|
|||||||||
Thurman Zoltán:
Gyermekkorom Nagybányája
Szülőföldje, szülővárosa vagy szülőfaluja mindenkinek adott. Körülményeken vagy alkati tényezőkön múlik, hogy később kötődünk-e hozzá a megszépítő távolból, vagy közömbössé válunk az élet során. Az ember mindig taposhat új köveket, megvásárolhatja őket, eladhatja, átalakíthatja, de a kövek memóriája örök. Az épített örökség felújításának valóságos arca tulajdonképpen két egymással ellentétes cél, a beszéltetés és az elnémítás között mozog. E két véglet között a globalizált világban rendszeresen a pragmatikus értékesítésnek van esélye. A piacgazdaságban a műemlékértékek is a haszontermelésnek vannak alárendelve. Gyermekkorom Nagybányája még az a város volt, amelyik varázsba ejtette Hollósy Simont, a Ferenczy testvéreket, Iványi Grünwald Bélát, Réti Istvánt, Thorma Jánost, Ziffer Sándort, Mikola Andrást és még sok művészembert. Ugyanazokat a köveket tapostam, mint Jókai Mór, Petőfi Sándor, Teleki Sándor, Tersánszky Józsi Jenő, Misztótfalusi Kis Miklós, Bem tábornok vagy a nagy Hunyadi János. Barátaimmal annak a háznak az udvarán játszottunk, ahol valamikor Németh László is. Nagybánya békés város volt. Itt nem vívtak történelmi csatákat az ellenséggel, nem voltak nemzetiségi ellentétek, nem íródtak hősi eposzok a városlakók harcairól. A két világháborúban se sérültek az épületek. Sajnos az idegen erők mindkét háborúban sok embert hurcoltak el a városból. A városA Gutin-hegység lábánál a Zazar-patak két oldalán épült. Több mint 150 évvel ezelőtt Petőfi Sándor így vallott erről a városról: „Ezek tövében fekszik Nagybánya ószerű épületeivel s gót tornyával, mint egy darab középkor, mit itt felejtett az idő. Ó mennyire szeretem e várost! Már negyedszer vagyok itt, s egyre jobban tetszik. Ezek a vén házak olyan kedélyesen köszöntik az embert, mint valami kedélyes öregurak. Azt óhajtom, hogy ott haljak meg, ahol születtem, az alföldi rónán, a Tisza és a Duna között... De ha nem az alföldön halok meg, ha hegyek közt kell meghalnom: ám leginkább óhajtom, hogy itt temessenek el, Nagybánya regényes völgyében”. „Lakóinak száma 1850-ben 6414 volt, 1870-ben 9082 és 1890-ben 9838. A lakosok közt volt 7596 magyar, 148 német, 52 tót, 1941 oláh és 49 rutén. 1900-ban már 11183 lélek lakott a városban” (Pallas Nagy Lexikona). Az épületek a lakossággal voltak összhangban. Volt 2205 lakóház, fele kőből és téglából, másik fele vályog és fa. Egy 1800-as évekből származó dokumentumban olvashatjuk: „Szép főtere, a nagypiac, mellette van a kispiac. Nagy utcák nyílnak a főtérből, de szeszélyesen kanyarognak, elszűkülnek, s a régmúlt századok emlékei közé viszik az idegent. Kétoldalt a fernezelyi völgyből való lapos kövekkel fedett járdák vannak, mint már a Hunyadiak korában, 1472-ben írja egy oklevél (lapideo pavimento sternitur).” Nagybányának nemcsak kövezett útjai voltak akkor, amikor más városokban a jó út még ritkaságszámba ment, de vízvezeték is volt a városban. 1641-ben fektették le az új vízvezetéket, amely kőrisfából, vasból, rézből, sőt egyes helyeken üvegből készült. Abban az időben már közfürdője is volt a városnak. Az a bizonyos közfürdő nemrég került a város tulajdonából egyházi tulajdonba, de nem fogják restaurálni ezt a helyi műemlék értéket, sőt rituális fürdőt se csinálnak belőle, hanem valami mást fognak építeni helyére. István-toronyA Szent István-torony részeiben valószínű egyike a legrégebbi időkből fennmaradt épületnek. Műemlék értékét senki sem vitatja. 1347-ben az építési munkája még javában folyt, 1387-ben a templom teljesen készen állott. A 16. században villámcsapás sújtotta, 1647-ben újabb villámcsapás rombolta, de ismét helyreállították. 1769-ben viszont teljesen romba dőlt a tető és a falak egy része. Akkor a tornyot barokk ízlésű tetővel látták el. 1847-ben szétszedték a templom utolsó részeit is, csak a torony maradt meg, de 1869-ben újabb villám sújtotta a tornyot. Fésűs Menyhért akkori polgármester Scholcz Ferenc építészt bízta meg a torony újrafedésével, de Scholcz 1871-ben meghalt. A tornyot ideiglenes tetővel fedték be. A torony újrafedése elhúzódott. 1896-ban Thurman Olivér polgármester karolta fel az ügyet, és a város nagylelkű áldozatkézséggel Stehl Ottó tervei alapján restauráltatta a tornyot. Megmagasították egy kőárkádos vigiával (tűzoltósági őrgalériával). A tornyot négy fiatornyos későgótikus-reneszánsz, rézzel borított trapéz formájú sisakkal fedték. A toronycsúcs lemetszését és a sátortető kialakítását a máramarosi faházak és sok erdélyi kastély saroktornyainak megoldásához is lehet hasonlítani. Evvel a megoldással nemcsak a torony, de Nagybánya város identitása is kihangsúlyozódott. Erről a javításról 1961-ig egy fekete gránittáblába vésett aranyozott betűkkel írt szöveg tanúskodott, amit a torony környékén végzett történelmi kutatások és a torony javítása idején eltávolítottak. A meglévő keretbe a ma is látható új tartalommal, új nyelven írt új táblát helyezték. Schola RivulinaA legrégebbi civil építmények sorába tartozik a Schola Rivulina, amely a Főtér délkeleti oldala és az egykor Harácsek József tulajdonát képező épületnek az udvara között állott. Ez volt Erdély legrégibb középiskolája, Kopácsi István 1547-ben alapította, 1755-ig működött. Az épület a Szentháromság templomhoz építve csak 1748-ban nyerte el mai formáját az előtérben látható sportcsarnokkal együtt. A nagy épületben folyt a gimnáziumi tanítás egészen 1919. július 15-ig. 1919-től 1940-ig katonaságnak adott otthont. Utána az elemi és polgári tanítást szolgálta. Az első világháború után megjelentek a városban az első ortodox vallású tisztviselők és katonatisztek, 1926-ban a tornatermet átalakították görögkeleti templommá, melynek ablakait sűrű drót védte az iskola udvarán futballozó gyermekektől, akik közül olyan világhírű focisták nőttek ki, mint a Zavoda fiúk, a Gergely testvérek, Incéék, Bayék, Tirnovánék és sokan mások. A plébániatemplom épületét a két hagyma tetejű tipikus barokk toronnyal a jezsuiták építették 1717–20-ban, ez a katolikus templom. Így látta fél évszázaddal ezelőtt Ziffer Sándor. Minorita rendházA minoriták temploma, a kispiacon a rendház nyugati homlokzata mellett van. Felülnézetből Ziffer festette meg. Ez a régi Omechim-féle ispotály Szent Miklós-temploma, ami egyben Nagybánya legrégebbi fennmaradt egyházi építménye. Károlyi és több nagyúr anyagi segítségével a minorita rendház köré iskolákat építtettek, a rendházat 1791-ben emeletesre bővítették, a 19. sz. 60-as éveiben kapta meg mai formáját. Főbejárata a főtérről van. A templom 1790 és 1970 között szinte minden nap zsúfolásig tele volt. Ma is zsúfolt a templom, de a szatmári püspökség bölcs hozzáállásának köszönhetően románul hirdetik az igét. Csütörtökön viszont még szól magyarul is a pap. Református templomImpozáns templomuk van a reformátusoknak, amit 1792-ben kezdtek építeni egy régi templom helyére. Külön figyelmet érdemel a torony, amely a debreceni nagytemplom tornyának a mása, de annál karcsúbb és szebb hatású. A templom nagyharangjának világviszonylatban egyedülálló hangja van. A kupola színezése sok vitára adott okot hozzáértők és kevésbé hozzáértők között. Sok más város toronytető-burkolataitól eltérően a nagybányai tornyokat helyi anyaggal fedték, és ez a helyi anyag a vörösréz lemez, amit hol összehajlítással, hol összeszegecseléssel rögzítettek. Több nagybányai lakóház is rézzel gálicozott lemezzel volt fedve. Az ötvenes években az ingatlankezelő vállalat átfedette a házakat cseréppel. A régi majolika porcelánkályhákat modern gázfűtéses cserépkályhákra cserélték, az 1980-as években több régi értékes házat lebontottak. Nem említettem volna meg, de a Bányavidéki Új Szóban 2002. június 21-én egy félelmetesen hasonló esetet írt le Mazalik Alfréd Egy kastély emlékezete címmel, ami bizonyítja, hogy nem különálló esetekről, hanem egy folyamatról van szó. Lutheránus templomA Felsőbánya utcai első evangélikus templom az 1700-as évek elején épült. Helyére 1805–1809 között egy barokk templomot építettek, mely 1911–12-ben kapta mai alakját. A templom oltárképe Iványi Grünwald Béla alkotása. Görög katolikus templomAz első nagybányai görög katolikus templom 1771-ben épült, a Felsőbányai utca és a Bánya utca sarkán. Száz év alatt annyira nőtt a görög katolikus lakosság, hogy a századfordulón egy új görög katolikus templom építésébe kezdtek, ami ma is a város egyik legelegánsabb temploma. A templom uralja a Felsőbányai utcát. A templomot övező cinterem Zazar felöli részén még az 1950-es években is az eredeti épületben működött az 1793-ban létrehozott négyosztályos román nyelvű népiskola. Az utca másik sarkán épült fel 1893-ban az 1868-ban létrehozott leányiskola új hajléka, amit 1931-ben átvett a román püspökség. A püspökség 1947-ig működött zavartalanul, amikor beolvasztották a görög katolikus egyházat a görögkeletibe. Utána ebben az épületben kapott helyet 1948–54 között a két nyelven működő vegyészeti szakközépiskola. 1955-ben ugyanebben az épületben nyitotta meg kapuit a 2-es sz. Nagybányai Magyar Tannyelvű Középiskola, 1959-ben egyesítettek a Şincai-jal, ahova a félig kész termekbe voltak kénytelenek átköltözni a gimnázium diákjai. A Gh. Şincai Gimnáziumot 1919-ben hozták létre a Kossuth utcai elemi iskola impozáns eklektikus épületében. 1959-től 62-ig folytonosan bővítették az épületet, hogy tudja befogadni az emelkedett létszámú diákságot. Egy modern tornatermet is építettek az iskolához. Ma Gh. Şincai mellszobra díszíti az épület régi főhomlokzatát. A timpanonra az iskola nevét írták. A vakolatból lassan előtűnik az iskola épületének építési évszáma: 1907. A MincA pénzverőház a Zazar-part és a Pénzverő utca között húzódott. A mai épületet 1739-ben építették a régi pénzverde helyére. Ablakait kemény vasrácsok védték. A Minc épülete a Liba-mező felől egyik kedvenc motívuma volt a nagybányai festőknek (Madarassy György, Mikola András, Pechán József). Főtér1908 tavaszán Móricz Zsigmond tanulmányozta Nagybányát, és a következőket jegyezte fel: „A főtér szabályos négyszögét látva, nagyon érdekes lenne visszapillantani a mai Nagybánya ősére, a kis Asszonypatakára, amint 1347 őszén, a nagy tűzvész után, újraépült, s pezsgő munkakedvvel pótolta a hiányokat. A középkorban az ilyen tűzvész volt egyetlen módja a városrendezésnek. Ilyenkor a leégett utcák sorát egyenesre szabták, a piacokat kiszélesítették, s az újra épülő házaknál rendet tartottak... A nagyúri paloták a főtér körül tömörülnek. Csupa emeletes ház.” A főtér körüli házak az 1700-as években kapták mai formájukat az akkori divatos barokk hatása alatt, tulajdonosaik nagyobbrészt a város jómódú polgárai voltak. A piac közepén hosszú ideig kút majd vízcsap volt. Ferenczy Béni így ír a főtérről: „Nagybánya közepe a piactér. Ennek is a kellős közepén a város kútja, szép vaskos kőágyába gyűl a forrás vize. Körülötte néhány dúslombú facsoport. A tér maga jó nagy. Macskafejes kövezeten zökken a szekér, köröskörül a házak előtt járda, azelőtt ritkább gesztenyefasor.” Erzsébet-házA főteret csupa emeletes ház veszi körül. Legrégebbi közöttük a kincstári épület, ami leginkább Erzsébet-ház néven ismert. Az építési anyag a Szent István-templom korára utal. Az István-toronyból így láthatjuk az Erzsébet-házat és a szomszédos házsort. Móricz Zsigmond 1908-ban a következőket jegyezte fel erről a házról: „A főtéren a legrégebbi épület a kincstári épület, amely keskeny, egyszerű, nyugodt homlokzatával és az újabb hozzáépített boltíves támasztékkal hamar szembetűnik. Erről azt tartják, hogy Hunyadi János palotája, vagy legalább annak egy része volt.” A keleti és a déli oldal közötti a Felsőbányai utca sarkán van, a volt városháza, amely 1847-ben még az Arany Sas Fogadó volt, ami Petőfi emlékét is őrzi. A költő feleségével, Szendrey Júliával 1847 szeptemberében itt töltötte nászéjszakáját. A déli oldalon is minden háznak megvan a saját története. Az István-torony képezi a hátteret. A déli oldal a minorita rend épületével zárul. A főtér nyugati oldalán helyezkedett el a városháza és a városi nagyszálló, ami 1905-ben leégett. 1908-ban Bálint és Jámbor építészek pályadíjnyertes tervei szerint a korai szecesszió hangulatát idéző István szállóval helyettesítette a város. Az István Szálló vendéglőkkel, üzletekkel, egy kiállítási csarnokkal és egy impozáns színházteremmel is rendelkezett. Az elegáns előadóteremtől a színpad vasfüggönnyel volt elválasztva. A kupolaszerkezet az akkori időkben ritkaságnak számító vasbetonhéj. Ebben az épületben látták városunk lakói a felejthetetlen színházi előadásokat, ugyancsak ez lett minden nagybányainak a mozija, és ugyancsak ebben kapott helyet a festőiskolának a legtöbb kiállítása. Az épületet a város tulajdonából lefoglalta a néphatalom ugyanúgy, mint az egyházi vagy más jelentősebb épületeket. Sajnos a szocialista népvagyont felváltó privatizáció ahelyett, hogy visszaszolgáltatta volna a kommunista rendszer által kisajátított közösségi ingatlanokat a még meglévő jogos igénylőknek, a közösség által létrehozott népvagyont egyszerűen elprédálta. Ezt az épületet a város építette, soha nem volt magántulajdon, de most egyből ingatlanspekuláció áldozata lett. Az északi oldal patinás kinézésének a református templom szolgál háttérül. Lendvay Márton szülőházát is márványtáblák jelölik. Az első táblát 1881-ben Jókai Mór közreműködésével valósítottak meg, amin az állt: „Márványlap hirdesd nagyságát tiszteletünknek: nagy színművészünk itt született 1807. november 11.” A főtér olyan, mintha a város szíve lenne. Igaz, 1962-ben átadták az új főteret, de ahogy egy embernek nincs két szíve, úgy egy városnak sincs két főtere. A Bukarest tér a modern építészet igen jól sikerült kompozíciója, ami egységbe foglalta a tér keleti oldalán az 1938–42 között épült későeklektikus bányászati iskolát. A lebontott, de a föld alatti nyomokban megőrzött városfalak jelzik, hogy a város a főtér körül fejlődött ki. A régi főtér városunk egyik sajátságos alkotóeleme. Nagybánya városiasodásának őssejtje a régi központban van. A város alaprajza a legszebb, legrendezettebb középkori városokéval versenyezhet. Főtere a középkori városok építésmódját tekintve impozáns, nagy kiterjedésű, zömök házak övezik. A tér tájolása és a közlekedés úgy a természetes alakzatokhoz, mint az égtájakhoz igazodott. A négy égtáj irányába tíz utca, amiből négy fő és hat mellék, főtéri találkozása biztosította évszázadokon keresztül a zavartalan forgalmat. Városi közlekedés megtervezésénél a következő kérdéseket kell megoldja a tervező: honnan, hova, hogyan, mivel, miért? A főtéren létrehozott új közlekedési sáv nem adhat kielégítő választ az első négy kérdésre. Az ötödik kérdésre fölöttébb gyanús a válasz. Amikor az összkép tökéletesnek tűnik, a huncutság gyakran a részletekben bújik meg. Egy nagyon egyszerű kis példa: ha megnézzük a szecessziós tetőfedést egy erdélyi ősbarokk épületen, olyannak tűnik, mint egy harcoló katona fején a virágkoszorú. Ez a megoldás idegen a nagybányai főtér barokk épületeitől, akárcsak a nemrég megszüntetett szovjet uralom obeliszkje, pedig az stílusban kevésbé eltérő. Sok rákos kinövés tarkítja még a várost: pl. az a hatalmas kémény, amit akkor építettek, amikor más országokban már a hasonló légszűréshez eredményesebben használták a kisméretű elektronikus szűrő és elválasztó berendezéseket. Vajon hány hozzáértő várostervezőt kérdeztek meg a megrendelők és jóváhagyók, hogy mit jelent Nagybánya városképében ez az erekcióban lévő phallos-szerű szörnyépítmény? Én azt hiszem, hogy ez világraszóló iskolapéldája az obszcén architektúrának. A Teleki-házA magánházak közül nevezetes az a Teleki-ház. Itt élte utolsó éveit a gróf. A jó öreg ezredes valódi múzeumot állított fel az élete során összegyűjtött ritkaságokból. Hogy mi lett a sok kinccsel, ma nehéz lenne megmondani. Itt is egy nem helyén való részletmegoldás. A tipikus, könnyű fából készült faragott tornác helyett egy atombunkernek megfelelő vasbeton födém, anélkül, hogy valaki figyelembe vette volna a vas és a beton összeférhetetlenségét a hagyományos téglával és fával, és az ilyen kombinációból származó épületfizikai hátrányokat. Ipari épületekNagybánya mai arculatát a földben rejlő nemes- és színesfémeknek köszönheti. Az 1950-es 15000 lakosú kisváros, ma egy 200000-es nagyváros. Bányászata ősidők óta nevezetes; 1900-ban volt két-két nagy arany-, ezüst- és ólombánya, ezeken kívül több apró bánya is működött, amik kiscsaládok birtokát képezték. Még a múlt század közepén is akadt tiszta termésarany a kövek között. Száz évvel ezelőtt szabad kézzel választották külön az ércet a meddőtől. Az így összegyűjtött érc közül néha apró darabocskák a munkások csizmájában kerültek. A bányabejáratok mindig félelemmel töltötték el a behatolót, ezért igyekeztek nekik optimista kinézést biztosítani. A felsőbányai bánya bejárata mellett volt a bányaigazgatóság és a szolgálati lakások. Ebben a házban született édesanyám. Kissé barátságosabb a táj Tihanyi Lajos 1909-ben festett képén. A bányabejárat melletti Mária- szobor az 1950-es években kedvenc helye volt a veresvízi gyermekeknek, Ziffer Sándornak is gyakori motívuma volt. A századfordulón még lovak húzták a csilléket a kereszthegyi bányában. Nem volt meg se a hurka, se a kötélpálya, sem a víztorony, sem a gőzvasút. Ma már nincsenek meg. A bányából kifejtett ércet a zúzok, kőtörők morzsolták apróra. 1771-ben mesterséges tavakat építettek. A környező patakokban húsz zúzda működött, három a városé volt, a többi magántulajdon. Az ércből kézzel vagy vízmosással választották ki a nemesfémet. 1863-tól a kis méretű aranyszemcséket is kivonták az ércből. Az ércet megzúzták, a nyert lisztet, konyhasóval való pörkölés után megszitálták és megőrölték, higannyal keverve hordókban forgatták. A kivált képződményt a feles higanytól megszűrve kiégették, és ott maradt a tiszta arany. Amikor a nagybányai arany kivonásával foglakozó ausztráliai Esmeralda által okozott tiszai ciánszennyezés világszenzáció lett, egy 1906-ban írt idézet jutott eszembe: „Elveszítette szabad királyi város jellegét. S ami még legnagyobb csapás volt, ura idegen, aki jutalmul, ideiglenes zsákmányul kapta, s a legnagyobb jövedelem kicsikarására irányuló munkája a legvészesebb hatással volt a város fejlődésére” (Pallas Nagy Lexikona). A színesfémeket és az ólmot az 1782-ben épített fernezelyi kohóban olvasztották. A fernezelyi sárga füstöt a vegyészetben járatos Weiser Oszkár (Ede) vásárolta meg, és a Stripskyék meg a Rhényék csődbe ment hutája helyén 1908-ban nekiláttak egy kénsavgyár kialakításának, ami 1920-ban már Phoenix vegyiművekként működött. Wieser Miklós vezetésével. Ezt a gyárat a kommunista időben Európa legnagyobb kénsav-, sósav-, cink- és ólomgyártó vegyi művévé fejlesztették. Ma ennek a gyárnak az újonnan épült füsttisztító kéménye erőteljesebben meghatározza a városképet, mint Párizst az Eiffel-torony. Lehet, sok embernek ezután ez a kémény fogja jelenteni Nagybányát. Az én Nagybányám megmarad az István-torony, a református templom és a Liget hármas egysége. vissza a kiadáshoz minden cikke FŐLAPTEST rovat összes cikke |
|||||||||
|