Művelődés

Hubay Miklós drámaíró, műfordító, esszéíró 1918. április 3-án Nagyváradon született. A 90. születésnapjára Hubay Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia lehetővé tette azt, hogy szülővárosába látogasson. Ezt az alkalmat használta ki a Korunk Akadémia és meghívta Kolozsvárra is. Hubay Miklós eleget tett a meghívásának. Kétnapos kolozsvári tartózkodása alatt sétált a történelmi városban, meglátogatta a sétatéri színházat, állt annak a színháznak a nézőterén, melyben egyetlen darabját sem játszották. A társaság székhelyén találkozott azokkal, akik úgy érezték: élőben is szeretnének találkozni az igen jó kondícióban levő mesterrel, aki 40 drámával, számtalan publikációval beírta magát a magyar és az egyetemes kultúrába.

Akik eljöttek, nem csalódtak. Kántor Lajos köszöntő szavai után Kötő József színháztörténész ismertette Hubay Miklós munkásságát. Rögtön az elején figyelmezet arra, hogy Hubay Miklós rendhagyó eset. Sohasem valaki vagy valami ellen száll síkra. Mindenkor valakiért, vagy valamiért hadakozik. Hubay Miklós munkásságáról beszélve Kötő József, kifejtette, hogy a köszöntött drámaíró nem található meg a magyar irodalom drámatérképén. Ennek oka, hogy „hosszúsági és szélességi körei más koordinátarendszerbe tartoznak. ő a dionüszoszi színház orkhesztráljának foglya” és örök érvényű értékek szószólója. Főműveiben a magyar középosztály haláltáncát megelevenítő Hősök nélkül című tragikomédiája, az Egy szerelem három éjszakája, az 56-os magyar forradalom alapkérdését feszegető Késdobálókat és az illúzióvesztés tragédiáját ábrázoló Csend az ajtó mögött című drámáit emlegetik. Mindennek van előélte, az interperszonális kapcsolatok megelevenítésének is. Ekkor mondta el azt az emlékét, ami a kolozsvári magyar színházban történt, Hubay Miklóshoz kötődik, és a Színház a cethal hátán dráma megírásához vezetett.

Hubay Miklós a beszélgetést gyermek korának felelevenítésével kezdte. Nagyváradi lakás, mely a vasútvonal mellett volt. Majd mesélt Kolozsvárhoz kötődő első élő kapcsolatáról. Amikor Mikes Kelemen stílusában kellett levelet fogalmaznia a Kolozsváron megjelenő Jóbarát című folyóirat pályázatának kérésére. Mint kisgimnazista ezt a pályázatot megnyerte. A Kolozsvári Magyar Színház színművésze  Boér Ferenc, Hubay Végtelen napjaim című kötetéből olvasott fel részleteket. A drámaíró meghökkentő részletességgel és irigylésre méltó szellemi frissességgel Budapesten majd Genfben töltött éveiről beszélt.

Megragadó volt az, ahogy csodálattal és tisztelettel beszélt Madách Imre Az ember tragédiájáról. Az államosítás után évekig nem volt szabad Madáchot játszani. Az ember tragédiájának minden egyes részletében úgy ott van az egész, hogy az egészet nem pótolhatja semmilyen része. Minden mondata úgy érvényes, hogy a teljes összefüggésében értelmezzük. Ezért nem szabad húzással játszani. A modern jövőbe tekintő embernek a tragédia ismerte nélkülözhetetlen. Madách tanítása a magyar népet áthatotta. Szerinte a mű a világ egyik legtökéletesebben megírt drámája: „tökéletes dráma, egy különös oltás a magyarság számára, nemzedékeket tanít meg arra, hogy az emberi létezés talányosságát valami vigasztaló módon éljük meg. Közben a létezés ezernyi változatosságát kínálja fel a különböző színekben. És a drámairodalom, a színházi kultúra, a társadalom és a kultuszpolitika nem mondhat le arról, hogy magasra tűzze a drámairodalom céljait”.

Életét betöltő két vonal: szűkebb értelemben a drámairodalom, ami kitöltött egy életet. Hat kötetben negyven drámája jelent meg. Ennyi darabot írt. Egyiket sem a könnyű siker kedvéért. Tágabb értelemben a magyar költészetet, semmivel sem összetéveszthető csodájáért, varázsáért való szolgálat, hogy az eljuthasson más nemzetekhez is. Ez úgy kezdődött, hogy diákként állást kap, 1940–42 között a Nouvelle Revue de Hongrie c. lapnál szerkesztőségi titkárként dolgozik. Ezzel olyan körökbe kerül, mely az irodalmi életet befolyásolni tudja. Majd 1942-ben Genfi ösztöndíjasként („ne Ukrajnába vigyék”) elhagyja az országot. A francia nyelv elsajátítására törekszik. Közben József Attila verseket fordít (frissen megismert) francia költő barátjával. 1944–46 között Genfben újraalapítja és szerkeszti a Magyarországon időközben betiltott folyóiratot.

1948-ban visszatér Magyarországra, 1949–57 között a Színművészeti Főiskola drámatörténet tanára, közben 1955–57 között a Nemzeti Színház dramaturgja. 15 évi állástalanság, közben fordított és a filmgyárba bedolgozott, többek között a Bakaruhában forgatókönyvének írója, közben a gyermekeit az óvodából eltávolítják. Ez ma is fájó emlék. Színház közelébe sem engedték. Az akkori magyar paradox gondolkodás, vezetéskultúra következtében utazhatott. Nem volt olyan PEN-kongresszus, melyre ne őt küldték volna ki. A Firenzei Egyetem meghívja tanárnak. Munkássága oly eredményes volt, hogy több százan vizsgáztak nála magyar irodalomból, amit olasz és más nyelven fordításban olvashattak a hallgatók. A 600-700 hallgató között még skandináv származású is volt, akik angol fordításban olvasták a magyar klasszikusok műveit. Ezek közül a diákok közül később nem egy olasz–magyar fordító lett.

1987-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1981-ben megválasztják a Magyar Írók Szövetségének elnökének. 1991–94 között a PEN Club ügyvezető elnöke, 1994-ben elnöke.

A beszélgetés talán egyik legérdekesebb része az volt, amikor Kántor Lajos azt kérdezte, hogy mint a magyar versirodalom kiváló ismerője, kit tart a 20. század legértékesebb tíz költőjének. A kilencven éves drámaíró, belement a játékba, és kis alkudozással 19. századi versekből is válogathatott, de úgy, hogy nemcsak felsorolta, a címeket, hanem részleteket is elmondott az általa kiválasztottakból.

Egy kérdésnél akadt el: „Hogyan látja a jövőt?” Hosszú másodpercekig tartó csend után válaszolt: „Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, pedig szívesen válaszolnék”. Majd elmondta: a létezésben, a másik emberre találás örömének tud örülni. A látása megromlott, egyre többet rádiózik, és amikor a rádióban iskolások műsorát hallgatja, és amikor gyerek hangokat hallja, ez boldogsággal tölti el.