magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Csomafáy Ferenc: Szín­ház­igaz­ga­tói gon­dok Nagy­vá­ra­don


Nem irigy­lem Me­leg Vil­most, a Nagy­vá­ra­di Ál­la­mi Szín­ház Szig­li­ge­ti Tár­su­lat mű­vé­sze­ti igaz­ga­tó­ját. Ne­ki kell meg­ol­da­ni egy olyan hely­ze­tet, mely egy­ fel­öl öröm, másfel­öl gond. Ugyanis restaurálják, fel­újít­ják a több ­mint százéves épü­le­tet, és az idei évad alatt (2007–2008) ke­rül ar­ra sor, hogy az épü­let belső ré­szét is fel­újít­sák, re­no­vál­ják. En­nek kö­vet­kez­té­ben a nagy­szín­pa­di előadások a Szak­szer­ve­ze­tek Műve­lődési Há­za, va­la­mint a Nagy­vá­ra­di Fil­har­mó­nia (szin­tén fel­újí­tott) ter­mé­ben lesz­nek meg­tart­va. Pél­dá­ul a Kál­mán Im­re év­for­du­ló (szü­le­té­sé­nek 125. éve) al­kal­má­ból be­mu­ta­tott Csárdáskirálynő cí­mű pro­duk­ci­ó­nak itt lesz az előadása, köszönhetően Sar­kady Zsolt igaz­ga­tó mű­vé­szet irán­ti ne­mes gesz­tu­sá­nak.

Eb­ben az év­ben a nagy­ér­de­mű kö­zön­ség a szín­ház ígé­re­té­ben bíz­va lát­hat­ja bér­le­tes előadásokban Georges Feydeau (1862–1921) fer­ge­te­ges bo­hó­za­tát, me­lyet Me­leg Vil­mos ren­dez, és majd­nem az egész tár­su­la­tot fog­lal­koz­tat­ja. A haj­da­ni Ba­lek cím alatt ismert darabot most Ham­vai Kor­nél for­dí­tá­sá­ban A hülyéje cí­mmel játsszák. Az ope­rettiro­da­lom egyik vi­lág­vi­szony­lat­ban is leg­is­mer­tebb mű­ve Kál­mán Im­re Csárdáskirálynője, amely Nemlaha Gyögy rendező, szerkesztő el­kép­ze­lé­sé­ben fog meg­va­ló­sul­ni (2007. de­cem­ber 31.). Mol­nár Fe­renc (1878–1952)   víg­já­té­kát Az üvegcípőt Ko­vács Le­ven­te, aki nem először van Nagy­vá­ra­don, aho­va egyéb­ként is szí­ve­sen jön sok ere­de­ti öt­let­tel, fog­ja meg­ren­dez­ni. William Shakes­peare (1564–1616) Té­ve­dé­sek víg­já­té­kát Bodolay Gé­za vi­szi szín­pad­ra.

A Stú­dió bér­letelőadások: Stanislav Ingnacy Wit­kie­wicz: Az őrült és az apá­ca szín­mű, rendező Va­das Lász­ló; Kazem Shahryari: A nők szí­nei, vígjáték, ren­de­ző Me­leg Vil­mos; Jean Racine:  Phaedra, tra­gé­dia, rendező Tö­rök Vi­o­la; Kár­pá­ti Pé­ter: Nick Carter avagy végső le­szá­mo­lás dr. Quartzcal, já­ték, rendező Pin­cés Ist­ván.

Me­leg Vil­mos­sal, Nagy­vá­ra­don be­szél­get­ve meg­tud­tam: a nagy­vá­ra­di Szig­li­ge­ti Tár­su­la­tot úgy igyek­szik ve­zet­ni, hogy le­gyen egy szá­má­ra, de a néző szá­má­ra is el­fo­gad­ha­tó nagy­szín­pa­di vo­nu­la­ta. Ami­ben le­het mo­dern és ha­gyo­má­nyos előadás, ami­ben meg­ta­lál­ha­tó az operettől a víg­já­té­kon ke­resz­tül a leg­ko­mo­lyabb drá­má­ig min­den mű­faj. El­men­ni a klasszi­kus fel­fo­gás­tól egé­szen a leg­abszt­rak­tabb szín­há­zi stí­lu­sig. Szá­má­ra az a leg­fon­to­sabb: mi ér­dek­li a kö­zön­sé­get, mi az, ami­re be­jön. A Stú­di­ó­ban azo­kat az előadásokat ját­sza­nák, me­lyet a szak­ma vagy a kö­zön­ség színházértőbb ré­te­ge te­kin­te­ne meg. Ez nem je­len­ti azt, hogy a nagy­kö­zön­sé­get ki sze­ret­né az ilyen faj­ta megközelítésekből re­kesz­te­ni. Szá­má­ra ért­he­tet­len és fur­csa a szín­pa­don meg­va­ló­sí­ta­ni a nézőteret.

– A Szig­li­ge­ti Tár­su­lat pla­kát­ja­it lát­va, meg­bi­zo­nyo­so­dom, van­nak bér­let­hir­de­té­sek, ez azt je­len­ti, hogy már egy ele­ve be­kal­ku­lált nézőközönséget cé­loz­tok meg a mű­sorrend össze­ál­lí­tá­sa al­kal­má­ból?

– Pró­bál­juk be­mér­ni a kor han­gu­la­tát. Ele­ve di­á­kok­ban és felnőttekben gon­dol­ko­dunk. A nagy­vá­ra­di szín­ház tra­dí­ci­ó­ját fi­gye­lem­be vé­ve, mert az it­te­ni kö­zön­ség kul­tú­rá­já­ból adó­dó­an bi­zo­nyos el­vá­rás­sal ren­del­ke­zik. Mi­vel a kí­ná­lat oly nagy, ezért egy igaz­ga­tá­si pe­ri­ó­dus, ami öt év, nem szen­ved­het da­rabhi­ány­ban. Aki el­len­ben utá­nam kö­vet­ke­zik, eb­ben a szel­lem­ben is to­vábbfoly­tat­hat­ja az egész­sé­ges szín­há­zi utat.

– Az Er­dély­ben működő ma­gyar szín­há­zak egy bi­zo­nyos cél­kö­zön­ség igé­nye­it kel­le­ne ki­elé­gít­sék. Ezért nem mind­egy, mi ke­rül a szín­pad­ra. Ahol na­gyon fon­tos a váradi stí­lust is szem előtt tar­ta­ni.

– Ná­lunk, a szí­né­szi gár­da össze­té­te­le is be­fo­lyá­sol­ja a da­ra­bok ki­vá­lasz­tá­sát. A ma szín­há­zi egyé­ni­sé­ge­it pró­bál­juk ki­emel­ni.

– Me­leg Vil­mos­nak, mint szín­igaz­ga­tó­nak meny­nyi­re van ilyen szem­pont­ból meg­köt­ve a ke­ze?

– Az anya­gi­ak kö­tik meg az em­bert. A he­lyi köz­igaz­ga­tá­si ta­nács ál­tal meg­adott pénz­ügyi ke­ret ha­tá­ro­zó tényező. A me­gyei fönn­tar­tá­sú szín­há­zak­nál (ez alól ki­vé­tel Ko­lozs­vár és Ma­ros­vá­sár­hely) a tá­mo­ga­tás, kö­rülbelül há­rom új előadás költ­sé­ge­it fe­de­zi. Szá­munk­ra na­gyon fon­tos a tár­su­lat fel­fej­lesz­té­se szem­pont­já­ból en­nél több előadás. Az, aki egy év­ben egy­szer, vagy két­éven­te egy­szer játsz­hat, akár­mi­lyen jó le­gyen, ve­szít mű­vé­szi erejéből. A mű­vé­szi erő meg­tar­tá­sa ér­de­ké­ben kell töb­bet ját­sza­ni. A ven­dégmű­vész meg­hí­vá­sa na­gyon költ­sé­ges, ami el­vi­szi a szín­ház amúgy is vé­kony­ka pén­zét. Vi­dé­ken az­zal is szá­mol­ni kell, hogy a kö­zön­ség na­gyon vé­ges. Leg­alább fél ház kell le­gyen ah­hoz, hogy mű­vé­szi­leg is ér­de­mes le­gyen ját­sza­ni. Vá­ra­don ez az ese­tek több­sé­gé­ben 15 előadást je­lent. Ami két hó­nap alatt el­fogy. Ez nem vo­nat­ko­zik a Stú­di­ó­ra, ahol a he­lyek szá­ma 40, és en­nek kö­vet­kez­té­ben egy da­ra­bot több­ször is le­het ját­sza­ni, amíg a kö­zön­ség meg­töl­ti a ter­met.

– Mielőtt, to­vább fo­lyat­nák ezt a be­szél­ge­tést tisz­táz­nunk, kell, hogy a szín­ház so­ha tör­té­nel­me fo­lya­mán se­hol a vi­lá­gon ön­ma­gát el­tar­ta­ni nem tud­ta. A szín­ház min­den al­ka­lom­mal a me­cé­ná­sok kegyeiből tu­dott fenn­ma­rad­ni, füg­get­le­nül at­tól, hogy ezt a me­cé­nást, vagy mos­ta­ni szó­hasz­ná­lat­ban szponzort ho­gyan hív­ták. Ami­lyen az anya­gi ke­ret olyan le­het a szín­ház is. ak­kor hív­hatsz megfelelő szí­nészt, ké­szít­hetsz dísz­le­tet, vi­lá­gí­tást, han­go­sí­tást, ami mind hoz­zá­tar­to­zik a szín­ház­hoz. Ebből a szem­pont­ból mi­lyen anya­gi tá­mo­ga­tást vár­na el Me­leg Vil­mos?

– A fi­ze­té­sek el­fo­gad­ha­tó szint­re va­ló eme­lé­sét. Ami nem kény­sze­rí­ti rá a jobb sors­ra ér­de­mes és még mun­ka­bí­rás­sal rendelkező szí­né­sze­ket, hogy kü­lönböző meg­él­he­té­si for­rá­sok­hoz fo­lya­mod­janak. Ma már van­nak ko­moly jö­ve­del­mű vál­lal­ko­zók, akik­nek be kel­le­ne nyúl­ni­uk a zse­bük­be, és tá­mo­gat­ni­uk kel­le­ne eze­ket az in­téz­mé­nye­ket. Ezek­nek a vál­lal­ko­zók­nak sem kel­le­ne kö­zöm­bös le­gyen: mun­ka­vál­la­ló­ik sza­bad ide­jü­ket hol, ho­gyan töl­tik. Ez nagy prob­lé­ma ma­gyar kul­tú­rá­ban. Nagy­vá­ra­di szí­né­szek or­szá­gon vi­szony­lat­ban is, a me­gyei tá­mo­ga­tott­sá­gú szín­há­zak kö­zül az egyik leg­job­ban fi­ze­tettek. Ez ta­lán köszönhető an­nak, hogy a vá­ro­si ta­nács­ban megfelelő ma­gyar kép­vi­se­let van, és ed­dig min­den al­ka­lom­mal ki tud­ták lob­biz­ni az anya­gi­a­kat. A szín­ház épü­le­tét is most re­no­vál­ják, és remélhetőleg csak rövid idő kér­dé­se, és olyan ál­la­pot­ban lesz, hogy a haj­da­ni fé­nyét és csil­lo­gá­sát vissza­szer­zi. Va­ló­di szín­há­zi han­gu­la­tot fog biz­to­sí­ta­ni a tár­su­lat tag­ja­i­nak és a kö­zön­ség­nek.

– A ro­má­ni­ai ma­gyar saj­tó­nak mi ­le­nne a fel­ada­ta a színhái munka pártolásában?

– Ki kel­le­ne fej­lessze a szín­ház­hoz megfelelő mó­don értő, jó szán­dék­kal bí­rá­ló mun­ka­tár­si gár­dá­ját. A kö­zön­ség a meg­je­lent anya­gok ha­tá­sá­ra felfi­gyel­ve, ül­jön be a szín­há­zi előadásra, me­lyet az ol­va­sot­tak alap­ján job­ban megért­het. Ez elősegíthetné azt, hogy a mo­dern előadások kö­ze­lebb ke­rül­je­nek a kö­zön­ség­hez, mert a klasszi­kus meg­fo­gal­ma­zá­sok több­sé­ge, köszönhetően a ki­ala­kult jel­rend­sze­rek­nek, érhető szá­má­ra. Az új, szo­kat­lan a jel­rend­szer más, a néző szá­má­ra ese­ten­ként is­me­ret­len, te­hát meg­tör­tén­het, ne­he­zen fo­gad­ja be. Itt te­het so­kat a mé­dia, amely rá­mu­tat­hat ar­ra, hogy me­lyek azok az új mód­sze­rei a belső át­élés­nek, me­lyek­kel a ma szí­né­sze ren­del­ke­zik. A fi­lo­ló­gi­ai fel­ké­szült­sé­gű új­ság­írók, az ese­tek több­sé­gé­ben, ki­ve­sé­zik az illető író ál­tal meg­írt szín­da­ra­bot, és a szín­há­zi pro­duk­ci­ó­ról, színészről, szín­há­zi térről, vi­lá­gí­tás­ról, hang­ha­tás­ról jó eset­ben ír­nak két-há­rom mon­da­tot. Bi­zo­nyos szín­há­zi kul­tú­rá­val rendelkező ér­tel­mes néző nem pont er­re kí­ván­csi. ő egy olyan szín­há­zi elem­zést vár­na, amely őt lá­tat­lan­ban is ar­ra kész­te­ti, hogy el­jöj­jön akár Bukarestből is egy, váradi, ko­lozs­vá­ri, vá­sár­he­lyi, szat­má­ri, sep­si­szent­györ­gyi, csík­sze­re­dai szín­há­zi előadásra, mert olyan szín­há­zi él­ményt kap, mely szá­má­ra ér­zel­mi­leg-ér­tel­mi­leg ma­ra­dan­dó ér­té­ket je­lent. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008