magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kazinczy Ferenc: 18 levél


 

Közel Hunyadhoz, Hátszeg mellett, van egy Demsus nevű oláh falucska, s abban egy oláh szertartású templom, melyet Mars istennek építettek a rómaiak, s ez még a maga épségében, úgy mondják; némelyek tagadják, mert nem képzelhetik, hogy a régiség művészei oly ízetlenségeket követhettenek volna el, amilyeket itt lát a szem. De művész és művésznek tartani akaró mesterember, valamint művésznek tartatni nem is akaró, nálunk is volt, s látjuk munkáikon, melyeknek rómaiságát tagadni nem lehet, hogy az ő munkáik nem voltak mindig művészi munkák. Demsust tehát meglátni, és Demsussal együtt Várhelyet, mely kérdésen kívül a régi Ulpia Trajána volt, nemcsak öröm annak, aki ide jő, hanem kötelesség is. De nem mulathatok; sietnem kell hazafelé. Amit most nem láthattam meg, másszor fogom. Nem halok meg én, ha különben Repromene hamar nem vet véget életemnek, hogy Dédácsot és akik azt nekem oly kedvessé teszik, még egyszer meg ne lássam, s akkor meglátom Demsust is és a Traján városát.

Az én krasznai barátom engem azon útra egy becses könyvével ereszte el magától, melyet atyja, a referendárius, Mária Teréziától véve ajándékban, s abból ismerhetem mind Demsust, mind Ulpiát. A könyv oly ritka, hogy nevezetesb bibliotékákban sem találtatik. Kiírom tehát, amit az oda eljutok tudni vágyhatnak. Címe a munkának ez: Die Alterthümer Daciens in dem heutigen Siebenbürgen. Wien, bei Trattner, 1775. 4. A császárné költségén. Jött-e ki több e kötetnél, nem tudom.

A templom külső szélessége tizennégy lépés, hossza harminc, a torony magassága ugyanannyi, s a maga harminc lépését báró Hohenhausen csajkista major, e munka írója, tizenkét ölnek mondja. Az épület faragott nagy darabokból áll, kivált a szegleteken. Téglái vékonyporúak, mint a hamu, erősek, mint a vas, a színek, mint a cinóberé. Az oltár, az ajtó és a sanctuarium, hol az Isten képe állott, egy lineát tesznek. Az oltárkő körül négy másfél lépésnyi szélességű, három lépésnyi hoszszúságú, egymástól két lépésnyire álló polcozaton, ugyanannyi négy ölnyi magasságú doriai oszlopok tartják a boltozatot, melynek közepében emelkedik a kémény, amit most toronynak mondanak. A sanctuarium keleti oldala mellett volt a pap lakása, vagy inkább öltözködője. Ugyanezen a falon a templomnak is van folyosója. A négy oszlop lábköveinek oldalaikra egy-egy lépdelő ló van faragva, vezető és ülő nélkül, s némelyiken halotti felírások olvastatnak.

Aki e helyt meglátja, nem lépéssel fogja mérni a távolságokat, hanem ölmérővel, lábak szerint; s elmondhatja, ha az oszlopok igazán doriai rendűek-e. Mert oly proporciójú oszlopokat, s oly hasasokat, amilyeket Hohenhausen ada a maga részein, a német munka olvasói vétkesen rajzoltaknak fognak tekinteni. Úgy hisszük, a major inkább érte a taktikához, mint a városi építés törvényeihez, s abban, amit Ulpia Trajána felől beszél, hajlandóbbak vagyunk követni intéseit.

Hol álla Szármic, más nevével Sarmisegethusa, Decebál dákok királyának lakja, az iránt különböznek a vélekedések, s az utas Erdélyben nyugtató feleletet nem talál. Seivert (Inscriptiones Monumentorum Romanorum in Dacia Mediterranea. Viennae, 1773. 4o) azt hiteti velünk, hogy Ulpia Trajána és Szármic azon egy helyt jegyzik, mert kanonok Mesericius Ulpia Trajánában, mai nevével Várhelyen, Hátszeg mellett, egy régi város omladványaira akadott. De az a régi város nem lehete-e egyéb, mint éppen Szármic?

Benkő szerint (Transilv. I. 13.) a mai Fehérvár a római birtok alatt Apulum nevet visele; igen is hihetőleg az Ompoly vizétől, mely ott szakad a Marosba, vagy a víz a várostól; s a dákok birtoka alatt Tarnicnak mondatott. Maga a két név egy hangja is mutatja, hogy, Tarnic vagy Szármic és Apulum, azaz Fehérvár egy volt; de Benkő (lap 23.) ezt nevetségesnek leli, csakhogy felejte elmondani, miért nevetségesnek. A T és az S, és a C és Cs, s az N és az M könnyen cseréltetnek fel. (Az első kettő az attikai görög dialektben, a hollandiai nyelvben, és a magyarban is: sóS sóTalan; leopardus, párduc; grádus, grádics; azonban, azomban;  talán, talám.)

Traján Decebálnak második megverése után római lakosokat szállíta e földre, s a római hatalom itt azután 160 esztendeig tarta, míg az ismét erőre kapott dák nemzet a rómaiakat Kr. szül. után 263. esztendőben újra megbuktatá, úgymond Hohenhausen.

Traján megvervén Decebált, a VII. és XII. légióval, melyeknek száma tizenhétezerre mene, segédsergeivel, melyeknek száma ugyanannyit teve, Fehérvár és Torda felé űzte.

E berontásra neki a fekvés az egyenes és tágas karánsebesi völgyet ajánlá, mert itt tetszése szerint foszlathatá kis sergét s eleséget utána a Duna mellől hozhatának, s ha megveretnék,  itt visszavonulható.

Karánsebes mellől Erdélybe két nyílás vezet: a várhelyi és dobrai, vagy más névvel, vaskapui és branyicskai. Traján a vaskapuit választá.

Eljővén a Marga patakig, mivel a völgy ottan szűkült, veliteszeivel elfoglalá a hegyoldalokat, s ezeknek védésök alatt előbbre nyomula.

Itt négyszögű körülárkolt táborban telepedék meg, melynek mindenik oldala 750 lépésnyi hoszszúságú volt. Árok nyomait még 1765-ben, midőn Hohenhausen itt járt, ki lehetett ismerni.

Innen mene elébe a Szármicból közelítő Dece-bálnak. Ha ez az állítás való, világos, hogy Szármic és Várhely, azaz Ulpia Trajána, nem lehete egy.

Gyalogjait a dombok oldalain (B) állítá ki; lovagjai (C) a síkot foglalák el.

A légiók könnyebb fegyeveresei Klopotiva szélén (D) fogának helyt, a segédsergeké túl a gyalogságon a dombokon (E) s a brazovai és bresztyáni oldalakon (F). A tábor jó rendben visszavonatá magát a körülárkolt helyre, s tovább a tábor mellett emelkedő dombocskára (G) s még tovább a marmorai hegyre.

Ez lévén legalkalmatosb hely tábori munkálkodásra az egész hátszegi vidéken, bizonyossággal állíthatni, hogy Traján itt foga helyt legelőbb. Ezt mutatja az itt található omladékok sokasága is.

A csata történt Kr. után 103-ban. Traján meg-veré a dákokat, de el nem nyomatá, a győzedelem neki sokba került. Vissza akará tehát vonni sergét nyári szállására.

Ekkor egy öt öl szélességű, négy öl mélységű, két öl magasságú töltést hányata, azt hegyes karókkal bekerítteté, s a Hobica patakot táborán keresztül vezetteté. Országutat vonata a tábor alatt, azt körül árkoltatá; egy bástyát állíta (H) annak védelmére, s katonaházakat építtete (I) tábori rend szerint.

Elkészülvén a hely, a dákok közül sokan elpártolának Decebáltól. Traján ezeknek (K) ada szállást.

Midőn ezeknek száma nagyon megszaporodék, s Trajánt nagy céljai előbbre szólíták, lakóul nekik kimutatá a síkot (L) s seregével Osztrova felé nyomul, s az új hely védelmén (M és N) két bástyát állíta és annak őrzését kiszolgált katonáira bízá. A táborban a katonaság hátramaradott részét és a római tanács által oda küldött gyarmatot hagyá. A tábor helyén megtelepedett dákok a római néppel eggyé váltak, s így kele itt egy nevezetes város, melynek később amfiteátruma is lett. Eddig Hohenhausen.

De nem lehet-e feltenni annak, aki a mai Fehérvár, előbb tehát Apulum és még előbb Tárnic fekvését ismeri, hogy Tihó ott véve lakást, ahol az Erdély megvert fejedelme Gyeló lakott. Annak dombja a fortificatió akkori szükségeihez képest, fejedelmi laknak alkalmatos vala; s az Ulpia Trajána építése oly hevesen van motiválva Hohenhausen által, hogy én ugyan egyebet, mint aminőt ő tanít, nem is képzelhetek.

Római maradványokról lévén itt szó, álljon itt, amit Seivert (lap 30.) mond: Inscriptiones Romanae per Transilvaniam obuiae ut Viennam portarentur, ab Imp. Carolo VI. anno 1723. mandátum est, tantaeque rei cura Comiti Italo Ariosti commissa fűit. Minimé verő votis omnia respondebant, Valachi enim in Comitatu Hunyadensi omnes sicubi reperirent destruebant lapides, ut ab onere deportandorum Albam tanto facilius immunes forent. Accidit etiam, ut duae ad Lippam naves una cum lapidibus in Marusio submersae sint, cura verő Ariostana nonnullos lapidum iterum ex alveo fluminis productos esse, dicitur. Most azok a bécsi bibliotheca grádicsait ékesítik.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ERDÉLYI LEVELEK rovat összes cikke

© Művelődés 2008