magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kazinczy Ferenc: 9 levél


 

Elértem óhajtásim fő céljához, édes barátom, s e levelemet Oláhandrásfalváról veszed, gróf Gyulay Ferencnétől. Napjaim itt azokhoz hasonlítanak, melyeket egy májusi november hoz az augusztus forrasztó hősége s a szeptember perzselő derei után, hogy Psyche ismét feléled aludni kezdett őszi-tavasz altából s bujálkodva röpkedi körül az őszi tavasz ibolyáit. Hanyatló korom, melyben pótolékot reménylettem találni életemnek kétezerháromszáznyolcvanhét napi csorbájáért, nem érez egyéb kedvetlenséget, minthogy az epistolographfal én is elmondhatom:

Mon coeur est étonné de voir sans désirs! de itt panaszomnak vége. Ittam a Léthe vizét; felejtve vannak szenvedéseim, de úgy, hogy örömeim felejtve nincsenek, sőt, ezeket, egy tündéri csodatét által újra felvirítva szemlélem.

Sippadozó hegyoldalakon jövénk a lóci fogadón innen is. Az utat sok helyeken levert gerendák által kellé a csuszamlás ellen védeni.

Végre napszállat felé, a kedvetlen és fáradságos menés után, felérénk egy magas bércre, s meglátánk egy szűk völgyet, melyben Oláhandrásfalvának kertje s gróf Gyulay Ferencnek sok épületei helyt fogtak; maga a falu 3 hegynek éjszaki oldalát lepte el. A fekvés nyárban románi; de mely szomorú lehet télben! Túl a szűk nyíláson, de nagy távolságra a fogarasi magányos rengetegek vonultak el, anyjukhoz hasonlító gyermekei a nagy Tátrának.

Tizenkét éve múlt el immár és még több, hogy a grófnét nem láttam, tizenhat, mióta csak harmadnapig láttam s gyermekeit soha nem, az egy Lottin kívül, ki engem, nevekedvén barátságába fogadott. Előttem fekvén a hely, már ott érzem magamat s beszédessé levék. Lányomat azért, leginkább azért, egyedül azért hozám őtet. Visszatérni látám a szép kort, melyben Teréz, melyben gróf Gyulayné s szerencsétlen tiszteletes testvére s én magunkat a Török Lajos és Rogendorf Alojzia gyermekeinek képzelénk, s boldog valék e visszaemlékezésben. Ez a szép időszak tűne fel lelkem előtt s elmondani a gyermeknek, ami őtet azoknak látására, amik következni fognak elkészítheté, hogy az ismeretlenek közt szabadon léphessenek fel.

A ház három gyermeke gróf Vass György úrral, azóta a ház vejével, azon meredek tetőkre menének ki, melyek a falut délre körülfogják s későn tértek haza. Döbrentei elejök bement s elhiteté Lottit, hogy Marosvásárhelyt leveleket vevék hazulról s vissza kelle fordulnom. A grófné elrejtette lányomat, s engem idegen név alatt mutata be Lottinak. De most a gyermek előjöve a szobából, Lotti rám néze, majd a gyermekre, s ki vala találva a titok. E pillanat óta Caroline és Eugénie elválhatatlanok. Ágya mellett hál a gyermek, egymás mellett ülnek asztalnál, s az idegen meg nem sejtené, hogy a gyermek enyém.

A grófnét helytartói tanácsos bizaki Puky László úrnak társaságában lelém, a ház árnyékában. (Az a tüzes, lángoló, szikrázó ember, kinek őtet te is mindig ismerted; az, aki nem gondolatokban akad el, de ki soha sem talála elég időt kifecsegtetni gondolatjait; elsüllyedvén, némán ül körünkben s a fel-fellobbant tűz, és az is hidegen mutatja, hogy végső elalváshoz közelít. Borzadozok elváltozásán. Egy nap összeakadék vele a kertben; meleg szívvel jött felém, amint megpillanta s elnémult. Kifogyasztám minden erőmet, hogy lelkét felderíthessem, emlékeztetém gyermekeire, barátinkra, elholt szép feleségére, de mind haszontalan. Ellágyult s szeretettel, midőn feleségét hoztam elő; lányom írja, mondá, hogy holt híremet hallá s azt felelém neki, hogy magam írom meg, ha meghalok; s e szóval elhagyott. Egy meghasadt, egykor kedves szavú harang.)

Tizenhárom Küküllő vármegyei szász falu báró Brukenthal Sámuel gubernátorsága alatt a székesszász faluhoz hasonló szabadságot kerese. A fejedelmek donációi és a Leopoldinum diploma második pontja ellent állanak óhajtásaiknak. Így a pör útján keresék meg földesuraságaikat, s ezek győzének a pörben. A földesurak a határokat articulariter (itt annyi, mint nálunk proportionális pör által) felosztották. A tizenhárom falu most ismét békétlenkedik, nevezetesen törvényes úton felosztott erdők iránt, s panaszaikat urbáriumi panaszokkal vegyítették össze, s consil. Puky beküldetett Budáról, hogy a dolgot, mint kir. biztos, vegye vizsgálatba. (Itt mindent elrettente a név, de a rettenés hamar eltűnt: Puky itt is igaz bírónak ismerteték, s annak, ki azon tartalék által, hogy igazságtalannak ismerteték, ha igazságtalan nem lesz, magát megtántorítani nem engedé.) Puky meghala Kolozsvárt, 1816. szeptember 10-én s a vizsgálat folytatása akkor Hunyad vármegyei főispán, most referendárius Nopcsa Elek úrra bízatott. Neveli ittlétem örömeit dr. Gyarmathi úr is, a grammatikus, de, aki többé nem űzi a grammatikai nagy apróságokat, hanem azok helyett, botanikai célból herbáriumot gyűjt. Etimologiai lexikonát, mely miatt harmincöt lexikont futa végig, most fogja kiadni. (Már kijött az Bécsben, 1816.) (Nem ért a dologhoz, aki ezen apró gondolatokat haszontalanságnak nézi, de viszont az Adelungok tévednek meg, midőn ők akarnak lenni a mi mestereink, s kedvök telve lövellik ránk villámjaikat, mert az esztétika és a grammatika két egészen különböző táj, s ami az egyikben vétkes, nem mindig vétkes a másikban.) Minthogy Gyarmathi úr, ezt is szenvedelemmel űzi s a grammatika kevés ember dolga, s mindnyájan azt tartjuk magunk felől, hogy a tudós férfiúnak mi sok dolga van azokkal, kik állításait meg nem foghatják s a szelíd lelkű ember serénysége mint ingerli ellenkezőit; mintha az, amit sokan nevetnek, nevetséges volna, és mintha némely dolgokat jobban nem tudhatná, aki azok körül forog, mint mindazok, akik arról soha nem elmélkedtek! A becses munka valóban figyelmet érdemel, de sajnálni lehet, hogy Gyarmathi úr az eredést és elváltozásokat kevés szókkal s betűkkel jegyzetté meg, hogy a sok olvasót nem remélhető munka annál hamarább kapjon kiadót. Hogy a kalászszedők itt találnak dolgot, azon fel nem fog akadni az igazságos bíró; ez a sorsa mindazon igyekezeteknek, melyek elsők a magok nemekben. Ímhol, egy-két szóval mindjárt egy kisded próba:

Pej, franciául couleur de bai;

zsufa-fakó, couleur de soupe; fakó a falbe diminuciója;

tézsla, a Deichselből, melyet a még akkor vastag S-t szerető német dejszelnek s téjzselnek monda;

hörcsök, a tót hrcekből;

hebehurgya, franciául hurluberlu;

gyér (ritka), guére;

bitó, bitton;

bojtár, görögül bóter;

elme, olaszul alma (lélek);

fekély, lett a német Fleckelből;

tengely, Stangel;

furfang, olaszul forfante;

kapc (meredek domb), tótul kopec;

kacagány, franciául casaquin;

léha, tótul licha;

pályaposztó (vastag gyász), boy;

pohos, bauchos;

tüstént, olaszul tosto;

csődör, németül Zelter;

sugár (az ostoron), tótul smigár;

cáfolni, bezweifeln.

Váránk ide az udvarhelyi plébánia adminisztrátorát, mostani kanonok és esperes Zsombori József urat is, kit látni nagyon óhajtottam, de ezt plébánosának, Vizi Ferenc úrnak, ki utolsónak marada az erdélyi jezsuiták közt, haldoklása hozzánk kijönni tilalmazá. Ez az úr 1811-ben egy kötet prédikációkat ereszte ki, s ezeket a református és unitárius deákok megtanulják és elmondják, mely mint a Zsombori úr dolgozásinak, mint az Erdély ifjainak s professzorainak becsületére vált. (De kinek válhatna inkább dicséretére, mint magának a szeretetreméltónak? Így terjed a jó, bár igen halkkal s érezteti, hogy gyorsan is terjedhetne, ha a jók magát a jót akarnák és nem egyebet a jó színe alatt; s ha azt igazán és jól akarnák. Nagy veszteségemnek fogom mindig nézni, hogy a lelkes embert nem láthattam, meg nem ölelhettem, barátságát meg nem nyerhettem.)

A régóta tartó esőzés néhány nap óta szűnni kezde, s látni akaránk, ha már indulhatunk-e a sár miatt, a grófné Hunyad, Zaránd vármegyei jószágaiba, mi Szeben felé, Döbrentei engem egy könynyű szekérkén s hat pihent lovakon Fehéregyházára vive ki, s mint a bárka galambja, meghozánk a zöld ágat.

Sárd mellett derülni kezde a vidék, s szemeim előtt gyönyörű, de keskeny és rövid sík terjede el, a zsák fenekében úgy láttatá a segesvári dombot, mintha Kisbún, Fehéregyháza és Segesvár együtt tennének egy várost. Jobbra is, balra is szép bércű hegyek vonódtak el, s a kisbúni és fehéregyházi kastélyok, s Búnon a tetejökig felnyesett fenyők a kertben, életet adnak a vidéknek és díszt. Itt Búnon nekünk még élt kancellárius Bethlen Miklós, és nevelője Apáczai Csere János, az a tiszteletes, az az áldott magyar, ki hamarább kezdé tanítani a hon nyelvén a fentebb tudományokat, mint Thomasius a németeknél; ez 1694-ben, Apáczai Csere 1653-ban. S hol maradánk mink a németek mögött e részben, mivel gazdag földünk parlagon hagyatott!, s hódolánk nekik, midőn a hely mellett elmentünk.

Fehéregyháza síkon fekszik a szűkülni látszó rét szélén, melyen keresztülcsapong a kártékony Küküllő. Amint a faluba érénk, két odarendelt gyermek megnyitá előttünk a helység vesszőkből font kapucskáját (az oláh azt vranyicának hívja), s utánunk be is tette. Egy kiszegzett veres tábla inté az utasokat, hogy míg a faluból kiérnek, ne pipázzanak. Egy másik veres tábla a ház kapufélfáján jelentést teve, hogy Boronás Jakab esküdtember azon háznál lakik. Balra a szép hegyek oldalán művelt földek s a vadas kerítése látszott. Túl a pusztulásnak indult református templomon, s annak éppen szomszédjában, aggott tölgyek mutogaták gazdag lombú fejeiket; az utas úgy hinné, hogy a vén épület itt kerti ékességül áll. A gloriette, melyet éppen akkor végzének a kőművesek, messzire fehérle az útszélen. Két nagy szépségű barna ló, mely most tanul szekeret vonni, a puszta templom és a gloriette között összetépdelé hámjait; mindenfelől szaladának a cselédek és a kert legényei, kiszabadítani a két lovat és a kocsist bajukból.

A kastélyt elrejtve tartják a kert és a lakosok házai. De utunk behajla a templom mellett, s itt majd egy ékes gabonaház tűne fel szemem előtt, majd nagy tengeri kasok, majd a zsindelyes tetejű sövénykerítés, tovább két üvegház s végre a négyszögű klastromformájú régi kastély. Az valaha ostrom ellen vala erősítve s körül van kerítve árkokkal. A hely urát, gróf Haller Jánost nem találtuk most; igen néhány napok múlva.

Józsa prefektus úr (Erdélyben a szó annyi, mint nálunk a fiskális) felvezete bennünket, Krietsch úr pedig kezénél fogva hozá kilenc esztendős tanítványát; a másikat a fortepianó mellett lelénk mesterével.

Le! Le! mondám Döbrenteinek, kitekintvén az ablakon s megpillantván a tót a kastély előtt, s a királyi hattyút rajta, s túl a tó tükrén tíz, vagy tizenkét obeliszkekké nyírt vén fenyőt, s ezek közt általellenben a kastély körlineájával a gloriettet, három sor ablakkal s lapos fedéllel. Az udvarról grádicsokon menénk egy derék palotához, mely velem nem várata egyebet egy elhagyott üres szobánál. Annál nagyobb vala meglepetésem, midőn megnyílván az ajtó, magamat a Hallerek panteonában látám. Magas falai a párkányozatig fekete márványként vannak befestve; az oszlopok fejezetei aranyozva, arany a márvány ere is. A plafond az ég boltozatja. Az architráv könyöklőiről Hallerek pillantottak alá tömött sokaságban; ez páncélosan és zászlóval, amaz spanyol öltözetben; az itt lovagpalástban; s itt két pap, hihetőleg Loyolának baretjével. Némelyike arábiai számokkal volt megjegyezve.

Balra indulánk s az agg tölgyek alatt kerülénk a gloriette felé, gazdag virágszakok között. A gyeptáblákban még virítanak a rózsák; a mákok piroslottak; a helianthus óriási növésében mutogatta sárga helianth virágait, a delphínium nemei messzire kékellettek. Túl ezeken s az eleven obeliszkeken nyirbált fenyőspallér voná el magos falát, s holt szökőkúthoz vitt volna le, ha a tó felé nem vevénk vala inkább utunkat, hol a bujaágú gyászfűz a széket alatta egészen elfedi. Víg erőben nőtt és állott minden, amit láték, s a tisztán tartott út, a tisztán tartott gyepszakok, a szép tó hosszú deszka rostélyaival, a virágtáblák s semmi nem inkább, mint a királyi tölgyek, gyönyörrel tőlték el szememet, lelkemet. Valóságos tündérlak !

A Haller-ház a XI. századig viszi fel magát, amint azt már Ugrán látám, hol a ház törzsökfája elfoglalja az egyik falat. Péter, nürnbergi patrícius jőve a magyar földre; I. Ferdinánd őtet 1551-ben Castaldóval együtt küldötte Erdélybe, mint seregeinek hadi főbiztosát s tanácsosává, egyszersmind szebeni konzullá nevezte; 1553-ban pedig megajándékozá Fehéregyház és Longodár helységekkel s balázstelki birtokával. Izabella megerősíté viselt méltóságaiban s nyert birtokában. Meghalt Szebenben, 1570. december 12-én. (A háznak a mi időnkben itt József vala fődísze, kir. komiszszárius a váradi kerületben, II. József alatt, minekutána Teleki Sámuel kancelláriussá neveztetett; máramarosi főispán és kir. lovászmester: Erdélyben Gábor, a tezaurárius.)

Az összezavart régi ízlés és új ízlés, az épületben és kertben, harmóniában áll a régi és új Hallereket mutató házzal, s azt és ezt egy ízlésre vonni vétek volna.

Visszatértünkben Andrásfalvára, délután kevés pillanatokra előbb Kisbúnon (más neve Capa) gróf Bethlen Sándor úrnál jelentünk meg, azután Nagybúnon Gergelynél, a Lajos fiánál. Azt még ebédjénél találánk, ezt szabadabb órában. A két ház rakva van gyermekekkel s gond vagyon nevelésökre. Az el nem fásultak, megpillantván e kisded sokaságot, így kiáltanának fel: Mely gyönyörű ház! A világ emberei így: Rettenetes! S hány példa mutatja, hogy nem rettenetes, ha úgy neveltetnek, amint kell, és ha a gyermekek egymást szeretik. (Gaudebis minus, et minus dolebis: Gaudebis magis, et magis dolebis. Az boldog, aki nyugton veszi, ami van, s túlemelkedhetik bajain, mert bajt gazdagnak és szegénynek, nagynak és kicsinynek, egyaránt ada az igazságtalannak szidalmazott bölcs és igaz Pepromene s nem egyformán, de egy mértékben. Az én Theodiceai hitem ezt tanítja, az én életem ezt bizonyítja.)

Nem csuda, hogy dr. Gyarmathi úr Nagybúnon élni szeret. A hely szűk és görbe szögben fekszik. A régi építésű kastély mellett kél a sűrű tölgyes s ennek magas tetőjén, a capai sík felé, egy paviliont állíta a hely egykori asszonya, Wesselényi Anna, kinek nevével gyermekei szép kevélységgel még mindig kevélykednek. Az elzárt táj s a régi sok épületekkel megrakott udvar egyez szeretetreméltó urának s szeretetreméltó barátjának lelkével. Itt jár ez, füveket szed herbáriuma gazdagítására, a falusiak gyermekeik közé vonul a fűbe, enyelg vélök, oktatja őket s neveti, midőn némely vendég felakad, hogy magát gyermekké teszi ezekkel nevetőit. Nyugodjanak egykor hamvai a kedvelt hely árnyékában!

Kérésemre a gróf levezete istállójába s kiviteté az ide Zsibóról jött Jupitert és Bucephalt, kik atyjok nevét viselik és akiken látni, hogy Zsibóról jöttek. Hat zsemlyeszínnek ára tizenkétezerre határoztatott s ez mutatja, mily ára van a lovaknak Erdélyben. Ha találnak-e vevőt, az nem gond. Erdélynek ménesei nem nevelhetnek eleget.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ERDÉLYI LEVELEK rovat összes cikke

© Művelődés 2008