magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kovács Enikő: Gönc­zi La­jos (1852–1929)


 „Úgy ta­nít­ják, hogy ami­lyen a nem­zet a je­len­ben,

olya­nok vol­tak is­ko­lái, nevelő in­té­ze­tei a múlt­ban,

és ami­lye­nek ezek je­len­leg, olyan­ná lesz a nem­zet

a jövőben.”

Gönc­zi La­jos 1852. áp­ri­lis 20-án szü­le­tett Kelementelkén, Maros-Tordamegyében. Kö­zép­is­ko­lá­ját Ma­ros­vá­sár­he­lyen a re­for­má­tus kol­lé­gi­um­ban vé­gez­te és ott tett érett­sé­gi vizs­gát 1871-ben. Felsőbb tanulmányait(1872-től 1875-ig) a ko­lozs­vá­ri tu­do­má­nyos egye­te­men vé­gez­te, majd 1875. szep­tem­ber 1-től mint he­lyet­tes ta­nár lé­pett a székelyudvarhelyi kol­lé­gi­um szol­gá­la­tá­ba. Eb­ben az időben csak 4 ren­des ta­ná­ra volt a kol­lé­gi­um­nak, majd 1914-re már 14-en let­tek. A főgimnázium ta­nu­ló­i­nak a szá­ma meg­két­szereződött, az is­ko­la jó hír­ne­ve or­szág­szer­te is­me­ret­té vált. 1876-ban az egy­ház­ke­rü­le­ti köz­gyű­lés ugyan­ah­hoz az is­ko­lá­hoz ren­des ta­nár­rá vá­lasz­tot­ta. 1878-ban Ko­lozs­vá­ron ter­mé­szet­rajz­ból és vegy­tan­ból ta­ná­ri ok­le­ve­let nyert. Előbb az ele­mi is­ko­la tanvezető ta­ná­ra, azu­tán 26 éven át a főgimnáziumnak volt az igaz­ga­tó­ja. Szak­tan­tár­gya­in kí­vül ta­ní­tott éve­ken át föld­raj­zot és fran­cia nyel­vet. Szá­mos más funk­ci­ót is be­töl­tött: tör­vény­ha­tó­sá­gi bi­zott­sá­gi tag, vá­ro­si képviselő; az EMKE ud­var­he­lyi vá­laszt­má­nyá­nak tag­ja; az Ud­var­hely me­gyei ta­ní­tó- egye­sü­let Ud­var­hely já­rá­si fi­ók­kö­ré­nek és az Ud­var­hely me­gyei nép­ne­ve­lé­si egye­sü­let vá­laszt­má­nyá­nak és a vá­ro­si is­ko­la­szék­nek tag­ja; a Vö­rös­ke­reszt­egy­let, a M. Pe­da­gó­gi­ai Tár­sa­ság, Ter­mé­szet­tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, Or­szá­gos Kö­zép­is­ko­lai Ta­nár­egye­sü­let tag­ja; egy­ház­ke­rü­le­ti köz­gyű­lé­si tag, egy­ház­me­gyei kép­vi­se­lő, a Szé­kely­egy­le­ti ta­ka­rék­pénz­tár igaz­ga­tó­sá­gá­nak tag­ja; a kol­lé­gi­u­mi irat­tár kezelője, a ter­mé­szet­raj­zi és vegy­ta­ni gyűj­te­mény őre.

Iro­dal­mi mű­kö­dé­se te­rén meg kell em­lí­te­ni: Beköszöntő be­széd (Erd. Prot. Köz­löny, 1878); Ta­no­dá­ink Értesítői (u.o.1878); Az ud­var­he­lyi kol­lé­gi­um és a de­fi­cit (u.o.1880); Gyár­fás-ün­ne­pély (Pro­tes­táns Köz­löny, 1882); Em­lék­be­széd Kis Ger­gely ta­nár ha­lá­lá­nak szá­za­dik év­for­du­ló­ján (az 1886/7-ik évi Értesítőben); Kis Ger­gely (rész­let az előbbiből, Pro­tes­táns Köz­löny, 1887); Váz­lat Székely-Udvarhely kör­nyé­ké­nek fló­rá­já­ból (az 1887/8-ik évi Ér­te­sí­tő­ben); A kol­lé­gi­um épí­té­sé­nek rö­vid tör­té­ne­te (meg­je­lent az Imák és be­szé­dek Székely-Udvarhelyt 1888 c. fü­zet­ben); Két vi­pe­ra-fé­le kí­gyó Székely-Udvarhely kör­nyé­kén (Or­vos ter­mé­szet­tu­do­má­nyi Értesítő XI. kö­tet, Ko­lozs­vár, 1889); Egy szé­kely főtanoda (Va­sár­na­pi Új­ság 1889); Ud­var­hely me­gye fló­rá­já­nak főbb vo­ná­sai (Ko­lozs­vár, 1890); Az 1891/2-ik is­ko­lai évet meg­nyi­tó be­széd (1891/2-ik évi Értesítő); A szé­kely-ud­var­he­lyi re­for­má­tus kol­lé­gi­um tör­té­ne­te 1876-tól 1893-ig (az 1892/3-ik évi Értesítő); Sza­kács Mó­zes em­lé­ke­ze­te (Pro­tes­táns Köz­löny, 1894); A szé­kely-ud­var­he­lyi ev. ref. Kol­lé­gi­um múlt­ja és je­le­ne (tör­té­ne­ti váz­lat, az 1894/5-ik évi Értesítőben); Ud­var­helymegye monographiajába  (ír­ja Ja­kab Elek, össze­ál­lí­tot­ta a vár­me­gye nö­vény­ze­tét tár­gya­ló fe­je­ze­tet 1895).

A székelyudvarhelyi re­for­má­tus kol­lé­gi­um egyi­ke a leg­ré­gibb kö­zép­is­ko­lá­ink­nak. A re­for­má­ció ide­jén ke­let­ke­zett. 350 esztendős múlt­já­ból nem­csak az is­ko­la és az egy­ház tör­té­ne­tét is­mer­jük meg, ha­nem visszatükröződik belőle en­nek a kor­nak egész kul­túr­képe. Az er­dé­lyi ma­gyar­ság­nak a nem­ze­ti lé­tért va­ló ki­tar­tó küz­del­me.

Az is­ko­la tör­té­ne­té­nek eb­ben az időszakában olyan ta­ná­rok mun­kál­kod­nak, mint Sza­kács Mó­zes, Bod Kár­oly és Gönc­zi La­jos, akik­nek ta­nít­vá­nyai kö­zül ke­rül­tek ki Be­ne­dek Elek, a szé­kely me­se­mon­dó, és Fü­löp Áron, a za­ma­tos nyel­vű kitűnő stí­lus­ér­zé­kű szé­kely költő. Az is­ko­la ta­ná­ra­ként, Gönc­zi La­jos, min­dig pél­dát mu­ta­tott ügy­sze­re­tet­ben és hi­va­tás­ér­zet­ben. Te­vé­keny­sé­ge nem kor­lá­to­zó­dott az is­ko­la szűk ke­re­tei kö­zé, ha­nem lel­kes mun­kát vég­zett a vá­ros la­kos­sá­gá­nak kul­tu­rá­lis ne­ve­lé­sé­ben. Az is­ko­la fenn­ál­lá­sa óta mind­vé­gig sú­lyos anya­gi gon­dok­kal küsz­kö­dött. A na­gyobb ki­adá­so­kat igénylő épít­ke­zé­se­ket csak­is a vi­dék min­den ál­do­zat­ra ké­pes nép­tö­me­ge­i­nek hoz­zá­já­ru­lá­sá­val si­ke­rült meg­ol­da­ni. 1894-től első íz­ben ré­sze­sül ál­la­mi se­gély­ben az is­ko­la, be­le­ért­ve a ta­ná­rok fi­ze­té­sé­nek ál­la­mi alap­ból történő fo­lyó­sí­tá­sát is. Az is­ko­la hír­ne­ve to­vább gya­ra­po­dik és ne­ves di­á­kok egész so­rát ad­ja a tár­sa­da­lom­nak, mint: Pal­ló Im­re ope­ra­éne­kes, Bakk Elek, Gönc­zi Kor­nél or­vo­sok, Csiki An­dor jo­gász, dr. do­cens Sza­bó Ár­pád, Haáz Fe­renc tu­do­má­nyos ku­ta­tók.

Meg­ír­ja 1884-ben a „A székelyudvarhelyi re­for­má­tus kol­lé­gi­um tör­té­ne­te 1870–1893-ig”, mely­ben címétől eltérően tu­do­má­nyos igé­nyes­ség­gel a kol­lé­gi­um egész ad­di­gi tör­té­ne­tét is tár­gyal­ja. Gönc­zi La­jos kö­zel 350 ol­da­las könyv­ben fog­lal­ja össze a szé­kely­udvarhelyi kol­lé­gi­um tör­té­ne­tét. Az is­ko­la ta­ná­ra­i­nak élet­raj­zai kö­zött Kis Ger­gely mun­kás­sá­gát 18 ol­da­lon át tár­gyal­ja. Köz­le­mé­nyé­nek ér­té­két eme­li, hogy ere­de­ti for­rá­sok­ból me­rí­tett, és két Kis Ger­gellyel kap­cso­la­tos ok­le­ve­let szó sze­rint is ismertet(a ma­ros­vá­sár­he­lyi kol­lé­gi­um Testimoniumát és az út­le­ve­let).

Backamadarasi Kis Ger­gely újí­tó tö­rek­vé­se­i­nek to­vább vivője, Gönc­zi La­jos az új is­ko­la épü­le­té­nek megtervezője és vég­re­haj­tó­ja. A tanítóképző be­já­ra­tá­nál szí­nes már­vány­táb­la hir­de­ti: „Ezt az is­ko­lát a székelyudvarhelyi re­for­má­tus kol­lé­gi­um épí­tet­te a ma­gyar ál­lam se­gít­sé­gé­vel. Gönc­zi La­jos igaz­ga­tó ta­nár ide­jé­ben, Ma­gyar Vil­mos mű­épí­tész pá­lya­dí­jat nyert ter­vei sze­rint és művezetésével…” 

Gönc­zi La­jos ne­ve mél­tán so­ra­ko­zik Kis Ger­gely és Magyarósi Szőke Jó­zsef pro­fesszo­rok mel­lé. Jó ta­nár lé­vén lé­lek­kel dol­go­zott az in­té­zet­be, amely­nek 39 évig ren­des ta­ná­ra, 26 éven át igaz­ga­tó­ja volt. Gönc­zi La­jos a mun­ká­ban min­dig első volt, de a nyil­vá­nos­ság elől sze­ré­nyen vissza­vo­nult. Az első­sé­get so­ha nem ke­res­te. Nem tör­vény, nem sze­ren­cse, ha­nem kar­tár­si sze­re­te­te és be­csü­le­te tet­ték ál­lan­dó igaz­ga­tó­vá. Egy­sze­rű­ség­re, hű­ség­re, kö­te­les­ség­tu­dás­ra, ön­zet­len­ség­re ta­ní­tott. A lé­lek­ben volt az egy­ség és a sza­bad­ság.

Gönc­zi La­jos igaz­ga­tó- ta­ná­ri te­vé­keny­sé­ge alatt sok­szor hangsúlyozta(tanévnyitó be­szé­de­i­ben is): az ok­ta­tás­nak a val­lá­sos ne­ve­lés­re kell tá­masz­kod­nia, mert iga­zi mű­velt­ség val­lá­sos­ság nél­kül el nem kép­zel­hető. „A tu­do­mányt ter­jesz­te­ni és a val­lást ápol­ni egy­aránt fel­ada­ta az is­ko­lá­nak. A ta­ná­rok mun­kás­sá­ga ki­fej­lesz­ti lel­ke­tek lap­pan­gó erőit, föl­éb­resz­ti szí­ve­tek szendergő ér­zel­me­it, mi­ként a ta­va­szi nap­su­gár élet­re hív­ja az al­vó nö­vény­ze­tet. Az is­ko­lá­nak kell kü­lö­nö­sen foly­to­nos irá­nyí­tá­sá­val el­vet­nie nö­ven­dé­ke­i­ben az er­köl­csi­ség szi­lárd alap­ját, fej­lesz­te­nie fo­ko­za­to­san a szel­le­mi ké­pes­sé­gek sok­ol­da­lú­sá­gát, az aka­rat­erőt, a ha­za­fi­as és val­lá­sos ér­zel­me­ket. Amit a tár­sa­da­lom meg­kí­ván egy mű­velt embertől, ab­ból az is­ko­la nem en­ged­het. Az ókor egy böl­cse mond­ta: a bűnt ön­ma­gunk­tól is meg­ta­nul­hat­juk, de az erény­nek ta­ní­tó­ra van szük­sé­ge. Ta­nít­vá­nya­ink­ba, em­ber­tár­sa­ink­ba be kell ol­ta­nunk az erény sze­re­te­tét. Míg a tu­dat­lan­ság rom­bol az ér­te­lem épít”.

Az ala­pí­tók Kis Ger­gely és Kis Jó­zsef em­lé­ke­ze­té­re ün­ne­pi be­szé­det mon­dott, ami­be hang­sú­lyoz­za elődei szá­má­ra ta­nú­sí­tott tisz­te­le­tét, va­la­mint a nem­zet irán­ti el­kö­te­le­zett­sé­get, hi­va­tás­tu­da­tot (1899 má­jus 11-én tar­tott ün­ne­pé­lyen): „A szel­le­mi te­het­ség nincs szü­le­tés­hez, nincs val­lás­hoz, nincs osz­tály­hoz és va­gyon­hoz, nincs sem­mi­hez köt­ve, amit a tár­sa­da­lom ad­hat. Ezt min­den egyén, mint is­te­ni ado­mányt hoz­za ma­gá­val és örö­kül nem hagy­hat­ja utó­da­i­ra, ha­nem csak az egész em­be­ri­ség­re, a so­ka­ság­ra mű­vei, al­ko­tá­sai alak­já­ban. Hogy az egyén tag­já­vá le­hes­sen egy-egy nem­zet vagy tár­sa­da­lom ki­vá­ló­sá­gá­nak, ah­hoz szük­sé­ges, hogy ve­le­szü­le­tett ta­len­tu­ma ér­vé­nye­sül­jön azon kör­ben, mely­nek tag­ja, bi­zo­nyos el­is­me­rés­re, ál­lás­ra, be­fo­lyás­ra szert te­gyen. A te­het­ség­hez azon­ban, hogy ér­vé­nye­sül­hes­sen a tu­do­mány, az egy­ház vagy köz­szol­gá­lat te­rén kell ké­szült­ség, is­ko­lá­zás, mű­velt­ség”. Kis Ger­gely és Kis Jó­zsef is pro­tes­táns kol­lé­gi­um­ban fejlődtek erős aka­ra­tú fér­fi­ak­ká, és úgy küz­döt­ték fel ma­gu­kat tisz­te­let­re mél­tó ál­lá­sok­ba, hol a köz­jó­nak igen so­kat szol­gál­tak.

Az ő ide­jé­ben Gönc­zi La­jos jelentős bo­ta­ni­kus volt. Meg­ala­pí­tot­ta és tu­da­to­san fej­lesz­tet­te a ter­mé­szet­raj­zi szer­tárt. 1200 lap­ból ál­ló nö­vény­gyűj­te­mény­ét (976 faj) a kol­lé­gi­um­nak aján­dé­koz­ta (1890). A szak­te­rem és gyűj­te­mény az ő em­lé­ké­re 1996. má­jus 18-án a Gönc­zi La­jos Ter­mé­szet­raj­zi szer­tár ne­vet vet­te fel. Váz­lat Székely-Udvarhely kör­nyé­ké­nek fló­rá­já­ból cí­mű ta­nul­má­nyá­ban két évi gyűj­tés eredményéről ad szá­mot, mi­vel csak 1885–1887 kö­zött ment nö­vény­gyűj­tés cél­já­ból rend­sze­res és na­gyobb kö­rű ki­rán­du­lás­ra. Tud­ta, hogy Székelyudvarhely vi­dékéről igen ke­vés adat van fel­je­gyez­ve az iro­da­lom­ban a nö­vé­nyek föld­raj­zi el­ter­je­dé­sét illetőleg. Köz­li az ál­ta­la össze­gyűj­tött nö­vé­nyek jegy­zé­két, nö­vény­fa­jok fel­so­ro­lá­sát (1887/8. évi Értesítőben). Meg­em­lí­tés­re mél­tó írá­sa még ezen a te­rü­le­ten: Ud­var­hely me­gye fló­rá­já­nak főbb vo­ná­sai (Ko­lozs­vár, 1890), Udvarhelymegye monographiajába össze­ál­lí­tot­ta a vár­me­gye nö­vény­ze­tét tár­gya­ló fe­je­ze­tet (1895).

1914-ben nyu­ga­lom­ba vo­nul. Gönc­zi La­jos a ma­gyar pe­da­gó­gus esz­mény­ké­pe, aki a lel­két be­le­épí­tet­te az is­ko­lá­já­ba. Ami­je volt, azt ad­ta most is. Ahogy el­tá­vo­zott a kol­lé­gi­u­mi igaz­ga­tói székből, az ud­var­he­lyi egy­ház­me­gye tisz­tel­te meg a gond­no­ki mél­tó­ság­gal, majd az egy­ház­köz­ség vá­lasz­tot­ta fő­gond­nokává, és bár a tisz­tes­sé­get nem ke­res­te, de a kö­te­les­sé­get vál­lal­ta, bölcs ta­ná­csa­i­val ve­ze­tett, in­tett, vi­gasz­talt, lel­ke­sí­tett, va­la­mint ne­mes pél­da­adás­sal elöl járt. Amíg ilyen lel­kek lesz­nek kö­zöt­tünk, amíg Gönc­zi La­jo­so­kat szül a Szé­kely­föld, ad­dig nincs ha­tal­ma fe­let­tünk az enyé­szet­nek.

1929. no­vem­ber 23-án halt meg, por­ré­sze­it no­vem­ber 25-én he­lyez­ték örök nyu­ga­lom­ra az egész vá­ros, a re­for­má­tus egy­ház és a ma­gyar is­ko­lák nagy tisz­te­let­adá­sa kö­zött. Gönc­zi La­jos arc­kép­ét Haáz Ru­dolf ta­nár, festőművész meg­fes­tet­te és az is­ko­lá­nak aján­dé­koz­ta. Ott van már a nagy ala­pí­tók so­rá­ban, hogy hir­des­se az ut­ó­kor­nak, hogy ál­do­za­tos mun­ká­val, élet­tel az if­jú­ság lel­kén ke­resz­tül kell biz­to­sí­ta­ni a ma­gyar jövendőt. Gönc­zi La­jos az az igaz­ga­tó volt, aki meggyőződéssel val­lot­ta, hogy az is­ko­la sze­re­pe dön­tő ha­tás­sal van a nem­zet jövőjére néz­ve. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008