Művelődés

Még mielőtt a Ked­ves Ol­va­só be­ska­tu­lyáz­ná a Mű­velődést az éle­me­dett kor­ba, és sír­ba hessentené a „szent öre­get”, mint egy­kor tet­te Sza­bó Dezső a Ta­má­si Áron első re­gé­nyé­nek vé­del­mé­re har­co­san ki­ál­lott Be­ne­dek Elek­kel, vagy a Hor­váth Ist­ván­tól meg­örö­kí­tett óz­di „szent battal” agyon­csap­ná ha­szon­ta­lan élősködőként – gyor­san osszuk leg­alább két­fe­lé ezt az amúgy nem szé­gyell­ni va­ló élet­kort: te­kint­het­jük 19. élet­év­ében já­ró, el­adó sor­ba ke­rült le­ány­zó­nak, aki­nek a há­ta mö­gött azért ott áll nem is akár­mi­lyen 41 éves ta­pasz­ta­lat.

Hi­szen az 1948-as in­du­lá­sá­tól (ak­kor még két for­rás­ból is táp­lál­koz­va Művelődési Út­mu­ta­tó­ként és Népművelődésként) meg­élt em­lé­ke­ze­te­sebb és köny­nyen felejthető kor­sza­ko­kat, 1956 de­re­ká­tól Mű­ve­lő­désként szol­gál­ta a ha­zai ma­gyar közművelődés ügyét. Vol­tak köz­ben pe­ri­ó­du­sok, ami­kor da­lol­va vagy kény­te­len-kel­let­len ki­szol­gál­ta a ha­tal­mat. Mi in­kább azo­kat az időszakokat em­le­get­jük fel, ami­kor az előttünk já­rók akár a na­pi komp­ro­misszu­mok árán is, de meg­te­rem­tet­ték a lehetőségét (oly­kor az egyet­lent) nép­raj­zi, hely-, művelődés- és nem­ze­ti­ség­tör­té­ne­ti, képzőművészeti, könyv­tár- és ter­mé­szet­tu­do­má­nyi ta­nul­má­nyok, kórusművek, színda­ra­bok köz­lé­sé­nek.

Talán nem túlzás azt állítanunk, hogy egyebek mellett a Mű­ve­lő­dés és a Kriterion Könyv­ki­adó mű­he­lye nél­kül alig­ha él­te vol­na túl a dik­ta­tú­ra sa­nya­rú éve­it az er­dé­lyi ma­gyar tu­do­má­nyos­ság, nem, vagy leg­alább­is sok­kal ne­he­zeb­ben tu­dott vol­na él­ni azok­kal a lehetőségekkel, ame­lyek tájainkon a 89-es buk­fenc után fo­ko­za­to­san ki­bon­ta­koz­tak.

1990-től a Művelődés is – rö­vid bu­ka­res­ti vergő­dést követően im­már ter­mé­sze­tes éltető kö­ze­gé­ben, Ko­lozs­várt – fo­ko­za­to­san meg­ta­lál­ta he­lyét a ma­gyar, közelebbről az er­dé­lyi ma­gyar kul­tú­rá­ban: se­gí­te­ni pró­bál ol­va­só­i­nak, hogy tér­ben és időben meg tud­ják ha­tá­roz­ni ma­gu­kat az ál­lan­dó­an vál­to­zó vi­lág­ban, el tud­ja­nak iga­zod­ni olyan sa­já­tos kér­dé­sek­ben is, ame­lyek szű­kebb és tá­gabb élet­te­rünk­ben fog­lal­koz­tat­ják a gon­dol­ko­dó, töprengő, oly­kor na­pi gon­dok­kal vi­as­ko­dó em­be­rtársainkat. Ho­gyan, mi­lyen ha­gyo­má­nyos és új esz­kö­zök­kel tu­dunk egyén­ként és kö­zös­ség­ként is vá­la­szol­ni azok­ra a ki­hí­vá­sok­ra, ame­lyek a vég­te­len­re tá­gult és ugyan­ak­kor mér­he­tet­le­nül le­szű­kült vi­lá­gunkban napi rendsze­res­séggel körülvesznek.

Sajtótörténeti távlatokban gondolkodva megálla­pít­hatjuk, hogy az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zást megelő­zően, de jó­sze­ré­vel már az első vi­lág­há­bo­rút le­zá­ró békeszerződés előtt is az er­dé­lyi ma­gyar saj­tó­ban mind­vé­gig hang­sú­lyo­san sze­re­pel a nem­ze­ti majd nem­ze­ti­sé­gi iden­ti­tás.

Mit te(hete)tt, mit tesz, mit te­het egy 60 éves köz­mű­velődési ha­vi lap, a Művelődés, hogy az er­dé­lyi ma­gyar­ság meg tud­ja ha­tá­roz­ni ön­ma­gát, kul­tu­rá­lis kap­cso­la­ta­i­ban az el­vá­lasz­tó és az összekötő ele­mek fel­tá­rá­sá­val és tu­da­to­sí­tá­sá­val meg­pró­bál­ja erősíteni azt a lo­ká­lis kul­tú­rát, amely a globalizációval egyi­de­jű­leg, pár­hu­za­mo­san túl­élé­si al­ter­na­tí­vát je­lent­(het) még legalább ennyi ideig?

A ro­mán kul­tú­rá­val szem­be­ni na­pi ön­meg­ha­tá­ro­zá­si kény­szer, a szá­za­dos magyar–szász, im­már csu­pán tör­té­nel­mi, egy­más­ra ha­tás, a ke­ve­sebb fe­szült­ség­gel, ezért több ha­szon­nal já­ró, erős er­dé­lyi jel­lem­zőket mu­ta­tó magyar–lengyel, magyar–olasz kap­cso­lat, az in­kább ku­ri­ó­zum­ként fel­fog­ha­tó ma­gyar– ja­pán kö­zös szá­lak, és vé­gül az összmagyarság szem­pont­já­ból csep­pet sem kö­zöm­bös magyar–ro­ma egy­más mel­lett élés ta­nul­sá­ga­it kör­be­já­ró súly­pon­tos lap­szá­ma­ink ta­pasz­ta­la­tát osz­ta­nók meg to­vább­ra is az Olvasóval.

Tíz esztendeje kezdtük könyvkiadói programun­kat, és azóta több-kevesebb sikerrel évi 3–7 könyv­cím­mel próbáljuk azokat a hiányokat pótolni, amelyekkel – bizonyos fokig a Művelődésben elkezdett mun­kát is folytatva – szerzőink a nagyobb közönséghez is eljutathatják kutatásaik eredményét (elegendő csak utalni a Debreczeni László, a Herepei János, a Balas­kó Nándor-életművet közzé tevő so­ro­za­tainkra, hogy ne csak a lassan tucatnyi Műve­lő­dés-an­to­ló­gi­á­kat, vagy a Kriterionnal közösen ki­a­dott Szilágysági magyarok, illetve az Aranyos vidéki magyarok tes­tes mongráfiáit  említsük). És akkor még nem is szóltunk az erdélyi tájvédelmi, táj­tör­té­neti könyveinkről, a Szentimrei Alapítvánnyal kö­zö­sen istápolt Sztánai Füzetekről vagy a több mint kétszáz kiállításról, amelyet a Művelődés Galéria-prog­ramunk kere­té­ben szerveztünk határainkon innen és túl Budapesttől Bukarestig, Nagybányától Te­mes­várig. Van mit csinálnunk újabb hatvan esztendeig!