Művelődés

Iskolánk zenetanára, karnagya 1952. április 15-én született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait Magyardécsében, Nagybaconban, Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte, majd a határok megnyitása után Nyíregyházán, Kecskeméten, Budapesten folytatta. Vallomása szerint értékrendjének kialakításában fontos szerepet játszottak: a nagyszülők, szülők, tanárai és barátai, a hitet pedig a Jóistentől kapta. Pályája során a zenei szépséghez közelítette a rábízott fiatalokat, az ének- és furulyaórák, valamint a kórusórák alkalmával. Osztályfőnöki órákon, tanulmányi és osztálykirándulásokon igyekezett tudatosítani tanítványaiban a keresztény értékrendet.

„Az igazi sikert és hatékonyságot, a szeretetet az ifjúság érzi és értékeli a legjobban és a leghitelesebben. Senki sem juthat el személyes kalauz nélkül a tiszta gondolat, az igaz szépség, a művészet kínálta szellemi gazdagság tartományaiba” – vallotta Goethe. Mindezeket alátámasztja a diákok őszinte véleménye.

„Immár negyedik éve annak, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja vagyok. Reál tagozatos tanulóként csak két évig tanultam zenét, viszont kilencedikes korom óta tagja vagyok az iskola kórusának. Nem bántam meg, hogy beiratkoztam. A Péterffy Gyula Iskolakórus egyike a legjobb kórusoknak a városban, ami nemcsak a tagok, hanem a tanárnő érdeme is. Általunk elképzelhetetlenül nehéz feladat közel kétszáz embernek órát tartani. Ráadásul szembesülni azzal a ténnyel is, hogy a kórustagok túlnyomó többsége most találkozik először igazi zenetanítással, kottával, hangjegyekkel, hangközökkel, több szólammal és még sok-sok más, eddig ismeretlen fogalommal. Viszont négy évi éneklés után már elmondhatjuk magunkról, hogy sikerült valamelyest bepótolnunk a hiányosságokat a tanárnő türelmének köszönhetően, aki tulajdonképpen sok esetben az alapoktól kezdi az oktatást. A zeneművek változatossága és a nagyobb társak támogatása komoly segítség a kisebbeknek, akik hamar bekapcsolódnak a kórus tevékenységébe. A tanárnő türelme nyitottsággal társul, a kórus repertoárja számos, különböző műfajt ölel fel az egyházi zenétől, a madrigálokon keresztül a népdalfeldolgozásig.

Kórus és közösség nem alliteráció, hanem két fogalom, mely szorosan összekapcsolódik. A tanárnő munkájának fontosságát, milyenségét talán nem is tudnám leírni, az eredmények önmagukért beszélnek. Mind az egyéni zenetudás, mind a közösség, a kórus egységének szintjén olyan eredményeket ért el, melyekért a kórus és tagjai mindig hálásak lesznek Majó Julianna zenetanárnőnek.” (Deák Anna XII.R)

„A Zoszinkról egy alkalommal valaki azt mondta, hogy ő nem csupán egy személy, ő több ennél, egy jelenség. Tizedikes voltam, és alig értettem, hogy mit fed ez a kijelentés. Azóta hat év telt el, és már értem. Sok társammal együtt már tudjuk, hogy ő édesanyánk volt a gyakran ijesztően nagy városban, hogy erőnk, határozottságunk volt, amikor önmagunkat kerestük. Tudjuk, hogy egy kicsit a lelkiismeretünk is volt, amikor fiatalos hóborttal lázadtunk a világ dolgai ellen. A zene által emberségre, a kóruspróbák által rendre tanított, s a lelkesedés, amivel mindezt végezte, arra, hogy a munka nem kötelesség. Nem csupán zenei ízlésünket, hanem egész valónkat csiszolta; ahogy ő kihallotta százas tömegből mindannyiunk hangját külön-külön, úgy tanultuk meg mi is kihallani a mindennapok fülsiketítő zajából a saját hangunkat, s mindez által emberebbé tett. Hogyan? Sokak számára egyszerűnek tűnik, de ha jól belegondolunk, van ebben valami emberfeletti: munkáját feltétlenül szerette és szereti, minket pedig jobban, mint ahogy azt gyakran megérdemeltük.” (Fülöp Júlia, volt diák)

Ahogyan valamikor a 19. században megfogalmazták, ő valóban a nemzet napszámosa, a szó nemes értelmében. Jellemét tekintve kiemelem egyenes, nyílt természetét, aki véleményét sohasem rejtette véka alá, hanem bátran képviselte. Egyszóval emberként és tanárként is példaértékű életvitelt gyakorol. Ajánlom őszinte tisztelettel és szeretettel eddigi életpályáját, tanári és emberi értékeit méltatni hivatott elismerő címre, és kívánom, hogy adjon a Jóisten neki egészséget, erőt, hogy folytathassa hivatását, melyet a zsoltár szavaival lehetne a legjobban kifejezni:

„Az úr az én pásztorom,

nem szűkölködöm,

zöldelő legelőkön adott nekem helyet.

Csöndes vizekhez vezetett engem.

Felüdítette lelkemet,

és az igazság ösvényein vezetett

az ő nevéért.

Járjak bár a halál árnyékában,

nem félek semmi bajtól,

mert te velem vagy.

Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem.

Asztalt terítettél számomra.

Azok előtt, akik szorongatnak engem,

olajjal kented meg a fejemet,

és kelyhem csordultig töltötted.

Mert jóságod és irgalmasságod

kísér engem életem minden napján,

hogy az Úr házában lakjam

időtlen időkig.