magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bodó Márta: Ka­to­li­kus szer­ze­tes­ren­dek az er­dé­lyi ne­ve­lés­ben (17–19. szá­zad) (1.)


Er­dély­ben há­rom (fér­fi) szer­ze­tes­rend te­vé­keny­sé­ge fon­tos az is­ko­lai oktató-nevelőmunka szem­ügy­re vé­te­le­kor. Ezek: a ferencrend két ága, az obszer­ván­sok és a mi­no­ri­ták – előbbi legjelentősebb is­ko­lá­ja a csíksomlyói, utób­bié a kan­tai –, a je­zsu­i­ták –, va­la­mint a je­zsu­i­ták 1773-as fel­osz­la­tá­sát követően a ko­lozs­vá­ri tan­in­té­zet­be ke­rült pi­a­ris­ták. E szer­ze­tes­ren­dek er­dé­lyi megjelenéséről, is­ko­la­ala­pí­tá­suk­ról szá­mo­lok be rö­vi­den, majd is­ko­lai te­vé­keny­sé­gü­ket, elsősorban ne­ve­lés­el­mé­le­tü­ket, ki­emel­ten pe­dig er­dé­lyi is­ko­lá­ik­ban is al­kal­ma­zott ne­ve­lé­si rend­sze­rü­ket mu­ta­tom be.

A ferencrend (obszerváns és konventuális fe­ren­ce­sek) Er­dély­ben

As­si­si Szent Fe­renc ala­pí­tá­sa egy, a sze­gény­sé­get ki­emelt mó­don megélő kö­zös­ség­re vo­nat­ko­zott. A sze­gény­ség evan­gé­li­u­mi ta­ná­csá­nak meg­tar­tá­sa volt erős megkülönböztető je­gye ab­ban a kor­ban, ami­kor az egy­ház­ban is szembeötlő mó­don dí­vott a tehe­tő­sek so­ra­i­ban a pom­pa sze­re­te­te. A sze­gény­ség meg­élé­sé­nek mód­ját, fo­ko­za­ta­it, mér­té­két illetően azon­ban már a rend­ala­pí­tó éle­té­ben elkezdődtek a vi­ták, aho­gyan ez szin­te szo­ká­sos a ka­riz­ma­ti­kus egyé­ni­sé­gek és a nyo­muk­ban következő in­téz­mé­nye­sü­lé­si fo­lya­ma­tok tör­té­ne­té­ben.

Az obszerváns fe­ren­ces és a tőle 1517-ben kü­lön­vált konventuális, más né­ven mi­no­ri­ta egy­aránt te­vé­keny-szemlélődő rend­nek vall­ja ma­gát a kons­ti­tú­ció ér­tel­mé­ben: „Kon­temp­la­tív éle­tünk bensőségesen kap­cso­ló­dik te­vé­keny apos­to­li szol­gá­la­tunk­hoz. A mi­no­ri­ták éle­tü­ket test­vé­ri kö­zös­sé­gek­ben élik, konventualitásban, s ez a megkülönböztető je­gyük. Szent Fe­renc ma­ga ezt ren­del­te: A ki­sebb test­vé­rek dol­goz­za­nak, ás­sa­nak, ka­pál­ja­nak, ka­szál­ja­nak, hord­­ja­nak kö­vet, vi­zet, hajt­sák a lo­va­kat, ösz­vé­re­ket, a tu­dó­sok meg ta­nít­sa­nak, a pa­pok pré­di­kál­ja­nak, vé­gez­zék az is­ten­tisz­te­le­tet, szó­val ki-ki a test­vé­rek kö­zül a ma­ga mód­ján és te­het­sé­ge sze­rint hasz­nál­jon az em­be­rek­nek és se­gít­sék őket tisz­tes­sé­ges vál­lal­ko­zá­sa­ik­ban és azu­tán szol­gá­la­ta­ik ju­tal­má­ul pénzt ne, ha­nem csak az éle­tük fenn­tar­tá­sá­ra szük­sé­ges cse­kély élel­met és ru­há­za­tot fo­gad­ja­nak el” (As­si­si Szent Fe­renc, II. Re­gu­la, c. 5. Opus­co­li 174, 108).

Az ala­pí­tó ren­de­lé­se­i­nek ér­tel­me­zé­se meg­osz­tot­ta a ren­det. A két ág hosszas, szá­za­do­kon át tar­tó vi­ták után a 16. szá­zad­ban vált el vég­leg egy­más­tól, s kü­lön rend­ként élt to­vább: Ordo Fratrum Minorem né­ven sze­re­pel a ma ferencrendnek ne­ve­zett, s Ordo Minorum S. Francisci Conventualium né­ven a ma mi­no­ri­ták­ként is­mert rend.

A ma mi­no­ri­tá­nak ne­ve­zett, a konventuális feren­ce­sekből önál­ló­so­dott rend a mai meg­je­le­né­sé­ben a re­for­má­ci­ót követő ka­to­li­kus meg­úju­lás so­rán te­le­pe­dett le Er­dély­ben: a ferencrend ket­té­osz­lá­sa után a 17. szá­zad vé­gén, a ka­to­li­kus res­ta­u­rá­ció tér­hó­dí­tá­sá­val je­len­tek meg új­ra Er­dély­ben, őrséget ala­kít­va, amely a Szent Erzsébetről ne­ve­zett mi­no­ri­ta pro­vin­cia ré­sze. A 16. szá­zad­ban Er­dély­ben a re­for­má­ció ne­héz hely­ze­tet te­rem­tett a ka­to­li­kus val­lás köve­tő­i­nek, köz­tük a szer­ze­tes­ren­dek­nek. „1556. év­vel az er­dé­lyi ferencrend tör­té­ne­té­ben egy kort le is zár­hat­nánk, mert ez­után az er­dé­lyi fe­renc­ren­di­ek éle­te majd­nem egy jó fél­szá­za­dig csak a vég­vo­nag­lás­hoz ha­son­ló” – ol­vas­suk a fe­ren­ces kró­ni­ká­ban. Er­dély­ben a fe­ren­ce­se­ket ki­vé­ve min­den pap el­tűnt, mind a vi­lá­gi­ak, mind a más szerzetesrendekből va­lók, a fe­ren­ce­sek is csak tö­re­dé­ke­sen kép­vi­sel­het­ték a ka­to­li­kus val­lást, a Szé­kely­föld­re, ott is a csíksomlyói ko­los­tor­ba szo­rít­va. In­nen kel­lett nagy te­rü­le­te­ket el­lát­ni­uk. Bá­tho­ry Ist­ván ugyan 1579-ben je­zsu­i­tá­kat hí­vott, a bi­zony­ta­lan hely­zet azon­ban ha­mar ki­til­tá­suk­hoz ve­ze­tett, s hi­á­ba pár­tol­ta Bá­tho­ry Zsig­mond fe­je­de­lem 1589-ben több fe­ren­ces be­ho­za­ta­lát, nem tör­tént in­téz­ke­dés ez irány­ban. A gyu­la­fe­hér­vá­ri or­szág­gyű­lés 1591-ben va­ló­szí­nű­leg a fe­je­de­lem jó­aka­ra­ta mi­att sem emelt ki­fo­gást a csíksomlyói ko­los­tor lé­te, rend­tag­ok ott tar­tóz­ko­dá­sa el­len, s a ko­los­tor megerősödött hely­ze­té­re utal, hogy Bá­tho­ry End­re bí­bo­ros Csí­kot az er­dé­lyi ka­to­li­ciz­mus köz­pont­já­vá akar­ta ten­ni, a ka­to­li­kus püs­pök nél­kü­li Er­dély­ben Csíksomlyón akart vol­na fe­renc­ren­di püs­pö­köt. (Vö. Veszely Kár­oly, Er­dé­lyi egy­ház­tör­té­nel­mi ada­tok. Ko­lozs­vár 1860, I. 302.) „Bá­tho­ry End­re 1591-ben a pá­pá­hoz fo­lya­mo­dott, hogy an­nak tá­mo­ga­tá­sát meg­sze­rez­ze. Kér­te, hogy az egész or­szág­ban szét­szór­tan élő ka­to­li­ku­sok gon­do­zá­sá­ra a fe­renc­ren­di­ek kö­zül va­la­kit püs­pö­ki cím­mel ru­ház­zon fel, aki Csík­ban lak­jék” – ír­ja Mar­ton Jó­zsef, lásd: Az er­dé­lyi (gyu­la­fe­hér­vá­ri) egy­ház­me­gye tör­té­ne­te. Gyu­la­fe­hér­vár 1993. 64. A va­ló­ra nem vált gon­do­lat el­le­né­re tény, hogy a pro­tes­tán­sok a fe­ren­ce­se­ket tűr­ték meg egye­dü­li hi­va­ta­lo­san működő ka­to­li­kus pa­pok­ként. A csíksomlyói ko­los­tor 1661-ben a ta­tár be­tö­rés kö­vet­kez­té­ben el­pusz­tult. A ne­héz idők mul­tá­val a 17. szá­zad hat­va­nas éve­i­ben Gyergyószárhegyen si­ke­rült ko­los­tort ala­pí­ta­ni, 1666-tól Kájoni Já­nos lett a mikházi ko­los­tor elöl­já­ró­ja, s ez­zel ott is új élet, új len­dü­let kezdődött.

A fe­ren­ce­sek az eny­hü­lés be­kö­vet­kez­té­vel a lel­ki­pász­to­ri mun­ka mel­lett ta­ní­tás­sal is fog­lal­koz­tak Szár­he­gyen és Mikházán, va­la­mint Esztelneken. Ez utób­bi he­lyen Nyúj­tód el­vesz­té­se után kezdődött a lel­ki­pász­to­ri mun­ka Nagy Mó­zes gelencei plé­bá­nos kez­de­mé­nye­zé­sé­re, 1684-ben kezd­tek há­zat épí­te­ni, amely 1721-ben emel­ke­dett a ko­los­tor rang­já­ra. Az esztelneki is­ko­lá­ra Nagy Mó­zes plé­bá­nos tet­te az első ala­pít­ványt, s ezt a köl­té­szet­ta­nig fej­lesz­tet­ték, majd a hely félreeső vol­ta mi­att Kan­tá­ra te­le­pí­tet­ték. Itt 1751-ben Sztoyka Zsig­mond püs­pök in­dí­tot­ta új­ra a mi­no­ri­ták ve­ze­té­sé­vel az is­ko­lát. Veszely Kár­oly je­gyez­te fel, hogy Há­rom­szé­ken ek­kor (a 17. szá­zad kö­ze­pén) Nagy Mó­zes plé­bá­nos egye­dül vé­gez­te a pa­pi teendőket Esztelnektől Zágonig. A pa­pok és ta­ní­tók kép­zé­sé­re szánt is­ko­lát először szülőfalujába, Esztelnekre te­le­pí­tet­te, in­nen 1696-ban kedvezőbb hely­re, a Kézdivásárhelyhez kö­ze­lebb eső Kan­tá­ba köl­töz­tet­te át. A na­gyon vi­ha­ros er­dé­lyi hely­zet kö­vet­kez­mé­nye­it lát­ta ugyan­is ez a buz­gó, kül­föld­ön ta­nult, a Du­nán­tú­lon 12 évet pasztorációban dol­go­zó, majd szülőföldjére ha­za­tért vi­lá­gi pap. Ott­hon egy­részt a pro­tes­táns ren­dek ural­ták ezt az or­szág­részt, emi­att a ka­to­li­ku­sok többrendbélileg hát­rányt szen­ved­tek, en­nek egyik leg­nyil­ván­va­lóbb je­le volt az a tény, hogy püs­pö­kük nem le­he­tett, eb­ben az időben a szin­tén há­rom­szé­ki Szebelébi Ber­ta­lan töl­töt­te be az ál­ta­lá­nos hely­nö­ki, vicarius generalisi tisz­tet. De a hely­nök nem ren­del­ke­zett olyan jog­ha­tó­ság­gal és te­kin­téllyel, mint egy püs­pök, töb­bek közt pa­pot sem szen­tel­he­tett. Szebelébi ugyan buz­gón vé­gez­te, amit csak vé­gez­he­tett, jár­ta a plé­bá­ni­á­kat, vi­zi­tá­ci­ó­kat tart­va, ez a te­vé­keny­sé­ge azon­ban csak bi­zo­nyos ja­vu­lást hoz­ha­tott. Ugyan­ak­kor a szé­kely pap­ság nős pa­pok­ból állt, ez a hely­zet az­zal sem eny­hült, hogy a bot­rá­nyok mi­att ezek nagy ré­sze tá­vo­zott, mert a ka­to­li­kus vi­dék, je­le­sül pont a há­rom­szé­ki úgy­ne­ve­zett Szent­föld is szin­te egé­szé­ben pap nél­kül ma­radt. Nagy Mó­zes ter­ve: papnevelő in­té­ze­tet lét­re­hoz­ni. Esztelneken sze­re­tett vol­na is­ko­lát ala­pí­ta­ni, s mi­vel a csíksomlyói obszerváns fe­ren­ce­sek mun­ká­já­ról jó vé­le­ménnyel volt, őket sze­ret­te vol­na meg­nyer­ni er­re. Ám a pro­tes­táns rendektől va­ló fé­le­lem a som­lyói ba­rá­to­kat vissza­tar­tot­ta ettől a lépéstől. Ko­ráb­ban az obszervánsok pró­bál­koz­tak misszió lep­le alatt a há­rom­szé­ki meg­te­le­pe­dés­sel, 1638-ban Nyúj­tó­don, majd egy év­ti­zed­del később Esztelnekre te­le­ped­ve, mind­ezt Nagy Mó­zes se­géd­le­té­vel olyan ér­te­lem­ben, hogy a pap­hi­ány­ra hi­vat­koz­va az ő se­géd­lel­ké­sze­ként sze­re­pelt a som­lyói ba­rát. Ám 1678. má­jus 23-án a terv­vel csöp­pet sem egyetértő pro­tes­tán­sok fel­je­len­tet­ték. Szebelébi vi­ká­ri­us sem kí­vánt uj­jat húz­ni a vezetőkkel. Ezek az okok ve­zet­ték Nagy Mó­zest ar­ra, hogy, az is­ko­lát min­den­képp in­dí­ta­ni akar­ván, a fe­ren­ces rend má­sik ágá­hoz, a konventuálisokhoz for­dul­jon.

A ma­gyar­or­szá­gi s az er­dé­lyi mi­no­ri­ták szá­má­ra 1665 jelentős dá­tum, mind­ed­dig ugyan­is a ma­gyar föl­dön levő rend­tag­ok szá­ma nem volt túl­sá­go­san nagy ah­hoz, hogy sa­ját pro­vin­ci­á­li­suk le­hes­sen, s Ró­ma ne­ve­zett ki elöl­já­rót szá­muk­ra, ek­kor azon­ban egy ró­mai mi­no­ri­ta, Reggiani Iván ke­rült a ve­ze­tés­be, s a kor szo­ká­sa el­le­né­re Ma­gya­ror­szág­ra is köl­tö­zött. Ez a lé­pés fejlődést és vi­rág­zást ho­zott a ma­gyar rend­tar­to­mány tag­jai szá­má­ban s a pro­vin­cia éle­té­ben.

Er­re az időre tehető Er­dély szent­té ava­tás előtt ál­ló nagy­já­nak, Ke­le­men Didáknak a mű­kö­dé­se, aki­nek te­vé­keny­sé­ge szin­tén nagy­ban hoz­zá­já­rult a mi­no­ri­ták te­vé­keny­sé­gé­nek kibővítéséhez, ma­ga Ke­le­men Didák az esztelneki, mi­no­ri­ta ve­ze­tés alatt ál­ló is­ko­lá­ban ta­nult és ne­vel­ke­dett, in­nen in­dult a rend s a ka­to­li­kus meg­úju­lás szol­gá­la­tá­ra.

Nagy Mó­zes plé­bá­nos Seminarium Clericorum Re­gu­la­rum cí­men emel­tet­te szülőfalujában az ere­de­ti épü­le­tet a temp­lom ke­le­ti ol­da­lán, s ta­ní­tó­kat a mold­vai mi­no­ri­ták­tól to­bor­zott: olasz mi­no­ri­ta szer­ze­te­sek vol­tak misszi­ó­ban Mold­vá­ban, in­nen hí­vott Nagy plé­bá­nos a kez­det­ben Esztelneken sa­ját bir­to­kán in­dí­tott is­ko­la ve­ze­té­sé­re szer­ze­te­se­ket. Az olasz tartományfőnök két szer­ze­te­sét en­ged­te át, Guarini Bonaventurát és Lutioli Jó­zsef Mik­lóst. Az is­ko­la meg­nyi­tá­sa előtt 1680-ban Nagy Mó­zes plé­bá­nos az előbbit Ró­má­ba küld­te XI. In­ce pá­pa jó­vá­ha­gyá­sát kér­ni. A pá­pa emel­lett anya­gi­lag is tá­mo­gat­ta 40, majd 60 scudival. Az is­ko­la­ala­pí­tás­ra Szelepcsényi György esz­ter­go­mi ér­sek és Se­bes­tyén And­rás vá­lasz­tott er­dé­lyi püs­pök is be­le­egye­zé­sét ad­ta 1681-ben. A két mi­no­ri­ta szer­ze­tes mel­lett vi­lá­gi ta­ná­rok is ta­ní­tot­tak, a csíkcsomortáni Csomortányi Im­re, az altorjai Ne­mes Sza­bó Mi­hály, Litteráti Ta­más és a berecki Ko­vács Mik­lós. Ez az is­ko­la a rend­ház át­köl­tö­zé­sé­vel, meg azért is, mert Esztelnek az út­ból fél­re esett, 1696-ban át­ke­rült a Kézdivásárhelyhez kö­zel eső Kan­tá­ra. Az ek­kor hi­va­tal­ban levő Szebelébi Ber­ta­lan vi­ká­ri­us kez­det­ben bo­lond­ság­nak ti­tu­lál­ta Nagy Mó­zes kez­de­mé­nye­zé­sét, de idővel a nagy ér­dek­lődést és az ered­mé­nye­ket lát­va már más­képp nyi­lat­ko­zott. Mar­ton Jó­zsef szá­mol be ar­ról, hogy a job­bá­gyok gye­re­kei vi­szony­lag ma­gas lét­szám­ban kép­vi­sel­tet­ték ma­gu­kat Nagy Mó­zes is­ko­lá­já­ban: Esztelneken ugyan­is 90–100 gyer­mek volt az át­lag, míg Csíksomlyón 60–70, Nagyenyeden 23–24.

1679. de­cem­ber 5-én kelt ado­mány­le­vél (amely Nagy plé­bá­nos szá­má­ra a plé­bá­nia kö­ze­lé­ben egy tel­ket ado­má­nyoz) nyo­mán le­het az is­ko­la ala­pí­tást és in­dí­tást időben el­he­lyez­ni. Az is­ko­la iránt az ér­dek­lődés nagy volt, a lét­szám ha­mar nö­ve­ke­dett, s 1693-ban emi­att na­gyobb hely­re volt szük­ség. Úgy ha­tá­roz­tak, hogy a Kézdivásárhelyhez kö­ze­li Kan­tán tá­ga­sabb hely kí­nál­ko­zik az is­ko­la bővítésére, ezért oda át­köl­töz­tek. Időközben az er­dé­lyi fe­je­de­lem­ség a ma­gyar ko­ro­na alá vissza­ke­rült, ami az er­dé­lyi ka­to­li­ku­sok szá­má­ra hely­ze­tük vál­to­zá­sát je­len­tet­te. Ezt ki­hasz­nál­va az obszerváns fe­ren­ce­sek, akik nem örül­tek a konventuális je­len­lét­nek Há­rom­szé­ken, Esztelneken há­zat emel­tek, épí­té­sét 1684-ben kezd­ték, s Nagy Mó­zes test­vé­re, Nagy Já­nos ve­ze­té­sé­vel meg­te­le­pül­tek, 1690-ben ottlétükről tu­dunk. Be­ne­dek Fidél rend­tör­té­ne­té­ben idé­zi, hogy 1690. ok­tó­ber 1-jén szen­tel­ték az új há­zat, mely­nek fel­ira­ta: „Haec domus aedificata est patrocinante adm. Reverendo Domino Bartholomeo Szebeleb Vic. Transsylvaniae. An­no 1690. die 1. Octobris.”

A 18. szá­za­di vi­rág­zó tör­té­net ré­sze, hogy az ad­dig őrségként szereplő obszerváns fe­ren­ces ágat er­dé­lyi rend­tar­to­má­nyi rang­ra emel­te 1729-ben, a Mi­lá­nó­ban tar­tott ren­di ál­ta­lá­nos káp­ta­lan. Az őrség a kedvező kö­rül­mé­nyek közt gyor­san gya­ra­po­dott, ek­kor­ra 14 rend­ház­zal ren­del­ke­zett, ebből 6 for­má­lis ko­los­tor, 8 ki­sebb rezidenciális ház, 137 rend­ta­got szám­lált a ferencrend, 78 fel­szen­telt pap, 28 kle­ri­kus ta­nu­ló és 31 test­vér al­kot­ta.

Az obszerváns fe­ren­ces ág 1706-ban Székelyudvarhelyen te­le­pe­dett le új­ra, s a je­zsu­i­ták mel­lett a ta­ní­tás­ban is részt vet­tek. A 18. szá­zad­ban si­ke­rült Dé­vát, Szász­vá­rost, Szász­se­best mint ka­to­li­kus plé­bá­ni­át vissza­ál­lí­ta­ni, min­de­nütt fe­ren­ce­sek vál­lal­tak sze­re­pet ben­ne. Ezt követően Vajdahunyadon te­le­ped­tek meg, 1712-ben Désen, majd a Mikházáról ki­ke­rült Weiner Kon­rád Désről sor­ra jár­ta a kör­nyé­ket, Szé­ken, Désaknán pré­di­kál­va. A 18. szá­zad­ban si­ke­rült Se­ges­vár­ra el­jut­ni­uk, Szebenben is is­mét le­te­le­ped­ni­ük. Itt a rend böl­cse­le­tet hall­ga­tó nö­ven­dé­kei ta­nul­tak. Ko­lozs­vár­ra is si­ke­rült vissza­jut­ni, s új he­lyen, az Óvár­ban he­lyet kap­ni, s a min­den má­sik­nál na­gyobb ko­los­tor­ba osz­tot­ták az­tán a ren­di nö­ven­dé­kek egy ré­szét.

A ren­di ne­ve­lés az obszerváns fe­ren­ce­sek­nél a 18. szá­zad­ban ért el ma­gas fo­kot, ek­kor az újonc­há­zak Csíksomlyón, Szár­he­gyen, Esztelneken, Mikházán, Medgyesen, Vajdahunyadon vol­tak, hit­tu­do­mány­nyal és böl­cse­let­tel fog­lal­koz­tak a fon­tos ké­zi­mun­ka mel­lett, s a rend tör­té­ne­té­nek meg­is­me­ré­sé­re is nagy gon­dot for­dí­tot­tak, va­la­mint az or­go­ná­lás, a gre­go­ri­án ének s a szer­tar­tá­sok el­sa­já­tí­tá­sá­ra. Emel­lett a né­met nyel­vet ta­nul­ták. Egy 1723-as be­osz­tás sze­rint a nevelőintézetekben ko­rán kel­tek, ko­rán fe­küd­tek, 11-kor ebé­del­tek, es­te 6-kor va­cso­ráz­tak. Er­kölcs­tant Esztelneken, dog­ma­ti­kát Szebenben, böl­cse­le­tet Csík­somlyón ta­nul­tak, 1729–1753 közt a Studium ge­ne­rale és Jus Canonicum Ko­lozs­vá­ron volt há­rom lectorral.

Az obszerváns fe­ren­ces rend a ki­fe­je­zett ren­di kép­zés mel­lett a gyer­me­kek és if­jak is­ko­lá­zá­sa te­rén is sze­re­pet vál­lalt, Székelyudvarhelyen a je­zsu­i­ták mel­lett, majd azok ki­űze­té­sé­vel tőlük át­vé­ve a sta­fé­tát, úttörő mun­kát foly­ta­tott a ka­to­li­kus is­ko­lá­zás te­rén. A 17. szá­zad­ban in­dult szer­ve­zet­tebb, tu­da­tos for­má­ban a fe­ren­ces ok­ta­tás. Kö­rül­be­lül egy időben há­rom ko­los­to­ri is­ko­lát em­lí­te­nek: a csíksomlyóit, a mikházit és a szár­he­gyit. A kö­zép­is­ko­lás tan­me­net ki­ala­kí­tá­sát az 1661-es ta­tár­be­tö­rés meg­hi­ú­sí­tot­ta. Kez­det­ben a ta­nu­lók szá­mát sem tud­juk, a fel­jegy­zé­sek, ha ké­szül­tek is, meg­sem­mi­sül­tek. 1690-ben Csíksomlyón 171, 1694-ben 200 ta­nu­ló ta­nult. 1698-ban, mi­u­tán 1694-ben még egy­szer, utol­já­ra fel­éget­ték a ta­tá­rok, Csíksomlyón a gram­ma­ti­ka és szin­ta­xis osz­tá­lyok­ban 100 ta­nu­lót ta­lá­lunk, a po­é­zis osz­tályt nem le­he­tett be­ál­lí­ta­ni. A 18. szá­zad­ban in­dult vi­rág­zás­nak a csí­ki is­ko­la. 1699-ben a ré­gi épü­let szűk­nek bi­zo­nyult a megnövekedett lét­szám mi­att, így meg­na­gyob­bí­tot­ták, s a sze­gény di­á­kok szá­má­ra sze­mi­ná­ri­u­mot ál­lí­tot­tak fel. 1718-ban fel­ál­lí­tot­ták vég­re a po­é­ti­kai osz­tályt, sőt, a re­to­ri­ka­it is. 1730-ban ál­lí­tot­ták fel a Má­ria Tár­su­la­tot, a ta­nu­ló­if­jú­sá­got a Szűz­anya ol­tal­ma alá he­lyez­ve. 1733-ban fá­ból épí­tet­tek egy új is­ko­lát a re­to­ri­ka és po­é­zis osz­tá­lyok szá­má­ra a régitől ke­let­re, itt he­lyez­ték el a jobb szárny föld­szint­jén az ele­mi is­ko­lát, az eme­le­ti ré­szen az ala­pít­vá­nyos nö­ven­dé­kek há­ló­ter­mét, a középső ré­szen ka­pott he­lyet a szín­ház­te­rem, a bal szárny föld­szint­jén az ala­pít­vá­nyos if­jak tan­ter­me, az eme­le­ten a po­é­ti­ka és re­to­ri­ka tan­ter­me. 1735-ben ki­egé­szí­tet­ték a Má­ria Tár­su­lat költ­sé­gén a szín­ház bal szár­nyát, föld­szint­jét ima­te­rem­nek, eme­le­tét tan­te­rem­nek hasz­nál­ták.

A 18. szá­za­di vi­rág­zás vé­gé­re az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia élé­re ke­rült II Jó­zsef ural­ko­dá­sa nyo­mán ke­rült pont. Má­ria Te­ré­zia fi­á­nak ne­vé­hez fűződik az az egy­ház­po­li­ti­kai irány, ame­lyet a szer­ze­tes tör­té­net­írók az­tán érthető tü­rel­met­len­ség­gel bé­lye­gez­nek meg. Be­ne­dek Fidél rend­tör­té­ne­té­ben ezt ír­ja: „Ma­ga a csá­szár, II. Jó­zsef (1780–1782) sze­mé­lye­sen volt oko­zó­ja a rend­tar­to­mányt ért nagy rom­lás­nak. Nem en­ged­te meg­ko­ro­náz­tat­ni ma­gát […] ti­tok­ban szabadkőműves volt, Vol­taire­-nek és Rous­seau­-nak tit­kos ba­rát­ja volt és az egy­ház­el­le­nes, sza­bad­el­vű fi­lo­zó­fia követője. Pszi­chi­kai fo­gya­té­kos­sá­gok­ban is szen­ve­dett. Ma­gát a val­lást mint olyat köz­vet­le­nül nem tá­mad­ta meg, ha­nem csak köz­vet­ve, az egy­ház és a szer­ze­tes­ren­dek el­len ho­zott ön­ké­nyes ren­del­ke­zé­se­i­vel. Bi­ro­dal­má­ban az egy­ház kor­mány­zá­sát a sa­ját ke­zé­be vet­te és a leg­ki­sebb rész­le­tek­be is be­avat­ko­zott kor­lá­to­zó ren­del­ke­zé­se­i­vel. A Szent­szék­kel meg­til­tott min­den­fé­le kap­cso­la­tot és ki­zár­ta Ró­ma be­fo­lyá­sát min­den egy­há­zat érintő ügyből. Min­den fér­fi és női szemlélődő szer­ze­tes­ren­det el­tö­rölt, ha­son­ló­képp min­den val­lá­sos, hit­buz­gal­mi tár­su­la­tot, egye­sü­le­tet fel­osz­la­tott.” Bár a jo­ze­fi­nis­ta egy­ház­po­li­ti­ka még Má­ria Te­ré­zia ide­jé­ben el­in­dult, hi­szen a kor­szak ra­ci­o­na­liz­mu­sa fi­lo­zó­fi­ai szin­ten ezt ké­szí­tet­te elő, s ez a gya­kor­la­ti élet olyan szint­je­i­ig el­ha­tolt, hogy ma­guk az ural­ko­dó szel­lem­irány­tól meg­érin­tett főpapok, kü­lö­nö­sen pe­dig az ural­ko­dók nem­ze­ti egy­há­zat sze­ret­tek vol­na. En­nek fon­tos ré­sze, hogy a csá­szár a legfőbb fó­rum, aki fö­lött nem áll az or­szá­gon kí­vü­li ide­gen te­kin­tély, mint a pá­pa, s aki egye­dül csak Is­ten­nek fe­lel. II Jó­zsef 1765-ben német–római csá­szár, 1780-ban Auszt­ria egyed­ural­ko­dó­ja, s a koronaországok, Cseh­or­szág, Ma­gyar­or­szág fö­löt­ti ural­ko­dó lett. Ren­de­le­tei gyors egy­más­után­ban kö­vet­ték egy­mást. Először a pá­pai bul­lák ki­hir­de­té­sét kö­töt­te csá­szá­ri en­ge­dély­hez (1767), majd ezt a püs­pö­ki ren­de­le­tek­re is ki­ter­jesz­tet­te, meg­til­tot­ta a püs­pö­kök­nek és a szer­ze­tes­ren­dek elöl­já­ró­inak a Ró­má­val va­ló kap­cso­lat­tar­tást, a há­zas­sá­got pol­gá­ri szerződésnek nyil­vá­ní­tot­ta, fel­osz­lat­ta a szemlélődő szer­ze­tes­ren­de­ket (140 ma­gyar ko­los­tor szűnt meg ez­ál­tal, 134 fér­fi és 6 női, ezek­ben 1484 fér­fi, 190 női szer­ze­tes­sel). A fe­ren­ce­sek, mi­vel ta­ní­tás­sal is fog­lal­koz­tak, meg­ma­rad­tak: ez Ma­gya­ror­szá­gon 81 ko­los­tort je­len­tett. A ren­de­le­tek közt II Jó­zsef ap­ró­lé­ko­san sza­bá­lyoz­ta az is­ten­tisz­te­le­ti ren­det, de mind­ezek közt leg­ér­zé­ke­nyeb­ben érin­tet­te az egy­há­zi élet meg­szer­ve­zé­sét a püs­pö­ki sze­mi­ná­ri­u­mok be­zá­rá­sa. A szer­ze­tes­ren­dek nö­ven­dé­ke­it együtt a vi­lá­gi pap­ság­ra készülőkkel ké­pez­ték a püs­pö­ki sze­mi­ná­ri­u­mok he­lyén fel­ál­lí­tott köz­pon­ti sze­mi­ná­ri­u­mok­ban. Ez a szer­ze­te­si után­pót­lás ne­ve­lé­sét szin­te tel­je­sen el­le­he­tet­le­ní­tet­te még a meg­ma­radt ren­dek ese­té­ben is, fel­la­zí­tot­ta a fe­gyel­met, meg­szün­tet­te a sa­já­tos kö­zös­sé­gi élet­for­mát, utat nyi­tott az ere­de­ti el­kép­ze­lés sze­rin­ti sze­gény­ség­gel szem­ben a bir­tok­lás­nak szer­ze­te­sek ese­té­ben is. Er­dély­ben a szer­ze­tes­nö­ven­dé­kek és a vi­lá­gi pap­ság­ra készülők kö­zös kép­zé­se Rudnay Sán­dor püs­pök (1815–1819) ide­jé­ben kezdődött, Rudnay ugyan­is ál­ta­lá­nos szer­ze­te­si sze­mi­ná­ri­u­mot ala­pí­tott a gyu­la­fe­hér­vá­ri vár­be­li bulgarita ko­los­tor­ban. Fe­renc­ren­di no­ví­ci­u­sok 1819-ben jöt­tek először ide. Itt kap­ták a ren­di ki­kép­zést, a te­o­ló­gi­ai stú­di­u­mo­kat az egy­ház­me­gyés kis­pap­ság­gal együtt a Meg­tes­te­sült Bölcsességről ne­ve­zett, 1753-ban ala­pí­tott sze­mi­ná­ri­um­ban foly­tat­ták. Ezt a gya­kor­la­tot az 1822-es egy­ház­me­gyei zsi­nat megerősítette, s e gya­kor­lat 1848-ig foly­ta­tó­dott.

A 19. szá­zad­ban a ko­ráb­ban le­gyen­gült obszerváns fe­ren­ces rend­tar­to­mányt si­ke­rült meg­re­for­mál­ni és hely­re­ál­lí­ta­ni, eb­ben ter­mé­sze­te­sen a külső kö­rül­mé­nyek eny­hü­lé­sét megelőzően be­le­ját­szott ma­guk­nak a fe­ren­ces szer­ze­te­sek­nek egy­faj­ta belső ön­re­for­má­ló­dá­sa, egy olyan fo­lya­mat el­in­du­lá­sa, amely még a külső sors­for­du­la­tot megelőzően el­kezd­te a szi­go­rú éle­tet, az ala­pí­tó szel­le­mé­hez és ta­ní­tá­sá­hoz va­ló vissza­té­rés szor­gal­ma­zá­sát. Lász­ló Polikárppal (†1910) in­dult ez a fo­lya­mat, amely majd Csiszér Elek (†1942) re­form­já­val tel­je­se­dett a szá­zad leg­vé­gé­re.

A 19. szá­za­di vi­szon­tag­sá­gok kö­ze­pet­te a ferencrend a fe­gye­lem meg­tar­tá­sát tar­tot­ta fő cél­já­nak, hi­szen a jo­ze­fi­nis­ta ren­de­le­tek kö­vet­kez­té­ben pél­dá­ul ép­pen sa­ját után­pót­lá­sát a vi­lá­gi pap­ság fel­ké­szí­té­sé­re ki­je­lölt köz­pon­ti, kö­zös sze­mi­ná­ri­u­mok­ban kel­lett ne­vel­nie. A belső re­for­mok vég­re­haj­tá­sa után tu­dott a rend is­mét fejlődni, a 20. szá­zad elejéről va­ló az az adat, mi­sze­rint a ki­fe­je­zet­ten ren­di ki­kép­zés négy lé­pés­ben négy hely­szí­nen tör­tént: a kis­sze­mi­ná­ri­u­mi a székelyudvarhelyi Szerafikumban, a no­vi­ci­á­tus Med­­­gyesen, a fi­lo­zó­fi­ai kép­zés Csíksomlyón s a te­o­ló­gi­ai Vajdahunyadon.

A mi­no­ri­ták, a fe­ren­ces csa­lád konventuális ága Er­dély­ben az im­pé­ri­um­vál­to­zás nyo­mán szervező­dött kü­lön rend­tar­to­mánnyá, az ara­di ház lett a köz­pont, a mold­vai pro­vin­cia Szent Jó­zsef véd­nök­sé­ge alatt mű­kö­dött. Össze­sen hat ház­zal ren­del­kez­tek, négy plé­bá­ni­át ve­zet­tek. Ara­don nyom­dát mű­köd­tet­tek, Va­sár­nap cí­men szép­iro­dal­mi, mű­vé­sze­ti és kri­ti­kai fo­lyó­ira­tot ad­tak ki, amely iro­dal­mi vo­na­lon is meg­ha­tá­ro­zó jel­le­gű lett az er­dé­lyi saj­tó te­rü­le­tén. A mi­no­ri­ták­nál a ren­di kép­zés a 20. szá­zad ele­jén két lépcsőben tör­tént, no­vi­ci­á­tus Ma­ros­vá­sár­he­lyen, te­o­ló­gi­ai kép­zés Nagy­bá­nyán. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008