magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sylvester Lajos: Egy felső-háromszéki fa­ra­gó­mes­ter por­tá­ján


Far­kas Ró­bert kézdimartonosi por­tá­ja je­len­le­gi ál­la­po­tá­ban is egy fafaragászati nép­raj­zi mú­ze­um, a tetőcserépen és a va­ko­la­ton kí­vül itt min­den, még a kő is fa­ra­gott. A bennvaló – a gaz­da­sá­gi ud­­var – külső ké­pe is a kép­zett, a dip­lo­más fa­ra­gó­mes­ter íz­lés­vi­lá­gát tük­rö­zi. Fa­ra­gott gya­log­ka­pun nyi­tunk be az ud­var­ra, benn fa­ra­gott léc­ke­rí­tés, a csűr ol­da­lán sze­kér­ke­re­kek – édes­ap­ja is fa­ra­gó­em­ber, ke­re­kes mes­ter volt -, já­rom, egyéb sze­kér­al­kat­ré­szek, csép­­ha­da­rók, lőcsök, sze­kér­ágas, fer­gettyű, a ház fa­lán is fa szer­szá­mok, ház­tar­tá­si ré­gi­sé­gek. Benn a la­kás­ban pe­dig friss for­gács­il­lat, sok­fé­le em­lék­tárgy, ap­ró kop­ják, de mé­re­te­sebb fa­ra­gott táb­lák is Há­rom­szék cí­me­ré­vel. A fa na­túr szí­ne és ere­ze­te ön­ma­gá­ban is a mű­vé­szi al­ko­tás kép­ze­tét kel­ti.

Ven­dég­lá­tónk ab­ba­hagy­ja a fa­ra­gást, köz­ben a gép­ze­nét is ki­kap­csol­ja. Meg­jegy­zést is fűz eh­hez: a kézdivásárhelyi csa­var­gyár ka­zán­há­zá­ban ál­lan­dó zaj volt, és a zajt zaj­jal el­len­sú­lyoz­ta, ál­lan­dó­an ze­nét hall­gat­tak.

Far­kas Ró­bert 30 évig dol­go­zott a csa­var­gyár­ban. Amint mond­ja a faragászatra is ott ka­pott rá. So­kan fa­rag­tak. Per­sze kel­lett eh­hez a ho­ni in­dít­ta­tás is. Ke­re­kes mes­ter édes­ap­ja mű­he­lyét ma is őrzi, ben­ne a ré­gi szer­szá­mok és esz­kö­zök, esz­ter­ga­pad, sok­fé­le és sok­for­má­jú fa anyag, köz­tük feltűnően sok kü­lön­le­ges for­má­jú ág, amiből majd vil­lá­san el­ága­zó vi­rág­cse­rép­tar­tók ké­szül­nek. A fa­ra­gó­mes­ter té­len nem ezt a mű­helyt hasz­nál­ja, benn, a mo­dern be­ren­de­zé­sű la­kás­ban fa­rag, ahol min­den ra­gyo­gó tisz­ta­sá­gú.

Szó­val Far­kas Ró­bert 1982 óta fa­rag, el­vé­gez­te a csernátoni nép­főiskola két éves fa­ra­gó­tan­fo­lya­mát, ott is­mer­ke­dett meg a fafa­ragászat mo­tí­vu­ma­i­val. Mint­egy fél­­száz ka­pu­ja strá­zsál a nagy­vi­lág­ban, szé­kely ka­put fa­ra­gott egy, a Bal­ti ten­ger part­ján élő né­met há­zas­pár­nak is. A tör­té­net ér­de­kes­sé­ge, hogy a há­zas­pár­nak nincs sem­mi­fé­le ro­ko­ni kap­cso­la­ta Há­rom­szék­kel, az asszony nagy­­ká­ro­lyi sváb nő, és még­is szé­kely szim­bó­lu­mot vá­lasz­tot­tak a bal­ti por­ta be­já­ra­tá­hoz, ahol a fa tisz­te­le­te messze meg­ha­lad­ja a mai szé­kely­föl­di ál­la­po­to­kat. Per­sze ez nem Far­kas Ró­bert­re vo­nat­ko­zik, hisz ő a ré­gi becs­ben tart­ja a fát. Szé­kely ka­pu­ja van Bé­kés­csa­bán, Pécs­re két ka­put is fa­ra­gott, per­sze itt­hon is sok­fe­lé ál­lí­tott ka­put, most ép­pen a berecki is­ko­lá­nak fa­rag két kis­ka­put és egy na­gyot. Meg is te­kint­jük a ha­tal­mas ge­ren­dá­kat a csűr­ben, ahol szellős he­lyen ár­nyék­ban szá­rad­nak a fa­tör­zsek.

A fa­ra­gó­mű­vész kop­ja­fái szá­mát nem is tud­ja, ezekről nem ve­zet nyil­ván­tar­tást. Ezekből ju­tott Ka­na­dá­ba, az Egye­sült Ál­la­mok­ba, hogy csak a leg­tá­vo­lab­bi út­vo­na­la­kat em­lít­sük.

Szó­val, egy­részt az örök­lött mes­ter­ség is to­vább él a Far­kas Ró­­bert kéz­moz­du­la­tá­ban. Ap­ja az övé­vel ro­kon mes­ter­sé­ge így foly­ta­tó­dik to­vább. De, bi­zo­nyá­ra, köz­re­ját­szik az is a mű­vész haj­la­mú fér­fi mes­ter­ség vá­lasz­tá­sá­ban, hogy anyai nagy­báty­ja, For­ró An­tal festőművész, főiskolai ta­nár ugyan­csak kézdimartonosi, de ha a egyéb kap­cso­la­to­kat is meg­boly­ga­tunk, az sem ke­rül­he­ti el a fi­gyel­mün­ket, hogy sa­ját por­tá­já­nak gya­log­ka­pu­ját az a Ke­le­men Dé­nes fa­rag­ta kézdimartonosi ta­ní­tó ko­rá­ban, aki később Gelen­cén hí­res fa­ra­gó­is­ko­lát ala­pí­tott.

És azt is em­lít­sük meg, hogy a fafaragászat a nem­ze­ti ön­ki­fe­je­zés al­kal­ma és esz­kö­ze is volt azok­ban az időkben, ami­kor nyel­vün­ket, ha­gyo­má­nya­in­kat, szo­ká­sa­in­kat a ha­tó­sá­gok nem ked­vel­ték. A fafaragászat nyel­ve, a fan­tasz­ti­kus szép­sé­gű és gaz­dag­sá­gú mo­tí­vum­kincs a kom­mu­ni­ká­ció esz­kö­ze volt, jel­zé­se an­nak, hogy kik és mik va­gyunk. Tu­laj­don­kép­pen ezért ül­döz­ték egy­kor a szé­kely ka­pu­kat is, bon­tat­ták le pap­lak­ok elől vagy a me­gye be­já­ra­tá­tól.

Végső so­ron azt is ki kell mon­da­ni, hogy Far­kas Ró­bert ese­té­ben a szo­ci­a­lis­ta ipar össze­om­lá­sa is a ke­zé­re ját­szott. Har­minc évi szol­gá­lat után mes­ter­sé­get kel­lett vál­ta­nia, s a „min­den rossz­ban van va­la­mi jó is” pa­ran­csa sze­rint lám azt mű­ve­li, amit sze­ret, s por­tá­ja, mű­he­lye, la­kás­be­ren­de­zé­se után és csa­lád­ja helyzetéből ítél­ve tisz­tes éle­tet él és megfelelő eg­zisz­ten­ci­át is te­rem­tett ma­gá­nak. (Fe­le­sé­ge, gye­re­kei tan­ügyi­ek Kéz­di­vásárhelyen.)

Az er­dé­lyi famívesség mú­ze­u­ma

Mi­kor mind­ez meg­fo­gal­ma­zó­dik ben­nem még nem is tu­dom, hogy Far­kas Ró­bert egy má­sik di­men­zi­ó­ban is fog­lal­ko­zik a nép­mű­vé­szet, a né­pi mes­ter­sé­gek to­vább él­te­té­sé­vel.

A Pé­csi Tu­do­mány­egye­te­men ki­ad­nak egy Tu­dás Me­nedzs­ment cí­mű pe­ri­o­di­kát. En­nek a 2006 ok­tó­be­ri szá­má­ban Far­kas Ró­bert Az er­dé­lyi famívesség cí­men tes­tes ta­nul­mány kö­zöl. Az írás egy készülő na­gyobb ta­nul­mány ré­sze­ként je­lent meg. A szerző a bevezetőben jel­lem­zi a felső-há­rom­­széki famívességet, a né­pi ipar ki­ala­ku­lá­sá­nak tör­té­ne­tét. El­mond­ja, hogy a gyen­ge ter­més­ho­za­mú föld és a zord időjárás mi­att kel­lett a gaz­dál­ko­dást kiegészítő mes­ter­sé­ge­ket is mű­vel­ni. Oly­annyi­ra, hogy a Kézdimartonossal szom­szé­dos Haralyban, még a plé­bá­nos is kádárkodott, az Ozsdolát Mold­vá­val összekötő utat ma is Ká­dár-út­nak ne­ve­zik, mert az ot­ta­ni jelentős hor­dó- és cse­ber-, más fa­edény­igé­nye­ket a fel­ső-háromszékiek elé­gí­tet­ték ki, és ezen az úton szál­lí­tot­ták a Kár­pá­tok túl­só ol­da­lá­ra.

Most ér­tem meg, hogy amit én a Far­kas-por­tán lá­tok a ház, a csűr fa­lán, a sok­fé­le mű­hely­ben, az a gyűjtő és csa­lá­di örök­sé­get őrizve ápo­ló szen­ve­dé­lyen túl egy leen­dő né­pi mes­ter­sé­ge­ket, a fafara­gászatot be­mu­ta­tó mú­ze­um alap­ja is. A há­zi­gaz­da össze szán­dék­szik gyűj­te­ni a Kézdimartonoson és a szom­szé­dos fal­vak­ban még fellelhető tár­gya­kat és esz­kö­zö­ket. Sze­ren­csés hely­zet­ben van: az ed­dig el­szi­ge­telt­ség­ben lévő fa­lu nép­raj­zi ér­té­kek­ben még min­dig gaz­dag. A most fel­újí­tott asz­fal­tút és a martonosi gyógy­víz, s az ott be­ren­de­zett gyógyfürdő élén­kí­te­ni fog­ja a tu­riz­must. A né­pi mes­ter­sé­gek és esz­kö­zök meg­be­csü­lé­sé­nek fész­ké­vé vál­hat ez az ar­cha­i­kus és ked­ves te­le­pü­lés.

Kü­lön fel­hív­nám a nyelv­já­rás­ku­ta­tók fi­gyel­mét Far­kas Ró­bert ta­nul­má­nyá­ra. Ma­gam is fa­lun szü­let­tem, apám a gépészkedést, a fém­meg­mun­ká­lást mű­vel­te, de lé­vén az ezer­mes­te­rek faj­tá­já­ból ke­re­kes- és asz­ta­los­mun­kát is vég­zett. Most Far­kas Ró­bert por­tá­ján ezért is tu­dok ennyi­re gyö­nyör­köd­ni a mes­ter­sé­gek­hez kö­tő­­dő sza­va­ink szép­sé­gé­ben. Mi­ket is szán­dék­szik be­gyűj­te­ni a kézdimartonosi fa­ra­gó­mes­ter, aki nem is tud­ja, hogy dol­go­za­ta egy ál­lam­vizs­ga szin­tű mér­cét is meg­üt­ne?

Az ál­lat­te­nyész­tés köréből: a te­­re­lés, őrzés kel­lé­kei, pász­tor­bo­tok, ken­der­os­to­rok, ha­ran­gok, csen­­gettyűk, nyak­szí­jak, fül­lyu­kasz­tók, fu­ru­lyák, só­tar­tók, bo­rot­va­do­bo­zok, a sa­vó fel­dol­go­zás esz­kö­zei, szarv­fa­ra­gás.

Tej­fel­dol­go­zás: dé­zsák, fejő­szé­­kek, saj­tá­rok, köpülők, puti­nák, sajt és ordakészítő edé­nyek.

Is­tál­ló­kel­lé­kek: vil­la, ka­pa­rók, szopógátlók, is­tál­ló­lám­pák.

Ugor­juk át a föld­mű­ve­lés kel­lé­ke­it és szól­junk a fa­fel­dol­go­zás­ról: fű­ré­szek, fej­szék, tézsolyák, ta­li­gák, ékek, bo­tok, lán­cok.

Far­kas Ró­bert nem­csak le­ír­ja a mes­ter­sé­ge­ket és a mun­ka­fo­lya­ma­to­kat, ha­nem fej­lett rajz­kész­sé­gét is bi­zo­nyí­tan­dó: értelmezhető és szem­re­va­ló raj­zo­kat is ké­szít. Raj­zai alap­ján pél­dá­ul a fa­edény­tí­pu­sok min­de­ni­ke elkészíthető len­ne, a hor­dó, a kád, a fürösztő kád, a budunka (putina) , vé­ka és félvéka, 3 li­te­res ejtel, köpülő dé­zsa, víz­hor­dó kár­tya (légely), ve­der. Ugyan­ez a hely­zet a ká­dár­szer­szá­mok­kal is: don­ga-vink­li, cse­ber­don­ga, hor­dó­don­ga, ontora vá­gó, gya­lu, ké­zi vo­nó, belső pu­co­ló, fe­nék, fü­les don­ga.

Sze­kér­raj­zai és ezek meg­ne­ve­zé­sei, a ke­re­kes mes­ter­ség tár­gyai, szer­szá­mai és a ké­szít­mé­nyek meg­ne­ve­zé­sei a vá­ro­si em­bert is el­bű­vö­lik.

Far­kas Ró­bert né­pi fa­ra­gó­mes­ter por­tá­ja, la­kó­há­za, mű­he­lyei, a csűr és a mel­lék­épü­le­tek je­len­le­gi ál­la­po­tuk­ban is egy nép­raj­zi mú­ze­um be­nyo­má­sát kel­tik. Ha a kéz­dimartonosiak rá­érez­nek ar­ra, hogy mi­cso­da kin­cset ment­het­nek meg az utó­kor szá­má­ra és se­gí­tik falusfelüket, aki a rusz­ti­ku­sabb vi­dé­ki élet csen­des szép­sé­gét vá­lasz­tot­ta a vá­ro­si zaj he­lyett ak­kor Kézdimartonoson meg­te­rem­tik Fel­ső-Háromszék igen iz­gal­mas mú­ze­u­mi fész­két.

Egy fe­dél alat­ti és sza­bad­té­ri né­pi mes­ter­sé­ge­ket be­mu­ta­tó mú­ze­u­mot. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008