magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szekernyés János: Kós Károly s a felépítendő alvinci új református templom. Erdély mindenese 125 éve a Bánság fővárosában született


 

„Kétségtelenül vannak az építésznek jelenleg ismeretlen, ezért a könyvben nem szereplő munkái…” – jegyezte meg lapidáris tömörséggel Anthony Gall, Magyarországon letelepedett és gyökeret vert fiatal ausztráliai építész Budapesten 2002-ben a Mundus Magyar Egyetemi Kiadónál megjelentetett gazdagon illusztrált „tanulmány- és adattára”, alaposan adatolt monografikus albuma előszavában. A fenti ok miatt a testes könyvben egyáltalán nem bukkan fel, többek között, az erdélyi Alvinc neve sem. Pedig Kós Károly a Gyulafehérvártól 15 km-re fekvő Maros-parti település református közössége számára is tervezett templomot 1928 nyarán, vagyis kereken nyolc évtizeddel ezelőtt. A megrendelő a kálvinista egyházközség elhunyt esperes-lelkészének – akit az eseménydús történelmi múlttal megáldott község temetőjében helyeztek örök nyugalomra – özvegye volt, aki mintegy elhunyt férje emléke iránti kegyeletből elhatározta, hogy a település egyik központi fekvésű helyén új templomot emeltet az alvinci kálvinisták számára, akik a gyakorta kiöntő Maros mellől távolabb húzódott község szélén roskadozó, a XIV. században emelt gótikus templomban hallgatták évszázadokon át Isten igéjét. A község temetőjében díszes síremléket emeltetett elhunyt férje földi maradványai fölé Benedek Károlyné, amelyen művészi kivitelű, egy négyzetméteres bronzdombormű örökítette meg az úrvacsorát osztó református lelkész alakját. A fémreliefet megátalkodott tolvajok lefeszítették a sírkőről, s feltételezhetően valamelyik fémhulladék-telepen értékesítették. A jó sors, a szerencse vagy a vak véletlen sodorta a kezünkbe azt a sztánai vasútállomáson ajánlott levélként föladott, 2-es számmal iktatott hosszúkás alakú borítékot, amelyet Kós Károly okleveles műépítész özv. Benedek Károlyné úrasszonynak Alvincre küldött, s amely az Erdélyi Szépmíves Céh fejléces papírjára írt levél mellett 3 külön lapra rajzolt tervvázlatot valamint egy pauszpapírcsíkot – amelyre a régi középkori templom mérvműveit sorakoztatta fel az építész – tartalmazott. A magángyűjteményben őrzött levél és mellékletei, miként az a szövegből egyértelműen kiderül, egy feltételezhetően bővebb és hosszabb távon folytatott üzenetváltás töredékét képezi. A további levelek illetve tervrajzok felbúvárlására tett kísérleteink ez idáig nem vezettek eredményre. Értesüléseink szerint az alvinci református eklézsia irattára eliszaposodott az 1970-es árvíz idején, amikor a templomban a kiáradt víz szintje elérte a 2,5 métert. Jelenleg nem szolgál állandó református lelkész az elnéptelenedett, erősen megfogyatkozott szórványgyülekezetben, amelyet Gudor András gyulafehérvári lelkész gondozott az utóbbi években.

A levélből egyértelműen kiviláglik, hogy Kós Károly legalább két változatban készítette el özv. Benedek Károlyné felkérésére és megrendelésére az Alvicen felépítendő református templom tervét. Korábban készült egy terv, amelyet elküldtek Kós Károlynak Sztánára vagy Kolozsvárra áttanulmányozásra, véleményezésre. A megrendelő kívánságát és szándékait szem előtt tartva és érvényesítve Kós Károly arra vállalkozott, hogy a régi középkori templom épületmaradványait, értékes kőfaragványait, mérműveit stílusosan, harmonikusan beépítse a felhúzandó új istenházának falaiba. Alaposan átdolgozta, kiegészítette és átformálta az eredeti tervet, s késznek mutatkozott, hogy azt elfogadása, jóváhagyása esetén alapozási és oldalnézeti, metszeti stb. tervrajzokkal és részletes előzetes költségvetéssel is kiegészítse. Kós Károly kézírásos levelének szövegét az eredeti ortográfia megőrzésével közöljük:

 

Cluj-Kolozsvár, 1928. július hó 29.

 

Nagytiszteletű Asszonyom!

 

Amikor arra vállalkoztam, hogy az újonnan építendő alvinczi templomban a régi templom értékes faragott-kő-részletei beilleszthetők legyenek, akkor már tisztában voltam azzal, hogy a kéznél levő templomtervbe ezt megtenni nem lehet. Mert a tervnek nincsenek elég nyugalmas falrészletei, stílusában semmiképpen nem illeszkednek a gótikus mérművek és sok más okból.

Tehát új tervet kell készíteni, amibe zökkenés és stílustalanság nélkül természetesen beépíthetők lehetnek a megmaradt és fenntartandó középkori épületrészletek.

Időközben megkaptam a régi templom kőfaragó-részleteinek rajzait és méreteit; (másolatukat mellékelem) s ennek alapján készítettem el egy tervet úgy, hogy minden  darab elhelyezhető legyen az új templomban. A terv és a mellékelt felvételi vázlat tájékoztat erről. A templom térméreteit megtartottam, mert úgy gondolom, hogy az a terv megbeszélések és megállapodások alapján készült. Mindenesetre én karzatot is beillesztendőnek tartok szükségesnek, ami a régi tervből nem tűnik ki, hogy volna.

A régi templom mérműves szentélyablakaiból az 1., 2.,4. számúakat ablakokként illeszteném be a jelölt helyekre, de nem a mai ablakmagassággal, hanem alacsonyabban, kisebb magassággal, a 3. számú ablakot kétszárnyú ajtó gyanánt használnám fel a megfelelő magassággal. A régi szentély oldalajtaját, amelyik ma be van falazva, főhomlokzati ajtónak használom el, esetleges pótlásokkal együtt; viszont a régi templom kisméretű főhajó ablakait (8 drb.) részben a szentélynél, részben a karzatnál tartom természetesen és egyszerűen beiktatandónak.

Új ajtóformát csak a toronynál és karzatnál (2 drb.) és új ablakokat csupán a főhomlokzat ötös ablakcsoportjánál, a toronynál és a padlástér világítására használok.

Költségvetést nem csináltam, miután nem tudom, megfelel-e az általam adott terv. Ha megfelel, úgy kiegészíteném alapozási és oldalnézeti, metszeti stb. tervrajzokkal és akkor részletes előméretes költségvetést is készíthetnék.

De ha ez alkalmasabb (és olcsóbb volna) úgy ezeket a kiegészítéseket helybeli építész is elkészíthetné. Ebben az esetben csak arra kell kérnem Nagytiszteletű Asszonyomat, hogy a nem általam készített kiegészítő rajzokat és költségvetést nekem áttekintés céljából annak idején (feltétlenül az építés megkezdése előtt) megküldeni szíveskedjék, miután nem szeretném, hogy – rosszul értésből, félreértésből valami abszurdum, vagy stílustalanság követtetnék el.

Eddigi munkámért én a rendes díjazást természetesen nem számítom fel. De a napszámomat kötelességem felszámítani, hiszen ebből élek. Ez pedig három napi munka: összesen 1500. – lej.

Azt hiszem, mindent, amit megakartam mondani, elmondottam és kérem most már Nagytiszteletű Asszonyom szíves válaszát.

 

Igaz tisztelettel

Kós Károly

 

Jegyzet: Kézzel írott levél az Erdélyi Szépmíves Céh fejléces levélpapírján. A második oldal jobb alsó sarkában tintával a címzett írása: „Válasz 928.VIII. 4.” + Aláírás. A hosszú borítékon a címzés: Özv. Benedek Károlyné úrasszonynak. Vinøul de Jos (Alvincz). Feladó: Exp. Kós K. architect. Stana – gara – Jud. Cluj. Az ajánlott levelén borítékján szerepel az „R. Stana Gara Nr. 2” postai pecsét.

A konkrét tervvázlatokhoz fűzött magyarázatokon túlmenően a levél szövege többek között azért is figyelmet érdemel, mert hitelesen dokumentálja a kiváló műépítész fogékonyságát a műemlékek, az építőművészeti örökség értékei iránt, s következtetni enged azokra a szempontokra és törekvésekre, amelyet a középkori relikviák, míves faragott kövek felhasználásában, igényes és leleményes értékesítésében érvényesített. Pályája során Kós Károly mindenkor fokozott figyelmet fordított a műemlékek megőrzésére és helyreállítására. Kós Károly, akit Temesvárott az „egyesült protestáns egyház” templomában tartottak keresztvíz alá, szoros kapcsolatban állt a református eklézsiával. Jónéhány évtizeden át főgondnoka volt a kolozsvári református egyházkerületnek. Több templomot, papilakot és iskolaépületet tervezett a kálvinista egyházközségek számára, műépítészként az épületrestaurálások soránál nyújtott szakmai asszisztenciát és segítséget. Tervei szerint újították fel 1922-ben Kalotaszegen a magyarbikali református templomot. Ugyanazon esztendőben haranglábat tervezett a kolozsmonostori római katolikus Kálvária-templom telkére. 1924-ben készült el a sztánai görögkatolikus templom valamint a bánffyhunyadi református parókia terveivel. Kós Károly tervei alapján restaurálták és toldották meg 1924-ben az erdőfeleki görögkatolikus templomot. A Kós Károly tervezte sepsiszentgyörgyi református leánygimnázium épülete került tető alá 1926-ban, a következő esztendőben épült fel a nagybaconi Az alvinci református templom terve, 1928 (keresztmetszet)református művelődési ház valamint a kispetri görögkatolikus templom. Nagyon termékenynek bizonyult a műépítész Kós Károly számára az 1928-as esztendő, amikor a bodosi, az erősdi református parókiákat és imatermeket, a marosvécsi népiskolát és tanítólakást, a fejérdi görögkatolikus templomot, az erdőfalvi görögkatolikus templom módosítását és felújítását is befejezték. A régi templomból átmentett, 1752-53-ból származó műtárgy-töredékeket – szószéket, karzatot, mennyezetrészleteket – használt fel az 1936-ban részben fölépített bábonyi református templom és tanterem épületénél, amelynek homlokzatát egyébként szétszórt terméskődarabok tették mozgalmassá. Kós Károly elgondolásai, tervei alapján restaurálták, újították fel, építették és alakították át az 1930-40-es években a magyarvistai, a bonchidai, magyarbikali, széki, a körtélyfájai református, a kispetri, a feleki görögkatolikus templomok Hunyadi Mátyás kolozsvári szülőháza, a bonchidai Bánffy-kastély stb. Pályájának a két világháború közötti időszakáról Kós Károly a következőket írta: „a hozzám mint szakemberhez és sorstestvérükhöz bizalommal forduló falusi és városi magyar (sőt román) dolgoző kis emberek és haladó gondolkodású szellemi munkások számára terveztem és építettem egyszerű, szerény hajlékokat az embernek, a kultúrának, a hitnek…” Az alvinci özv. Benedek Károlyné tehát református egyházhoz érzelmileg is szorosan kötődő, a templomépítészetben és épületrestaurálásban alapos ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező szakember hozzáértésére és jártasságára apellált, amikor elhatározta egy új református templom fölépítését a történelmi emlékhelyként számontartott Alvincen.

Az alvinci református templom terve, 1928 (főhomlokzat)Alvinc község Alsó-Fehér megyében, Maros partján fekszik. A települést fontos vasúti csomópont és történelmi emlékhelyként jelölik az újabb kori térképek. A historikusok feltételezése szerint a helynév alapjául a német Winz személynév szolgálhatott. Külön érdekességként említik a nyelvtörténészek: puszta személynévvel Európában csak a magyarok és a törökök neveztek el helységet, a többi nép a személynévhez legtöbbször valamilyen képzőt illeszt. Valójában német telepesek létesítették a 11. vagy 12. században a községet, amelynek neve 1205-ben Wynch Inferiorként szerepel az egyik oklevélben. Oppidum Alsowincról szól egy 1393-ban kelt akta, írott dokumentum. Ebben az időszakban, a 12. században épült a Gyulafehérvárral szomszédos mezőváros első temploma is, amely  Szent Katalin tiszteletére volt szentelve. A 14. században, amelynek közepén a pápai tizedjegyzék szerint Miklós volt a település plébánosa, épült fel a régi helyén a románkori maradványokat is őrző új gótikus templom, amely a reformációt követően előbb a lutheránusok, majd a reformátusok birtokába került. A várfallal körülvett háromhajós hajdani bazilika falai között  1590-ben már magyarul prédikáltak a templomban. A templomépület romlása a 16-17. századi háborúk következtében indult el és öltött tragikus, lehangoló méreteket. Az alvinci hívek a 17. század elején lettek reformátusokká. A protestáns hívek kérésére és szorgalmazására bontották le az oldalhajókat, az árkádíveket meg befalazták, így a templom egyetlen hosszú térré alakult, a nyolcszög felével záródó szentélyrésszel. Tornyát csak a 19. században építették hozzá. Az Az alvinci református templom terve, 1928 (földszinti alaprajz)eredeti gótikus templomból megmaradt a középhajó és a szentély, az eredeti boltozat nélkül. Sík deszkamennyezete festetlen, padlószintje erősen megemelkedett. Az eredeti templomnak egy keresztboltozatú és egy boltsüveges szentélye, a háromhajós résznek pedig legalább négy boltszakasza volt. A szentély és a hajó közti diadalív maradványa még ma is látható. A szentély külsején nyomokban még láthatók falfestmények és gótikus ablakai is jó állapotban maradtak meg. A református használat során a déli oldalfalhoz falazott portikust építettek. Az Erdélyre jellemző vízvetős, sisakos, nyolcszögű gúla tornyot a 19. században megvastagított falakon építették. Ezzel együtt, egy több száz főnek helyet adó templom maradt, amit az 1960-as évekig istentiszteleti célokra használtak. A község utolsó parókus lelkésze, Péterfy Árpád saját kezűleg javítgatta családja tagjainak segítségével a műemléktemplomot, amelyet később bérbe adott egy állami kereskedelmi vállalatnak, amely bútorraktárnak használta. Az 1970-es években kétszer is elöntötte a Maros, azóta használaton kívül áll. A víz nagymértékben károsította az épületet, majd az elmúlt évtizedek alatt a helybeliek rongálásának volt kitéve. Az elmúlt években lelopták a harangot a közel húsz méter magas toronyból, de elhordták a tetőn lévő cserepet és a fa tetőszerkezet egy jelentős részét is. Két kőoroszlánt s az úrasztalát is ellopták a templomból. A helybeli néhány református család feljelentése nyomán a cserép meglett, azt a helybeli református férfiak több hónapig tartó munkával visszatették a templomra. A templom ezzel egy időben vált újra zárhatóvá, így a templom belső és külső környezetének rendbetétele értelmet nyert. A templom belsejéből az állattartás nyomait, a tűzrakóhelyet, és nagy mennyiségű törmeléket kellett kihordaniuk a gyülekezet tagjainak. 2004-ben eltüntették a belső falfelületet egyenletesen borító, a templomhoz méltatlan ábrákat és feliratokat.  A Magyar Kulturális Örökség kuratóriumától kapott pénzzel végzett munkát a néhány évvel ezelőtt történt alapos régészeti kutatás eredményeinek figyelembevételével végezték, hogy a megmaradt középkori falfestményekben lehetőleg ne tegyenek kárt. A belső rendbetétel során előkerült a törmelék alól az egykori szószék lábazata és a felvezető lépcső indítása a templom keleti végében. A templom falainak külső oldalát sűrű bozót vette körbe, kisebb fákkal, amelyet kiirtottak. Letakarították a falakat károsító vadszőlőindákat is. Az alvinci kálvinista gyülekezet ma szórványgyülekezet. A szolgálatot végző Gudor András gyulafehérvári lelkész az utóbbi években az ünnepi istentiszteleteket ismét a középkori templomban tarthatta. A második világháború után beszakadt mennyezetű templomot az 1970-es években valamint a 21. század elején javították. A harangja, ajtaja nincs, berendezése teljes mértékben hiányzik.

Domokos kolostor is létezett Alvincen, amelynek priorja 1361-ben fráter Alardus volt. Templomuk Szűz Mária nevét viselte. A 13. században gótikus stílusban épült hajdani Domonkos-rendi kolostorból formálták, alakították át a 16. század közepén a Martinuzzi-kastélyt, melynek falai közt 1551-ben a politikus pálos szerzetest, Fráter Györgyöt Castaldo emberei orvul meggyilkolták. Élettelen testét kidobták az ablakon, majd 1552 márciusáig temetetlenül tartották egy faládában… Hazárdi Miklós és Martinuzzi György idejében látható reneszánsz várkastéllyá építették át a gótikus kolostort.  A kastély nyugati és déli oldala a 18. században leégett – nem építették újjá – északi oldala a 19. században még lakható volt, de ma már az is rom. A második világháború után ugyanis a községbeli kollektív gazdaság foglalta le az épületet, amelyet hagyott leromlani, továbbpusztulni, teljesen elenyészni. A hajdani díszes kastélyt Erdély egyik legszebb és legregényesebb romjaként tartják számon a turisztikai útikönyvek. Bethlen Gábor habánokat telepített Alvincre.

A Maros sorozatos kiöntése, a pusztító árvizek arra kényszeríttették a mezőváros lakosságát, hogy folyó partjától fokozatosan eltávolodva építse ismételten újra házait, gazdasági épületeit. A kastély és a református templom ugyancsak erősen megrogygyant épülete a település peremére került. Alvinc jelenleg két nevezetes rommal büszkélkedhet: a Martinuzzi-kastély valamint a gótikus stílusú református templom omladozó épületmaradványaival.

Alvincen született Pongrácz Szent István (1582– 1619), jezsuita szerzetes , a kassai vértanú, valamint a neves író, publicista és politikus br. Kemény Zsigmond (1814–1875).

Megítélésünk szerint, az előbukkant eredeti levél s a mellékelt rajzok mindenképpen fontos adalékot jelentenek a Fehér megyei Alvinc történetének és a 125 esztendeje Temesvárott született Kós Károly sokrendű, maradandó értékű életművének jobb, alaposabb megismeréséhez.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008