magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Dukrét Géza: A hon­is­me­ret aty­ja


Fé­nyes Elek szü­le­té­sé­nek 200. év­for­du­ló­ja

Két­száz év­vel ezelőtt, 1807. jú­li­us 7-én, szü­le­tett Csokalyon Fé­nyes Elek sta­tisz­ti­kus,  föld­rajz­tu­dós. Eb­ben az ap­rócs­ka partiumi fa­lucs­ká­ban, ahol 2001-ig csak annyit tud­tak ró­la, hogy itt ál­lott a Fé­nyes csa­lád kú­ri­á­ja, ha­lá­lá­nak 125. év­for­du­ló­ján fel­ele­ve­ní­tet­tük éle­tét és mun­kás­sá­gát és em­lék­táb­lát avat­tunk tisz­te­le­té­re. Az­óta ki­ra­gad­tuk a fe­le­dés mél­tat­lan ho­má­lyá­ból, mél­tó em­lé­ket ál­lít­va mind Csokalyon, ahol em­lék­par­kot és szob­rot ál­lí­tot­tak, mind Nagy­vá­ra­don, ahol a Partiumi Ke­resz­tény Egye­te­men ter­met ne­vez­tek el ró­la és em­lék­táb­lát lep­lez­tek le. Már ak­kor hang­sú­lyoz­tuk, hogy mél­tat­la­nul fe­led­kez­tek meg nagy személyiségéről.  Mun­ká­já­nak legfőbb cél­ja az ak­ko­ri bé­csi szerzők és csá­szá­ri hi­va­tal­no­kok nyu­gat fe­lé tá­lalt, Ma­gya­ror­szág­ról szó­ló ha­mis ké­pé­nek cá­fo­la­ta és a ma­gyar nyel­vű és ma­gyar ér­zel­mű, a pol­gá­ri ha­la­dást tá­mo­ga­tó ál­lam­is­me­ret, föld- és nép­is­me­ret meg­te­rem­té­se volt. Mai szó­hasz­ná­lat­tal: az or­szág imázsának ki­ala­kí­tá­sa, ami­ért ma mil­li­ár­do­kat fi­zet­nek egyes rek­lám­ügy­nök­sé­gek­nek. Fé­nyes Elek­nek ezért nem kel­lett fi­zet­ség, ne­ki er­köl­csi szük­ség­let, ha­za­sze­re­tet­ének kifejezője volt. S emel­lett han­gya­szor­gal­má­val a ma­gyar sta­tisz­ti­ka és hon­is­me­ret meg­ala­pí­tó­ja. 

Szin­tén a fe­le­dés­nek köszönhető, hogy az or­szág csak há­rom-négy nagy geo­grá­fi­ai és sta­tisz­ti­kai mun­ká­ját is­me­ri, pe­dig iro­dal­mi te­vé­keny­sé­ge szá­mos po­li­ti­kai, tör­té­nel­mi és szak­be­li mun­kák­ra is ki­ter­jedt. Mun­kás­sá­gá­ról tel­jes jegy­zék nem lé­te­zik, hisz a sa­ját ma­ga ál­tal össze­ál­lí­tott lajst­rom is elég­gé hé­za­gos, mert idős ko­rá­ra meg­fe­led­ke­zett szá­mos dol­go­za­tá­ról. Mint iga­zi re­form­po­li­ti­kus­nak, mun­ká­it na­gyon ne­héz ka­te­go­ri­zál­ni, hisz leg­több­jé­ben össze­fo­nó­dik a po­li­ti­ka, a sta­tisz­ti­ka, a tör­té­ne­lem, a gaz­da­sá­gi élet, a föld- és nép­is­me­ret.

Szá­munk­ra ta­lán a leg­fon­to­sabb mű­vei a hon­is­me­re­ti, hely­tör­té­ne­ti, föld­raj­zi mű­vei, ame­lye­ket sta­tisz­ti­kai ada­tok­kal tá­maszt alá. Ezek irán­ti érdeklődése már gyer­mek­ko­rá­ban ala­kult ki. Gyer­mek­ként ap­ja könyv­tá­rát búj­ta, és itt buk­kant rá Gö­rög De­me­ter Ma­gyar At­lasz cí­mű map­pá­já­ra, amely min­den ma­gyar vármegyéből kö­zölt tér­ké­pe­ket. Ez in­dít­hat­ta el geo­grá­fu­si haj­la­ma­it, va­la­mint egy má­sik if­jú­ko­ri ol­vas­má­nya, Kiss Já­nos Ne­ve­ze­tes uta­zá­sok tár­há­za cí­mű köny­ve, amely an­gol és fran­cia nyelvből for­dí­tott út­le­írá­so­kat tar­tal­ma­zott nyolc kö­tet­ben. Ek­kor szü­let­he­tett meg ben­ne a vágy, hogy va­la­mi ha­son­lót akar meg­va­ló­sí­ta­ni. A má­sik ok, amely er­re sar­kall­ta, hogy elég fi­a­ta­lon be­le­sod­ró­dott a re­form­ko­ri küz­del­mek­be. A re­form volt a jel­szó, amely a nem­zet előtt le­be­gett, mo­dern ál­la­mot al­kot­ni, re­for­mál­ni a tár­sa­dal­mat a sza­bad­ság és jogegyenlőség alap­ján. Eh­hez vi­szont az or­szág ala­pos meg­is­me­ré­sé­re volt szük­ség. A bé­csi ad­mi­niszt­rá­ci­ó­nak az volt ér­de­ke, hogy  ha­mis in­for­má­ci­ó­kat kö­zöl­jön, főleg nyu­gat fe­lé, az or­szág­ról. Ko­má­rom vár­me­gye le­írá­sa cí­mű mun­ká­já­nak előszavában a következőket ír­ta: „Ha­zánk – úgy­mond – az újabb időkben, ne­ve­ze­tes át­ala­ku­lá­si pon­ton van. A fe­je­de­lem­től kezd­ve, az utol­só hon­pol­gá­rig min­den­ki meg van győződve, hogy re­for­mok­ra, gyö­ke­res re­for­mok­ra van szük­sé­günk, ha nem akar­juk, hogy nem­ze­tünk az élők so­rá­ból ir­gal­mat­la­nul ki­tö­röl­tes­sék. És lőn moz­ga­lom: in­dít­vá­nyok té­tet­tek egy új és igaz­sá­gos adó­rend­szer, örök­vált­ság, büntető tör­vény­könyv, nép­ne­ve­lés, kir. vá­ro­si ren­de­zés, ipar és ke­res­ke­dés lé­te­sí­té­se s meg­ala­kí­tá­sa ügyé­ben. És midőn mind­ezen előszámlált tár­gya­kat őszintén megakaránk in­dí­ta­ni, meg­döb­ben­ve vet­tük ész­re, hogy leg­jobb szán­dék­kal is ke­ve­set te­he­tünk: mert nem is­mer­jük ha­zán­kat; ada­ta­ink, me­lyek biz­tos ve­zér­fo­na­lul szol­gál­hat­ná­nak, cson­kák vagy épen tel­jes­ség­gel nin­cse­nek.” Fé­nyes te­hát meg­in­dult e hé­za­got pó­tol­ni, és az a vas­aka­rat, szor­ga­lom, szí­vó­ság, ame­lyek őt vé­gig jel­le­mez­ték, győzelemre vit­ték, már az első mű­vé­vel is. Mint tud­juk, 1831-ben, csa­lád­ja el­le­né­re, ran­gon alul há­za­so­dott, ezért nem me­he­tett Csokalyra. Ap­já­tól örö­költ bir­to­kát zá­log­ba ad­ta egyik ba­rát­já­nak, s a pén­zen egy kis bir­to­kot bé­relt Sárosfán, Po­zsony kö­ze­lé­ben, ahol 1831–1835 kö­zött gaz­dál­ko­dott. Köz­ben foly­tat­ta adatgyűjtő uta­zá­sa­it. Sárosfai ma­gá­nyá­ban rend­sze­rez­te a népes­ség­ről, ok­ta­tás­ról, mezőgazdaságról, ipar­ról össze­gyűj­tött adat­hal­mazt és előkészítette, későbbi mű­ve­i­nek is ala­pul szol­gá­ló, első nagy köny­vét, mely­nek hat kö­te­te 1836 és 1840 kö­zött je­lent meg, Ma­gya­ror­szág­nak s a hoz­zá kap­csolt tar­to­má­nyok­nak mos­ta­ni állapotja statistikai és geographiai te­kin­tet­ben cí­men. A né­pes­ség szá­mát a me­gyei conscriptiók alap­ján ál­lí­tot­ta össze, de mi­vel ezekből hi­ány­zott a ne­mes­ség lét­szá­ma, így a ró­mai ka­to­li­kus egy­há­zi me­gyék se­ma­tizmusai alap­ján egé­szí­tet­te ki. Be­is­me­ri a szá­mok tö­ké­let­len­sé­gét, de egy­szer­smind rá­utal egyéb for­rá­sok és kútfők hi­á­nyá­ra. Me­rész­ség­nek mond­ja a mű előszavában, hogy kellő ada­tok hi­á­nyá­ban, Ma­gyar­or­szág különböző aj­kú né­pe­it szám­sze­rű­en pró­bál­ta meg­ha­tá­roz­ni, de mint ír­ja, „egész mun­kám­ban főcélom a rész­re­haj­lat­lan­ság, az­az az volt: hogy ha­zá­mat úgy fes­sem le, mint az valódilag áll, nem pe­dig, mint állani kel­le­ne, reménylem, hogy ezen el­ső pró­bám nem fog oly tá­vol es­ni az igaz­ság­tól.” Ezen tár­gyi­la­gos, szi­go­rú íté­let és ön­bí­rá­lat meg is van va­la­mennyi mun­ká­já­ban. Már az első mű­vé­nek be­osz­tá­sá­ban meg­van az a rend­sze­res­ség, ami jel­lem­zi a későbbi mun­ká­it is. Ki­in­dul a ke­rü­le­ti fel­osz­tás­ból, kezd­ve a Du­nán­túl­lal, meg­ad­ja te­rü­le­tü­ket, a ben­ne ta­lál­ha­tó me­gyé­ket és az ezek­ben fekvő te­le­pü­lé­se­ket, ezek né­pes­sé­gét, val­lás- és nem­ze­ti­ség sze­rint. Az egyes me­gyék­re tér­ve a következőket is­mer­te­ti: fek­vé­se, ha­tá­rai, te­rü­le­te, ter­mé­sze­ti tu­laj­don­sá­gai mint ég­haj­lat, ta­laj, he­gyei, fo­lyók, ál­ló­vi­zek, gyógy­vi­zek, élővilág, ás­vá­nyok, te­le­pü­lé­sei, la­kos­sá­ga, szor­ga­lom, mes­ter­ség, gyá­rak, ke­res­ke­dés, os­ko­lák és nevelő in­té­ze­tek, ka­to­na­ság, ki­rá­lyi hi­va­ta­lok és más köz­in­té­ze­tek, job­bágy­tel­kek, por­ták, ne­mes­ség és ura­dal­mak, magistrátus, po­li­ti­kai el­osz­tás. Ez­után tér rá az egyes te­le­pü­lé­sek le­írá­sá­ra, kezd­ve a sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok­kal, rö­vid tör­té­nel­mi váz­lat­tal. A má­so­dik kö­tet előszavában em­lí­ti, hogy e mun­ká­ját hét kö­tet­ben ír­ja meg. A he­te­dik kö­tet Kö­zön­sé­ges sta­tisz­ti­ka cí­men je­len­ne meg, de e mun­ká­ját nem fe­je­zi be, ha­nem majd később, Ma­gyar­or­szág sta­tisz­ti­ká­ja cí­men je­le­nik meg, há­rom kö­tet­ben, 1842–43-ban. Az első hat­kö­te­tes mun­ká­ját az Aka­dé­mia, ak­kor még Ma­gyar tu­dós tár­sa­ság, kedvezően bí­rál­ta el és 1837-ben levelező tag­gá vá­lasz­tot­ták.

1838-ban a Hasz­nos Ismertető II. év­fo­lya­má­ban je­lent meg egyik jelentős cik­ke, Me­lyek a ma­gyar föld­mű­ve­lés főbb aka­dá­lyai? cí­men. Fé­nyes a föld­mű­ve­lés főbb aka­dá­lya­it ab­ban lát­ja, hogy a bir­tok kö­zös és szét­da­ra­bolt, hogy nincs ki­mon­dot­tan me­ző­gazdasággal törődő szerv, hogy ha­zai ér­tel­műnk még fej­let­len, hogy ter­mé­nye­in­ket nagy­részt ne­héz el­ad­ni s ha el is ad­hat­juk, igen ke­vés raj­ta a ter­me­lé­si ha­szon. A hi­tel bi­zony­ta­lan, a job­bá­gyok az év nagy ré­szét az ura­dal­mi bir­to­ko­kon töl­tik ro­bot­mun­ká­val. Na­gyon kí­vá­na­tos vol­na, ha va­la­ki vi­lá­gos, kimerítő, nép­sze­rű s gya­kor­la­ti­lag al­kal­maz­ha­tó ok­ta­tást kö­zöl­ne a ma­gyar kö­zön­ség­gel, mind a kü­lön­fé­le ta­kar­mány­nö­vé­nyek termesztéséről. Az ér­te­lem fej­let­len­sé­ge alatt Fé­nyes a gaz­da­sá­gi rend­szer ma­ra­di­sá­gát ér­ti. A gaz­dál­ko­dást or­szág­szer­te úgy foly­tat­ják, amint ahogy azt apá­ik­tól ta­nul­ták. Fi­gye­lem­be sem ve­szik, hogy a nyu­ga­ti or­szá­gok­ban a föld­mű­ve­lés és a mezőgazdálkodás az utób­bi szá­za­dok fo­lya­mán óri­á­si lé­pé­sek­kel ha­ladt előre. A ma­gyar min­den újí­tás­tól fél, akár jó, akár rossz. Dol­goz­ni ugyan tud és sze­ret, de a mun­kák­ra sok­kal több időt vesz­te­ge­tünk, mint amek­ko­ra ha­szon­nal jár. Ha­tal­mas lege­lők van­nak arány­lag ke­vés ló­val, mar­há­val és juh­val, rá­adá­sul ezek­re sem vi­gyáz­nak kellőképpen. Szá­raz­ság ide­jén a jó­szág­ál­lo­mány ez­ré­vel pusz­tul el víz­hi­ány­ban. Állatnemesítésről alig van szó Ma­gya­ror­szá­gon.

A belső ke­res­ke­de­lem fel­len­dí­té­sé­re legcélrave­ze­tőbbnek lát­ja, ha jó or­szág­uta­kat, vas­uta­kat, csa­tor­ná­kat ké­szí­te­nek, ha a fo­lyó­vi­ze­ket sza­bá­lyoz­zák. Ar­ra kell tö­re­ked­ni, hogy ol­csó, meg­bíz­ha­tó és gyors köz­le­ke­dés le­gyen, mert a ter­me­lés leg­na­gyobb jö­ve­del­mét a nagy fu­var­bér nye­li el. A ne­mes­ség fel­ada­ta, hogy az e cél­ra szük­sé­ges össze­get előteremtse s gyá­rak ala­pí­tá­sá­val a belső fo­gyasz­tást ki­elé­gít­se. A or­szág el tud­ja lát­ni ma­gát nyers­anyag­ok­kal sa­ját föld­jé­nek terméséből és kincseiből, az ipa­ri ter­mé­kek be­ho­za­ta­lát pe­dig el le­het ke­rül­ni, ha ipa­ri nagy­üze­mek lé­te­sül­nek. Fé­nyes sze­rint a mezőgazdaság fő cél­ja az ipar nyers­anyag-szük­ség­le­té­nek a ki­elé­gí­té­se kell le­gyen. E cél­ból fon­tos a cu­kor­ré­pa ter­me­lés, a se­lyem­her­nyó- és a juh­te­nyész­tés.

Az Or­szá­gos Ma­gyar Gaz­da­sá­gi Egy­let 1843-ban előadójává vá­lasz­tot­ta meg. Az Egy­let köz­lö­nyé­ben, a Ma­gyar Gaz­dá­ban szá­mos cik­ke je­lent meg: A ma­gyar­or­szá­gi ken­der- és lentermesztésről, Me­lyek Ma­gya­ror­szág­ban fő aka­dá­lyai a gaz­da­ság fel­vi­rág­zá­sá­nak s mi­kép­pen le­het­ne azo­kat el­há­rí­ta­ni, Mi­ért emel­ke­dett a se­lyem­te­nyész­tés az újabb időkben oly te­te­me­sen Ma­gya­ror­szág­ban s a hoz­zá­kap­csolt tar­to­má­nyok­ban s mi­képp le­het­ne ez ipar­ágat még job­ban ki­ter­jesz­te­ni s a nép közt meg­gyö­ke­rez­tet­ni, A föld­bir­tok­nak vég nél­kü­li fel­da­ra­bo­lá­sa, Ma­gyar Gaz­da­sá­gi Egye­sü­le­tek, Fi­gyel­mez­te­tés a bor­ke­ze­lés ügyé­ben a szőlősgazdákhoz, A Me­zei Nap­tár stb.

Ugyan­csak 1843-ban Kö­zön­sé­ges ké­zi és is­ko­lai at­lasz cí­men geo­grá­fi­ai és sta­tisz­ti­kai köny­vecs­két adott ki a ta­nu­ló if­jú­ság és a ta­ní­tók ré­szé­re. Mi­vel e mun­ká­já­nak ki­dol­go­zá­sá­ra nem for­dí­tott nagy gon­dot, ezért bí­rá­la­to­kat ka­pott. Ugyan­eb­ben az év­ben ren­dez­te saj­tó alá Er­dé­lyi Já­nos­nak, a gróf Kár­olyi csa­lád jó­szág­igaz­ga­tó­já­nak ha­gya­té­ká­ban ta­lált mun­­ká­ját, Nem­ze­ti ipa­runk cí­men, ame­lyet kibő­ví­tett és jegy­ze­tek­kel lá­tott el. Szem­be­száll Er­dé­lyi­nek az­zal az ál­lí­tá­sá­val, hogy kül­ke­res­ke­del­münk ak­kor sem vi­rá­goz­na, ha ar­ra el len­nénk ké­szül­ve: „Ma­gyar­or­szág to­po­grá­fi­ai fek­vé­se mi­att is al­kal­mas a ke­res­ke­dés­re. A vas­út­vo­na­lak hi­á­nya azon­ban min­den jó­aka­ra­tot meg­bé­nít, jól­le­het egy négy­zet­mér­föl­dön 3000 em­ber is min­den ne­héz­ség nél­kül el­él­het­ne. A né­pes­ség gyen­ge sza­po­ru­la­ta is hát­rá­nyo­san be­fo­lyá­sol­ja a gaz­da­sá­gi éle­tet.” Er­dé­lyi­vel kö­zö­sen el­íté­li a főrendűeket, „kik­nél van ma­gyar ha­zánk­ban ha­ta­lom és dicsőség, a ma­gyar nyelv még általjában ép­pen nem ott­ho­nos”. He­lye­sen lát­ja Fé­nyes a ma­gyar ne­mes­ség meg­bo­csát­ha­tat­lan iszo­nyát az ipar­ral és a ke­res­ke­dés­sel kap­cso­lat­ban és le­né­zé­sét, szin­te meg­ve­té­sét ezen tár­sa­dal­mi ré­te­gek­kel szem­ben: „A ma­gyar ne­mes mind­ed­dig meg­vet­vén az ipart és ke­res­ke­dést, csak föld­höz ra­gasz­ko­dik s ő a leg­mű­vel­tebb, gaz­dag gyá­rost is föl­dön­fu­tó­nak tart­ja, ha an­nak föld­bir­to­ka nincs”.

Fé­nyes Elek mun­kás­sá­ga nem so­ká­ig ma­radt meg a szá­raz tár­gyi­la­gos­ság és po­li­ti­ka­men­tes­ség te­rén. A pil­la­nat­nyi po­li­ti­ka ép­pen úgy iz­gat­ta, mint ma­ga a sta­tisz­ti­ka. S mi­vel a sta­tisz­ti­kát in­kább hon­is­me­ret­nek, geo­grá­fi­á­nak te­kin­tet­te, így az legfőképpen a po­li­ti­ku­so­kat kell tá­mo­gat­nia, a re­for­mok és az át­a­la­­ku­lá­sok meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén. A hát­ra­ma­ra­dás oka­it négy pont­ban fog­lal­ta össze:

1. A nem­zet és a kor­mány kö­zöt­ti bi­zal­mat­lan­ság.

2. Az arisz­tok­rá­cia elnemzetlenedése.

3. A ma­gyar bi­ro­da­lom és az oszt­rák-né­met tar­to­má­nyok kö­zött fenn­ál­ló vám­rend­szer.

4. A ma­gyar nemtörődése nyel­vé­vel szem­ben.

Az 1844-ben meg­je­lent Ma­gyar­or­szág sta­tisz­ti­ká­ja cí­mű mun­ká­ja aka­dé­mi­ai nagy­dí­jat nyert. Fé­nyes ki­fej­ti, hogy Ma­gya­ror­szá­gon a „leg­fon­to­sabb sta­tisz­ti­kai ada­ta­ink mély stá­tusz­tit­kok gya­nánt őriztetnek s e tit­ko­ló­dzás vé­rün­ké vált”, va­la­mint „csak­nem át­tör­he­tet­len aka­dá­lyok­kal kell küz­de­ni an­nak, ki ha­zá­ja ké­pét csak tűrhetően is akar­ja fes­te­ni”. A to­váb­bi­ak­ban ír­ja, hogy: „Tűr­jük-e to­vább, hogy egy ilyen köz­hasz­nú ága ho­ni li­te­ra­tú­ránk­nak, par­la­gon he­ver­jen? Nem; én részemről bá­to­rít­va azon szí­ves részvéttől, mellyel a kö­zön­ség Ma­gya­ror­szág­nak ál­ta­lam 6 kö­tet­ben ki­adott geo­grá­fi­á­ját fo­gad­ta, el­tö­ké­lém ma­ga­mat ha­zám­nak nem­csak alap­ere­jét, ha­nem pol­gá­ri szer­ke­ze­tét s kor­mány­za­tát is meg­is­mer­tet­ni.”

Szin­tén 1844-ben ké­szí­tet­te el Ma­gyar­or­szág geographiai ké­zi­köny­ve cí­mű mun­ká­ját, amely főiskolai tan­könyv­ként is szol­gál­ha­tott vol­na, ami azon­ban csak kéz­irat­ban ma­radt.

A meg­in­dí­tott ipar- és véd­egy­le­ti moz­ga­lom egyik fő tá­ma­sza volt: igaz­ga­tó­ja, majd el­nö­ke lett. Itt is­mer­ke­dett meg az or­szág ki­vá­ló em­be­re­i­vel. S ez az or­szá­gos tár­sa­dal­mi meg­moz­du­lás hív­ta fel a fi­gyel­mét a tár­su­lás­ban rejlő ha­tal­mas erőre, ame­lyet azu­tán az iro­dal­mi, majd a később ke­let­ke­zett el­len­zé­ki és ra­di­ká­lis kör­be is át­vitt. Tár­sa­dal­mi be­fo­lyá­sá­nak és te­kin­té­lyé­nek ek­kor ér­te el csúcs­pont­ját. 1847–48 kö­zött az Ipar­tes­tü­let He­ti Lap­ját szer­kesz­tet­te.

1847-ben je­lent meg Ma­gyar­or­szág le­írá­sa cí­mű mun­ká­ja, amely­nek előszavában azt ír­ta, hogy ba­rá­tai és jó­aka­rói fel­szó­lí­tá­sá­ra ké­szí­tet­te ed­di­gi geog­ráfiai és sta­tisz­ti­kai dol­go­za­ta­i­nak som­más ki­vo­na­tát: „mint­hogy 9 kö­te­tet meg­ven­ni nem min­den­ki­nek van mód­já­ban, de ide­je sincs sok­nak ily ter­je­del­mes mun­kák át­ol­va­sá­sá­ra”. E mun­ká­já­ban bőveb­ben fog­lal­ko­zik a né­pes­ség­gel, az ipar­ral, ne­ve­ze­te­sen a „nemesítő ipar­ral”, va­la­mint a ke­res­ke­de­lem­mel. Az első rész: Ma­gyar Or­szág­nak ter­mé­sze­ti állapotja: Rö­vid his­tó­ri­á­ja, Fek­vé­se, Ha­tá­rai és szom­szé­dai, Nagy­sá­ga, A föld áb­rá­zat­ja, he­gyek, s tér­ség, Fo­lyó­vi­zek, Ál­ló vi­zek, ta­vak, sár­vi­zek, mo­csa­rak, Viz tsa­tor­nák, Gyógyitó vi­zek (itt em­lí­ti meg a me­leg ferdők kö­zött a Nagy-Váradi Fé­lix és Püs­pök Bá­nyá­it), Az ég­mér­sék­let (Clima), Ter­mé­keny­ség (va­gyis a föld­nek josága), Ter­mé­sek, ide tar­toz­nak a Plán­ták (a ga­bo­na­fé­lék, a ker­ti nö­vé­nyek, fű, szé­na, hü­ve­lyes ve­te­mé­nyek, gyümölts, bor, fa, do­hány, len és ken­der, más ne­ve­ze­te­sebb plán­ták). Kö­vet­ke­zik Az ál­la­tok or­szá­ga: szar­vas­mar­ha, ló, juh, ser­tés, a vad­ál­la­tok, ju­hász­ku­tyák, szár­nyas ál­la­tok, vad ma­da­rak, hal, méh, se­lyem­bo­gár. Kö­vet­ke­zik Az ás­vá­nyok or­szá­ga: Értzek, sa­vak, drágakő és más ne­ve­ze­tes kö­vek és föl­dek, Tűz ka­pós ás­vá­nyok, ide a kőolaj és a föld­gáz tar­to­zik. A má­so­dik rész: Ma­gyar­or­szág la­ko­sai: Nem­ze­tek, s Nyel­vek, A nép­nek szá­ma, Lak­he­lyek, Val­lás­bé­li külömbség, Külömbség az élet ne­mé­re néz­ve, Termesztő ké­zi szor­gal­ma­tos­ság, ide tar­to­zik a Föld mivelés, Ba­rom tar­tás, Bá­nyász­ság, majd kö­vet­ke­zik a Nemesitő szor­gal­ma­tos­ko­dás (industria), en­nek fe­je­ze­tei a Mes­ter­sé­gek, Manufacturák és Fábrikák s ezek­nek ne­ve­ze­te­sebb ágazatjaik, Ke­res­ke­dés: Belső ke­res­ke­dés, Külső ke­res­ke­dés. To­váb­bá Az el­mé­nek pal­lé­ro­zá­sa, os­ko­lák (fel­so­rol­ja fe­le­ke­ze­tek sze­rint), A tu­do­má­nyo­kat segitő, és előmozditó esz­kö­zök, Az el­me pal­lé­ro­zás­nak baro­metruma (itt a tu­do­má­nyo­kat so­rol­ja fel), Civilizátio, Erköltsi tökélletesség, Vallás, Szentegyház. A har­ma­dik rész: Ma­gyar Or­szág­nak pol­gá­ri állapotja (al­kot­mány, ki­rály, ren­dek, pa­rasz­tok, kor­mány, igaz­ga­tás, tör­vény­szé­kek, tör­vé­nyek, hadierő). Ne­gye­dik rész: a föld leirása, Ma­gyar­or­szág fel­osz­tá­sa, vár­me­gyék ke­rü­le­ten­ként, Tót és Hor­vá­tor­szág­ról.

Fé­nyes Elek leg­na­gyobb és leg­jobb mű­ve lett vol­na, ha el­ké­szül: A ma­gyar bi­ro­da­lom sta­tisz­ti­kai, geographiai és tör­té­ne­ti te­kin­tet­ben cí­mű mun­ká­ja. Hossza­dal­mas cí­me ez­után így foly­ta­tó­dik: Rész­le­tes és kimerítő le­írá­sa Ma­gyar- és Er­dély­or­szág­nak, mely kü­lön fü­zet­ben ter­jeszt elő min­den ma­gyar- és er­dély­or­szá­gi vár­me­gyét, ke­rü­le­tet, vi­dé­ket, szé­ket; s ezek­ben já­rá­sok sze­rint is­mét be­tű­rend­ben iratik le min­den ki­rá­lyi és mezőváros, fa­lu és pusz­ta; s min­den egyes hely­nek nem­csak fek­vé­se, né­pes­sé­ge, nyelv-, val­lás sze­rint, ter­mé­keny­sé­ge, föl­des­ura; ha­nem hol csak le­he­tett, ha­tár­ki­ter­je­dé­se (mennyi belőle úr­bé­ri, s mennyi allodialis, mennyi szán­tó­föld, rét, erdő, szőlő sat.) sőt a ne­ve­ze­te­sebb hely­sé­gek tör­té­ne­te is előadatik. E na­gyon hosszú cím­nek az az előnye, hogy tel­je­sen fel­so­rol­ja a mű tar­tal­mát. Saj­nos e ha­tal­mas műből csak Ko­má­rom me­gye je­lent meg 1848 ja­nu­ár­já­ban. El­ké­szült ugyan Bor­sod me­gye, de csak kéz­irat­ban ma­radt meg, ame­lyet később fel­hasz­nált az 1851-ben meg­je­lent Ma­gyar­or­szág geographiai szó­tá­rá­ban.

1848-ban az első ma­gyar felelős mi­nisz­té­ri­um ta­ná­csos­sá ne­vez­te ki, s rá­bíz­ta az Or­szá­gos Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal meg­szer­ve­zé­sét. En­nek meg­ala­ku­lá­sa után ő lett az első igaz­ga­tó­ja. 1849-ben ki­ne­vez­ték a pes­ti vész­tör­vény­szék el­nö­ké­vé, s bár sen­kit sem ítél­tek ha­lál­ra, a sza­bad­ság­harc bu­ká­sa után még­is buj­dos­nia kel­lett. Hosszú ül­döz­te­tés után je­lent­ke­zett a pes­ti ha­di­tör­vény­szék előtt, amely fog­ság­ra ítél­te. Sza­ba­du­lá­sa után vissza­tér mun­ká­já­hoz. 1851-ben je­lent meg Ma­gyar­or­szág sta­tisz­ti­kai és geo­grá­fi­ai szó­tá­ra, négy kö­tet­ben. Eb­ben rész­le­te­sen le van ír­va min­den vá­ros, fa­lu és pusz­ta. Min­den bevezető és tá­jé­koz­ta­tó szó nél­kül kez­di Aba fa­lu­val és vég­zi Zvoncsin tót fa­lu­val. Kimerítően gaz­dag hely­ség­név­tá­ra Ma­gya­ror­szág­nak. Csak az a saj­ná­la­tos, hogy e hely­ség­név­tár nem fog­lal­ja ma­gá­ban Er­délyt is. Min­den te­le­pü­lés­nek meg­ad­ja jel­le­gét, a vár­me­gyét, ha­tá­ra­it, a la­kos­ság szá­mát, val­lá­sát, nem­ze­ti­sé­gét, az úr­bé­ri tel­kek és zsel­lé­rek szá­mát, a te­rü­let fő mű­ve­lé­si ágak sze­rin­ti be­osz­tá­sát, a te­rü­let föl­des­ura­it. A na­gyobb, vagy tör­té­nel­mi­leg fon­tos te­le­pü­lé­sek­hez rö­vid tör­té­nel­mi jegy­zet is tar­to­zik.

1854-ben je­lent meg, tőle rend­ha­gyó mó­don, A tö­rök bi­ro­da­lom le­írá­sa tör­té­ne­ti, sta­tisz­ti­kai és geographiai te­kin­tet­ben cí­mű mun­ká­ja, amely több mint va­ló­szí­nű, hogy meg­ren­de­lés­re ké­szült. Az első ré­sze a tö­rö­kök tör­té­nel­mét, a má­so­dik ré­sze a tö­rök bi­ro­da­lom föld­raj­zát is­mer­te­ti, a tőle meg­szo­kott pon­tos­ság­gal tár­gyal­va.

Az 1854. évi al­ko­tá­sai kö­zött kell meg­em­lí­te­nünk Bellinger né­met ­nyel­vű föld­raj­zi mun­ká­já­nak for­dí­tá­sát: Föld­raj­zi ve­zér­fo­nál két tan­fo­lyam­ban. A cs. kir. oszt­rák al­gim­ná­zi­um­ok és alreáliskolák szá­má­ra. A Bellinger–Fé­nyes is­ko­lai föld­rajz­könyv igen ke­re­sett volt. Új­ra ki­ad­ták 1855-ben, 1857-ben és 1861-ben is.

1855-ben a Pes­ti Nap­ló­ban cikk­so­ro­za­tot kö­zöl, amely­ben a ta­go­sí­tás kér­dé­sét tag­lal­ja: „Ok­sze­rű, erőteljes, foly­to­no­san jövedelmező gaz­dál­ko­dást csak­is ta­go­sí­tott bir­to­kon le­het foly­tat­ni. Nem sza­bad a tőkét, a termelő erőt s a meglévő termőföldet ke­ves­bí­te­ni, sőt sza­po­rí­ta­ni kell, hogy a jö­ve­de­lem nö­ve­ked­jék. Ta­go­sí­tott bir­to­kon előnyösebb a nyá­ri le­gel­te­tés s a té­li ta­kar­má­nyo­zás, így job­bat és töb­bet le­het tar­ta­ni. Nagy előnye to­váb­bá a ta­go­sí­tás­nak, hogy a mun­ká­ban időt le­het kí­mél­ni. A ta­go­sí­tás ál­tal a nem­zet gaz­da­sá­ga igen nagy mér­ték­ben emel­ked­nék.”

A Bu­da­pes­ti Hír­lap 1856. évi szá­ma­i­ban A ma­gyar biz­to­sí­tó in­té­ze­tek át­ala­kí­tá­sá­ról cí­mű cikk­so­ro­za­ta je­lent meg. A leg­na­gyobb el­is­me­rés hang­ján szól a biz­to­sí­tó tár­su­la­tok­ról, mert – sze­rin­te – ezek má­so­kon akar­nak se­gí­te­ni, anél­kül, hogy ha­szon­ra tö­re­ked­né­nek. Vé­le­mé­nye sze­rint er­re a leg­al­kal­ma­sabb len­ne a ma­gyar és az er­dé­lyi köl­csö­nös biz­to­sí­tó tár­su­la­tot egy test­ben egye­sí­te­ni, s sza­bály­za­ta­i­kat az ed­di­gi ta­pasz­ta­la­tok­nak megfelelően át­ala­kí­ta­ni. (Er­dély­ben és az anya­or­szág­ban ek­kor há­rom köl­csö­nö­sen biz­to­sí­tó tár­su­lat mű­kö­dött.)

1856-ban is­mét meg­akar­ta in­dí­ta­ni Ma­gyar­or­szág sta­tisz­ti­kai, föld­raj­zi és tör­té­ne­ti át­te­kin­té­sét fel­dol­go­zó so­ro­za­tát. Rá­esz­mél ar­ra, hogy a fejlődés kö­vet­kez­té­ben már ma­ga is alig is­mer rá ré­gi mun­ká­i­ra. Úgy ter­vez­te, hogy ez a so­ro­zat négy kö­te­tes le­gyen, az or­szág ke­rü­le­tei alap­ján: Du­nán­tú­li, Dunáninneni, Ti­szán­tú­li, Tiszáninneni ke­rü­let. Az utol­só kö­tet be­tű­ren­des mu­ta­tót tar­tal­maz­na, s egyút­tal to­po­g­rá­fi­ai szó­tár is len­ne. A négy kötetből meg­je­lent az első, a Du­nán­tú­li ke­rü­let, 1856–66-ban, Pes­ten, a töb­bi el­ma­radt.

1857-ben je­lent meg ne­gye­dik nagy mű­ve: Az auszt­ri­ai bi­ro­da­lom sta­tisz­ti­ká­ja és föld­raj­zi le­írá­sa. Bár eb­ben nem tért el a ko­ráb­bi, Ma­gyar­or­szág sta­tisz­ti­ká­ja cí­mű mun­ká­já­tól, de er­re már rá­nyom­ja bé­lye­gét az oszt­rák cent­ra­li­zá­ció fény­ko­ra, hogy az or­szág csak mint pro­vin­cia je­le­nik meg.

1959-ben újabb nagy vál­lal­ko­zás­ba kezd, de e mun­ká­ja is cson­kán ma­radt. En­nek cí­me: Ma­gyar­or­szág 1859-ben, sta­tisz­ti­kai, bir­tok­vi­szo­nyi és topo­graphiai szem­pont­ból.  Lát­ni le­het, hogy Fé­nyes Elek se újab­bat, se na­gyob­bat nem ter­velt ré­geb­bi geo­grá­fi­ai szó­tá­rá­nál. Csak az I. kö­tet hét fü­ze­te je­lent meg: Trencsén, Szol­nok, D.-Bihar, Sá­ros, É.-Bi­har, Ko­má­rom, Győr és Esz­ter­gom vár­me­gyék. Meg­foszt­va hi­va­ta­lá­tól, ne­héz meg­él­he­té­se, ke­re­set­re szo­ru­lá­sa kényszerítette e mun­kák el­vég­zé­sé­re.

Eb­ben az időszakban az oszt­rák kor­mány a töb­bi auszt­ri­ai pro­vin­cia min­tá­já­ra szer­vez­te át Ma­gya­ror­szá­got. A be­kért sta­tisz­ti­kai ada­to­kat Bécs­ben dol­goz­ták fel, ame­lye­ket ma­ni­pu­lál­tak. Ami­kor 1860 tá­ján meg­in­dult a nem­ze­ti küz­de­lem, az oszt­rák szak­em­be­rek kezd­ték Ma­gyar­or­szág el­len for­dí­ta­ni a sta­tisz­ti­kai ada­to­kat, azo­kat meg­ha­mi­sít­va. Fé­nyes Elek új­ra ki­ál­lott ez el­len, ki­mu­tat­va, hogy so­kan ha­mi­sít­ják el­le­nünk a sta­tisz­ti­kát, csak­hogy a tör­zsö­kös ma­gyar­ság szá­mát le­ol­vaszt­has­sák: egyen­ként ve­szi elő az író­kat és meg­cá­fol­ja a ha­mis ada­ta­i­kat.

Éle­te vé­ge fe­lé te­vé­ke­nyen részt vett ab­ban a bi­zott­ság­ban, amely az Or­szá­gos Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal fel­ügye­le­te alatt szer­kesz­tet­te s ad­ta ki 1876-ban a Hely­ség­név­tá­rat. Kitűnő emlékezőtehetsége öreg ko­rá­ra sem hagy­ta el, s éles íté­le­té­vel kitűnő szol­gá­la­tot tett ez ügy­ben is.

Nagy sze­gény­ség­ben, 1876. jú­li­us 23-án halt meg Új­pes­ten, jel­te­len sír­ba he­lyez­ték örök nyu­ga­lom­ra.

A ma­gyar sta­tisz­ti­ka és hon­is­me­ret meg­ala­pí­tó­ja pél­da­kép min­den hon­is­me­re­ti és hely­tör­té­ne­ti ku­ta­tó szá­má­ra. Ku­ta­tá­sa­ink so­rán úton-út­fé­len be­le­üt­kö­zünk és be­le­ka­pasz­ko­dunk Fé­nyes Elek sta­tisz­ti­ká­já­ba, az ál­ta­la össze­gyűj­tött és le­írt ada­tok­ba, meg­ál­la­pí­tá­sa­i­ba, le­gyen az a né­pes­ség, is­ko­la­há­ló­zat, föld­gaz­dál­ko­dás, mezőgazdasági ter­me­lés, ál­lat­tar­tás, erdőgazdálkodás, ipa­ri ter­me­lés, s mind­ezt te­le­pü­lé­sek­re le­bont­va. Ezek az ada­tok szá­munk­ra nél­kü­löz­he­tet­le­nek. Mert bár az ada­tok elé­vül­tek, de egy hely­tör­té­nész szá­má­ra ki­in­du­ló­pont, össze­ha­son­lí­tó alap, ér­té­kes in­for­má­ció, ugyan­ak­kor pél­da­kép, ho­gyan kell össze­gyűj­te­ni és fel­dol­goz­ni különböző ada­to­kat. Le­írá­sai, föld- és nép­is­me­re­te ma is ér­vé­nye­sek, nem vesz­tet­ték el ér­té­kü­ket, így sta­tisz­ti­kai és föld­raj­zi mű­vei ma is alapvető for­rá­sok.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008