Művelődés

A boszorkányhit és a boszorkányperek kutatásának Magyarországon is ma már nagyon gazdag irodalma van. A téma kutatása főként az akadémia Néprajzi Kutató Intézetének keretében, a mentalitástörténeti kérdésekre szakosodott forrásfeltáró és kiadói tevékenységben szerveződött és valósult meg.

A magyar nyelvterületen, a középkortól kezdve, boszorkányoknak nevezték a közösségnek azt a tagját, akinek az embereket ért csapások okozását tulajdonították. A néphiedelem a boszorkányokat természetfeletti képességekkel ruházta fel. A boszorkányokban való hiedelem a középkori és kora újkori egész Európára kiterjed: a néphiedelem alapján a betegségek, természeti csapások – szárazság, jégkár, a tehén tejének elapadása vagy a sikertelen szülések – okozói mind az ördöggel szövetkezett boszorkányok voltak.

A magyar néphit boszorkányának jellegzetes vonása: képességeit örökli vagy tanulja, varázsereje révén mindenféle házi haszon megszerzésére képes (Nagybányán például a meddő teheneket is képes megfejni); jellemző rá az alakváltozás: képes macska, kutya, béka, kígyó, tyúk, kocsikerék stb. alakot ölteni, láthatatlanná válni, a kulcslyukon (vagy a mi esetünkben a kéményen) is behatolni. Legfontosabb tevékenykedése a rontás: károk, betegségek okozása, titkos, mágikus műveletekkel, vagy pusztán az ördögtől nyert természetfölötti képességei révén. A néphit szerint különösen az újszülöttek, szülő nők, kisgyermekek, valamint a tehenek voltak veszélyeztetve. A boszorkány sajátos módszere volt a nyomás (Nagybányán is panasztevőket lépten-nyomon megnyomták), a nyergelés, a szemmel verés (vagyis megigézés), a harmatszedés (aminek különböző változataival a Nagybánya környékén élő román asszonyok éltek).

A Mózes próféta által rögzített ótestamentumi parancsolatok (pl. „Varázsló asszonyt ne hagyj életben!”) és Justinianus császár törvényei alapján már a 6. században megindultak a boszorkányüldözések, amelyek a 15. században Spanyolországból és Franciaországból kiindulva, a német területeken is gyökeret vertek, és főként a 17. században értek el tömegméreteket. Az első magyarországi boszorkányper, amelynek iratanyaga is megőrződött, 1529-ben, Sopronban zajlott. A leghíresebb a szegedi boszorkányper volt: 1728-ban, tizenhárom halálos ítéletet hoztak. Az ítélkezés okozta nagy por miatt az uralkodóház is fellépett: előbb III. Károly követelt alapos vizsgálatot, majd 1756-tól Mária Terézia a boszorkányítéletek felterjesztését írta elő. Ez azonban csupán a halálos ítéletek végrehajtását tudta megakadályozni.

A korábbi szakirodalom szerint az utolsó magyarországi boszorkányper 1768-ban volt. A legújabb kutatások azonban, főként az erdélyi Aranyosszéken, még a 19. század első évtizedéből is tártak fel boszorkánypert.

Az általam szerkesztett és 2003-ban a Balassi Kiadónál megjelent Nagybányai boszorkányperek címet viselő kötetben 1636 és 1762 közötti időszakból 55 peres iratot és ezzel összefüggő ítéletet közlök, melyben 73 személyt varázslásért vagy boszorkányságért fogtak perbe. Közülük bizonyítottan 16 személyt ítéltek halálra. Az elrettentést szolgáló büntetések szinte mindenike máglyahalál volt.

A vádlottak és elítéltek döntő többsége Nagybányán is a nők közül került ki. Foglalkozásukat tekintve a legveszélyeztetettebbek a gyermekszülésnél segédkező bábák és (a kor szóhasználatával élve) füves nők voltak. Ez utóbbiak megtanulták, hogy gyógyfüvekből nyert teával, borogatással vagy fürdővel, s esetenként dögönyözéssel, testgyúrással hogyan lehet gyógyítani. Van azonban két férfi is, akiket boszorkánysággal gyanúsítottak. Közülük az egyik egy világot járt személy, aki főként bűvészmutatványaival kápráztatta el környezetét és vonta magára az ördöggel való cimboraság gyanúját.

Társadalmi hovatartozásuk alapján a nagybányai boszorkányok többsége a külvárosokban vagy a szomszéd falvakban lakó szegények, nem egyszer a jövevények körül került ki. Kivételt csupán ifjabb gróf Teleki Jánosné képez, de ő is inkább rágalmazott, mint gyanúsított, akinek azért nincs gyermeke, mert „a kótai porkolábnénak, Lakatosnénak adott volna a méltóságos asszony vagy 8 máriást, hogy elveszessék a magját és hogy ne legyen soha gyermeke az méltóságos asszonynak”, aki „boszorkányságot tanul”. „Lakatos Pálné nagy boszorkány, a méltóságos asszony kis boszorkány s tanítványa!” (1726)

A boszorkány rendelkezhet segítő ördöggel, akit tóban lakó apró, kis lényekként írnak le, s akinek a szolgálataiért a boszorkány kis nadrágot és kapcát, bocskort ajándékoz, vagy pénzt fizet neki akkor, ha megkeresi az elveszett pénzt: „Tományban vagyon egy oláh asszonyember… veres büröcskéből… csináltatok neki egy pár bocskort és egy ujjnyi kis gatyát. Az idejön, s annak adná. Az elviszi ezeket egy tó mellé, s azt mongya a tó szélin: – Gyere ki fölt tyúk, adok egy bocskort s egy gatyát! Mennyél ország szerte, keresd fel Nagy Jánost! Valahol leszen, hozd haza! És haza jön két hétre valahol leszen. Ebben egyebet nem tartok olyan nehéznek, mint azt, hogy ha haza hozza, annak, aki kérte, vele kell hálni azzal, aki haza hozta! Erős a szerszáma s megkénozza az asszonyembert!” (1704)

A boszorkánynak lehet lidérce is, amelyet csirke, illetve pulyka alakjában, vagy levegőben repülő tüzes nyílként írnak le. Segítő állatai is vannak, amelyek a boszorkány parancsára megjelennek, sőt, ellenségeire küldheti ezeket, hogy a megtámadottakat megrontsák, vagy visításukkal megijesszék. A segítő állat leggyakrabban fekete macska, de előfordult varangyos béka és kígyó is. Más alkalommal „az gyerengyi bikának (göröngyi békának) az belit kiveszi, megaszalja, osztán megtöri borssal. Mint a bika fejfúja magát, úgy fúja fel az ember magát tüle. Nadragulyát, bolondítót, csudafát szed… Azt megaszallya. Ezeket megaszallya és úgy töri öszve a többi közzé, mint azon békát”. (1684)

Ugyanakkor mások rontását is gyógyíthatják állattal, például „hétszer megkeresztelt teknősbékával”. A boszorkány maga is megjelenhet macska alakjában, melyre, ha ráütnek, visszaváltozik emberré: „Ez elmúlt húsvétkor megh betegedvén, öt hétig feküdtem. Sokszor éjjel reám jöttek, megh nyomtak, az feleségem képében velem is közösültek. Egyszer felserkenvén, az lábamnál látok egy fekete macskát! Hozzá ütök, elugrék az macska onnét… ezen asszony maga lévén, megdorgálám, mondván: – Igen nagy gyanuságban vagyok hozzád… gyanakodom hallottam ollyat, mintha te ollyat tudnál, azért tüllem megszünyél, mert tüzet tétetek reád!” (1662–1665)

A tanúvallomásokban többször is felmerült a boszorkányok tivornyázása, seprűnyélen való hosszú utazása: „Tudom és hallottam az Márton Kovácsné fia szájából, mondván… hogy őtet ez Szilágyi asszony éczakának idején az kürtön vették ki és az fák tetejére vitték mindenütt és a vasbányába mentek és ott vendégeskedtek és az bányábul kimenvén, az erdőn által és Fernezellyen Kis Várda felé és Kis Várdában az kűpadon öttek s ittak, vendégeskedtek és tánczoltak… Az Szilágyi asszony az Bereggi Márton macskáját az szekérszinből vitte el s… arra ült s azon ment el.” (1704).

A fennebb említett kötetben több mint háromszáz oldalnyi peranyagot közlök, melynek minden bekezdésében a boszorkányok létezésével kapcsolatos hiedelemvilág számtalan összetevőjével találkoztunk. Nagybányán is a pőrére vetkőztetett, tűzzel, vassal, forró szurokkal égetett vádlottak, mai megítélésünk szerint képtelenebbnél képtelenebb látomásokról és történésekről vallottak.

A vízpróba alkalmazásáról is bőven olvashatunk. Ezek részletezése helyett összeállításomat egy 1684-es ítélet szövegével zárom:

„Boszorkány szaszari Csótiné sententiája. Csótiné, ez napok alatt azért voltál fogva, hogy már régtül fogva boszorkányságért gyanúban voltál és a tanú-vallások ellened világosan hozzák:

1. Ördögi tudományt pénznézésben, házától távol lévő emberek állapottyoknak meghozásában, ember csontyának a tengeren túli vitelében és az okon meg nem gyógyulásának megjövendölésében s elveszett pénznek ördögök segédlések által visszaszerzésében etc.;

2. Ördögi tudományodnak gyakorlását, vesztéseket, aprópénznek ördögök számára rendelését, törvénytételnek varáslás által megakadályozására való magad ajánlását és lakattal, nyársolt göröngyibékákkal és seprükkel azoknak bűvölésed-bájolásod által való elrepítéssel s több, sok egyéb természet ellen való ördögi mesterségekkel való varáslásaiddal.

A te törvényeidet megiratta a Szent Isten Exodus 22. v. 18. és Levit. 20. v. 27.

Ahhoz képest te a Kákás mezőre kivitetel és tűzzel égettetel meg.”