Művelődés

Föl­des György tör­té­nész, aki a Po­li­ti­ka­tu­do­má­nyok In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­ja leg­újabb köny­vé­ben (Ma­­­gyar­or­szág, Ro­má­nia és a nem­ze­ti kér­dés 1956–1989) a kö­zel­múlt ta­lán egyik leg­fon­to­sabb kor­sza­kát elem­zi a két or­szág éle­té­ben. A könyv bo­rí­tó­lap­ján egy fe­ke­te-fe­hér kép van, me­lyet Rédei Fe­renc fo­to­ri­por­ter ké­szí­tett a Var­sói Szerződés tag­ál­la­ma­i­nak Bu­da­pes­ten meg­tar­tott csúcs­ta­lál­ko­zó­ján, 1986. jú­ni­us 10–11. A ké­pen Ceauşescu, Ká­dár, Ja­ru­zelski, Gor­ba­csov (hát­tal) és Honecker. Min­dent el­mond a köz­tük levő kap­cso­lat­ról, amit kép­ben ki le­het fe­jez­ni. A könyv 562 ol­da­lon nyolc fe­je­zet­ben tár­gyal­ja en­nek a 33 év­nek az ese­mény­so­ro­za­ta­it, a két or­szág szem­pont­já­ból.

A könyv bevezetőjében a szerző né­hány mód­szer­ta­ni kér­dést tisz­táz. Mint pél­dá­ul: „ez a könyv nem vál­lal­ja Ma­gyar­or­szág és Ro­má­nia tel­jes gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis, po­li­ti­kai, kap­cso­la­ta­i­nak be­mu­ta­tá­sát”. Ebből a szem­pont­ból elsősorban az or­szág sze­replő, még­hoz­zá ab­ban a for­má­ban, ahol hol, mint nem­zet, hol, mint ál­lam, hol, mint po­li­ti­kai szel­le­mi elit, hol mint tár­sa­da­lom, a tör­té­net töb­bi szereplője előtt meg­je­le­nik.

A ki­sebb­ség­tör­té­nel­mi kér­dés ta­nul­má­nyo­zá­sa­kor kap­cso­lat tör­té­ne­ti szem­pon­tot al­kal­maz, il­let­ve a kap­cso­lat­tör­té­ne­tet, nem­ze­ti, nem­ze­ti­sé­gi szem­pont­ból elem­zi. A ku­ta­tó ren­del­ke­zé­sé­re ál­lot­tak a ma­gyar for­rá­sok, me­lyek ki­e­gé­szül­tek ro­má­ni­ai ma­gyar le­vél­tár köny­vé­sze­ti anya­gá­val, va­la­mint nem­zet­kö­zi saj­tó­anyag­gal és a kül­ügyi ira­tok át­te­kin­té­sé­vel. A könyv főszereplői: Ma­gyar­or­szág, Ro­má­nia, a ma­gyar köz­vé­le­mény, a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság, Ke­let és Nyu­gat, a Szov­jet­unió, és az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok szö­vet­sé­gi rend­sze­rei.

Két or­szág, két nem­zet­épí­té­si stra­té­gia 1957–1964 kö­zött cí­mű fe­je­zet­ben elem­zi a két or­szág hely­ze­té­ben levő gaz­da­sá­gi kü­lönb­sé­ge­ket, a vezető sze­mé­lyek köz­ti el­té­ré­se­ket. A ro­mán po­li­ti­ka a kí­nál­ko­zó kül­po­li­ti­kai lehetőségeket ki­hasz­nál­ta, nemzetegye­sí­tő sze­re­pét ki­hang­sú­lyoz­ta a párt prog­ram­já­ban. A kor­mány­ra kerülő pár­tok ma­ga­tar­tá­su­kat, stra­té­gi­á­ju­kat a nem­zet min­den­ko­ri ér­de­ke­i­nek megfelelően a vál­to­zó kö­rül­mé­nyek­hez iga­zí­tot­ták. Már 1957– 1958-ban jelentős kü­lönb­sé­gek vol­tak a két or­szág hely­ze­té­ben. Föl­des meg­fo­gal­ma­zá­sá­ban: „Ma­gyar­or­szág egy időre a vi­lág­po­li­ti­ka fó­ku­szá­ba ke­rült, sú­lyo­san csök­kent az or­szág vezetőinek presz­tí­zse, nem csak Nyu­ga­ton, ha­nem Ke­le­ten is. Előbb a ka­to­nai in­ter­ven­ció, majd a szov­jet csa­pa­tok be­ren­dez­ke­dé­se tet­te egy­ér­tel­mű­vé az or­szág függő hely­ze­tét.” Össze­ha­son­lít­ja a két or­szág gaz­da­sá­gi szer­ke­ze­tét, ele­mez­ve a kü­lönb­sé­ge­ket. Sze­rin­te Ma­gyar­or­szág gaz­da­sá­gi­lag fej­let­tebb volt, mint Ro­má­nia. Nyi­tot­tabb szer­ke­ze­tű, vi­szont gyen­gébb nyers­anyag és ener­gia bá­zis­sal ren­del­ke­zett. Ezért in­kább rá­szo­rult a kül­ke­res­ke­de­lem­re és együtt­mű­kö­dés­re. Ez­zel szem­ben Ro­má­nia gaz­da­sá­gi szer­ke­ze­te ha­son­lí­tott a Szov­jet­hez. Ro­má­nia gaz­da­sá­gi vezetői at­tól fél­tek, hogy ne ma­rad­ja­nak nyers­anyag be­szál­lí­tói sze­rep­ben. A két or­szág­nak azo­nos volt a külső kör­nye­ze­tük. Kér­dés: ho­gyan ala­kult a két or­szág­nak egy­más­hoz va­ló vi­szo­nya. A vi­szony ala­ku­lá­sá­ban meg­ha­tá­ro­zó sze­rep­hez ju­tot­tak az eltérő nem­zet­épí­té­si stra­­té­gi­á­ban a kül­po­li­ti­kai dokt­rí­nák. A ma­gyar párt­ve­ze­tés a nemzetépítő dokt­rí­ná­ja és kül­po­li­ti­kai stra­té­gi­á­ja, az 1956. ok­tó­be­ri fel­ke­lés oka­i­nak és kö­vet­kez­mé­nye­i­nek elem­zé­sé­nél le­ra­gadt, mely­nek lé­nye­ge sztá­li­niz­mus nél­kül, de együtt a Szov­jet­uni­ó­val. Az or­szá­got vezető po­li­ti­ku­sok leg­ke­vés­bé sem gon­dol­tak a nem­zet egye­sí­té­sén. Ezt a tör­té­ne­lem­re, a szo­ci­a­liz­mus­ra és az in­ter­na­ci­o­na­liz­mus­ra bíz­ták.

A ma­gyar és ro­mán po­li­ti­ku­sok eltérően ér­tel­mez­ték a füg­get­len­sé­get és a na­ci­o­na­liz­must. A ma­gyar párt­nak ki kel­lett kü­szö­böl­nie a füg­get­len­ség igé­nyét, a nem­ze­ti sé­rel­mek em­le­ge­té­sét, a na­ci­o­na­liz­must, ide ért­ve a nem­ze­ti kom­mu­niz­must is, mind bel-, mind kül­po­li­ti­ká­já­ból (30. l.) Ez­zel szem­ben 1956 után a ro­mán párt kom­mu­nis­ta po­li­ti­ká­ját job­ban át­ha­tot­ta a füg­get­len­ség. Ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a ro­mán gaz­da­ság ke­vés ki­ak­náz­ha­tó kom­pa­ra­tív előnnyel ren­del­ke­zett a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­kal fenn­ál­ló kap­cso­la­tá­ban. A hat­va­nas évektől a ro­mán po­li­ti­ká­ban egy­re na­gyobb sze­re­pet ját­szott a gaz­da­sá­gi mo­der­ni­zá­ció és füg­get­len­ség össze­kap­cso­lá­sa. A nem­zet épí­té­sek fon­tos sze­re­pe volt a tör­té­nel­mi szfé­ra konst­ru­á­lá­sa. A nemzetépítő stra­té­gia ré­szé­vé vált a ha­tá­rok megkérdőjelezhetetlenségének el­éré­se. Kez­det­ben a ro­mán na­ci­o­na­liz­must rej­tet­ték. 1970-es évektől nem volt szük­ség kor­lá­to­zás­ra. A gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek meg­je­le­né­se­kor jól be­vált mód­szer volt a nem­ze­ti ér­zel­mek túl­fű­té­se.

A ma­gyar kom­mu­nis­ták so­ha nem nyúl­tak a na­ci­o­na­liz­mus fegy­ve­ré­hez, még a gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek meg­sza­po­ro­dá­sai ide­jén sem. A MSZMP kezdetektől fog­va igye­ke­zett el­szi­ge­tel­ni a nem­ze­ti ér­zel­met és a na­ci­o­na­liz­must. Ká­dár­ék azért vív­ták a har­cot, hogy meg­tisz­tít­sák a ma­gyar nem­ze­ti tu­da­tot az úgy­ne­ve­zett ter­hes örökségtől, a na­ci­o­na­liz­mus­tól. Nem en­ge­dik meg még egy­szer, hogy a nem­ze­ti kér­dést a nem­ze­ti ér­zel­me­ket bár­ki esz­köz­ként hasz­nál­has­sa, ve­lük szem­ben (48. l.)

A nem­ze­ti és nem­ze­ti­sé­gi kér­dést különböző ké­pen ér­tel­mez­ték. A ma­gyar po­li­ti­ku­sok szá­má­ra, a nem­ze­ti kér­dés hosszú ide­ig bel­ügy­nek minősült. Ér­de­kes vé­gig­kö­vet­ni a két párt ál­lás­pont­já­nak ala­ku­lá­sát, a nem­ze­ti kér­dés­sel kap­cso­lat­ban. Ho­gyan mó­do­sult különböző tör­té­nel­mi hely­ze­tek­ben. A nyílt kül­po­li­ti­kai konf­lik­tus – a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság hely­ze­te bel­po­li­ti­kai kér­dés­sé vá­lik cí­mű fe­je­zet­ben. Ká­dár­ék a nem­ze­ti kér­dést a kul­tu­rá­lis együtt­mű­kö­dés­sel, az uta­zá­si ne­héz­sé­gek­kel együtt tag­lal­ták. A ro­mán vezetők sze­rint vi­szont egy párt­nak sincs jo­ga a má­sik párt bel­ügyé­be be­avat­koz­ni.

Egy má­sik fe­je­zet­ben ki­hang­sú­lyoz­za, hogy 68 után a MSZMP stra­té­gi­át dol­go­zott ki a nem­ze­ti kér­dés ke­ze­lé­sé­re. Ez­után fo­ko­za­to­san megerősödtek azok a ten­den­ci­ák, me­lyek elsősorban azt bi­zo­nyí­tot­ták, hogy a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság hely­ze­te a 70 évek végétől a 80-as évek vé­gé­ig ho­mo­ge­ni­zá­ló­dá­si po­li­ti­ka kö­vet­kez­té­ben, fo­ko­za­to­san rom­lott. Ma­gya­ror­szá­gon az ér­tel­mi­ség ja­va en­nek ér­de­ké­ben fel­emel­te sza­vát.

Időközben a 80-as évek közepétől meg­vál­to­zott a ma­gyar kor­mány ál­lás­pont­ja a nem­ze­ti ki­sebb­ség­gel kap­cso­lat­ban. Ká­dár sza­bad ke­zet adott a dip­lo­má­ci­á­nak.

Az egy­sé­ges nem­zet­ál­lam – kultúrnemzet cí­mű fe­je­zet­ben is­mer­te­ti an­nak a rá­dió­mű­sor­nak a té­má­ját mely­ben Szű­rös Má­tyás egy­ér­tel­mű­en ki­fej­ti, hogy a ha­tá­ro­kon kí­vül élő ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek, főleg a Kár­pát-me­den­cé­ben élő ma­gyar­ság, a ma­gyar nem­zet ré­sze. Meg­is­mé­tel­te, azt a ma­gyar ál­lás­pon­tot, mely sze­rint a kol­lek­tív jo­gok, a művelődés, a nyelv­hasz­ná­lat, a kap­cso­lat­tar­tás az anya­or­szág­gal, a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés ré­sze. Szokai Im­re és Ta­baj­di Csa­ba azt tisz­táz­ta, hogy a ma­gyar po­li­ti­ká­nak vi­lá­gos nem­zet­fo­ga­lom­ra van szük­sé­ge. Sze­rin­tük kor­sze­rű nem­zet­tu­dat ki­ala­kí­tá­sa jó­zan tör­té­nel­mi szem­be­né­zést kö­ve­tel. Fel­té­te­le­zi a sok­szí­nű­ség el­fo­ga­dá­sát, kettős kötő­dések irán­ti tü­rel­met és meg­ér­tést. A szerző sze­rint a ho­mo­ge­ni­zá­ló­dá­si po­li­ti­ka, az erőszakos be­avat­ko­zá­si po­li­ti­ka tart­ha­tat­lan (398– 399. l.) A nem­ze­ti­sé­gi kér­dés csak annyi­ban bel­ügy amennyi­ben a meg­ol­dás felelőssége azé az or­szá­gé, ahol a nem­ze­ti­sé­gek él­nek. A 70-es – 80-as évek­ben a ma­gyar po­li­ti­ka kibővítette az esz­mei ide­o­ló­gia fegy­ver­tá­rát, és a hi­va­ta­los Ma­gyar­or­szág a nem­zet ré­szé­vé nyil­vá­ní­tot­ta a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­sá­got. A meg­vál­to­zott ma­gyar alap­ál­lás a 80-as évek vé­gé­re ez új hely­ze­tet te­rem­tett Bu­ka­rest és Bu­da­pest kö­zött. Az egy­sé­ges nem­zet­ál­lam ide­o­ló­gia a ho­mo­gén nem­zet meg­te­rem­té­sét cél­zó cse­lek­vés vég­re iga­zi el­len­fe­let ka­pott a kettős iden­ti­tás lé­té­re építő kul­túr­nemzet fel­fo­gás­ban (400. l.) A 80-as évek közepétől Ma­gyar­or­szág ke­zé­be vet­te a kez­de­mé­nye­zést, nem hagy­ta szó nél­kül a ro­má­ni­ai tör­té­né­se­ket. Előbb in­di­rekt, majd később köz­vet­le­nül nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kon, fel­lé­pett a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok ér­de­ké­ben. A 399. la­pon a következőket mond­ja: „A hi­va­ta­los ma­gyar nem­zet­fel­fo­gás és az 1960-as évek védekező jel­le­gű­ek vol­tak. Ka­rak­te­rét a na­ci­o­na­lis­ta fé­le­lem ha­tá­roz­ta meg. A következő két év­ti­zed­ben a szem­be­né­zés a be­fo­ga­dás volt a meg­ha­tá­ro­zó. Új­ra­é­ledt a nem­ze­ti büsz­ke­ség. Tu­dó­sok, po­li­ti­ku­sok új­ra­al­kot­ták a nem­zet fo­gal­mát. A 70-es 80-as évek­ben a ma­gyar po­li­ti­ka kibővítette esz­mei fegy­ver­tá­rát. Az át­gon­dolt stra­té­gia kö­vet­kez­té­ben a hi­va­ta­los Ma­gyar­or­szág a nem­zet ré­szé­nek nyil­vá­ní­tot­ta a ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kat.

A le­ír­tak jobb meg­ér­té­se ér­de­ké­ben a könyv befejező fejezetéből idéz­nék (1989; A két­fé­le rend­szer­vál­tás és a két nem­zet): „Ro­má­ni­á­ban 1989 de­cem­be­ré­ben a meg­dön­tött dik­ta­tú­ra he­lyén születő de­mok­rá­cia lehetőséget adott ar­ra, hogy a ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség po­li­ti­kai kö­zös­ség­ként vi­sel­ked­hes­sen, és mint ilyen ar­ti­ku­lál­has­sa ér­de­ke­it. 1989 vé­gén Ma­gyar­or­szág fel­lé­pé­se meg­nyug­tat­hat­ta a ro­mán köz­vé­le­ményt: nem lesz re­váns, nem lesz re­ví­zió. A ma­gyar ki­sebb­ség nem az or­szá­gon, a ro­mán ál­la­mon kí­vül, ha­nem azon be­lül akar ma­gá­nak mél­tó he­lyet. A rend­szer­vál­tás, a geo­po­li­ti­kai kör­nye­zet meg­vál­to­zá­sa új lehetőséget adott a két or­szág ve­ze­té­sé­nek egy­más meg­ér­té­sé­re, egy­más szem­pont­ja­i­nak mér­le­ge­lé­sé­re.

A ma­gyar és ro­mán tár­sa­da­lom előtt új kér­dé­sek so­ka­sá­ga várt meg­vá­la­szo­lás­ra, me­lyek kö­zül az egyik: ho­gyan kép­ze­lik, mint nem­zet a jövőjüket. Az ezek­re a kér­dé­sek­re adott vá­la­szok­tól füg­gött, mi­ként akar­ják ala­kí­ta­ni egy­más­hoz fűződő vi­szo­nyu­kat. Meg­bé­ké­lés? A kettős kötődés el­fo­ga­dá­sa? A nem­ze­ti ön­ren­del­ke­zés lehetővé té­te­le? Szö­vet­ség? Egy­más se­gí­té­se? Ver­seny?

Az új kor­szak­ban ilyen és eh­hez ha­son­ló prob­lé­mák­ra kel­lett és kell ke­res­ni­ük a vá­laszt az új po­li­ti­kai elit­nek és a nép­nek.”