Művelődés

Ismét itt az év vége, s a világméretű pénzügyi válság közepette és a várható gazdasági küszöbén keresünk egy halvány reménysugárt, hogy a hatvanadik esztendőt csendben ünneplő Művelődés ne vonuljon kényszernyugdíjba, hanem továbbra is kivegye a részét abban a nagy társadalmi munkamegosztásban, amelybe Románia politikai határain belül, de a közös Európa aklában az erdélyi, bánsági, körösvidéki és más csatolt részekbeli magyarság kulturális fölemelkedése, táji-természeti és épített örökségének felmérése, az értékek tudatosítása és népszerűsítése is belefér még egy kis ideig.

A Mikulás meghozta számunkra a leköszönő kormány egyik legutolsó ténykedéseként a december 4-én aláírt 2005/78-as kormányrendelet-módosítást, amely átalakítja a Művelődés- és Egyházügyi Minisztérium szerkezetét, és ennek 19/1-es cikkelye szerint a Művelődés 2009. január 1-től átkerül a Kolozs megyei Önkormányzat védő angyalszárnyai alá. Reményeink szerint a karácsonyfa alatt már ott lesz az ezt közzé tevő Hivatalos Közlöny is, s talán vízkereszt táján érdemben is tárgyalni fogunk az átadás-átvétel részleteiről.

Felmutatni a magunk részéről legfennebb kapcsolati tőkénket tudjuk, felszerelésünk, örökölt vagyontárgyaink már amikor kaptuk amortizálódott. Viszont a 89-es bukfenc után megújult és másfél esztendős bukaresti vergődés Kolozsvárra szerkesztőségben volt amikor 11-en dolgoztunk, köztük két területi tudósító Zilahon illetve Csíkszeredában, hogy aztán a 97-es karcsúsítás után fokozatosan négyre csappanjon a létszám. A minisztériumi csapokat három éve teljesen elzárták, s csak a változatos eredményű pályázatainknak köszönhetjük, hogy egyáltalán talpon maradtunk, nem kellett visszavonulnunk a világhálóra.

Egyelőre a két szék közül (és reményeink szerint nem a pad alól) kikandikálva reménykedhetünk, hogy bekerülve a megyei költségvetésbe, legalább fél tucatnyian ismét iparkodni tudunk a szűkebb értelemben vett lapszerkesztésen túlmenően közösség- és közönségszervező programokat is megvalósítani. Legelsőbben is újra kell majd szerveznünk a lap terjesztését, hiszen az egykori monopolhelyzetet élvező központi terjesztő mára már csak árnyéka önmagának, a kisebb vállalkozások életben maradásukért küzdenek, a fiatalabb nemzedéket pedig meg kell próbáljuk visszaszoktatni a nyomtatott betűhöz. Talán be tudjuk bizonyítani nekik, hogy a világháló nem mindenható, mégha mérhetetlenül ki is tágította az ismeretszerzés tereit, olvasni hagyományos hordozókon, kézzel fogható papíron megjelent lapokat és könyveket továbbra is érdemes.

Több mint tízéves adósságunk van a külső munkatársaink írásainak, képeinek, ha még oly szerényen is, de anyagiakban megmutatkozó elismerésében. Eddigi áldozatos munkájukat megköszönve az ezutániakban legalább némi aprópénzzel szeretnők jelezni, hogy eddig sem a mi jószándékunkon múlott, s talán a boldogabb jövőben majd tisztességes honoráriumokra is futja. Legyen becsülete a szellemi munkának akkor is, ha nem a bankszektorban, energiaellátásban, állami csúcshivatalokban dolgozik valaki, hanem hozzájárul ahhoz, hogy Zsombolyától Máramarosszigetig, Borstól a Szeret partjáig a magyarok ünnepi alkalmairól és dolgos hétköznapjairól, hagyományos és megújuló közművelődéséről tájékoztassa a lap hasábjain a hasonlóan élő, hasonló gondokkal küszködő embertársait.

Az előttünk álló év a Magyar Nyelv Éve lesz, s a kétszázötven esztendeje született Kazinczy Ferenc nyelvművelő munkásságának tudatosítása, szellemi örökségének felleltározása, emberi példája remek alkalom lesz a Kárpát-medencében élő magyarok, de a szélrózsa minden irányába szétszóródott, nyelvünkkel, műségünkkel szorosabb vagy lazább kapcsolatot tartó egykori honfitársaink vagy csupán leszármazottaik életének, munkájának, kultúrájának számbavételére. S a földgolyóbisra kiterjedő egységesülésben óhatatlanul felértékelődnek a helyi, kistérségi öntudatot, önazonosságot erősítő műveltségelemek.

Másik jeles ünnepünk, amely szintén az összmagyar egymásratalálást erősítheti, az Benedek Elek  születésének százötven, halálának nyolcvan éves évfordulója. Meséinek, mondáinak fordulatai, de másfélszáz könyvének nyelvi hatása egyszer s mindenkorra beépült a magyarul beszélők, magyarul gondolkodók értékteremtő tudatába. Érsemjén és Kisbacon két olyan zarándokhely kellene hogy legyen az idén, ahol egymásra találhatnak, személyesen is találkozhatnak a kétkezi munkások és az akadémikusok, tudósok a legkülönfélébb szakmákból, tudományágakból.

Ehhez szeretnénk hozzájárulni legjobb hagyományainkhoz híven. És nemcsak 2009-ben, hanem a stafétabotot átadva a fiatalabb nemzedéknek még legalább újabb hatvan esztendeig!