­tó és elkerülhető/átminősíthető a ku­darc, amely­nek most csu­pán há­rom jellemzőjét eme­lem ki: a tu­dás­hi­ányt, a ru­tint, és az igény­te­len­sé­get. Említhető még a népművelői mun­ka ne­u­ral­gi­kus ele­me az időhiány – de ak­kor is va­la­mi tu­dás hi­ány­zik, vagy a ru­tin ta­kar­ja el a leselkedő ve­szé­lye­ket.

Az in­téz­mé­nyi lét ha­gyo­má­nyai, a fenn­tar­tó el­vá­rá­sai bék­lyó­já­ban ne­héz meg­lát­ni, hogy a fel­té­te­le­zett „min­den­hez ér­té­sünk” s ugyan­ennyi­re az „eh­hez nem ér­tünk” gon­dol­ko­dás­mód mi­lyen ve­szé­lye­ket hor­doz. Akik még­is rá­lát­nak a nyil­ván­va­ló tu­dás­hi­ány­ra, a „re­bel­li­sek”, vagy le­tér­nek a pá­lyá­ról, vagy ki­fá­rad­nak.

Ve­gyük első pél­dá­nak a humánerőforrás fej­lesz­tést. Ezen a te­rü­le­ten pi­ac­ra jut­ni nem egy­sze­rű, s nem is egy éves erőfeszítést igénylő mun­ka. Köz­sé­gi in­téz­mé­nyek­nek – és szá­mos vá­ro­si művelődési köz­pont­nak – nem cél­ja, hogy in­téz­mé­nyük ér­de­kelt­sé­gét fel­fe­dez­zék, hogy a hi­ány­zó tu­dást meg­szer­zé­sé­re tö­re­ked­je­nek. En­nek egyik aka­dá­lya, hogy szo­mo­rú­an, vagy in­du­la­to­san meg­ál­la­pít­ják, hogy a szük­sé­ges fel­té­te­lek több­szö­rö­sen meg­ha­lad­ják lehe­tőségeiket. Ebből az alap­ál­lás­ból kö­vet­ke­zik, hogy a „felnőtt­képzési szek­ci­ó­ból” ők foly­ton tá­vol ma­rad­nak, s eszük­be sem jut, hogy mi­lyen hasz­nos part­ne­rek le­het­né­nek a te­le­pü­lé­sen, te­le­pü­lés­cso­port­ban, ha…

Má­sik pél­da a nyil­vá­nos­ság meg­nye­ré­sét cél­zó tevékenységről. Nap­ja­ink­ban ta­pasz­tal­ha­tó ti­pi­kus népművelői be­ál­lí­tó­dás, hogy ott is sa­ját kom­pe­ten­ci­át fel­té­te­lez, ahol nyil­ván­va­ló a bir­to­kolt és a szük­sé­ges tu­dás minőségbeli kü­lönb­sé­ge. Az in­téz­mé­nyi PR tervező, kivitelező mun­ka olyan tu­dást igé­nyel, amely­hez ta­nu­lás­sal jut­nak a hozzáértők. A fel­is­me­rés azért kö­vet­ke­zik be ne­he­zen, mert a közmű­velődési in­téz­mény­ben dol­go­zó kol­lé­ga bá­tor há­lyog­ko­vács­ként dönt, al­kot és al­kal­maz. A kö­vet­kez­mé­nyek fel­mé­ré­sé­re nincs ide­je, és vall­juk be tu­dá­sa sem. A tu­dás­hi­ány okán oly­kor ki­de­rül, hogy az al­kal­ma­zott esz­kö­zök ki­vá­lasz­tá­sa, időben, tér­ben történő meg­je­le­né­se nincs a he­lyén. Meg­annyi ki­do­bott pla­kát, in­for­má­ci­ó­val te­le­írt, el­dob­ha­tó szó­ró­lap, rosszul szer­ve­zett saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó, bevezető ak­ció hi­á­nya jel­zi a ku­darc fe­lé vezető utat.

A ru­tin, a meg­szo­kott sé­mák al­kal­ma­zá­sa sem visz más irány­ba. Egy ren­dez­vény meg­szer­zett is­mert­sé­ge nem ki­hí­vást – esz­me­cse­ré­re, vi­tá­ra al­kal­mat kereső in­gert –, ha­nem nyug­ta­tó ké­nyel­met je­lent sok kol­lé­gá­nak. Ezért a ve­szély­re csak ak­kor érez rá, ami­kor az ad­dig si­ke­res prog­ram ve­szít lá­to­ga­tott­sá­gá­ból, a mé­dia érdeklődése csök­ken, és a foly­ta­tás­hoz nem ta­lál pá­lyá­za­ti lehetőséget a ki­zá­ró­la­gos for­rás­ként ke­zelt Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap ki­írá­sa­i­ban. Az­tán meg­je­le­nik egy vál­lal­ko­zó és az ere­de­ti­leg fel­hal­mo­zott kap­cso­la­ti tőkét és el­fo­ga­dott­sá­got sa­ját hasz­ná­ra for­dít­va biz­to­sít­ja a prog­ram foly­ta­tá­sát. Az „én ta­lál­tam ki” sem­mi vé­dett­sé­get nem biz­to­sít, az öt­let­gaz­da ke­se­rű­en ta­pasz­tal­hat­ja, hogy a fo­lya­ta­tás si­ke­ré­hez már nincs kö­ze. Ru­tin­ból le­szünk vesz­te­sek, en­nek be­is­me­ré­se sen­ki más­nak nem ér­de­ke, mint szak­mánk­nak. Mennyi prog­ram vált se­ma­ti­kus­sá, mennyi ren­dez­vény­so­ro­zat ful­ladt ki, mert az igé­nyek vál­to­zá­sát nem ér­tel­mez­te a prog­ram gaz­dá­ja, mert a meg­szo­kott mód­sze­rek vélt biz­ton­sá­ga mi­att el­ma­radt a vál­tás.

Ha már a ren­dez­vény­szer­ve­zést vet­tem pél­dá­nak, nem ér­tem, hogy az NFT II. a 2007–2013 költ­ség­ve­té­si cik­lus, va­la­mint a 2004. évi L. Tör­vény a Nem­ze­ti Ci­vil Alap­prog­ram­ról is­me­re­té­ben mi­ért to­po­rog a szak­ma döntő több­sé­ge a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap ka­pu­já­ban. Több mint gya­nús, hogy az is­mert, a meg­szo­kott csa­ló­ka biz­ton­ság­nak, a má­sol­ha­tó pá­lyá­za­tok­nak nagy sze­re­pe van eb­ben. Ír­hat­nék a ru­tin po­zi­tív tar­tal­má­ról is, ami ese­ten­ként cso­dá­lat­ra kész­te­ti part­ne­rün­ket. Pél­dá­ul hi­he­tet­len al­kal­maz­ko­dó­ké­pes­sé­günk, hely­zet­konf­lik­tust kezelő kész­sé­günk, de most nem eb­be az irány­ba kí­vá­nom foly­tat­ni.

Az igény­te­len­ség egy for­má­já­ról – a szak­mai fó­ru­mo­kon sem kri­ti­kát, sem elem­zést ed­dig nem ér­de­melt – a fesz­ti­vá­lok okán kí­vá­nok ír­ni né­hány gon­do­la­tot. Több kül­föld­ön járt kol­lé­ga egy­be­hang­zó be­szá­mo­ló­ját hal­lot­tam a lá­tott, ta­pasz­talt vá­ros­ün­nepekről. Mint­egy el­ér­he­tet­len célt em­le­ge­tik a fran­cia, spa­nyol, vagy olasz fesz­ti­vá­lo­kat, ame­lyek­nek egy-egy vá­ros­rész, vagy az egész vá­ros rész­ve­vő­je, nem­csak nézője az ese­mé­nyek­nek. S hogy ez így le­gyen, a fesz­ti­vál­ra va­ló készülődés – sok­szor hó­na­po­kon át, szak­mák­nak mun­kát ad­va – a kul­tú­ra ré­sze ezen  vá­ro­sok­ban.  Lát­ha­tunk ho­ni föl­dön is „Fesz­ti­vált” (töb­bek kö­zött pél­dá­ul Szom­bat­he­lyen), de az igény­te­len­ség/sze­rény­te­len­ség erősebb, an­nál, hogy időt, ener­gi­át for­dí­ta­na a ma­gát fesztivál­szer­ve­zőnek minősítő a hely­szí­ni ta­pasz­ta­lat­cse­ré­re, a si­ker ele­me­i­nek meg­is­me­ré­sé­re. Ugyan­ak­kor nem csök­kent ér­té­kű a ta­lál­ko­zó – mint ren­dez­vény­for­ma – sem, még­is a népművelő előszeretettel hasz­nál­ja er­re is a fesz­ti­vál meg­kü­lön­böz­te­tést. Tu­dás­hi­ány, ru­tin és igény­te­len­ség együt­te­sen hat ab­ban, hogy a fesz­ti­vá­locs­kák döm­ping­jét él­jük. Is­mert vé­le­mény „Vi­rá­goz­zék száz vi­rág” – igen, de jó len­ne, ha leg­alább egy­nek az il­la­ta a vá­ros köszöntőtábláján kí­vül is csa­lo­ga­tó­ja len­ne a ha­zai és kül­föl­di tu­ris­ták­nak. A fesz­ti­vál­szer­ve­zés­hez szük­sé­ges is­me­re­tek is el­sa­já­tít­ha­tók, ha… Egy ese­mény/ren­dez­vény­so­ro­zat át­ke­resz­te­lé­sé­vel, nem a he­lyes, leg­fel­jebb a ku­darc­hoz vezető úton já­runk.

Az in­no­vá­ció ma szak­mai, eti­kai és eg­zisz­ten­ci­á­lis kér­dés. Az élet­hosszig tar­tó ta­nu­lás­ban, az is­me­ret­szer­zés irá­nya tu­da­tos és táv­la­tos kell, hogy le­gyen, mert ez a hi­va­tás minőségét biz­to­sí­tó elem. A ma­gyar kul­tú­ra ér­té­ke­i­nek meg­tar­tá­sá­hoz a vál­to­zó vi­lág meg­ér­té­sé­re, a ve­szé­lyek fel­tá­rá­sá­ra, és el­há­rí­tá­sá­ra al­kal­mas tu­dás­ra van szük­sé­günk. Eb­bé­li tö­rek­vé­sünk nem­csak lehetőséget te­remt szá­munk­ra, de vi­lá­gos­sá vá­lik, hogy tér­ben és időben értel­mez­he­tően meg­ha­tá­ro­zott hi­va­tá­sunk kül­de­té­se, fele­lős­sé­ge és fel­ada­ta. Vissza­uta­lok a közmű­velődési in­téz­mé­nyek későn fel­is­mert moz­gás­te­ré­re a felnőtt­képzésben va­ló sze­rep­vál­la­lás­ra. Az uni­ón be­lül, de a ha­zai non-pro­fit szek­tor­ban is ezen a te­rü­le­ten lesz lát­ha­tó a part­ner, s le­het va­ló­di ha­té­kony forrás­te­rem­tő szer­ve­zet a közművelődési in­téz­mény.

A ter­ve­zés vál­sá­ga

Az évad és év­szak meg­ha­tá­ro­zott­sá­gá­ban moz­gás­te­rünk fel­mé­ré­se a ter­ve­zés fon­tos szem­pont­ja. A terv­ké­szí­tés fo­lya­ma­ta olyan em­be­ri cse­lek­vés, amely örö­met je­lent, hi­szen iz­gal­mas a va­ló­ság­ból egy lé­pést ten­ni a jövőbe. Ez fi­gyel­met és fele­lős­ség­ér­zetet igé­nyel a ve­lünk egy tér­ben élők iránt, fan­tá­zi­át, és lel­ki rá­han­go­ló­dást, de nem nél­kü­löz­he­ti azt a szak­mai tu­dást sem, amely biz­to­sít­ja az esz­kö­zök fel­mé­ré­sét a cé­lok va­ló­ra vál­tá­sá­hoz.

Még­is ta­pasz­ta­lom, hogy az in­téz­mé­nyi ter­ve­zés gya­kor­la­tá­ban a le­he­tet­len­ség és te­he­tet­len­ség tük­rö­ző­dik. Lí­rai ha­son­lat­tal: büsz­ke ál­ma­ink zász­la­já­val, már a ka­pu­ban has­ra esünk, s arc­cal a por­ban, em­lé­ke­ink­ben nyu­gal­mat hi­á­ba ke­re­sünk.  Ismerős a terv­ké­szí­tés li­dér­ces fo­lya­ma­ta különböző tí­pu­sú köz­művelődési in­téz­mény­ben. Ál­lí­tom, hogy ez a ku­darc leg­ha­té­ko­nyabb me­leg­ágya, amely­ben a ma­gá­nyos népművelő író­asz­ta­la mel­lett pró­bál­ja a le­he­tet­lent: meglévő tu­dás­hi­ány, meg­ha­tá­ro­zó ru­tin, és cse­lek­vést mo­ti­vá­ló igény­te­len­ség mel­lett, az idő­hi­ány szo­rí­tá­sá­ban, mun­ka­ter­vet ké­szí­te­ni. Eb­ben a te­vé­keny­ség­ben a fe­szült­sé­get két vál­ta­ko­zó im­pul­zus tart­ja fenn: az előző évi mun­ka­terv si­ke­re­sen új­ra­fo­gal­maz­ha­tó ré­sze­i­nek ke­re­sé­se, vagy el­ke­rü­lé­se, il­let­ve mi le­gyen az in­no­vá­ci­ó­ra uta­ló elem? A má­sik mo­ti­vá­ló tényező, hogy a tes­tü­let, vagy az il­le­té­kes bi­zott­ság mi­ként fo­gad­ja, ad-e rá pénzt?  Eb­ben a va­ló­sá­gos cse­lek­vést nélkülöző te­vé­keny­ség­ben a vál­tás, új irány­ba mu­ta­tó fej­lesz­tés in­dok­lá­sát be­mu­ta­tó elem­zés, a tar­tal­mi ele­me­ket fenn­tar­tó gaz­dál­ko­dás (for­rá­sok meg­szer­zé­se, bővítése) ter­ve­zé­se, a kap­cso­la­ti tőke és a PR jelentősége, vagy a part­ner­ség nyil­ván­va­ló és köl­csö­nös hasz­na idő hi­á­nyá­ban nem vá­lik a ter­ve­zé­si fo­lya­mat ré­szé­vé. Hi­ány­zik a já­ték iz­gal­ma, ki­hí­vá­sa is, amit egye­dül nem le­het meg­él­ni.

El­fe­led­tük múl­tun­kat? A „kul­tú­ra há­za”, a köz­mű­velődési in­téz­mény tör­té­nel­mi meg­ha­tá­ro­zott­sá­ga nem vál­to­zott. Fa­lai kö­zé vitt szel­le­mi és tár­gyi ja­vak sze­lek­tá­lá­sát a hőskorban az épü­let szük­sé­ges­sé­gét bi­zo­nyí­tó és ben­ne ott­hont teremtő kö­zös­sé­gek is­mert igé­nye, tu­dás­vá­gya és érdeklődése vé­gez­te. A ter­ve­zés hosszú táv­ra előrevetített cél­rend­sze­ré­ben az éves, ha­vi üte­me­zés, mint esz­köz biz­to­sí­tot­ta az érdeklődés fenn­tar­tá­sát, a köl­csö­nös fi­gyel­met és az in­for­má­ció­áram­lást. A pa­ter­na­lis­ta ál­lam­rend­szer­ben ez az in­téz­mé­nyen be­lü­li élet­ké­pes­ség las­san, de biz­to­san el­sor­vadt. Eb­ben a fo­lya­mat­ban vált a mű­ve­lődő, mű­vé­sze­ti kö­zös­ség népművelő-függővé, lett a népművelő mai na­pig sa­ját il­lú­zi­ó­ja rab­já­vá.

A rend­szer­vál­tást követő ta­nács­ta­lan­ság, a he­lyi kor­mány­zók ta­pasz­ta­lat­lan­sá­ga és az in­téz­mény­rend­szer ál­la­mi függősége, be­me­re­vült struk­tú­rá­ja a kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés szem­pont­já­ból bi­zony­ta­lan hely­ze­tet te­rem­tett. Hol va­gyunk már „az áru-e a kul­tú­ra” po­lé­mi­á­tól? A pol­gá­rok esé­lye a kul­tú­ra ja­va­i­nak meg­szer­zé­sé­ben, el­sa­já­tí­tá­sá­ban vég­le­te­sen dif­fe­ren­ci­á­ló­dott. Em­lék­szem az egy­ko­ri tár­sa­dal­mi vezető­ség­gel – és nem a ta­nács­tag­ok­kal – foly­ta­tott éj­sza­ká­ba nyú­ló vi­ták­ra. A jól működő tár­sa­dal­mi veze­tő­sé­gek meg­szűn­tek, (a for­má­li­sak azelőtt sem hi­á­nyoz­tak) az in­téz­mé­nyi mun­ka ter­ve­zé­sé­ben a népmű­ve­lő ma­gá­ra ma­radt. Az esz­köz az adott időszakban cél­lá ala­kul. A za­var el­fe­led­tet­te a szak­ma­tör­té­net hőskorát, pe­dig on­nan segítő is­me­re­tet le­het nyer­ni min­den időben. Ebből a kül­de­tés­tu­da­tos za­var­ból, a ve­szé­lyez­te­tett­ség érzéséből táp­lál­ko­zó be­ál­lí­tó­dás­ból so­kan má­ig sem vol­tak ké­pe­sek ki­tör­ni.

Az a tu­do­mány, mely­nek ered­mé­nye­ként év köz­ben épül a terv, még min­dig nem sa­ját­ja a szak­má­nak. Ez olyan kap­cso­la­tot fel­té­te­lez, amely­ben pél­dá­ul egy ré­teg, vagy cso­port – if­jú­sá­gi, nyug­dí­jas, kis­ma­ma, stb. – igé­nyét szol­gá­ló is­me­ret­ter­jesz­tés meg­tar­tá­sa/ter­ve­zé­se nem fan­tá­zia kér­dé­se, ha­nem tu­dást, in­for­má­ci­ót, kap­cso­la­tot al­kal­ma­zó ti­pi­kus nép­művelői mun­ka. Mi­ként az is le­het hasz­nos tud­ni­va­ló, hogy a he­lyi tár­sa­da­lom in­for­má­lis fó­ru­mai hasz­nál­ha­tóbb in­for­má­ci­ó­hoz jut­tat­nak, mint a tu­dás hi­á­nyá­ban rosszul meg­szer­kesz­tett kérdőívek.

Közművelődési kon­cep­ció, he­lyi közművelődési ren­de­let, közművelődési szakértők ta­nul­má­nyai se­gít­he­tik an­nak meg­ér­té­sét, hogy a közművelődés fo­lya­ma­to­kat és nem ese­mé­nye­ket je­lent. A kul­tú­ra meg­tar­tá­sa/köz­ve­tí­té­se nem gon­dol­ha­tó át éves terv­ke­ret­ben, amely ja­nu­ár­tól de­cem­be­rig tart. A foly­ton vál­to­zó tár­sa­da­lom foly­ton vál­to­zó­vá te­szi a ter­ve­zé­si mun­kát. Szak­mánk spe­ci­a­li­tá­sa ép­pen eb­ben rej­lik: a kul­tú­ra­köz­ve­tí­tést a he­lyi tár­sa­da­lom­ba ágya­zot­tan, az ott élők igé­nyé­nek megfelelő ská­lán tart­ja moz­gás­ban. Ha­gyo­mányt őriz/gazda­gít/ter­emt, nyi­tott­sá­gá­val part­ne­re­ket sze­rez, akik­kel ké­pes a táv­la­ti célt kö­ze­lebb hoz­ni.

Hi­te­les­ség tér­ben és időben

Az uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás új hely­ze­tet te­rem­tett a kis­tér­sé­gek, il­let­ve a ré­gi­ók sze­re­pé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­ban, amely­nek vé­gig­gon­do­lá­sá­val könnyen be­lát­ha­tó, hogy ha­tás­sal lesz a közművelődési te­rü­let­re is. A ten­den­ci­ák elem­zé­se és ér­tel­me­zé­se a köz­mű­velődési szak­igaz­ga­tást, és a szak­mán­kat is ar­ra kény­sze­rí­ti, hogy az ed­di­gi hely­ben to­po­gó be­ál­lí­tó­dás át­ér­té­ke­lé­se meg­tör­tén­jen mi­nél előbb – hogy ne le­gyen későn.

A he­lyi tár­sa­da­lom élet­ké­pes­sé­gét nem­csak gaz­da­sá­gi tényezők, de a kul­tú­ra ál­la­po­ta is döntően be­fo­lyá­sol­ja. A dön­tés­ho­zó­kat a min­den­nap­ok nyo­mo­rú­sá­ga és a táv­la­tos­ság kény­sze­re tart­ja fog­ság­ban, amelyből ki­lép­ni csak a kö­zö­sen al­ko­tott stra­té­gi­át vál­la­ló szö­vet­sé­ge­sek­kel, és a cé­lok meg­va­ló­sí­tá­sát segítő együttműködő part­ne­rek­kel le­het. Az ön­zés és a köz­jó di­lem­má­ja fel­ol­dat­lan, a de­mok­rá­cia is­ko­lá­já­nak ka­pu­ja rozs­dás, a nyi­tás tu­do­má­nyát még sok he­lyen nem sa­já­tí­tot­ták el a köz­élet irá­nyí­tói. A kul­tú­ra irán­ti igény tár­sa­dal­mi hely­zet és élet­fel­fo­gás függ­vé­nye. A he­lyi tár­sa­da­lom dön­tés­ho­zó­i­ban ese­mé­nyek lán­co­lat­ként él a tág ér­te­lem­ben vett kul­tú­ra. Új tí­pu­sú kö­zös­sé­gek, fó­ru­mok ki­ala­ku­lá­sát – ame­lyek­ben a va­ló­ság elem­zé­se okán pár­be­széd­ben szü­let­nek kér­dé­sek és vá­la­szok – nem ger­jesz­ti a szak­ma, mi­vel ezek ener­gi­át és időt fo­gyasz­tó, végső ki­me­ne­tel­ét te­kint­ve nem tervezhető fo­lya­ma­tok. Az in­téz­mény­be szo­rult népművelőnek er­re nem ma­rad ide­je, vagy nincs in­ge­re. Ezért ki­szá­mít­ha­tat­lan, en­nek a kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés­ben is hasz­nos belső tar­ta­lék­nak az ak­ti­vi­zál­ha­tó­sá­ga, meg­je­le­né­se a he­lyi köz­élet­ben.  Ugyan­ak­kor vi­tat­ha­tat­lan, hogy a rész­vé­te­li de­mok­rá­cia ki­ala­ku­lá­sá­hoz ilyen tí­pu­sú kö­zös­sé­gek lé­te el­en­ged­he­tet­len. A he­lyi kor­mány­za­tok már fi­gyel­met for­dí­ta­nak ezek­re az önszerveződéssel lét­re­jött szer­ve­ze­tek­re. Hi­he­tet­len, hogy a szak­ma tör­té­ne­té­ben el­ju­tot­tunk oda, hogy a népművelő te­vé­keny­sé­ge a meglévő kö­zös­sé­gek fenn­tar­tá­sá­ra kon­cent­rál. Fáj­dal­mas, de el­fo­gad­ha­tat­lan tény az is, hogy nap­ja­ink­ban a közművelődési fel­adat­el­lá­tás ke­re­te­it to­vább­ra is a ma­rad­vány­elv ha­tá­roz­za meg, en­nek kö­vet­kez­mé­nye al­kuk so­ro­za­ta, amely­ben az in­téz­mény fennmaradása/át­szer­ve­zé­se sok­szor nem szak­mai kér­dés.

A szak­tör­vény az ál­lam nor­ma­tív tá­mo­ga­tá­sá­val az ön­kor­mány­zat­ok kö­te­les­sé­ge­ként rög­zí­ti a köz­művelődési fel­adat­el­lá­tást.  A ten­den­ci­ák is­me­re­té­ben meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az ön­kor­mány­zat­ok a nor­ma­tí­vák­tól eltérő mér­ték­ben is tá­mo­gat­hat­ják a kul­tú­rát. Ez az el­té­rés po­zi­tív és ne­ga­tív irá­nyú is le­het, így nem ki­zárt, hogy a tes­tü­let dön­té­sé­ben több pénz jut a lab­da­rú­gó egye­sü­let­re, mint a közmű­velődésre. A művelődés jo­gá­nak gya­kor­lá­sá­hoz egy te­le­pü­lé­sen nem a népművelőknek, ha­nem a pol­gá­rok kö­zös­sé­gé­nek kell ér­vényt sze­rez­ni­ük. A te­le­pü­lés kul­tu­rá­lis kon­cep­ci­ó­já­nak vé­le­mé­nye­zé­sé­ben a tör­vény sze­rint e jog­gal fel­ru­há­zott Közművelődési Ta­nács­nak kel­le­ne részt ven­ni.

A kis­tér­sé­gi közművelődési fel­adat­el­lá­tás te­kin­te­té­ben po­zí­ci­ót el­ér­ni – fi­gye­lem­mel a kö­zös­sé­gi szín­tért, vagy azt sem működtető ön­kor­mány­zat­ok­ra – a szak­mai lob­bi nem ké­pes. Er­re egye­dül a tár­sa­da­lom és az ál­lam ál­tal is el­is­mert ci­vil szek­tor­ral va­ló part­ner­ség­ben nyí­lik lehetőség. A kis­tér­ség/te­le­pü­lés­cso­port ci­vil önszerveződő ön­kén­tes szö­vet­sé­gei fel­ké­szí­té­sé­ben a Nem­ze­ti Ci­vil Alap­prog­ram élet­be lé­pé­sé­vel ko­moly lehetőség nyílt a köz­művelődési in­téz­mé­nyek előtt. Eb­ben a part­ne­ri vi­szony­ban a köl­csö­nös­ség és az egyen­ran­gú­ság alap­kér­dés. Nem cél­ja írá­som­nak a part­ner­ség tar­tal­mi ki­fej­té­se, de ér­tel­me­zé­se szak­mai ki­hí­vás, el­mu­lasz­tá­sa szak­mai hi­ba.

Új ve­szélyt je­lent a for­má­lis de­mok­rá­cia meg­ho­no­so­dá­sa. En­nek egyik je­len­sé­ge, hogy a döntéselőkészítésben a he­lyi kom­pe­ten­ci­á­kat tu­da­to­san mellőzik.  Mód­sze­rei ál­ta­lá­no­sak, és ezen nem­csak a bi­zott­sá­gok­ban va­ló for­má­lis rész­vé­telt gon­do­lom. Meg­ér­ne a népművelők ván­dor­gyű­lé­sén a de­mok­ra­ti­kus jog gya­kor­lá­sá­nak je­le­ne és jövője egy mi­sét. A part­ner­ség tar­tal­má­nak ér­tel­me­zé­se ta­lán több mi­sét is. Ezt ta­lán in­do­kol­ja a ci­vil szer­ve­ze­tek tisztség­vi­se­lőivel szem­ben ta­pasz­tal­ha­tó szak­mai so­vi­niz­mus is, amit mint­egy mel­lé­kes, szub­jek­tív vé­le­mény­ként ke­zel­nek a fó­ru­mok szervezői. Non-pro­fit ta­nács­adó­ként, ci­vil szer­ve­ze­tek tag­ja­ként, tisztségviselőjeként sze­re­zett is­me­re­te­im­re ala­poz­va ál­lí­tom ezt.

„Ta­pasz­ta­la­ta­ink sze­rint kü­lö­nö­sen ér­zé­keny a túlcentralizációra, az eta­tis­ta igaz­ga­tá­si meg­ol­dá­sok­ra a kultúraközvetítő in­téz­mény­rend­szer. Fenn­tar­tá­sá­hoz, mű­köd­te­té­sé­hez nem fűződik köz­vet­len gaz­da­sá­gi ér­dek, fi­nan­szí­ro­zá­sa min­dig köz­pon­ti pén­ze­ket igé­nyel. Az ál­lam felelőssége nem szű­nik meg, ezért nem vo­nul­hat ki a kul­tu­rá­lis szfé­ra működ­tetéséből, a köz­vet­len, vagy köz­ve­tett tá­mo­ga­tás­ból. Ki­zá­ró­la­gos je­len­lét­ének, min­den­ha­tó­sá­gá­nak, ide­o­ló­gi­ai be­fo­lyá­sá­nak kell egyszersmindenkorra meg­szűn­ni. Az ön­kor­mány­za­ti ol­dal felelősségét nem­csak dek­la­rál­ni kell, ha­nem egy­részt meg kell te­rem­te­ni en­nek anya­gi lehetőségeit, más­részt hoz­zá kell iga­zí­ta­ni a va­lós folyamatokhoz.”(Hidy Pé­ter: A kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés ré­gi­ói – avagy re­gi­o­ná­lis kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés)

Az ál­lam kö­te­les­sé­ge a ma­gyar kul­tú­ra – a fal­vak, vá­ro­sok, kö­zös­sé­gek – meg­tar­tá­sá­ban uni­ós sza­bad­ság, ugyan­ak­kor tör­té­nel­mi kül­de­tés, amit ná­lunk négy­éven­te új­ra­ér­tel­mez­nek. Eb­ben a rit­mus­ban „meg­vál­tó mi­nisz­te­rek” rö­vid­vág­tá­ja új fo­gal­mak­kal, fel­mu­ta­tott pél­dák­kal ta­kar­ják el a táv­la­tos­ság hi­á­nyát. Nem ka­riz­má­ra, ha­nem szol­gá­lat­ra len­ne szük­sé­ge a ma­gyar kul­tú­rá­nak. Ezért nem erősíti a kul­tú­ra hely­ze­tét, ha az ön­kor­mány­zat ki­zá­ró­la­gos­sá­ga és min­den­ha­tó­sá­ga ér­vé­nye­sül a kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés he­lyi in­téz­mény­rend­sze­ré­nek fenn­tar­tá­sá­ban, mű­köd­te­té­sé­ben. Ezért rejt ve­szé­lye­ket, ha a köz­mű­velődési in­téz­mény mar­káns je­gye­ként csak a prog­­ram­szol­gál­ta­tó, amatőr kö­zös­sé­ge­ket segítő funk­ci­ó­ja je­le­nik meg a nyil­vá­nos­ság előtt.

A kis­tér­sé­gi közművelődési fel­adat­el­lá­tó in­téz­mény­há­ló­zat nap­ja­ink­ban még csi­ra­ál­la­pot­ban szunnyad. Hi­ány­zik az a szak­mai mű­hely (me­gyei, ré­gi­ós), amely ké­pes egy fo­lya­mat ered­mé­nye­ként meg­al­kot­ni a mű­kö­dé­si struk­tú­rát, és ké­pes hosszú táv­ra előrevetítve ér­de­kelt­sé­get te­rem­te­ni a hi­ány­zó tu­dás­sal rendelkező szak­em­ber­gár­da ki­ala­kí­tá­sá­hoz.

Ke­se­rű ta­pasz­ta­lat a vi­dék­fej­lesz­té­si prog­ram­ban va­ló in­téz­mé­nyi rész­vé­tel. A for­rás meg­szer­zé­sé­re jo­go­sult ci­vil szer­ve­ze­tek nem ta­lál­nak part­ner­re a közművelődési in­téz­mé­nyek­ben.  A kis­tér­sé­gi in­téz­mé­nyi-ci­vil együtt­mű­kö­dés­hez a népművelő tu­dá­sa, kezdeményezőkészsége, min­den­kor nyi­tott sze­mé­lyi­sé­ge szük­sé­gel­te­tik. Ez új szem­lé­le­tű, hosszú tá­vú gon­dol­ko­dás­sal, he­lyi tár­sa­da­lom­ról tu­do­má­nyos igé­nyű is­me­ret­tel rendelkező népművelőket fel­té­te­lez. Szin­te re­mény­te­len­nek tű­nik a hely­zet, ha a szak­mai mű­he­lyek hi­á­nyá­ra, az internet nyúj­tot­ta lehetőség ki­hasz­ná­lá­sá­ban ta­pasz­tal­ha­tó meddőségre gon­do­lok.

Meg kell tar­ta­ni azt a moz­gás­te­ret, amely­ben a kul­tú­ra azt a minőséget nyújt­ja az em­be­rek­nek, amely élhetővé te­szi a hét­köz­na­po­kat. Amely­ben a kö­zös­sé­gi tér nem a kul­tú­ra nélkülözhetőségét je­len­ti, ha­nem a kap­cso­lat­épí­tés, a köl­csö­nös fi­gye­lem hely­szí­nét, amely­ben ki­de­rül, hogy a Közmű­ve­lődési Ta­nács stra­té­gi­ai partner. Ha a szak­ma és a non-pro­fit szek­tor képviselői kö­zött pár­be­széd kezdődne, az nagy­mér­ték­ben elősegítené a közmű­ve­lődés meg­úju­lá­sát. En­nek a meg nem kez­dett fo­lya­mat­nak lé­nye­ges ele­me, hogy az in­téz­mé­nyi köz­re­mű­kö­dés mennyi­re ké­pes elősegíteni a ci­vil ér­de­kek egyen­ran­gú­sá­gát az ön­kor­mány­za­ti szek­tor­ral va­ló partnerségben. Nin­cse­nek evi­den­ci­ák, hi­szen a közművelődés, de a ci­vil szer­ve­ze­tek tö­rek­vé­sei is az ön­kor­mány­zat­ok fel­vi­lá­go­sult­sá­gá­nak és el­kö­te­le­zett­sé­gé­nek függ­vé­nye. Eh­hez olyan part­ne­ri vi­szony szük­sé­ges, amely­re a népművelők jelentős ré­sze nem ké­szült fel. En­nek be­lá­tá­sa pe­dig nem kér­dés, ha­nem tény.

Egy sa­já­tos civil-népművelői szemszögből hi­va­tás­ról, eti­ká­ról és tehetetlenségről ír­tam, nem ok­ta­tó cél­lal, in­kább a fi­gye­lem fel­kel­tés szán­dé­ká­val, hi­szen hi­va­tá­sunk, moz­gás­te­rünk meg­tar­tá­sa a tét. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
VEZÉRCIKK rovat összes cikke

© Művelődés 2008