magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Perjámosi Sándor: Já­no­si Bé­la (1857–1921)


150 éve – 1857 no­vem­be­ré­ben – szü­le­tett Já­no­si Bé­la a ma­gyarnyel­vű esz­té­ti­ka­tör­té­ne­ti iro­da­lom egyik első művelője, az első ma­gyar­nyel­vű egye­te­mes és sa­ját ko­rá­ig tel­jes esz­té­ti­ka­tör­té­net szerzője. Bár nem ő az első ma­gyar esz­té­ti­ka­tör­té­net-író, még­is őt tart­ják a ma­gyar esz­té­ti­ka­tör­té­net-írás megte­rem­tőjének. „Je­len­té­ke­nyebb előmunkálatok nél­kül ez a tu­do­mány­ág ná­lunk, ál­ta­la egy­szer­re tel­jes fegy­ver­ze­té­ben lé­pett a töb­bi tu­do­mány so­rá­ba” – ír­ta ró­la Kéky La­jos aka­dé­mi­ai meg­em­lé­ke­zé­sé­ben, 1935-ben.

Já­no­si Bé­la egy­aránt volt pe­da­gó­gus, esz­té­ti­ka­tör­té­nész és a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia ak­tív tag­ja, aho­vá, mint a ma­gyar nyel­vű esz­té­ti­ka­tör­té­net ha­zai művelőjét vá­lasz­tot­ták meg. Ezen a té­ren ő az első ma­gyar aka­dé­mi­kus.

Bras­só­ban szü­le­tett. Egye­te­mi ta­nul­má­nyit Ko­lozs­vá­rott vé­gez­te, ahol 1880-ban ma­gyar és né­met sza­kos ta­ná­ri, majd 1883-ban böl­csész­dok­to­ri ok­le­ve­let szer­zett. 1880-tól he­lyet­tes ta­nár­ként, majd 1884-tól ren­des ta­nár­ként az ara­di ki­rá­lyi gim­ná­zi­um­ban ta­nít ma­gyart, böl­cse­le­tet, né­me­tet és rend­kí­vü­li tan­tárgy­ként né­hány éven ke­resz­tül éne­ket. 1893-ban a bu­da­pes­ti II. ke­rü­le­ti ál­la­mi főreálgimnáziumba (a későbbi 1917-től Toldy Fe­renc Gim­ná­zi­um) ne­vez­ték ki ta­nár­nak, és itt is dol­go­zott éle­te vé­gé­ig. Itt a ma­gyar és né­met nyelv ta­ní­tá­sa mel­lett né­hány éven ke­resz­tül fi­lo­zó­fi­ai propedeutikát is ta­ní­tott. 1902-ben a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia le­ve­lező, majd 1915-ben ren­des tag­já­vá vá­lasz­tot­ták. 1912-ben kö­zép­is­ko­la-igaz­ga­tói cí­met ka­pott. 1920-ban a né­met nyelv­ok­ta­tás szakfelügyelőjévé vá­lasz­tot­ták. 1921-ben, ha­lá­la előtt nem sok­kal a Kisfa­ludy Társaság tag­já­vá is meg­vá­lasz­tot­ták.

A tör­té­ne­ti Ma­gya­ror­szá­gon az esz­té­ti­ka tör­té­ne­té­vel a 19. szá­zad utol­só har­ma­dá­ig nem fog­la­koz­tak. A szá­zad­for­du­ló­ra még nem dol­goz­ták fel a fi­lo­zó­fia – egye­te­mes és ma­gyar­or­szá­gi – tör­té­ne­tét sem, de más böl­cse­le­ti tu­do­má­nyok és egyéb ága­i­nak is hi­ány­zott a tör­té­ne­ti fel­dol­go­zá­sa ma­gyar szerzőtől ma­gyar nyel­ven.

Az, hogy Ma­gya­ror­szá­gon az első egye­te­mes esz­té­ti­ka­tör­té­ne­ti mű­vet meg­ír­ták és ki­ad­ták két pont jó időben ta­lál­ko­zó do­log­nak volt köszönhető. Egy­részt a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia re­a­li­tás­ér­zé­ké­nek, ahol fel­is­mer­ték, hogy el­jött az idő Ma­gya­ror­szá­gon egy ilyen fel­dol­go­zás el­ké­szí­té­sé­re, és en­nek pá­lyáz­ta­tás út­ján ele­get is tet­tek. Más­részt kel­lett hoz­zá Já­no­si Bé­la, az ő fel­ké­szült­sé­gé­vel és ala­pos­sá­gá­val, aki en­nek meg­írá­sá­ra vál­lal­ko­zott. Ez Az aesthetika tör­té­ne­te cí­mű mun­ka később há­rom kö­tet­ben 1899 és 1901 kö­zött ke­rült ki­adás­ra az Aka­dé­mia ál­tal. Já­no­si Bé­la e mű­vé­nek meg­je­le­né­sét tart­ják a ma­gyar esz­té­ti­ka­tör­té­ne­ti iro­da­lom meg­in­du­lá­sá­nak.

Az első pá­lyá­zat bí­rá­lói kö­zül Beö­thy Zsolt a Je­len­tés a Gorove-díjról cí­mű írá­sá­ban 1891-ben a kö­vet­kezőt ír­ta ró­la: „Olyan mun­kát nyúj­tott be, mely philosphiai ta­nul­má­nya­ink­ban hasz­nos szol­gá­la­tot van hi­vat­va ten­ni s tu­do­má­nyos iro­dal­munk­nak egy hé­za­gát töl­ti be. (…) E de­rék mun­ka kü­lö­nö­sen két ér­de­mé­nél fog­va mél­tó az el­is­me­rés­re. Egyik az, hogy anya­gát lehető tel­jes­sé­gé­ben ad­ja elő, má­sik pe­dig az, hogy meg­elég­szik az ismertető ma­gya­rá­zó fel­ada­tá­val. Nem va­la­mely rend­szer ta­na­i­ul idé­zi, for­gat­ja és fej­te­ge­ti író­it, ha­nem, hogy mi­nél tel­je­seb­ben és mi­nél hí­veb­ben meg­ér­tes­se.”

Já­no­si e há­rom­kö­te­tes mun­ká­já­ban fog­la­ko­zott először a ma­gyar esz­té­ti­ka tör­té­ne­té­vel is. A későbbiek fo­lya­mán több össze­fog­la­ló jel­le­gű vagy rész (egy-egy ma­gyar esz­té­ta esz­té­ti­kai mun­ká­it és né­ze­te­it fel­dol­go­zó) mű is szü­le­tett tol­lá­ból.

A Kisfaludy Társaság le­for­dí­tat­ta, és 1915-ben ki­ad­ta William Knight: Az aesthetika tör­té­ne­te cí­mű mű­vét. En­nek a ma­gyar esz­té­ti­ka tör­té­ne­té­vel va­ló ki­egé­szí­té­sé­re Já­no­si Bé­lát kér­ték fel, aki azt a kö­tet füg­ge­lé­ke­ként a sa­ját ko­rig be­zá­ró­lag rö­vi­den és na­gyon tö­mö­ren meg is ír­ta. A ma­gyar esz­té­ti­ka tör­té­ne­té­nek bővebb és rész­le­te­sebb mű­vé­nek meg­írá­sán éle­te vé­gé­ig fá­ra­do­zott, ám ezt a ne­ki ked­ves ter­vét so­ha nem tud­ta be­fe­jez­ni. Vi­szony­lag ko­rai ha­lá­la köz­be­szólt, Mitrovics Gyu­la ír­ta meg és ad­ta ki 1928-ban. A kö­te­tet a szerző Já­no­si Bé­la em­lé­ké­nek aján­lot­ta.

1913-tól éven­ként egy­más után ol­vas­ta fel az Aka­dé­mi­á­ban és tet­te köz­zé a ma­gyar esz­té­ti­ka tör­té­ne­té­nek je­le­sebb alak­ja­i­ról szó­ló dol­go­za­ta­it. Sor­rend­ben: Szer­da­hely György (1914), Henszlmann Im­re és Er­dé­lyi Já­nos (1914), Schedius La­jos (1916) és Brassai Sá­mu­el (1917) esz­té­ti­ká­ja, esz­té­ti­kai mű­ve­ik és né­ze­te­ik ke­rül­tek fel­dol­go­zás­ra.

A ko­ra­be­li kri­ti­kák is mél­tat­ták eze­ket a mo­nog­rá­fi­á­nak is beillő dol­go­za­to­kat, ki­emel­vén, hogy az ilyen pél­da­sze­rű mű­vek, a ma­guk rész­le­tes­sé­gé­vel, té­nyek­re és ap­ró­lé­kos ada­tok­ra is kiterjedő előmun­ká­lataik ál­tal, s csak így ír­ha­tó majd meg maj­dan a ma­gyar esz­té­ti­kai tö­rek­vé­sek tör­té­ne­te. To­váb­bá, hogy a ma­gyar kul­tú­ra szem­pont­já­ból igen­csak szük­sé­ge­sek az ilyen jel­le­gű mű­vek, mert ad­dig igen csak ke­vés ma­gyar fi­lo­zó­fus­ról je­lent meg ér­te­ke­zés. Má­sod­so­ron új iro­da­lom­tör­té­ne­ti kér­dé­se­ket vet­het­nek föl, szo­ros kap­cso­lat­ba hoz­va fi­lo­zó­fi­án­kat és iro­da­lom­tör­té­ne­tün­ket.

Já­no­si Bé­la éle­te vé­gé­ig kö­zép­is­ko­lai ta­nár ma­radt. Ezt so­ha nem ad­ta föl sem­mi­nek a ked­vé­ért. Sok hí­res­sé vált – re­ál­is­ko­lai ta­nár­sá­gá­ból ki­fo­lyó­lag na­gyobb­részt a re­ál, avagy a mű­sza­ki tu­do­má­nyok­ban jeleskedő – ta­nít­vá­nya kö­zül a ma­gyar iro­da­lom­ban is jelentős pá­lyát be­fu­tó Né­meth Lász­ló 1921. no­vem­ber 13-án egy aty­já­hoz írott le­ve­lé­ben – nem sok­kal Já­no­si ha­lá­la után – így ír ró­la: „Még egy ba­rá­tom­ról kell azon­ban be­szá­mol­nom; olyan ba­rá­tom­ról, aki­ben gyö­nyör­köd­ni saj­nos már nem fog, mert ez a ba­rá­tom két hó­nap­ja im­már, hogy ha­lott. Ba­rá­tom­nak ne­ve­zem őt, mert (nagy-nagy büsz­ke­ség­gel mond­ha­tom ezt) fél­re­té­ve a kor szab­ta gá­tat, ő is ba­rát­já­nak ne­ve­zett en­gem, aki bár­mi­lyen ne­me­sen él­jek, bár­mi­lyen ne­me­sen gon­dol­kod­jak, nyo­má­ba se lép­he­tek so­ha az ő pá­rat­lan em­be­ri nagy­sá­gá­nak. Já­no­si Bé­lá­ról be­szé­lek, az én első és utol­só mesteremről, akit is­mer­het­ni, s akitől be­csül­tet­ni a leg­na­gyobb sze­ren­csé­nek tar­tom, ami csak éle­tem­ben ért. Két éven át ta­ní­tott, s még két éven át volt irá­nyí­tó­ja szel­le­mi fejlődésemnek. Az utol­só ősz, a nagy nem­ze­ti ka­taszt­ró­fa, a nyo­má­ba sza­ka­dó nyo­mor el­ra­gad­ta tőlem, de sír­ja, mely em­lé­ké­hez kö­ze­lebb visz, örök za­rán­dok­he­lyem fog ma­rad­ni, olyan hely, hol mind­azt ami ben­nem jó és igaz van, egy hoz­zá emelkedő só­ha­jom­ban össze­fog­ha­tom, s úr­rá te­he­tem a ben­nem rejlő sa­lak fö­lött.”

A kor­tár­sak vissza­em­lé­ke­zé­sei alap­ján szá­má­ra a ta­ní­tás az egyik legfőbb éltetője volt, még­is el­gon­dol­koz­ta­tó­ak azok a mon­da­tok, amit Mitrovics Gyu­la mon­dott ró­la: „A ma­gyar tu­dós és ma­gyar ta­nár sor­sá­ra mind e mel­lett is, jellemző sors ju­tott osz­tály­rész­ről: amíg író­asz­ta­la mel­lett a toll kezéből ki nem hul­lott, írás­be­li dol­go­za­tok ja­ví­tá­sá­val kel­lett ma­gát emész­te­nie. Szép hi­va­tás, de más is el­vé­gez­het­te vol­na, míg Já­no­si töb­bi kez­dé­sei tö­re­dék­ben ma­rad­tak.”

Ko­ra­be­li visszaemlékezésekből kivehető, hogy Já­no­sit éle­te utol­só évé­ben töb­ben sze­ret­ték vol­na az or­szág első egye­te­mé­nek – az­az a bu­da­pes­ti egye­tem – esz­té­ti­ka tan­szé­ké­re ta­nár­nak ki­ne­vez­tet­ni, ám a ki­ne­ve­zé­se el­ma­radt, amit a nem sok­kal később be­kö­vet­ke­zett ha­lá­la al­kal­má­val írott né­hány meg­em­lé­ke­zés fel is rótt a ma­gyar kultúr- és ok­ta­tás­po­li­ti­ká­nak.

Já­no­si sze­rény­sé­ge és csak a mun­ká­ért va­ló élé­se ha­lá­la után is meg­mu­tat­ko­zott. Ha­lá­la­kor a csa­lád­já­nak olyan rossz va­gyo­ni vi­szo­nya ma­radt hát­ra (rész­ben a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek­nek is köszönhe­tő­en), hogy az MTA el­nö­ke el­ren­del­te, hogy a te­me­té­sé­ről az Aka­dé­mia gon­dos­kod­jék.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008