Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Zsizsmann Endre: Esz­me­i­ség és nyelv­hasz­ná­lat Apá­czai Cse­re Já­nos Ma­gyar Encyclopaediájában


Apá­czai Cse­re Já­nos a ma­gyar művelődéstörténet egyik leg­na­gyobb nevelő egyé­ni­sé­ge, a ma­gyar nyel­vű tu­do­má­nyos­ság és a ma­gyar nyel­vű nép­ok­ta­tás esz­mé­i­nek hir­de­té­sé­vel pe­dig a fel­vi­lá­go­so­dás nagy jelentőségű előfutára volt. Ma­gyar Encyclopaediájának az Istenről és az ő dol­ga­i­ról cí­mű fe­je­ze­tét mu­ta­tom be az al­ko­tás egé­szé­nek az össze­füg­gé­sé­ben. Té­ma­vá­lasz­tá­som nyelv­tör­té­ne­ti és te­o­ló­gi­ai érdeklő­dé­semmel in­do­kol­ha­tom.

Szi­ge­ti Jó­zsef Apá­czai Cse­re Já­nost (1625–1659) a 17. szá­zad pol­gá­ri, művelődési, tu­do­má­nyos és iro­dal­mi moz­gal­ma­i­nak legkiemelkedőbb alak­ja­ként tart­ja szá­mon.

Apá­czai Ko­lozs­vá­ron, Gyu­la­fe­hér­vá­ron és kül­föld­ön vé­gez­te ta­nul­má­nya­it. Pá­lyá­já­nak ala­ku­lá­sá­ban jelentős sze­re­pet tu­laj­do­nít­ha­tunk ta­ná­ra­i­nak, akik fel­hív­ták fi­gyel­mét a lo­gi­kus gon­do­lat­me­net­re épülő en­cik­lo­pé­di­kus tu­dás­ra, va­la­mint a pu­ri­ta­niz­mus esz­me­i­sé­gé­re. Bisterfeld Hen­rik­nek köszönhe­tő­en Apá­czai 1648-ban öt éves ta­nul­mány­út­ra in­dult Hol­lan­di­á­ba. Itt is­mer­ke­dett meg Descartes fi­lo­zó­fi­á­já­val, gon­do­lat­rend­sze­ré­vel.

Hol­lan­di­á­ban ál­lí­tot­ta össze főművét, a Ma­gyar En­cyclopaediát, mely­nek cél­jai kö­zött meg­em­lít­het­jük a ko­ra­be­li tu­do­má­nyos is­me­re­tek rend­szer­be fog­la­lá­sát, va­la­mint a ma­gyar szak­nyel­vek meg­te­rem­té­sét. Az Encyclopaedia előszavában fo­gal­maz­za meg új­sze­rű pe­da­gó­gi­ai rend­sze­ré­nek alap­el­ve­it. Töb­bek kö­zött ki­tér a ta­ní­tan­dó tan­tár­gyak szá­má­nak a nö­ve­lé­sé­re és ezek ta­ní­tá­si sor­rend­jé­re. A gim­ná­zi­u­mi ok­ta­tást hat éves­re ter­ve­zi. Ezt az új pe­da­gó­gi­ai mód­szert több­nyi­re el­le­nez­ték, így Apá­czai ko­moly össze­tű­zés­be ke­rült az ak­ko­ri re­for­má­tus egy­ház kon­zer­va­tív elöl­já­ró­i­val, il­let­ve II. Rá­kó­czi Györggyel (kü­lö­nös­kép­pen a X. rész­ben meg­fo­gal­ma­zott eti­kai fel­fo­gá­sa, zsar­nok­el­le­nes fel­szó­la­lá­sa mi­att). Ezért Apá­czait el­bo­csá­tot­ták Gyu­la­fe­hér­vár­ról.

Ko­lozs­vá­ri szék­fog­la­ló be­szé­dé­ben be­mu­tat­ja új­sze­rű tan­rend­sze­rét, és ki­fo­gá­sol­ja az er­dé­lyi egye­te­mi to­vább­ta­nu­lás lehetőségének hi­á­nyát. Az egye­te­mi ok­ta­tás­ra vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­se­it az Egy ma­gyar académiának a le­raj­zo­lá­sa cí­mű mű­vé­ben hoz­za nyil­vá­nos­ság­ra. Ter­ve a fe­je­de­lem­sé­get ért ka­taszt­ró­fa, va­la­mint Apá­czai ko­rai ha­lá­la mi­att nem va­ló­sul­ha­tott meg. (…)

A Ma­gyar Encyclopaedia nyelv­hasz­ná­la­ta

A Ma­gyar Encyclopaedia al­cím­ében a követke­ző­ket ol­vas­hat­juk: „Min­den igaz és hasz­nos böltses­ség­nek szép rend­be fog­la­lá­sa és Ma­gyar nyel­ven vi­lág­ra botsátása”. Ezen azt ért­jük, hogy Apá­czai sa­ját ko­rá­nak szint­jén min­den tu­do­mány­ágat lo­gi­ku­san és ért­he­tően ma­gya­ráz ol­va­sói szá­má­ra ma­gyar nyel­ven. E mű az első ma­gyar nyel­vű tu­do­mány­tár.

Apá­czai kö­vet­ke­ze­te­sen tö­rek­szik a nyelv­tisz­ta­ság­ra, ide­gen szót jó­for­mán so­ha­sem hasz­nál, tu­da­to­san mellőzi a re­to­ri­kát, vi­lá­gos értekező pró­zát akar te­rem­te­ni. Az oly he­lye­ken, ahol a min­den­na­pi élet szem­lé­le­té­re tá­masz­kod­hat, stí­lu­sa tetszetős, oly­kor kel­le­mes ma­gya­ros, az el­múlt tu­do­mány­szak­ok tár­gya­lá­sá­ban azon­ban érezhető a gya­kor­la­ti pél­dák, a szem­lé­le­tes­ség hi­á­nya.

A Ma­gyar Encyclopaedia XI. ré­szé­nek ta­nul­má­nyo­zá­sa so­rán fel­fi­gyel­tem a ba­rokk stí­lus­ra jellemző ter­je­del­mes mon­da­tok­ra: „A köz az, mellyel min­den­nel egy­kép­pen igaz­ga­tott­nak s er­re tar­to­zik: a fel­jebb meg­mon­dott min­den dol­gok­kal köz ter­mé­sze­tes­nek tör­vé­nye, mely az Is­ten aka­ra­ti­nak és tör­vé­nyé­nek kez­det­ben beléjek ol­tó­dá­sa, a ter­mé­szet­nek ehez a tör­vény­hez va­ló haj­lá­sa, hogy esze­rint cse­le­ked­jék; a ter­mé­szet­nek fo­lyá­sa (be­lé ol­tó­dott tu­laj­don­sá­ga), mellyel je­les és cso­dá­la­tos dol­go­kat cse­lek­sze­nek az ál­la­tok; az en­ge­del­mi erő, mellyel min­den te­rem­tett ál­la­tok illendők az Is­ten poroncsolatjának en­ged­ni”. Vagy a linearitásban va­ló ki­ter­jedt­ség­re: „En­nek az igaz­ga­tás­nak ere­je ál­tal min­den másodrendbéli okok ele­ve elrendeltetének, az­az a cse­le­ke­dés­re fel­in­dít­tat­nak, moz­dít­tat­nak, bi­zo­nyos cél­ra iga­zít­tat­nak, el­ren­del­tet­nek, az­az az ő cse­le­ke­de­tek­nek ha­tár vet­te­tik, ab­ból va­la­mi jó hozatik ki”…

Apá­czai­nál ke­ve­re­dik a -ba, -be, -ban, -ben ha­tá­ro­zó­rag­ok hasz­ná­la­ta: „a tett tör­vényt végbenviszi”; „Az  ér­zés­re  néz­ve a  kétségbeneséssel együtt  já­ró lel­ki­is­me­ret­nek  ret­te­ne­tes ret­te­gé­se”; „Az el­sza­ka­dás az em­ber­nek az ő ele­i­be írat­ta­tott tör­vé­nyé­nek ál­tal­há­gá­sa”.

Fel­fi­gyel­tem a ha­tá­ro­zói ige­ne­vek ré­gi­es for­má­já­nak hasz­ná­la­tá­ra, pél­dá­ul: [az em­ber] „fel­fu­val­kod­ván na­gyobb mél­tó­sá­got, dicsőséget kez­dett ma­gá­nak kí­ván­ni”; „Mi­vel az ör­dög iri­gyel­vén az em­ber bol­dog állapatját, ma­gá­ról tud­ván sem­mi­vel köny­nyeb­ben ab­ból ki sem ve­het­né, na­gyobb mél­tó­sá­got kezde né­kik igérni, mely­re könnyebb eszközöt is mu­tata, el­tit­kol­ván a következendő go­noszt”; „A leg­­te­mér­de­keb­bek osztán egy helyt ma­rad­ván, s a vi­zekből ki­tetsz­vén, fát, fü­vet és vi­rá­got hoz­ná­nak”.

A fel­szó­lí­tó mód he­lyett – la­tin min­tá­it kö­vet­ve – fel­té­te­les mó­dot hasz­nál: „har­mad­nap a te­mér­dek­ben is­mét így rendelé, hogy a vé­ko­nyab­bak ezek kö­zül egy hely­re gyűl­né­nek, s ten­gert ten­né­nek, a leg­te­mér­de­kebb osztán egy helyt ma­rad­ván s a vizekből ki­tetsz­vén, fát, vi­rá­got hoz­ná­nak” ; „De hogy sem­mi nem ma­rad­na el, amely az em­ber tel­jes­sé­gé­re (tö­ké­le­tes­sé­gé­re) tartozhaték az Is­ten Ádám­ra, az első em­ber­re ál­mot bo­csát­ván, ol­da­la csont­ját kivevé és őnéki se­gít­sé­gé­re egy asszonyt te­rem­te, me­lyet Ádám Évá­nak ne­ve­zett” .

Ré­gi­es múlt ide­jű ala­ko­kat hasz­nál, pél­dá­ul: te­rem­te, teremté, neveze, tar­to­zik vala, megíránk, ki­ve­­vé stb.

A Ma­gyar Encyclopaedia pu­ri­tán és

karteziánus vo­nat­ko­zá­sai

A pu­ri­ta­niz­mus egy 16–17. szá­za­di an­gol val­lá­si re­form­moz­ga­lom. A pu­ri­tá­nok meg akar­ták tisz­tí­ta­ni az egy­há­zat a ka­to­li­kus szer­tar­tás­ra jellemző vo­ná­sok­tól. 1640 és 1660 kö­zött je­le­nik meg a pu­ri­ta­niz­mus két újabb for­má­ja: az independens moz­ga­lom és a pres­bi­te­ri­a­niz­mus. Az independensek és a pres­bi­te­ri­á­nu­sok a mo­nar­chia el­len és a for­ra­da­lom mel­lett küz­döt­tek.

Apá­czai hol­lan­di­ai út­ja so­rán vá­lik a pu­ri­ta­niz­mus követőjévé. Ez be­iga­zo­ló­dik a Ma­gyar Encyclopaedia utol­só fe­je­ze­té­ben is, mi­vel Apá­czai pu­ri­tá­nus szem­mel kö­ze­lí­ti meg a pro­tes­táns hit­el­ve­ket: Is­ten az ige­hir­de­té­sen ke­resz­tül nyil­vá­nít­ja ki a meg­vál­tást, nem az ér­te­lem, ha­nem a Szent­lé­lek meg­újí­tó ere­je ál­tal.

A Bib­lia a meg­vál­tás prob­lé­má­ját há­rom­fé­le­kép­pen kö­ze­lí­ti meg: meg­vál­tó­nak ne­ve­zi azt az em­bert, aki a ro­kon­ság tu­laj­do­nát „ki­vált­ja” és vissza­szer­zi (3 Móz 25,25); Is­tent, aki az övé­it ki­sza­ba­dí­tot­ta az ide­gen ura­lom alól (pél­dá­ul Iz­ra­elt az egyip­to­mi szol­ga­ság­ból (2 Móz 6,6), a ba­bi­lo­ni fog­ság­ból); az Új­szö­vet­ség Krisz­tus­ban lát­ja Is­ten meg­vál­tói mun­ká­já­nak a be­tel­je­se­dé­sét (pél­dá­ul Róm 5,6-8).

Apá­czai az Új­szö­vet­ség kon­tex­tu­sá­ban be­szél a meg­vál­tás­ról az Encyclopaedia utol­só ré­szé­nek XI. il­let­ve XI­II. al­fe­je­zet­ében. A XI. al­fe­je­zet a meg­vál­tás em­be­ri ol­da­lát eme­li ki. Apá­czai ezt hely­re­ál­lí­tás­nak ne­vez­te, ami a mai szó­hasz­ná­lat­ban levő meg­té­rés megfelelője. Ezt a következőképpen ma­gya­ráz­za: „A meg­vál­tás az em­ber­nek a bűn és az ör­dög szolgálatja alól igaz  meg­adá­sa ál­tal sza­bad­ság­ra va­ló ho­zat­ta­tá­sa”. A to­váb­bi­ak­ban tár­gyal­ja a meg­vál­tó sze­mé­lyét, tisz­te­it, va­la­mint a meg­vál­tás cél­ját: lehetőség nyíl­jon az em­ber szá­má­ra az Is­ten­nel va­ló ki­bé­kü­lés­re. A XI­II. al­fe­je­zet­ben egy­részt Is­ten ir­gal­mát, ke­gyel­mét hang­sú­lyoz­za, más­részt a meg­vál­tás­ban Krisz­tus ál­do­za­tát és fel­tá­ma­dá­sát hir­de­ti.

Az egy­há­zi ige­hir­de­tés fő cél­ja az „evan­gé­li­um vagy a Krisz­tus felől va­ló igéretek igaz hir­de­té­se és pré­di­ká­lá­sa.” Apá­czai uta­sí­tást ad az evan­gé­li­um hir­de­té­sé­nek a tar­tal­má­ra: elsőként a tör­vény (tíz­pa­ran­cso­lat: 2 Móz 20,1–18) fel­ol­va­sá­sát ajánl­ja a bűn fel­is­me­ré­se és meg­val­lá­sa cél­já­ból, és csak ez­után ja­va­sol­ja az evan­gé­li­um ígé­re­te­i­nek a hir­de­té­sét, mert csak­is így ér­té­kel­he­ti az em­ber Is­ten bűn­bo­csá­tó ke­gyel­mét. A pu­ri­tá­nok val­lot­ták, hogy meg­té­rés nél­kül az em­ber nem sza­ba­dul­hat meg bű­nös ál­la­po­tá­ból.

Mielőtt még ki­tér­nék a meg­té­rés bib­li­ai és Encyclopaedia-beli meg­kö­ze­lí­té­sé­re, vizs­gál­juk meg az em­ber bű­nös mi­vol­tá­nak az okát.

Apá­czai a bib­li­ai bűn­beesés tör­té­ne­té­re hi­vat­ko­zik, és ezt ér­tel­me­zi. A VII. al­fe­je­zet­ben Is­ten fi­gyel­mez­te­té­sét idé­zi: ez „cse­le­kedd és élsz, ha­nem ha­lál­lal halsz meg”. En­nek a szö­vet­ség­nek két biz­tos je­lét ad­ja: az élet fá­ját, va­la­mint a jó és rossz tu­dá­sá­nak fá­ját. Az élet fá­ja az élet ígé­re­té­re utal, a jó és rossz tu­dá­sá­nak fá­ja az em­be­ri ön­tu­dat­ra éb­re­dés, a kí­ván­ság­ból eredő en­ge­det­len­ség kö­vet­kez­mé­nyé­re vo­nat­ko­zik. A bűn­beesés tör­té­ne­te ar­ról ta­nús­ko­dik, hogy az első em­ber­pár kí­ván­csi­sá­gá­nál fog­va el­len­sze­gül az is­te­ni aka­rat­nak (fo­gyasz­ta­nak a til­tott fa gyümölcséből). A bűn­beesés elsődleges oko­zó­ja­ként az em­bert em­lí­ti, mert az em­ber az, aki fel­fu­val­ko­dott, na­gyobb mél­tó­ság­ra, dicsőségre vá­gyott. Má­sod­la­gos ok­ként („segítő ok”) ke­ze­li a kí­gyó for­má­já­ban megjelenő ör­dö­göt és az asszonyt, Évát. Az el­kö­ve­tett bűn kö­vet­kez­mé­nye a ha­lál, a szen­ve­dés és a szé­gyen. A bün­te­tés­re azért ke­rül sor, mert Is­ten nem csak gondviselő, ke­gyel­mes, ha­nem igaz­sá­gos is. Igaz­sá­ga sze­rint fel­in­dul a bű­nö­sök el­len, el­íté­li a bű­nö­sö­ket vagy akár bosszút áll.

Apá­czai Is­ten ir­gal­mas­sá­gát ab­ban lát­ja, hogy nem a ki­ér­de­melt bün­te­tés­sel sújt­ja az em­bert. Ke­gyel­mes­sé­ge ab­ban vá­lik nyil­ván­va­ló­vá, hogy a meg­ér­de­melt bün­te­tést elviselhetővé, el­hor­doz­ha­tó­vá te­szi. E bű­nös ál­la­pot­ból egyet­len ki­út van, a meg­vál­tás, a meg­iga­zu­lás, a meg­té­rés. Apá­czai ez­zel a kér­dés­sel az Encyclopaedia utol­só fe­je­ze­té­nek XX. al­fe­je­zet­ében fog­lal­ko­zik. Először a megszentelődés (meg­szen­tel­te­tés) fo­gal­mát ér­tel­me­zi: „A meg­szen­tel­te­tés a fi­ú­vá fo­gad­ta­tott em­ber­nek a bűn rút­sá­gá­ból az Is­ten sze­mé­lyé­re va­ló ál­tal­vál­to­zá­sa” (4. vers). Később a megelevenedésről be­szél.

A megszentelődés az aka­rat­ban és az ér­te­lem­ben mu­tat­ko­zik meg, mely a bűn­nek va­ló meg­ha­lást és az ab­ból va­ló meg­ele­ve­ne­dést je­len­ti. Pál apos­tol az efézusiakhoz írt le­ve­lé­ben (4,24) a megszentelődést az ó em­ber meg­ölé­sé­vel és az új em­ber fel­öl­tö­zé­sé­vel asszo­ci­ál­ja. A Róm 7,14–25-ben a le­vél­író ezt a kér­dést a külső és a belső em­ber ál­lan­dó har­ca­ként ke­ze­li.

Akár a bib­li­ai, akár az Apá­czai­-fé­le meg­kö­ze­lí­tést vesszük ala­pul, egy biz­tos: a megszentelődés fo­lya­mat­sze­rű kell le­gyen. Azon­ban ez nem em­be­ri el­ha­tá­ro­zás­tól függ, ha­nem Is­ten Szent­lel­ke mun­ká­já­nak az ered­mé­nye. A megszentelődés tu­laj­don­kép­pe­ni cél­ja a meg­ele­ve­ne­dés, mely ré­vén a hit és a Szent­lé­lek mun­ká­ja ál­tal hely­re­áll az em­ber is­ten­ké­pű­sé­ge, azon­ban az evi­lá­gi megszentelődés nem le­het tel­jes. Így szük­ség­sze­rű­vé vá­lik a na­pon­kén­ti meg­té­rés: „In­nen va­gyon a lel­ki harc őbennek, s hogy min­den nap meg kell a meg­té­rést újítaniok”. A megszente­lő­dés kö­te­les­sé­get is je­lent a hí­vek részéről, hogy há­lá­ból át­ad­ják éle­tü­ket Krisz­tus­nak: „Ebből a meg­szen­tel­tetetteknek erős kö­tött­sé­gük jő ki, mellyel ma­go­kat egé­szen az Is­ten­nek és a Krisz­tus­nak ajánl­ják”.

A pu­ri­tá­nok úgy tar­tot­ták, hogy az em­ber kö­te­les­sé­ge a ter­mé­szet ta­nul­má­nyo­zá­sa, mi­vel a ter­mé­szet­fi­lo­zó­fi­á­ban lát­ták val­lá­si meggyőződésük iga­zo­lá­sát. Ez utób­bi fel­fo­gás te­rem­ti meg a kap­cso­la­tot az Encyclopaediában a descartes­-i fi­lo­zó­fi­á­val. A kartezianizmus ra­ci­o­na­liz­mu­son, va­la­mint a kétel­ke­dő gon­dol­ko­zá­son („dubito er­go cogito, cogito er­go sum ”) ala­pul. A mód­sze­res két­ke­dés ál­tal meg­ál­la­pí­tott első bi­zo­nyos­ság a cogito er­go sum, s az er­re felépülő is­ten­fo­ga­lom lehetővé te­szi a meg­is­me­rést, és bi­zo­nyos­sá­got ad a tu­da­tunk­tól füg­get­len való­ság lé­tezéséről.

Descartes El­mé­le­tek a me­ta­fi­zi­ká­ról cí­mű mű­vé­nek har­ma­dik fe­je­ze­te a Har­ma­dik el­mél­ke­dés: Is­ten létéről a vissza­ve­ze­tés el­ve alap­ján ke­res bi­zo­nyí­té­ko­kat.

Apá­czai Descartes­-hoz ha­son­ló­an a te­rem­tés, a vi­lág ke­let­ke­zé­sé­ben ke­res is­ten­bi­zo­nyí­té­ko­kat. A vi­lág ke­let­ke­zé­sét Is­ten mun­ká­já­nak te­kin­ti, akár­csak a Bib­lia.

Is­ten vi­lá­gát, or­szá­gát har­ma­dik ég­nek, egek egé­nek, pa­ra­di­csom­nak ne­ve­zi:  „A legfelső ég az Is­ten szent­sé­gé­nek la­kó­he­lye, mely mind­azok­kal tölt meg, ame­lyek az örök­ké­va­ló bol­dog­ság­ra tar­toz­nak, aho­lott mint­egy szénről szén­re [az 1Kor 13,12 for­mai meg­felelője] mu­tat­ja ki ma­gát az Is­ten dicsősége. Ezen mon­da­tik har­ma­dik ég­nek, egek­nek egé­nek, pa­ra­di­csom­nak”. A te­rem­tés sor­rend­je sem vé­let­len, hisz a te­rem­tés ak­tu­sá­nak a rend­sze­res­sé­gé­ben lát­ja Is­ten böl­cses­sé­gét, ha­tal­mát, jó­sá­gát. Böl­cses­sé­gét ab­­ban lát­ja, hogy „a legfőbbeken kez­det­te, az alább­va­ló­kon foly­tat­ta, az ele­gyes ter­mé­sze­tű­ek­ben penig az alább­va­ló­kon kezd­te s a felsőbbeken vé­gez­te”. Is­ten jó­sá­gát ab­ban is­me­ri fel, hogy meg­ad­ja min­den te­remt­mé­nye szá­má­ra a lé­te­zés­hez szük­sé­ges fel­té­te­le­ket, kö­rül­mé­nye­ket. A IV. al­fe­je­zet 20–23. cik­ke­lye­i­ben fel­idé­zi az em­ber te­rem­té­sét. Apá­czai­nak a vi­lág keletkezéséről al­ko­tott fel­fo­gá­sa lé­nye­gé­ben nem tér el a bib­li­ai teremtéstörténettől.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
MŰHELY rovat összes cikke

© Művelődés 2008