magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Dáné Tibor Kálmán: Közművelődésről – tu­do­má­nyo­san


Az er­dé­lyi közművelődés szervezők is ha­szon­nal for­gat­hat­nák, ol­vas­hat­nák a  Pé­csi Tu­do­mány­egye­tem Felnőttképzési és Em­be­ri Erőforrás Fej­lesz­té­si Ka­ra 2006-ban meg­je­len­te­tett ki­ad­vá­nyát, a Köl­csön­ha­tás­ok – A kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés né­hány el­mé­le­ti kér­dé­­séről cí­mű kö­te­tet, mely­nek szerzője T. Kiss Ta­más egye­te­mi do­cens, főiskolai ta­nár. Azért írom fel­té­te­les mód­ban, mert saj­nos a kö­tet­hez – is­me­re­te­im sze­rint - egyelőre csak azok jut­hat­tak hoz­zá itt Er­dély­ben, akik be­irat­koz­tak az imént em­lí­tett egye­te­mi kar­nak a Ko­lozs­vá­ron meg­ren­de­zett főiskolai dip­lo­mát adó andragógus kép­zé­sé­re, no meg azok – mint jó­ma­gam is –, akik érdeklődnek a művelődésszervezés, felnőttképzés szak­mai szin­tű ki­ad­vá­nyai iránt, melyekből ide­ha­za ugyan­csak so­vány a pi­a­ci fel­ho­za­tal, an­nál töb­bet le­het vi­szont be­sze­rez­ni belőlük Ma­gya­ror­szá­gon. Fon­tos meg­je­gyez­ni – s ezt mint ha­zai mű­ve­lő­dés szervező mon­dom, írom le, akár ön­kri­ti­ká­nak is tekinthető –, hogy bár ide­ha­za, a ro­mán ok­ta­tá­si rend­szer­ben, nin­csen főiskolai szín­tű kép­zé­se en­nek az Eu­ró­pá­ban egy­re el­is­mer­tebb szak­má­nak, an­nál in­kább el­kel­ne meg­szer­vez­ni Er­dély­ben az anya­or­szág­ban megjelenő szak­ki­ad­vány­ok­nak, egye­te­mi jegy­ze­tek­nek a ter­jesz­té­sét, a közmű­velők­höz történő el­jut­ta­tá­sát. Hogy ne csak spon­tán mó­don, eset­le­ge­sen szerveződjön ná­lunk a kul­tu­rá­lis köz­élet, a köz­mű­ve­lő­dés, ami el­se­ké­lye­se­dés­hez (kép­zett amatőrök moz­gal­má­ból lel­kes di­let­tán­sok moz­gal­má­vá) is ve­zet­het, ha­nem a mun­ká­ju­kat job­bá­ra tár­sa­dal­mi úton, sok­szor el­hi­va­tott ma­gyar­ság­tu­dat­ból végző művelődés szervezők, né­mi be­te­kin­tést is nyer­hes­se­nek a szak­má­ba, s ez­zel minőségibb, igé­nye­sebb te­vé­keny­sé­get foly­tat­has­sa­nak.

De tér­jünk vissza T. Kiss Ta­más imént em­lí­tett ki­ad­vá­nyá­hoz. Ahogy a szerző már a könyv  előszavá­ban is el­árul­ja: „A kö­tet a kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés el­mé­le­ti kér­dé­se­it tag­la­ló kon­fe­ren­ci­á­kon, il­let­ve egye­te­me­ken tar­tott előadások szer­kesz­tett, ki­egé­szí­tett, bő­ví­tett vál­to­za­ta­it, az el­hang­zot­tak fon­to­sabb gon­do­lat­me­ne­te­it tar­tal­maz­za.”  Olyan előadói mód­szer pro­duk­tu­mai a könyv­ben meg­je­lent írá­sok, ame­lyek az egy­re job­ban informatizálódó vi­lá­gunk­ban egy­re in­kább megy ki a di­vat­ból: a köz­vet­len, min­den­fé­le elekt­ro­ni­kus vetítő és képszerkesztő be­ren­de­zés nél­kül, pusz­tán az élő szó ere­jé­vel ha­tó, egy­sze­rű és klasszi­kus előadás.  Is­me­re­tes, hogy az előadás so­rán az em­be­ri ér­te­lem csak kö­zel 20%-át tud­ja rög­zí­te­ni, meg­je­gyez­ni az el­hang­zot­tak­nak, s an­nál sok­kal több­re ké­pes agyunk, ha ké­pi meg­je­le­ní­tés is kí­sé­ri a fo­gal­mak be­mu­ta­tá­sát. Csak­hogy az előadás le­he­tő­sé­get te­remt a hall­ga­tó­ság részéről a köz­vet­len visz­sza­jel­zés­re, az előadó gon­do­lat­me­ne­té­be történő köz­vet­len be­kap­cso­ló­dás­ra, egy­szó­val együtt­mű­kö­dés­re sar­kall­hat­ja a jelenlévőket, füg­get­le­nül at­tól, hogy mi­lyen stá­tus­ban vesz­nek részt a fo­lya­mat­ban. Így az in­ter­ak­ti­vi­tás sok­kal job­ban mű­köd­het előadó és hall­ga­tó­ság kö­zött, mint olyan­kor ami­kor a két stá­tus kö­zött ott áll közvetítőként egy „kép­al­ko­tó” elekt­ro­ni­kus be­ren­de­zés. Igaz egy ilyen mű­szer sok­ban meg­könnyí­ti és le­egy­sze­rű­sí­ti az előadói mun­kát, nem is be­szél­ve ar­ról, ha a hall­ga­tó „power point” for­má­ban elekt­ro­ni­kus úton (flop­py, CD vagy e-mailben oda­ha­za a szá­mí­tó­gé­pé­re) is meg­kap­ja az előadást, hogy bár­mi­kor fel­idéz­hes­se az el­hang­zott gon­do­la­to­kat ami­kor szük­sé­ge van rá. Egy klasszi­kus előadás vi­szont ugyan­csak pró­bá­ra te­szi az elő­a­dót, hisz amennyi­ben van re­to­ri­kai kész­sé­ge és ké­pes a nyil­vá­nos­ság előtt ta­na­ko­dó­an, al­ko­tó mó­don, han­go­san gon­dol­kod­ni, két­sé­ge­it is meg­fo­gal­maz­va a té­má­val kap­cso­lat­ban, hi­he­tet­len szel­le­mi iz­ga­lom­ba tud­ja hoz­ni az érdeklődő hall­ga­tó­sá­got. Mert min­den ilyen előadás egy­sze­ri, egye­di al­ko­tás, töb­bet vissza nem térő pil­la­na­tok­kal, meg­is­mé­tel­ve vi­szont előfordulhat, hogy – ép­pen a hall­ga­tó­ság ak­tív rész­vé­tel­ének a ha­tá­sá­ra – más meg­vi­lá­gí­tás­ba ke­rül­het­nek az előadó ál­tal fel­ve­tett kér­dé­sek, mint azelőtt. Eb­ben a szel­lem­ben író­dott a Köl­csön­ha­tás­ok – A kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés né­hány el­mé­le­ti kérdésről cí­mű kö­tet.

T. Kiss Ta­más köny­vé­nek na­gyobb fe­je­ze­tei: Ci­vi­li­zá­ci­ók­ról a tár­sa­da­lom­el­mé­let szemszögéből, A nyu­ga­ti ci­vi­li­zá­ci­ó­ról, Az egye­te­mes ci­vi­li­zá­ció ki­ala­ku­lá­sá­nak le­het­sé­ges tényezői, Ci­vi­li­zá­ci­ók a mé­dia­el­mé­let szemszögéből, A kul­tú­ra né­hány tör­té­ne­ti és szo­ci­o­ló­gia as­pek­tu­sai, A tö­meg­kul­tú­rá­ról, Mű­velt­ség és művelődés, A globalizáció, mint re­mény­kép és/vagy rém­kép, A kö­zös­ség fo­gal­mi meg­ha­tá­ro­zá­sá­ról, Fel­fo­gá­sok és irány­za­tok a ha­zai kö­zös­ség­ku­ta­tás­ban, A kö­zös­sé­gek evo­lú­ci­ós fejlődéséről Új meg­kö­ze­lí­té­sek. Mint a könyv na­gyobb fe­je­ze­tei alap­ján észrevehető, a ki­ad­vány két nagy té­mát öle fel: az egyik a ci­vi­li­zá­ció és kul­tú­ra, míg a má­sik a kö­zös­ség fo­ga­lom­kö­rei. Az első té­ma­kör­ben a szerző rész­le­te­sen ki­fej­ti, hogy a különböző ci­vi­li­zá­ci­ók és kul­tú­rák je­len­tik az egyé­nek szá­má­ra a más-más iden­ti­tás tu­da­tot, ami tértől és időtől füg­get­le­nül mű­kö­dik és kö­zös­sé­gi ma­ga­tar­tás for­má­kat hor­doz.  S ezen ke­resz­tül olyan egyé­nek­ben is ki­ala­kul­hat az együ­vé tar­tó­zás ér­zé­se, akik kü­lön­ben so­ha nem ke­rül­het­nek egy­más­sal sze­mé­lyes kap­cso­lat­ba. Pusz­tán azért jö­het ez lét­re, mert ezek a sze­mé­lyek nyelv­ben, szo­ká­sok­ban, éne­kek­ben, szim­bó­lu­mok­ban, va­gyis a ci­vi­li­zá­ci­ón be­lül a kul­tú­rá­juk­ban, azo­nos ér­té­ke­ket val­la­nak. A kö­zös­ség té­ma­kör­ében a szerző azo­kat a szak­mai előadásait idé­zi, ame­lyek­ben azt fej­te­get­te, hogy a kö­zös­sé­gek és a kul­tú­rák szo­ro­san összefüggő fo­gal­mak, egy­mást ki­egé­szí­tik és nem is lé­tez­het­nek egy­más nél­kül. Hisz a ter­mé­sze­tes úton lét­re­jött em­be­ri kö­zös­sé­gek nem­csak fenn­tar­tói, de ala­kí­tói is a tár­sa­da­lom­nak. T. Kiss köny­vé­nek egyik ér­de­kes gon­do­lat­me­ne­te, hogy – amint az a tör­té­nel­mi ant­ro­po­ló­gi­á­ból is is­mert – a különböző kö­zös­sé­gi for­má­ci­ók lé­nye­ges funk­ci­ó­kat és sze­re­pe­ket töl­töt­tek be az em­be­ri­ség kul­tu­rá­lis evo­lú­ci­ó­já­ban és töl­te­nek be nap­ja­ink­ban is. A tár­sa­da­lom különböző kö­zös­sé­gei – a legegyszerűbbtől, a csa­lád­tól, a leg­bo­nyo­lul­tab­ba­kig – ke­re­tei és meg­nyil­vá­nu­lá­si te­rü­le­tei a művelődésnek, a kul­tu­rá­lis ér­té­kek te­rem­té­sé­nek és azok to­váb­bí­tá­sá­nak, de ugyan­ak­kor a leg­fon­to­sabb „evo­lú­ci­ós mű­he­lyei” is a sok­szí­nű tu­dás ala­pú tár­sa­da­lom­nak, nem is be­szél­ve ar­ról, hogy egy­ben a de­mok­rá­cia gya­kor­lá­sá­nak a legjelentősebb szín­te­rei. „A de­mok­ra­ti­kus tár­sa­dal­mak”– mond­ja a szerző – „kö­zös­sé­gi for­má­ci­ók bo­nyo­lult há­ló­za­ta nél­kül, kö­zös­sé­gek pe­dig egyé­ni­sé­gek hi­á­nyá­ban, in­di­vi­duu­mok kö­zös­sé­gek nél­kül alig­ha ala­kul­hat­nak ki.”

Köny­vé­ben a szerző ar­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy a tár­sa­dal­mi evo­lú­ció so­rán min­dig a ré­gi struk­tú­rák­ra épül­nek az újak, s a kettő csak annyi­ban kü­lön­bö­zik egy­más­tól, hogy az új min­dig va­la­mi­vel össze­tet­tebb rend­sze­re­ket hoz lét­re. Va­gyis a mo­der­nebb tár­sa­dal­mi szerkezetből ki­esik a már meg­ha­la­dott és be­épül he­lyé­be az új elem. En­nek az egy­re össze­tet­tebb tár­sa­dal­mi evo­lú­ci­ó­nak a fenn­tar­tá­sá­hoz van szük­sé­ge az egyén­nek a for­má­lis, a nem-for­má­lis és az in­for­má­lis ok­ta­tá­si struk­tú­rák jó ki­hasz­ná­lá­sá­ra, ön­ma­ga és az őt körülvevő ki­sebb-na­gyobb kö­zös­sé­gek ja­vá­ra. S ez az egyén részéről nem más, mint az egy­re so­ka­so­dó in­for­má­ci­ó­val va­ló jó sá­fár­ko­dás.

T. Kiss je­len­leg a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem Ju­hász Gyu­la Pedagógusképző Ka­rá­nak  főiskolai ta­nár. A MTA Pe­da­gó­gi­ai Bi­zott­ság Felnőttnevelési Al­bi­zott­sá­gá­nak, a Ma­gyar Szo­ci­o­ló­gi­ai Tár­sa­ság­nak, a Ma­gyar Szabadidő Tár­sa­ság­nak, a Ma­gyar Nép­főiskolai Tár­sa­ság­nak tag­ja. A sváj­ci Kontaktstelle Arbeitsberuf und  Ausbildung mun­ka­tár­sa. Az Otatási és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um szakértője. Az MTA Szo­ci­o­ló­gi­ai Ku­ta­tó­in­té­zet ki­adá­sá­ban megje­le­nő Kul­tú­ra és Kö­zös­ség c. művelődéselméleti fo­lyó­irat felnőttképzési ro­va­tá­nak szerkesztője. Tíz könyv, ti­zen­ki­lenc egye­te­mi és főiskolai jegy­zet, ok­ta­tá­si se­géd­anyag szerzője és szerkesztője, száz­hat­van­nál több ma­gyar és ide­gen nyel­ven meg­je­lent ta­nul­mány, szak­cikk író­ja. Ku­ta­tá­si te­rü­le­te: a kul­tú­ra el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti kér­dé­sei, va­la­mint a kul­tu­rá­lis ér­ték­köz­ve­tí­tés a sze­mély­kö­zi, a kö­zös­sé­gi és a tá­gabb tár­sa­dal­mi for­má­ci­ók­ban. No meg na­gyon sok írá­sa a ma­gyar művelődéstörténeten be­lül főleg felnőttképzés his­to­ri­kus be­mu­ta­tá­sá­val fog­lal­ko­zik. So­rol­juk fel a szerző né­hány ki­ad­vá­nyát, me­lye­ket az er­dé­lyi ma­gyar közösségszervezők, közművelők is ha­szon­nal for­gat­hat­nak: A szemtől-szembeni for­má­ci­ók kom­mu­ni­ká­ci­ós vi­szo­nyai (Szö­veg és sze­mel­vény­gyűj­te­mény) I., II. Gödöllő, 1995; Klebelsberg Kunó, Új Man­dá­tum Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1999; Ál­la­mi művelődéspolitika az 1920-as évek­ben, MMI Mik­száth Ki­adó, 1998; A népművelőtől a kul­tu­rá­lis me­ne­dzse­rig, Né­met Népfőiskolai Szö­vet­ség Nem­zet­kö­zi Együtt­mű­kö­dé­si In­té­ze­te, Új Man­dá­tum Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 2000; For­du­la­tok, fo­lya­ma­tok – Fe­je­ze­tek a ma­gyar­or­szá­gi kor­má­nyok kul­túr­po­li­ti­ká­i­ról 1867–2000, Új Man­dá­tum  Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 2002; Köz(ségi)művelődés, UMK Bordány Köz­ség Ön­kor­mány­za­ta, Bu­da­pest, 2004; Beszélő vi­szony – Sze­mély­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció a kul­tú­ra­köz­ve­tí­tés gya­kor­la­tá­ban, ÚMK Bu­da­pest, 2005.

T. Kiss Ta­más ne­ve, sze­mé­lye, sze­mé­lyi­sé­ge nem is­me­ret­len azok előtt, akik az 1989 ka­rá­cso­nya után be­kö­vet­ke­zett nagy tár­sa­dal­mi bumm után részt vet­tek az EMKE égi­sze alatt szár­nya­it bon­to­ga­tó nép­fő­is­kola moz­ga­lom különböző közösségszer­vező-kép­ző tan­fo­lya­ma­in, pél­dá­ul Szovátán (1993), Nagy­e­nye­den (1994) vagy Szat­már­né­me­ti­ben (1995). Ja­vít­ha­tat­lan közművelő, aki egy­szer­re gya­kor­la­ti mun­ká­sa és ran­gos, el­is­mert tu­dó­sa ma­gyar kul­tu­rá­lis éle­tünk ezen na­gyon fon­tos, ám az utób­bi időben ugyan­csak mellőzött szeg­men­sé­nek. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008