magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kazinczy Ferenc: 4 levél


 

Bácsnál vidulni kezde a vidék, s egy szőlővel beültetett dombon túl szélesb völgyet láték nyílni, mint amelyen eddig jövénk. Azt várám, hogy Kolozsvárt a völgy közepén fogom meglátni, s a nagyon elnehezedett útban is két-három óra alatt ott lehetek. Azonban előfordulván a szőlőhegyecske mellől, nemsokára azután, hogy Bácsot elhagyám, előttem fekvék a Traján hatodik gyarmatának Clusa nevet viselő városa, melyet az oláh még ma is Klúzsnak hív; az a város, melyben a nemzet dísze, Mátyás született. Nagyult előttem a hely ez emlék által. Trajánhoz a Róma cézárjai közt kevés hasonlíta s hány Mátyáshoz, a mi és a minden mások királyaik közt? A szőlőhegy a Fellegvár dombja volt, s ennek lábai alatt fekszik a semmi nevezetes, semmi rendes épületekkel nem díszeskedő külváros, a Kis-Szamos bal szélén. Kolozsvár pedig körülkerítve magas falakkal a jobbon. Túl rajta oly közelségben, hogy a városnak egyik része ennek lábát lepte el, ismét egy alkalmas nagyságú hegy kel. Cserei megtaníta, hol keressem a Wesselényi házát, hol barátim várnak, s ezen utasítás után arra nem vala nehéz rátalálnom. A gubernátor nem nagy és nem magas falú s mindkét felől dísztelen házakhoz ragasztott palotáját, hornyolt oszlopú balkonával balra hagyám, a nagy templomot jobbra, s befordulék az úgynevezett Közép utcára. Az ácsorgók álmélkodva nézének bennünket, midőn egy sötétzöld lakkú kocsi s a gubás kocsis debreceni szabású sötétkék ujjas lajbliban, csillámló gombokkal, hasonló színű nadrágban, széles karimájú kalapban, négy, minden színből összeállított lovával s oly hámokkal, amilyeket itt nem látni, előttök elhajtott. Barátim a ház előtt ülének. Közöttük volt kettő, kiket nem ismertem, gróf Gyulay Lajos és Bölöni Farkas Sándor, Don Carlosnak lelkes fordítója. A ház, mely nekem felejthetetlen örömöket készüle adni, ötödik annak baljára, ki a Híd utcáról a Közép utcára lefordul. Ügyünk későbbi barátinak e jegyzés nem lesz haszontalan. Tisztelet érzésivel mennek el azon falak előtt, honnan Erdély és a magyar föld az Erdélyi Múzeum később füzeteit vevé; mert az elsőbbeket Döbrentei, egyetértve Pataki Mózes barátjával, a gróf Gyulayné házában kezdé kiereszteni, a plébánia során.

Wesselényi MiklósBáró Wesselényi Miklósné, Miklósnak anyja, kiment vala a háztól, s így barátim engem a Gyulay szállására, a ház alsóbb szobáiba vezetének. A báróné Pataki Mózesnek halála után (1815-ben, január 25-én) egyetlen fiát, egyetlen gyermekét nem bízhatá jobb kezekre, s maga Wesselényi nem kívánhata s nem kívána más barátot, mint az ő kedves Patakija legszorosabb társát, Döbrenteit. S minthogy ezt Gyulaytól elvonni sem nem lehete, sem Wesselényi nem akarhatá: Gyulay elhagyá a maga házát s barátjához költöze által.

Másnap, legelőbb is kanonok Döme Károly úrhoz menék, ki vezetve Döbrentei által, hogy később az új püspöknél tehessünk tiszteletünket, ki Dömét segédkanonokjának hozá be Izsákról, Komárom mellől, hol plébános vala. A püspök aszerint fogada bennünket, mint aki előtt tudva van, mindketten mely pályát futunk, s mi örömmel fogadánk kegyének e bizonyságát, mind személyünkre, mind kivált a szolgált ügyre nézve. Erdély Batthyány Ignác és Mártonfy József után ismét oly püspököt nyere, ki a tudományokért bizonyosan sokat fog tenni s a hazára új fényt von.

Kolozsvár nem nagyobb a nem nagy Kassánál, s fekvésére s épületjeire nézve össze nem mérkezhetik Felső-Magyarországnak ezen legékesebb városával. Három legszebb utcái T formán vonulnak s tágasok és vidámok; az oldalutcák inkább vagy kevesebbé keskenyek, görbék, rövidek. Mióta az Erdély főkormányszéke (1790) ide költözék, a város nevezetesen szépül, s nagyobb utcái már ki vannak rakva. Azelőtt nem ritka dolog volt a marhát sárban fetrengve látni utcáin. A Közép utca kapuja előtt, mely a maga vártaházával s nagy táblájú órájával a németországi városok kapuira emlékeztete, tágas piac van hagyva üresen, hogy vásárai benne tartassanak.

A nagy templomot, az említett három utcának csaknem közepében, Zsigmond királyunk építteti 1342-ben; János Zsigmond fél királyunk pedig a maga felekezetének, az unitáriusoknak adta. Az épület nagy stílű, de nem cifra s így annál szebb. Festés, faragás sem itt nincs, ami érdemlené a látást, sem a piaristákéban. A reformátusokéban nem valék, külsője nem sok jót ígér. A kollégium kisded bibliotékája ennek rekeszében tartatik; szűk, sötét, mocskos, s grádicsain nem volna nehéz kezet, lábat törni. Azóta szépen elkészült. A lutheránusokénak most rakák talpfalait a Híd és Magyar utca szegletében. Az unitáriusoké, az azzal együtt álló kollégiummal új és csinos. Harsogott az orgona a zsoltár mellé, midőn itt egy délután beléptem. Belől a templomban e felülírás áll: „Az egyetlen egy Isten tiszteletére” s kívül: „In honorem solius Dei MDCCXCVI. Templomnak felírás nem kell: ki-ki tudja, micsoda és ki tiszteletére épült, s bölcs parancsa volt a bölcsnek, hogy az gyakor és szükségtelen emlegetés által ne profanáltassék. Úgy tetszik, az építők talán megörvendének a magyar pleonasztikus szólásnak, s ki akarhatná őket örömükben megháborítani? Az nekik nem kevésbe kerül. De ugyanez áll nekünk más normájú keresztényeknek templomaikon is s nem kevésb igazsággal. Sőt egyetlenegyet híve a politeista görög és a panteista filozófus is, s az előbb sok istent azért tisztele, mert az egy munkáját meleg képzeletének szép tévedésiben többek közt osztotta fel; a másika úgy magyarázgatá magát, hogy hallója egyebet érte, mint amit amaz monda. De kell-e ott magyarázat, ahol a szív érez, bár a szem nem lát? Kell-e ott magyarázat, ahol csak érzeni kell, és ahol érzeni elég?

Bölöni Farkas SándorA gubernium az Erdélyben, ami nálunk a helytartótanács, de nevezetes különbséggel. Erdélynek nem lévén septemviratusa, hova a királyi táblán elítélt perek appelláltathassanak, bizonyos nemű perek ide hozattatnak, egy másneműek a kancelláriára. (A gubernium 1820-ban két részre oszlott: politicumra és juridicumra s emiatt konziliáriusai megszaporíttattak, s a gubernátor mellé egy vicepraeses rendeltetett, borbereki Fabján Dániel excell., egykor konziliárius az erdélyi kancellárián, továbbá a Marosvásárhelyen ülő királyi tábla praesese. Tanácsnokjainak titulusa az illustrissimus és excelsi regii gubernii consiliarius actualis intimus; a secretariusok magnificusok. Mert ez a test megtartá hajdani méltóságát, melyben a fejedelmek alatt, mint Erdélynek országló tanács állott. S nem ezek a tanácsnokok lesznek főispánokká, hanem a főispánok kormányszéki tanácsosokká, még pedig úgy, hogy mivel Erdélyben egy személy két hivatalt nem viselhet, aki konziliariussá emeltetik, lemond viselt főispánságáról, maga a gubernátor sem főispán. A tanácsnok esztendei fizetése 2000, a tizenkét titoknoké 1200, a két utolsóbbé 1000, két concipistáé 800, nyolcé 600 forint.

A kormányszék háza az, melyben egykor jezsuiták laktak. Azt Mária Therezia konviktussá tevé. Az ülések azonban a gubernátor nagy kora s gyöngélkedő egészsége miatt ennek házánál tartatnak. Amott az expeditura, exhibitura, exactoratus, a kassza s a régi és új archívum. Tágas épület s érte a tanulás fundusának 3000 forint esztendei házbér fizettetik. A nemes ifjak a szeminárium épületébe szoríttattak.Döbrentei Gábor

Az országló kormányszék I. Leopold által Gyulafejérvárra vala rendelve, VI. Károly meghatározá, hogy állandó helye Kolozsvár legyen. De 1743-ban Szebenbe költözött vala által az oda rendelt országgyűlés miatt s annak elosztásakor ott feledteték. A török háború 1788-ban nem mindig folyt óhajtott szerencsével s az ország levéltárának egy részét tanácsosnak tetszék beljebbre szállítani a szélektől. Erdély is II. Józsefnek köszönheti tehát szerencséjét, hogy kormányszéke a hon első városában foga lakást, mint Magyarország, hogy az ezzé Pozsonyból a hon közepére, Budára hozatott által.

Gubernátor gróf Bánffy György, egy kisded termetű, kedves arcú úr, fekete prémetlen mentében jőve ki vendéglátójába, elhintve a Szent István és Szent Leopold csillagjaival s a polgári aranykereszttel, s magyarul szóla velem. Gyengélkedő egészsége s öreg kora tiszteletemet iránta érzékennyé tette. Nem csudálhatni, hogy ez az úr közönségesen szerettetik. Senkit nem nyom s akik alatta szolgálnak, fiaiként tekinti. (Úgy beszélék előttem, akik azt tudhatták, hogy ő és kancellárius Teleki, nem szerették egymást, s annál szebb, hogy mindketten szeretvén, amit szeretniek kelle, magányos indulataikat a köz dolgaiba által nem vitték s annak mindketten boldogító géniuszai voltak.)

Gróf Gyulay LajosSok hivatalos irományit láttam, melyre neve egy kézvonását híven követő bélyeggel van nyomtatva, de aki nevét ezekre nem írja, saját kezével írá meg hosszú meleg válaszát Gyulay Ferencnéhez, midőn férje, a gróf elhala. Azok a bélyegzett aláírások akkor tétetnek, mikor egészsége gyöngélkedik.

Mióta Erdélybe beléptem, magyartól még nem hallottam egyéb szót mint magyart, de egy magyarországi valaki itt is németül szóla velem, s barátim biztatnak, ezt fogom majd mondani, mikor Erdélyt idehagyom is. Bejártam Erdélyt, s kénytelen vagyok vallást tenni, hogy barátim igazat jövendőitek: kivévén a szász földet, velem a külföld nyelvén senki nem szólott, de igen magyarul a külföld szülöttjei.

S itt a társasági együttlétekben is valami szívesebb, melegebb van, mint hazánknak korcs tájékin. A tizenhárom magyar s öt székely vármegyékből álló országban mindenek ismerik egymást, nagy részben rokonok, s úgy bánnak egymással, mint rokonok, holott némely helyeken a rokont is idegennek szeretik nézni. Atyám, apám, anyám a nevezet, mellyel gyermek szüléihez szól, s együttlétökben szüntelenül cseng a mélcsás bátyám vagy öcsémuram, s mélcsás néném vagy húgomasszony. Az igen bátor bátyám s öcsémuram, s a hideg uramöcsém s rettegő urambátyám, így meg vannak nemesítve, vagy elkerültetnek. Csak vallást kell tennem előtted, hogy Erdélyben két-három helyt álmélkodva hallák, hogy én magyarországi magyar oly jól tudok magyarul, mint ők, s ezt egy fiatal tisztviselő nekem komplimentként mondotta. Szilágyi FerencHa nem láttam volna, hogy sohasem hallotta nevemet, elmondottam volna, hogy azt némely társaim nem vallhatják; de az a gondolat, hogy én is könyvgyártó vagyok, elnémít mindig. Szomszédja az asztalnál megillenté könyökével, s képzeld, mely zavarodásba jutott. Most, minekutána a nagyon elöregedett, elgyengült gubernátorról halála után, szabadabban szólhatok, el lehet mondanom, hogy ezt is csudálkozva hallá, hogy magyarul öltözött lengyel vendége oly derekasan megtanulá nyelvünket; pedig felvezetőm nevemet -nszky végzet nélkül ejtette. De a püspök, hazánknak tiszteletes prímása, midőn nála, itt és Fejérvárt udvarlásomat tevém, tudta, mely ügyet szolgálok.

Conziliárius Kenderesi a maga látóját a Baranyi Gáborokra emlékezteti. Megpillantása növelte, nem fogyasztotta régi tiszteletemet iránta. Szobájának falait elborították a Magyarország vármegyéinek abroszai, s itt függ az Erdély magyar metricuszainak triásza olajban festve, nem szépen, de híven: Zsombori László oly arccal, amilyet versei képzeltetnek s Buczy és a meghalt piarista Elekes. Erdélyben Kenderesi vala az, aki pártfogásába vevé a rímetlen verseket, ő az első, ki a mi Virágunk érdemét méltólag érzé, ő az első, ki az Erdély ifjait Virágnak követésére buzdítá. Valami tudományi ismeretek terjesztésére tartozik, mindabban részt vészen, mindazt teljes erővel segéli. (ő támogatta, segélgette, ő hozta tekintetbe a jobb főket; ő hintegette fáradhatatlanul a jó magvát, mely később fog virágra fakadni. És ami egyike az ő legszebb érdemeinek, híven szerette felekezetét, s távol vala azoknak hamis játékától vagy tévedésektől, kik, nem akarván igazságtalanoknak tetszeni mások iránt, magok iránt lesznek azok, de felekezetének szeretetét a jó szeretetének gyönyörködve volt kész mindenkor alája hajtani s a ruha színét az emberen soha nem tekintette. Meghalt az Erdélynek felejthetetlen férfiú 1824. április 26-án. Született 1758. november 17-én. Képét Nagy Sámuel metszette, mint a gróf Teleki Józsefét, és a Telemach fordítóját is s mindezek, a festő által, nincsenek rosszul eltalálva. Amely képe a Tudomány Gyűjtemények egyik kötete előtt áll, úgy Kenderesi, mint te vagy én.) Általadám neki prof. Vályi Nagy Ferenc úrnak üdvözlését s jelentém, hogy ez a mi közös barátunk, az Iliász XIX. énekével már elkészült, s nem sok hónapok múlva az egész hőskölteményt bírni fogjuk; de elmondám, hogy az Iliásznak egy más fordítása is készül, hogy annak első énekét Vályi Naggyal én közlöttem és hogy a szeretetreméltó ember annak minden szerencsésebb helyeit általvette s óhajtja, hogy Kölcsey az övét megelőzze. E munkára a konziliárius és a már kihalt kormányszéki titoknok, Kanyó László által Döbrentei kereté meg a mi barátunkat, ez látá, hogy a munka meg fogja ölni, de nem volt ereje a kívánságot megtagadni, attól, akit annyira szerete. Sokan kárhoztatják a nemes buzdítókat, mert Homer, amint hiszik, még most hamar van, s ez csak fél értelemben való. Homer most még nálunk nem kap olvasót, de mégis kap s ez a néhány többeket csinál s az mindig szerencse, s az újabb fordító megkönnyítve fogja találni munkáját a Vályi Nagy dolgozásai által. A konziliárius Hunyadnak főbírája vala s diétai követje, s annak mutatá magát, akit onnan ide által kellé hozni. (Oly fényt vona magára lelke, tanulása, ékesen szólása, munkássága, szent érzései által, hogy a kormányszéknél előbb titoknok, majd tanácsosnak nevezteték. Azóta ő is kihalt. Egyenessége, mely nem mindig jár sajátságok nélkül, olykor, amint vádoltatik, az élességig ment, s a lelkes férfi magát új meg új összeütödésekben látta mindennap. De a szertelen érdem itt is meghaladá a kedvetlenségeket s Kenderesi közönséges tekintetben álla és még azoknál is, kiknek ellene méltó panaszok volt. A jót, kivált, ami fényt hoza nemzetünkre, segélé teljes ereje szerint. Innen az, hogy őt Kovachich annyira tisztelte, hogy Fessler levelezett vele Sareptából, s történeteink megírásában tőle kért majd segélyt, majd világosítást, hogy Benkő s Erdélynek egyéb tudósai, őtet barátjoknak, védőjöknek, boldogítójuknak tekintették, de éppen ez által olykor el is hiteték vele, hogy a jót elég szeretni. Poétai ihlet és poétai ízlés neki nem jutott nagy mértékben, mint mélység nemhogy a Kant tanításait bírálhassa; mindamellett ebben és abban tiszteltetni akará ítéleteit s meg nem foghatá, hogy másnak lehessen igaza.) Hagyd azt vetnem a mondottakhoz, hogy házánál egy pár gyermek növelkedik, fia és leánya, kiknek lángoló orcáikat látván, a beteg is egészségre éled.

                 Kolozsvár főtere Kazinczy erdélyi látogatásakor. Balra a második a marosnémeti Gyulay-család palotája – itt szerkesztette Döbrentei Gábor az Erdélyi Múzeumot 1814–1818 között. Udvari traktusán – az egykori istálló padlásterében van a Művelődés szerkesztôsége ma.

Gróf Teleki Józsefet, a koronaőr József fiát, végre nekem is örömem vala meglátni. Nagyatyjának, Lászlónak testvére, a kancellárius, sőt maga az anyja is s ez éppen cincinátusi kevélykedéssel oly képét festék előttem, hogy mostani utamnak egyik legbecsesb szerencséjét meglátásában keresem. A reform. kollégiumból jőve, melynek inspektor-kurátora, s kezénél fogva hozá vele nyájaskodó fiát. Komolyabb ifjú férfit nem ismerek, mit mutat tehát e komolyság mellett gyermekének enyelgése az utcán? Eddig bírája volt a királyi táblának Marosvásárhelyt, a báró Jósika János hunyadi főispán s Katona Zsigmond kővárvidéki főkapitány urakkal kevés előtt nevezteték ki kormányszéki tanácsosnak, s Erdély nem ellenkezik szerencsésebb választásra. (Kilenc hónap múlva halála hírét hallám. Élete utolsó napjait az 1817-iki példátlan éhségben a szűkölködők táplálása által tévé ragyogóvá; néhány ezret áldoza e célnak s példája társaságba füze másokat, kik aztán a Rumford levele által érdemlék meg a polgári koronát). Elmondván, amit Erdélyben mindenfelé hallottam, szavam nem annyira a három nagy férfit magasztalja, mint a szent hazafiságú kormányszéket.

A gróf birtokosa azon háznak s én itt valék nála, melyben Bocskai István fejedelem született. Egy régi kő a maga hosszú ízetlen felírásával hirdeti annak a történetét, aki itt a ház kapuján belép, merthogy a márvány el ne máljék, a kő ide van a falba becsinálva.

Közel ehhez állott s Heltai szerint szembe az óvári utcába menővel, így tehát ahol most az ispotályt leljük, az, hol horogszegi Szilágyi Geréb Erzsébet Hunyadi János vajdának és magyarországi gubernátornak 1440-ben, március 27-én, Mátyás fiat szült s hazánknak egy nagy királyt, a világnak egy kora felett nagy embert.

Kevés lépésnyire innen a nagy templom körül, ablakival a templom és Közép utca felé, melyben II. József szállásola 1772-ben, s a mostani gubernátoré a Híd utcán, melyben 1817-ben, most uralkodó fejedelmünk s virtusai miatt is tisztelt hitvese, Karolina Auguszta, bajor királyi hercegné töltenek néhány napokat, a maradék szent érzésekkel fogja mindenikét tekinteni, s áldani a jók, a nagyok emlékét.

A református kollégiumban most tartatának az egzámenek, az alsóbb osztályok egyik tanítója felhozá seregét, megálla zöld ágakkal felcifrázott polcozatján, köszönté a felgyűlt sokaságot, s előadá, miből fognak kikérdeztetni tanítványai. Az említett tárgyaknak egyike volt a görög nyelv. Minthogy némely házaknál be valék jelentve, s emiatt sokáig nem mulathaték, óhajtám, bár minél előbb ez vétetnék elő. A tanító egyéb tárgyaknál talán tovább is mulata, mint kelle, s minthogy a magyarázott íróban előfordul a Kynoscephalae, titkon megkérém Szilágyi Ferenc urat, fejtené fel a szót. Hogy hátulja fejet teszen, azt a felszólított társainak messzire elhallatszott sugdosásaik után meg tudá mondani, de hogy az eleje ebet jelent, hogy a kynos első esete kyon, és hogy a deák canis, a második esetből ered, azt az elnémult sugdosók helyett a professzor úr vala kénytelen elmondani. Jele, hogy az ifjak tanulják e nyelvet, mert parancsoltatik, de hogy nem értik, miért kelljen nekik tanulni, ami nélkül atyáik ellehettek.

Özvegy báró Dániel Istvánné, előbb báró Bornemisza Pálné, született gróf Mikes Anna exc-nál két barátom vezete fel. Nyolcvan esztendős s tíz év óta szemei egészen el vannak sötétülve, nagy lélekkel tűri a csapást, s vigasztalását a vallás tanításiból veszi, melyhez azon okokon túl, melyek másokra is illenek, annál erősebben ragaszkodik, mivel az, melynek most tagja, más mint, amelyben neveltetett s elsőbb özvegységéig volt. Templomba nem járhatván, házánál tart prédikátort. Behunyván szemet arra, ami reám nem tartozik s egyedül azt nézvén, hogy itt szenvedőt, nyugalomban szenvedőt fogok látni, magam is az emberiség legszentebb érzésivel léptem elébe. Vezetőim neki vérei, minléte iránt tevének kérdést, s ő a bibliának egy helyével adá feleletét, mely érezteté, hogy a szent hely nem eltanult monda volt, hanem saját érzésének szerencsés festése. A szenvedő közelebb érzi magát az istenség kezében s ezen érzés vigasztaló, emelő. Ez az asszonyság nem ért németül s Molnár Borbálát házánál tartja, hogy számára fordítson holmit, ami aztán asszonyának felolvastassék. S így ezen általam mindeddig nem ismert földimet is (mert ez a poetriánk újhelyi), meglátám vala, kit korunk asszonyírói közt mindig megkülönböztetéssel fog nevezni literaturánk; őtet természet, szenvedés és az Édes Gergely vezérlései tevék verselővé.

Gróf Kornis Ignácné, született gróf Teleki Annához Buczy vezete fel. Ez az asszonyság leánya az egykori kincstartó Teleki Károlynak, kinek nevét Erdély soha sem fogja meleg tisztelet nélkül említeni, mind polgári érdemei, mind hűsége, mind tudományos műveltetése miatt, az ő örömei a római klasszikusok voltak, s úgy nevelé leányát, hogy örököse legyen lelkének, s meglett, amit óhajta. Serviliának az volt kevélysége, hogy ő Catónak húga, Brutusnak anyja. A grófné, atyja s Pál testvérére nézve a szót már elmondhatja, a másikat Mihály fia által el fogja.

Buczy és egyéb barátim nem mondának sokat ezen lelkes és lelkével csillogni nem akaró aszszonyság felől, másnap elhagyá Kolozsvárt. Annál több okom vala tehát örvendeni szerencsémnek, hogy láthatám. Aztán az én lelkem ritkán van felmelegülés nélkül, midőn Telekieket látok, a kancellárius s Domokos fia s koronaőr József s ennek hitvese s két fiai, leánya báró Prónay Sándorné, s Klára testvére, generális gróf Wartenslebenné miatt, kinek 1807-ben meghalt László testvéröcsém, óbester a Davidovits nevet viselő gyalog magyar seregnél, azon szerencséjét köszönheté, hogy házánál kezdvén katonai pályáját, oly rendhez szokott, oly tiszta erkölcsiségű embert, oly nagy katonát tehete példányává. S a Teleki-ház vagy tudósokat vagy tudománykedvelőket ád a hazának s eddig is nagy számban.

Azalatt, míg itt mulaték, Döbrenteinél összegyülekezének, akik az ő Múzeumában részt vettek, s így örömem vala látni literaturánknak két férfiát, kinek egyike a pályát régen elhagyá, a másik pedig oda most lép fel. Báró Naláczi József (meghalt 1822-ben, ápril.) és kormányszéki titoknok Inczédi László urakat. (Amaz együtt szolgála a testőrző seregnél Báróczyval, Barcsayval, Bessenyeivel, Czirjék Mihállyal, az Abelárd és Helóiz cifra leveleinek cifra beszédű és hosszú beszédű fordítójával; ez Göttingát látta és Párizst s azon nevezetes időszakban, midőn az első konzul májusban 1804. császárnak kikiáltatott. Az öreg Naláczi még eléggé erősnek érzé magát, az ifjú Wesselényi kezéből, ki most vészen leckéket a szabdalkozásban, kivenni a rapiert s végig tartá vele gyakorlását. De, aki a vadbajuszú öreget meglátja, vastag gyászában és emiatt durva prémjével, ki hihetné, hogy ez egyike vala nemzetünk szép ifjainak a Terézia palotában és hogy Euphémiát ez szólaltatá meg magyarul. A lelkes örög előttem nem szikráztatá tüzét, de egy-két szava fenn fog maradni emlékemben, míg az tőlem egészen el nem távozik. Jó fej, jó lélek.) Inczédi most készít egy szomorújátékot Kemény Simon cím alatt. Ez a Kemény látván Szentimrénél (Gyulafejérvár mellett, 1441-ben), hogy a török Hunyadinak elfogását vevé célul, sok kérelme után reá veszi a vajdát, engedné, hogy öltözetébe kelhessen, magát a honért és ő érette feláldozhassa s így dicső halállal vesz és hasznossal, mert az ellenség közül húszezer marad a csatapiacon s a mieink teljesen győznek. Hunyadi teljesen ki van mentve az alacsonyságtól. Amit a darabból olvastam, jól van dolgozva, motiválva, de nem tudom, a mese ad-e elég anyagot, amiből egy nagyhangzású szomorújáték szövődhessék.

Ezen szép gyülekezetben látám kanonok és kolozsvári plébános és most kormányszéki tanácsos Szabó János urat, a mindenek által nagyon szeretett piarista vicerektor Korost, itt a lutheránus eklézsia prédikátorát, Liedemann Mártont, kevés hónapok előtt még lőcsei rektort, itt a megnevezett prof. Szilágyi Ferencet, kinek kedves külsője aszerint nyer szívet, ahogyan mély tudományal s lelke miatt közönségesen szerettetik; a lyceum s reform. és unitar. kollégiumok professzorait s az utolsóbbnál histor. prof. Molnos Dávidot Thucydidesnek fordítóját, és a még gyermek Kelemen Lajost, kit a Döbrentei példája nyert meg literaturánknak, mint a jelen nem volt ifjabb Szilágyi Ferencet, Rákosi Sándort, Szigethi Mózest, Füzesit és még ötöt.

Erdélynek szabad dicsekedni, hogy literatúránk gyümölcsei annak felvirradásában itt termének, és nem nálunk: nekünk, hogy a jobb ízlést s nyelvünk igazi csinosodását nem ők adák, hanem mi, ha tudniillik a számból Báróczyt és Baróti Szabót, ezt a rómaiak, azt a franciák követésében kiveszem. Némely házak férfi és leánygyermekei fordítgatának, nevelőiknek s szüléiknek felvigyázások alatt, s olykor ezeknek segédjökkel is, s atyáikat nem tartóztatá fonák szégyenlés, a gyermeki próbát sajtó alá ereszteni. Belisart ketten fordíták; itt adá Cidet Teleki Ádám; itt kesergé atyjának s kedves testvérének halálát Teleki József, egy felejthetetlen elégiában, mely legalább folyó szép beszéde, könnyen ömlő versei s filozófiai s politikai leckéi által étdemlé, hogy közönséges tapssal fogadtaték; s Teleki sok ideig első, sőt egy verselőnek tartatott, s az idegen íz gyűlölőinél a Cid fordítóját is elhomályosította; Gyöngyösi János itt írta rímes disticheit, míg nálunk a szép nemében alig találtaték egy-két író, kit a nemzet ismerni akara. S az erdélyiek, hívek a szokáshoz, úgy hitték, még mindig van valamely hiánya nevelésöknek, ha gyermekeiket külföldre ki nem küldik, amit mi igen kis számban cselek vénk. Az erdélyiek így, ha nem tanultak is, láttak, hallottak, könyveket hoztak haza, olykor rezeket, metszett köveket, fitogtatásul talán magokra nézve, de másoknak nagy hasznokra.

Kolozsvárnak vagyon mestere a szabdalkozásban, muzsikában, francia nyelvben. A rajzolásban kettő van: prof. Neuhauser Gottfried, a normális iskola mellett, (testvére Ferencnek, a szebeni professzornak, kit 1805-ben Zsibón találtam, a szálát festve s a szobákat s ezeknek egyikét vászonra olajjal) és professzor Nagy Sámuel, a ref. kollégiumban. (A portrékban régóta bővelkedő Erdélynek arcfestője most nincs, s azt neki Bergmann ád és Avenáriusz, vagy ha valamely utazó ide érkezik s Erdélynek ezen egykori szerelmét nem kellene felejteni, ez az első lépés a mesterség gyarapításához,) Ez született Enyeden, 1783. február 7-én, s Bécsben kilenc évig tanulta a mesterség több ágait. (Az nem művészségre vezet, hanem művészi polihisztorságra, minél nincs veszedelmesebb; nem, mivel maga akará úgy, hanem, mivel tőle az kívántatott,) Antiochusa s Sztratonicéje, melyet Füger után tusban mosdalt, jutalmat nyere. (Mivé nem válhatott vala a lelkes, ügyes férfiú, ha egy ágnak adhatta volna magát! Most a kalligráfiában ád leckéket s midőn Bécsből megérkezék, kénytelen vala falakat márványozni, hogy élhessen.) Iskolájában néhány gipszöntvényeken kívül semmit nem láthatni és így ott semmi sincs, amin tanuló gyakorolhatná látását. Egy-két ifjú kalligráfiai mustrákat készíte az egzámenre. Abban Bedő, Gyulai, Farczádi, Farkas tógátusok oly előmenetelt tevének, hogyha egy ág mellett maradnak s a művészi polihisztorság veszedelmes útjára nem csapnak által, hazánk nem egyedül a Juncker és Karács nevével fog kevélykedhetni. Amaz pozsonyi, ez püspökladányi születésű.

Schmelzer szobrokat ügyesen farag s még ügyesebben fogna, ha tőle nemcsak szobrok, hanem szép szobrok is kívántatnának. Szimon még jobban gyűrűköveket, réztáblák és antikok után és mivel a sok gyermekű atyának az nem ád elég élelmet, pecsétnyomókat. Egy éppen nem nagy carniolján, melyet Petersburgból vett hagyás után készíte, egy nyargaló vitézt látni francia körülírással, mely azt hirdeti, hogy német birtokosa, lelkét istenének, életét urának, szívét kedvesének tartja, mint igazi lovanc.

Ló, lovanc, az igen apró s igen olvasható betűk nem lehetnek szebbek. Bohó perigraphiája nélkül irigyleném a követ orosz–német–francia birtokosának.

Tipográfiája a helynek kettő van, de azokról 1816-ban nem volt jó szólani. Mely betűk, mely papiros, mely ízléstelenség minden tekintetben, és mely rettenetes inkorrekció, de íme el van törölve e szenny is (s egy magyarországi írónk nem mondhatja többé, amit egy Erdélyben nyomatott munka megpillantására monda, hogy ez a föld nagyon szereti az antikvitást. Az 1823-ban kijött tiszti kalendáriom már szép metszésű betűkkel van kiadva, s a chirurgus és protocollum többé nem chyrurgus és prothocollum írt) az Anacharzis utazásai a legkényesebb ízlést is kielégíthetik, ha tudniillik az ortográfiára néhol behunyjuk szemeinket. Annak fordítója s kiadója polgári koronát érdemel. Bár a könyv minden háznál találtatnék.

Könyveket Filtsch galanterie-árusnál találni. Rendes látni, mint állanak itt egyedül a filchükkel, bijoukkal, piros és fehér kenőcsökkel, porcelánnal a kötetlen és kötött bibliopolai portékák. De Filtsch lehetne annyi tekintettel a magyarnyelvű város iránt, hogy árulna magyar könyveket is, melyet a vevő a németül nem értő Guttmannál talál.

Színjátszói Kolozsvárnak nyárban nincsenek s a játékszín még el nem készül egészen (már el van), sok munkába került meghaladni a gátlásokat. Annak történeteit a toldalékban.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ERDÉLYI LEVELEK rovat összes cikke

© Művelődés 2008