Művelődés

A Csí­ki-me­den­ce a Ke­le­ti Kár­pá­tok dé­li ré­szé­ben he­lyez­ke­dik el, a Har­gi­ta és a Csí­ki-ha­va­sok kö­zött. Észak­ról a Gyergyói-havasok, délről a Bodoki-hegy­ség ha­tá­rol­ja.

Eb­ben a tér­ség­ben több száz gyógy­víz­for­rás ta­lál­ha­tó. A va­la­mi­ko­ri öre­gek azt mond­ják, hogy szin­te nem is volt olyan fa­lu, te­le­pü­lés, mely­nek ha­tá­rá­ban ne lett vol­na egy gyógy­víz­for­rás. Má­ra ezek­nek a for­rá­sok­nak egy ré­sze ki­apadt, feltöltődött. De még min­dig van­nak olya­nok, ame­lyek az ar­ra szo­ru­lók gyógy­ulá­sát se­gí­tik, az ar­ra já­rók, tu­ris­ták pi­he­né­sét biz­to­sít­ják.  Ezek­nek a fürdőknek egy ré­sze már a ré­geb­bi időkben ki volt épít­ve, csak saj­nos olyan anya­gok fel­hasz­ná­lá­sá­val, mint a be­ton. Az idő fo­lya­mán ezek a már amúgy is ron­da lé­te­sít­mé­nyek tönk­re­men­tek, le­rob­ban­tak és tel­je­sen hasz­nál­ha­tat­lan­ná vál­tak. Ezek­nek a hasz­nál­ha­tat­lan vagy még ki nem épí­tett fürdőknek egy ré­szét egy pár be­fo­lyá­sos cég, ki­sebb cé­gek hoz­zá­já­ru­lá­sá­val, ka­lá­ká­ban fel­újí­tot­ta. Ez a ka­lá­ka moz­ga­lom tel­je­sen ön­kén­tes, ter­mé­szet­ba­rát em­be­rek áll­nak össze, akik ter­mé­sze­tes anya­gok fel­hasz­ná­lá­sá­val épí­tik új­já eze­ket a gyógy­für­dő­ket.

A ter­mé­sze­tes anya­gok megőrzik a táj szép­sé­gét, ener­gi­á­ját. Az épít­ke­zés so­rán sem­mi­kép­pen sem hasz­nál­nak be­tont, he­lyet­te in­kább ter­mé­sze­tes kö­vet épí­te­nek be. A fa igen fon­tos alap­anyag, szin­te min­den ab­ból ké­szül.

Néz­zük meg, mit ho­gyan is ké­szí­te­nek. Sze­rin­tünk egy fürdő leg­fon­to­sabb ré­sze a me­den­ce. Ez­zel van a ka­lá­ka fo­lya­mán a leg­több mun­ka. Először ki­mé­lyí­tik a for­rást, ami na­gyon ne­héz­kes fo­lya­mat, hi­szen a víz fo­lya­ma­to­san fel­tör. Ez­után fá­ból el­ké­szí­tik a me­den­ce víz alat­ti ré­szét. Mi­u­tán ez­zel vé­gez­tek és min­den össze­il­lik, rá­he­lye­zik a for­rás­ra és a sza­ba­don ma­radt he­lyet föld­del fel­töl­tik. Ez­után már a ke­vés­bé ne­héz sza­kasz kö­vet­ke­zik. El­ké­szí­tik a me­den­ce kö­rü­li részt. Ez a leg­több eset­ben nyi­tott szo­kott len­ni. A me­den­ce kö­rü­li te­ret egy ré­szen le­pa­dol­ják, hogy a szennyeződéseket (föld, avar stb.) va­la­mennyi­re ki­szűr­jék. El­ké­szí­tik a pa­do­kat, ami­ken ké­nyel­me­sen ki­vár­hat­ják az odaérkezők, amíg rá­juk ke­rül a sor. Ál­ta­lá­ban két me­den­cét szok­tak ké­szí­te­ni, egy belemerülőset, ami­be nya­kig be­le le­het ül­ni, és egy láb­áz­ta­tót. Idővel a me­den­cék fa­lán különböző ví­zi­nö­vé­nyek, bak­té­ri­u­mok szok­tak meg­te­le­ped­ni, amik nem ár­tal­ma­sak a fürdőzőkre néz­ve.

A má­so­dik mun­ka­igé­nye­sebb te­rü­let a pal­ló­zás. A mo­csa­ras, sá­ros te­rep­re a ké­nyel­me­sebb be­jár­ha­tó­ság vé­gett pallóutakat szok­tak le­fek­tet­ni. Ezek­nek az utak­nak előbb egy kis föld­mun­ká­val elő kell ké­szí­te­ni a te­re­pet. Majd vas­úti sí­nek­hez ha­son­ló­an ke­rül le a fa­anyag. Előbb egy-egy pár­hu­za­mo­san fekvő ge­ren­da­sor, ezt kö­ve­ti a já­ró­fe­lü­let, ami egy­ben össze­fog­ja az épít­ményt.

Eze­ken kí­vül jel­leg­ze­tes­sé­gek még a fűz­épít­mé­nyek. Ez­zel is – ahogy az ed­di­gi ob­jek­tu­mok­kal – egy kü­lön cso­port fog­lal­ko­zik. Első fel­ada­tuk a fűz­ágak be­gyűj­té­se. Eze­ket meg­tisz­tít­ják a levéltől, a sár­tól, de nem hán­tol­ják le. Az előkészített ága­kat bi­zo­nyos for­mák­ban össze­kö­tik, majd az elkövetkező évek­ben las­san-las­san ki­zöl­dül. Eze­ken kí­vül még előfordulhatnak öltözők, ima­he­lyi­sé­gek, asz­ta­lok, pa­dok, WC.

Lás­suk hát né­hány fürdő fel­épí­té­sét. Elsőnek te­kint­sünk be a csíkkozmási Sószék-fürdő el­ren­de­zé­sé­be. Ez a for­rás a fa­lu­tól né­hány km-re ta­lál­ha­tó. Vi­szony­lag nagy te­rü­le­tet fog­lal ma­gá­ba. Az utat közrevevő te­rü­le­ten van egy ke­resz­tet, ahol ki­kap­cso­lód­hat­nak, imád­koz­hat­nak az odaérkezők. A ke­reszt egy ki­sebb dom­bon he­lyez­ke­dik el, mely alatt egy fa­la­to­zó ka­pott he­lyet. Ez­zel szem­ben he­lyez­ke­dik el a tu­laj­don­kép­pe­ni fürdő, amely egy va­sas, hi­deg belemerülős me­den­cét tar­tal­maz, amely ser­ken­ti a vér­ke­rin­gést. Ezen­kí­vül kis­sé tá­vo­labb az előbbitől egy nyolc­szög ala­kú né­gyes láb­áz­ta­tó ta­lál­ha­tó, kö­ze­pé­ben egy em­ber­ma­gas­sá­gú, el­ága­zó fá­val. A víz só­tar­tal­ma annyi­ra ma­gas, hogy a kö­rü­löt­te lévő fák tel­je­sen el­fe­hé­red­tek, át­ita­tód­tak só­val. Az előző me­den­ce előtt ta­lál­ha­tó egy öltöző, ame­lyen – mint más fürdőknél – a nap és a hold jel­zi a ne­mek köz­ti kü­lönb­sé­get. Itt is ta­lál­ha­tó egy élő fűz­épít­mény, mely­nek bel­se­jé­ben egy ol­tár­nak szánt kő kö­rül kis ülőkék biz­to­sít­ják az imád­ko­zás lehetőségét.

Következő cél­pon­tunk­ként ta­lán vá­laszt­hat­juk a kászonújfalusi következő Sóskút-fürdőt. Ez a hely a kör­nyék­be­li em­be­rek szá­má­ra egyik leg­kel­le­me­sebb pihenőhely. So­kan lá­to­gat­ják gyógy­ulás vé­gett, so­kan csak egy­sze­rű­en pi­hen­ni akar­nak. A be­já­ra­tot egy híd ké­pe­zi, me­lyet egy élő fűz­ka­pu nyit meg. Itt is két me­den­ce nyújt se­gít­sé­get a gyógy­ulás­ra vá­gyók­nak. Itt egy kü­lön­le­ges for­rás­ra buk­kan az ar­ra já­ró, ame­lyet egy repülő sast for­má­ló tető véd.

A be­já­rat­tal szem­be­ni öltözőn lévő táb­lán ez áll:

„Ivó­kú­ra: gyo­mor és cu­kor­be­teg­sé­gek­re. A ké­nes ás­vány­víz bomlékony, így ered­mé­nye­sen csak a for­rás­nál hasz­nál­ha­tó.

Külső fürdő: szem­vi­zek­nek, kösz­vény­nek, bőr- és ér­rend­sze­ri be­teg­sé­gek­re, ill. vér­ke­rin­gés ser­ken­tés­re. Sóskút-fürdő vi­ze al­ka­li­kus: ph 7,95. Össz ás­vá­nyi anyag tar­ta­lom: 2835 mg/l.”

Az erdő alatt elhelyezkedő te­rü­le­ten több pad, asz­tal, egy fö­dött nagy asz­tal, tűz­he­lyek és egy WC is van.

Ezek után lá­to­gas­suk meg a csíkszentkirályi Borsáros-fürdőt. Ez a na­gyobb fürdők kö­zé so­rol­ha­tó. A be­já­rat­tól a fürdőkig vi­szony­lag hosszús az út. Egy lépcső és egy hi­dacs­ka is az utunk­ba ke­rül. Első ál­lo­má­sunk az Ág­nes for­rás, melyről nem kö­zöl­nek bővebb in­for­má­ci­ót a táb­lák. Ez­után a fö­dött kis for­rás után egy székelykapun ke­resz­tül meg­pil­lant­hat­juk a ha­tal­mas me­den­cét, ami most már nem csak a be­le­me­rü­lést en­ge­di meg, ha­nem úsz­ni is le­het ben­ne. Az Olt fo­lyó part­ján feltörő me­leg­vi­zes for­rás­ra épült me­den­ce két rész­re ta­go­ló­dik. Van egy se­kély, gye­re­kek­nek va­ló rész és van a na­gyob­bik fe­le, amely az úszó­te­ret biz­to­sít­ja. A me­den­cé­vel szem­ben há­rom épít­mény ta­lál­ha­tó, ame­lyek li­ne­á­ri­san he­lyez­ked­nek el. Az első egy fi­la­gó­ria, majd egy kő­re fes­tett Má­ria-kép és egy öltöző. A medencétől félreeső he­lyen egy ma­gyar Szent­ko­ro­nát áb­rá­zo­ló fűz­épít­mény ta­lál­ha­tó, ami las­san a fa­lu jel­kép­évé vált. Aho­gyan más fürdőknél, itt is ta­lál­ha­tunk imá­kat közlő táb­lá­kat. Sze­rin­tünk ezt a fürdőt még­is csak a nagy me­den­cé­je te­szi ne­ve­ze­tes­sé.

A csobotfalvi Kerekeger-feredő a ka­lá­ka moz­ga­lom egyik ki­sebb mun­ká­já­nak nevezhető. A fa­lu­be­li­ek oly annyi­ra fel­ka­rol­ták, hogy még anya­gi tá­mo­ga­tás­ra sem volt szük­ség. Itt ta­lál­ha­tó az idá­ig fel­újí­tott fürdők kö­zül ta­lán a leg­hi­de­gebb for­rás. E for­rás vi­ze +30C-os, amely ser­ken­ti ugyan a vér­ke­rin­gést, de a hi­deg víz már fi­zi­kai fáj­dal­ma­kat okoz­hat. Hasz­ná­la­ta úgy ja­va­solt, hogy a levegőről egyből nya­kig el kell ben­ne me­rül­ni, köz­ben pe­dig a Mi­atyán­kot kell mon­do­gat­ni, a mell­kas előtt össze­tett te­nye­rek­kel. Ez egy­faj­ta szel­le­mi ener­gi­át is biz­to­sít, va­la­mint a ka­rok me­le­gí­tik a mell­kast. És ta­lán még azt is ered­mé­nye­zi, hogy ez­zel el­von­juk a fi­gyel­mün­ket a fáj­da­lom­ról. Hát­rébb egy na­gyon fi­nom ízű ás­vány­víz­for­rás csor­do­gál vé­gig a mo­csa­ras te­re­pen. A for­rás mel­lett el­he­lyez­ke­dik még egy na­gyobb, ma­ga­sabb hőmérsékletű me­den­ce is.

És el­ér­kez­tünk a ked­venc fürdőmhöz, a csíksomlyói Barátok-feredőjéhez. Ezt mond­hat­juk a leg­össze­tet­tebb és leg­bo­nyo­lul­tabb fürdőnek. Két részből tevődik össze. Van egy fürdőkert, amit egy jel­leg­ze­tes tu­li­pán ala­kú épít­mény ha­tá­rol. En­nek a kö­ze­pé­ben ta­lál­ha­tó a hat­szö­gű me­den­ce, a me­den­ce kö­rü­li szá­ra­dó, ahol kör­ben pa­dok van­nak, így a gübbenés után nem kell egyből fel­öl­töz­ni, még egy ide­ig le­het szá­rít­koz­ni is. E fö­lött egy szint­tel, a be­já­rat­tal szem­ben ta­lál­ha­tó az ol­tár. Ezt egy szil­va- és kör­te­fá­ból fa­ra­gott lán­go­ló ke­reszt ké­pe­zi, ame­lyen egy már­vány­gömb a hol­dat jel­ké­pe­zi. Az egész ol­tár két nagy kő kö­zé van be­il­leszt­ve. Egy két tag­ból ál­ló kü­lön cso­port fog­lal­ko­zott ez­zel a té­má­val. Nyá­ron a szá­ra­dó és az ol­tár eme­le­te kö­zöt­ti kis te­rü­let­re vi­rá­go­kat ül­tet­nek. Ez­zel kel­le­mes han­gu­la­tot te­rem­te­nek.

Itt is van láb­áz­ta­tó. Eb­ben is olyan víz van, mint a nagy me­den­cé­ben, csak erről azt kell tud­ni, hogy nem mind­egy, ki mi­kor hasz­nál­ja. Azt mond­ják, ezt pün­kösd­kor kell hasz­nál­ni és az asszony­nak kell meg­mos­nia a fér­je lá­bát belőle, nem be­le. Ki kell me­rí­te­ni egy ke­vés vi­zet, és az­zal kell a fér­fi lá­bát meg­mos­ni. En­nek in­kább szel­le­mi ha­tá­sa van, mint­sem fi­zi­kai. Saj­nos van, ami­kor ez a láb­mo­só el­apad, vagy fel­te­lik szennyeződéssel. Ilyen­kor olyan ön­kén­te­sek­re vár, akik ki­tisz­tít­ják.

A fürdőrészhez kü­lön be­já­rat van, és on­nan még egy kis pal­ló ve­zet a Fűz-Má­ri­á­hoz, mely olyan élő fűz­épít­mény, amely Má­ri­át jel­ké­pe­zi. Az al­só szé­les rész a kö­pe­nye, a fe­let­te lévő kör a fe­je. Bel­se­jé­ben há­rom kis fa­rönk lehetőséget nyújt a pi­he­nés­re.

A má­so­dik rész egy ró­zsa­fü­zér-út­ból áll, amit több épít­mény egé­szít ki. A ró­zsa­fü­zér-úton, akár­csak a ró­zsa­fü­zé­ren lévő go­lyócs­kák, azok­nak meg­fe­lelő kö­vek van­nak. Per­sze nin­csen olyan sok, de rá­juk van vés­ve egy-egy ima. Az elsőn és az utol­són a Mi­atyánk, a közbeesőkön az Üd­vöz­légy. Min­den kővel szem­ben egy pad van el­he­lyez­ve. A ró­zsa­fü­zér út­nak is van kü­lön be­já­ra­ta. Ezt egy székelykapu nyit­ja meg az em­be­rek szá­má­ra.

Az első cél­pon­tot ta­lán a rend­kí­vül egye­di nap­óra ké­pe­zi. En­nek az órá­nak egy na­gyobb fá­ból ké­szült alj­za­ta van, amin ta­lál­ha­tó a be­osz­tás. Itt egy ér­de­kes mód­ját je­le­ní­tet­ték meg az idő áb­rá­zo­lá­sá­nak. Az arab vagy ró­mai szá­mok he­lyett it­ten Jé­zus ti­zen­két ta­nít­vá­nyá­nak a ne­vé­vel je­le­ní­tik meg a be­osz­tást. A ne­vek ro­vás­írás­sal van­nak be­le­vés­ve a fá­ba. Az ár­nyé­kot adó tárgy  egy nagy la­pos, ter­mé­sze­te­sen min­tá­zott kő.

A má­sik ér­de­kes­sé­ge en­nek a hely­nek a hold­óra. Ez egy szin­te kör ala­kú épü­let, amely ren­del­ke­zik tetővel is. Vé­gül is a te­te­jé­ben van a szí­ve, hi­szen a kö­ze­pe lyu­kas, in­nen le­csüng egy ér­de­kes min­tá­za­tú vas­ka­ri­ka, ami­nek a min­tá­za­tát a bel­se­jé­ben el­he­lye­zett fém­le­me­zek al­kot­ják. Azt, hogy mi­ért ép­pen -óra végződést ka­pott, ho­gyan ké­pes kö­zöl­ni az időt, azt nem iga­zán tud­tuk meg. De azt si­ke­rült ki­de­rí­te­nünk, hogy mi­ért ép­pen hold­óra. Ha me­re­dek szög­ben süt a nap, ak­kor a tetőzetbe el­he­lye­zett hul­lá­mo­kon ke­resz­tül is be tud jut­ni a fény, ek­kor egy nap je­le­nik meg az alj­za­ton, vi­szont ha nem elég me­re­dek a fény­su­gár, ak­kor egy fél­hold mu­tat­ko­zik meg.

A ke­rí­tés men­tén egy négy mé­ter nyolc­van cen­tis élet­fa ka­pott he­lyet. Ez egy egye­nes fa­osz­lop, me­lyet há­rom ke­reszt­ben át­ha­la­dó spi­rá­lis for­ma szel át. A for­mák vé­gén elhelyezkedő kö­rök­re réz­ve­re­tek kap­cso­lód­nak. Az osz­lop szin­tén egy kör­ben végződik, me­lyen szin­túgy réz­ve­ret ta­lál­ha­tó. Ez az élet­fa a csíksomlyói za­rán­dok­hely örök éle­tét áb­rá­zol­ja.

Meg kell még em­lí­te­nünk azt a ren­ge­teg fes­tett táb­lát, ame­lyek a pal­lók men­tén van­nak fel­ál­lít­va. Ezek­kel annyi­ra sok mun­ka volt, hogy a tíz nap alatt nem le­he­tett min­de­ni­ket be­fe­jez­ni, így eze­ket egy ki­sebb, pün­kös­di ka­lá­ká­val ál­lí­tot­ták fel. Kék ala­pon fe­hér be­tűk­kel van­nak meg­je­le­nít­ve az imák, kö­nyör­gé­sek és út­ba­iga­zí­tás­ok

Az új épít­mé­nyek mel­lett fel­ja­ví­tot­ták a bor­víz­há­zi­kót is. A na­gyon jó­ízű gyógy­for­rás egy szép fa­épít­ménnyel van be­föd­ve, ami­nek nin­cse­nek fa­lai, csak az osz­lo­pok tart­ják a tetőzetet. Saj­nos egye­sek úgy gon­dol­ták, hogy ez a legmegfelelőbb hely ar­ra, hogy rajz­te­het­sé­gü­ket meg­mu­tas­sák, és tel­je­sen oda nem illő áb­rák­kal, grafittikkel egé­szí­tet­ték ki az osz­lo­po­kat. Eze­ket a raj­zo­kat a ka­lá­ká­sok le­csi­szol­ták, he­lyük­re pe­dig szé­kely mo­tí­vu­mo­kat fes­tet­tek (főleg tu­li­pá­no­kat).

Te­kint­sünk be egy ki­csit a ka­lá­kák le­zaj­lá­sá­ba. Amint már a dol­go­zat ele­jén is em­lí­tet­tük, eze­ket a ka­lá­ká­kat igen be­fo­lyá­sos cé­gek szer­ve­zik, tá­mo­gat­ják. De ho­gyan is kezdődik egy ka­lá­ka? Egy meg­adott időpontra, hely­szín­re össze­gyűl­nek a ka­lá­ká­zók. Itt le­ad­hat­ják az ál­ta­luk ho­zott élel­met vagy szer­szá­mo­kat. Mi­vel va­la­hol meg is kell száll­jon ez a sok em­ber, mert sok eset­ben elég­gé so­kan van­nak, a szál­lá­so­kat a szó­ban for­gó fa­lu biz­to­sít­ja. Van, ami­kor csa­lá­dok vál­lal­nak szál­lás­adást, más­kor az is­ko­lák­ba vár­ják a ka­lá­ká­zó­kat.

Min­den ka­lá­ka kez­de­tén szo­kott len­ni egy is­mer­ke­dő prog­ram, ahol az ön­kén­tes részvevők meg­is­mer­he­tik egy­mást, töb­bet meg­tud­hat­nak egy­más­ról. A következő na­pon min­den­ki be­je­len­ti, hogy mi­lyen te­rü­le­ten sze­ret­ne segítkezni. Min­den­ki azt vá­laszt­hat­ja, ami­hez a leg­in­kább ért, ked­ve van. Mi­u­tán ez meg­van, min­den­ki a csa­pa­tá­val és a vezetővel (mert min­den csa­pat­nak van egy vezetője) el­in­dul te­rep­szem­lé­re. Ek­kor meg­be­szé­lik, ho­gyan kép­zel­ték el az épít­ke­zést, és ha va­la­ki­nek jobb öt­le­te tá­mad, azt meg­va­ló­sít­ják. Mi­u­tán min­dent meg­be­szél­tek, el­kez­dőd­het a mun­ka. Ez kel­le­mes kö­rül­mé­nyek kö­zött tör­té­nik, a kö­zel­ben egy ze­nész nép­da­lo­kat ját­szik, ami job­ban fel­dob­ja a han­gu­la­tot.

Az ét­ke­zés egy­szer­re szo­kott le­zaj­la­ni, ön­kén­te­sek van­nak a kony­hán, ők leg­több eset­ben hely­be­li­ek, de a töb­bi­ek is be­se­gí­te­nek.

A ke­mény mun­ka után bi­zony jól­esik egy kis ki­kap­cso­ló­dás, er­re a cél­ra szer­vez­nek es­ti prog­ra­mo­kat, ame­lye­ken sok ér­de­kes dol­got le­het ta­nul­ni. Szok­tak len­ni tánc­há­zak, be­szél­ge­té­sek, előadások, ki­ál­lí­tá­sok.

Így zaj­lik le egy tíz­na­pos fürdőépítő ka­lá­ka. Re­mél­jük, el­nyer­te az ol­va­só tet­szé­sét, és ta­lán  ked­vet kap, hogy ki­pró­bál­ja mind a ka­lá­kát, mind a fürdők kel­le­mes kör­nye­ze­tét.

E dol­go­zat­tal kettős célt sze­ret­tünk vol­na el­ér­ni: egy­részt is­mer­tet­ni a vi­dé­kün­kön ta­lál­ha­tó cso­dá­la­tos ter­mé­sze­ti kin­cse­ket, más­részt fel­hív­ni a fi­gyel­met a ka­lá­ka lehetőségére, a kö­zö­sen el­vég­zett mun­ka hasz­nos­sá­gá­ra és szép­sé­gé­re. Hi­szen meggyő­ző­dé­sünk, hogy ha e moz­ga­lom szé­le­sebb kör­ben is­mert­té vá­lik, szeb­bé, em­be­rib­bé vál­toz­tat­hat­juk kör­nye­ze­tün­ket.

Gon­do­la­ta­in­kat egy idé­zet­tel sze­ret­nénk zárni:

„Az élet em­lé­két a víz lel­ke hoz­ta el er­re a föld­re.

Ebből az emlékből éb­redt a lé­lek, je­lent meg az em­ber,

Míg vé­gül meg­szü­let­tünk Te és Én.

És most fi­gyel­mün­ket a víz fe­lé for­dít­juk,

És új­ból éle­tet le­he­lünk be­lé.

Tu­da­tunk, jó szán­dé­kunk és a sze­re­tet érzetéből

Fa­ka­dó mo­so­lyunk mind új éle­tet ad­nak a víz­nek,

Így egy új és tündöklő vi­lág­egye­tem jön lét­re.”