|
|||||||||
Zsizsmann Endre:
Eszmeiség és nyelvhasználat Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediájában
Apáczai Csere János a magyar művelődéstörténet egyik
legnagyobb nevelő egyénisége, a magyar nyelvű tudományosság és a
magyar nyelvű népoktatás eszméinek hirdetésével pedig a
felvilágosodás nagy jelentőségű előfutára volt. Magyar Encyclopaediájának
az Istenről és az ő dolgairól című fejezetét mutatom be az alkotás
egészének az összefüggésében. Témaválasztásom nyelvtörténeti és
teológiai érdeklődésemmel indokolhatom.
Szigeti József Apáczai Csere Jánost (1625–1659) a 17. század polgári, művelődési, tudományos és irodalmi mozgalmainak legkiemelkedőbb alakjaként tartja számon. Apáczai Kolozsváron, Gyulafehérváron és külföldön végezte tanulmányait. Pályájának alakulásában jelentős szerepet tulajdoníthatunk tanárainak, akik felhívták figyelmét a logikus gondolatmenetre épülő enciklopédikus tudásra, valamint a puritanizmus eszmeiségére. Bisterfeld Henriknek köszönhetően Apáczai 1648-ban öt éves tanulmányútra indult Hollandiába. Itt ismerkedett meg Descartes filozófiájával, gondolatrendszerével. Hollandiában állította össze főművét, a Magyar Encyclopaediát, melynek céljai között megemlíthetjük a korabeli tudományos ismeretek rendszerbe foglalását, valamint a magyar szaknyelvek megteremtését. Az Encyclopaedia előszavában fogalmazza meg újszerű pedagógiai rendszerének alapelveit. Többek között kitér a tanítandó tantárgyak számának a növelésére és ezek tanítási sorrendjére. A gimnáziumi oktatást hat évesre tervezi. Ezt az új pedagógiai módszert többnyire ellenezték, így Apáczai komoly összetűzésbe került az akkori református egyház konzervatív elöljáróival, illetve II. Rákóczi Györggyel (különösképpen a X. részben megfogalmazott etikai felfogása, zsarnokellenes felszólalása miatt). Ezért Apáczait elbocsátották Gyulafehérvárról. Kolozsvári székfoglaló beszédében bemutatja újszerű tanrendszerét, és kifogásolja az erdélyi egyetemi továbbtanulás lehetőségének hiányát. Az egyetemi oktatásra vonatkozó elképzeléseit az Egy magyar académiának a lerajzolása című művében hozza nyilvánosságra. Terve a fejedelemséget ért katasztrófa, valamint Apáczai korai halála miatt nem valósulhatott meg. (…) A Magyar Encyclopaedia nyelvhasználata A Magyar Encyclopaedia alcímében a következőket olvashatjuk: „Minden igaz és hasznos böltsességnek szép rendbe foglalása és Magyar nyelven világra botsátása”. Ezen azt értjük, hogy Apáczai saját korának szintjén minden tudományágat logikusan és érthetően magyaráz olvasói számára magyar nyelven. E mű az első magyar nyelvű tudománytár. Apáczai következetesen törekszik a nyelvtisztaságra, idegen szót jóformán sohasem használ, tudatosan mellőzi a retorikát, világos értekező prózát akar teremteni. Az oly helyeken, ahol a mindennapi élet szemléletére támaszkodhat, stílusa tetszetős, olykor kellemes magyaros, az elmúlt tudományszakok tárgyalásában azonban érezhető a gyakorlati példák, a szemléletesség hiánya. A Magyar Encyclopaedia XI. részének tanulmányozása során felfigyeltem a barokk stílusra jellemző terjedelmes mondatokra: „A köz az, mellyel mindennel egyképpen igazgatottnak s erre tartozik: a feljebb megmondott minden dolgokkal köz természetesnek törvénye, mely az Isten akaratinak és törvényének kezdetben beléjek oltódása, a természetnek ehez a törvényhez való hajlása, hogy eszerint cselekedjék; a természetnek folyása (belé oltódott tulajdonsága), mellyel jeles és csodálatos dolgokat cselekszenek az állatok; az engedelmi erő, mellyel minden teremtett állatok illendők az Isten poroncsolatjának engedni”. Vagy a linearitásban való kiterjedtségre: „Ennek az igazgatásnak ereje által minden másodrendbéli okok eleve elrendeltetének, azaz a cselekedésre felindíttatnak, mozdíttatnak, bizonyos célra igazíttatnak, elrendeltetnek, azaz az ő cselekedeteknek határ vettetik, abból valami jó hozatik ki”… Apáczainál keveredik a -ba, -be, -ban, -ben határozóragok használata: „a tett törvényt végbenviszi”; „Az érzésre nézve a kétségbeneséssel együtt járó lelkiismeretnek rettenetes rettegése”; „Az elszakadás az embernek az ő eleibe írattatott törvényének általhágása”. Felfigyeltem a határozói igenevek régies formájának használatára, például: [az ember] „felfuvalkodván nagyobb méltóságot, dicsőséget kezdett magának kívánni”; „Mivel az ördög irigyelvén az ember boldog állapatját, magáról tudván semmivel könynyebben abból ki sem vehetné, nagyobb méltóságot kezde nékik igérni, melyre könnyebb eszközöt is mutata, eltitkolván a következendő gonoszt”; „A legtemérdekebbek osztán egy helyt maradván, s a vizekből kitetszvén, fát, füvet és virágot hoznának”. A felszólító mód helyett – latin mintáit követve – feltételes módot használ: „harmadnap a temérdekben ismét így rendelé, hogy a vékonyabbak ezek közül egy helyre gyűlnének, s tengert tennének, a legtemérdekebb osztán egy helyt maradván s a vizekből kitetszvén, fát, virágot hoznának” ; „De hogy semmi nem maradna el, amely az ember teljességére (tökéletességére) tartozhaték az Isten Ádámra, az első emberre álmot bocsátván, oldala csontját kivevé és őnéki segítségére egy asszonyt teremte, melyet Ádám Évának nevezett” . Régies múlt idejű alakokat használ, például: teremte, teremté, neveze, tartozik vala, megíránk, kivevé stb. A Magyar Encyclopaedia puritán és karteziánus vonatkozásai A puritanizmus egy 16–17. századi angol vallási reformmozgalom. A puritánok meg akarták tisztítani az egyházat a katolikus szertartásra jellemző vonásoktól. 1640 és 1660 között jelenik meg a puritanizmus két újabb formája: az independens mozgalom és a presbiterianizmus. Az independensek és a presbiteriánusok a monarchia ellen és a forradalom mellett küzdöttek. Apáczai hollandiai útja során válik a puritanizmus követőjévé. Ez beigazolódik a Magyar Encyclopaedia utolsó fejezetében is, mivel Apáczai puritánus szemmel közelíti meg a protestáns hitelveket: Isten az igehirdetésen keresztül nyilvánítja ki a megváltást, nem az értelem, hanem a Szentlélek megújító ereje által. A Biblia a megváltás problémáját háromféleképpen közelíti meg: megváltónak nevezi azt az embert, aki a rokonság tulajdonát „kiváltja” és visszaszerzi (3 Móz 25,25); Istent, aki az övéit kiszabadította az idegen uralom alól (például Izraelt az egyiptomi szolgaságból (2 Móz 6,6), a babiloni fogságból); az Újszövetség Krisztusban látja Isten megváltói munkájának a beteljesedését (például Róm 5,6-8). Apáczai az Újszövetség kontextusában beszél a megváltásról az Encyclopaedia utolsó részének XI. illetve XIII. alfejezetében. A XI. alfejezet a megváltás emberi oldalát emeli ki. Apáczai ezt helyreállításnak nevezte, ami a mai szóhasználatban levő megtérés megfelelője. Ezt a következőképpen magyarázza: „A megváltás az embernek a bűn és az ördög szolgálatja alól igaz megadása által szabadságra való hozattatása”. A továbbiakban tárgyalja a megváltó személyét, tiszteit, valamint a megváltás célját: lehetőség nyíljon az ember számára az Istennel való kibékülésre. A XIII. alfejezetben egyrészt Isten irgalmát, kegyelmét hangsúlyozza, másrészt a megváltásban Krisztus áldozatát és feltámadását hirdeti. Az egyházi igehirdetés fő célja az „evangélium vagy a Krisztus felől való igéretek igaz hirdetése és prédikálása.” Apáczai utasítást ad az evangélium hirdetésének a tartalmára: elsőként a törvény (tízparancsolat: 2 Móz 20,1–18) felolvasását ajánlja a bűn felismerése és megvallása céljából, és csak ezután javasolja az evangélium ígéreteinek a hirdetését, mert csakis így értékelheti az ember Isten bűnbocsátó kegyelmét. A puritánok vallották, hogy megtérés nélkül az ember nem szabadulhat meg bűnös állapotából. Mielőtt még kitérnék a megtérés bibliai és Encyclopaedia-beli megközelítésére, vizsgáljuk meg az ember bűnös mivoltának az okát. Apáczai a bibliai bűnbeesés történetére hivatkozik, és ezt értelmezi. A VII. alfejezetben Isten figyelmeztetését idézi: ez „cselekedd és élsz, hanem halállal halsz meg”. Ennek a szövetségnek két biztos jelét adja: az élet fáját, valamint a jó és rossz tudásának fáját. Az élet fája az élet ígéretére utal, a jó és rossz tudásának fája az emberi öntudatra ébredés, a kívánságból eredő engedetlenség következményére vonatkozik. A bűnbeesés története arról tanúskodik, hogy az első emberpár kíváncsiságánál fogva ellenszegül az isteni akaratnak (fogyasztanak a tiltott fa gyümölcséből). A bűnbeesés elsődleges okozójaként az embert említi, mert az ember az, aki felfuvalkodott, nagyobb méltóságra, dicsőségre vágyott. Másodlagos okként („segítő ok”) kezeli a kígyó formájában megjelenő ördögöt és az asszonyt, Évát. Az elkövetett bűn következménye a halál, a szenvedés és a szégyen. A büntetésre azért kerül sor, mert Isten nem csak gondviselő, kegyelmes, hanem igazságos is. Igazsága szerint felindul a bűnösök ellen, elítéli a bűnösöket vagy akár bosszút áll. Apáczai Isten irgalmasságát abban látja, hogy nem a kiérdemelt büntetéssel sújtja az embert. Kegyelmessége abban válik nyilvánvalóvá, hogy a megérdemelt büntetést elviselhetővé, elhordozhatóvá teszi. E bűnös állapotból egyetlen kiút van, a megváltás, a megigazulás, a megtérés. Apáczai ezzel a kérdéssel az Encyclopaedia utolsó fejezetének XX. alfejezetében foglalkozik. Először a megszentelődés (megszenteltetés) fogalmát értelmezi: „A megszenteltetés a fiúvá fogadtatott embernek a bűn rútságából az Isten személyére való általváltozása” (4. vers). Később a megelevenedésről beszél. A megszentelődés az akaratban és az értelemben mutatkozik meg, mely a bűnnek való meghalást és az abból való megelevenedést jelenti. Pál apostol az efézusiakhoz írt levelében (4,24) a megszentelődést az ó ember megölésével és az új ember felöltözésével asszociálja. A Róm 7,14–25-ben a levélíró ezt a kérdést a külső és a belső ember állandó harcaként kezeli. Akár a bibliai, akár az Apáczai-féle megközelítést vesszük alapul, egy biztos: a megszentelődés folyamatszerű kell legyen. Azonban ez nem emberi elhatározástól függ, hanem Isten Szentlelke munkájának az eredménye. A megszentelődés tulajdonképpeni célja a megelevenedés, mely révén a hit és a Szentlélek munkája által helyreáll az ember istenképűsége, azonban az evilági megszentelődés nem lehet teljes. Így szükségszerűvé válik a naponkénti megtérés: „Innen vagyon a lelki harc őbennek, s hogy minden nap meg kell a megtérést újítaniok”. A megszentelődés kötelességet is jelent a hívek részéről, hogy hálából átadják életüket Krisztusnak: „Ebből a megszenteltetetteknek erős kötöttségük jő ki, mellyel magokat egészen az Istennek és a Krisztusnak ajánlják”. A puritánok úgy tartották, hogy az ember kötelessége a természet tanulmányozása, mivel a természetfilozófiában látták vallási meggyőződésük igazolását. Ez utóbbi felfogás teremti meg a kapcsolatot az Encyclopaediában a descartes-i filozófiával. A kartezianizmus racionalizmuson, valamint a kételkedő gondolkozáson („dubito ergo cogito, cogito ergo sum ”) alapul. A módszeres kétkedés által megállapított első bizonyosság a cogito ergo sum, s az erre felépülő istenfogalom lehetővé teszi a megismerést, és bizonyosságot ad a tudatunktól független valóság létezéséről. Descartes Elméletek a metafizikáról című művének harmadik fejezete a Harmadik elmélkedés: Isten létéről a visszavezetés elve alapján keres bizonyítékokat. Apáczai Descartes-hoz hasonlóan a teremtés, a világ keletkezésében keres istenbizonyítékokat. A világ keletkezését Isten munkájának tekinti, akárcsak a Biblia. Isten világát, országát harmadik égnek, egek egének, paradicsomnak nevezi: „A legfelső ég az Isten szentségének lakóhelye, mely mindazokkal tölt meg, amelyek az örökkévaló boldogságra tartoznak, aholott mintegy szénről szénre [az 1Kor 13,12 formai megfelelője] mutatja ki magát az Isten dicsősége. Ezen mondatik harmadik égnek, egeknek egének, paradicsomnak”. A teremtés sorrendje sem véletlen, hisz a teremtés aktusának a rendszerességében látja Isten bölcsességét, hatalmát, jóságát. Bölcsességét abban látja, hogy „a legfőbbeken kezdette, az alábbvalókon folytatta, az elegyes természetűekben penig az alábbvalókon kezdte s a felsőbbeken végezte”. Isten jóságát abban ismeri fel, hogy megadja minden teremtménye számára a létezéshez szükséges feltételeket, körülményeket. A IV. alfejezet 20–23. cikkelyeiben felidézi az ember teremtését. Apáczainak a világ keletkezéséről alkotott felfogása lényegében nem tér el a bibliai teremtéstörténettől. vissza a kiadáshoz minden cikke MŰHELY rovat összes cikke |
|||||||||
|