Művelődés

Immár ötödik tanéve, hogy Erdélyben – ahogy félig tréfásan  nevezzük magunkat – vándortanítókként járjuk az apró nyárádmenti falvakat, a zenei anyanyelvre tanítás ürügyén összegyűjtve a gyermekeket, hogy énekeljünk, muzsikáljunk, mert – a zsoltáros szavaival élve – „Istenünket magasztalni gyönyörűség”.

A zenés misszió terve évekig érlelődött bennünk, ez idő alatt sok mindenre felkészültünk, de egyre nem: arra a szeretetre és hálára, mellyel szűkebb és tágabb Erdélyünk befogadott: Szováta, Nyárádmente – és Kolozsvár. Köszönjük szépen!

Kolozsvár nevének említése – a Mariánummal együtt – az iskolanővéreknek nagyon kedves, és mély érzelmeket ébreszt az ifjabb nemzedékben is. A Mariánum Kolozsvár kincse, s a Notre Dame Iskolanővérek rendjének is gyöngyszeme. Ahogyan a Mariánum Kolozsváré, a rend múltjának egy darabja is Kolozsváré. Kicsit úgy érezzük, a Vera nővérnek ajánlott díjjal azt is ünnepeljük, hogy van folytatása a Mariánumnak. Nemcsak olyan módon, hogy a Kolozsvárról Debrecenbe kényszerült Gregoria nővér hagyatéka fogadta őt Debrecenben, a noviciátusba érkezve, s azóta is tisztelettel használja kottáit, füzeteit; hanem hisszük és tapasztaljuk, hogy a Mariánum szellemi-lelki hatása is élteti négy éve született székelyföldi zenei missziónkat. Lehet, úgy tűnik, egyéni úton járunk; valójában mintha egy kis ér beletalált volna a folyamba, ami az egész magyarságot táplálja. Ahogyan a Mariánum egykor hívásra volt válasz, ez a mi szolgálatunk is a nyárádmenti gyerekek közt a jelen magyar valóság kihívására jött létre. Az Isten hív. Tekintet nélkül: kicsiket, nagyokat. Többnyire a kicsik hallják meg, s így épül a világ.

Apró képeket őrzök Veráról magamban, melyekben sorsunk össze-összetalálkozott.

Emlékszem egy 12 éves ragyogó szemű kislányra, akit a legfiatalabb kórustagnak kijáró szeretet vett körül Kardos Pál tanár úr kecskeméti Kodály-iskolai leánykarában. Emlékezem rá, mint az iskolai bicínium-éneklési versenyek örökös győztes párosának hol szoprán, hol alt tagjára. Vagy néhány év múlva Rozgonyi Éva tanárnő Bartók Béla kórusába tisztelt vendégként érkező szelíd, komoly egyetemistára, aki diákéveit kettős elköteleződésben élte: zeneakadémistaként az iskolanővérek jelöltje volt. Fiatal karnagyként egy szegedi Éneklő Ifjúság hangversenyen több mint száz fiatal élén, szívet-lelket gyönyörködtető muzsikálásukkal tanúsította, hogy van még remény szétesni látszó világunkban: ha a fiatalok elé hiteles személyiség áll, tudnak szépet teremteni.

Milyen hatások érlelték őt elkötelezett, lelkes zenepedagógussá?

Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában, a Kodályról elnevezett iskolában, melynek 12 éven keresztül diákja volt, sajátította el a zenei anyanyelvet, szerette meg a kóruséneklést. Egész életére meghatározó hatással két nagy karvezető egyéniség volt: Kardos Pál, Kossuth-díjas és Rozgonyi Éva, Liszt-díjas karnagy. A kecskeméti Kodály-iskola, Magyarország első ének-zenei iskolájának és alapítónőjének, Nemesszeginé Szentkirályi Mártának szellemi öröksége bőséges útravalóval tarisznyálta fel. A tarisznyát gazdagította a családból hozott értékrendje. Apai nagyapja falusi tanítóként a Kodály-gyermekkari művek megjelenésének évében már sikerrel tanította őket a Szeged környéki falucska, Szegvár gyermekeinek.

A budapesti Zeneakadémia karvezetés szaka mellett az újra induló egyházzene szak kezdő évfolyamának is hallgatója, miközben az iskolanővérek közösségében első éveit tölti Budapesten.

Fiatal tanárként, immár örökfogadalmas nővérként harmadmagával az egykori szegedi iskolát indítja el újra közvetlenül a rendszerváltás után. A 12 évfolyamos katolikus iskola zenei életének, liturgikus életének szervezője, gimnáziumi énektanár, osztályfőnök, prefekta. A gimnázium leánykarával és a piarista fiúgimnázium kórusával közösen alkotott vegyeskarral az Éneklő Ifjúság hangversenyen évente arany minősítést, diplomával, karnagyi különdíjat, Az Év Kórusa címet nyert. Munkásságáért Szegedért-érdemrenddel tüntették ki. Nyolc év szegedi szolgálat után a debreceni Svetits Intézetbe helyezte a rend, ahol közreműködésével indult az énekes iskola. Óvodától egyetemistáig minden korosztállyal foglalkozott. Négy éven keresztül igazgatója volt az egyetemi kollégiumnak, emellett az iskola liturgikus életét szervezte, rendszeresen rendezett népdaléneklési versenyeket. A Svetits Kicsinyek Kórusával magyarországi gyermekkórus fesztiválon nagydíjat nyert.

A rend nagykáptalanján, Észak-Amerikában találkozott a Miasszonyunk Iskolanővérek lelkiségének missziós dimenziójával. A magyar kultúra elkötelezettjeként régen felébredt benne a vágy, hogy a mai határoktól messze élő gyerekek közé menjen. Erdélyben Notre Dame Iskolanővéreknek ismerik  a rendet, melynek nővérei a Mariánumban végeztek gyümölcsöző oktató, nevelő munkát. A gyökerekhez való hűség is hívó szó volt. A rend vezetése 2004 őszén lehetővé tette, hogy a Székelyföldre költözzön.

Erdély, ahol Kodály maga is gyűjtött, megérdemli, hogy visszakapja Kodályt, akitől az egész világ tanul. Az ő szellemében folyik a tanítás, nevelés Szovátán és a Felső-Nyárádmente falvaiban. A komplex zenei foglalkozások tartalma: népi játék, magyar népdal, népének, gregorián, furulya (pásztorfurulya és blockflőte), kamarazene, zenei írás-olvasás, énekkari munka, énekes színpadi darabok. Az intenzív szakmai táborokban önkéntesek segítségével magyar irodalmat, nyelvtant, történelmet, néprajzot is tanulnak a gyerekek, ez néptánccal és kézműves foglalkozással egészül ki. Mindezzel a cél a közösségépítés, a lelki nevelés, a remény ébresztése. Létrehoztuk az Erdélyi Tündérkert Alapítványt, mely munkánkat, a gyerekeket s családjaikat segíti. A leghűségesebb gyerekekből megalakult a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, mellyel erdélyi falvakban, városokban és Magyarországon is megfordultunk. Nagy öröm volt a Kodály-évben megrendezett Kárpát-medencei Kodály Zoltán műveltségi vetélkedőn való részvétel, ahol főként falusi gyerekekből álló csapatunk több mint félszáz csapatból 3. helyezést ért el, s elhozta a legjobb határon túli csapatnak járó különdíjat. A díj mellett megható volt a gyerekek odaadó lelkesedése, ahogyan megszerették Kodály Zoltán muzsikáját, és megértették Kodály gondolatával együtt a miénket is: „Ha a magyarság nem törekszik az elérhető legmagasabb műveltség megszerzésére, elmerül a népek tengerében. Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát egyetlen magyar sem engedheti meg magának.”