Művelődés

Székely Szabó Zoltán 1986 őszén nem tért vissza egy ausztriai kirándulásról, és a szabad világot választotta. Bombaként robbant a hír az erdélyi színésztársadalom köreiben. Kiváltképpen a hozzá közelállók, barátok és kollegák nyeltünk egy keserűt mondván: – Ha már Zoli is így döntött, akkor valóban nagy a baj.

Aztán a 89-es fordulattal, amikor hozzánk is bekopogott a demokrácia, Zoli az elsők között rohant haza, kereste barátait, kollegáit, és hamarosan kezdetét vette a Bécsben élő magyarok kulturális – főleg színházi – életének a megszervezése.

És megtörtént a csoda: az anyaország határain kívüli magyar színházak megkezdték fellépéseiket Bécsben, és elmondhatom, hogy azóta mindegyik társulat bemutatkozott már a bécsi magyar közönség előtt. Ez évenként gyakorta két-három előadást is jelentett, és mi, színészek már kezdtük oly természetesnek érezni, hogy Bécsben lépünk fel, mintha csak a nyárádszeredai bérletes kiszállásra utaznánk. Barátságok, kapcsolatok születtek e vendégjátékok során, és ami a legfontosabb, hogy kialakult Bécsben egy olyan értő színházi közönség, amely a legkülönfélébb előadások befogadására is képes.

A színházi társulatok mellett ellátogattak Bécsbe irodalmi, művelődési és tudományos életünk jeles képviselői is: írók, költők, művészek, tudósok, hogy a bécsi Europa Club zártabb körű rendezvényein népszerűsítsék a határon túli magyarság szellemi örökségét. A főszervező ez esetben is Székely Szabó Zoltán volt.

És szólnom kell feltétlenül Zoli publicisztikai, szerkesztői és írói munkásságáról is, melyek nélkül nem lenne teljes a róla vázolt kép. A bécsi Europa Club, a Bécsi Napló, az Évkönyvek, humoros kötetei, színházi anekdota-gyűjteménye – és miért ne: a Szürkebarát nevű humoros kiadvány is – elválaszthatatlanul az ő nevéhez fűződnek.

Gyökeresen megváltozott hát valami Bécs magyar vonatkozású kulturális életében, és ezzel nem csak a határok által szétszabdalt magyarság került közelebb egymáshoz, de maga a bécsi magyar emigráció is rendezte sorait, és legalább kulturális vonatkozásban autonóm közösséggé nőtte ki magát.

Mindez pedig Székely Szabó Zoltán érdeme! Hogy mennyi idegölő, pénz- és időigényes szervező-munka feszül e sikerek mögött, hogy néha mennyi gond, nem várt bonyodalom, kaland és bosszúság tarkítja a megtett utat – nem sorolom, hiszen kötetre rúgna a mesélni való anyag.

Több mint 17 éve végzi Székely Szabó Zoltán ezt az áldozatos munkát, és mi, e munka haszonélvezői, színészkollégák, barátai, meghívott vendégei, szeretnénk kihasználni ezen ünnepélyes alkalmat, hogy hálás szívvel, férfias kézszorítással mondjunk köszönetet neki. Biztosítani akarjuk egyúttal, hogy soha nem feledjük el azt a szeretetet, amivel Zoltán barátunk és Edit asszony – aki sajnos már nem ünnepelhet velünk – annak idején fogadtak bennünket, úttörőket, parányi de otthonos bécsi lakásukban.

Ugyanakkor szívből gratulálunk a Bánffy Miklós-díjhoz, és csatoljuk mellé a teljes erdélyi színésztársadalom legfényesebben ragyogó tiszteletét és nagyrabecsülését.

Gratulálunk és ölelünk!