magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kazinczy Ferenc: 3 levél


 

Éhséget, szomjat, kemény fekvést, és ami hasonló baj a szegény vándort érheti, én úgy tűröm, mint bármely más bűnben fogant halandó. De midőn harminchat óra alatt kell étek nélkül ellenni, azt végre az el nem kényeztetett természet is megérzi.

Eléhezve, mint Ugolino, az éhség mártírja – mert Bogártelken nem kapék egyebet juhtejnél és pityirkónál (így nevezék ott álmélkodásomra és földi mogyorónak, amit nálunk hol krompélynak, kolompárnak, hol kompérának, hol sváb dinnyének, hol gurulyának, hol bandurkának mond az ezt vagy szerető vagy finnyásabb utáló magyar és tót köznép), egy órakor értem be Bácsra, s nagy öröm szállá meg a mi lelkeinket, midőn a szép falu közepén egy nem nagy, nem pompás, mindazonáltal pajzscégérrel büszkélkedő fogadót látánk meg. A pajzsra fehér galamb vala festve s az szerencsés jósolatú állat. Most nem jósola szerencsét, mert minden kérésem, rimánkodásom mellett nem kapék mást igen fekete s igen rossz ízű kenyérnél, mely, hogy még egy harmadik igent is vessek mellé, igen kevés is vala; cselédim bort és pálinkát kaptak, valamennyi kellett. Hogy Bács a váradi úton fekszik s egy rövid posta az Erdély metropolisához, a dolgon semmit nem változtata. Fogadósom a város közelségével enyhítgeté kínjainkat, mely nem tehete egyebet, mint azt, hogy ott akadok emberre, ki megszán, s Isten nevében jól tart.

Utam Nyíres óta hegynagyságú s meredek dombokon s olykor söppedékes vápákon inkább mint völgyeken ment, s annyi baj és ínség közt még az az örömem sem vala, hogy szemeim szép tájt láthassanak. A dombok oldala parázs föld, alja kemény agyag, s így midőn a felső föld ősszel és tavasszal magába szedi az eső- és hóvizet, a domboldalak a tetőn kezdve le lábaikig s olykor képzelhetetlen távolságra is megindulnak, s grádicsos repedezésekben a völgybe sippadnak. A szem pusztulásban látja a természetet, mely a mi Tokajunk táján a maga épségében és szépségében jelen meg mindenfelé. Az utas itt azt érzi, amit oly tartományon menvén érzene, melyet ellenségi kezek pusztítottak el.

Nemsokára azután, hogy Nyírest elhagyánk, kifordulván egy keskeny völgyből, magam előtt látám Nagyalmást, özvegy gróf Wass Sámuelnének, született gróf Bethlen Rozáliának nagy és régi lakjával. A hely asszonyát, Erdélynek egyik nevezetes leányát, nem lelem; most más jószágában mulata, de híres istállóját s a fedett pompás lóiskolát megtekintém. A lovak termetökre és nagyságokra is nem egyenlők. Bucephal itt a fődísz. A szög Szultán német nagyságú, termete s kevés tüze gyanút támaszta bennem, hogy itt az erdélyi nem nagy, de tüzes kancák német ménekkel házasíttatnak össze. Nem fogom a grófné embereire, amit nem tudok, de ha ez így találna lenni, megtévedés volna, legalább addig, míg az erdélyiség egészen feledtethetné az idegen természetet, aminek már is meg kellé történni, mert a grófné istállóinak gyönyörű hámos lovait ismerem. Paripákat innen nem vala örömem látni, de Almás azokat is nevel. II. József megtekintvén egyszer a herceg Grassalkovich istállóit, azt az intést adá a herceg embereinek, kik német lovakat akarának nevelni, hogy a seregnél huszár alá is kellenek lovak s azt a cseh és német föld nem ád. A tanács üdvösséges s nemcsak lovakra nézve.

A kastély szűk völgyben áll s mögötte ismét dombok emelkednek. Egyfelől a kisded vár tornya díszesíti a tájt, az hajdan a templom vitézeié volt, később Bebek vajdáé s veje, Balassa Imréé s erről a Csákyáké; másfelől a szép emlék, melyet a grófné meghalt szeretett férjének, közel a Kolozsvárra vivő úthoz, egy szomszéd hegyecske oldalán emelt. Az valóban szép s azért is szép, mert nem hasonlít kertjeinknek kisded bábjátékaihoz: nagy diaméterű hornyolt oszlop, félbe törpe, s rajta a hamvveder, körülfogva a tartóság szimboljával, a kígyóval. Ily ízlésű, érzésű, gazdagságú asszonyságtól ilyet kellé várni. Gyászfűzek veszik körül három oldalát s ezek felől azt jövendölöm s egész bizonysággal, hogy az emlék két oldala mellett nemsokára ki fognak vagdaltatni, talán az emlék mögött is. Elfednék azt egészen. (Felírásait a piedesztál két oldalain gróf Haller Gábor excell., a kincstartó, dolgozá, az első táblán és az utolsón az enyéim állanak.)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ERDÉLYI LEVELEK rovat összes cikke

© Művelődés 2008