magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Panek Kati: A Há­rom­szék Együt­tes


A Háromszék Népi Együttes Zenekara. Elmondásból tudtam, hogy mindenféle bravúros muzsikálás és egyéb ötletes szemfényvesztés is műsoron lesz a Háromszék együttes új előadásában.

A zsúfolt ház méltán ünnepelte Kolozsvárott – az Ördögtérgyés náptánctalálkozón – a Háromszék Együttes Csávási balladáját.

Dolgoztam a Háromszékkel – azt tudtam, hogy remekül táncolnak. De hogy a Háromszék zenekar zenészei – az előadás főszereplői – ilyen életesen vigyék végig a műsort, arra nem számítottam.

Maga a – hálás – téma úgy adta magát, hogy profi színész legyen a talpán, aki megállja ripacskodás nélkül.

Vígjátékot lényegesen nehezebb játszani, mint drámát.

Minden civil ki tud préselni magából egy könnycseppet. De nevettetni csak halálos komolyan lehet. Ez a kevesek kiváltsága. És a Háromszék Együttes zenészei olyan komolyan muzsikáltak-táncoltak, olyan pompás alázattal végezték a munkájukat, hogy nem bírtam a büszkeségemmel.

Senki se akart se több, se jobb lenni a másiknál, legfennebb csak önmagánál. Lehet, ezért volt egyik jobb, mint a másik.

Közeli barátaim ezek az emberek, akár elfogult is lehetek, de az ellenségeink is el kell ismerjék: utánozhatatlanul muzsikálnak táncházban, táborokban s színpadon egyaránt.

Ám táncolni nem láttam így egyik zenészt sem, s énekelni sem hallottam ilyen szépen a prímásokat, mint a Csávási balladában.

És amilyen halálosan komolyan játsztak – olyan szépen, tisztán csengették le az előadás végét. Beteljesülés után – az elcsendesülés. Élet delén – a megállapodás.

Földmíves ember jóízű számvetése betakarítás után, az első hóhullás csendes ragyogásában.

A hazatérés megnyugvásával megkoronázva a fényes-sebes-sugaras repülést, a csávási cigány zenészek mesébe illő életútját.

A Háromszék zenekar muzsikusai messze vannak még az élet delelőjétől, a beteljesüléstől és a hóhullásos számvetestől – mert fiatalok.

Így legyen ez az elismerés a megelőlegezett bizalom. Mert becsületes ember a bizalmat nem játsza el. Hacsak nem hangszeren, muzsikában...

Legyen ez a díj főhajtás tehetségük és elkötelezettségük előtt.

És bíztassa őket az elkövetkezendőkben is arra, hogy – az egyre inkább anyagiasodó világban, ha  minden pénzről szólna is – ők mégse pénzről álmodnak muzsikálás közben, hanem az együvé tartozásról.

Tudjanak – mint eddig is – megannyi táncházban hajnalban is úgy szembenézni a táncosokkal s úgy muzsikálni azoknak, hogy szakadjon a húr, és a legdermesztőbb télben is rügyet vessen az emberi lélek.

Hozzon erőt s kedvet ez az elismerés Molnár Szabolcsnak és csapatának az erdélyi táncházzenész találkozót megszervezni, hogy továbbra is legyen egy hely Erdélyben, ahová össze lehessen gyűlni a több mint száz erdélyi táncházzenésznek.

A díj csak egy állomás. A zene-vonat megy tovább. Kívánhatnék még további díjakat – de inkább azt: vigyázzatok az útvonalra s arra, hogy minél többen szálljanak fel erre a zenevonatra, és senki se kívánjon leszállni arról.

Mindannyian, táncházasok, fel-fel – a megváltó muzsika felé.

A borospataki zenésztalálkozó hegyei a mérce. És kívánom, hogy maradjatok emberközeliek. Mert bálványokhoz nem szabad nyúlni: kezünkön marad az aranyozás... De aki megmarad embernek s szívéből muzsikál, az együvé ölel és közösséget teremt. Sokan vagyunk-számítunk rátok.

A veteránok – mert egyszer csak majd a helyünkbe kell lépni. A derékhad – mert a magáénak tud. A fiatalok – mert szükséges a jó példa, mint Úrvacsorán a falat kenyér.

Mert amíg tisztán s lélekből szól a muzsika, addig él az életfa, messzire világít az éjszakában a lármafa, és a hagyományőrzés nem marad csupán szakmászok közhelye.

És karácsonyi ünnepes illata van a veletek együtt vállalt erdélyi kalandos életünknek – mint a gyalulatlan friss fenyődeszkának.

Az EMKE-díj mellé hoztam a táncházas Nagy Család szeretetét. Ezt a szeretetet tegyétek a hangszer lelke – és a tietek – mellé. Halálig.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008