magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bodó Márta: Ka­to­li­kus szer­ze­tes­ren­dek az er­dé­lyi ne­ve­lés­ben (17–19. szá­zad)


 

Nevelési elvek a jezsuiták előírásai szerint

 

Bár időben első a ferencrend alapítása és erdélyi letelepedése, az iskolai nevelési elvek s azoknak az erdélyi, szerzetesrendek által fenntartott tanintézményekben alkalmazott rendszere ismertetésekor a jezsuita Ratio Studiorum áll első helyen. És nem csak azért, mert ez az első világszerte egységesen alkalmazott, nagyon alapos előkészítő munkával, sokak tapasztalatának feldogozásával módszeresen megalkotott tanítási rendszer, hanem főleg azért, mert ezt a jezsuitáktól többé-kevésbé, részben vagy egészében más rendek, köztük a vizsgálatomban szereplő, Erdélyben iskolát fenntartó (a ferencesek és a piaristák egyaránt) szerzetesrend átvett, majd saját elveinek megfelelően adaptálva, kiegészítve, a korhoz és a változott követelményekhez vagy a rendi prioritásokhoz alkalmazva használt.

Szent Ignác, bár eredetileg nem tervezte, hogy a tanítást a Jézus Társaság felvállalja, a missziós tapasztalatok nyomán arra a következtetésre jutott: hivatásszerűen foglalkozni kell a tanítással, a kor igényei és a tanításban rejlő lehetőségek egyaránt ezt sugallták. Ignác a rendalkotmányban először is a rend tagjainak tanulmányaira vonatkozó véleményét foglalta szabályba. Szerinte a diákoknak tanulmányaik során kell keresztény értékeket magukban szívniuk, s ehhez fontos a tanulmányaik helyszínéül szolgáló intézmény, valamint az ott oktató tanárok szellemi-lelki hozzáállása, irányítása. Ezért vállalta a rend tanintézmények fenntartását a legelső időktől kezdve.

A jezsuita nevelés eszménye a kiválóság elérése az aktív tanulás útján. A jezsuita nevelésfilozófia, amelyet a Ratio Studiorum foglal össze, a diákok aktivizálására törekszik, saját tanulási folyamatuk ösztönzésére a kíváncsiságot és lelkesedést állítja csatasorba, a tananyag tanításának változatos módszertana, technikái erre épülnek. Egyre táguló horizontja nyílik meg az intellektuális szokásoknak és képességeknek, s világos, logikus gondolkodású, kérdezni tudó, vitára képes, szociálisan is elkötelezett keresztény kerül ki a jezsuita oktatási intézményből. Ennek az eszménynek a valóra váltásáért felelős a nevelő, akinek tantárgyában való tökéletesedése, tárgya világos előadása mellett célja a vallásos nevelés, az Isten iránti elkötelezettség és odaadás kialakítása és fejlesztése, és képes erkölcsi példát is kínálni a diákoknak.

 

                     

                           Tájfotók kategória II. hely: Szabó Béla (Öttevény): Írország II

 

A jezsuiták amellett, hogy az oktatás-nevelés egészét átfogó rendszert dolgoztak ki, intézeteiket minden szükséges eszközzel is igyekeztek ellátni. Ennek része volt a korszerű és tudományos anyagban gazdag könyvtár: minden tanintézetüket igyekeztek ilyennel ellátni. Az Erdélybe érkező jezsuiták az eredeti megállapodás értelmében már erre az útjukra könyveket hoztak magukkal. A Krakkóban beszerzett, tekintélyes mennyiségű könyv elsősorban hitvédelmi és hittérítési célokat szolgált, nem annyira iskolai használatra voltak. Így a kolozsvári iskolaalapítás szervezését s a rend megtelepedését is intéző, a helyszínen tartózkodó lengyel provinciális 1580 elején Erdély fejedelméhez, Báthory Kristófhoz intézett előterjesztésében az oktatáshoz szükséges könyvek beszerzését sürgeti. A kolozsvári házfőnök ugyanekkor a rend generálisához intézett levelében már a könyvhiány pótlására történt intézkedéseket jelentette. Később sem szűnt ez a gondoskodás, például 1583-ban Antonio Possevino (1533–1611) jezsuita erdélyi látogatásakor a pápai javadalomból származó pénz egy részét, 50 forintot a kolozsvári szeminárium számára vásárolt könyvek formájában számolt el. Könyvekkel megrakott szekeret küldött előre Krakkóból, köztük saját munkáiból, a Gergely-naptár elterjesztését szorgalmazó kiadványból. Nem csoda hát, hogy Erdélyben is rövid időn belül figyelemreméltó könyvgyűjtemény alakult ki a jezsuita tanintézmények könyvtáraiban.

 

Egy komplex oktatási–nevelési kézikönyv, a Ratio Studiorum

 

Kezdetben ahány iskola, annyi tanterv volt érvényes. Ám a szervezésben más téren is olyan hatékony jezsuiták hamar rájöttek, hogy igény volna egy egységes tanrend megírására. Ratio studiorum (Az oktatás és nevelés alapdokumentuma) néven meg is született a tanmenetet hosszú időre szabályba foglaló írás. Az adott időszakhoz képest modern nevelési rendszerüket a 16. század utolsó évtizedében fogalmazták meg a már említett Ratio Studiorum Societatis Iesu-ban, amelyet végleges formájában tizenhárom év után alkalmaztak. Ugyanis a dokumentumnak már az elkészítése is nagy körültekintéssel történt. Első változatát 1586-ban a rend központi tanügyi szakértői dolgozták ki, s tágabb szakértői körben megvitatták. Ennek alapján elkészült egy második változat, amelyet 1591-ben már ki is nyomtattak s szétküldtek a rend iskoláinak, hogy azt kipróbálják, s hozzászóljanak. A hozzászólásokat egybegyűjtve aztán kialakították a végleges változatot, s azt nyomtatták ki 1599-ben, ez lett ettől kezdve kötelező a világ minden jezsuita iskolájában. A hozzászólások sora azonban még ekkor sem zárult le, s az időközben a tapasztalatok alapján beérkezett további javító, módosító javaslatok figyelembevételével 1616-ban lett végleges a Ratio Studiorum.

Az 1599-es dokumentum Aquaviva rendfőnök bevezetőjével kezdődik, ezt 30 cím alá sorolt szabálysor követi, melyek összefoglalják a jezsuita iskolai tevékenység minden aspektusát az adminisztrációtól a tanítás anyagáig s annak módszertanáig. Kezdetben a tanítási program nagyon hasonlított az átlag reneszánsz iskoláéhoz: a hangsúlyt a latin ékesszólás fejlesztésére helyezték, a klasszikus modellt követve. A latin nyelvben való jártasság intellektuális törekvés, eszmény volt, de a társadalmi feltörés eszköze is.

A nagy jezsuita tanintézetek három különálló fakultásból épültek fel: a bölcsészeti volt a bevezető szak, az alapozó oktatás, a latin grammatika, poétika és retorika oktatását vállalta fel, ezt a két akadémiai kar követte, a filozófiai és a teológiai. A kisebb jezsuita tanintézményekben, a gimnáziumokban csak a bölcsészettel foglalkoztak. A Ratio Studiorum nagy része is ennek tananyagával és módszertani, szervezési-nevelési kérdéseivel foglalkozik. A jezsuita rendközpontú szemlélet a bölcsészeti tárgyakat és a tanulmányok egészét afféle bevezetésnek tekintette az előrehaladottabb, akadémiai tanulmányok: a filozófia és kiváltképp a teológia előtt. John Donohue a jezsuita tanítás módszertanát és tananyagát elemző művében (Jesuit Education) bemutatja: a jezsuita tanítás elméletében és gyakorlatában sok elem származik a reneszánsz iskola gyakorlatából, például az egyik legjezsuitábbnak tartott módszer, a prelekció, amelyet az egyik legünnepeltebb újításként tartanak számon, tulajdonképpen Erasmustól származik, már Erasmus rendszerében megjelenik, s az első századi római retorika szerzőjének, Quintilianusnak a találmánya. Quintilianus A szónok című könyvében ajánlja, mint tanítási eszközt. Quintilianus kifejezetten a reneszánsz oktatás előfutára és modellje, bár sokan állítják, hogy az ő pedagógiai újításai is mástól erednek: a korábbi görög tanítóra, Athéni Iszokrateszre mennek vissza, aki az ékesszólás fontosságát hangsúlyozta, mint a nevelés fő célját, s tanítványaitól azt kívánta meg, hogy aktívak legyenek a tanulmányi idejük során, azaz vállaljanak cselekvő részt saját műveltségük megszerzésében, ne csak elszenvedjék, passzívan befogadva a tanító oktató szövegét. Ehelyett folytonos és rendszeres gyakorlással mélyítsék el a hallottakat.

Ignácra és első társaira meghatározó hatással volt a párizsi Sorbonne, ahol tanulmányaikat végezték – ez az intézmény modellként szolgált a későbbiekben, a sajátos jezsuita tanintézmények rendjének kidolgozásakor. A párizsi egyetem pedig a korabeli humanista pedagógia és tananyag-elrendezés módszereit követte, alapelemei közt minden bizonnyal ott lehetett pl. Quintilianus és humanista adaptációi. Azonban a jezsuita tanrendszer sokban alapoz az egyéni, személyre szabott módszerre, magába olvasztott más iskolákban gyakorolt módszereket is, és semmiképpen nem szolgai utánzása a Sorbonne-nak.

A jezsuita Ratio Studiorum és a tanítási rend érdeme nem is a tananyag vagy a pedagógiai módszerek gyökeres eredetiségében rejlik. Sokkal inkább az különbözteti meg minden más hasonló kezdeményezéstől, hogy először tették kötelezővé szisztematikusan és egyformán  minden intézményben ugyanazt a tananyagot és módszertant. A gyermek- és diákközpontú tanítást honosították meg minden tanintézetükben, s arra is kiterjedt a figyelmük e téren, hogy az óra vonzó és ne unalmas legyen – ezt is előírták a módszertani követelmények közt az iskoláikban tanító tanárok számára.

 

                  

                                                                Viharfelhő Tihany fölött

 

Loyolai Szent Ignác híres Lelkigyakorlatos könyve a jezsuita nevelés felépítésének alapjául is szolgált. A lelkigyakorlatok tapasztalatából merített elveket használtak az oktatás-nevelés folyamatának kidolgozásához. A jezsuita nevelés célja a lelki formálás, az, hogy Isten iránti mély, egyéni szeretetet alakítson ki a diákban, s az embertárs szolgálata iránti érzéket. erre vonatkozóan már maga az alapító, Ignác is így rendelkezett a rendi konstitúcióban: „Társaságunk célja, melyre egyenesen törekszik, az, hogy segítse saját tagjainak és embertársainknak lelkét végső céljuk elérésében, amelyre teremtve lettek. Az életpélda mellett ehhez megfelelő tudás és e tudás előadási módjának ismerete is szükséges”. Szent Ignác a Lelkigyakorlatos könyv tanúsága szerint kiválóan ismerte a pszichológiát. A Ratio Studiorum arról tanúskodik, hogy követői, a rend későbbi tagjai rendkívüli módon értették a tanulás motivációjának belső dinamizmusát. A diák számára talán legnagyobb motiváló erő a dicséret vágya és a bukástól való félelem. Az akadémiai keretek közti egészséges versengés a tanulási folyamat dinamikus eleme. Iskolai és osztályon belüli versenyeket mindig ajánlott rendezni, ha az idő engedi. Gyakori, hogy a tanár tesz fel kérdéseket, a versengő felek meg a hibákat javítják, vagy maguk a mérkőző felek kérdezgetik egymást. A versenyző felek lehetnek egyének vagy csoportok, olykor egy kihívóval szemben többen állhatnak ki egyszerre. A nemes versengés így további ismeretszerzés felé hajtja a versenyben részvevő feleket. Az akadémiai disputák vagy más versenyek nyertesei díjakat, nyereményeket szereztek, vagy különleges, kiemelt helyet az ebédlőben, a díjakat pedig nyilvánosan adják át, a közösség előtt. Az 1586-os Ratio Studiorum azt is ajánlja, a leglátványosabb vitában alulmaradottakat is ültessék külön padba, a közösség számára látható helyre. A tanár számára megfontolandó, hogy a nyilvános vita megrendezése ugyanannyi munkát igényel, mint egy szokásos óra megtartása, de legalább annyi haszonnal is jár.

 

                 

                                                              Lovakkal álmodó

 

A jezsuita iskolarendszer, nevelési módszer iskoláik gyakorlatában

 

A jezsuita iskolában életkor és tudásanyag szerint csoportosították a gyermekeket, így osztva osztályokba őket. Az oktatás egységes tanrend szerint folyt, a Ratio Studiorum egységesen szabályozta a rend iskoláiban követett tanmenetet és a tanítási anyagot, nevelési elveket. A tanulókkal szemben támasztott elvárások is minden jezsuita iskolában azonosak voltak. A diákok tudását év végi vizsgákon mérték fel. A jezsuita iskola jellemzője a szigorú fegyelem, amely azonban szeretetteljes bánásmóddal párosult, s nem jelentett testi fenyítést. Pedagógiai felkészültségüket mutatja az a tény, hogy jól tudták, az egyoldalú szellemi koncentrációt enyhíteni kell, ezért iskoláikban fontos helyet kapott a testmozgás, a játék, a szórakoztató feladatok. A jezsuita iskolákban tanító tanárok – általában jezsuiták, de nem mindig – szintén az egységes tanmenet és tanítási elvek értelmében tudományos vetélkedésekkel, később, felsőbb osztályokban vitákkal növelték a diákok becsvágyát. Önképzőköröket szerveztek a tanórai munka kiegészítésére, a Mária kongregációt pedig a hitélet erősítésére, elmélyítésére, személyesség tételére. Az iskolai munkát kiegészítő önképzőkörökben kaptak szerepet, így kerültek a jezsuita nevelési intézményekbe a drámajátékok, az iskoladrámák.

A jezsuita iskolák kollégium típusúak voltak két tagozattal, a gimnáziumival és az akadémiaival. A gimnáziumban a studia inferiorákat, az alacsonyabb fokú tanulmányokat végezték. A Ratio Studiorum értelmében a középiskolai oktatásban öt osztály volt, de a legalsó osztályt két részben végezhették a kisdiákok, így lehetett hatosztályos a jezsuita gimnázium. Az alsó három, illetve négy osztályban latin nyelvtan szerepelt fő tantárgyként, illetve maga a latin nyelv, majd a retorikai osztályban poétikát: latin költők műveit és költészettant, retorikát: latin prózaírók műveit és szónoklattant tanultak egyre magasabb fokon. A gimnáziumok mellett konviktusokat is fenntartottak, hogy ott a tanulmányi idő alatt az ifjak nevelésével foglalkozhassanak. A második, akadémiai tagozaton studia superiorát, magasabb fokú tanulmányokat folytattak azok, akik a középfokú iskolát sikeresen befejezték. Itt már az alapokra építkeztek, s filozófiával, majd teológiával foglalkoztak. A filozófiai kurzus volt az első, ez három évig tartott, logika–fizika–metafizika, etika sorrendben felépítve. A teológiai stúdiumok négy évig tartottak ezt követően. Ez a tagozat már egyetemi kerethez tartozott általában. A jezsuiták ugyanis az egyetemek vezetésében, az ottani oktatásban is szerepet vállaltak. Papnevelő intézeteket külön nem tartottak fenn, szemináriumokat nem létesítettek, de nem egy ilyennek a vezetésében is részt vettek, szerepet vállaltak.

Ennek a szakszerűen kidolgozott és sokak tapasztalatán kipróbált tanmenetnek több előnye, mint hátránya volt. Amit a jezsuita oktatás szemére szoktak vetni, az a hangsúlyozottan humanisztikus beállítottság, amely a természettudományokra, egyáltalán a kor szellemi áramlataira nem figyelt, annyira szigorúan igyekezett védeni a skolasztikus rendszert.

A jezsuita gimnáziumok, mint szerte a világon, magyar földön is humanisztikus műveltséget kínáltak diákjaiknak. A reál tárgyakat s az idegen nyelveket az iskolai órákon kívül tanították. Ezen a téren 1735 után történt változás, amikor Franz Molindes tartományfőnök új szabályzatot írt elő, s a hazai jezsuiták tanrendjébe bekerült a történelem. Ugyanakkor a szabályzat biztatta a tanárokat, hogy az oktatásba a kronológia tanítása mellett a földrajzot is vegyék be, sőt, térképeket szerezzenek be az iskolák számára, és kronológiai táblázatokat. Az oktatás nyelve a latin volt, a jezsuita iskolák fő törekvése és tanrendi előírása volt a diákokat helyes, szép és választékos latinra tanítani. A diákok általában magyarul érintkeztek egymással, de az iskolában csak latinul beszélhettek, illetve étkezések alatt idegen nyelveken, olaszul, franciául.

Az egyházi iskolák az 1777-es Ratio Educationes megjelenéséig az egyház előírásai szerint oktattak, állították össze tanrendjüket. A jezsuiták a maguk Ratio-ja alapján tanítottak. A Mária Terézia nevéhez, illetve uralkodása idején kibocsátott állami Ratio azonban az egyházi iskolákra nézve is kötelező lett.

 

                 

                                                                   Alkonyat



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008