Művelődés

Nemcsak megtisztelő, hanem egyben hálás feladat hárul most rám, hiszen nagy örömre ad okot templomunk kántor-karnagya, Potyó István díjazása.

A II. Vatikáni zsinat tanítása szerint a szent zene minden más kifejezésmód fölé emelkedik, leginkább azért, mert a szent szövegeket kísérő dallam az ünnepélyes liturgiának szükséges és a teljességhez tartozó része.

A liturgiában a szent zene, az ének, nem díszítő elem, nem hozzátoldás, hanem a liturgia része. Ezért a liturgiának kijáró tisztelettel és gondossággal kell a szent zenét és éneket művelni és ápolni. Örömmel állapítottuk meg, hogy éppen ezt teszi kimagasló felelősségtudattal Potyó István.

ő cselekvőén vallja, hogy a hívek a liturgiába való bekapcsolásának egyik leghatékonyabb és legszebb módja éppen a közös éneklés.

Napjainkban, amikor egyre inkább elidegenednek sok helyen a hívek az énekléstől, Potyó István megtalálta a módját, hogy énekeinket megtanulják és énekeljék.

Visszatekintve az elmúlt esztendőre, ami Kolozsvárra helyezésem óta eltelt, megállapíthattam, hogy egyházzenei életünk gazdagodik, s a színvonal a Szent Mihály templomban egyre emelkedett – Potyó István korát meghazudtoló igényességének köszönhetően.

Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy a papnak a liturgiában a legfőbb munkatársa a kántor, hiszen az ő feladata mindannak az ismeretnek és gyakorlatnak megszerzése, fejlesztése, továbbadása, amivel a liturgiát szolgálja, így a kórus szervezése.

A liturgikus konstitúció az egyházi zene és ének kincstárának két forrását említi, a gregorián korálist, mint a római liturgia sajátos énekét, és a vallásos népéneket. Nekünk magyaroknak nagyon szép és gazdag énektárunk van. Kántor-karnagyunk pedig mindkét forrásból táplálkozik, s e lelki táplálékból sikeresen juttat másoknak is. Úgy érzem, hogy jel értékű és hatványozott jelentőségű az, hogy a Romániai Magyar Dalszövetség díjainak átadására ma, Szent Cecília vértanú szűz, a zenészek és a zene védőszentjének, patrónájának ünnepén került sor. Szentté avatási aktáiban olvashatjuk, hogy amíg az orgona szólt, Szent Cecília a szívében csak Istenhez énekelt. Amikor 1584-ben megalapították a Római Zeneakadémiát, a konzervatóriumot Szent Cecíliának szentelték, és tiszteletének eredetét is talán itt kell keresnünk. A 14-15. századtól fogva a művészet Szent Cecíliát orgona előtt ülve ábrázolja. Néha hárfa mellett is láthatjuk, máskor pálmaágat tart, vagy fején rózsából font koszorút visel, kezében pedig kottatekercs van hangjegyekkel.

A keresztény szemlélet szerint minden embernek van hivatása. Potyó István nagy odaadást kívánó pályára lépett, s hivatásán keresztül, feladatai teljesítésével Istent, embertársait és a társadalmat szolgálja. Hiszen Isten csodálatos tervet készített valamennyiünk számára. A lehető legszebbet és személyünkre szabottat. Tökéletesebbet nem tehetünk, minthogy figyeljünk a Szentlélek késztetésére és teljesítsük ezt a tervet.

Potyó István képességeivel, adottságaival szorgalmasan igyekszik megvalósítani keresztény hivatását. Akár követendő példaként is állíthatnám a fiatal nemzedék elé, hiszen a kapott talentumokat jól forgatja. Nem elégszik meg kántori, karnagyi kötelezettségei példás teljesítésével, hanem Kolozsvárra helyezése után kihasználta a kincses város nyújtotta továbbképzési lehetőségeket. Elvégezte a Zeneakadémia zenepedagógia szakát, az idén pedig befejezte a mesterkurzust karvezetésből. Meggyőződésem, hogy Potyó István szolgálatával érdemesnek bizonyult a Romániai Magyar Dalszövetség kitüntetésére, ami ösztönzőleg fog hatni további szolgálatára, életpályájára.

Japánban történt, estefelé egy édesanya kisfiával sétál a folyó partja felé. Az édesanya hangosan fejezi ki csodálatát a szép naplementében. Amikor a folyóhoz érnek, kisfia a folyóból kezdi kiszedni a köveket és a mellettük lévő híd karfájára sorba rakja. Édesanyja rákérdez: mit csinálsz, kisfiam? Kirakom ezeket a köveket, hogy lássák ezt a csodálatos naplementét.

Potyó István kántor úr tehetségét a mindenható Istentől kapta, szülei gondoskodásával a talentumokat kamatoztatta, hogy a szent zenét nagyon sok embernek tanítsa. De úgy érzem, hogy szóbeli dicséretben, kitüntetésben kell részesítenünk a Dalosszövetséget, annak alapítóit, fáradhatatlan mozgatóit is, hiszen népnevelő jellegével egy időben, jelentős közösségformáló és -összetartó szerepet tölt be a magyarság életében.

Szívből gratulálok Potyó Istvánnak és a Szövetség valamennyi díjazottjának! Vivat, crescat, floreat Romániai Magyar Dalosszövetség! Köszönöm, hogy meghallgattak!