magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kazinczy Ferenc: 8 levél


 

Jól történt, hogy meghálánk Szentbenedeken, másnap veszedelmes árkokon kelle keresztülvergődnünk. Rettenetes pusztulás érte a tájt, s ez annál irtóztatóbb, mivel Erdélynek tavaly sem vala aratása, tengerije a sok esőben meg nem érhetett, s így, amit lakosai eltakarítottak is, megromlott. Kancellárius gróf Bethlen Miklós felől beszélik, hogy ő általában meg akará tiltani a kukorica termesztését, mely azért veszedelmes, mert a köznép nagy része, az oláhság egészen, ehhez ragaszkodik, s így midőn az esztendő kukoricának nem kedvez, semmi termése nincs. Neveli a bajt az, hogy a kukoricának kövér föld kell, az oláh pedig azt minden sovány oldalba ülteti, hol kukorica kevésbé teremhet, mint a gabonák más neme. Ezzel veti be kertjét is. A szász látja ezt, s faluról falura hordja az oláhok közé káposztáját, hagymáját, gyümölcsét, s ezekkel az oláh népet termesztésének egy részétől megfosztja. Bár most egy új Bethlen a krompély termesztését kívánná törvénnyé tétetni, ahol a kisoványodott föld gabonát nem terem. De amit törvény nem parancsol, rászoktatja Erdélyt, úgy hiszem ez az idén bekövetkező ínség.

Utunk a Florindájáról s deák verseiről s nem egynemű hamiskodásairól híres gróf Lázár János egykori lakja, Gyalakuta mellett s Erdőszentgyörgyön keresztül méne, mely tele van udvarházakkal, s itt azt tanulám, hogy a szőlőkertet mint lehet megbélyegezni; mert azt nem kell talán. Annak ura vagy urának tisztjei a hegyoldal közepében kivagdaltaták a tőkéket, hogy az újak neve két első betűje vonásiban ültethessenek. A monogram messzire kitűnik az út oldalából, s az utas tudja, kit irigyelhet.

Temetőkápolna van itt is az egyik hegymagasságú domb tetőjén. Tetszik a gondolat; ott nem könnyen fognak háborgattatni a szent ereklyék, s a maradék kevélykedve tekint fel az egész nemzet által tisztelt ősére, s annak lelke, mint egy intő tuteláris géniusz, emlékezteti unokáit, hogy viszont ő is kevélykedni óhajt bennök. Szerencse a nemzetre, mikor az intés értetik, mert az szereti tisztelni a jókat.

ErdőszentgyörgyEbédre a lóci fogadócska tornyos folyosóján szállánk meg. Gazdasszonyunk sürge-forga kalaposan, melyet a székely asszonyok kis karimával hordanak, mint a Tirol és Schweiz asszonyai; ennek beszéde még éneklőbb vala, mint az erdélyieké, pedig ez, köznépnél és uraságoknál annyira csapdossa füleimet, hogy csudálkozásomat alig tudom elrejteni; kótázní lehetne utánok a szót. Ily éneklő beszéd folyt a Báróczy ajkairól is, s ő honjának fél recitativjét Bécsben, annyi magyarországi magyar között, el nem tudá felejteni. Midőn Döbrentei beére Erdélybe, deszkát vivő szekereseket láta meg, s ezek kérdésére így felelének: doszkát viszünk Megyesre. Az első és utolsó e a szóban oly palócosan ejtetik, mint amelyet a túladunai ajak ked szóban hallat.

Beléereszkedvén itt a nyelvet illető jegyzésekbe, engedd elődbe tennem némely tapasztalásimat. Mart, meredek oldalú tető. A part, dombos hely. Erősen meleg van, erősen hiszem, annyi mint nálunk nagyon. Ezt hallani a legnemesebb társaságokban is, s Heltai él vele, mint görögül.

Legény, be nagy dolog! monda a kalaposaszszony egy más kalaposasszonynak. Mivel közel hozzájok nem álla semmi legény, felakadék a szón. Legény itt suspirii vox, mint lánykáinknál és a teátrumon az egek! Van bizonyos szava az olasznak, mely ehhez hasonlít, de az alacsony, és lány nem mondja. Anyám édes, annyi, mintha az adjectivum a maga substantivuma előtt állana, ismeretlen Erdélyben, de nem ismeretlen az arc: arcon csapni, nem arcán, suffixum nélkül. A túladunai arca cselekvé, hogy e között és az orca között meghomályosodék a különbség, s a gondatlan a kettőt cserélgeti.

 

Nagy garral: gőggel.

Megnyivasztani: fojtogatva megölni.

Pászmás eső: csapatonként jövő.

Kimenült, kimarjuk: kificamodott.

Reg és reggel, mint éj és éjjel szokott szó a székelyek közt.

Esk, azaz esküvés: hasonlóan.

Pozsár annyi, mint ponty és mint potyka.

Séta: egy éltes és egyedül magyarul tudó grófné szájából, ki bizonyosan nem tudta, hogy vannak szógyártók. Gyökere a sétálás szónak s annak jelentésében.

Cibikélni: csoszogni, nehezen menni, lökődve.

Nékelészteti magát: piperézi.

Zábé: kapufélfa.

Lagymatag: félmeleg, langy.

Vizegenyes: vizenyős.

Kisdég: kisded.

Szederjes: sötétkék, franciakék.

Katárga: góré, kukoricakas.

Borostyán: orgona- vagy szelencefa;

Hollunder: botanikai neve syrinx. S a fehérvirágú Erdélyben közönséges.

Folnagy: villicus: oláhul folnozs. Így neveztetnek a magyarnyelvű szász falukban a falusi bírák; szászul: Hann, falu nagyja.

Hidas (die Färte): túladunán komp.

Elment lesz eddig (Hunyad várm.): eddig el fogott menni. Így: megérkezett lesz.

Mi jóbarátokul elférünk egy szobában, de hát cselédink hol találnak helyt? Azaz mi, kik jóbarátok vagyunk. Mi erdélyiekül, azaz, mi mind, kik erdélyiek vagyunk.

A volna kétszeri előfordulását a marosszékiek hyperellipsissel igen szerencsésen kerülik ki: Ha én itt ne legyek (ha az nem történt volna, hogy én itt legyek), te elestél volna.

A nemes születésű, de nem fényes sorsú aszszony e földön ifjasszony, ha hatvanesztendős is. Ami több, minthogy csak ifjasszonynak tituláztassék, tekintetes asszony. S midőn a székely vagy hitvese, azt akarja tudatni a kérdővel, hogy férje, vagy nője nincs a háznál, így szól: a nemes ember, a nemes asszony nincs itthon. Nevetséges, kérdésen kívül, de hát midőn ezt mondjuk: az én grófom, az én grófném, meine Frau, mein Herr, nem nevetséges-e ? Így a német, mert a magyar a maga orientalizmusa szerint, oldalbordáját asszonyának vallani pirul, még ha az is. Verba valent usu, s a titulus – titulus, nem egyéb.

Gaudent praenomine molles auriculac! Engedd dévajkodva rekesztenem be a hideg levelet. II József egyik magyarországi utazása alatt a Tiszának egyik szélén egy csoport udvarlókat láta összegyűlve maga körül. A bajuszos, rövidhajú magyarok közt volt egy bajusztalan, felpomádézott, felpuderezett, igen-igen alázatos uraság is, térdig érő mentében. A császár tudni akará neveiket, s ezt szólítá meg. Hofrath... monda alázatos főhajtással. Und was machen Sie hier? kérdé a császár. Azt hitte, tudniillik, a titulust hallván, hogy a Hofrath valamely dicasterium mellett szolgál, s közdologban forog itt. Ez megzavartán monda, hogy az ő lakása itt van. Ú-úgy? mondá a lelkes fejedelem, hosszúra elnyújtván a monosyllab hangot, s a többihez fordult el tőle.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ERDÉLYI LEVELEK rovat összes cikke

© Művelődés 2008