Művelődés

– Be­szél­ge­tés Ba­lázs At­ti­lá­val –

Ba­lázs At­ti­la a Ma­ros­vá­sár­he­lyi Szín­mű­vé­sze­ti Aka­dé­mia Szentgyörgyi Ist­ván ta­go­za­tá­nak el­vég­zé­se után 1994-ben a Te­mes­vá­ri Csíky Ger­gely Ál­la­mi Ma­gyar Szín­ház­hoz ke­rült.

Fer­ge­te­ges pá­lya­kez­dés: 1994 – ne­ve­zés az UNITER pályakezdő díj­ra a Gyton sze­re­pé­ért a Saty­riconban, a zsű­ri kü­lön­dí­ja Fi­a­tal Szí­né­szek Fesz­ti­vál­ján Szebenben, a Tom Paine cí­mű előadásért, a Ma­gyar Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um kü­lön­dí­ja a Ha­tá­ron tú­li Ma­gyar Szín­há­zak kisvárdai fesz­ti­vál­ján a Tom Paine cí­mű előadásért, a Szín­mű­vé­sze­ti Aka­dé­mi­ák leg­jobb előadásáért já­ró díj a Tom Paine és Tartuffe előadásokért, Az év leg­jobb előadása díj a Satyricon előadásért. UNITER díj.

Pá­lya­fu­tá­sa alatt ed­dig több mint egy tu­cat dí­jat ve­he­tett át. A tel­jes­ség igé­nye nél­kül:

2000 – Pá­lya (szakasz)díj, Critikai la­pok, a Szí­ni­kri­ti­kus­ok dí­ja át­adá­sa al­kal­má­ból.

2001 – a Ha­tá­ron Tú­li Ma­gyar Szín­há­zak XII Fesz­ti­vál­já­nak szí­né­szi kü­lön­dí­ja.

2002 – Já­szai Ma­ri-díj.

2004 – szí­né­szi ala­kí­tás díj a Ha­tá­ron Tú­li Ma­gyar Szín­há­zak XVII Fesz­ti­vál­ján Kleizermann Mi­hály sze­re­pé­ért Par­ti Nagy La­jos Ibusár cí­mű huszerettjében.

Ami­kor ez a be­szél­ge­tés ké­szült Ko­lozs­vá­ron, az In­ter­fe­ren­ci­ák Nem­zet­kö­zi Szín­há­zi Fesz­ti­vál­ján, Ba­lázs At­ti­la öt nap­ja volt a Te­mes­vá­ri Csí­ki Ger­gely Ál­la­mi Ma­gyar Szín­ház hi­va­ta­lo­san ki­ne­ve­zett igaz­ga­tó­ja. Ez­zel is te­mes­vá­ri szín­ház tör­té­nel­met írt, mert első eset­ben van az in­téz­mény­nek me­nedzs­ment vég­zett­sé­gű igaz­ga­tó­ja. Ugyan­is: Egy év­vel ezelőtt 2006-ban, a Te­mes­vá­ri Képzőművészeti Egye­­tem Eu­ró­pai Kul­tu­rá­lis Me­nedzs­ment sza­kán ma­gisz­te­ri fo­ko­za­tot nyert.

– Me­lyek vol­tak azok a belső in­dí­tó okok, amik ar­ra sar­kall­ták, hogy meg­pá­lyáz­za ezt a na­gyon sok felelősséggel já­ró, há­lát­lan posz­tot?

–A fel­adat szép ol­da­la az, ami en­gem ar­ra sar­kalt, hogy ér­de­mes len­ne ezt meg­pró­bál­nom. Ar­ra gon­dol­tam, hogy si­ke­res pá­lyá­zat ese­tén a ben­nem fel­gyűlt tu­dást a szín­mű­vé­szet, a képzőművészet, az épí­té­szet, az iro­da­lom te­rén, ka­ma­toz­tat­ni tu­dom. Azok a biz­ta­tó ered­mé­nyek is sar­kal­tak, me­lye­ket az ál­ta­lam me­ne­dzselt kis együt­te­sünk­kel ta­pasz­tal­tam. Egy ver­seny­ké­pes pá­lyá­zat meg­írá­sá­hoz, szük­ség van egy adott fel­ké­szült­ség­re.

– Lel­ki­is­me­re­te­sen, sok fon­tos rész­le­tet kifejtő pá­lyá­za­ta el­ké­szült en­nek tük­ré­ben, hogy lát­ja, me­lyek a legsürgősebb ten­ni­va­lók?

–A te­mes­vá­ri szín­ház hely­ze­te nem könnyű. Mi a vé­ge­ken va­gyunk, ahol nincs tömb ma­gyar­ság, ami ter­mé­sze­tes­sé ten­né a szín­ház irán­ti igényt. Te­mes­vá­ron a haj­da­ni múlt em­lé­kei igény­lik a szín­há­zi éle­tet. Azért, hogy mi fenn­ma­rad­junk min­den nap meg kell küzd­jünk. A va­ló­ság az, hogy a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal min­den le­het­sé­ges tá­mo­ga­tást meg­ad. Er­re nem pa­nasz­kod­ha­tunk. Ne­künk na­pon­ta azért kell, küzd­jünk, hogy a kö­zön­sé­günk­nek tud­junk va­la­mit nyúj­ta­ni.

Azok­nak a mű­vé­szek­nek, akik ott dol­goz­nak, il­let­ve az eljövendőkben hoz­zánk ke­rül­het­nek le­gyen lehetőségük olyan sze­re­pek el­ját­szá­sá­ra, me­lye­ket te­het­sé­gük kö­vet­kez­té­ben meg­ér­de­mel­nek. Tud­ják meg­mu­tat­ni va­lós ér­té­ke­i­ket.

Ne­kem leg­fon­to­sabb az előadás. A szín­ház az előadásért van, és az előadásról szól. Ne­kem az al­ko­tó kö­rül­mé­nye­ket kell meg­te­rem­te­nem a szí­né­szek szá­má­ra, hogy jól érez­zék ma­gu­kat ab­ban a kö­zeg­ben, mely­ben van­nak. Sze­ret­ném a kez­de­mé­nye­zé­se­ket kü­lön dí­jaz­ni. Olyan dí­ja­kat ala­pí­tunk, me­lyek­kel ser­kent­jük a tel­je­sít­mé­nye­ket. Az ál­lan­dó hang­kép­zés már be­in­dult. Eh­hez fog tár­sul­ni a fo­lya­ma­tos moz­gás­kép­zés. Azért, hogy az em­be­rek for­má­ban le­gye­nek. Bár­ki jön, bár­mit kér, meg tud­juk áll­ni a he­lyün­ket.

– A re­per­to­ár?

– Ne­künk meg kell küz­de­nünk ro­ha­nó éle­tünk kö­vet­kez­té­ben fenn­ál­ló csá­bí­tá­sok­kal, de a te­le­ví­zi­ó­val is. A szín­ház nem hal­hat meg, ha több mint öt­ezer éve lé­te­zik. Az­óta fo­lya­ma­tos vál­ság­ban van, mely­nek ál­lan­dó vál­to­zá­sa is köszönhető. Ez a vál­to­zás, az előre vivője a szín­há­zi élet­nek. Ami fel­hasz­nál­ja azo­kat a lehetőségeket, me­lye­ket a ci­vi­li­zá­ció fel­kí­nál. Gon­do­lok itt a fény­ef­fek­tu­sok­ra, a hang­ef­fek­tu­sok­ra. Eh­hez megfelelő épü­let is kell. A kö­zel­jö­vő­ben a te­mes­vá­ri szín­ház épü­le­tét fel kell újí­ta­ni, mert olyan ál­la­pot­ban van. Je­len­leg a nézőteret min­den előadás előtt föl kell épí­te­ni. A pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal lát­ván mi­lyen ne­héz­sé­gek­kel küsz­kö­dünk, meg­sza­vaz­ta anya­gi­ak­kal já­ró bi­zal­mát. Ha min­den igaz, ak­kor jövőben ne­ki tu­dunk fog­ni, a le­rob­bant épü­let rend­be­té­tel­éhez, mond­hat­ni új­ra épí­té­sé­hez. Majd kö­vet­ke­zik a szín­pad kor­sze­rű fel­sze­re­lé­se. Ez­után az öltözők, kel­lék­tár, ru­ha­tár. Ne­kem, mint új­don­sült igaz­ga­tó­nak ezek mind fel­ada­ta­im kö­zé tar­toz­nak. Ami­kor ezt meg­ol­dot­tam, jö­het az új re­per­to­ár. Új da­rab, és az a kö­zön­ség, amely a szín­ház­ban jól ér­zi ma­gát, hi­szen a szín­há­zi előadás tár­sa­dal­mi ese­mény is kell le­gyen. Mi egy bi­zo­nyos árut ál­lí­tunk elő, mely­re a kö­zön­ség, kell vevő le­gyen. Az esz­kö­zök ar­ra is meg­van­nak, hogy nyel­vi aka­dá­lya ne le­gyen an­nak, hogy a pro­duk­ci­ón­kat lá­to­gas­sák.

Ne­künk a nézőket, kö­zön­sé­get, hall­ga­tó­sá­got kell von­za­nunk az előadásainkra. A leg­több néző szi­mat­ra jön be a szín­ház­ba, ahol tör­té­nik va­la­mi, ami őt is, ér­de­kel­he­ti.

Igaz­ga­tá­som első be­mu­ta­tó­ja egy ze­nés da­rab lesz, mely­re a nézők szí­ve­sen jön­nek be. Ezt kö­ve­ti egy klasszi­kus, a ma­ga hely, idő és cse­lek­mény egy­sé­gé­vel. Van egy stú­di­ónk, ahol a kí­sér­le­te­zés­nek is he­lyet adunk. Mi is re­per­to­ár szín­ház va­gyunk, mert a különböző ré­te­gek el­vá­rá­sa­it fi­gye­lem­be kell ven­nünk. A kor­társ drá­ma­iro­da­lom iz­gal­mas vi­lá­ga sem áll tőlünk tá­vol.

A má­sik fon­tos cél­ki­tű­zé­sem a csa­pat. Egy olyan csa­pat, mely ké­pes min­den­re tű­zön-ví­zen. Amely a ku­dar­cok­ba is mer be­le­men­ni azért, mert ve­lem együtt ké­pes a jövőbe lát­ni. Pró­bál­juk ki, mert le­het, ez a pró­bál­ko­zás egy jó új út fe­lé visz. Együtt le­het jól dol­goz­ni. Sze­rin­tem csak au­to­ri­tás­sal nem le­het vé­gig vin­ni min­dent. Eb­be be­le­bu­kom. Én bí­zom az em­be­rek­ben. Hi­szek ben­nük. Hi­szek ab­ban, hogy van­nak em­be­rek, akik egyes dol­gok­hoz job­ban ér­te­nek, mint én. És nyi­tott va­gyok min­den jó, a célt szol­gá­ló gon­do­lat előtt. Ezért van szük­ség a csa­pat­ra.

Most úgy néz ki, ala­ku­ló­ban van egy csa­pat. Amely­ben a vé­le­mé­nyem sze­rint meg­van­nak azok az adott­sá­gok, hogy a po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi lehe­tőségeket kellőképpen ki­hasz­nál­va olyan előadásokat pro­du­kál­junk, mely a pi­ac­gaz­da­ság kö­ze­pet­te is fel­hív­ja ma­gá­ra a fi­gyel­met. Egy ér­té­ke­ket termelő in­téz­mény­nek meg­van­nak a ma­ga tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi ho­za­mai. Ezek­kel a vá­ros vezetősége is szá­mol­hat és ér­té­kel­he­ti.

Ezt ki hasz­nál­hat­ja a ma­ga po­li­ti­kai kam­pá­nyá­ban. Ami ne­kem jó, az ne­ki is jó le­het. Eb­ben kell egyet ér­te­nünk kö­zö­sen. A szín­ház kol­lek­tív já­ték, csa­pat­tal le­het nyer­ni. Nem én fe­de­zem fel a szín­há­zat, fel van az fe­dez­ve. Van­nak olyan szín­há­zi meg­ol­dá­sok, me­lyek már a múlt­ban is bi­zo­nyí­tot­ták hasz­nos­sá­guk. Fo­lya­ma­to­san ott kell len­ni, ahol pe­zseg, forr a szín­há­zi élet.

Én a bensőmben hosszú­táv­fu­tó va­gyok. Azt tu­dom, hosszú­tá­von kell bír­ni hosszan, ha kell las­san a meg­pró­bál­ta­tást. Tu­dom, mi a tem­pó­vál­tás. Tu­dom, mi a fi­nis, és tisz­tá­ban va­gyok az­zal, mi a holt­pont. Eze­ket mind sa­ját ta­pasz­ta­la­tom­ból tu­dom, mert nem egy­szer le­fu­tot­tam a ma­ra­to­ni tá­vot is. Ezek szá­mom­ra hasz­no­sak a mun­ka fo­lya­mán. Adott pil­la­nat­ban fel­mér­ni, hogy én, il­let­ve a csa­pat, mi­re va­gyunk ké­pe­sek, és mit kell ten­nünk a to­vább­ju­tá­sért. Ne kép­zel­jünk töb­bet ma­gunk­ról, mint amik va­gyunk. De ne is ad­juk alább, mint ami sze­ret­nénk len­ni. Min­den­nap előbbre men­ni. A cél­ba ér­ke­zés az nem je­len­ti az út vé­gét, ha­nem egy újabb út­nak a meg­ter­ve­zé­sét és el­kez­dé­sét.

– Ez az út­sza­kasz nem lesz könnyű. Em­bert és mű­vészt pró­bá­ló na­pok kö­vet­kez­nek. Az át­gon­dol­tan meg­írt pá­lyá­zat­ból érez­ni le­het, hogy egy fi­a­tal, de em­be­ri és mű­vé­szi am­bí­ci­ó­val rendelkező egyé­ni­ség, köszönhetően a kö­rül­mé­nyek­nek, ten­ni akar, nem csak egye­dül, a csa­pat­tal is, amely kö­rül­ve­szi. Nem akar mást, mint szín­há­zat, ben­ne olyan pro­duk­ci­ó­kat, me­lyek a ma nézőjéhez szól­ja­nak. Kor­sze­rű szín­há­zi nyel­ven. Nem kis fel­adat Eh­hez a szán­dék­hoz kí­ván hosszú­táv­fu­tást
Csomafáy Ferenc.