magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Orbán István: A Pantheon-teremtő Gergely István


A kolozsvári Házsongárdi temetőben hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Gergely István szobrászművészt. Elment Gergely Pista, Pityu is – beszélték a városban. De ő mégsem ment el, itt él annyiunk emlékeiben, emlékezetünkben, ott él több száz, több ezer(?) plakettjében, melyek otthonaink, közintézményeink falait díszítik, úgyszintén több köztéri szobrában is, a jelekben, a nyomokban, melyeket maga után hagyott.
   1939. augusztus 14-én született a Csík (ma Hargita) megyei Csíkkozmáson. Édesapja, Gergely Jakab hajógépész, édesanyja Kovács Ilona háztartásbeli volt. Az ifjú Gergely István tehetségét Izsák Márton szobrászművész egyengette a Marosvásárhelyi Képzőművészeti Szakközépiskolában. Innen került a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakára, Vetró Artúr, Kós András és Balaskó Nándor szobrász tanárok keze alá. 1964-ben tanulmányai végeztével a tanügybe kap középiskolai rajztanári kinevezést. Oktató-nevelő munkáját 1990-ben történt nyugdíjaztatásáig lelkiismeretesen ellátja, olyannyira, hogy iskolájában még folyóiratot is szerkesztett.
   A pedagógusi munka mellett megfeszített erővel dolgozik alkotói pályája kiteljesedésén is. 1968-tól tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének. Ugyanebben az évben lengyelországi tanulmányúton vesz részt, hasonló céllal 1971-ben a Német Demokratikus Köztársaságba látogat. 1964-től munkáival rendszeresen részt vesz a megyei tárlatokon, biennálékon és számos más csoporttárlaton. Ugyanakkor több egyéni kiállítása is nyílik. Munkája elismeréseként megrendeléseket is kap köztéri művek készítésére. 1970-ben Florián Milánnal közösen végzik a Kolozsvári Diákház magasdombormű dekorációit. 1971-ben elnyeri a Bukaresti Művelődési Tanács szobrászati díját. Az 1973–74-es évek több székelyföldi megrendelést is hoznak: Alsócsernátonban leleplezik Bod Péter, majd Végh Antal mellszobrait, Sepsiszentgyörgyön Gábor Áron büsztjét. Közben 1974-ben, Kolozsváron neki ítélik oda a Képzőművészeti Szövetség ifjúsági díját. Soroljuk fel még néhány további köztéri alkotását is: Apáczai Csere János egészalakos szobra (1975), Alecu Russo (1974, Bukarest), Nicolae Nancovici (1977, Giurgiu) szobrai. 1979-ben a Bukaresti Képzőművészeti Fesztivál 3. díját nyeri el. A rendszerváltás után készítette egyik legjelentősebb monumentális alkotását, az 1996-ban Nagyváradon leleplezett Lorántffy Zsuzsanna egészalakos bronz szobrát. Eltávozása előtti két nagyobb megrendelését a kolozsvári Báthory Gimnáziumnak készítette: Báthory István fejedelem, lengyel király, iskola- és egyetemalapító mellszobrát (2001), s a dísztermet ékesítő, az iskola egykor híres tanítványát ábrázoló Pázmány Péter büsztjét (20
04). Az 1994-től újjáalakult Barabás Miklós Céhnek is tagja volt. Pályáját a változás után tovább kísérték az elismerések, díjaik, kitüntetések, így 1996-ban neki ítélik az EMKE Szolnay-díját, 2002-ben Fadrusz János emlékéremmel tüntetik ki, s végül 2008-ban, sajnos súlyos betegsége miatt személyesen már nem vehette át a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
   A monumentális alkotások mellett munkásságának jelentős részét képezik kompozíciós plakettjei és dekoratív pannói. A Művelődés folyóirat Galéria rovatában, 1994-ben jelent meg Szatmári László Megtalált emlékeink címen ezek rövid elemzése. Ehhez fűznék néhány további gondolatot. Ezek a plakettek tulajdonképpen szimbólumok, kodifikált jelrendszerek szerinti építkezések, sokszor a láthatatlan láttatása. A nagy végletek – légi felvételek és mikroszkopikus részletek – között száguld a fantáziája, térben és időben. Az univerzum és univerzális leképezései ezek. Amorf és organikus egybekomponálás, pozitív és negatív építkezés, szimmetrikus és aszimmetrikus fejlesztés, tudatos arányok, aránypárok, ritmikus emeletek figyelembevételével. A vízszintes szünetek mellett függőlegesen fejleszt, közben pontoz, szegecsel, „ék-ír”, dúcot metsz, helyenként lezár, de sokszor szabadon hagyja a fantáziánkra a továbbfejlesztést. Kompozíciós plakettjei címeiből is kiderül, hogy ezek egész ciklusokat képeznek: Jelek az idő témára (Reggel, Dél, Este), Várakozók (I–II–III.), Megőrzők (I–II.), Madárballada (I–II.), Leletek (I–II.), Nyomok, Dombok, Rügyek, Szarvasok, Berbécsek, Krónikások, Arák, Fészekrakó, Forrás, Bacchanália, Földi paradicsom, Ádám és Éva, Díszkert stb.
   Szándékosan hagytam az emlékezés végére alkotómunkásságának azt a részét, mely talán a legnépszerűbbé, mindenki számára ismertté tette. 1972-től kezdi készíteni azt a 30x40 cm-es plakett sorozatát, melyen a magyar történelem és kultúra nagyjait örökíti meg, hírességeinknek állít pantheont. Kevesen lehetnek azok, kik életük során nem találkoztak valahol, egy falon, Gergely István valamelyik ilyen plakettjével. Egy magára valamit is adó közintézményünk falain ott kell legyenek a mester plakettjei. Iskolák dísztermeiben, osztálytermeiben, magyar intézmények, szervezetek, társaságok helyiségeiben s végtelen sok családi otthonban vannak kiakasztva. Fejedelmeink, iskolateremtőink, íróink, költőink, tudósaink portréi ezek. Soroljunk fel néhány nevet, melyek plakettjei például a kolozsvári Báthory Gimnázium dísztermét díszítik: Jókai Mór, Bethlen Gábor, Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor, Kelemen Lajos, Ady Endre, Mikes Kelemen, Benedek Elek, Báthory István, Arany János, Károli Gáspár, Kájoni János, Brassai Sámuel, M. Tótfalusi Kis Miklós, Szenczi Molnár Albert, Bolyai Farkas, Bod Péter stb.
   Lépjünk közelebb s szemléljük meg alaposabban őket. Mindegyik klasszikus értékű, cizellált, valódi míves munka. A művész négyzet alakú plakettekre építi fel a portrékat igen vékony rétegben, majd e köré szinte aureola formában
helyezi el a betűket, számokat (neveket, évszámokat). A legtöbb portré jobboldalas profil, de találkozunk baloldalassal is. Ritkábban szerepelnek a félprofilok, de néhány szemből ábrázolt is akad. A portrékat sima, törés nélküli formaépítés jellemzi. Nem dolgozott vastag rétegekben. A kidomborodó konvex és konkáv felületek között nincsenek hirtelen átmenetek, hanem finoman hullámzó fény-árnyékok, csillogó felületek és árnyfoltok. Lényegre törekvő, nagy kompozíciós formákban gondolkodik, majd ezeken helyezi el a finom, apró részleteket. Erősebb az arcél vonala, a karakter felépítése, s ebbe életet lehel a modell pszichológiája által. A fejek formájából adódóan, a kísérő szöveg mértani formába komponálása is többféle. A leggyakoribb a kör alakú éremforma, de találkozunk ovális vagy négyzetformával, sőt félkör alakzattal is. Többféle betű és szám karaktert alkalmaz, de többnyire a klasszikus antikvát választja. Ezek kidolgozása nyomdailag is tökéletes. Mesterien alkalmazza a leheletfinom fény-árnyék hatásokat. Portré-plakettjeit általában szürke grafittal egyenletesen patinázta, vagy meghagyta hófehéren világító gipsz-mivoltukban. Írásomat hadd zárjam Gergely Istvánhoz fűződő néhány személyes élményemmel. Már megszoktam, hogy évente, minden március 15-én találkoztunk a volt Biasini-szálló környékén, a Petőfi emléktábla megkoszorúzásakor. Hogy idén nem volt jelen, az már nagy baj jele volt. Tavaly, 2007. március 15-én, nemzeti ünnepünkkor ott volt, bottal, nehezen mozogva, de eljött. Diszkréten a tömeg mögött, a fal mellett állt, még így is szálfaegyenesen. Kezet ráztunk (én is Pista voltam számára), és volt pár jó szava számomra.
   Akkor kerültünk közelebb egymáshoz, mikor a megüresedett Báthorys rajztanári állásért vizsgáztam, s a zsűrinek ő is tagja volt. Sikeres vizsgám után első találkozásunkkor külön gratulált, és negyedszázados korkülönbségünk ellenére felszólított, hogy tegezzük egymást, mint kollegák. Minden tanév áprilisában iskolám, névadója tiszteletére, Báthory-napokat szervez. Ilyenkor a tanév több száz legsikerültebb gyerekrajzából kiállítást rendezünk, s ezt a következő tanév áprilisában cseréljük le. Amíg tehette, ezeket mindig megtekintette, és nem maradtak el bátorító szavai sem. Egy ilyen alkalommal, 2001-ben ünnepeltük meg jelenlétében Báthory István büsztjének a leleplezését iskolánkban. Ez ma is lépcsőfeljárónk egy nagy, tágas alkóvjában van elhelyezve, s naponta több százan és több alkalommal találják magukat szembe a nagy fejedelemmel.

   2004-ben a Báthory dísztermében kettős ünnepre gyűltünk össze. Tőkés Elek igazgató leleplezte iskolánk egykori híres növendékének, Pázmány Péter bíborosnak a Gergely István készítette mellszobrát. Ez ma, Márton Áron büsztjének társaságában, két oldalról vigyázza dísztermünk színpadát.
   Évről évre, júniusban, ballagó diákjaink átvették a Gergely István által készített Báthory István plaketteket, a Báthory-díjak szimbólumaként, s csak remélni tudjuk, hogy ez továbbra is így lesz. Szívvel-lélekkel, egész munkásságával közösségünk szolgálatában állott. Jó humorú, nyílt szívű, igaz barát volt. A lét törvénye, hogy most már ő is, az általa megmintázott nagyjaink mellé került, pantheonunk része lett. Emlékezzünk hát, és féltve őrizzük reánk hagyott kezenyomait, mesteri alkotásait. Fontosabb egyéni tárlatai: 1974, 1976 – Kolozsvár; 1975 – Szatmárnémeti; 1976 – Bukarest; 1996 – Csíkszereda stb. Fontosabb csoporttárlatok: 1968-tól Kolozsvári Megyei Tárlatok; 1972 – Varsó, Leningrád; 1975 – Ravenna; 1976 – Párizs, Köln, Moszkva; 1980 – Ammán, Irbia, Bagdad; 1981 – Pozsony, Berlin; 1983 – Genf; 1984 – Budapest; 1991 – Stockholm stb. Megjegyzés: A mi, erdélyi Gergely Istvánunk nem tévesztendő össze a lexikonokban szereplő másik Gergely Istvánnal (Bp. 1930–), aki 1953-ban végzett a Budapesti Iparművészeti Főiskolán, s mint Munkácsy-díjas belsőépítész főként kiállítás-tervezéssel foglalkozott, s számos tanulmánya jelent meg a szakirodalomban.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008