A kolozsvári Házsongárdi temetőben
hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Gergely István szobrászművészt. Elment
Gergely Pista, Pityu is – beszélték a városban. De ő mégsem ment el, itt él
annyiunk emlékeiben, emlékezetünkben, ott él több száz, több ezer(?)
plakettjében, melyek otthonaink, közintézményeink falait díszítik, úgyszintén
több köztéri szobrában is, a jelekben, a nyomokban, melyeket maga után hagyott.
1939. augusztus 14-én született a Csík (ma Hargita) megyei
Csíkkozmáson. Édesapja, Gergely Jakab hajógépész, édesanyja Kovács Ilona
háztartásbeli volt. Az ifjú Gergely István tehetségét Izsák Márton szobrászművész
egyengette a Marosvásárhelyi Képzőművészeti Szakközépiskolában. Innen került a
kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakára, Vetró
Artúr, Kós András és Balaskó Nándor szobrász tanárok keze alá. 1964-ben
tanulmányai végeztével a tanügybe kap középiskolai rajztanári kinevezést.
Oktató-nevelő munkáját 1990-ben történt nyugdíjaztatásáig lelkiismeretesen
ellátja, olyannyira, hogy iskolájában még folyóiratot is szerkesztett.
A pedagógusi munka mellett megfeszített erővel dolgozik alkotói
pályája kiteljesedésén is. 1968-tól tagja a Romániai Képzőművészek Országos
Szövetségének. Ugyanebben az évben lengyelországi tanulmányúton vesz részt,
hasonló céllal 1971-ben a Német Demokratikus Köztársaságba látogat. 1964-től
munkáival rendszeresen részt vesz a megyei tárlatokon, biennálékon és számos
más csoporttárlaton. Ugyanakkor több egyéni kiállítása is nyílik. Munkája
elismeréseként megrendeléseket is kap köztéri művek készítésére. 1970-ben
Florián Milánnal közösen végzik a Kolozsvári Diákház magasdombormű dekorációit.
1971-ben elnyeri a Bukaresti Művelődési Tanács szobrászati díját. Az 1973–74-es
évek több székelyföldi megrendelést is hoznak: Alsócsernátonban leleplezik Bod
Péter, majd Végh Antal mellszobrait, Sepsiszentgyörgyön Gábor Áron büsztjét.
Közben 1974-ben, Kolozsváron neki ítélik oda a Képzőművészeti Szövetség
ifjúsági díját. Soroljuk fel még néhány további köztéri alkotását is: Apáczai
Csere János egészalakos szobra (1975), Alecu Russo (1974, Bukarest), Nicolae
Nancovici (1977, Giurgiu) szobrai. 1979-ben a Bukaresti Képzőművészeti
Fesztivál 3. díját nyeri el. A rendszerváltás után készítette egyik
legjelentősebb monumentális alkotását, az 1996-ban Nagyváradon leleplezett
Lorántffy Zsuzsanna egészalakos bronz szobrát. Eltávozása előtti két nagyobb
megrendelését a kolozsvári Báthory Gimnáziumnak készítette: Báthory István fejedelem,
lengyel király, iskola- és egyetemalapító mellszobrát (2001), s a dísztermet
ékesítő, az iskola egykor híres tanítványát ábrázoló Pázmány Péter büsztjét (2004). Az 1994-től újjáalakult Barabás
Miklós Céhnek is tagja volt. Pályáját a változás után tovább kísérték az
elismerések, díjaik, kitüntetések, így 1996-ban neki ítélik az EMKE
Szolnay-díját, 2002-ben Fadrusz János emlékéremmel tüntetik ki, s végül
2008-ban, sajnos súlyos betegsége miatt személyesen már nem vehette át a Magyar
Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
A monumentális alkotások mellett munkásságának jelentős részét
képezik kompozíciós plakettjei és dekoratív pannói. A Művelődés folyóirat
Galéria rovatában, 1994-ben jelent meg Szatmári László Megtalált emlékeink
címen ezek rövid elemzése. Ehhez fűznék néhány további gondolatot. Ezek a
plakettek tulajdonképpen szimbólumok, kodifikált jelrendszerek szerinti
építkezések, sokszor a láthatatlan láttatása. A nagy végletek – légi felvételek
és mikroszkopikus részletek – között száguld a fantáziája, térben és időben. Az
univerzum és univerzális leképezései ezek. Amorf és organikus egybekomponálás,
pozitív és negatív építkezés, szimmetrikus és aszimmetrikus fejlesztés, tudatos
arányok, aránypárok, ritmikus emeletek figyelembevételével. A vízszintes
szünetek mellett függőlegesen fejleszt, közben pontoz, szegecsel, „ék-ír”,
dúcot metsz, helyenként lezár, de sokszor szabadon hagyja a fantáziánkra a
továbbfejlesztést. Kompozíciós plakettjei címeiből is kiderül, hogy ezek egész
ciklusokat képeznek: Jelek az idő témára (Reggel, Dél, Este), Várakozók
(I–II–III.), Megőrzők (I–II.), Madárballada (I–II.), Leletek (I–II.), Nyomok,
Dombok, Rügyek, Szarvasok, Berbécsek, Krónikások, Arák, Fészekrakó, Forrás,
Bacchanália, Földi paradicsom, Ádám és Éva, Díszkert stb.
Szándékosan hagytam az emlékezés végére alkotómunkásságának azt a
részét, mely talán a legnépszerűbbé, mindenki számára ismertté tette. 1972-től
kezdi készíteni azt a 30x40 cm-es plakett sorozatát, melyen a magyar történelem
és kultúra nagyjait örökíti meg, hírességeinknek állít pantheont. Kevesen
lehetnek azok, kik életük során nem találkoztak valahol, egy falon, Gergely
István valamelyik ilyen plakettjével. Egy magára valamit is adó közintézményünk
falain ott kell legyenek a mester plakettjei. Iskolák dísztermeiben,
osztálytermeiben, magyar intézmények, szervezetek, társaságok helyiségeiben s
végtelen sok családi otthonban vannak kiakasztva. Fejedelmeink,
iskolateremtőink, íróink, költőink, tudósaink portréi ezek. Soroljunk fel néhány
nevet, melyek plakettjei például a kolozsvári Báthory Gimnázium dísztermét
díszítik: Jókai Mór, Bethlen Gábor, Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor,
Kelemen Lajos, Ady Endre, Mikes Kelemen, Benedek Elek, Báthory István, Arany
János, Károli Gáspár, Kájoni János, Brassai Sámuel, M. Tótfalusi Kis Miklós,
Szenczi Molnár Albert, Bolyai Farkas, Bod Péter stb.
Lépjünk közelebb s szemléljük meg alaposabban őket. Mindegyik
klasszikus értékű, cizellált, valódi míves munka. A művész négyzet alakú
plakettekre építi fel a portrékat igen vékony rétegben, majd e köré szinte
aureola formában helyezi el a betűket, számokat
(neveket, évszámokat). A legtöbb portré jobboldalas profil, de találkozunk
baloldalassal is. Ritkábban szerepelnek a félprofilok, de néhány szemből
ábrázolt is akad. A portrékat sima, törés nélküli formaépítés jellemzi. Nem
dolgozott vastag rétegekben. A kidomborodó konvex és konkáv felületek között
nincsenek hirtelen átmenetek, hanem finoman hullámzó fény-árnyékok, csillogó
felületek és árnyfoltok. Lényegre törekvő, nagy kompozíciós formákban
gondolkodik, majd ezeken helyezi el a finom, apró részleteket. Erősebb az arcél
vonala, a karakter felépítése, s ebbe életet lehel a modell pszichológiája
által. A fejek formájából adódóan, a kísérő szöveg mértani formába komponálása
is többféle. A leggyakoribb a kör alakú éremforma, de találkozunk ovális vagy
négyzetformával, sőt félkör alakzattal is. Többféle betű és szám karaktert
alkalmaz, de többnyire a klasszikus antikvát választja. Ezek kidolgozása nyomdailag
is tökéletes. Mesterien alkalmazza a leheletfinom fény-árnyék hatásokat.
Portré-plakettjeit általában szürke grafittal egyenletesen patinázta, vagy
meghagyta hófehéren világító gipsz-mivoltukban. Írásomat hadd zárjam Gergely
Istvánhoz fűződő néhány személyes élményemmel. Már megszoktam, hogy évente,
minden március 15-én találkoztunk a volt Biasini-szálló környékén, a Petőfi
emléktábla megkoszorúzásakor. Hogy idén nem volt jelen, az már nagy baj jele
volt. Tavaly, 2007. március 15-én, nemzeti ünnepünkkor ott volt, bottal,
nehezen mozogva, de eljött. Diszkréten a tömeg mögött, a fal mellett állt, még
így is szálfaegyenesen. Kezet ráztunk (én is Pista voltam számára), és volt pár
jó szava számomra.
Akkor kerültünk közelebb egymáshoz, mikor a megüresedett Báthorys
rajztanári állásért vizsgáztam, s a zsűrinek ő is tagja volt. Sikeres vizsgám
után első találkozásunkkor külön gratulált, és negyedszázados korkülönbségünk
ellenére felszólított, hogy tegezzük egymást, mint kollegák. Minden tanév
áprilisában iskolám, névadója tiszteletére, Báthory-napokat szervez. Ilyenkor a
tanév több száz legsikerültebb gyerekrajzából kiállítást rendezünk, s ezt a
következő tanév áprilisában cseréljük le. Amíg tehette, ezeket mindig
megtekintette, és nem maradtak el bátorító szavai sem. Egy ilyen alkalommal,
2001-ben ünnepeltük meg jelenlétében Báthory István büsztjének a leleplezését
iskolánkban. Ez ma is lépcsőfeljárónk egy nagy, tágas alkóvjában van
elhelyezve, s naponta több százan és több alkalommal találják magukat szembe a
nagy fejedelemmel.
2004-ben a Báthory dísztermében kettős ünnepre gyűltünk össze.
Tőkés Elek igazgató leleplezte iskolánk egykori híres növendékének, Pázmány
Péter bíborosnak a Gergely István készítette mellszobrát. Ez ma, Márton Áron
büsztjének társaságában, két oldalról vigyázza dísztermünk színpadát.
Évről évre, júniusban, ballagó diákjaink átvették a Gergely István
által készített Báthory István plaketteket, a Báthory-díjak szimbólumaként, s
csak remélni tudjuk, hogy ez továbbra is így lesz. Szívvel-lélekkel, egész
munkásságával közösségünk szolgálatában állott. Jó humorú, nyílt szívű, igaz
barát volt. A lét törvénye, hogy most már ő is, az általa megmintázott
nagyjaink mellé került, pantheonunk része lett. Emlékezzünk hát, és féltve
őrizzük reánk hagyott kezenyomait, mesteri alkotásait. Fontosabb egyéni
tárlatai: 1974, 1976 – Kolozsvár; 1975 – Szatmárnémeti; 1976 – Bukarest; 1996 –
Csíkszereda stb. Fontosabb csoporttárlatok: 1968-tól Kolozsvári Megyei
Tárlatok; 1972 – Varsó, Leningrád; 1975 – Ravenna; 1976 – Párizs, Köln,
Moszkva; 1980 – Ammán, Irbia, Bagdad; 1981 – Pozsony, Berlin; 1983 – Genf; 1984
– Budapest; 1991 – Stockholm stb. Megjegyzés: A mi, erdélyi Gergely Istvánunk
nem tévesztendő össze a lexikonokban szereplő másik Gergely Istvánnal (Bp.
1930–), aki 1953-ban végzett a Budapesti Iparművészeti Főiskolán, s mint
Munkácsy-díjas belsőépítész főként kiállítás-tervezéssel foglalkozott, s számos
tanulmánya jelent meg a szakirodalomban.