magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kazinczy Ferenc: 7 levél


 

E levelem, tisztelt, szeretett barátom, egy vétkes, de neked kedves digressziót teszen. De, ha az az írója a régiségnek, akit én minden prosaicusok közt leginkább csudálok, örök vétkes, de szép kitérései által mentségemre nem kelne is s arra nem tanítana, hogy a szép vétek jobb, mint a nem szép nem vétek; merném azt, nem tudom, hogy valaki ezt olvasni fogja, ezt kiáltja: bár leveleim sok ily vétkekkel kevélykedhetnének! Hallj végig csendesen tehát s emlékezzél egy barátod nagyságára, kit hamvaiban tisztelsz.

SzentbenedekKoronka mellett mene utunk egy alkalmatlan tetőn, s én óbester báró Szentkereszty Sámuel úrhoz vágytam éjszakára, megújítani egykori ismeretségemet, s ennek zempléni viceispán consil. Szemere István úrnak köszöntését általadni, mert 1780 körül Zemplénben kvártélyozott, s amint Szentbenedek mellett elmenénk, egy kék talárisú pap, bajusszal, szakáll nélkül, hermelinszínű kabaláján, hasonló színű kabalán cselédje is a pap mögött, megálla a gróf Gyulay szekerénél. Az öltözet Magyarországon sem mindenütt szokatlan, de ami orosz vagy oláh papjaink a bajusszal szakállt is hordanak, s íme a pap most sarkantyút ada lovának s felém nyargala. Az szentgericei unitárius prédikátor Kozma Gergely úr vala, a Gályarabok és más darabok fordítója. Ha halaszthatatlan utam nem volna, úgymond, megfordulnék, de mennem kell.

Még velünk vala kedvelt társunk, midőn gróf Tholdalagi Zsigmond úrnak egy cselédje futott felénk s kért, háljunk ott, mert az áradás nagy árkokat hánya s veszedelmessé tette az általmenetelt. Meginteni az idegent a rajta történhető baj iránt s mást egy éjszakára befogadni, nem a leghősibb cselekedet ugyan, de jaj annak, ki az effélét meleg köszönettel nem veszi, s engedénk a hívásnak.

Kozma úr visszafordula útjából s vendége lőn a grófnak velünk együtt. (Megillete jósága s úgy felejtem kék talárisát, s bajuszát szakálla nélkül, mint hitét, melyre semmi gondom. Szeretem a meleg vért, a meleg érzést; több az mindennél.) A hold teljes karimájában kele fel, s a számos társaság a tágas kertben oszlott csoportokra, a ház gyermekei s az enyém a clavier-mester és a házi tanító violinje s harántsípja mellett táncnak eredének.

Gróf Tholdalagi Zsigmondné Vay leány Krasznáról, minthogy a septemvir fia Ábrahám, Kazinczy Sophiet tartja házasságban, az atyám testvérjének, Péternek leányát, a grófné ezen rokonaink felől teve kérdéseket, azok felől, akiket lelkem szeret, s én nem tudok sem hidegen, sem röviden szólani, s a két Vay felől ki tudna úgy. S beszédem közönséges figyelemmel hallgattatott. Próbát teszek, azt nyerhetne-e az a kevés lap, melyet a septemvirnek, Józsefnek testvéröccse, generális báró Vay Miklós felől töltök el, olvasóim előtt is. Az episodion merész, de érdemli, hogy merjem. Én úgy hiszem, sokan ezt fogják rá mondani: bár az Erdélyi leveleket több ily episodionok deformálnák!

Az 1803-ban tartott bihari restaurációra Váradon, generális báró Vay Miklós is megjelene, s engem Dienes testvéröcsémnek házánál lele. A generális úgy akará, hogy míg Váradon mulat, tőle el ne maradjak, s én, aki soha beszélgetésből többet, mint tőle nem tanultam, igen is kész valék teljesíteni kívánságát. Egy estve együtt menénk cs. k. kamarás Tisza László úrhoz, hogy engemet gróf Teleki Lajos rendek elölülőjének bemutathasson. Ennek fia gróf József és én, titkon összebeszélénk, hogy a vacsoránál a generálissal párizsi és londoni útja felől tétessünk szót, de én a grófra hagyám, találna valamit, ami a generálist erre észrevehetetlenül csalja, mert félek, végre megsejti, hogy ezt én minden vele létekor tétetem. A gróf kése, én pedig tarték, nehogy valaki egyebet tegyen beszéd tárgyává, s így azt kérdem magától az ifjú gróftól, hogy Angliát mely esztendőben látta.

Angliát? monda az elragadtatás hangján, a generális s a gróf titkos jelentéssel köszöné nekem a szerencsésen választott fortélyt (s oly hallgatók közt, mint a tudományokat szerető kancellárius és gróf Teleki Lajos, nagy bosszúságára másoknak, az egész vacsorán végig, Anglia s Franciaország felől folyt a beszéd, s én, aki mindig raktam a fát a talán hamvadzani kezdő tűzre, nem gondolék vele, hogy a beszéleni is, enni is szerető generális éhen fog felkelni.) Midőn én s Sophie testvéremnek férje, a koronaőr Józsefének Józsefe Londonban Herschelnél és Ramsdennél, a híres instrumentum-csinálónál megjelenek, monda, megértvén mind ez, mind az, hogy magyarok vagyunk, az vala első kérdésök, ha ismerünk-e egy báró Vayt, s minekutána hallánk, hogy vele rokonságban is állunk, nincs az a neme a szívességnek, melyet irántunk tenni készek nem valának. Így fogadtatánk Banksnál, így Landsdownál, kinek jószágában s társaságában a generális, hogy a mezei gazdaság munkáját lássa, heteket töltött, Vay nem az által kötelezé Ramsdent, hogy tőle sokat vásárla, hanem azáltal inkább, hogy problémákat ada fel neki némely új eszközök feltalálására, s a nagyhírű művészt algebrai kalkulusai által az eszközök csinálása alatt segélgette is. Így történt s csak így történhetett, hogy Vay oly portékákat hoza hazánkba, melyeket a Ramsden honja sem bír. Midőn Vay 1792-ben Londonból jőve, Hamburgnak vette útját, az Angliában nagyon tisztelt Klopstok miatt, s onnan Göttingába, az akkor ott tanuló két királyfi Vayt és a Vay kedvéért az egész profeszszori kart ebédre hívá meg. Ezek előtt már tudva volt, hogy a magyar utazó az ő Ramsdenektől kincseket hoz s tudva mindenekelőtt Vay Angliát elhagyá. A két királyfi látni óhajtá a szekeret. A Londonból hozott üveges hintó tehát megálla a ház előtt, mert ennek magazinja ilyekkel vala eltöltve. Egy újabb ebédnél az a kérdés tétetett, ha ezek közül nem engedne-e által bizonyos darabot a göttingaiaknak s a feleletet könnyű kitalálni. Hazánk a gyűjteményt csonkaság nélkül bírja, s a göttingai professzorok 1793-ban innen kéretének fel némely eszközöket kölcsön.

Vay tudta, hogy nincsen neme a tudományoknak, mely tekintetet és tanulást nem érdemlene, de azt is tudta, hogy jót csak attól várhatni, aki el nem szórja erejét s körültekint ugyan az egész nagy mezőn, de egynek fekszik. Ami által használni akara, a mathesis volt és a gazdaság tudományai. A szépmesterségekre nem terjedének ki gondjai, sőt midőn azt vitatgatá, hogy fonák dolog festékesen s faragásokon gondoskodni, míg jól épült házaink nincsenek, kénytelenek valánk emlékeztetni, hogy az úgynevezett solidus tudományoknak a poézis és társai készítenek utat. ő tehát Londonban a gazdaságot, Párizsban a kémiát tanulta, s azokkal társalkodék leginkább, akik e kettőben voltak nagyok. Erszénye kész vala minden áldozatot tenni, s ezzel olykor tiltott lakatokat vert le; mert a tudományok kincseihez az egész emberiségnek van jussa s az nem feltalálójáé. Landsdownál heteket tölte falusi jószágában, hogy lássa is, amit a mesterektől hallott. Banksnek szoros barátságát nyerte meg.

Vay akkor, az első párizsi és londoni útjában nemcsak a fonómasin modelljét, hanem sok órát, pisztolyt, puskát s házi és gazdasági eszközöket, mezei és kerti magokat hoza, s ezeknek nagy részét mahagóni gerendákból összeszegezett ferslágokban (a ferslágtól nem fizetnek vámot, a mahagóni gerendáktól kellett volna. S ezek Fiuménál rakatának ki a hajóból. A hétszáz forint árú magok kicsiráztattak a tengeri hosszú út alatt, vagy míg Fiuméból Pestre tétetének által; azok most bádog szelencékben hozatának meg s tengelyen. Kevés haszna lett az ekéknek is.) Jelen valék Zsolcán (Borsod várm.), midőn a béres a kereketlen angliai ekével szánta s zúgolódva szánta. A magyar ekékbe hat ökör vala fogva, az angolba kettő. Vay széjjelveré az ekét s ismét összeraká, s ekkor a béres panasza megszűnt; az ökörnek könnyebb, monda ez, de nekem nehezebb, s minthogy a béresek nem az ökröt szeretik kímélni, hanem magokat, mindezek végre is haszontalan próbák levének. Vay (Patakon tanult, egy időben velem. Elszökött az iskolából, mert praeceptora Cellariussal kínzotta. Visszahozák. A mathesis miatt el nem szökött.) Patakot 1776-ban hagyá el, s a leingrubeni katonai akadémiába lépe Bécsben. Esztendővel azután látogatására levék. Egyik tanítója, kivel a grádicson akadék össze, elbeszélé nekem, mely álmélkodásra ragadá Vay a tanító kart, midőn kezeik alá jutván egzáment ada. Ezt viszont én beszélem el Vaynak, kit a kertben találtam. Gyanítám, hogy valamennyire meg valának elégedve velem s kérdésökre, hogy ezt kitől és hol tanultam, azt felelém, mondá, hogy Bernoullinak tanítványától, s Patakon. Ez Szilágyi Márton prof. vala, kitől talán Bernoulli kérde ilyet. Ekkor a felelet ez lehete: Debrecenben s atyámtól, a szuperintendenstől.

Himlő által kisded korában elgyengült szemét Belgrád alatt a sok éjszakázás és erőltetett munka még inkább elgyengítették. A bécsi orvosok nem merék biztatni. Így 1790-ben Párizsba utazott s II. Leopoldnak frankfurti koronázására jelent meg. Beteg jobb szemét végre is kénytelen vala kivétetni.

Elsőben Párizst 1786-ban látta a téli és tavaszi hónapokban. Elkísérte ő is XVI. Lajost Cherbourgba, megtekinteni az ott épített révet. Innen a langvedoki csatorna meglátása miatt déli Franciaországba vévé útját. Londont látta ekkor is s Bécsbe 1788-ban, júniusban tért vissza. (1792-ben diétai követje vala Borsodnak, s 1795-ben a szabolcsi felkelőket vezérli, mint óbesterek; tudva van, serge mely előmenetelt teve a hadi gyakorlások megtanulásában s kevés hetek alatt. 1805-ben generálissá neveztetett. Az ország gyűlése rábízá a Tisza folyamjának jobb intézetét.

Az asszonyi szerénység kevésbbé tűri a kitételt, mint a mi nemünké s a hasonlíthatatlan felől szólani tiszteletem tilt. Atyjának testvére fővadászmester (mint nálunk az ily foglalatosságokról elnevezett ország bárói) a bádeni nagyhercegségben, s báró Adelsheim Johanna az orosz császárné s a svéd és bajor királynékkal együtt neveltetett. Két gyermekeiket, Lajost és Miklóst, maga ez a nagylelkű asszony és a Heidelbergben s Pestalozzinál elkészült zempléni születésű Szabó János úr nevelik most s a két gyermek méltó szüleihez s nevelőjéhez.

A septemvirnek idősb fia, József, hét esztendőt tölte Angliában s Párizsban egy gyilkos ínhideg a haza nagy reményét eloltotta. Banks Londonban a fiatalembert barátságára méltóztatta, Cambe pedig Hamburgban elhirdeté a világnak, hogy az az ifjú emberek ideálja, kit ő írásaiban feste, Vay József.

(Generális Vay nincs többé, 1824. május 11-én Pesten halt el. Született 1756. szeptember 6-án, Ábrahám atyától és cegei gróf Vass anyától. Nemesb gondolkozású, nemesb érzésű halandó kevés volt, kevés lesz.)

Ezen hosszú episodionum után, de amelyet olvasóim nem igen fogtak elunni, ha az, amit beszélek, Erdélyi leveleim közé nem tartozik is, kísértetbe jövök egy más magyart ismertetni meg velők, ki fényt nem kerese, de fényt terjeszte.

Pallásthy Márton, házi tanítványa a piarista Koppi Károlynak, hervadozó ifjúságában letette szolgálatját a kancellária mellett, de Bécsben lakott, mind mivel ott orvosait válogathatá, mind barátjaiért, kiknek számok a nagy Széchenyit és a nagy Pászthoryt is látta. A nyári hónapokban olykor tudós utazásokat teve. Swieten, az ifjabb, tudományok minisztere II. József alatt, esmerte fejét s lelkét, s felhatalmazá, hogy Németországban a nevezetesb embereket igyekezzék az ausztriai monarchiának megszerezni. Pallásthy Jénában Eichorn G. Jánost, Göttingában Hissmannt, az erdélyi születésűt, erre megnyerte. Hissmann meghalt, minek előtte útnak indulhatott; E. pedig megváltoztatá szándékát azért, amit beszélni fogok.

E. késett jelentést tenni a weimari hercegnél, kinek szolgálatában állott, s a szándék hírbe ment. A herceg megtevé a rendelést, hogy Jénában várják ebédre, s meghívatá a professzorokat. E... meg vala zavarodva. Az ebéd vége felé a herceg kérdést teve, ha való-e a hír, hogy Bécsbe szándékozik. Ez vallást teve s jelenté, hogy éppen esedezni akar már eleresztéséért. A herceg tudni akará, mely fizetés mellett? Elmondá az alkudott pénzt és amellett a konziliárius titulust. Professzor úr, monda a herceg, az én erszényem nem mérkőzhetik össze a császáréval, de tudja az úr, hogy valamint az én gyermekeim volnának, ha meghalnék, az úréi, úgy, ha az úr meghalna, az úr gyermekei volnának az enyéim; a konziliáriusi titulust én is megadom az úrnak, s megjavítom a fizetését; kérem az urat, maradjon veszteg! E. sírva szólala meg, s ígéretet teve, hogy őtet a hercegnek ezen kegyessége után semmi tekintetek nem vonhatják máshova. A következtetéseket megtenni olvasóimra hagyom.)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ERDÉLYI LEVELEK rovat összes cikke

© Művelődés 2008