magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Boér Klára: A szilágysomlyói Bá­tho­ry Ist­ván Ma­gyar Tan­nyel­vű Ál­ta­lá­nos Is­ko­la név­adó ün­nep­sé­gé­nek mar­gó­já­ra


2007. szep­tem­ber 29-én ke­rült sor Szilágysomlyón a Bá­tho­ry Ist­ván Ma­gyar Tan­nyel­vű Ál­ta­lá­nos Is­ko­la név­adó ün­nep­sé­gé­re. Nem vé­let­len a név meg­vá­lasz­tá­sa, ugyanis Bá­tho­ry Ist­ván Szilágysomlyón szü­le­tett 1533. szept. 27-én. 1571-ben Er­dély fe­je­del­mé­vé vá­lasz­tot­ták, majd 1581-ben Len­gyel­or­szág ki­rá­lyá­vá. Fe­je­de­lem­sé­ge ide­jén Er­dély­ben több is­ko­lát ala­pí­tott. Szülővárosában is az ő ne­vé­hez fű­ző­dik az első is­ko­la meg­ala­pí­tá­sa. Ilyen előzmények után Bá­tho­ry Ist­ván ne­vé­nek fel­vé­te­le nagy fe­le­lős­séggel jár. Je­len­ti a nem­ze­ti és ke­resz­té­nyi ér­té­kek irán­ti el­kö­te­le­zett­sé­get is. Ez a gon­do­lat ve­zé­rel­te az RMDSZ vezetőinek több év­ti­ze­des küz­del­mét (Kötő Jó­zsef ál­lam­tit­kár, Vida Gyu­la par­la­men­ti képviselő, Se­res Dé­nes sze­ná­tor), hogy Szilágysomlyón lét­re­hoz­zák az önál­ló ma­gyar tan­nyel­vű ál­ta­lá­nos is­ko­lát. Ezt a kez­de­mé­nye­zést tá­mo­gat­ta a he­lyi ön­kor­mány­zat, és nem ke­vés­bé je­len­le­gi par­la­men­ti kép­vi­se­le­tünk is Fe­ke­te Sza­bó And­rás sze­ná­tor sze­mé­lyé­ben.

Az új in­téz­mény a vá­ros köz­pont­já­ban levő ré­gi zár­da épü­le­té­ben ta­lált ott­hon­ra. Ez az egy­eme­le­tes is­ko­la­épü­let 1905–1948 kö­zött, az egy­há­zi is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­ig a Szt. Fe­renc-ren­di apá­cák ve­ze­té­se alatt ál­ló Szent Er­zsé­bet Leánynevelő In­té­zet, az­az a ró­mai ka­to­li­kus pol­gá­ri le­ány­is­ko­la bir­to­ká­ban volt.

Egy 1898–99-es iskolaévről szó­ló igaz­ga­tói je­len­tés­ben ar­ról ér­te­sül­he­tünk, hogy Szilágysomlyón az 1898–99-es is­ko­la­év­vel kezdődően ál­la­mi felső le­ány­is­ko­lá­nak fel­ál­lí­tá­sát ha­tá­roz­ta el a vá­ro­si képvi­selőtestület. Első osz­tá­lya az 1898–99-es is­ko­la­év­vel nyílt meg 31 ta­nu­ló­val. Kez­det­ben a felső le­ány­is­ko­lát az ál­la­mi ele­mi is­ko­la épü­le­té­ben he­lyez­ték el, 1899. év őszén a szilágysomlyói ró­mai ka­to­li­kus le­ány­if­jú­ság ok­ta­tá­sát és ne­ve­lé­sét a Szt. Fe­renc le­á­nyai vet­ték át Paulus M. Regalata és Hilz M. Britta nővérek sze­mé­lyé­ben. Úttörő mun­ká­juk sze­rény kö­rül­mé­nyek kö­zött kezdődött. 1905-ben a szűk­nek bi­zo­nyult le­ány­is­ko­lá­nak új épü­let­re volt szük­sé­ge. Ek­kor egy új is­ko­la épí­té­sé­nek lehetősége nyílt meg. A nagy­vá­ra­di ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­me­gye anya­gi hoz­zá­já­ru­lá­sá­val meg is va­ló­sult. Az új épü­let­ben a nép­is­ko­la mel­lett a pol­gá­ri is­ko­la is el­he­lye­zést nyert. A nép­is­ko­la át­la­gos lét­szá­ma 180, a pol­gá­rié pe­dig 120 volt. A pol­gá­ri is­ko­la az ele­mi is­ko­la négy osz­tá­lyá­ra épült, amely­ben ugyan­csak négy­osz­tá­lyú, kö­zép­fo­kú ok­ta­tás­ban ré­sze­sül­tek a ta­nu­lók. A nép­is­ko­lá­ban 4, a pol­gá­ri­ban 7 szak­kép­zett szerzetesnő ta­ní­tott. A mo­dern nyel­vek, ze­ne­ta­ní­tás, a ké­zi­mun­ka el­sa­já­tí­tá­sa sok ta­nít­ványt von­zott. 1931 óta ál­la­mi­lag en­ge­dé­lye­zett ma­gán ze­nei is­ko­la is mű­kö­dött át­lag évi 60 nö­ven­dék­kel Sinzinger M. Koz­ma nővér ve­ze­té­sé­vel.

1942-ben a más val­lá­sú­ak szá­za­lé­ka a pol­gá­ri­ban 41,08% volt. A kü1önböző val­lá­sú ta­nu­lók együtt ne­ve­lé­se előkészítette a nö­ven­dé­ke­ket a fe­le­ke­ze­ti bé­kes­ség­re. Egy ve­gyes val­lá­sú or­szág­ban e nél­kül nem le­het nyu­god­tan él­ni, mely köl­csö­nös meg­be­csü­lés­re, tisz­te­let­re épült. A szerzetesnők ar­ra tö­re­ked­tek, hogy ál­do­zat­kész, fe­gyel­me­zett, dol­gos if­jú­sá­got ne­vel­je­nek ha­zá­nak.

Val­lás­fe­le­ke­zet sze­rint a ta­nu­lók több­sé­ge ró­mai ka­to­li­kus volt, de szép szám­mal vol­tak re­for­má­tu­sok, né­hány görögkatolikus, or­to­dox és zsi­dó val­lá­sú­ak is. He­ten­te egy­szer a különböző fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zó lel­ké­szek be­jö­het­tek az in­té­zet­be hit­tan­órát tar­ta­ni. Va­sár­na­pon­ként kötelező volt az is­ten­tisz­te­le­te­ken va­ló rész­vé­tel. A ta­nu­lók fe­le­ke­ze­ti meg­osz­tott­sá­gá­ból ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a több­ség­ben ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű ta­nu­ló­kon kí­vül ro­má­nok, svá­bok, ör­mé­nyek, zsi­dók, sőt a he­lyi ká­vé­há­zi mu­zsi­kus ci­gá­nyok le­á­nya­i­ból állt össze a zárdista ta­nu­lók né­pes tá­bo­ra. A tisztelendő nővérek sem fe­le­ke­ze­ti, sem nem­ze­ti­sé­gi szem­pont­ból nem tet­tek kü­lönb­sé­get a ta­nu­lók kö­zött. Egyet­len szem­pont volt: a tel­je­sít­mény!

Az 1948-as tan­ügyi re­form ál­la­mo­sí­tot­ta az egy­há­zi is­ko­lá­kat. Is­ko­lánk át­ala­kult gazdasági-közigazgatási-mű­sza­ki ve­gyes is­ko­lá­vá, ahol érett­sé­gi dip­lo­mát sze­rez­het­tünk.

Az apá­cák szét­szé­led­tek. Vol­tak, akik könyve­lő­ként he­lyez­ked­tek el vagy kór­há­zak­ban ápolónő­ként, tisztviselőként, volt aki ha­za­tért Né­me­tor­szág­ba, Auszt­ri­á­ba. Az idősebbek egy­há­zi sze­re­tet­ott­ho­nok­ban ta­lál­tak me­ne­dé­ket. Egye­dül a Regensburgból szár­ma­zó lel­kes zenetanárnő Sinzinger M. Koz­ma nővér ma­radt Szilágysomlyón, a ré­gi egy­há­zi épü­let­ben, s ha­lá­lá­ig ta­ní­tot­ta különböző hang­sze­re­ken né­pes szá­mú ta­nít­vá­nya­it. Az 1940-es évek vé­gén ta­nít­vá­nyai kö­zött töb­ben vol­tak, akik a ko­lozs­vá­ri Ze­ne­aka­dé­mi­án vé­gez­tek: Birtalan Jó­zsef, a kül­föld­ön is el­is­mert zeneszerző, karvezető, nép­dal­ku­ta­tó, Papp Dá­ni­el főiskolai zon­go­ra­ta­nár, Szí­vós Má­ria, a nagy­vá­ra­di Ál­la­mi Fil­har­mó­nia el­is­mert he­ge­dű­se, Ve­ress Lász­ló, a Ko­lozs­vá­ri Ál­la­mi Ma­gyar Ope­ra te­het­sé­ges te­no­ris­tá­ja stb.

1942–1951 kö­zött jó­ma­gam is en­nek az is­ko­lá­nak vol­tam a ta­nu­ló­ja. Ar­ra az időszakra, ami­kor a zár­da nö­ven­dé­ke vol­tam, sok há­lá­val és sze­re­tet­tel gon­do­lok vissza. Né­hány kiemelkedő ké­pes­sé­gű ta­nár szer­zetesnő su­gár­zó egyé­ni­sé­ge egész éle­te­men át vé­gig­kí­sért.

Min­ta­ké­pe­im vol­tak oktató-nevelő mun­kám­ban. Dr. Rysser M. Rigoméra nővér kitűnően kép­zett föld­rajz-tör­té­ne­lem­ta­nár volt. Dok­to­ri ér­te­ke­zé­sé­nek té­má­ja a Szent­föld volt, me­lyet gyű­rűs fil­men ne­künk is le­ve­tí­tett (a kor leg­mo­der­nebb di­dak­ti­kai esz­kö­zén). Min­den lehetőséget ki­hasz­nált, hogy ál­ta­lá­nos mű­velt­sé­gün­ket gya­ra­pít­sa és el­mé­lyít­se. Ha történelemből a ba­rokk kor­ról ta­nul­tunk, be­mu­tat­ta a ba­rokk stí­lu­sú pa­lo­tá­kat és temp­lo­mo­kat, Rafaello, Mi­che­lan­ge­lo, Le­o­nar­do da Vin­ci fest­mé­nye­i­nek rep­ro­duk­ci­ó­it. is. Em­ber­kö­zel­be tud­ta hoz­ni a különböző föld­ré­szek la­kó­it, szo­ká­sa­it, nö­vény- és ál­lat­vi­lá­gát szí­nes al­bu­ma­i­ban. Min­den órá­ja él­ményt je­len­tett.

Ha­son­ló­kép­pen a ma­gyar­ta­nár Osvald M. Te­réz nővér, ha pl. Ba­las­si Bá­lint­ról ta­nul­tunk, meg­em­lí­tet­te kor­tár­sát, a nagy an­gol drá­ma­írót, Shakes­peare­-t is. Tőle hal­lat­tunk először Ró­meó és Jú­li­á­ról, Hamletről stb. önképzőkörön még rész­le­te­ket is ol­vas­tunk fel a tra­gé­di­ák­ból sze­re­pek­re oszt­va. Tőle tud­tuk meg, hogy a Coriolanus cí­mű tra­gé­di­át Petőfi, a Lear ki­rályt pe­dig Arany Já­nos for­dí­tot­ta le először an­gol­ból ma­gyar­ra. Ha Petőfiről ta­nul­tunk fel­hív­ta fi­gyel­mün­ket a nagy né­met költőóriásra, Goet­hé­re is, aki kor­tár­sa volt. Ezek az ap­ró­nak tűnő fi­gye­lem­fel­kel­té­sek tet­tek ér­zé­kennyé ben­nün­ket a ma­ga­sabb kul­tu­rá­lis ér­té­kek be­fo­ga­dá­sá­ra, iro­da­lom, képző­mű­vészet, ze­ne stb. te­rén. Ki­tá­rult előttünk a vi­lág. A más­ság el­fo­ga­dá­sá­nak első lec­kéi vol­tak ezek az órák.

Regensburgból ér­ke­zett Szilágysomlyóra a múlt szá­zad első fe­lé­ben Sinzinger M. Koz­ma nővér, a ki­vá­ló ké­pes­sé­gű ze­ne­ta­nár és karvezető. Hí­res le­ány­kó­ru­sá­nak én is tag­ja vol­tam hat éven át. A Ko­dály nép­dal­fel­dol­go­zá­sok mel­lett Haydn, Händel, Mo­zart, Bee­tho­ven, Schu­bert stb. mű­ve­ket ta­ní­tott be négy szó­lam­ban, me­lye­ket előadtunk főleg ün­ne­pé­lyes al­kal­mak­kor a he­lyi ró­mai ka­to­li­kus temp­lom­ban és a vá­ro­si Kul­túr­ház­ban (mely­nek az ala­pí­tá­sa is az ő ne­vé­hez fűződik) ma­gyar, né­met és volt olyan mű, hogy la­tin nyel­ven is.

Élet­re szé­lé hasz­nos is­me­re­te­ket sa­já­tí­tot­tunk el a különböző kö­ri te­vé­keny­sé­ge­ken is. A terv­sze­rű, fo­lya­ma­tos is­me­ret­szer­zés, készségfejlesztő gya­kor­la­ti mun­ka önál­ló­ság­ra ne­velt. Az Önképzőkör tag­jai a pol­gá­ri is­ko­la III–IV. osz­tá­lyos nö­ven­dé­kei le­het­tek, el­nö­ke Osvald M. Te­réz nővér volt. A kö­ri te­vé­keny­sé­ge­ken nem csak az iro­da­lom órán ta­nul­ta­kat egé­szí­tet­tük ki, ha­nem önál­ló mű­vek al­ko­tá­sá­ra is ösz­tö­nöz­tek, me­lye­ket a hall­ga­tó­ság is meg­vi­ta­tott. Ezek vol­tak a toll­for­ga­tás első pró­bál­ko­zá­sai, me­lyek élet­re szó­ló tu­laj­don­sá­go­kat fej­lesz­tet­tek ki ben­nünk. Hoz­zá­se­gí­tet­tek sa­ját ké­pes­sé­ge­ink meg­is­me­ré­sé­hez, fej­lesz­tet­ték ön­bi­zal­mun­kat. Te­réz nővér megértő sze­re­tet­tel bí­rál­ta meg sán­ta mű­ve­in­ket, és iro­dal­mi szemelvényekből idé­zett pél­dák­kal ve­ze­tett rá igé­nyes, jó meg­ol­dá­sok­ra. Ez­zel a mód­szer­rel ész­re­vét­le­nül sa­já­tít­tat­ta el ve­lünk a he­lyes kri­ti­kai szel­le­met. Majd a ke­res­ke­del­mi kö­zép­is­ko­lá­ban 1946–48-ig még több lehetőség nyílt is­me­re­te­ink el­mé­lyí­té­sé­re. A kre­a­tív gon­dol­ko­dás­ra ne­ve­lés is­ko­la­pél­dá­ja le­het ma is ez a mód­szer. A ké­zi­mun­ka kör a jó íz­lés, kéz­ügyes­ség-fej­lesz­tés ki­vá­ló mű­he­lye volt. A különböző hím­zés­tech­ni­kák mel­lett meg­ta­ní­tot­tak gyap­jú­ból zok­nit, kesz­tyűt, szvet­tert köt­ni, mely­nek nagy hasz­nát vet­tük ín­sé­ges éle­tünk­ben.

Az osztályfőnöki órák fe­lejt­he­tet­le­nek. Az osz­tály­főnöknő az óra előtti szü­net­ben min­dig fel­írt a táb­lá­ra egy megszívlelendő gon­do­la­tot, me­lyet kö­zö­sen meg­vi­tat­tunk, és az osztályfői fü­zet­be be­ír­tuk. Pl. Ha nem il­lik, ne tedd! Ha nem igaz, ne mondd! Sze­resd és tisz­teld az em­bert, mert ér­té­ket hor­doz! Éle­tünk alap­tör­vé­nye a Tíz­pa­ran­cso­lat le­gyen! stb.

Csak­nem min­den té­má­ra ta­lál­tak az iro­da­lom­ban ne­ga­tív, po­zi­tív pél­dát, me­lyet a leg­szeb­ben ol­va­só ta­nu­lók­kal ol­vas­tat­tak fel. A he­lyes vagy hely­te­len vi­sel­ke­dést dra­ma­ti­zált for­má­ban mu­tat­tuk be. A nevelői órák ol­dott han­gu­la­ta, ta­nul­sá­ga örök­re be­vé­sődött em­lé­ke­ze­tünk­be, s egy éle­ten át út­mu­ta­tónk volt.

Az apá­cák si­ke­res oktató-nevelő mun­ká­ja két­ség­te­len ala­pos tu­dá­suk­nak, kö­vet­ke­ze­tes­sé­gük­nek, szor­gal­muk­nak köszönhető. Min­den te­vé­keny­sé­gük­ben érez­tük az emel­ke­dett­sé­get. Olyan örök­ér­vé­nyű er­köl­csi tör­vé­nye­ket vés­tek tu­da­tunk­ba, me­lyek min­den időben el­iga­zí­tot­tak ben­nün­ket útvesztőkkel te­le vi­lá­gunk­ban. Tu­da­to­sí­tot­ták ben­nünk, hogy a tu­dás, a mű­velt­ség és a hit volt és ma­rad min­den időben a meg­tar­tó érőnk.

A fel­újí­tott is­ko­la (víz­ve­ze­ték, köz­pon­ti fű­tés, a leg­kor­sze­rűbb di­dak­ti­kai esz­kö­zök­kel fel­sze­relt la­bo­ra­tó­ri­um), a szak­ma­i­lag jól fel­ké­szült tan­tes­tü­let, a rá­ter­mett Vida An­na igazgatónő ve­ze­té­sé­vel biz­to­sí­ték ar­ra, hogy a ta­nu­lók 8 év alatt ala­pos tu­dást sze­rez­nek. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008