|
|||||||||
Dukrét Géza:
A honismeret atyja
Fényes Elek születésének 200. évfordulója
Kétszáz évvel ezelőtt, 1807. július 7-én, született Csokalyon Fényes Elek statisztikus, földrajztudós. Ebben az aprócska partiumi falucskában, ahol 2001-ig csak annyit tudtak róla, hogy itt állott a Fényes család kúriája, halálának 125. évfordulóján felelevenítettük életét és munkásságát és emléktáblát avattunk tiszteletére. Azóta kiragadtuk a feledés méltatlan homályából, méltó emléket állítva mind Csokalyon, ahol emlékparkot és szobrot állítottak, mind Nagyváradon, ahol a Partiumi Keresztény Egyetemen termet neveztek el róla és emléktáblát lepleztek le. Már akkor hangsúlyoztuk, hogy méltatlanul feledkeztek meg nagy személyiségéről. Munkájának legfőbb célja az akkori bécsi szerzők és császári hivatalnokok nyugat felé tálalt, Magyarországról szóló hamis képének cáfolata és a magyar nyelvű és magyar érzelmű, a polgári haladást támogató államismeret, föld- és népismeret megteremtése volt. Mai szóhasználattal: az ország imázsának kialakítása, amiért ma milliárdokat fizetnek egyes reklámügynökségeknek. Fényes Eleknek ezért nem kellett fizetség, neki erkölcsi szükséglet, hazaszeretetének kifejezője volt. S emellett hangyaszorgalmával a magyar statisztika és honismeret megalapítója. Szintén a feledésnek köszönhető, hogy az ország csak három-négy nagy geográfiai és statisztikai munkáját ismeri, pedig irodalmi tevékenysége számos politikai, történelmi és szakbeli munkákra is kiterjedt. Munkásságáról teljes jegyzék nem létezik, hisz a saját maga által összeállított lajstrom is eléggé hézagos, mert idős korára megfeledkezett számos dolgozatáról. Mint igazi reformpolitikusnak, munkáit nagyon nehéz kategorizálni, hisz legtöbbjében összefonódik a politika, a statisztika, a történelem, a gazdasági élet, a föld- és népismeret. Számunkra talán a legfontosabb művei a honismereti, helytörténeti, földrajzi művei, amelyeket statisztikai adatokkal támaszt alá. Ezek iránti érdeklődése már gyermekkorában alakult ki. Gyermekként apja könyvtárát bújta, és itt bukkant rá Görög Demeter Magyar Atlasz című mappájára, amely minden magyar vármegyéből közölt térképeket. Ez indíthatta el geográfusi hajlamait, valamint egy másik ifjúkori olvasmánya, Kiss János Nevezetes utazások tárháza című könyve, amely angol és francia nyelvből fordított útleírásokat tartalmazott nyolc kötetben. Ekkor születhetett meg benne a vágy, hogy valami hasonlót akar megvalósítani. A másik ok, amely erre sarkallta, hogy elég fiatalon belesodródott a reformkori küzdelmekbe. A reform volt a jelszó, amely a nemzet előtt lebegett, modern államot alkotni, reformálni a társadalmat a szabadság és jogegyenlőség alapján. Ehhez viszont az ország alapos megismerésére volt szükség. A bécsi adminisztrációnak az volt érdeke, hogy hamis információkat közöljön, főleg nyugat felé, az országról. Komárom vármegye leírása című munkájának előszavában a következőket írta: „Hazánk – úgymond – az újabb időkben, nevezetes átalakulási ponton van. A fejedelemtől kezdve, az utolsó honpolgárig mindenki meg van győződve, hogy reformokra, gyökeres reformokra van szükségünk, ha nem akarjuk, hogy nemzetünk az élők sorából irgalmatlanul kitöröltessék. És lőn mozgalom: indítványok tétettek egy új és igazságos adórendszer, örökváltság, büntető törvénykönyv, népnevelés, kir. városi rendezés, ipar és kereskedés létesítése s megalakítása ügyében. És midőn mindezen előszámlált tárgyakat őszintén megakaránk indítani, megdöbbenve vettük észre, hogy legjobb szándékkal is keveset tehetünk: mert nem ismerjük hazánkat; adataink, melyek biztos vezérfonalul szolgálhatnának, csonkák vagy épen teljességgel nincsenek.” Fényes tehát megindult e hézagot pótolni, és az a vasakarat, szorgalom, szívóság, amelyek őt végig jellemezték, győzelemre vitték, már az első művével is. Mint tudjuk, 1831-ben, családja ellenére, rangon alul házasodott, ezért nem mehetett Csokalyra. Apjától örökölt birtokát zálogba adta egyik barátjának, s a pénzen egy kis birtokot bérelt Sárosfán, Pozsony közelében, ahol 1831–1835 között gazdálkodott. Közben folytatta adatgyűjtő utazásait. Sárosfai magányában rendszerezte a népességről, oktatásról, mezőgazdaságról, iparról összegyűjtött adathalmazt és előkészítette, későbbi műveinek is alapul szolgáló, első nagy könyvét, melynek hat kötete 1836 és 1840 között jelent meg, Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben címen. A népesség számát a megyei conscriptiók alapján állította össze, de mivel ezekből hiányzott a nemesség létszáma, így a római katolikus egyházi megyék sematizmusai alapján egészítette ki. Beismeri a számok tökéletlenségét, de egyszersmind ráutal egyéb források és kútfők hiányára. Merészségnek mondja a mű előszavában, hogy kellő adatok hiányában, Magyarország különböző ajkú népeit számszerűen próbálta meghatározni, de mint írja, „egész munkámban főcélom a részrehajlatlanság, azaz az volt: hogy hazámat úgy fessem le, mint az valódilag áll, nem pedig, mint állani kellene, reménylem, hogy ezen első próbám nem fog oly távol esni az igazságtól.” Ezen tárgyilagos, szigorú ítélet és önbírálat meg is van valamennyi munkájában. Már az első művének beosztásában megvan az a rendszeresség, ami jellemzi a későbbi munkáit is. Kiindul a kerületi felosztásból, kezdve a Dunántúllal, megadja területüket, a benne található megyéket és az ezekben fekvő településeket, ezek népességét, vallás- és nemzetiség szerint. Az egyes megyékre térve a következőket ismerteti: fekvése, határai, területe, természeti tulajdonságai mint éghajlat, talaj, hegyei, folyók, állóvizek, gyógyvizek, élővilág, ásványok, települései, lakossága, szorgalom, mesterség, gyárak, kereskedés, oskolák és nevelő intézetek, katonaság, királyi hivatalok és más közintézetek, jobbágytelkek, porták, nemesség és uradalmak, magistrátus, politikai elosztás. Ezután tér rá az egyes települések leírására, kezdve a szabad királyi városokkal, rövid történelmi vázlattal. A második kötet előszavában említi, hogy e munkáját hét kötetben írja meg. A hetedik kötet Közönséges statisztika címen jelenne meg, de e munkáját nem fejezi be, hanem majd később, Magyarország statisztikája címen jelenik meg, három kötetben, 1842–43-ban. Az első hatkötetes munkáját az Akadémia, akkor még Magyar tudós társaság, kedvezően bírálta el és 1837-ben levelező taggá választották. 1838-ban a Hasznos Ismertető II. évfolyamában jelent meg egyik jelentős cikke, Melyek a magyar földművelés főbb akadályai? címen. Fényes a földművelés főbb akadályait abban látja, hogy a birtok közös és szétdarabolt, hogy nincs kimondottan mezőgazdasággal törődő szerv, hogy hazai értelműnk még fejletlen, hogy terményeinket nagyrészt nehéz eladni s ha el is adhatjuk, igen kevés rajta a termelési haszon. A hitel bizonytalan, a jobbágyok az év nagy részét az uradalmi birtokokon töltik robotmunkával. Nagyon kívánatos volna, ha valaki világos, kimerítő, népszerű s gyakorlatilag alkalmazható oktatást közölne a magyar közönséggel, mind a különféle takarmánynövények termesztéséről. Az értelem fejletlensége alatt Fényes a gazdasági rendszer maradiságát érti. A gazdálkodást országszerte úgy folytatják, amint ahogy azt apáiktól tanulták. Figyelembe sem veszik, hogy a nyugati országokban a földművelés és a mezőgazdálkodás az utóbbi századok folyamán óriási lépésekkel haladt előre. A magyar minden újítástól fél, akár jó, akár rossz. Dolgozni ugyan tud és szeret, de a munkákra sokkal több időt vesztegetünk, mint amekkora haszonnal jár. Hatalmas legelők vannak aránylag kevés lóval, marhával és juhval, ráadásul ezekre sem vigyáznak kellőképpen. Szárazság idején a jószágállomány ezrével pusztul el vízhiányban. Állatnemesítésről alig van szó Magyarországon. A belső kereskedelem fellendítésére legcélravezetőbbnek látja, ha jó országutakat, vasutakat, csatornákat készítenek, ha a folyóvizeket szabályozzák. Arra kell törekedni, hogy olcsó, megbízható és gyors közlekedés legyen, mert a termelés legnagyobb jövedelmét a nagy fuvarbér nyeli el. A nemesség feladata, hogy az e célra szükséges összeget előteremtse s gyárak alapításával a belső fogyasztást kielégítse. A ország el tudja látni magát nyersanyagokkal saját földjének terméséből és kincseiből, az ipari termékek behozatalát pedig el lehet kerülni, ha ipari nagyüzemek létesülnek. Fényes szerint a mezőgazdaság fő célja az ipar nyersanyag-szükségletének a kielégítése kell legyen. E célból fontos a cukorrépa termelés, a selyemhernyó- és a juhtenyésztés. Az Országos Magyar Gazdasági Egylet 1843-ban előadójává választotta meg. Az Egylet közlönyében, a Magyar Gazdában számos cikke jelent meg: A magyarországi kender- és lentermesztésről, Melyek Magyarországban fő akadályai a gazdaság felvirágzásának s miképpen lehetne azokat elhárítani, Miért emelkedett a selyemtenyésztés az újabb időkben oly tetemesen Magyarországban s a hozzákapcsolt tartományokban s miképp lehetne ez iparágat még jobban kiterjeszteni s a nép közt meggyökereztetni, A földbirtoknak vég nélküli feldarabolása, Magyar Gazdasági Egyesületek, Figyelmeztetés a borkezelés ügyében a szőlősgazdákhoz, A Mezei Naptár stb. Ugyancsak 1843-ban Közönséges kézi és iskolai atlasz címen geográfiai és statisztikai könyvecskét adott ki a tanuló ifjúság és a tanítók részére. Mivel e munkájának kidolgozására nem fordított nagy gondot, ezért bírálatokat kapott. Ugyanebben az évben rendezte sajtó alá Erdélyi Jánosnak, a gróf Károlyi család jószágigazgatójának hagyatékában talált munkáját, Nemzeti iparunk címen, amelyet kibővített és jegyzetekkel látott el. Szembeszáll Erdélyinek azzal az állításával, hogy külkereskedelmünk akkor sem virágozna, ha arra el lennénk készülve: „Magyarország topográfiai fekvése miatt is alkalmas a kereskedésre. A vasútvonalak hiánya azonban minden jóakaratot megbénít, jóllehet egy négyzetmérföldön 3000 ember is minden nehézség nélkül elélhetne. A népesség gyenge szaporulata is hátrányosan befolyásolja a gazdasági életet.” Erdélyivel közösen elítéli a főrendűeket, „kiknél van magyar hazánkban hatalom és dicsőség, a magyar nyelv még általjában éppen nem otthonos”. Helyesen látja Fényes a magyar nemesség megbocsáthatatlan iszonyát az iparral és a kereskedéssel kapcsolatban és lenézését, szinte megvetését ezen társadalmi rétegekkel szemben: „A magyar nemes mindeddig megvetvén az ipart és kereskedést, csak földhöz ragaszkodik s ő a legműveltebb, gazdag gyárost is földönfutónak tartja, ha annak földbirtoka nincs”. Fényes Elek munkássága nem sokáig maradt meg a száraz tárgyilagosság és politikamentesség terén. A pillanatnyi politika éppen úgy izgatta, mint maga a statisztika. S mivel a statisztikát inkább honismeretnek, geográfiának tekintette, így az legfőképpen a politikusokat kell támogatnia, a reformok és az átalakulások megvalósítása terén. A hátramaradás okait négy pontban foglalta össze: 1. A nemzet és a kormány közötti bizalmatlanság. 2. Az arisztokrácia elnemzetlenedése. 3. A magyar birodalom és az osztrák-német tartományok között fennálló vámrendszer. 4. A magyar nemtörődése nyelvével szemben. Az 1844-ben megjelent Magyarország statisztikája című munkája akadémiai nagydíjat nyert. Fényes kifejti, hogy Magyarországon a „legfontosabb statisztikai adataink mély státusztitkok gyanánt őriztetnek s e titkolódzás vérünké vált”, valamint „csaknem áttörhetetlen akadályokkal kell küzdeni annak, ki hazája képét csak tűrhetően is akarja festeni”. A továbbiakban írja, hogy: „Tűrjük-e tovább, hogy egy ilyen közhasznú ága honi literatúránknak, parlagon heverjen? Nem; én részemről bátorítva azon szíves részvéttől, mellyel a közönség Magyarországnak általam 6 kötetben kiadott geográfiáját fogadta, eltökélém magamat hazámnak nemcsak alaperejét, hanem polgári szerkezetét s kormányzatát is megismertetni.” Szintén 1844-ben készítette el Magyarország geographiai kézikönyve című munkáját, amely főiskolai tankönyvként is szolgálhatott volna, ami azonban csak kéziratban maradt. A megindított ipar- és védegyleti mozgalom egyik fő támasza volt: igazgatója, majd elnöke lett. Itt ismerkedett meg az ország kiváló embereivel. S ez az országos társadalmi megmozdulás hívta fel a figyelmét a társulásban rejlő hatalmas erőre, amelyet azután az irodalmi, majd a később keletkezett ellenzéki és radikális körbe is átvitt. Társadalmi befolyásának és tekintélyének ekkor érte el csúcspontját. 1847–48 között az Ipartestület Heti Lapját szerkesztette. 1847-ben jelent meg Magyarország leírása című munkája, amelynek előszavában azt írta, hogy barátai és jóakarói felszólítására készítette eddigi geográfiai és statisztikai dolgozatainak sommás kivonatát: „minthogy 9 kötetet megvenni nem mindenkinek van módjában, de ideje sincs soknak ily terjedelmes munkák átolvasására”. E munkájában bővebben foglalkozik a népességgel, az iparral, nevezetesen a „nemesítő iparral”, valamint a kereskedelemmel. Az első rész: Magyar Országnak természeti állapotja: Rövid históriája, Fekvése, Határai és szomszédai, Nagysága, A föld ábrázatja, hegyek, s térség, Folyóvizek, Álló vizek, tavak, sárvizek, mocsarak, Viz tsatornák, Gyógyitó vizek (itt említi meg a meleg ferdők között a Nagy-Váradi Félix és Püspök Bányáit), Az égmérséklet (Clima), Termékenység (vagyis a földnek josága), Termések, ide tartoznak a Plánták (a gabonafélék, a kerti növények, fű, széna, hüvelyes vetemények, gyümölts, bor, fa, dohány, len és kender, más nevezetesebb plánták). Következik Az állatok országa: szarvasmarha, ló, juh, sertés, a vadállatok, juhászkutyák, szárnyas állatok, vad madarak, hal, méh, selyembogár. Következik Az ásványok országa: Értzek, savak, drágakő és más nevezetes kövek és földek, Tűz kapós ásványok, ide a kőolaj és a földgáz tartozik. A második rész: Magyarország lakosai: Nemzetek, s Nyelvek, A népnek száma, Lakhelyek, Vallásbéli külömbség, Külömbség az élet nemére nézve, Termesztő kézi szorgalmatosság, ide tartozik a Föld mivelés, Barom tartás, Bányászság, majd következik a Nemesitő szorgalmatoskodás (industria), ennek fejezetei a Mesterségek, Manufacturák és Fábrikák s ezeknek nevezetesebb ágazatjaik, Kereskedés: Belső kereskedés, Külső kereskedés. Továbbá Az elmének pallérozása, oskolák (felsorolja felekezetek szerint), A tudományokat segitő, és előmozditó eszközök, Az elme pallérozásnak barometruma (itt a tudományokat sorolja fel), Civilizátio, Erköltsi tökélletesség, Vallás, Szentegyház. A harmadik rész: Magyar Országnak polgári állapotja (alkotmány, király, rendek, parasztok, kormány, igazgatás, törvényszékek, törvények, hadierő). Negyedik rész: a föld leirása, Magyarország felosztása, vármegyék kerületenként, Tót és Horvátországról. Fényes Elek legnagyobb és legjobb műve lett volna, ha elkészül: A magyar birodalom statisztikai, geographiai és történeti tekintetben című munkája. Hosszadalmas címe ezután így folytatódik: Részletes és kimerítő leírása Magyar- és Erdélyországnak, mely külön füzetben terjeszt elő minden magyar- és erdélyországi vármegyét, kerületet, vidéket, széket; s ezekben járások szerint ismét betűrendben iratik le minden királyi és mezőváros, falu és puszta; s minden egyes helynek nemcsak fekvése, népessége, nyelv-, vallás szerint, termékenysége, földesura; hanem hol csak lehetett, határkiterjedése (mennyi belőle úrbéri, s mennyi allodialis, mennyi szántóföld, rét, erdő, szőlő sat.) sőt a nevezetesebb helységek története is előadatik. E nagyon hosszú címnek az az előnye, hogy teljesen felsorolja a mű tartalmát. Sajnos e hatalmas műből csak Komárom megye jelent meg 1848 januárjában. Elkészült ugyan Borsod megye, de csak kéziratban maradt meg, amelyet később felhasznált az 1851-ben megjelent Magyarország geographiai szótárában. 1848-ban az első magyar felelős minisztérium tanácsossá nevezte ki, s rábízta az Országos Statisztikai Hivatal megszervezését. Ennek megalakulása után ő lett az első igazgatója. 1849-ben kinevezték a pesti vésztörvényszék elnökévé, s bár senkit sem ítéltek halálra, a szabadságharc bukása után mégis bujdosnia kellett. Hosszú üldöztetés után jelentkezett a pesti haditörvényszék előtt, amely fogságra ítélte. Szabadulása után visszatér munkájához. 1851-ben jelent meg Magyarország statisztikai és geográfiai szótára, négy kötetben. Ebben részletesen le van írva minden város, falu és puszta. Minden bevezető és tájékoztató szó nélkül kezdi Aba faluval és végzi Zvoncsin tót faluval. Kimerítően gazdag helységnévtára Magyarországnak. Csak az a sajnálatos, hogy e helységnévtár nem foglalja magában Erdélyt is. Minden településnek megadja jellegét, a vármegyét, határait, a lakosság számát, vallását, nemzetiségét, az úrbéri telkek és zsellérek számát, a terület fő művelési ágak szerinti beosztását, a terület földesurait. A nagyobb, vagy történelmileg fontos településekhez rövid történelmi jegyzet is tartozik. 1854-ben jelent meg, tőle rendhagyó módon, A török birodalom leírása történeti, statisztikai és geographiai tekintetben című munkája, amely több mint valószínű, hogy megrendelésre készült. Az első része a törökök történelmét, a második része a török birodalom földrajzát ismerteti, a tőle megszokott pontossággal tárgyalva. Az 1854. évi alkotásai között kell megemlítenünk Bellinger német nyelvű földrajzi munkájának fordítását: Földrajzi vezérfonál két tanfolyamban. A cs. kir. osztrák algimnáziumok és alreáliskolák számára. A Bellinger–Fényes iskolai földrajzkönyv igen keresett volt. Újra kiadták 1855-ben, 1857-ben és 1861-ben is. 1855-ben a Pesti Naplóban cikksorozatot közöl, amelyben a tagosítás kérdését taglalja: „Okszerű, erőteljes, folytonosan jövedelmező gazdálkodást csakis tagosított birtokon lehet folytatni. Nem szabad a tőkét, a termelő erőt s a meglévő termőföldet kevesbíteni, sőt szaporítani kell, hogy a jövedelem növekedjék. Tagosított birtokon előnyösebb a nyári legeltetés s a téli takarmányozás, így jobbat és többet lehet tartani. Nagy előnye továbbá a tagosításnak, hogy a munkában időt lehet kímélni. A tagosítás által a nemzet gazdasága igen nagy mértékben emelkednék.” A Budapesti Hírlap 1856. évi számaiban A magyar biztosító intézetek átalakításáról című cikksorozata jelent meg. A legnagyobb elismerés hangján szól a biztosító társulatokról, mert – szerinte – ezek másokon akarnak segíteni, anélkül, hogy haszonra törekednének. Véleménye szerint erre a legalkalmasabb lenne a magyar és az erdélyi kölcsönös biztosító társulatot egy testben egyesíteni, s szabályzataikat az eddigi tapasztalatoknak megfelelően átalakítani. (Erdélyben és az anyaországban ekkor három kölcsönösen biztosító társulat működött.) 1856-ban ismét megakarta indítani Magyarország statisztikai, földrajzi és történeti áttekintését feldolgozó sorozatát. Ráeszmél arra, hogy a fejlődés következtében már maga is alig ismer rá régi munkáira. Úgy tervezte, hogy ez a sorozat négy kötetes legyen, az ország kerületei alapján: Dunántúli, Dunáninneni, Tiszántúli, Tiszáninneni kerület. Az utolsó kötet betűrendes mutatót tartalmazna, s egyúttal topográfiai szótár is lenne. A négy kötetből megjelent az első, a Dunántúli kerület, 1856–66-ban, Pesten, a többi elmaradt. 1857-ben jelent meg negyedik nagy műve: Az ausztriai birodalom statisztikája és földrajzi leírása. Bár ebben nem tért el a korábbi, Magyarország statisztikája című munkájától, de erre már rányomja bélyegét az osztrák centralizáció fénykora, hogy az ország csak mint provincia jelenik meg. 1959-ben újabb nagy vállalkozásba kezd, de e munkája is csonkán maradt. Ennek címe: Magyarország 1859-ben, statisztikai, birtokviszonyi és topographiai szempontból. Látni lehet, hogy Fényes Elek se újabbat, se nagyobbat nem tervelt régebbi geográfiai szótáránál. Csak az I. kötet hét füzete jelent meg: Trencsén, Szolnok, D.-Bihar, Sáros, É.-Bihar, Komárom, Győr és Esztergom vármegyék. Megfosztva hivatalától, nehéz megélhetése, keresetre szorulása kényszerítette e munkák elvégzésére. Ebben az időszakban az osztrák kormány a többi ausztriai provincia mintájára szervezte át Magyarországot. A bekért statisztikai adatokat Bécsben dolgozták fel, amelyeket manipuláltak. Amikor 1860 táján megindult a nemzeti küzdelem, az osztrák szakemberek kezdték Magyarország ellen fordítani a statisztikai adatokat, azokat meghamisítva. Fényes Elek újra kiállott ez ellen, kimutatva, hogy sokan hamisítják ellenünk a statisztikát, csakhogy a törzsökös magyarság számát leolvaszthassák: egyenként veszi elő az írókat és megcáfolja a hamis adataikat. Élete vége felé tevékenyen részt vett abban a bizottságban, amely az Országos Statisztikai Hivatal felügyelete alatt szerkesztette s adta ki 1876-ban a Helységnévtárat. Kitűnő emlékezőtehetsége öreg korára sem hagyta el, s éles ítéletével kitűnő szolgálatot tett ez ügyben is. Nagy szegénységben, 1876. július 23-án halt meg Újpesten, jeltelen sírba helyezték örök nyugalomra. A magyar statisztika és honismeret megalapítója példakép minden honismereti és helytörténeti kutató számára. Kutatásaink során úton-útfélen beleütközünk és belekapaszkodunk Fényes Elek statisztikájába, az általa összegyűjtött és leírt adatokba, megállapításaiba, legyen az a népesség, iskolahálózat, földgazdálkodás, mezőgazdasági termelés, állattartás, erdőgazdálkodás, ipari termelés, s mindezt településekre lebontva. Ezek az adatok számunkra nélkülözhetetlenek. Mert bár az adatok elévültek, de egy helytörténész számára kiindulópont, összehasonlító alap, értékes információ, ugyanakkor példakép, hogyan kell összegyűjteni és feldolgozni különböző adatokat. Leírásai, föld- és népismerete ma is érvényesek, nem vesztették el értéküket, így statisztikai és földrajzi művei ma is alapvető források. vissza a kiadáshoz minden cikke FŐLAPTEST rovat összes cikke |
|||||||||
|