Művelődés

A most a Partiumi Iro­dal­mi Díj­jal ki­tün­te­tett Lászlófly Csa­ba köl­té­sze­te, pró­za- és drá­ma­író mun­kás­sá­ga en­nek a sok év­szá­za­dos ha­gyo­mány­nak a rend­jé­ben he­lyez­ke­dik el. Le­het, ahogy Má­rai mon­dot­ta, egy kö­zös­ség „természetéről, haj­la­ma­i­ról, vá­gya­i­ról iga­zat tud­ni” és val­la­ni úgy, hogy va­la­ki a ma­ga legsze­mé­lyesebb ta­­pasz­ta­la­ta­i­ról, felismeréseiről, vá­gya­i­ról és reményeiről be­szél, a ma­ga te­het­sé­gé­nek a tör­vé­nye­it, mond­hat­nám, Né­meth Lász­ló sza­vá­val, a ma­ga „nö­vés­ter­vét” tel­je­sí­ti ki. Ez va­ló­já­ban a köl­té­szet ke­gyel­mi ál­la­po­ta: úgy tesz sze­mé­lyes val­lo­mást, hogy egyi­de­jű­leg egy em­be­ri kö­zös­ség, egy nem­zet sor­sá­ról, ünnepeiről, gyöt­relmeiről, vá­gya­i­ról is ta­nú­bi­zony­sá­got tesz. Min­den nem­ze­ti köl­té­szet­nek ez a tit­ka, kül­de­té­se és vég­ze­te.

Lászlóffy Csa­ba igen je­len­té­keny élet­mű­vei ho­zott lét­re, köl­te­mé­nye­ket, el­be­szé­lé­se­ket, drá­mai mű­ve­ket, ön­élet­raj­zi írá­so­kat, lí­rai termeszetű és for­ró­sá­gú pub­li­cisz­ti­kát. Leg­utób­bi, Hi­ány­zol-e ma­gad­nak? cí­mű köny­ve is azt iga­zol­ja, hogy a sze­mé­lyes em­lé­ke­zet örvénylő epi­kai vi­lá­gá­ban is meg tud­ja ta­lál­ni (vagy lét­re tud­ja hoz­ni) a val­lo­má­sos lí­ra­i­sá­got és a rendteremtő ér­te­lem em­lé­ke­ken és sej­tel­me­ken át­iz­zó ere­jét. Az em­lé­ke­zés, a kép­ze­let, a sza­ba­don fu­tó gon­do­la­tok és asszo­ci­á­ci­ók gaz­dag bur­ján­zá­sa mö­gött min­dig ott rej­lik az ér­tel­mes rend lét­re­ho­zá­sá­nak vá­gya, és emel­lett a ki­sebb­sé­gi ma­gyar lét­ben szer­zett ne­héz ta­pasz­ta­la­tok ér­tel­me­zé­sé­nek kész­sé­ge. Ugyan­is az iro­da­lom, az én meggyőződésem sze­rint, min­dig az ér­tel­mes rend, a biz­tos er­köl­csi­ség és a mind­em át­vi­lá­gí­tó szel­lem mű­he­lye és mé­di­u­ma. Egy­szer­smind az em­be­ri lé­te­zés: a sze­mé­lyes és kö­zös­ség lé­te­zés hi­te­les, a ze­ne és a kép­ző­művészet mel­lett a leg­hi­te­le­sebb do­ku­men­tu­ma és ta­nú­ság­té­te­le. Ahogy ma­ga a költő mond­ja: „a lét ho­log­ram­ja”. Kü­lön­ben ezért több mint a pub­li­cisz­ti­ka, a köz­be­széd és a po­li­ti­ka. Az, hogy ma­gya­rok va­gyunk, hogy ma­gya­rok ma­rad­tunk, az elsősorban iro­dal­munk­nak, költőinknek köszönhető. Mel­let­tük és kö­zöt­tük van he­lye a most ki­tün­te­tett ko­lozs­vá­ri költőnek is.