magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gurzó K. Enikő: A Temesvári Magyar Ház történetéből (1922–2000)


Muzsikaszó és propagandakampány

A Magyar Ház létrehozásának gondolata 1922 tavaszán fogalmazódott meg a Szabolcska Mihály vezette dalárda tagjai körében. Horváth Antal ügyvezető elnök kezdeményezésére az egylet közgyűlése április 26-án elhatározta, hogy a kultúrpalotát felépítendő akciót indít. Elgondolásaik gyakorlati kivitelezésére a muzsikáló bánsági magyarok Székely László műépítészt kérték fel. Terveik további alakulásába azonban külső tényezők is jócskán beleszóltak. Kezdeményezésüket sokáig Papazoglu városi zeneiskolai igazgató – számukra kellemetlen – fellépése tartotta napirenden. A direktor ugyanis teljesen váratlanul távozásra szólította fel az oktatási intézményben heti rendszerességgel próbára összesereglett dalárdát. A muzsikusok nemes törekvése tulajdonképpen akkor mozdul ki a holtpontról, amikor november 9-én Papazoglu kizáratja a magyar önképzőkört az épületből. Hogy e tettét az igazgató megbánta-e vagy sem, pontosan nem tudni, mindenesetre cselekedetét igazolandó később átlátszó mentségeket keres. Arra hivatkozik, hogy a tanodában tapasztalható zsúfoltság hátrányosan érinti az oktatási-nevelési folyamat menetét, ám az sem ártana, ha lépéseket tennének az egyre nagyobb teret hódító dilettantizmus visszaszorítására.

A dalárda lépéskényszerbe került, s alternatíva híján a javaslattevők saját otthonuk önerőből történő létrehozásán kezdtek el gondolkodni. A patthelyzetből való kilábalásra, a kiútkeresés kényszerére az egylet választmánya az egyszerű meditálásnál dinamikusabb megoldásokat keresett: célirányos gyűjtést kezdeményezett. Szinte hihetetlen: felvetésük visszhangra talált. Pető Ignác billédi ügyvéd ötezer lejes adományát, akárcsak Bakodi Antal piarista tanár felajánlását a választmány lehetőségéhez mérten meghálálta azzal, hogy mindkettőjüket tiszteletbeli taggá választották. A Magyar Ház felépítésének ötletét a Magyar Párt Temes-Torontál megyei szervezete is felkarolta; népszerűsítése végett például nagyszámú nyomtatott körlevelet bocsátott ki. Intézőbizottsága 1923 februárjában egyebek mellett elhatározta, hogy a Magyar Házért folytatott lobbija költségeinek fedezésére adakozással egybekötött irodalmi-esteket, hangversenyeket szervez majd.

Kultúrpalota vagy pártszékház?

„A kultúrpalota olyan elengedhetetlen szükségessége a városnak, hogy annak támogatásától senki sem zárkózhat el. (...) Azokat az összegeket, amelyek a cél megvalósításához hozzájárultak kamatoztatni fogjuk mindaddig, míg a megfelelő tőke rendelkezésünkre áll” – hangsúlyozta felszólalásában Skuteczky Miksa a dalárda február 11-i rendkívüli közgyűlésén. Horváth Antal elnök az összejövetelen bejelentette első sikerük ama hírét, miszerint kalapolási akciójukat a belügyminisztérium jóváhagyta; kibocsátott engedélyében azonban a szaktárca előírta, hogy a projekt megvalósítását lehetővé tevő summát két hónapon belül elő kell teremteniük. Ennek módját illetően az összejövetelen több vélemény is megfogalmazódott. Geisinger Tivadar például azt javasolta, hogy az üggyel együtt érző kereskedők napi bevételeik fél százalékát bocsássák a házépítők rendelkezésére. Horváth Antal úgy vélte, az adakozásra az Arany János Irodalmi Társaságot is fel kellene szólítaniuk. Az indítványt követő vitában a mérleg mégis azok javára billent el, akik amellett kardoskodtak, hogy a dalárdának más egyesületektől függetlenül a legelőnyösebb cselekednie.

Kis idő múlva Osztié Andor nyugalmazott főlevéltáros, a Délmagyarországi Közlöny egykori szerkesztője kijátszva a hatósági tiltásokat a Magyar Párt (MP) székházgondjainak rendezése okán ráteszi a kezét az erzsébetvárosi Teleki (ma Giurgiu) utcai épületre; a 6-os számú ingatlant Hilt Lajos és Rech K. Géza nevére telekkönyvezik. Mivel az MP titkos találkahelyéről hamarosan kiderül, sem fekvése, sem belső építészeti kiképzése tekintetében nem felel meg az elvárásoknak az alakulat a belvárosi Jenő herceg (Szabadság) tér 8-as számú ingatlanában nyitja meg a pártirodát.

Miután 1926-ban végleg megakad a néhány hónappal korábban kezdeményezett gyűjtés a kerületi tagszervezetek maguk veszik kezükbe az MP propagandakampányának lebonyolítását.

1926: a nekifutás éve

A dalárda június 28-i ülésén a felszólalók által felvillantott Magyar Ház eszméje annyira magával ragadta a hallgatóságot, hogy kasszazárásig a részvevők pénzadományai a 336.000 lejt is meghaladták. Rudas Jenő, az egylet főtitkára rámutatott, a kultúrpalota helyszíne kapcsán csakis egy könnyen megközelíthető, központi fekvésű, belvárosi telek jöhet számításba. Rudas konkrét lehetőségeket is ismertetett. Kifejtette, ha már a vásárlásnál tartanának, akkor három variáns közül választhatnának; eladó ugyanis a Piarista Főgimnáziumot a munkásotthontól elválasztó terület, azaz a Lloyd-sor mögötti beépítetlen parcella, de a Főposta, illetve a zsidó gimnázium üresen tátongó környékének a használatbavételétől sem zárkóztak el. Rudas javasolta, hogy a mintegy 5 millió lejre értékelt terv gyakorlatba ültetését megkönnyítendő szakbizottságokat, egy építészeti, egy pénzügyi és egy szervezési kérdésekkel megbízott testületet hozzanak létre. Horváth Antal felvetette, adjanak túl az MP Teleki utcai ingatlanján, az épület vételárát (közel 1 millió lejt) egészítsék ki a már meglévő 80 ezer lejjel, a hiányzó tételt pedig részvények kibocsátásával pótolják. Nem tétlenkedett a nőegylet sem; a hölgyek nevében Kiss Károlyné, Kriván Gyuláné, Klein Jenőné és Csongor Györgyné jelezte, belépne az építkezési ügyeket intéző komisszióba. Ugyanakkor az értekezlet hangadói Székely László, Klein Jenő és Lázár László építészmérnököket arra kérték, vállaljanak feladatot a bizottság tevékenységében. Székely közölte, lemond a szokásos tiszteletdíjról (honoráriumát a munkálatok összköltségének 5 százalékában állapították meg).

(Ügy)döntő ügyintézés

Az MP Temes-Torontál megyei intézőbizottsága, az alakulat altagozatai, valamint a temesvári magyar művelődési egyletek képviselői 1926. július 26-án a Lloyd-palotában megtartott ülésen elhatározták, hogy a 36 fős alapítótestületbe 24 személyt az MP, tizenkettőt pedig a különféle kultúregyesületek delegáljanak. Leszögezték, a Magyar Házat érintő kérdésekben kizárólag a letéteményesek szűk csoportja intézkedhet. Éljenzés fogadta Pető Ignác billédi téglagyáros ajánlatát: ingyen bocsátja a megrendelők rendelkezésére az építkezésekhez szükséges tégla- és cserépmennyiséget.

Az alapító tagok kiléte felől az előkészítő bizottság augusztus 7-én döntött. Ennek megfelelően vétó jogot kaptak: Aczél Oszkár, Alföldi Géza, Ambrózy Andor és felesége, Baschant József, Bittó Ferenc, Endre Károly, Hajdu Frigyes, Horváth Antal, Irsay Nándor, Járosy Dezső, Kabos Ármin, Kakuk János, Klein Jenő és felesége, Kovács Béla, Kudelich Aladár, Kun Richárd, Légrády István, Osztié Andor, Pogány László, Raskó Sándor, Rosenthal Marcell, Rudas Jenő, Szappanos Gyula, Székely László, Ungár Adolf, Vasváry Ernő, Veterány Viktor, Vuchetich Endre, Tornya Gyula és Tóth Sándor. Skuteczky Miksa és Tedeschi Ármin mellett Ambrózy Andort, Hajdu Frigyest, Horváth Antalt, Klein Jenőt, Kudelich Aladárt, Légrády Istvánt, Raskó Sándort, Székely Lászlót, Ungár Adolfot és Veterány Viktort a végrehajtó bizottságba is beválasztották. Végül augusztus 15-én az alapítási okirat is megszületett. A dokumentum az alábbi passzusokat tartalmazza:

1. Az alapítók eldöntötték, részvénytársaságot hoznak létre, amit Magyar Háznak (Casa Maghiară Societate Anonimă) neveznek el, és Temesváron jegyeztetnek be;

2. Vállalkozásuk tevékenységi körét a következőképpen foglalták össze: ingatlanok adásvétele, építése és berendezése, valamint megfelelő hasznosítása;

3. Az Rt. alaptőkéjét 6 millió lejben állapították meg, pontosítva, hogy ez az összeg 24.000 darab névre szóló, egyenként 250 lej értékű részvény tulajdonosa között oszlik meg; a részvények csak igazgatói jóváhagyással ruházhatók át;

4. Megállapították: a részvényaláírás zárideje 1926. december 15.; a bejegyzés alkalmával a jegyzett részvények névértékének 30 százaléka vagy az aláírás bemutatójának nyújtható át, vagy a temesvári pénzintézetek egyikénél kézpénzben fizethető be – részvényenként 15 lej alapítási költséggel; a részvények névértékének további 20 százaléka 1927. május 15-ig törleszthető; ezen részletfizetések be nem tartása esetén a korábbi letétek igazgatósági határozattal az Rt. tartaléktőkéjének javára elveszettnek nyilvánítandók; egyébként a hátralék be is hajtható;

5. Továbbá az alapítók fenntartották maguknak a jogot, hogy az első három üzleti évben az igazgatóságot maguk nevezzék ki;

6. Hozzáidomulva az ország érvényben lévő jogszabályaival: részvényes csak román állampolgár lehet;

Az Rt. adminisztratív, jogi problémáinak a megoldása Vasváry Ernő ügyvédre, illetve a pártiroda 3 tisztviselőjére: Grabler Árpádra, Osztié Andorra és Totter Máriára hárult. Korabeli irományok sűrűjében bóklászva derítettünk fényt arra, hogy a részvényjegyzés iránt leginkább a helyi pénzintézetek érdeklődtek. Totis Jenő gazdasági egységei révén például a vállalkozás 300.000 lejt is meghaladó tételekhez jutott. Míg a Temesvári Bank hátterében meghúzodó Szana Zsigmond negyedmilliót hozott a kasszába, Kakuk János orvos, a malomtulajdonos Prohászka-fiúk és Hajdu Frigyes ügyvéd egyenként 100.000 lejt.

Tóth Sándor, az MP gyárvárosi tagozatának ügyvezető elnöke úgy vélte, a részvényesek létszáma minden bizonnyal az ezret is meghaladta volna, ha a lakosság anyagi helyzete másképp alakul. „Bizony a legtöbb magyar nem tud annyi részvényt jegyezni, mint amennyit a szíve diktálna. Sokan vannak, akik röstelvén emiatt magukat inkább semmit sem jegyeznek. Pedig nagy hiba ez, mert egyetlen egy részvény is érték nekünk, elősegíti ugyanis azt a munkát, amely a kultúrotthon megteremtését célozza” – nyilatkozta Tóth.

Nevesítik a bársonyszékeket

Ambrózy Andort 1927. február 16-án a részvénytársaság alakuló közgyűlésén Veterány Viktor javaslatára választották meg a Magyar Ház Rt. elnökének. Azt követően, hogy Ambrózy bejelentette, az alaptőke 30 százalékát már befizeték, a részvevők egybehangzóan kimondták az Rt. megalakulását. Osztié Andor előterjesztésére a jelenlévők elfogadták az alapszabályzatot, majd rábólintottak a hároméves mandátummal felruházott igazgatótanács összetételére. Nem feledkeztek meg a felügyelőbizottságról sem, amelynek tagjait még a tanácskozás berekesztése előtt megválasztották. A végrehajtó-bizottság funkcionáriusaira az igazgatótanács február 25-én adta le a voksát. Az elnöki tisztséget Ambrózy szerezte meg, a társelnöki titulus fölött azonban négyen osztoztak: Balla Hugó, Hajdu Frigyes, Szana Zsigmond és Totis Jenő.

Ásó, kapa, iktatószám

Anyagi nehézségek miatt a kezdetben feltartóztathatatlannak tűnő palotaépítési akció szinte két évig szünetel, s a társadalmi-politikai konjunktúra által aláásott nehézségeket csak tetézik az Rt. jogi személyiségének a megszerzése elé gördülő bürokratikus akadályok. Olyan időszak ez, amikor az Rt. címére a legtöbb sérelem a város elöljárói részéről érkezik. Abban, hogy a Magyar Ház vezetőségének nem sikerül engedélyeztetnie a telekvásárlásra vonatkozó kérelmeit, nemcsak a vonakodó urbanizációs szakemberek, hanem a nacionalista kirohanásoktól sem tartózkodó, uralmon lévő liberálisok is vétkesek.

Némi enyhülést hoz a kormányváltás, mivel a Nemzeti Paraszt Párt hatalomra kerülésével együtt a belpolitikai atmoszféra is valamelyest normalizálódik. Ezt kihasználva a Magyar Ház Rt. alapemberei újraszövegezik a korábban már több ízben is visszautasított beadványaikat, mozgósítják szimpatizánsaik időközben elfásult táborát. A társaság törvényszéki bejegyzéséhez nélkülözhetetlen jóváhagyást Osztié utódja, Páll György szerzi be. 1929. május 16-án Páll az Rt. hivatalos nyilvántartásba vételéről is gondoskodik, így a kiszemelt Mária királyné úti telek megvásárlása elől elhárulnak az akadályok; a belvárosi parcelláért 463.590 lejt fizetnek. Noha az adásvételi szerződést már június 22-én aláírják, a tulajdont csak jóval később, 1930. április 28-án telekkönyveztetik.

1929 májusában az MP Teleki utcai házát közel 750.000 lejért értékesítik. Segítségükre ekkor Schmidt Ernő banktisztviselő siet. Nem sokkal később, június 5-én az igazgatóság kiírja az első nyilvános versenytárgyalást ács-, cserépfedő-, föld-, kőműves-, elhelyező-, illetve vasbetonmunkákra. Bánatpénz címén a felajánlott összeg 5 százalékát a benevezett magánvállalkozóknak az Erdélyi Bank és Takarékpénztárnál kellett letétbe helyezniük. A pályázók valószínűleg megfeleltek az elvárásoknak, hiszen június 18-án már meg is kötik az első szerződéseket. báró Ambózy Andor

Bíbelődés, vacakolás helyett június végén az Escher-szanatórium szomszédságában ünnepélyes keretek között nyitják meg az építőtelepet. Az alapfalban Székely László műépítész helyezi el a pergamenre írt, szelencébe zárt emlékokmányt.

A nyári ceremónián még mosolygó arcok azonban rövidesen elkomorodnak, s az egyre rosszabbodó gazdasági viszonyok közepette az Rt. kölcsönpénzre szorul. Évi 10% kamat mellett az igényelt 2500 angol fontra rugó tételt a Temesvári Bank és Kereskedelmi Rt. bocsátja rendelkezésükre.

Díszebéd 120 főre

A nehezen összekuporgatott költségvetéssel, illetve a helyhatóságok hezitáló magatartásával szemben a mesterek szorgalma, hozzáértése senkinek sem okozott csalódást. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a pár hónap alatt elkészült négyszintes alkotás. Több hetes felkészülés előzte meg azonban a palota 1930. november 30-i avatóünnepségét. Korabeli krónikásaink szerint a színház épületében megtartott rendezvény fénypontját a november 29-én műsorra tűzött hangverseny jelentette. Jakabffy Elemér országgyűlési képviselő a koncerten elmondott beszédében a Magyar Ház létrejöttének jogi vonatkozásait a kisebbségi lét jellemző jegyeivel ellentételezte: „Mit gondolnak az Urak, ha egy külföldi eljut ide és az út egyik oldalán a német kultúra nagyszerű otthonát, a Banatiat látja, másikán pedig ezt a magyar palotát, elhiszi-e, hogy a nemzetkisebbségek itt keserves napjaikat élik? (...) Román polgártársaink aligha tekinthetik egy-egy ilyen kultúrépület emelését annak bizonyosságául, hogy valamely kisebbség szabadságának szükséges mérvéhez jutott.”

Vasárnap a Magyar Ház dísztermében elsőként az MP intézőbizottsága ülésezett, majd a dalárda kezdeményezésére leleplezték Ambrózy Andor arcképét. Az Rt. díszközgyűlésén felszólaló Hajdu Frigyes alelnök az eseménynek a bánsági magyarság életében betöltött szerepét emelte ki: „Felépült az utódállamok első magyar kultúrháza, hirdetvén többségnek és kisebbségnek az örök igazságot, hogy a népfajoknak nem csak külön, hanem közös kultúrideáljaik vannak. (...) Otthon a Magyar Ház, de még több is ennél. Magyar anyanyelvünk és kultúránk bevehetetlen fellegvára.” A példaértékű létesítményt Jakabffy egy sokgyermekes apához hasonlította: „Németalföldön régi szokás, hogy az új épületek frontjának ékesítésére a bejárattól jobbra az ornamentika egy seprőt, balra pedig egy szélmalmot ábrázol. A malom biztosítsa, hogy a házban a kenyér soha ne fogyjon, a seprő az épületet a villámcsapástól mentse meg. Ha a mi házunk kapujához ezeket a szimbólumokat tennénk, félek, másképpen magyaráznánk azokat, talán így: ebben a házban szélmalom-harcot folytatunk azért, hogy kisöprűzzék közéletünkből a gyanúsításokat, a gyűlölködést és a korrupciót.”

Az ünnepség apropóját mind a helyi, mind pedig az erdélyi közélet valamennyi szereplője üdvözölte, egyesek személyesen, mások táviratban osztották meg örömüket a bánsági kisközösséggel. Százhúsz meghívott díszebéddel is megtisztelte a történelmi pillanatot, a Magyar Ház nagytermébe csak délután tértek vissza. Ilyen-olyan műkedvelő együttesek, csoportok produkcióit megkoronázva este a Bánsági Közművelődési Egyesület is publikum elé lépett.

Hogy a házavató tömegrendezvénnyé nőtt-e e ki magát, vagy sem, azt ma már nehéz megítélni, sőt, szinte lehetetlen, ugyanis a ránk hagyományozott tudósításokat csak nagyon nagy körültekintéssel fogadhatjuk el hiteles forrásnak. Az újságcikkekből kiolvasható 30-as évekbeli nyüzsgésről a felsoroltnál aligha több az információ.

Nagyot nyeltek a szélsőségesek

Az első nagy csapás Ambrózy halálának a pillanatában éri a Magyar Ház Rt.-t. A báró életművén végigpásztázva nem csodálkozhatunk azon, hogy a temesgyarmati férfiút 1932. november 3-án a kultúrpalota nagytermében ravatalozzák fel, onnan viszik ki az itáliai származású család vidéki kriptájába. Távozása adakozási hullámot indít el a lakosság körében a felszínre törő szélsőséges politikai alakulatok által újból kikezdett Magyar Ház javára. Mecénási szerepet vállal Totis Rezső belga királyi konzul, Pogány László, a Temesvári Hírlap főszerkesztője, Kakuk János főorvos, de számos magán- és jogi személy mellett a Kolozsvári Takarékpénztár is konkrét ajánlatot tesz. Mindhiába. Egy 1938-ban kibocsátott áprilisi kormányrendelet megbénítja a Magyar Házban folyó tevékenységeket. Kakuk János elnök és Uhlyárik Béla ügyvezető elnök megkeresésére Marta Alexandru királyi helytartó kijelenti, azon kívül, hogy nemtetszésük okairól a minisztériumot is értesíti, semmi érdemlegeset nem tehet az érdekükben. Hasonló kérelemmel a későbbiekben a nőegylet is Marta elé járul – eredménytelenül. Fordulatot csupán a Népi Szövetség 1939. áprilisában történő megszervezése hoz, mégpedig oly módon, hogy a belügyminiszter parancsára az alakulat július 15-én a Magyar Házban rendezi be az irodáit. Bútoraival azonban nem egy, hanem egyenesen négy szervezet tölti meg a feloszlatott MP termeit, kész tények elé állítva, sőt ellehetetlenítve a helyi magyarság törekvéseit; a Népi Szövetség a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozata, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet és a Népiroda kíséretében érkezik a ma már történelminek számító helyszínre. A dísztermet elméletileg továbbra is bárki használhatta, gyakorlatilag viszont csak abban az esetben, ha az illetékes hatóságok engedélyezték az erre vonatkozó kérelmét.

Ennek ellenére a Magyar Házban a hagyományos művelődési tevékenységek is beindultak. 1940-ben például az ingatlan második emeletén még egy ötezer kötetből álló könyvtár fogadta az olvasókat. A bibliotékát azonban – akárcsak a Rt. tulajdonát képező berendezési tárgyakat – az 1948-as államosításkor nyomtalanul elnyelte a föld.

Kiközösködték...

Levéltári dokumentumok nem vallanak a Magyar Ház háború utáni sorsáról. Az Rt. veszteségesen zárta a soron következő gazdasági évek mindegyikét. Ha fellapozzuk a társaság alapszabályzatát, annak tételeit pedig összevetjük az innen-onnan előhalászható pénzügyi adatokkal, még az is felmerülhet bennünk, hogy a csőd szélére jutva a társulás önmagát feloszlatta. E feltételezésünket viszont semmi sem bizonyítja, jóllehet ennek ellenkezőjét sem. Tény, hogy a temesvári Magyar Ház a kommunizmus haszonélvezőinek, a nemzeti-szocializmus kényurainak prédája lett.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008