Művelődés

Nagyszeben idén Európa kulturális fővárosa lett, a Főtéren egy plakátkiállítás mutatja be a város látványosságait, szép épületeit. A Főtér hatalmas, de üres benyomást tesz. A Kistér barátságosabb, a harmadikat, a Huet teret a hatalmas evangélikus püspöki székesegyház dominálja. Ez a templom belülről nagyon szép, bár istentisztelet lévén nem tudtuk körbe járni. Az oltár három keresztje, amelyek kiáltójelként, karcsúan nyúlnak az egek felé, nekem különösen tetszett, a modern Giacometti szobraira emlékeztetnek, bár lehet, hogy nagyon régiek, nem tudom. A bejáratnál nemesek pajzsai díszlenek. Utána végigmentünk egy sétálóutcán 1-3 emeletes házak közt, szépen rendbe voltak téve, talán hogy méltó legyen egy kulturális fővároshoz. A 155 000 lakosú városnak magas házas lakótelepei a belvároson kívül fekszenek. Utunkat Alvincra folytattuk, ott háltunk meg egy ferences kolostorban. Alvinc szélén fekszik Martinuzzi Fráter György kastélyának romja, ott gyilkolták meg 1551-ben. ő a gyermek János Zsigmond király helytartója volt, a Habsburg-párti Castaldo tábornok ölette meg. Most tehenek legelnek a romos falak közt.

Szászvárosban egy kis kávészünetet tartottunk, amit kihasználtam arra, hogy betérjek egy új áruházba a főtéren, hiszen üzletben addig még nem voltunk. Cipőkben és ruházatban elég nagy választék volt, de nekem nem tetszettek, a feleségem sem örülne, ha ilyenekkel ajándékoznám meg. A kiállítás, kihelyezés módján is lehetne javítani, el kellene különíteni az eladó helyiséget a raktártól. A háztartási felszerelések és elektronikus cikkek jobb benyomást tettek rám. Majd elsétáltunk két templom mellett, amelyek egy közös védőfallal vannak körülvéve. A bejárattól nézve a 19. századból eredő katolikus templom eltakarja 16. században épült református templomot. Megdöbbentő látvány volt egy elhagyott bőrgyár közvetlenül a templomok mögött, egy hatalmas, többemeletes, hihetetlenül ronda épület. Hogy lehetett azt oda építeni! Bosszúból, hogy elrontsák a városképet? Maga a főtér a már említett áruházzal és egy kis parkkal a közepén egész kedves, de az oda betorkolló utcák alacsony házai közt itt-ott felbukkan egy-egy tömbház, ami határozottam nem illik oda.

Tordoson megtaláltuk azt a házat, ahol Kazinczy meglátogatta barátját, a korábbi sárospataki tanárt, Sípos Pált, de nem volt semmi különös.

Annál érdekesebb volt Piski! Ide tartozik a dédácsi Gyulay-kastély, ahol Kazinczy két napig időzött, és igen szép ennek 70 hektáros arborétuma. Ezt most a bukaresti egyetem erdészeti tanszéke kezeli. A kastélyt 1730-ban építette Gyulay Ferenc és igen jó állapotban van ma is, ami annak köszönhető, hogy hivatalául szolgál az arborétum gondozóinak. 22 személy dolgozik most itt. Tudtuk, hogy Gyulay valahol egy faragott követ állított fel Kazinczy emlékére, egy parkmunkás odavezetett, különben nem találtuk volna meg. Nem közvetlenül az út mentén fekszik, hanem egy réten túl, az erdő szélén. Megkoszorúztam az emlékoszlopot. Sétáltunk még egy ideig a gyönyörű arborétumban. Aztán eljött az ideje Varga Józseftől búcsút venni, Érsemjénben egy lakodalom várta. Balázsi József magával hozta Keresztúri Lajost, hogy leváltsa Józsefet. Beültünk egy kis vendéglőbe az arborétum mellett, ettünk, ittunk és nagyon jól mulattunk; Balázsi József és Csorba Csaba felülmúlták egymást anekdoták elmondásában; Csaba azonkívül mestere a szójátékoknak.

Déva egy elég nagy város, 5 vagy 8-9 emeletes házakból álló lakónegyedeken hajtottunk keresztül, széles, tiszta, fasorral szegélyezett utakon. Korán délután az elszállásolással kezdtük, utunk folyamán most először jutott idő nap közben egy kis pihenésre. Danival voltam egy szobában, a többiek hatan osztoztak egy szobán. Elszundikáltam; amikor felébredtem benéztem a nagy szobába a hatból négy mélyen aludt. De nemsokára kimentünk városnézőbe, és megcsodáltuk a rózsaszínű Magna Curiát, amit Bethlen Gábor építtetett 1621-ben, kevert reneszánsz és barokk stílusban. Belső renoválás miatt bemenni nem lehetett. Vele szemben áll a nagy megyeháza a 19. század végéről. Legszívesebben felmentünk volna a siklóval a hegyre, ahonnan szép kilátás nyílik, de a sikló valami hiba miatt nem működött, egy darabig vártunk míg próbálták rendbe hozni, de nem sikerült nekik.

Mielőtt beesteledett, még elmentünk Marosnémetibe, ahol egy Gyulay-kastély áll 1640-ből, amelyet később 1830-ban klasszikus stílusban átépíttetett. Meglepetésünkre ott szorgalmas munka folyt, egy munkaruhába öltözött férfi kézi motoros kaszával füvet vágott, 6-8 magyar munkás pedig egy emelvényt épített deszkákból a ház előtt valami ünnepséghez. A fűvágó férfi elénk jött és köszöntött: Tholdy Péter volt, a kastély tulajdonosa. A nagyapja 1906-ban vette meg a kastélyt, a Gyulayak kihaltak, az utolsó 1869-ben hunyt el férfiörökös nélkül. Tholdy többéves pereskedés után – amit egész a strasbourg-i EU-bíróságig kellett vinnie – ez év januárjában kapta vissza a kastélyt. Eredetileg 25 hektár tartozott hozzá, ebből ötöt kapott meg. Saját vezetése alatt rögtön nekilátott a renováláshoz, már messze jutott, és büszkén mutatta nekünk, hogy eddig mit ért el. Még nem tudta, hogy hogyan fogja a kastélyt végleg berendezni, esetleg ünnepségekre bérelhető helyiségeknek. ő maga a világ túloldalán, Ausztráliában él mint üzletember, neki vissza kell oda térni. A felesége nem jött vele Erdélybe, de a 16 éves leányát elküldi egy kollégiumba Egerbe, hogy megtanuljon magyarul. Megilletődve láttam, hogy van ember, aki így ragaszkodik gyökereihez, aki ilyen áldozatot hoz ahhoz, hogy ősi otthonát megmentse a pusztulástól. Nem kap más anyagi segítséget az építkezéshez, mint egy előnyös állami kölcsönt. De nem úgy nézett ki, hogy ezt ő áldozatnak tekinti, szemeiből sugárzott az öröm.

Marosillyébe folytattuk utunkat, megtaláltuk Bethlen Gábor szülőházát. Tető alatt állt, de elhagyottan. Végül Branyicskába jutottunk, ahol Kazinczy Jósika János főispánt látogatta meg. Ami valaha egy Martinuzzi-kastély volt, most aggok otthona. Mindenki csak románul beszélt egy rosszul öltözött öreg úr kivételével, aki óvatosan megközelített minket az udvaron. Beszédbe eredtünk, és csodálkozva hallottuk, hogy tudott Sárospatakról, Kazinczyról, ennek látogatásáról Gyulayéknál. Tele van az élet meglepetésekkel!

Az első állomás a következő napon őraljaboldogfalva volt, ahol Bódis Miklós tiszteletes fogadott. Egyedülálló lehet az a tény, hogy ő 12 gyülekezet lelkésze, így 12 templomért felelős, amelyekből azonban háromnak nincs teteje. A legnagyobb gyülekezete 74 lelket számol, az őraljaboldogfalvi kilencet, négy gyülekezetének pedig csak egy-egy tagja van. Mindegyiket rendszeresen meglátogatja, akkor is prédikál, ha csak egy személy hallgatja. A lesújtónak tűnő körülmények ellenére nem csüggedt el, humorosan és lelkesen beszélt a munkájáról és a templomairól. Ez az őraljaboldogfalvi 1311-ben épült román stílusban, már akkor is a gróf Kendeffy családhoz tartozott. Egy 16. századi olasz mester freskói takarják a falakat, egy kis helyen lekaparták, és alatta egy még régibb freskó maradványaira bukkantak. Megnéztük a Kendeffy-kastélyt is, amelyet a román állam teljesen renovált, és most nagyon jó állapotban van. A Kendeffyek kivándoroltak de nemrég visszakapták a kastélyukat, egy szállodát terveznek ott berendezni.

Demsusban egy ortodox templomot látogattunk meg, amely talán Erdély legrégibb temploma. A falak építéséhez többek közt a római időből származó sírköveket használtak. Egyesek ezért úgy hiszik, hogy a 4-6. században épült, de mások rámutattak arra, hogy a sírkövek ott heverhettek használatlanul évszázadokig, Kazinczy is erre utal. Nem tudjuk tehát biztosan, hogy milyen régi. De kétségkívül nagyon öreg, a falai vastagok, maga a templom kicsi, a belső mérete csak 7 x 7 m, eltekintve egy kis kórustól. A közepén egy torony áll boltíves alapzaton, mely kéményre hasonlít. Van is aki úgy véli, hogy egy pogány áldozóhely volt itt eredetileg. A falakat szép freskók díszítik. Az ápolt fehér szakállas pópa, aki megnyitotta számunkra a templomot, úgy nézett ki, mintha nem ebbe a világba tartozna. Furcsa hangulat szállt rám, a középkorba helyezve éreztem magamat. Egy magas fal csatlakozik a templomhoz, továbbá egy oromzat romja is látható, lehet, hogy valamikor egy nagyobb templommal építették körül az eredetit, amely az új templom egyik sarkában maradt. De nem biztos, nincs megemlítve a tájékoztató lapon, amit kaptunk.

Vajdahunyadig nagyon szép út vezetett a hegyeken át. A kastélyt csak kívülről láttuk, kevés időnk volt. Útközben elhaladtunk egy vasgyár mellett, a nyolc magas kéménye nem füstölt, amiből azt következtettem, hogy volt itt nyolc Siemens martinkemence, amiket leállítottak. Mivel ez volt a szakmám, felkeltette érdeklődésemet, és utólag utánanéztem, hogy mi történt. A helyi vasgyártásnak több száz éves tradíciója van, régebben vasércet is bányásztak ezen a vidéken. A rendszerváltozás előtt ez volt Románia második legnagyobb vasgyára, 1989-ben 3,13 millió tonnát termelt, bár meglehetősen elavult technikával. S akkor összeroppant a piac. 2003-ban eladták a nyakig eladósodott gyárat az LNM Groupnak, egy hatalmas konglomerátumnak, amely az 5000 munkásból 2800-at rögtön elbocsátott. Nagy tüntetéseket tartottak ellene. Egy évre rá az indiai Mittal Steel vette át az üzemet. Mittal, aki egy privát személy, a világ legnagyobb vasgyártója. Észak-Amerikában 25, Európában 20, a világ többi részén 12 millió tonnát gyárt évente. Folytatta a racionalizálást, és a vajdahunyadi gyár, amelynek évi termelése most 750 000 tonna rúd és profilvas, tavaly már nyereséggel járt. Mittal további 12 millió dollárt szándékozik befektetni a modernizálásra és 4,1 milliót a környezetvédelemre, ezek ebben a viszonylatban csekély összegek ugyan, de mégis jelzik, hogy folytatni fogják a gyártást.

Alkenyérben a vasúti parkban áll egy emlékmű Kinizsi Pálról, aki a kenyérmezei csatában 1479-ben megverte a törököket. A románok Paul Chinezu néven románnak tartják, és ezért békében hagyják az emlékművet. Megkoszorúztuk.

Gyulafehérvár következett, amely 66 000 lakosával jelentős iparváros lett. A külvárosi negyedek 8-9 emeletes lakóházai elég jól néztek ki azokhoz képest, amiket eddig láttunk, talán újabbak voltak. A legfontosabb látnivaló a katolikus Szent Mihály székesegyház, ahol Marton József professzor úr kalauzolt bennünket. 1247–1258-ban épült, eredetileg román stílusban, de vannak benne egy korábbi templomnak maradványai is a 12. századból. Azóta többször átépítették. 1277-ben a szászok betörtek a városba, és több ezer embert meggyilkoltak, akkor a templom is megrongálódott, 1658-ban pedig a törökök okoztak nagy károkat. Legutóbb 1968-ban restaurálták nagy költséggel. Különösen említésre méltó egy ajtó fölötti díszítmény a 10. századból, egy Madonna-kép a 14. századból és a fából faragott barokk oltár a 18. századból. Ez volt a Hunyadiaknak és később az erdélyi fejedelmeknek temetkezőhelye, itt áll Hunyadi János és fia László szarkofágja. Márton Áron püspök emlékére, aki példaadóan állt ellen a kommunista nyomásnak, egy múzeum van berendezve az egyik mellékoltár helyén. A templomlátogatás után körüljártuk a valamikor hármas védőfallal körülvetett belvárost. A belső fal nagyrészt most is áll, az EU hozzájárulása segítségével épp javítják egyik szakaszát és díszes kapuját. Elmentünk a püspöki palota mellett, láttuk az üléstermet ahol a románok 1918-ban Erdély Romániához való csatlakozását kiáltották ki. Több egyetemi épület, a híres Batthyaneum könyvtár sok kincsével, amelyek közül a 800-as években írt Arany kódex a legértékesebb, a katolikus papi szeminárium, mind egymás közelében fekszenek. (Sajnos a híres könyvtárba nem lehet bejutni, Bukarestből kell engedély hozzá.)

Tovább haladva Marosszentimrén egy elég romos, elhagyatott református templom látható egy domb oldalán az országút közelében; le volt zárva, nem lehetett bemenni.

Nagyenyed kisváros alig 30 000 lakossal, 17-18 %-uk magyar. A Bethlen Gábor Kollégium azonban nagy jelentőséggel bír a magyarság számára. Az igazgatóhelyettes, Kónya Mária fogadott, asztalhoz ültetett, kávéval meg az iskola visszakapott szőlejében termett kitűnő borral kínált meg, jólesett. A magyar nyelvű kollégium a református egyház tulajdona. 750 tanuló van az alapiskolában és a líceumban, és 98 lesz óvódás. A kollégiumban összesen 12 osztály van, s bizonyos továbbképző tevékenység is folyik. Erdély minden részéről jönnek tanulók. Azáltal, hogy most már több más helyen lehet magyarul végezni a gimnáziumot, csökkenőben van az érdeklődés a kollégiumban való lakás iránt, inkább otthon maradnak tanulni. A kollégium igyekszik a bennlakás előnyeiről jobban informálni. Az anyagi helyzetük aránylag jó, minden tanuló után kapnak támogatást az államtól, visszakapták földjeik és szőlőik nagy részét, amit most bérbe adnak, mindehhez a személyes adományok és alapítványoktól kapott támogatás is hozzájárul. A legöregebb épületük 1275-ben épült, de a legtöbb a 19. század második feléből ered. Ugyanis 1849. január 8-án, az úgynevezett Bagolyvár kivételével, minden leégett, a nagy könyvtár is. A tűzvészben 600 ember pusztult el. Utána elmentünk az iskolamúzeumba, ahol egy osztályterem van régi bútorokkal és felszereléssel berendezve, iratok és fényképek is emlékeztetnek a múlt időkre. Végigsétáltunk a templomvárban, amely 10 m magas, négyszögletes tornyokkal megerősített fallal van körülvéve, megcsodáltuk az impozáns a 14. századból való református templomot, és megnéztük az újabb evangélikus templomot is. Majd Kolozsvárra mentünk megszállni.

Reggel Karikánál elhajtottunk egy érdekesnek tűnő szép kis ortodox fatemplom mellett, de mivel nem volt útitervünkbe bevéve, nem álltunk meg, Zsibóig mentünk. Zsibóról már a 13. századból van írásbeli említés. 1584-ben adta Báthori ajándékba Wesselényi Ferencnek. Itt vesztett Rákóczi egy döntő csatát a Habsburgok ellen 1705-ben, ami Erdély önállóságának végét jelentette. Itt tette le a fegyvert Grotenhjelm orosz altábornagy előtt Kazinczy Lajos a 12 000 főből álló hadosztályával 1849. augusztus 25-én, miután Görgey kapitulációjának hírét hallotta. A Wesselényi-kastélyban írta alá a feltétel nélküli fegyverletételt. A kastély most jó állapotban van, ami annak köszönhető, hogy ebben van hivatala a bukaresti egyetem alá tartozó Biológiai Kutatások Központjának. A botanikus kert 25 ha kiterjedésű, amikor új volt, szép lehetett, de most kissé el volt hanyagolva, tradicionális melegházakon kívül van két szembetűnő, gömb alakú melegház is trópikus növényekkel. Amíg a többiek a Wesselényiek sírboltját keresték – sajnos teljesen romos állapotban találták –, én a kertben sétáltam. Utána meg akartuk tekinteni a református templomot, de nem tudtuk, mert épp konfirmáció folyt. A templommal szemben fekvő üzletház példaképe annak, hogy hogyan lehet egy modern épületet környezetébe szépen beleilleszteni. A szilágycsehi tiszteletes is el volt foglalva konfirmáció miatt, erről a templomlátogatásról is le kellett mondanunk.

Hadad tiszta magyar község. Az 1423-ban épült templom 1995-ben talajcsúszás miatt nagy repedéseket kapott, a tornyot meg tudták menteni de az egyik oldalfalat és a kórust 2000-ben kénytelenek voltak teljesen lebontani. A tetőt durva gerendákkal támasztották fel, amelyek a templomnak majdnem egész térségét kitöltik. Az új betonalapzat a fal teljes hosszában már elkészült, vastag cölöpökön nyugszik, amelyek 10 m mélységbe nyúlnak le. Kézi erővel ásták ki a helyüket. Mészáros Árpád lelkész egy kétéves egyetemi tanfolyamon műemlékvédő szakmérnöknek képezte ki magát, hogy tudja vezetni a helyreállítás munkáját. A templom alatt találtak egy kriptát öt sírral, az elhunytak ruhái meglepően ép állapotban voltak. Eddig a magyar állam és különböző alapítványok viselték a költségeket, de az új kormány takarékosabb, pénz hiányában a munka jelenleg nyugszik. Mészáros azonban optimista szemmel nézi a jövőt, az anyagi gondok csak megoldódnak valahogy, reméli. Száz százalékos odaadása a templom újraépítéséhez meggyőző volt, de mégis felmerül az emberben a kérdés, hogy nem lenne-e jobb azt a hatalmas összeget, amibe a felépítés kerül, más kulturális célra használni. A templom melletti kis iskolaépület is megrepedt, egy része összeomlott, eleinte az ép részben folyt tovább az oktatás, de most már azt is el kellett hagyniuk. Helyette az alsó kastélyt használják iskolának. Eredetileg a Wesselényiek kastélya volt, most a Münchenben élő gróf Degenfeld Pál tulajdona. Felesége Wesselényi-leány, ha jól értettem. Degenfeld alagcsöveztette és renováltatta az épületet, habár aligha nyúlt a homlokzatokhoz, amelyek elég kopott állapotban maradtak, és átengedte a kastély használatát az egyházközségnek 39 évre, azzal a feltétellel, hogy karban tartják. Most iskolán kívül az istentisztelet helyiségének is használják. Az 1776-ban épült a valamivel kisebb felső kastély Bánffy-tulajdon volt, és a család viszszakapta, de mivel nincs módjuk kijavítani, eladták valakinek, aki Nyugaton él, a tiszteletes nem tudta, hogy kinek. Jelenleg a polgármesteri hivatal székel benne.

Az út mentén Ákos felé idős asszonyok ültek kis csoportokban házaik előtt, kedves látvány volt ez, a régi időkre emlékeztetett. Az ákosi templom egy 1241-ben épült kéttornyú bazilika román stílusban, nyerstégla falakkal, hossza 30 m a kórus nélkül és szélessége 14 m. Eredetileg a bencés rend kolostortemploma volt, maga a kolostorépület nem maradt meg. A törökök 1672-ben leégették, 90 évig tető nélkül állt, ennek ellenére rendszeresen használták istentiszteletekre. 1737-ban egy földrengés okozott károkat, 1898–1903-ban újra restaurálták, de mindezek ellenére a mai napig is megőrizte román jellegét. A szószék 1730-ból és az 1770-ből való nagyon kopott padok hozzájárulnak a régies benyomáshoz.

Szilágylompért fő látványossága Ady Endre nagyszüleinek háza, ahova gyakran ellátogatott gyermekkorában. Egy fa alatt áll az a híres kőasztal, amely mellett szívesen ült, ezt mindenki lefényképezte. A templom előtt sokáig vártunk Szőnyi Levente tiszteletesre, mert ő is konfirmációt tartott. Beszélgettünk a templomból kiáramló öregasszonyokkal, panaszolták, hogy a jégeső leverte a gyümölcsfák virágait, a szárazság tönkretette a vetést. Nehéz a paraszt élete. A templom mennyezete 672 kazettával van díszítve, a falu lakosai festették ezeket egy tűzvész után 1777-ben, a munka két év alatt elkészült. Népies elképzeléseket tükröz arról, hogy például egy krokodil vagy egy oroszlán, hogy néz ki. Népművészeti tárgyak díszítik a templomot.

Nagyvárad volt utunk utolsó állomása. A Rézhegység erdőin keresztül haladtunk egy kacskaringós, keskeny, nagyon szép úton, amelynek egy része fel sem volt tüntetve a térképen. Itt láttam Erdélyben először tanyákat, különben falvakban él a lakosság, onnan jár ki, gyakran messze a határba földjeit művelni. Ennek bizonyára történelmi oka van, veszélyes lehetett egy egyedülálló tanyában lakni, nehezebb volt azt a kóborló gonosztevők ellen megvédeni. Útitársaimnak jó kedve kerekedett, népdalokat énekeltek karban, kimeríthetetlen változatosságban. Nagyváradra este érkeztünk, vacsora után volt még időnk egy kis városnézésre, s a gyenge utcai világítás ellenére láttuk, hogy van itt sok szép épület. A kirakatok elrendezése viszont még nem éri el a nyugati színvonalat, túlságosan zsúfoltak, túl sokat akarnak egyszerre felmutatni. Nagyváradnak 210 000 lakosa van, amiből 27% magyar, de az 1950-es, 60-as években csak 80 000 volt az összlakosság. Az 1970-es és 80-as évek iparosításával kapcsolatban növekedett a lakosság betelepített románokkal. 1990 után sok magyar kivándorolt Magyarországra, ahol jobbak a kereseti lehetőségek.

Másnap felmentünk a várba, amely az 1570 és 98 között épült hatalmas, ötszögletű fallal van körülvéve, azon belül fekszik egy szintén ötszögletes, a nagy belső udvart körülvevő irodaház jellegű házcsoport. Ezek a rendszerváltozás óta mind üresen állnak, az elhagyottság és ápolatlanság szomorú látványt nyújtott. Régebben állt a várban egy gótikus katedrális, amit azonban már 1670-ben lebontottak, mert a török időben, 1660-ban keletkezett kár miatt összeomlással fenyegetett, már rég eltűnt az itteni püspöki palota. A lehangoló kép ellenére nagy tervei vannak a városnak arra, hogy itt egy turisztikai és kulturális központot létesítessenek.

A délelőtt folyamán Tempfli József katolikus püspök fogadott. Ez a szikár, 77 éves úr, kimagasló intellektust sugárzó szemekkel, arról a küzdelemről beszélt, amit az egyházi tulajdonok visszaszerzése érdekében folytat. Nagy türelemre és kitartásra van szükség ebben a harcban, ami gyakran, de nem mindig végződik sikerrel. Fél évvel ezelőtt kapták vissza a közvetlenül a székesegyház mellett fekvő remek püspöki palotát. Mindkettő Mária Terézia idejében épült. A püspöki palotába a püspöki helynök, Fodor József, a bazilika plébánosa kísért el. Eddig múzeum célját szolgálta, kívülről remek állapotban volt, de a belső falak burkolatát fel kellett újítani. Berendezése teljesen hiányzott, a szép bútorok, amik ott voltak, mind eltűntek. A püspök úr most igyekszik új berendezést szerezni. Egy igen nagy festmény, amit darabokra szeletelve tudtak csak megmenteni, most már restaurálva lóg a dísztermek egyikében. Ezután lett volna még idő egy kis városnézésre, de csoportunkat inkább az Ady-múzeum vonzotta, ahol annak idején Ady kedvenc vendéglője volt. Sajnos zárva találtuk, és akkor már nem maradt idő visszamenni abba szép városrészbe, amit csak este tudtunk megtekinteni.

Dukrét Géza a nagyváradi értelmiség néhány illusztris képviselőjét – köztük Csűry István református püspökhelyettest, helytörténészeket, újságírókat – hívta meg körünkbe, velük beszélgetve összegeztük erdélyi tapasztalatainkat. Elmondhattam ott én is, hogy a magyar kultúrának szép múltidéző útja volt ez, miközben találkoztunk az érdekes jelennel. Találkozónkról a Bihari Napló című helyi újság május 22-i számában fényképes híradás jelent meg. Ebéd után Dukrét Gézáékhoz kaptunk meghívást egy kávéra. Gézának csodálatosan gazdag gyűjteménye van régi népművészeti korsókból és hasonló tárgyakból egész Erdélyből. A falak minden üres helyén polcok vannak elhelyezve ritkaságokkal. Megköszöntük neki azt, hogy olyan gondosan előkészítette utunkat, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy valóban sikeres legyen.

Mielőtt elindultunk hazafelé, megnéztük még a 2004-ben elkészült református templomot, amelynek fő látványossága a majdnem 10 m magas orgona, amit a finnországi Poriban vettek egy szimbolikus összegért. A harangokat Skóciából kapták ajándékba. A templomnak 800 ülőhelye van, szép a kivitele. Ez volt az egyetlen újonnan épült keresztyén templom, amit Erdélyben láttunk.

Hogy lehetne ezt a hetet összefoglalni? A magyarok helyzetét jobbnak találtam, mint gondoltam volna. Nem az életszínvonal tekintetében, Románia továbbra is Európa egyik legszegényebb országa, hanem az emberek beállítottságára, reményeikre, elvárásukra a jövőre nézve. Kilenc nap igen rövid idő, könnyen lehet tévedni, de egy bizonyos optimizmusra véltem találni azoknál, akikkel beszéltünk. A magyarok helyzete lényegesen javult a rendszerváltozás óta, és remélik, hogy tovább fog javulni. A magyar intézmények lassan újra felépülnek. Leginkább a kivándorlás az, ami gondot okoz nekik, főleg a munkaképes, képzett magyarok sorában. Ezáltal szegényedik az erdélyi magyarság alkotóereje. De ha a most felnövő nemzedék jobb viszonyokra talál erdélyi hazájában, és otthon marad, ki fogja tudni tölteni azt az űrt, ami most keletkezik, és biztosítani képes az erdélyi magyarság további létét.