magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kazinczy Ferenc: 22 levél


 

 

Sztrigy s Maros Istenei, kiket a gyep szőnyege szólít

   Táncra, és ti, kiket az agg szilas éje födöz;

És te, kies völgy itt, sziklás vadonidnak ölében,

   Melyre a dévai vár orma búsongva nevet.

Vendégtek megyén; ő titeket most lát meg utolszor:

   Oh, de ti hagyjátok zengeni néha nevét!

És mikor ő ide lép, s a víz szélére hanyatlik,

   És mikor a szeretett Lotti kiáltja Zsenit,

Zúgjátok neki: távozik az, s messzire! de lelke

   Hozzád, élte kegyes angyala, visszasóhajt.

Dédácsnak nagy gyönyörű félszigetébe tevém által magamat, hol kevés napok előtt még oly boldog valék s akarám, boldogságomnak maradjon fel emléke, hogy ha ügyünk barátjai közül valaki e szent helyre lép, mondja el itt epigrammomat s nevemet nevezze, hogy a hely legyen enyém, mikor én már nem leszek is, s lángjaim e sorokban ömlének elő keblemből s oly melegen és igazán, ha érzésem meg nem csal, hogy merem reményleni, amit óhajtok. Igenis, leszen egy idő, hogy ez a szép gyep enyémnek fog neveztetni, hogy ügyem barátjai ide jővén, keresni fogják nyomaimat, hol mi mindnyájan, s a ház vendégei, összegyűlénk a grófné körül; mutatják hol járánk a Maros szélén s a fekete szilas lombjai alatt s ezt fogják mondani: nem lehet-e minden érdem nélkül, kit e jók szerettenek.

Örvendék Fehérváron gyűjtött ismeretimnek. De ha azon tudós lomot tekintem, mellyel a bibliotéka gazdagított, érdemlé-e az, hogy érzésim, amikkel Gyógyról eljövék, helyt adjanak ennek? Azok most új erővel esének rám, s hálátlansággal vádlám magamat, elhüléssel; míg a szentimrei téren, Fehérvár és Gáldtő között hatalmasan foglala el egy dicső tett emléke s kiragada egymással ellenkező érzékim közül. Kemény Simon, annyira hasonlító a nagy Hunyadihoz arcban és termetben, hogy aki őket egyszeri látás után ismeré, egyikét másika helyett vehette, látván, hogy itt a törökök egyenesen a vajda személyét tevék célul, s ennek igyekeznek elfogásán, kére ezt, engedné által neki öltözetét, paripáját, címjeit s hagyná, hogy érte ő veszhessen. S Kemény elesék Hunyadiért és a hazáért, s akkor szerze nekünk diadalmat, midőn mi vesztünk volna. Történt a csata 1440 és 43 közt, s a vezér Mezét maga is elesék fiastul, és midőn lehetetlennek véle, hogy ne győzzön, húszezret veszte, mi hármat. Hunyadi az itten nyert zsákmányból templomokat építtete; azt, melyben hamvai fekszenek, a szentimreit, tövisit, nagybányait.

Repülék Gáldtőre, azon völgyön keresztül, melyet a Szentimrénél elesett Kemény Simon szent hazafisága tett tiszteletessé, gróf Bethlen Imréhez, akkor küküllői főispánhoz, Szent István lovagjához, őfelségének Erdélyben létök óta titkos belső tanácsoshoz és Alsó-Fehér vármegyei főispánhoz. Üresen lelém a házat, mert a gróf gyűlésen vala. De ez a mulatás harmadfél napig nekem nem volt terhemre; időt nyertem leveleimet rendbeszedni, s a kertnek oly szép partiái vannak, hogy abban felednem lehete késedelmemet.

Végre megérkezék a gróf hitvesével, két leányával s Avenarius úrral, ki a gyermekeket festésben és muzsikában gyakorolja, és akinek itt is láttam sok szép munkáit. A gróf, egykor göttingai lakos, egyszersmind főkurátora az enyedi kollégiumnak, azzal tetézé irántam mutatott minden becsét felülhaladó jóvoltát, hogy a professzoroknak megérkezésemet előre hírül adá, s Enyedre maga elvive. Itt vevék sok híreket a Bethlenek felől, mert a gróf érezvén, hogy tudakolásaim nem hiú kérdések, kész vala azokra felelni s homályimat eloszlatá s megismertete a guberniumi s vármegyei manipulatióval. (Sok más csak azt forgatá vala, hogy nagyfényű és régi házak tagjai a magok famíliájok régiségéről s fényéről soha sem szólanak; azzal pöffeszkedni csak új emberek dolga, de a nemeslelkű ember az én kedvemért feledé a szép világban élők törvényeit, s én nagy részben ennek köszönöm, hogy olvasóim itt a Bethlen-ház történetét vehetik tőlem.)

Az újabb idők úgy szégyellik eleiknek füstös képeiket láttatni, ahogy atyáink az olyannal kevélykedtek is. Úgy tetszik, itt is, mint mindenhol, jobb igazaknak lennünk, mint magunkat hamis színben mutatnunk, s részemről őseinknek örvendezve tett emlegetését vallásos érzésnek tekintem; mert ez az öröm hála irántok és a gondviselés iránt.

Amit itt kivált kancellárius gróf Bethlen Miklós felől értettem, azt valóban nyereség gyanánt nézem. A valóban nagy ember annyira el vala keseredve hálátlan földiei iránt, hogy még fogsága után is Bécsben marada inkább, minthogy Erdélybe visszatérjen, sőt meghagyá, hogy tetemei se vitessenek le oda. Irtóztató, iszonyú gondolat, s Bethlentől annál váratlanabb, mert neki mind feje, mind szíve olyan vala, amilyennek lenni kellett; de a körülményekkel a jók és nagyok sem parancsolhatnak mindig, s a rossz időkben a hibás lépés és a jó véteknek; a vétkes jónak vétetik.

Debreceni konzul Fáji Fáy János rokon barátomnak, a pécsi püspök Klimó testvére fiának, gazdag gyűjteményében van egy emlékkönyv, melyben ez áll: „Per multas afflictiones oportet nos ingredi in regnum, Dei. Actor XIV. 22. In se quoti die experiens scripsit magnas mundi honoribus indutus et exutus vano titulo Comes Nicolaus de Bethlen, anno Salvatoris nati 1711, scribentis anno 70-mo, captivitatis Dei 8-vo, Viennae 21. Sept.” A hosszas lassú szenvedés elgyengítheti az erős lelket is, kivált öreg testben, de nem áll-e valóban nagy emberen nagyobbnak érzeni magát, mint az az eltűnt s sóhajtva emlegetett külső nagyság?’

Valahol arra alkalmas volt, magyaráztatám magamnak, Erdély tőlünk miben különbözik; s Csereivel, Krasznán, magamat a legújabb tiszti kalendáriommal megajándékoztatám, de itt városokban, számosabb vendégek közt, az afféle bajos; itt egyedül valék Erdélynek egyik főtisztviselőjével s hasznomra fordítám az óra kedvezésit. ő excell láttata velem egy csomó kormányszéki rendeléseket, egy-két gyűlés jegyzőkönyvét, vármegyének vármegyéhez írt levelét, s minthogy a kormányszék a megyékhez magyar nyelven ereszti rendeléseit, egy ilyet kérésemre le is másoltatott. Egy újabbat később vettem a tavaly elholt kormányszéki tanácsnok Inczédy László úrtól s közlöm azt olvasóimmal, minden kihagyás és változtatás nélkül.

Kívül: ,,4549. Inclytae universitati inclyti Cottus de Küküllő consignandum. Ex offo. Dicső-SzentMárton.”

Belől: „4549. 1828. — Sacrae Caes, reg. et apost, majestatis, magni principis Transilvaniae et Siculorum comitis, dni dni nostri clementissimi nomine. Inclyta universitas! Salutem et gratiae Caes. regiae incrementum. Idei július 21-ik napjáról ide tett azon jelentésekre, mely szerint Serbán Péter részére Virág András ellen 5000 Rfor. adósság felvétele végett vármegyei erőt ajánlottak rendeltetni, a záradékok leküldése mellett visszairatik ezennel kegyelmeteknek, hogy a kir. gubernium az ajánlott vármegyei erőt mai napon megadni határozta, s azt annál fogva kegyelmetek az ellenálló adós Virág András ellen egy előre való tizenötöd napi megintés után kivitethetik, in reliquo altefata sua majestas sacratiss. benigne propensa manet. E regio magni principatus Transilvaniae gubernio. Claudiopoli; die 5-ta Septembr. 1828. – B. Joannes Jósika, m. pr. – Comes Ladisl. Lázár, cancellarius, m. pr. – Baro Franc. Kemény, secretarius, m. pr.

S most a Bethlen-ház iránt óhajtottam venni tudósításokat, s előmutatám jegyzéseimet e végre Benkőnek Transilvaniájából s amit dr. Gyarmathy úrtól vettem; s a főispán e részben is teljesíté kéréseimet. A megbecsülhetetlen óra örömeit comtesse Nina, most báró Bánffy azzal nevelte, hogy atyjának oktató leckéje alatt fülemet fortepianója zengéseivel gyönyörködteté a szomszéd szobában; az estve pedig a grófné társaságában tölt el, ki Erdélynek legszebb és leggondosabban nevelt leányai számában fent helyt foglalt el.

Én kivált Miklóst, a kancelláriust óhajtottam bővebben ismerni és igazabban. Mely nagy férfi, és mely nagy ifjúkorában is, s a franciák közt s Zrínyinél és aztán, utolsó esztendeiben, mely kicsiny, ezt mondám mindig magamban; de nem mervén vádolni, akinek környülállásait s okait közelebbről nem ismerém s irtózván azoknak gondolkozásoktól, kik a jóktól a lehetetlent is kívánják.

Egy emlékkönyvbe a nem érdemlett szerencsétlenségei által levert férfiú ezt írá: „Per multas afflictiones oportet nos ingredi in regnum dei. Actor XIV. 22. In se quotidie experiens scripsit magnis mundi honoribus indutus et exutus, vano titulo comes Nicolaus de Bethlen, anno Salv. nati 1711. scribentis septuagesimo, captivitatis die octavo, Vienae 2. Septembr.”

Vay József egy ilyenbe ezt írta: „ego utrum nave ferar magna, iam parva, ferar unus et idem”. Való, hogy Vayt nem érte az a baj, mely Bethlent; de ha érte volna is, Vay hallgatva szenvedett volna. És aztán: szabadon eresztetett végre, és még nem jőve le honja földjére, sőt meghagyta, a nem jó római példa után, hogy oda hamvai se vitessenek le.

Borzadva írom le a szót: a jó ott akarna feküdni, ha társai megölték volna is.

Gróf Kornis Mihály úr autográfiai gyűjteményemet, egyéb nagybecsü papirosok közt, kancellárius Bethlen Jánosnak egy levelével gazdagítá, melyet nem késlekedem itt felvenni, minthogy szíve nemességét festi. Mely boldogok a fejedelmek, ha ily emberek forognak körökben! Ímhol az:

Kívül: Az méltóságos Erdély fejedelemnek, nekem kegjelmes uramnak adassék.

Belől: Kegjelmes Uram. Az Ngd méltóságos levelet az töb levelekkel edgyütt ma kylenc ora tájba alázatosan vettem; Az Székelyhídi sok írásokat megh olvastam, ahoz való jedzést Nagjságodk jnclusive elis kültem. Az Vajdane éo Nga felől való Ngd jrasatis látom, két extremum van, egjszersmind fen az dologban Kis uram, egyfelől az kereszténysegh, mellynek serelme nélkül aligh lehet aszszonyállatot illjen óránként várandós állapottjába be nem fogadni, más felől az hatals nemzetnek félelme, ha kezében kezdi kérni. Valamit ád az Ur In, it kevesed magául s igen titkon len helyt adatnék nekj, sok cseledgyeit boczátana el, jovait eö dolga volna hova tenni. Az én teczésem Kgls Uram ez, mindazáltal álljon az Ngd kgls dispositioja, consullaljon Ngd más beczülletes hivejtis rolla, s ha ez fog teczeni, titkon éjjel Zernestről Pojana Marul felé, onnét Fogarasba mehetne az Vajdáné, ott js az várban fele lehetne három négy házán, s állaná nemet az külső aitot, senki oda ne járna. Georgj Deák Uram tudna erről dispositiot tenni. Nem tudgya senki mit ér, megjs kell halni embernek; de az mint feljebbjs írtam, Ngod consulallja töb böczülletes hiveitjs, nem árt. Ajánlom ezekk utánna Ngdot Innek gondviselése alá. Ex. Kis Bún, 21. Novembr. 1664.

Nagyságodk legh kisebb hive

Bethlen János, m. pr.

Gróf Bethlen Rozália, Nagybúnból egyike Erdély legnagyobb kiműveltetésű s legszebb aszszonyságainak, s a négy gyermek úgy neveltetik, hogy rajtok a Wesselényi Anna unokáit ki lehessen ismerni.

Az udvar síkon fekszik, s a kastélyt egy vad nyárliget zárja el a Küküllő kártékony áradásaitól, mely éppen azért szép, mert vad, ahogyan a természet hagyá lenni. Nincs elrekesztve a kerttől, sőt inkább azzal egy egészet tészen... Gróf Gyulayné meghagyá nekem, hogy a vízrohanó mellett emlékezném rólok és Terézről. Üresen lelvén a házat, midőn itt megérkezem, első gondom vala, azt keresni fel, s a patakot vevém vezetőmmé.

A patak előtt elkapartatott az ott hajlani kezdő föld, s elébe egy egy ölnyi hosszúságú s nyolc talpnyi magasságú fal rakatott, a fal elébe pedig, ismét egy ölnyire, két oszlop, hogy a fal és a két oszlop egy három oldalain nyitva maradt kabinetecskét csináljon. A patak most bádogmedren vonatott a kabinet felibe, hogy a két oszlop közt szakadjon alá. Aki így a kabinetbe lép, s kinéz onnan a szakadó vizén keresztül, csuda alakban lát minden tárgyat, aki pedig kívülről tekint keresztül a vizén ismét a kabinetbe, a lebegő vízkárpitot ezer szikrázásban fogja látni, ahogyan azzal szél és nap játszanak. A kertész a hely szépségét azzal nevelheti, ha virágcsuprait a két oszlop sorában rakja le. Ez a kertek játékai közt talán a legelmésebb, amit a rezekben láthatni.

Gessner így adja Erythiáját Idylljeinck pompás négyrétű kiadásaiban, melyet a hazában talán csak én, s amivel kevélykedem, és nagyon kevélykedem, az özvegy Gessnerné ajándékából bírok; mert a nyomtatványok, csakhamar azután hogy megjelentek, elkapdostattak, s boltokban már nem találhatám. A kert egykor négyszegű táblákra volt osztva; új ízlésűvé a ház művelt lelkű asszonya változtatá, s minthogy így holmit sajnálottak kivagdalni, a kert nem egészen titkolhatja, hogy az új ruha ócskából van varrva. De az a szép nyolcoszlopú peripteron (gömbölyű tetejű templomocska), s az a szép nagy rét, mely most a kerthez kapcsoltatott, az erdős rengetegek s a szálkás csúcsú Kecskekő látásában, felejteti a ház előtt ejtett hibákat, és az a szép vad tapolyliget, mely a kastélytól a Küküllő folytáig nyíl. Oh az a dédácsi delta! Az mégis mindennél szebb, amit valaha láttam: a mesterségnek ott nincs egyéb nyoma, mint játékosan futó útjai. Süsie és Teréz! kiáltám, belépvén a kabinetbe, s az ő neveikkel szenteltem meg örök emlékül a szép helyet.

 

*

 

Széphalom, jún. 23-án 1827.

Ma, olvasám, amit itt írtam, erdélyi leveleimnek Bécsből visszaérkezett manuscriptumában s a gróf Gyulayné emlékezete, mint a tőr járja keresztül lelkemet. Ma esztendeje hala el Kolozsvárt. Gyermekei, közelíteni látván végét, stafétát küldenek ifjú s öreg napjai leginkább kedvelt barátnéja után, ki már útban volt felé, midőn a hír útnak indult, s hogy lelkének mása veszedelemben van, csak akkor tudta meg, midőn hozzá belépett. A szólani már nem bíró ráismere angyalára s mindaddig tartá kezei közt jobbját, míg lenni meg nem szűnt. Hála neked, szent végzés, hogy nekik, ifjú esztendeim két vezércsillagának ez örömet adád.

„Isten visszaszívá lehelletét, s Süsie meghalt!” Született 1767. szeptember 27-en. S ím az a nap, mely nekem oly sok ízben ada mennyei tisztaságú örömöket, már második ízben leve gyászom napjává: tavaly ezt a szép és jó asszonyt; 1810-ben ipámat vesztém el, kinél tisztább lelkű halandót soha nem ismertem. De az ily fájdalmak nem kívánnak idegen szemektől láttatni s elhallgatok. A jók nézzék el panaszomat hűségem jelenségéért. Ami nekik az, akit tisztelnek minden mások felett, az vala nekem ez az igen jó ember, ez az igen jó aszszony!

 

*

 

Enyednek fekvése sokat hasonlít a mi Újhelyünkéhez, de hegyei nem oly tetősök. Piacán egy kerítés fogja körül a reformátusok nagy, és a lutheránusok kisded templomát. A kollégium ízetlen, szegény épülete s a professzorok lakásai egy egész utcát foglalnak el a nem kis város éjszakai szélében, s szinte a szőlőkig nyúlnak. A kollégium egy hosszában két udvarra osztott négyszögöt tesz; az auditóriumok, a bibliotéka, a múzeumok a belsőbb soron állanak. A külső sor a tógátusok lakásaiknak van hagyva.

Az iskola Fehérvárról jőve ide, s ott legelőbb az unitáriusoké volt, kétségen kívül még János Zsigmond által alkotva. Azt tőlök 1580-ban foglalák el a reformátusok. Fejedelem Bethlen Gábor 1622-ben újra alkotá. Décse, Miriszló, Felenyed, Muzsina, Orbó, Henningfalva egész helységekkel megajándékozá, s a németországi fejedelmek által gyakorlott példa szerint fehérvári Bethleniánum kollégiumnak nevezé. Tanítói székeiben a külföldnek nevezetes férfiait látta; ilyen vala Opitz, első poétája a németeknek a maga idejében, s Alsted és Biesterfeld. De berontván a II. Rákóczi György által ingeriett tatárok és törökök, a fehérvári iskola elszélede, épületei s bibliotékája elégtek. Tanulók és tanítók Kolozsvárra vonák magokat, s mindaddig ott nyomorgának, míg Apafi 1663-ban visszahozá s az iskolát Páriz Pápai Ferenc, a híres lexikográfus, hamvaiból feleleveníté.

Rendes professzora Enyednek tíz vagyon, s a tanulók száma ezerre megyen. Ezek közül tógátus (annyi, mint máshol kispap) és publicus (talárisba nem öltözött ifjak) van kétszáz; az alsóbb iskolák ifjúsága nyolcszáz. Jóval kevesebb tehát, mint akár Debrecenben, akár Patakon.

A bibliotéka 1800-ban, midőn az iskola történeteit, akkori állapotát s ritkaságait az 1817. decemberben meghalálozott prof. Benkő Ferenc úr, Parnassusi Időtöltése VII darabjában kiadá, négyezerkilencszázötvenöt kötetből állott. Most minekutána a tiszteletes öreg a maga mintegy ezer kötetnyi könyveit ezer forint tőkepénzzel a kollégiumnak hagyá, hogy annak kamatja filozófiai újabb könyvek vételére fordíttassék, a bibliotéka nyolcezer kötetből állhat. Úgy tetszik, filozófiát tanító embertől, bár öreg és igen elgyengült embertől, egyebet várni nem lehet, mint amit itt teve; és mégis csudáltam azt, mert némely filozófus nem a filozófiát szeretné boldogítva látni, hanem a maga filozófiáját.

A főispán főkurátor engem prof. Hegedűs úrnak vezérletére bízott, és ha a tudós s szeretetre nagy mértékben érdemes férfiú kezén maradhaték vala, időm bármely kevés volt, nagy hasznomra folyhatott volna el; de ez másfelé szólíttatván foglalatosságai által, engemet prof. Benkő útnak engede, azt pedig nagy kora annyira elgyengítette volt, hogy inkább akará lányommal a természeti dolgok szépségeit láttatni, mint velem amiket látni óhajték. A Báróczy hagyományát tekintettem meg tehát, és amiket a kollégium Bod Péter és Benkő József után bír.

A Báróczy hagyománya a római és francia klasszikusok munkáikból állanak, és a teozófusok nyomtatott és kézzel írt dolgozásaikból. Rendes jelenés, hogy a haszontalan lomot az szeretheté, aki amazokat is szerette s úgy szerette, hogy a római írók nevezetes helyeit még öreg éveiben is el tudta mondani. A bibliotéka bírja Fuchs által már 1786 előtt olajban festett képét is, mely szobájában fügött.

A Bod Péter és Benkő József gyűjteménye valóságos kincs. Az elsőbb kéziratai közt nevezetes: 1. Historia Literaria Hungarica, három kötetben. 2. Antiquitates Hungaricae, 1. köt. 3. A Magyar Ecclésiák Históriája.

Engem leginkább az vona magához, amit a bibliotéka Benkő Józseftől bír, az Erdély Kovachichától. Valahol régi írásokat talála, nem lele nyugtot, míg azoknak megtekintésökhez nem eresztett, s mint juta azon szerencséhez, hogy az ilyet nemcsak láthassa, hanem magáévá is tegye, ajándékozák-e neki, vagy csak kölcsön kérte s magánál felejtette, azt a jó istenek tudják. Ilyen az a folio-kötet, melyben a legelső Teleki Mihály levelei s az ehhez írottak együtt állanak; valóságos kincs és olyan, melynek csak együvé köttetéséért is Benkő polgári koronát érdemel. A régi házak tagjainak azt kellene örökké prédikálnunk, szóval és írva, hogy valami leveleik birtokok védelmére nem tartoznak, köttessék együvé, nehogy lánykáik rajtok pogácsákat süttessenek s a ház egyéb szükségére fordítsák. Én ily helyről bírom a Rabutin aláírását, de csak aláírását. De midőn az intést a régi levelek iránt adjuk, a jobbak értik, hogy a most írottak is régiek lesznek egykor.

Elkészítette-e Benkő, amit Transilvániája élőbeszédében igért: „Historiam Transilvaniae Theresianam”, és ha szavát állottá, az hol van letéve, nem tudhatom. Erdélynek speciális geographiája most forog consil. Kenderesi úrnak kezeiben, hogy megigazíttatván botlásai, sajtó alá eresztethessék. Bár megbecsülhetetlen Transilvaniája is újra jelenhetne meg, melynek minden nyomtatványai elfogytak. Én minden munkái közt, melyeket ismerek, ennek adom az elsőséget; de a könyv nem kevés igazítást, bővítést, kihagyást kívánna; Benkő sok haszontalant, bugyogót, ingót, hamisat, csonkát ád a hasznos és való mellett.

Kézírása Benkőnek igen csinos volt s betűit gonddal vonta. Annál inkább csodálhatni tehát szorgalmát, hogy négy év alatt négyszáz ívet íra nyomtatás alá. Kenderesi engem egy hatvan lapnyi írásával ajándékoza meg, mely előttem nemcsak autographoni tekintetből becses. Az elsőbb Rákóczi György udvari diariuma, valamely annak vitelére rendelt embere által. Az eredeti írás a kolozsvári reform. kollégium bibliotékájába van letéve. Elejét, hátulját elrágták (úgymond B.) az egerek, ami megmaradt, kezdődik april. 16-án s szakadatlan folyamatban tart júl. 23-ig 1632. s azt beszéli, hogy a fejedelemhez, kik érkeztek, kik ebédeltek s vacsoráltak nála, s vadászatában mit ejtenek el; – péld. „szombat 17, (ápril.) Ebéd után: Hozott Cornicz (Kornis) Sighmond Vram szolgája... leueljet... azután eö Naga ki ment Vadasznyi, és czak késő estuere jeöt bé és fogatot eö Naga 1 gimot, 3 öszet, 6 nyulat és 2 rókát... valanak eö Naga Asztalánál Cancellárius Vram eö Naga, Capi András Vram eö Naga, Alstedius Vram eö Kme, Balon Péter Vram eö Kme.

Nevezetes, hogy Benkő csak négy esztendős togátus korában hagyá el Enyedet s azon igen kevés teológiai s még kevesebb filozófiai tudománynyal, amit az ily rendű ifjú szerethet, oly helyre mene ki papnak, hol nem vala módja tanulni. De a jó fej maga oktatja magát. Beutazá Erdélyt, kérdezett, hallott, olvasott, s az uraságokat meg tudá nyerni, hogy neki archívumaikat nyitnák meg. Némelyek őt az enyedi prédikátor Hermányi Dienes plagiariusának tartják, kinek rokona volt; de azt meghazudtolja a szín, mely minden dolgozásiban azon egy. (Született 1740. december 20-án.)

Vezetőm a kéziratok közül Apafinak könyörgéses könyvét láttatá velem s az 1703-ki diétai végzést a maga origináljában, mely által II. Rákóczi Ferenc a fejedelemségből kizáratott. Itt lehet látni a szerencsétlennek maga által magyarul dolgozott, s nyomtatásban 1705-ben kiadott könyörgését is.

A bibliotéka nevezetesebb darabjai ezek:

Thuróczi András: Chronicon. Brunae, 1488.

Szent Pál levelei Komjáthi Benedek által. Krakkó, 1533. Tudva van, hogy ez az első magyar nyomtatott könyv.

Pesti Gábor négy Evangyél. Bécs, 1536.

Székely István: Kis-Katechism. 1538.

.... Zsoltár. Krakkó, 1543.

Serestély János: Új Testam. Szeged, 1541.

Dávid Ferenc tudománya. Fehérvár, 1568.

Magyar versek, 1201. észt. nyomt. Kolozsvártt, 1577.

Bornemisza; Dominikák.., 1584.

Oratio Dominica Centum Linguarum. London; 1700.

Biblia, Lingua Zingalica. Colombae, 1738.

A bibliotéka báró Bánffy Farkas kincstartónak s gróf Bethlen Gergely guberniális tanácsosnak ajándékait érdemlett tiszteletben tartja; az elsőtől az 1462-ben pergamentre írt magyar chronicont, melyből Thuróczi szórul-szóra vette által az elsőbb fejezeteket; magának az ajándékozónak autobiográfiáját s iskolai köteteit, melyeket Hollandiában írogata; Bethlentől egy gazdag ásvány gyűjteményt.

A sok képek közül, melyek itt tartatnak, említenem kell a báró Bánffy Farkas főkurátorét, Bergmanntól, de bizonyosan egy jól dolgozott originál után, a Szent István rendé talárisában, melynek szép redőket ada. ő festette gróf Bethlen Gergelyt is, violaszín tűzött mentében s ezt dicsérnem nem lehet. Itt függ a derült fejű, szelíd lelkű embert mutató Bethlen Gáboré is; kisded ember, s nem sovány testű; itt a sugár termetű Rákóczi Ferenc, a második; itt Apafi, itt Báróczy (Fuchstól, 1780 körül) s prof. Ajtai, Borosnyai, a leoninista Gyöngyösi, s a grammatikus Gyarmathi.

Báróczy a kollégiumnak hagyá minden könyveit, mert itt tanult; s tízezer forint tőkepénzt az enyedi kórháznak.

Itt, mint már előbb Károlyfehérvárt, örömem vala látni a Museum Napoleont, tudniillik a Louvre szobrainak és festéseinek rézbe metszett másaikat, magyarázó textussal. Autográfiai gyűjteményem püspök Mártonfinak egy jegyzését bírja, melyből látom, mely kevélykedve forgaták azt az ott fogva tartott franciák s kevélykedésök igazságos vala. Mi azon kevélykedhetünk, hogy azt nálunk láták.

A kollégium mostani kurátora el akarja törleni az idők rozsdáját az épületekről. Az új épület alapkövét 1819-ben tevék le. Élőbb a bibliotéka kél fel, azután a Múzeumok, az Auditoriumok, végre a Csillagnéző. Lesz botanikai kert is, antik szobrokkal, kemény masszából. Legszorgosb foglalatosságai között is feljárt a leckékre, az ifjakat váratlanul kikérdezte s olykor három óráig is, s őket mindenek felett a klasszika literatura szeretetére gyúlasztja, mert ez valóban mindenek felett való. Áldás a gyönyörű kezdetre!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ERDÉLYI LEVELEK rovat összes cikke

© Művelődés 2008