Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bodó Márta: Katolikus szerzetesrendek az erdélyi nevelésben (17–19. század) (3)


A jezsuiták Erdélyben

Jézus Társasága, Inigo Lopez, Loyolai Szent Ignác rendje elsődleges céljának tartotta, hogy a hitet védje, a hívők lelki fejlődését szolgálja, ahogy az a rendalkotmányból kiolvasható – erre szolgált Ignác remek Lelkigyakorlatos könyve (legutóbbi kiadása Bp., 1994). A rend tagjai a hagyományos fogadalmak mellett (tisztaság, szegénység, engedelmesség) a pápának, mint az egyetemes egyház fejének, Krisztus földi helytartójának különleges engedelmességi fogadalmat is tettek. Mivel az új rend születése és megerősödése a reformáció kibontakozásával, egyre szélesebb körű terjedésével esett egybe, a 16. században a jezsuiták igen aktívan részt vettek Trento eredményeinek, szellemének óvásában, őrzésében és terjesztésében. Az oktatásügy felkarolása bizonyult missziójuk leghatásosabb eszközének: gimnáziumok és mellettük konviktusok felállításával kezükbe vették a fiatal lelkek formálását, nevelését, oktatását, s ezzel szinte a jövő került a kezükbe. Első iskolájuk 1548-ban Messinában nyílt, 1549-ben a következő Palermóban, 1551-ben a Collegium Romanicum, a később Gergely Egyetem néven ismertté lett római intézmény.

Gyorsan terjedt a rend, először Európában, ahol 1547-ben Spanyolországban jött létre az első rendtartomány, ezt újabb három követte. Az alapító, Loyolai Ignác 1556. július 31-én halt meg, ekkorra Európa hét országában voltak kollégiumaik, s a 12 tartomány száz rendházában kb. ezer rendtag tevékenykedett. Magyarországra az alapító halála után öt évvel érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek a Jézus Társaság segítségét kérte a reformáció megfékezésére s a trentói zsinat szellemében elgondolt restauráció végrehajtására. Terve szerint a magyar egyház megújításában segédkeztek volna. 1561-ben Nagyszombatban kezdődött a jezsuita élet magyar földön, itt alakult az első jezsuita rendház. 1566-ban Hernáth Péter, az egyik első magyar jezsuita lett a nagyszombati kollégium rektora. Ám 1567-ben a kollégium egy tűzvész során leégett, egy hónappal később meghalt a rektor, így alig hat évvel az alapítás után kellően képzett magyar tagok hiányában a kollégium meg is szűnt. Csak mintegy húsz év múlva oldódott meg a magyar fiatalok képzése XIII Gergely segítségével, aki 1580-ban a római Collegium Germanicummal összevonta a Collegium Hungaricumot többek között Szántó István tanácsára és kezdeményezésére.

A jezsuita rend nagy támogatója Báthory István erdélyi fejedelem (1571–1586), későbbi lengyel király volt, akinek kezdeményezésére és nagylelkű támogatásával 1581-ben Kolozsváron jött létre előbb iskola, majd egyetem. Báthory ugyanis a katolicizmus helyreállítása és megerősítése sarokpontjának az iskolázás megszervezését tartotta. Az országgyűlés előtt esküt tett arra, hogy a protestáns többségű Erdélyben nem terjeszti erőszakosan a katolikus vallást. Cselekedetei: a jezsuiták behozatala, az egyetemalapítás nem is ezt, hanem a felekezetek közti egyensúly helyreállítását célozta. Báthory eredeti terve az volt, hogy Nagyszombatból hív jezsuitákat Erdélybe.

1579. október 1-én Lengyelországból érkezett 10 jezsuita Erdélybe, ők állították fel az első jezsuita tanintézeteket Kolozsmonostoron és Gyulafehérváron. 1579. december 20-án nyitották meg a kolozsmonostori iskolát, s mellette Antonio Possevino 1582-ben pápai szemináriumot is alapított. A kolozsvári és gyulafehérvári tanintézetek mellett Nagyváradon is működött rendház. 1588-ban 35 jezsuita tartózkodott Erdélyben, a szemináriumban körülbelül 100 fiatalember készült pappá lenni.

A Báthory István után következő 17 éves Báthory Zsigmond (1586–1613), bár jezsuita nevelést kapott, 1588-ban a medgyesi országgyűlésen a jezsuitákat Erdélyből kitiltó rendeletet hozott. (Ld. A medgyesi 1588-ki országgyűlésnek a Jézus-társaságiak ellen hozott határozata. In Veszely Károly, Erdélyi egyháztörténeti adatok. Kolozsvár 1860, I. 190–275.) Később, 1595 tavaszán Báthory Zsigmond eltörölte ezt a rendeletet. A következőkben Bocskai István fejedelem (1605–1606) 1606. szeptember 7-én ismét hivatalosan kiűzte Erdélyből a jezsuitákat. Ugyanakkor nem gördített akadályt a ferencesek csíksomlyói és székelyudvarhelyi működésének útjába, sőt, a szélsőséges kálvinistákkal szemben megvédte a katolikusokat. 1614-ben Bethlen Gábor fejedelem (1613– 1629) újból visszahívta a rendet Gyulafehérvárra és Kolozsmonostorra, Karánsebesen új rezidenciát engedélyezve nekik. Ezt követően 1615. november 14-én a medgyesi határozat értelmében a jezsuiták újraindították iskoláikat az említett helyiségekben, de csak 1653-ig maradhattak. Ekkor, II. Rákóczi György fejedelemsége idején (1648–1660) adták ki az Approbatae Constitutiones nevű törvénykönyvet (1653), amelyben egyházi ügyeket, fejedelmi és kincstári ügyeket, a hazafiak ügyeit, valamint a törvénykezés és ediktumok című fejezeteket tartalmazta. Ez a létező és kialakult állapotokat szentesítette, többek közt a katolikusokra nézve hátrányos helyzetet is a katolikus püspök kérdésében és a jezsuiták Erdélyből való kitiltása ügyében. E törvénykönyv folytatása, az Apafi Mihály fejedelem (1661–1690) korában hozzácsatolt Compillatae Constitutiones, megismételte ezt a rendeletet.

Ugyanakkor a sorozatos kitiltások ellenére a pápai szemináriumban tanult, onnan kikerült későbbi papok révén a jezsuiták munkája a továbbiakban is gyümölcsözött, az iskolájukban nevelt papság a protestáns fejedelmek vezette, katolikus püspök nélküli Erdélyben életben tartotta a katolikus hitet. Több olyan fiatal lépett be a rendbe, akik a 17. században jelentős szerepet játszottak a katolikus megújhodásban: elsősorban Pázmány Péter, de mellette Vásárhelyi Gergely (kb. 1560–1633), Dobokai Sándor (kb. 1567–1621), Forró György (1571–1641).

I. Lipót császár erőfeszítései nyomán a jezsuiták újra megnyithatták a Báthory által alapított akadémiát Kolozsmonostoron: 1698. november 17-én, 95 év szünet után, újból taníthattak szemináriumaikban. Az akkor kezdődött csendesebb időszak 1773-ig tartott, a rend pápai rendelettel való felszámolásáig.

A jezsuiták jelentős szerepe 1595–1606 között Erdélyben inkább a nép lelki nevelésében nyilvánult meg, mint az iskoláztatás terén. Erdélyi ittlétük alatt a jezsuiták iskolát működtettek Kolozsmonostoron, Gyulafehérváron, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Temesváron. Az első helyen a kolozsmonostori iskola állt. Kolozsváron telepedtek meg először, a városon kívül fekvő egykori bencés apátsági templomot és kolostort kapták meg Báthory Istvántól. Kolozsváron az 1570-es években a katolikusok kisebbségben éltek, a várost az erdélyi unitáriusok is szellemi központjuknak tekintették, 1568-tól itt építették ki teológiai intézetüket. Báthory István, amikor korábbi terveit már a lengyel trónról valóra váltotta, Kolozsváron a középfokú oktatásnál magasabb szintű intézményre gondolt. 1579-ben, amikor az első jezsuiták Kolozsvárra érkeztek, még a már említett városfalakon kívüli egykori bencés apátsági épületekbe költöztek, de már 1580-ban a városfalakon belülre költöztek, a Farkas utcába. Az 1581-es alapítólevél, amelyet Báthory István már mint lengyel király írt alá, akadémia, azaz egy újkori katolikus egyetem megnyitására vonatkozott. A tanintézmény a gimnáziumi mellett a filozófiai és teológiai tagozatokkal is rendelkezett, s konviktussal működött, nyitott volt a más vallásúak előtt is. A gimnázium diákjainak fele protestáns volt. Nagy kihívást is jelentett a jelentős protestáns többségű Erdélyben a katolikus iskoláztatást és nevelést képviselni: ezért a jezsuita rend legkiválóbbjait küldték Erdélybe tanítani, a római, bécsi, krakkói, vilnói, prágai, mantovai, nápolyi, lyoni, neversi egyetemekről toborozták őket. A későbbi esztergomi érsek, Pázmány 13 évesen ebben az intézményben tért át a katolikus vallásra, majd itteni tanulmányai hatására jelentkezett a jezsuita rendbe. Nevelője és térítője a római Collegium Germanicum végzettje, Szántó (Arator) István volt, ugyanaz, akinek javaslatára alapította a pápa a Collegium Hungaricumot. A kolozsvári tanintézmény a Farkas utcában működött ebben az időben, Báthory István rendelkezésükre bocsátotta az elhagyott ferences kolostort, templomot s apácazárdát, felszabadította a polgári joghatóság alól, egyenesen a fejedelem alá rendelve őket. A Farkas utcában lévő telkeken 1580–81-ben Báthory István fejedelmi udvarának olasz építésze vezetésével kétszintes rendházat s iskolát emeltek, majd a rendházzal átellenben, az iskola mellett 150 diák számára bentlakást. A bentlakók ellátásáról a fejedelem s a pápa adománya gondoskodott. Az akadémia fenntartására a kolozsmonostori birtokon kívül Bács és Jegenye, valamint Tiburc, Kajántó, Bogártelke is a szerzetesek kezére került ekkor. A tanmenet terén az akadémia joga a kellően felkészültek számára a baccalaureusi, magiszteri és doktori fokozatokra való előléptetés, amely olyan jogokkal és megbecsüléssel jár, mint a hasonló címeket külföldön szerzettek esetében.

A kitiltások, városból való elűzés utáni viszonylagos nyugalom I. Lipót rendeletei nyomán következett, amikor 1693-ban a jezsuiták megkapták a kolozsvári óvárban levő zárdaépületet, s 1698-ban itt nyitották meg újra akadémiájukat. 1704-ben a Farkas utca nyugati végén épült fel az új iskola, 1727-ben ide költöztek át, folytatva a két akadémiai karon is az oktatást. A kolozsvári jezsuita akadémiának gazdag könyvtára, nyomdája, papírmalma, gyógyszertára és csillagdája is volt, ez utóbbiban tevékenykedett az egy ideig itt tanító, később világhírre szert tett csillagász, Hell Miksa. Tanított itt a költő jezsuita Baróti Szabó Dávid is.

Gyulafehérváron a jezsuiták először lelkipásztori tevékenységet folytattak, csak később nyitottak iskolát 1583-ban, kezdetben tizenegy diákkal, köztük volt a jövendőbeli fejedelem, Zsigmond is. Az újonnan nyílt intézet a város tanügyi (köz)szükségletét elégítette ki, erre bizonyságul szolgál az a tény, hogy két évi tevékenysége során a diákok száma százra nőtt. A gyulafehérvári kollégium nem volt a szó szoros értelemben vett teológiai intézet, de a végzősök közül sokan választották a papi pályát. Báthory vetette meg a kollégium anyagi alapját, gondját viselve már 1585. augusztus 14-én kelt alapítólevelében.

A rendnek 1615-ben sikerült ismét kollégiumot indítani Nagyszombatban, amelyet a kolozsvári jezsuita iskolában tanult, ott protestánsból katolikussá lett Pázmány Péter már esztergomi érsek korában 1635-ben emelt egyetemi rangra.

A jezsuita rendet 1773-ban XIV. Kelemen pápa Dominus ac Redemptor kezdetű brévéjével feloszlatta. Ekkor Magyarországon és Erdélyben 18 kollégiumban 20 kisebb rendházban és 11 missziós állomáson mintegy 900 rendtag működött. A rend működését VII. Piusz pápa 1814-ben engedélyezte újra, helyreállítva a Jézus Társaságot Sollicitudo omnium Ecclesiarum kezdetű rendelkezésével. Ám a betiltás éveinek hátrányát Erdélyben – a korábbi hatékonysághoz és virágzáshoz képest – nem sikerült ledolgozniuk, így különösen az iskolai nevelés terén tevékenységük nem tudott sikert hozni, így témánk szempontjából tevékenységük már érdektelen.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008