magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szabó Zsolt: Novemberi töprengés


 

Ismét közeledünk egy év végéhez, a gyorsmérleg majdhogynem kötelező lenne. Az már csak véletlen egybeesés, hogy betöltöttük a 60. életévünket, köszönjük, jól vagyunk. Kicsit családiasabban, szűkebb baráti körben ünnepeltünk, mint akár az 50., akár az 55. születésnapunkat, de a kor amúgy sem érdem, inkább tény, amivel tetszik, nem tetszik, számolni kell. Meg aztán hozzá kell szoknunk, hogy az egyesült Európában sem minden fenékig tejfel. Legalább is a Lajtától errefelé. El-elfelejtkezünk a jó öreg Marxról – pedig mennyit sulykolták belénk évtizedeken keresztül. Ha hinni lehet az elemzőknek, a múlt századi harmadik-negyedik évtized fordulóján kirobbant világválsághoz mérhető az, ami átgyűrűzött a vén kontinensre, a szomszédban már dörömböl, nem pedig dübörög, mint a gazdaság háryjánoséknál. A nemzetközi banktőke túl mohó, kapzsi volt, s a felfújt buboréknak olyan a természete, hogy előbb-utóbb kipukkan.

A szocialistának nevezett világfelfordítókat megszégyenítő módon államosítanak az óceán mindkét partján, hogy a teljes csődöt elkerüljék. Abban reménykedhetünk, hogy az egyedül üdvözítőnek kikiáltott piacgazdaság világválságának csak a széle gyűrűzik be hozzánk, félfeudális körülményeken edzett túlélési ösztönünk most sem fog cserben hagyni. A szálakat összekúszálni segíthet az idei két választás, az egyiken szerencsésen túl vagyunk, a másik még előttünk. Csoda-e, ha ilyen körülmények között van, amire jut idő, pénz, van amire nem?

Évkezdéskor még nagyon reménykedtünk abban, hogy a minket mostohaként kezelő Művelődési és Egyházügyi Minisztérium legalább nem gördít akadályokat végleges elszakadásunk elé. Ám úgy látszik, a bürokrácia útvesztőiben Isten malmai lassan őrölnek, nem elegendő idő az esztendő egy elbocsájtó szép határozat meghozatalához. Szerencsére a Kolozs megyei önkormányzat meghosszabbította december végéig átvételi szándékát, támogató készségét. Ez legalább egy kis reményt ébreszt bennünk, hogy talán januártól egyenesbe kerülünk, önálló gazdálkodású közintézményként a megyei költségvetés támogatásával szilárdabbá válik a talaj lábunk alatt, nem fogunk egyik hónapról a másikra élni, állandóan kiszolgáltatva a pályázatok esetlegességeinek.

Egyelőre nem futotta népszerűsítő körútra, kiállításokkal egybekötött találkozókra az olvasókkal. Talán majd jövőre. Minden esetre, mintha mi sem történt volna, készülünk a jövő évi jelesebb évfordulókra: Kazinczy Ferenc születésének 250., Benedek Elek születésének 150., halálának 80., Szentimrei Jenő halálának 50. – hogy hirtelen csak hármat említsünk a kerekebbek közül. S ha sikerül rá támogatást szerezni, akkor végigjárjuk mind az Erdélyi levelek közel kétszáz esztendős útvonalát Érsemjéntől Lugosig, mind a székely írók valamivel fiatalabb, alig nyolcvan évvel ezelőtti körútjait nemcsak szűkebb pátriájukban, hanem a Szilágyságban vagy az Alföldön is. Legrosszabb esetben a világhálóra visszavonulva próbáljuk tartani a hitet, mint tették fiatalabb pályatársaink, A Hét vagy a Filmtett.

A Kazinczy évfordulóhoz eligazítóként nyári öszszevont számunkban sikerült közzé tenni az Erdélyi leveleket, az író 1816-os erdélyi úti élményeinek irodalmi formába öltöztetett naplóféléjét, amely ma is érdekes és tanulságos olvasmány, igazán kár, hogy  a közel félszáz évvel ezelőtt megjelent kiherélt változata hatni nem tudott, pedig már a közérdeklődés Erdély felé elindult, különösen a honismereti jellegű kiadványok, újabb és régebbi könyvek népszerűsége nőttön-nőtt. Ezért is szeretnők jövő évi összevont számunkban újra közzé tenni majd Benedek Elek meghatóan szívhez szóló, szintén elfelejtett emlékiratát, az Édes anyaföldemet, amely a Kisbaconba való végleges hazatéréséig foglalja össze emlékeit, életének tanulságait, útkereséseit. Hisszük, hogy az ilyen jellegű írásokkal, a szülőföldhöz való ragaszkodás, a tevékeny hazaszeretet példáinak felmutatásával tudja a Művelődés segíteni olvasóit eligazodni a világméretű egységesülő folyamatokban, a saját kistáj, a szűkebb régió biztonságot sugalló cövekeit jelentik, jelenthetik. Ezért is örvendtünk a dolgos hétköznapok eseméneyit tükröző írások mellett Sas Péter művelődéstörténész munkatársunk kétrészes írásának az ezeréves Erdélyi Egyházmegyéről, vagy az irodalomtörténész és művelődésszervező temesvári Szekernyés János Kós Károly és a meg nem valósult, de számontartásra mindenképpen érdemes alvinci református templomtervét bemutató ismeretlen levele közlésének. Ez utóbbinak időszerűségét adja az is, hogy jövő hónapban lesz Erdély mindenese, Kós Károly születésének 125. évfordulója, aki a Bega parti városban látta meg a napvilágot. Muzsnay Árpád pedig a Dsida évforduló kapcsán (70 éve halt meg) a költő Szatmárnémetihez kapcsolódó emlékeinek számbavétele mellett röviden összefoglalja a közelmúlt irodalmi és történelmi emlékjelhagyásait, sok személyes emlékkel fűszerezve, hiszen újságíróként, művelődésszervezőként, de még inkább az EMKE területi elnökeként a munka dandárját is ő maga végezte.

Külön öröm az nekünk, hogy a derékhadhoz tartozó szerzőkön kívül Vadrózsa és Műhely rovatunkban nem először fiatalok, egyetemista és középiskolás diákok dolgozatait közölhetjük, akik Keszeg Vilmos és Dvoracsek Ágoston írányítása alatt bontogatják szárnyaikat.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008