|
|||||||||
Bodó Márta:
Katolikus szerzetesrendek az erdélyi nevelésben (17–19. század) (2.)
A ferences nevelés A ferencrend
a 13. század tájékán telepedett le magyar földön, de mivel nem volt
sem alapításakor, sem későbbi gyakorlatában tanításra szakosodott
rend, ezért oktatási-nevelési tevékenysége nem annyira jelentős,
eredeti elvekre alapozott, meghatározó jellegű, mint a célkitűzéseik
közé kifejezetten a gyerekek, fiatalok oktatását választó szerzetesközösségeké.
A ferencrend esetében (különösen kezdetben) ez inkább a rendtagok
képzésére, a rend sajátos feladatai betöltésére való
felkészülésre irányult, azaz a rend a maga oktató-nevelő munkáját a
belső feladatokra való képzés szolgálatába állította, saját
céljaira képezte ki a jelentkezőket. E keretek közt a hagyományos
klerikus-műveltség elemeinek elsajátítását tűzték ki célul. Az
átlag klerikus ez idő tájt ismerte a betűk tudományát, ami azt
jelentette, hogy folyamatosan írt és olvasott, bár előbbire kevesebb
szüksége volt, mint utóbbira: a ferences kolostorok nem
foglalkoztak kódexmásolással. Latin nyelvű ismereteket
tanítottak, imákat, zsoltárokat tudott a korabeli klerikus,
ezeket használta, imádkozta latinul, ezen felül bibliai és megfelelő
liturgikus ismeretekkel rendelkezett, a liturgikus éneket is
elsajátította, mert bár a bencés
liturgikus gyakorlathoz képest a ferences kolostori
(zsoltár)éneklés kisebb hangsúlyt kapott, ugyanakkor éppen az erdélyi,
a csíksomlyói kolostor vonatkozásában föltétlenül említendő s
valószínűleg az iskolával is összefüggésbe állítható Kájoni János
törekvése az éneklés egységesítésére, a népéneklés
kiterjesztésére, ennek foglalata Cantioneléja: mindez az
liturgikus énekkel való foglalkozás rendszerességét és igényét
jelzi. A ferences szolgálat jellegéből adódóan a hitszónoki
feladatokra kellett figyelmesen felkészíteni különösen az erre
alkalmas rendtagokat, s a gyóntatásra. Előbbi felkészítésben a
szentenciák oktatása, az erkölcstan s az „ars”-ok témakörének
oktatása kapott szerepet. Mészáros István a kor ferences oktatási
intézményei közül a két legmagasabb szintű munkáját folytató
esztergomi és budai kolostorának példáját hozza 1515-ből. Itt tanított
a magyar ferencesség s a késő középkori magyar művelődés kiemelkedő
alakja, Temesvári Pelbárt is, a pesti kolostor szerzetese volt az a
Vásárhelyi András, aki 1508-ban írt Mária-énekével a népéneklés
modelljét adta mind a szöveg irodalmi értéke, mind a
dallamválasztás tekintetésben. A ferences
oktatás és az iskoláikban használt tanmenet rendszeres kutatása
számtalan akadályba ütközik, részben a források hiánya miatt,
részben a mai kategóriáktól igen eltérő, korántsem egységes
iskolarendszer és tanrend miatt. „1777-ig, a Ratio Educationis tanügyi
rendeletéig ugyanis nagyon nehéz mai kategóriákkal meghatározni
a különböző tanárlétszámmal, eltérő tananyaggal, osztálybeosztással
működő iskolákat, amelyeket hol gimnáziumnak, hol »csak« elemi
iskolának neveznek a források. Ráadásul az iskolák
fenntartásának esetlegessége miatt szinte évente változhatott
egy-egy tanintézmény sorsa – átmenetileg bezárták, fel- vagy
visszafejlesztették őket –, illetve a tanítás színvonala is. Így
sokszor az ugyanarra a gimnáziumra vonatkozó, ellentmondó adatok
is a valóságot írhatják le – más időkeretek között” (Pintér Márta
Zsuzsanna: A magyarországi ferences rend középfokú iskolái a
XVII–XVIII. században). A korábbi iskolatörténeti munkát és
áttekintések is ezekkel a gondokkal küzdenek: Fináczy Ernő monográfiája
(A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában
I–II. Bp. 1899–1902) például nem említ minden ferences iskolát,
Forgács Ferencé (A gyöngyösi gimnázium története. In. A gyöngyösi
gimnázium értesítője 1929–30. Gyöngyös 1930) keveri az obszerváns és
minorita iskolákat, Mészáros István iskolakatalógusában
(Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája 996–1948.
Általánosan képző középiskola. Bp. 1988) is vannak hiányok. E
kiváló kutatók munkájának hiányosságai csak a kutatás
problematikus voltát emelik ki: azt, hogy a ferences iskolarendszerről
nehéz olyan egyértelmű képet rajzolni, mint a jezsuitáról, még az
egyes iskolák vonatkozásában is, nemhogy a tanmenetről, mint egységes
és mindenütt érvényes rendszerről. Még az is problematikus akár az
erdélyi ferences iskolák vonatkozásában, hogy egy-egy iskola
milyen szintű képzést nyújtott, hogy elemi szintű volt-e és így
alapképzést nyújtott-e vagy gimnáziumként működött s ennek megfelelő
osztályokkal is rendelkezett. Mint azt az erre vonatkozó kutatást
nemrég áttekintő Pintér Márta Zsuzsanna megállapította, az az
álláspont látszik leghelytállóbbnak, hogy éppen a történelmi
viharok miatt is a különböző időszakokban különböző szintű oktatás
feltételezése áll legközelebb a valós helyzethez. Kezdetben,
mivel a rend feladatai közé nem tartozónak számított, Erdélyben,
Csíksomlyón sem vettek részt a ferencesek a közoktatásban, ez
akkoriban egyházmegyei feladat volt, az egyházmegye tartott fenn, működtetett
a nagyobb központokban középiskolákat, illetve ez más rendek,
Erdélyben a jezsuiták dolga és privilégiuma volt. Alapszintű
képzésre pedig az egyházmegyei keretekbe tartozó plébániák
tartottak fenn (elemi) iskolákat: a csíki körzetben s jelesül
Somlyón is 1590 előtt is folyt oktatás, a későbbi püspök, Szentandrásy
István itt végezte (alapszintű) tanulmányait (Sávai János: A
csíksomlyói és kantai iskola története. Documenta missionaria Hungariam
et regionem sub ditione turcica existentem spectantia II. Szeged, 1977, 43.)
Udvarhelyen ugyanakkor megnyílt a jezsuiták vezetésével a
kollégium 1593-ban, s ez hasonló cselekedetre sarkallta a csíkiakat
is, akik a falvaikban működő plébániai iskolákhoz szokva voltak, s
akiknek körében a deákság, azaz a tanítói, iskolamesteri állás
kedvelt volt (Sávai János: Missziók, mesterek. licenciátusok. Documenta
missionaria. Agapé, Szeged 1997). Bár a ferencesek tehát nem
tekintették az iskolaügyet saját rendjük feladatának, azonban a
reformáció, a sorozatos erdélyi országgyűlési határozatok,
tiltó és kitiltó rendeletek nyomán Erdélyben a katolikus egyház
helyzete erősen megtépázott volt, egész, nagy kiterjedésű területek
maradtak pap s mindenféle hitbeli eligazítás nélkül, így került
arra sor, hogy a ferencesek a népnevelést, a hitben való megtartást
nemcsak a hittérítő szónoklatok, hanem az iskolai nevelés útján is
feladatukul vállalták fel. A reformáció után alapították azt az
iskolájukat, amely iskolaügyi szempontból is mérföldkő volt a vidék
ifjai oktatása terén: a csíksomlyói iskolát. Nem
beszélhetünk saját ferences iskolatípusról, oktatási és tanrendről,
mert ez nem volt sem terve, sem célkitűzése a rendnek, s
iskolafenntartóként sem törekedett ilyennek a kialakítására. A
ferences iskolát a meglevő, uralkodó iskolatípus és tanmenet alkalmazásával
alakították ki a helyi lehetőségeknek, adottságoknak és igényeknek
megfelelően, s a különböző szintű oktatás nyújtása mellett a hitbeli
alapismereteket kínálta, valamint a hitgyakorlatban való
elmélyedést. Az
obszerváns ferences rend a kifejezett rendi képzés mellett a
gyermekek és ifjak iskolázása terén is szerepet vállalt akkor,
amikor a lelki szükség a ferences misszió hatékonysága s a lelkek
ínsége miatt ezt szükségessé tette. Amikor 1667-ben a
Hitterjesztési Kongregációhoz fordultak a rend vezetői segélyért,
az erre érkezett válaszban a nevelési célról is szó esik, hiszen
ennek teljesítése a tanító munkája: „Az iskolamesterről pedig, akit
Csíkban a gyermekek istenes nevelésére s tanítására alkalmazni
kívántok, a Sz(ent) Gyülekezet atyailag gondoskodott, megrendelvén
számára, innentől kezdve, Rómából évenként fizetendő 30 scudot.
Atyaságod pedig [...] arra törekedjék, hogy ezen iskolamesterségre
egy mindentekitnetben alkalmatos és érdemes személy vétessék fel, kit
képessége meleltt vallásos buzgósága is ajánl” (Bándi Vazul: A
csíksomlyói rom. kat. főgymnasium története. In A csíksomlyói r. kat. főgymnasium
értesítője az 1895–96. évről. Csíkszereda 1896. 2–4.) Székelyudvarhelyen a jezsuiták mellett,
majd azok kiűzetésével tőlük átvéve a stafétát, úttörő munkát
folytatott a katolikus iskolázás terén. A 17.
században indult szervezettebb, tudatos formában a ferences
oktatás. Körülbelül egy időben három kolostori iskolát említenek:
a csíksomlyóit, a mikházit és a szárhegyit. A középiskolás tanmenet
kialakítását az 1661-es tatárbetörés meghiúsította. Kezdetben a
tanulók számát sem tudjuk, a feljegyzések, ha készültek is,
megsemmisültek. A csíksomlyói ferences gimnáziumra vonatkozó első
hiteles írott forrás 1630-as keltezésű: Pálfi István a csíki
kollégium használatára küldi Kolozsvárról a Concionum Dominicarum
Aestivalium című könyvet. Szintén 17. századi adat, hogy az iskolában
elemisták és középiskolások egyaránt voltak: 1669-ben harminchárman alkották
az írni-olvasni tanulók csoportját, tizenöten deklinisták, kilencen
kisebb vagy alsó parvisták voltak. 1690-ben Csíksomlyón 171, 1694-ben 200
tanuló tanult. 1698-ban, miután 1694-ben még egyszer, utoljára
felégették a tatárok, Csíksomlyón a grammatika és szintaxis
osztályokban 100 tanulót találunk, a poézis osztályt ekkor még nem
lehetett beállítani. A 18. században indult virágzásnak a csíki
iskola annyira, hogy 1699-ben a régi épület szűknek bizonyult a
megnövekedett létszám miatt, így megnagyobbították, s a szegény
diákok számára szemináriumot állítottak fel. A csíksomlyói
iskolában folyó tanításról többnyire a hányattatott helyzetről
szóló beszámolókból lehet némi képet alkotni, inkább a tanulók
számáról, a tanárok fizetéséről esik szó, a nehézségekről. A 17.
századból rendelkezésre áll
néhány adat az iskolai életről is, például Jegenyei Ferenc mint az
erdélyi obszerváns ferences misszió prefektusa jelentést készített a
misszió egészéről 1668. augusztus 28-án, s ebben található néhány
fontos számadat: hogy 1668-ban 32 diákkal foglalkoznak a somlyói
iskolában, ezek mind a grammatikai osztály tanulói, s a szintaxis
osztályt is szeretnék indítani, az alkalmas tanító megvan,
másodtanító alkalmazására is lehetőség látszik nyílni a tanulói
létszám gyors emelkedésével, Somlyón tanítanak Duliczki Mátyás és
Valesanski Mátyás, a diákok egész Székelyföldről érkeznek: Csíkból,
Háromszékről, Udvarhelyszékből, Marosszékből, Gyergyóból, Kászonból, sőt még
Moldvából is. Egy 1669. május 23-i tanácskozáson, amelyről Damokos
Kázmér 1670. március 5-én keltezett jelentésében számol be, a család
fontosságáról, a házasság kérdéseiről esett szó, s a jelentésből az
derül ki, Damokos a felnövekvő generáció nevelése alapjának látta a
rendezett családi életet. A
Hitterjesztési Kongregációnak küldött jelentés lényege itt
is a misszióról szóló beszámoló, amelynek szerves része az iskolai
nevelésről szóló, azaz az ifjúság nevelése a ferences misszió
gerince ekkor. A dokumentumból a tanrendről keveset és főleg
közvetett adatokat lehet kiolvasni: azt tudjuk meg, hogy a Somlyón működő
két tanító Duliczki Mátyás és Pollereczki János, s hogy 112 diák tanul az
iskolában, ezek közül négy poeta, hat syntaxista, tíz grammatista, tizenkét
principista, 23 major parvista, kilenc minor parvista, tizenöt declinista
és harminchárom legentes. Ez a tanmenet felépítéséről, az osztályok
tagozódásáról s közvetetten a tananyag felépítéséről ad képet. Ebből
az is nyilvánvaló, hogy a gimnáziumi oktatás, osztályok mellett ott
működtek az elemi osztályok is, hiszen a deklinisták s a legentes, az
írni-olvasni tanulók alapképzést, azaz elemi iskolai osztályt
jelentenek. Tehát a ferences iskolarendszerben az elemi és
gimnáziumi oktatás nem válik el élesen egymástól, nincs e
felsorolásokban megkülönböztetve. Lehet ezt egyfajta sajátos
ferences oktatási rendnek gondolni, inkább azonban a helyzetből, az
adottságokból vezethető ez le, valamint abból, hogy nem az iskolai
rendszer elvi kidolgozottsága jellemzi a ferences oktatást,
különösen is Erdélyben, hanem a rend missziós jellegének, célkitűzésének
megfelelően a szükség és a lelki ínség diktálja a tennivalókat s
alakítja a napi teendőket. Mindez nem egy eredeti, egységes ferences
oktatási rendet mutat, hanem a korabeli iskolatípusok szokásos
tananyagbeosztásának megtartását a pillanatnyi szükség, a lehetőségek
figyelembevételével, s a hitbeli eligazítás, a missziós jellegű
vallási gondozás hangsúlyaival. A ferences oktatás lényege,
mondhatjuk összefoglalásképpen, nem az újítás, a saját tanrend
kidolgozása, hanem különösen Erdély katolikus szempontból olyan
hányattatott korszakában a vallási ismeretek nyújtása a
többségében katolikusnak maradt székelység körében, a jó szintű
képzés lehetőségének megteremtése helyben. A különleges hangsúlyok a
hely jellegéből adódtak, ezek témánk szempontjából releváns módon
mutatkoznak majd meg a 18. században mennyiségében jelentős iskolai
színjátszás témáiban s egyes, például a Csíksomlyón különösképpen
tisztelt Máriához kapcsolódó jelenetek tömegében és jelentőségében.
Többet
tudunk a 18. századi ferences oktatásról, a csíksomlyói iskola
vonatkozásában is, hiszen e korban nyugodtabb körülmények közt
tudott fejlődni, s az iskola életéről is több információval
rendelkezünk. Tudjuk például, hogy 1718-ban felállították végre a
poétikai osztályt, sőt, a retorikait is. 1730-ban állították fel a
Mária Társulatot, a tanulóifjúságot a Szűzanya oltalma alá
helyezve. 1733-ban fából építettek egy új iskolát a retorika és
poézis osztályok számára a régitől keletre, itt helyezték el a jobb
szárny földszintjén az elemi iskolát, az emeleti részen az
alapítványos növendékek hálótermét, a középső részen kapott helyet
a színházterem, a bal szárny földszintjén az alapítványos ifjak
tanterme, az emeleten a poétika és retorika tanterme. 1735-ben
kiegészítették a Mária Társulat költségén a színház bal szárnyát,
földszintjét imateremnek, emeletét tanteremnek használták. A rendi
nevelés az obszerváns ferenceseknél a 18. században magas fokot ért
el, ekkor az újoncházak Csíksomlyón, Szárhegyen, Esztelneken, Mikházán,
Medgyesen, Vajdahunyadon voltak, hittudománnyal és bölcselettel
foglalkoztak a fontos kézimunka mellett, s a rend történetének
megismerésére is nagy gondot fordítottak, valamint az orgonálás,
a gregorián ének s a szertartások elsajátítására. Emellett a
német nyelvet tanulták. Egy 1723-as beosztás szerint a nevelőintézetekben
korán keltek, korán feküdtek, 11-kor ebédeltek, este 6-kor
vacsoráztak. Erkölcstant Esztelneken, dogmatikát Nagyszebenben,
bölcseletet Csíksomlyón tanultak, 1729–1753 közt a Studium generale és Jus
Canonicum Kolozsváron volt három lectorral. Az erdélyi
ferencesek tanítási módszerének alapjánál a jezsuiták által oly
remekül előkészített s megírt, majd világszerte, így Erdélyben is
bevezetett Ratio Studiorum állt (nem lehet véletlen, hogy
Székelyudvarhelyen egy ideig a jezsuiták mellett tanítottak, majd a
jezsuitáktól vették át a gimnáziumot a ferencesek), erre az
alapra az egyes tanárok a maguk karizmája, tehetsége alapján
építették fel a tananyagot. 1751-ben aztán Botár Joachim rendtartományfőnök
jóváhagyásával nyilvánosságra hoztak egy saját tanítási tervet
is, szabályzatuk első része a Mária Társulat szabályzatát és működését
tartalmazta, a második rész a tananyagot s a tankönyveket. 1773-mal
kezdődően Mária Terézia tanügyi rendeleteinek következtében
ezeknek az iskoláknak a sajátos ferences jellege mind jobban a
háttérbe szorult, bár a tanárokat 1848-ig még a rendi káptalanok
nevezték ki. A Ratio Educationis azonban kialakított és rögzített egy
standardot, így ettől az időtől kezdve az iskolatípus egységes, ám
ekkortól kezdődött az iskolák laicizálódása: ez mind a fenntartók, mind
az iskolában tanító tanárok vonatkozásában változtatott a
helyzeten, különösen ha az az iskolai rendszer vonatkozásában a
sajátos arcél amúgy sem erőteljesen és hangsúlyosan körvonalazott,
ennek elvesztése felé haladt. vissza a kiadáshoz minden cikke ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke |
|||||||||
|