magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Buzás Pál: A ró­ka­sze­mű me­nyecs­ke. Ko­vács Ág­nes ka­lo­ta­sze­gi me­se­gyűj­te­mé­nye


 

„Vót egy öreg király, annak három fia. Az öreg már olyan öreg vót, hogy nem vót képes kimenni az udvarbúl…” – kezdődik a címadó népmese.

A Kriterion Könyvkiadó jóvoltából, élvezettel lapozgatjuk, ízlelgetjük Kovács Ágnes ketesdi népmesegyűjteményének 2005. évi újrakiadását. Már a borító hangulatteremtő motívumai, meseszerű kimunkálása (Matei László) felhívja magára a figyelmet. Hát még a mesék! Olvasva e meséket megállapíthatjuk, hogy nem csak a székelyeknek van humorérzékük. Bizonyságképpen álljon itt Gönci papó egyik rövid meséje – elmondta Mihály István András):

„Van itt egy hegy, úgy híjják, hogy Meleg oldal, s ippen a Gönci papóék kapálóhelyek ott van. Egy nyáron jött egy nagyidő, az öreget ippen ott írte. És jött haza az öreg nagy örömmel, hogy ű csak a derekán alól ázott meg, mert annyira leereszkedett a felleg, hogy derékon fejül a fellegen fejül vót.”

Kovács Ágnes (1919, Kolozsvár – 1990, Budapest) néprajzkutató és szakíró, mesegyűjtő nem ismeretlen Kalotaszegen, hiszen a Csáki bíró lánya szerzőjének, Szentimrei Jenőnek a leánya. A kolozsvári középiskola elvégzése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán néprajzból szerzett diplomát, majd doktorált. Ugyanitt, Budapesten előbb a Kelet-Európai Tudományos Intézet, folytatólagosan a Néprajzi Múzeum, utóbb a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutató csoportjának a munkatársa volt. Fő kutatási területe a népmese, e témakörben jelentek meg tanulmányai, szakdolgozatai, gyűjteményei. A Magyar Népmesekatalógus és az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény szerkesztője. 1989-ben Ortutay-díjjal tüntették ki.

A rókaszemű menyecske című gyűjteményt Olosz Katalin bevezető írása nyitja. Ez a pár oldalas tájékoztató segít eligazodni a ketesdi népmesék csodálatos világában, egyszersmind felvázolva – szoros összefüggésben Kovács Ágnes ketesdi tevékenységével – a munkával kapcsolatos tudnivalókat. „Aligha van még egy olyan kistáji közössége a romániai magyarságnak, mely annyira gazdag, sok szempontú kutatottságnak örvendene, mint Kalotaszeg. Kötetre menő helyismereti bibliográfia tanúsítja, hogy a Kolozsvártól nyugatra elterülő, mintegy félszáz falut magába foglaló néprajzi tájegység iránti érdeklődés csaknem másfél százada folyamatos.” Ennek ellenére, szellemi kultúrájának egyik értékes terméke, a népmesekincs felgyűjtése még sokáig váratott magára. Ugyanis eddig az e témakörben szórványosan megjelent gyűjtemények Olosz Katalin szerint nem váltak közismertté.

A még főiskolai diák Kovács Ágnes professzora, Ortutay Gyula ösztönzésére kezdte el a gyűjtést. Az ösztönzés egyben megbízást is jelentett, mivel a kalotaszegi népmeséket a professzor az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény köteteiben óhajtotta megjelentetni. Kalotaszegi tájékozódása során Kovács választása Ketesdre esett, ahol köztudottan sok mesélő kedvű gazdaember élt, ahol állítása szerint „a mese ugyanúgy hozzátartozik a falu mindennapi életéhez, akárcsak a táplálkozás, öltözködés, a »dolog« (munka) vagy a dalolás”. Szándéka volt Ketesd teljes mesetudásának a vizsgálata. Mint kiderült, a faluban férfiak és nők, szegények és gazdagok, gyermekek, legények és öregek egyaránt meséltek és hallgattak mesét, mert ez jelentette a szórakozást, kikapcsolódást, vigasztalást. A mese társadalmi szükséglet volt. Kovács Ágnes figyelme kiterjedt a falu mesemondó tudományának az írott és íratlan forrásaira is. A generációról generációra öröklődő mesék mellett érkeztek mesék más kalotaszegi falvakból, távolabbi magyarlakta vidékekről, a katonaságból – még meséskönyvekből is. A gyűjtőnő megállapítja, hogy a jó mesemondó nem a szöveget tanulja meg, hanem a mesevázat és a képek láncolatát jegyzi meg, majd újra alkotja előbb a maga, utóbb a közönsége számára. Ily módon olvasztja be a ketesdi népmesekincsbe. A jó, gyakorlott ketesdi mesemondók portréját is körvonalazza: „A falu legjobb mesemondója akkor kétségtelenül Máté György Bálint volt… Valóságos színielőadással ért fel az ő mesemondása. Minden szereplőt hanggal, arc- és kézmozdulatokkal megjátszott. Határozottan, bátran szólt az ifjú hős, … édesen, kedvesen a királykisasszony, sápogott Ódaliné. Ha az ember lehajtott fejjel hallgatta, az volt a benyomása, mintha hárman-négyen vitatkoznának, enyelegnének, tréfálkoznának a szobában.”

Az 1941–42. évi gyűjtőút eredménye több mint kétszáz ketesdi népi szöveg. Ebből a gazdag anyagból a kétkötetes Kalotaszegi népmesékben 96 látott napvilágot (1944, Budapest). További ketesdi mesék jelentek meg – szintén Kovács Ágnes szerkesztésében – a Rózsafiú és Tulipánleány című válogatásban (1987, Budapest), ugyanakkor a teljes felgyűjtött meseanyag a mai napig kiadatlan.

Jelen, A rókaszemű menyecske című kiadás a fenti két régebbi kiadás figyelembe vételével készült. A gondozó Olosz Katalin a mesék besorolásánál a gyűjtő Kovács Ágnes elképzeléseire alapozott, amennyiben a mesék-mesehősök jellemvonásait vette figyelembe. Az öt csoport fő címei a következők: Táltos hősök – köznapi hősök; Táltos hősnők – köznapi hősnők; Vitézes mesék; Kalandos mesék; Cigány mesék. Szintén a gyűjtő Kovács Ágnes eljárásával összhangban, a szövegközlésben bizonyos tájnyelvi jellegzetességeket is feltüntetett, azonban a könnyebb olvashatóság kedvéért nem jelölte a zárt ë, vagy a kettőshangzók jelenlétét a ketesdi mesemondók nyelvében.

A függelékben Olosz Katalin mellékeli Kovács Ágnesnek az 1943-as kiadáshoz kapcsolódó jegyzeteit, megfigyeléseit és ezeket kiegészíti a kötetben közölt 50 mese 17 mesemondójának a fényképével, rövid életrajzával. A másik melléklet a kötetben előforduló tájszavak és tájnyelvi kifejezések magyarázatát adja.

Osztjuk Olosz Katalin véleményét, aki kifejti, hogy „Kovács Ágnes Kalotaszegi népmesék című gyűjteményének válogatott újrakiadásával a Kriterion Könyvkiadó hiányt pótló feladatra vállalkozott: hozzáférhetővé kívánta tenni azt a hatvan évvel ezelőtt megjelent tudományos igényű mesegyűjteményt, mely a kalotaszegi Ketesd mesekincsét öleli fel… A válogatás minden egyes darabja tudományos vizsgálódásokra továbbra is alkalmas maradt, ugyanakkor nehézség nélkül forgathatja minden érdeklődő: a meseszóra vágyó gyermek s a mese világában gyönyörködni tudó felnőtt olvasó egyaránt.”

 




vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008