|
|||||||||
Bodó Márta:
Katolikus szerzetesrendek az erdélyi nevelésben (17–19. század) (3)
A jezsuiták Erdélyben Jézus Társasága, Inigo Lopez, Loyolai Szent
Ignác rendje elsődleges céljának tartotta, hogy a hitet védje, a hívők lelki
fejlődését szolgálja, ahogy az a rendalkotmányból kiolvasható – erre szolgált
Ignác remek Lelkigyakorlatos könyve (legutóbbi kiadása Bp., 1994). A rend
tagjai a hagyományos fogadalmak mellett (tisztaság, szegénység, engedelmesség)
a pápának, mint az egyetemes egyház fejének, Krisztus földi helytartójának
különleges engedelmességi fogadalmat is tettek. Mivel az új rend születése és
megerősödése a reformáció kibontakozásával, egyre szélesebb körű terjedésével
esett egybe, a 16. században a jezsuiták igen aktívan részt vettek Trento
eredményeinek, szellemének óvásában, őrzésében és terjesztésében. Az oktatásügy
felkarolása bizonyult missziójuk leghatásosabb eszközének: gimnáziumok és
mellettük konviktusok felállításával kezükbe vették a fiatal lelkek formálását,
nevelését, oktatását, s ezzel szinte a jövő került a kezükbe. Első iskolájuk
1548-ban Messinában nyílt, 1549-ben a következő Palermóban, 1551-ben a
Collegium Romanicum, a később Gergely Egyetem néven ismertté lett római
intézmény. Gyorsan terjedt a rend, először Európában,
ahol 1547-ben Spanyolországban jött létre az első rendtartomány, ezt újabb
három követte. Az alapító, Loyolai Ignác 1556. július 31-én halt meg, ekkorra
Európa hét országában voltak kollégiumaik, s a 12 tartomány száz rendházában
kb. ezer rendtag tevékenykedett. Magyarországra az alapító halála után öt évvel
érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek a Jézus Társaság
segítségét kérte a reformáció megfékezésére s a trentói zsinat szellemében
elgondolt restauráció végrehajtására. Terve szerint a magyar egyház
megújításában segédkeztek volna. 1561-ben Nagyszombatban kezdődött a jezsuita
élet magyar földön, itt alakult az első jezsuita rendház. 1566-ban Hernáth
Péter, az egyik első magyar jezsuita lett a nagyszombati kollégium rektora. Ám
1567-ben a kollégium egy tűzvész során leégett, egy hónappal később meghalt a
rektor, így alig hat évvel az alapítás után kellően képzett magyar tagok
hiányában a kollégium meg is szűnt. Csak mintegy húsz év múlva oldódott meg a
magyar fiatalok képzése XIII Gergely segítségével, aki 1580-ban a római
Collegium Germanicummal összevonta a Collegium Hungaricumot többek között
Szántó István tanácsára és kezdeményezésére. A jezsuita rend nagy támogatója Báthory István
erdélyi fejedelem (1571–1586), későbbi lengyel király volt, akinek
kezdeményezésére és nagylelkű támogatásával 1581-ben Kolozsváron jött létre előbb
iskola, majd egyetem. Báthory ugyanis a katolicizmus helyreállítása és megerősítése
sarokpontjának az iskolázás megszervezését tartotta. Az országgyűlés előtt
esküt tett arra, hogy a protestáns többségű Erdélyben nem terjeszti erőszakosan
a katolikus vallást. Cselekedetei: a jezsuiták behozatala, az egyetemalapítás
nem is ezt, hanem a felekezetek közti egyensúly helyreállítását célozta.
Báthory eredeti terve az volt, hogy Nagyszombatból hív jezsuitákat Erdélybe. 1579. október 1-én Lengyelországból érkezett
10 jezsuita Erdélybe, ők állították fel az első jezsuita tanintézeteket
Kolozsmonostoron és Gyulafehérváron. 1579. december 20-án nyitották meg a
kolozsmonostori iskolát, s mellette Antonio Possevino 1582-ben pápai
szemináriumot is alapított. A kolozsvári és gyulafehérvári tanintézetek mellett
Nagyváradon is működött rendház. 1588-ban 35 jezsuita tartózkodott Erdélyben, a
szemináriumban körülbelül 100 fiatalember készült pappá lenni. A Báthory István után következő 17 éves Báthory
Zsigmond (1586–1613), bár jezsuita nevelést kapott, 1588-ban a medgyesi
országgyűlésen a jezsuitákat Erdélyből kitiltó rendeletet hozott. (Ld. A
medgyesi 1588-ki országgyűlésnek a Jézus-társaságiak ellen hozott határozata.
In Veszely Károly, Erdélyi egyháztörténeti adatok. Kolozsvár 1860, I. 190–275.)
Később, 1595 tavaszán Báthory Zsigmond eltörölte ezt a rendeletet. A következőkben
Bocskai István fejedelem (1605–1606) 1606. szeptember 7-én ismét hivatalosan kiűzte
Erdélyből a jezsuitákat. Ugyanakkor nem gördített akadályt a ferencesek
csíksomlyói és székelyudvarhelyi működésének útjába, sőt, a szélsőséges
kálvinistákkal szemben megvédte a katolikusokat. 1614-ben Bethlen Gábor
fejedelem (1613– 1629) újból visszahívta a rendet Gyulafehérvárra és Kolozsmonostorra,
Karánsebesen új rezidenciát engedélyezve nekik. Ezt követően 1615. november
14-én a medgyesi határozat értelmében a jezsuiták újraindították iskoláikat az
említett helyiségekben, de csak 1653-ig maradhattak. Ekkor, II. Rákóczi György
fejedelemsége idején (1648–1660) adták ki az Approbatae Constitutiones nevű
törvénykönyvet (1653), amelyben egyházi ügyeket, fejedelmi és kincstári
ügyeket, a hazafiak ügyeit, valamint a törvénykezés és ediktumok című
fejezeteket tartalmazta. Ez a létező és kialakult állapotokat szentesítette,
többek közt a katolikusokra nézve hátrányos helyzetet is a katolikus püspök
kérdésében és a jezsuiták Erdélyből való kitiltása ügyében. E törvénykönyv
folytatása, az Apafi Mihály fejedelem (1661–1690) korában hozzácsatolt Compillatae
Constitutiones, megismételte ezt a rendeletet. Ugyanakkor a sorozatos kitiltások ellenére a
pápai szemináriumban tanult, onnan kikerült későbbi papok révén a jezsuiták
munkája a továbbiakban is gyümölcsözött, az iskolájukban nevelt papság a
protestáns fejedelmek vezette, katolikus püspök nélküli Erdélyben életben
tartotta a katolikus hitet. Több olyan fiatal lépett be a rendbe, akik a 17.
században jelentős szerepet játszottak a katolikus megújhodásban: elsősorban
Pázmány Péter, de mellette Vásárhelyi Gergely (kb. 1560–1633), Dobokai Sándor
(kb. 1567–1621), Forró György (1571–1641). I. Lipót császár erőfeszítései nyomán a
jezsuiták újra megnyithatták a Báthory által alapított akadémiát
Kolozsmonostoron: 1698. november 17-én, 95 év szünet után, újból taníthattak
szemináriumaikban. Az akkor kezdődött csendesebb időszak 1773-ig tartott, a
rend pápai rendelettel való felszámolásáig. A jezsuiták jelentős szerepe 1595–1606 között
Erdélyben inkább a nép lelki nevelésében nyilvánult meg, mint az iskoláztatás
terén. Erdélyi ittlétük alatt a jezsuiták iskolát működtettek Kolozsmonostoron,
Gyulafehérváron, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen,
Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Temesváron. Az első helyen a
kolozsmonostori iskola állt. Kolozsváron telepedtek meg először, a városon
kívül fekvő egykori bencés apátsági templomot és kolostort kapták meg Báthory
Istvántól. Kolozsváron az 1570-es években a katolikusok kisebbségben éltek, a
várost az erdélyi unitáriusok is szellemi központjuknak tekintették, 1568-tól
itt építették ki teológiai intézetüket. Báthory István, amikor korábbi terveit
már a lengyel trónról valóra váltotta, Kolozsváron a középfokú oktatásnál
magasabb szintű intézményre gondolt. 1579-ben, amikor az első jezsuiták
Kolozsvárra érkeztek, még a már említett városfalakon kívüli egykori bencés
apátsági épületekbe költöztek, de már 1580-ban a városfalakon belülre
költöztek, a Farkas utcába. Az 1581-es alapítólevél, amelyet Báthory István már
mint lengyel király írt alá, akadémia, azaz egy újkori katolikus egyetem
megnyitására vonatkozott. A tanintézmény a gimnáziumi mellett a filozófiai és
teológiai tagozatokkal is rendelkezett, s konviktussal működött, nyitott volt a
más vallásúak előtt is. A gimnázium diákjainak fele protestáns volt. Nagy
kihívást is jelentett a jelentős protestáns többségű Erdélyben a katolikus
iskoláztatást és nevelést képviselni: ezért a jezsuita rend legkiválóbbjait
küldték Erdélybe tanítani, a római, bécsi, krakkói, vilnói, prágai, mantovai,
nápolyi, lyoni, neversi egyetemekről toborozták őket. A későbbi esztergomi
érsek, Pázmány 13 évesen ebben az intézményben tért át a katolikus vallásra,
majd itteni tanulmányai hatására jelentkezett a jezsuita rendbe. Nevelője és
térítője a római Collegium Germanicum végzettje, Szántó (Arator) István volt,
ugyanaz, akinek javaslatára alapította a pápa a Collegium Hungaricumot. A
kolozsvári tanintézmény a Farkas utcában működött ebben az időben, Báthory
István rendelkezésükre bocsátotta az elhagyott ferences kolostort, templomot s
apácazárdát, felszabadította a polgári joghatóság alól, egyenesen a fejedelem
alá rendelve őket. A Farkas utcában lévő telkeken 1580–81-ben Báthory István
fejedelmi udvarának olasz építésze vezetésével kétszintes rendházat s iskolát
emeltek, majd a rendházzal átellenben, az iskola mellett 150 diák számára
bentlakást. A bentlakók ellátásáról a fejedelem s a pápa adománya gondoskodott.
Az akadémia fenntartására a kolozsmonostori birtokon kívül Bács és Jegenye,
valamint Tiburc, Kajántó, Bogártelke is a szerzetesek kezére került ekkor. A
tanmenet terén az akadémia joga a kellően felkészültek számára a baccalaureusi,
magiszteri és doktori fokozatokra való előléptetés, amely olyan jogokkal és
megbecsüléssel jár, mint a hasonló címeket külföldön szerzettek esetében. A kitiltások, városból való elűzés utáni
viszonylagos nyugalom I. Lipót rendeletei nyomán következett, amikor 1693-ban a
jezsuiták megkapták a kolozsvári óvárban levő zárdaépületet, s 1698-ban itt
nyitották meg újra akadémiájukat. 1704-ben a Farkas utca nyugati végén épült
fel az új iskola, 1727-ben ide költöztek át, folytatva a két akadémiai karon is
az oktatást. A kolozsvári jezsuita akadémiának gazdag könyvtára, nyomdája,
papírmalma, gyógyszertára és csillagdája is volt, ez utóbbiban tevékenykedett az
egy ideig itt tanító, később világhírre szert tett csillagász, Hell Miksa.
Tanított itt a költő jezsuita Baróti Szabó Dávid is. Gyulafehérváron a jezsuiták először
lelkipásztori tevékenységet folytattak, csak később nyitottak iskolát 1583-ban,
kezdetben tizenegy diákkal, köztük volt a jövendőbeli fejedelem, Zsigmond is.
Az újonnan nyílt intézet a város tanügyi (köz)szükségletét elégítette ki, erre
bizonyságul szolgál az a tény, hogy két évi tevékenysége során a diákok száma
százra nőtt. A gyulafehérvári kollégium nem volt a szó szoros értelemben vett
teológiai intézet, de a végzősök közül sokan választották a papi pályát.
Báthory vetette meg a kollégium anyagi alapját, gondját viselve már 1585.
augusztus 14-én kelt alapítólevelében. A rendnek 1615-ben sikerült ismét kollégiumot
indítani Nagyszombatban, amelyet a kolozsvári jezsuita iskolában tanult, ott
protestánsból katolikussá lett Pázmány Péter már esztergomi érsek korában
1635-ben emelt egyetemi rangra. A jezsuita rendet 1773-ban XIV. Kelemen pápa Dominus ac Redemptor kezdetű brévéjével feloszlatta. Ekkor Magyarországon és Erdélyben 18 kollégiumban 20 kisebb rendházban és 11 missziós állomáson mintegy 900 rendtag működött. A rend működését VII. Piusz pápa 1814-ben engedélyezte újra, helyreállítva a Jézus Társaságot Sollicitudo omnium Ecclesiarum kezdetű rendelkezésével. Ám a betiltás éveinek hátrányát Erdélyben – a korábbi hatékonysághoz és virágzáshoz képest – nem sikerült ledolgozniuk, így különösen az iskolai nevelés terén tevékenységük nem tudott sikert hozni, így témánk szempontjából tevékenységük már érdektelen. vissza a kiadáshoz minden cikke ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke |
|||||||||
|