Művelődés

A művelődés-antológiák sorát megszakítjuk egy régóta esedékes irodalmi-honismereti relikviánk közzétételével. Csak amikor keresgélni kezdtünk a könyvtárakban, hogy Kazinczy Ferenc Erdélyi leveleinek korban hozzánk minél közelebbi közlését kiválasszuk, akkor derült ki, hogy a kolozsvári egyetemi könyvtárból szőrén-szálán eltűntek a régi, 19. századi kiadások is, nemcsak a múlt század beliek. Annak ellenére, hogy egyik legteljesebb és bőven jegyzetelt-magyarázott, alapos előszóval ellátott változata jó félszáz évvel ezelőtt kincses városunkban látta meg a napvilágot Kristóf György gondozásában az Erdélyi Ritkaságok sorozatban.

Végül alapkiadásként a Szépirodalmi Könyvkiadó Magyar Remekírók sorozatában megjelent kétkötetes Kazinczy Ferenc Művei (gondozta Szauder Mária) első kötetében közzétett szöveget választottuk. Csakhamar kiderült azonban, hogy a nehezen érthető rostálási elv, vagy a korabeli cenzúra közel egyharmadát kihagyta a szövegeknek, s nem is mindig jelölte a kihagyásokat. Ezért ahol lehetett, ott visszanyúltunk a Kristóf-féle szövegváltozathoz, mindöszsze helyesírásában közelítettük a maihoz, s a jegyzeteket is elhagytuk a könnyebb és folyamatos olvashatóság kedvéért.

Nagyon bízunk benne, hogy az oláh népnév miatt furcsán összefaricskált szövegek eredeti formában közlése nem fogja bántani józan ítélőképességű román honfitársainkat, hiszen Kazinczy többhelyütt is rácsodálkozik a román népköltészet, néptánc és viselet sajátos jegyeire dél-erdélyi útján, értékeli, saját lejegyzésében és Ponori Thewrewk József fordításában közöl is egy román népdalt. Az elavult népnevet kicserélni a ma általánossal viszont anakronizmus lett volna.

Minthogy nagyon alapos, minden apró részletre kitérő Kristóf György bevezető tanulmánya, ezért úgy éreztük, hogy mind a kor hangulatát, mind az Erdélyi levelek helyét a Kazinczy életművében sokkal jobban megértjük, ha kalauzunk a kolozsvári egyetem egykori professzora. Szintén a kor hangulatát idézzük meg akkor, amikor elküldött (misszilis) leveleket is csatoltunk az irodalmi levél formájában megírt útirajz végére.

Összevont június–szeptemberi lapszámunk sajtó alá rendezése idején került sor Érsemjénben, Kazinczy szülőfalujában a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 14. konferenciájára a nemrégen felavatott Kazinczy Művelődési Központban. Az eseményre még visszatérünk, de előzetesként annyit máris elmondhatunk, hogy jó volt megtapasztalni a község, az Érmellék önösszeszedésének megannyi kézzel fogható jelét, Balázsi József polgármester és csapata kitartó munkájának gyümölcsét. Ajánlom is tisztelettel figyelmébe a Művelődés minden kedves olvasójának a www.ersemjen.ro honlapot.

A honismereti konferenciára összegyűlt előadók és érdeklődők között ott volt a Kazinczy Ferenc Társaság több képviselője is. Természetesen szóba került a széphalmi mester születésének jövő esztendei 250 éves évfordulója, amelynek eseménysorozata remélhetőleg átfogja majd nemcsak a Kárpát-medencét – elsősorban a kufsteini raboskodásának színhelye okán, de azért is, mert mindenütt, ahol magyarul beszélnek a földgolyóbison, hálásak lehetünk neki a magyar nyelv megújításáért, fejlesztéséért. Személyisége, több kötetnyi levelezése és utazásai sűrű szövésű hálóba fogják a mai Magyarország, Erdély, a Partium és Felföld majd minden kistáját. Ezért is lenne szerencsés, ha az Érsemjén–Széphalom tengelyre támaszkodva, elsősorban a felsőbb osztályos gimnazisták és egyetemisták bevonásával sikerülne egy olyan stafétát elindítani, amely Kazinczy nyomán számba venné a magyar nyelv, a magyar műveltség hozzá (is) köthető értékeit, a meglevő emlékjelek gyarapításával, de a személyes megtapasztalás élményével feltöltődve talán sikeresebben nézhetnénk szembe a világméretű kiegyenlítődés, arctalanná válás jelenségével.

Ehhez szeretnénk hozzájárulni az Erdélyi levelek újraközlésével, s a szerzők beleegyezésével a 2007-es Széphalom évkönyvből átvett három írással (a Svédországban élő mérnökleszármazott Kazinczy Ferenc, Csorba Csaba és Fehér József erdélyi úti jegyzeteivel kiegészítve) és lehetőleg hangulatában illeszkedő néhány tucat fényképpel, grafikával hasznos és szemet is gyönyörködtető olvasmányt kínálunk az érdeklődőknek. Reméljük, hogy több emlék- és teljesítménytúra, osztálykirándulás merít majd ötleteket összevont lapszámunkból.

Ha minden kedves olvasónk megpróbál legalább annyi időt szentelni a 2009-es esztendőben anyanyelve ápolásának, amennyit a Művelődés elolvasása jelent, akkor már nem hiába fáradoztunk. Ha aztán bár minden ötödik legalább egy emlékhelyet felkeres az épülő és addigra tető alá kerülő széphalmi Magyar Nyelv Múzeumától, az érsemjéni Kazinczy Kulturális Központon át erdélyi, tiszaháti vagy felföldi színhelyekig, akkor méltóképpen megünnepelhetjük irodalmunk jeles képviselőjét.