|
|||||||||
Pozsony Ferenc:
Agyagba zárt hagyaték
A Kriza János Néprajzi Társaság kiállítótermében
2007. június 6-án rendhagyó kerámia kiállítást nyitottak. Az agyag a
víz, a kő és a tűz mellett az emberiség egyik legősibb eleme.
Évezredeken át használati- és díszedények, rituális tárgyak,
épületelemek, különböző tüzelőszerkezetek készültek belőle. Valószínű,
hogy a kerámia és az agyagművesség egyidős az emberi kultúrával.
László Károly, háromszéki keramikus 1953-ban született Kézdivásárhelyen. Ott végezte előbb elemi, majd 1972-ben középiskolai tanulmányait. A Babeą– Bolyai Tudományegyetem geológiai szakát 1980-ban végezte el. Utána több mint tíz éven át a gelencei kőolajiparban dolgozott mérnökként. Közvetlenül az 1989-es romániai rendszerváltozás után, 1990-től a kézdivásárhelyi tanulók klubjában korongolásra, agyagmegmunkálásra oktatta az iskoláskorú gyermekeket. Az utóbbi két évtizedben tudatosan elsajátította a kerámiakészítés szakmai, gyakorlati fogásait, rejtélyeit, ugyanakkor rendszeresen megismerte az erdélyi kerámiaközpontok hagyatékát, termékeit, díszítőmotívumait, szakirodalmát. Agyagba zárt hagyaték című kiállításának elsődleges célja az, hogy bemutassa az erdélyi, azon belül a székelyföldi kerámiaközpontok csempés tüzelőszerkezeteinek hagyatékát. A tárlatlátogató nagyon jól érzékelheti, hogy alkotója cselekvő pedagógus. Rekonstruált csempéi, szerkezeti rajzai elsősorban ismeretterjesztő céllal készültek. Pontosan eligazítják az erdélyi tüzelőszerkezetek iránt érdeklődő tanulókat, egyetemistákat és fiatalabb kutatókat. A kandallós csempék nemcsak az erdélyi díszített tárgyi kultúra plasztikus alkotásai, nemcsak a magyar és az európai lakáskultúra szerves részét alkotják, hanem egyúttal a magyar népműművészet folyamatos alakulását, változását és fejlődését is reprezentálják. Ezek a kerámia tárgyak pontosan jelzik az elit és a népi kultúra folyamatos kapcsolatát, kölcsönhatását, visszatükrözik a városi céhes és a falusi fazekasság szoros kapcsolatát is. A csempés tüzelők évszázadokon át fontos részét képezték az erdélyi lakáskultúrának. Ezek a tüzelőszerkezetek a középkor végén szinte forradalmasították az európai otthonokat, s hatékonyan füsttelenítették az erdélyi szobabelsőket is, ahol csakhamar igényesebb, színesebb textíl- és lakáskultúra bontakozhatott ki. Az itt rekonstruált tüzelőszerkezeti elemek a 15–19. századok idején kibontakozott csempekultúra változását, formakultúráját reprezentálják. Másodsorban pedig hosszú évszázadok tapasztalata, szép iránti vonzódása fejeződik ki bennük. Tehát nemcsak melegítettek, hanem szemet is kápráztattak, szívet is gyönyörködtettek. Ez a rekonstruált hagyaték egyúttal az erdélyi díszítőművészet alakulásának utolsó négy-öt évszázadát is bemutatja. Szemlélteti annak fejlődését a gótikától kezdődően, a virágos reneszánsz idején, a 18. századi késő barokk és rokokó elemeken át egészen a klasszicizmusig és a 19. század végi polgári izmusokig. A kiállítás keretében legnagyobb számban elsősorban székelykeresztúri csempék rekonstruált változatait látjuk. Ez nem is véletlen, mivel Benkő Elek és Molnár István kutatásainak köszönhetően az utóbbi három évtizedben teljesen át kellett rajzolnunk az erdélyi tüzelőszerkezetek fejlődéséről, területi elterjedéséről, formai és tartalmi sajátosságairól alkotott korábbi ismereteinket és képünket. Meglepő, hogy Székelyföldön milyen nagy menynyiségben kerültek elő borda nélküli, falbaépített, lovagos ábrázolású csempék. Azok sorában a legértékesebbek Szent Lászlót, a magyar lovagkirályt ábrázolják. A sorozat egyik figyelemre méltó példánya pedig éppen a középkori templomaink falfestményein is jól ismert jelenetet, a kun vitézzel folytatott küzdelmét ábrázolja. Egy másik királyházaspárt megörökítő csempe pedig feltűnően hasonlít IV. Béla ábrázolásaihoz. Egy rugonfalvi csempe éppen a bibliai Sámson küzdelmét örökítette meg. A lovagos ábrázolások után, a kiállítás keretében, a virágos reneszánsz jegyében keletkezett csempehagyaték bemutatása következik. Számos székelyföldi alkotás karcsú olaszos korsókat és különböző reneszánsz virágornamenseket mintáz. A László Károly által rekonstruált hagyatékban feltűnően sok az évszámos és a feliratos alkotás A kiállított székelykeresztúri csempék mellett nagyon sok 18. századi, főleg háromszéki alkotást láthatunk. A Kézdivásárhelyről, Lemhényből, Páváról vagy Zaboláról származó, valamint a csíki Mikó vár kútjából kiásott példányok elsősorban nagyméretű tulipános és rácsmintás motívumokban pompáznak. A kiállítás egyik kúriózumát egy háromszéki, a torjai Apor kúriából előkerőlt, brokátmintás csempe rekonstruált változata alkotja. A kiállítás keretében pár olyan alkotást is láthatunk, melyek a honfoglalás előtti magyar díszítőművészet legjellegzetesebb motívumait éppen a kerámia sajátos eszközeivel fogalmazza át. A rekonstruált csempehagyaték voltaképpen Erdély művelődés- és művészettörténetének értékes, szerves részét tette láthatóvá. László Károly alkotásaival bevallottan azt szándékszik elérni, hogy ez az örökség beépüljön posztmodern életünkbe, napjaink lakáskultúrájába is, tehát ne csak restaurált műemléképületeink helyiségeit díszítsék. Úgy vélem, hogy ez a csempés motívumkészlet, kulturális örökség napjainkban is sajátos színezetet kölcsönözhet szűkebb környezetünknek meg lakáskultúránknak. vissza a kiadáshoz minden cikke FŐLAPTEST rovat összes cikke |
|||||||||
|