Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sas Péter: Az erdélyi egyházmegye ezer esztendeje 2.


 

A török hódoltság és az önálló fejedelemség megszűnése után Erdély a Habsburgok keze alá jutott. Az 1690. október 16-án aláírt Diploma Leopoldium foglalkozott a vallások helyzetével is. A három nemzet és a négy bevett vallás jogintézménye nem változott. Az elégedetlen katolikusok hat pontban fogalmazták meg követeléseiket, melyek között a püspökállítás, a jezsuiták bejövetele és a templomépítés hangsúlyozottan szerepelt. A vitás kérdéseket az 1693. április 9-én kiadott pótdiploma rendezte. Előrelépés a templomépítés lehetősége lett. Igaz áttörést Ilyés András püspökké való kinevezése hozhatott volna – aki 1697. május 19-én a gyulafehérvári székesegyházban mutatta be szentmiséjét, – de a protestáns többségű Gubernium, vagyis Főkormányszék kiutasította Erdélyből. Fontos haladás volt, amikor 1698. november 17-én a jezsuiták újra megnyithatták kolozsvári akadémiájukat, amelyben a megalapítása óta tanító 744 páter keze alatt több mint 20 ezer tanítvány végzett. A katolikus hit egyik oszlopa, altorjai Apor István kincstárnok jóvoltából fiúnevelő intézet és nemesi konviktus létesült, mely 1733-ban felvette a Báthory–Apor Szeminárium nevet.

II. Rákóczi Ferenc megengedő, nagyvonalú magyarországi egyházpolitikája nem hatotta meg az erdélyi rendeket, és nem járultak hozzá az erdélyi katolikus püspökség visszaállításához. A katolikus restauráció III. Károly idején erősödött fel annyira, hogy 1713-ban báró csíkkarcfalvi Mártonfi György személyében erdélyi megyéspüspököt nevezett ki, aki Alvincről Gyulafehérvárra helyezte székhelyét, amit már a Gubernium jóváhagyásával foglalt el. A rekatolizációért folytatott küzdelemben Mária Terézia segítségével Klobusiczky Ferenc püspök érte el a legnagyobb eredményt, az 1744. évi országgyűlés eltörölte a katolikusra nézve jogsértő törvénycikkeket, és garantálta, hogy a jövőben nem lesz vita tárgya a katolikus püspökség. Utóda, szalai báró Sztoyka Zsigmond 1753-ban megteremtette az egyházmegyei papnevelő intézet alapját.

Mária Terézia különös hangsúlyt fektetett a közoktatásra, tanítási rendszerét a Ratio educationis foglalta össze. A jezsuita rend 1773-as megszüntetése után kolozsvári kollégiumaikat a királynő a másik tanító rend, a piaristák kezére bízta. A többi szerzetesrend is eredményesen működött Erdélyben. A ferencesek Csíksomlyón nyomdát üzemeltettek és 1729-ben Szent István királyról nevezett, önálló rendtartomány rangjára emelkedtek. A minoriták újraindították kantai iskolájukat. Az apácarendek közül akkor egyedül az orsolyiták folytattak tanítói működést Nagyszebenben.

A Catholica Commissiót – a Katolikus Bizottságot – 1767. március 4-én kelt leiratával Mária Terézia léptette érvénybe. Kizárólag katolikus férfiakból állt, ülésein a gubernátor elnökölt. Először az erdélyi római katolikus vallásalap feladata volt a jezsuiták vagyonának a kezelése, amit Mária Terézia megszerzett és az egyházmegyének adományozott. A bizottság kezelte a luzitániai, a portugáliai jezsuiták miszsziós pénzét, illetve az erdélyi katolikus vallásalapot, majd az árvaház-, a tanulmányi- és az ösztöndíjalapot. II. József a bizottságot egyházira és tanulmányira osztotta. Az általa képviselt jozefinizmus a felvilágosult abszolutizmus elveit tükrözte, melyek elenyésző hatással voltak az erdélyi katolicizmusra. Gróf Batthyány Ignác püspök a gyulafehérvári könyvtáralapításával halhatatlanná tette nevét. A bibliotéka és a csillagvizsgáló felállításával és működtetésével többet áldozott, mint Széchényi Ferenc gróf az általa alapított múzeumra és könyvtárra. Nemcsak a könyvek világában élt, a valóságot is jól látta. Megrendítően szókimondó levélben tájékoztatta VI. Piusz pápát a csángók közé küldött olasz minoriták tevékenységéről, akik „a más nemzetek iránt oly túlbuzgó megvetéstől lángolnak, hogy semmiképpen sem képesek maguk között – főképpen a magyart – megtűrni”. Tisztában volt a papnevelés fontosságával, Kolozsvárt Loyolai Szent Ignácról nevezett növeldét állított fel, amely 1786-ig működött. Amikor II. Lipót megszüntette a központi szemináriumokat, az egykori trinitárius templomból lett Batthyaneum melletti volt kolostorrészt jelölte ki papneveldének.

Szepesy Ignác püspök bizonyos intézkedései annyira meghatározóak voltak, hogy azokban találhatjuk meg Haynald Lajos és Márton Áron egyes elhatározásainak, szándékainak origóját. Az 1822. április 17-én megtartott egyházmegyei zsinaton hozott határozatokat tartalmazó Statuta Almae Dioecesis Transylvaniae anno 1822. die 17. Aprilis in Synodo Dioecesano publicata et concordibus votis approbata (Claudiopoli, 1822) című kiadványt a Szentszék rendkívüli ügyek kongregációja kivizsgálta, és arra kötelezte az erdélyi püspököt, hogy vonja vissza végzéseit, amelyekben – messze megelőzve korát – az 1962–65-ös II. Vatikáni Zsinat liturgikus mozgalmának hangvétele érződött. Nemzeti érzéseit az ügyhöz méltó vérmérséklettel az országgyűlésen is megvallotta. Püspöki keresztjét letéve adott nyomatékot szavainak: „most nem mint püspök, hanem mint magyar beszélek”.

Utóda, tusnádi Kovács Miklós hivatali működésére esett az 1848–49. évi szabadságharc időszaka. A magyar felelős kormány kinevezése után, augusztus utolsó napjaira szervező gyűlést hívott össze, hogy az Erdélyi Római Katolikus Státust ismét a régi ügykörével léptethessék életbe. A státusgyűlésen kidolgozták a Státus szabályzatát, és egy 24 tagú, állandó bizottságot állítottak fel. A megszületett tervezetet felterjesztették a nádornak és a minisztériumnak. Az időközben bekövetkezett történelmi változások nem adtak lehetőséget a válaszok megfogalmazására. Tusnádi Kovács Miklóst az adakozó jelzővel illették, mivel nagy összegekkel támogatta a tudományos és az egyházi intézményeket, így a kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum-Egyesületet, illetve az 1848– 1849-es események alatt megrongálódott templomokat. A szabadságharc leverése utáni megtorlás az egyházi személyeket sem kímélte, amit megmagyarázhat egy korabeli hivatalos állásfoglalás: „A felforgatási korszak alatt éppen az ifjabb katolikus papság szelleme vala megromolva.” Akik pályájukon maradhattak, egyházi ügybuzgóságuk mellett romolhatatlan hazafiságukat is megőrizték és továbbadták.

Haynald Lajos a Bach-korszak idején lett erdélyi püspök, akinek életfilozófiája a törvényesség követése volt. Nagy terve volt az egyházmegye érseki rangra emelése, amely Kunszt József kalocsai érsek sértett hiúságán bukott meg. Létrehozta a csíksomlyói tanítóképzőt, erősítette a nőnevelést. Az egyházmegye akkor gazdagodott a szatmári irgalmas és ferences nővérekkel. Nem akart a hatalom játékszerévé válni, sem eszköze lenni, ezért lemondásra kényszerítették. Hídvégi gróf Mikó Imre volt kormányzó a magyar alkotmány bajnokát búcsúztatta a távozó püspökben.

Haynald utóda, gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály püspök lett, aki a legnagyobb figyelmet az iskolaügynek szentelte, a katolikus népiskolákat támogatta. Az Erdélyi Római Katolikus Státus történetében az 1866. esztendő mérföldkőnek tekinthető. A Kolozsváron, január 10-én tartott státusgyűlésen az új korviszonyoknak megfelelő Szervezeti Szabályzatot készítettek. Fogarassy elnöklete alatt és az ő tervezete alapján állapították meg a státusgyűlés tagsági szervezetét és hatáskörét. Gyulafehérváron felhúzatta a ma Fogarasy-szárnynak nevezett épületet és a Püspöki Lyceum 7. és 8. osztályos tanulóiból felállította a kisszemináriumot. 1873-ban, aranymiséje emlékére alapítványt hozott létre egy római katolikus egyetem – Főtanoda – Lyceum Academicum – felépítésére. Szándékát az magyarázhatja, hogy az egy évvel korábban megnyílt kolozsvári Tudományegyetemen nem állítottak fel teológiai kart.

A 19. és a 20. század fordulóján előnytelen politikai és társadalmi viszonyok vártak a római katolikus egyházra, így az erdélyi egyházmegyére s új püspökére. A konzervatív neveltetésű, jólelkű, a hamisságtól irtózó, gyenge testalkatú, székhelyi előnévvel rendelkező grófi család sarja: Majláth Gusztáv Károly megyéspüspök tisztán látta és 1898-as körlevelében nyíltan szóvá is tette az általánosan eluralkodott „hitközöny és vallástalanság” összetett problémakörét. A kor vallásellenes mozgalmai elleni hathatós fellépés érdekében – ugyancsak a püspök kifejezése – „a dermesztő lelki közöny idején” elsősorban a tanuló ifjúság vallási nevelését szorgalmazta. Egyházi tevékenységének, főpásztori munkásságának állandósult jelzője mindent kifejez: „a diákok püspöke”. Minden vagyonát az iskolákra áldozta. Nemcsak személyesen látogatta, gyóntatta a gyermekeket, mindig szakított időt a beszélgetésre. És a méretes zsebekben mindig ott volt a cukorka…

A katolikus nevelés legerősebb bástyái közé tartoztak az iskolák. Az oktatási feladatok ellátását Magyarországon az igen elterjedt tanító rendek végezték. A női rendek 2848 apácája közül a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek 37, az orsolyiták hét, az angolkisasszonyok öt iskolában működtek. A férfi rendek 646 szerzetese – bencések, ciszterciek, premontreiek, piaristák, jezsuiták, ferencesek – 65 fiú középiskolában végeztek tanító-nevelő munkát. A szociális és karitatív feladatok ellátását is gondosan megszervezték. Betegápolással 1862 apáca foglalkozott. A legelterjedtebbek az Irgalmas Nővérek voltak, akik 101 helységben tartottak fenn házat, emellett 40 kórházat, illetve árvaházat is vezettek. A múlt századforduló időszakában az egész történelmi Magyarországon 214 kolostorban 2139 szerzetes és 418 rendházban 5451 apáca élt és munkálkodott.

Majláth Gusztáv Károly egyházpolitikájának két sarokköve volt: a Szentszék iránti hűség és a papjaiba vetett bizalom. Nagy nevelőként megnyerte papjait is, testvérként és barátként állt előttük. Püspöki szolgálatát két részben szokták értékelni, amely között a cezúra 1920, az egyházmegyére, a püspökségre is döntő hatást gyakorló esztendő.

Nagyon fontos és elgondolkodtató számokat tükröz a statisztika. Az erdélyi egyházmegye területén a lakossága vallási megoszlás szerint az 1901. évi népszámláláskor: római katolikus 333508; görög katolikus 694211; görög keleti 766919; lutheránus 224291; református 364848; unitárius 64495; izraelita 53369. Láthatóan nincs szó számbeli fölényről.

1913. július 7-ére, Gyulafehérvárra egyházmegyei zsinatot hívott össze a püspök. A zsinati végzés a pápai enciklika szellemében hangsúlyozta, hogy nem „sekrestyés papokat”, hanem „a mai korban az igaz hit védői” feladatkörében szolgáló lelkipásztorokat akar nevelni. A szentségekről szóló rész újdonsága, hogy megtiltották a háznál történő keresztelést és a keresztség felvételének elhúzódását. A határozatok harmadik részében kiemelték, hogy iskolai vallásoktatáson hetenként kétszer kell a lelkipásztornak megjelennie.

A kitört világháború új, a békeidőben megszokott feladatoktól merőben különböző kötelezettségeket rótt a katolikus egyházra. Szükség volt a háborúba vonuló, az ütközetbe induló katonák vallási előkészítésére, lelki gondozására, a táborokban, kórházakban levők ellátására, valamint a hadiárvák támogatására, az otthon maradottak megnyugtatására. Csak az ateisták, vagy a vallással, az egyházzal szembehelyezkedők hihették és terjeszthették, hogy a papok a katonák fegyvereit áldották meg. Ilyet nem is tehettek volna, a szeretet krisztusi parancsa teljes ellentétben van az ölésre, gyilkolásra való felbujtással. A katonapapok, a tábori lelkészek a halálba induló katonák lelkét készítették elő vallásos hitük alapján és az egyház lehetőségei szerint.

A gyorsan váltakozó forradalmi és ellenforradalmi események, a román megszállás egyaránt kemény próbatételek elé állította a római katolikus egyházat. 1918. november 15-én Majláth Gusztáv Károly kezdeményezésére értekezleten találkozott az erdélyi magyar egyházakat képviselő Ravasz László református egyházkerületi főjegyző, Boér Elek református egyházkerületi főgondnok, Ferencz József unitárius püspök, Kirchknopf Gusztáv lutheránus lelkész. A tanácskozáson közös álláspontot alakítottak ki: „Mi szabad, boldog és hű testvéreket akarunk e földön látni és azért dolgozunk és imádkozunk, hogy megszűnjék e honban az a régi átok, amit itt az egy Atya gyermekeit elválasztotta és egymás ellenségévé tette. […] Intünk ezért titeket, atyánkfiait, hogy szűnjék meg a régi bizalmatlankodás, kicsinyeskedés, érzékenykedés és idegenkedés; […] vessünk fátylat azokra az emlékekre, amelyeket kölcsönösen mélyen fájlalunk”. Az 1918. december 1-i gyulafehérvári román nemzetgyűlés által elfogadott határozatok alapján, a fegyverek árnyékában 1919-től már a Román Kormányzótanács gyakorolta a hatalmat a megszállt területeken. A közállapotokat jól érzékelteti – a fellegvári börtönt maga is megjárt – Hirschler József pápai prelátus, kolozsvári plébános 1919. augusztus 27-én, Márki Sándor egyetemi tanárhoz írt levelének részlete: „Ha Sándor Bátyámnak nincsen terhére, és nem fél, hogy elfogják, megkérnélek, légy szíves látogass meg engem holnap de. 10 órakor.”

Az elszenvedett háborús vereség és azt követő békeszerződés következtében Erdélyben főhatalomváltozás következett be, a Román Királyság része lett. Az erdélyi egyházmegye területét a hatalomváltozás nem érintette, a püspökség és a tíz kanonok vezette káptalan székhelye Gyulafehérvár maradt. Közigazgatásilag 16 esperesi kerületre és 251 plébániára oszlott. Érdemes újra rápillantani Erdély és a román főhatalom alá került részek népességének felekezet szerinti megoszlására az 1919-es, még megbízható adatok szerint: római katolikus 910601, református 696320, evangélikus 266191, unitárius 67374, izraelita 170943, görög katolikus 1274935, görög keleti 1815854. Az azonos jogállású erdélyi magyar püspökök az eredményesebb fellépés érdekében, a korábban elkezdett együttműködés folytatásaként 1920. július 24-én egyesítették erőiket és megalakították a magyar egyházak felekezetközi központi tanácsát. A légkör enyhüléséhez nagymértékben hozzájárult a felekezeti püspökök hűségesküjének letétele, amelyre 1921. május 19-én a bukaresti királyi palota tróntermében került sor. Elsőként Majláth Gusztáv Károly erdélyi, Glattfelder Gyula csanádi és Teutsch szász lutheránus püspök az egyház hivatalos nyelvén, latinul tették le I. Ferdinánd király kezébe esküjüket. Kompromisszumos megoldás született, mert a király nem tudott magyarul, a püspökök pedig nem tudtak románul.

A konkordátum törvénybe iktatása előtt, 1928. március 31-én fogadta el a szenátus a kultusztörvényt. Legfontosabb rendelkezése az állam és az egyházak viszonyának szabályozása volt. Az egyházakat öt csoportba sorolták: 1. uralkodó egyház (ortodox), 2. kiváltságos egyház (görög katolikus), 3. történelmi egyházak (latin, rutén, görög és örmény szertartású katolikus, református, evangélikus, unitárius, zsidó), 4. elismert egyház (baptista) és az 5. el nem ismert egyházak (nazarénusok, adventisták).

A törvényszöveg más megkülönböztetést is tett: két román felekezetet nevezett csak egyháznak, az összes többit kultusznak.

Az 1929. július 7-én ratifikált Konkordátum, a Vatikán és Románia államközi kapcsolatát szabályozó szerződés hátrányos megállapodásokat tartalmazott az erdélyi egyházmegyére. A latin szertartású egyházmegyéket kivétel nélkül a bukaresti érseki székhelyű egyháztartományban egyesítette. Az akkor kilencszáz esztendős, 400 000 hívőt számláló erdélyi püspökség helyett az 1883-ban alapított, 70 000 hívőjű bukaresti püspökséget emelte érseki rangra. Az új érsekség alá helyezte az ősi – erdélyi – névhasználat helyett immár gyulafehérvárinak nevezett püspökséget. A kolozsvári minorita templomot és rendházat a pápa tulajdonjogának fenntartásával örök használatra, a kolozsmonostori római katolikus – közhasználatban Kálvária – templomot 25 évre, 1924-től 1949-ig engedte át a görög katolikus egyháznak. A diplomáciai tárgyalások háttérben az unitus egyház kiterjesztésének nagy ívű elképzelése áll. A görög katolikusok vezetői arra számítottak, hogy megnövekszik az ortodox egyházzal szembeni térnyerésük. Ezek a reménységek a szentszéki diplomácia jövőképében megfogalmazott elképzelésekkel is találkoztak. A Konkordátum egyik legnagyobb hibája volt, hogy a több évszázada működő Erdélyi Római Katolikus Státus szó szerint nem szerepelt a szövegben. Folyamatos támadták, legelszántabban Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár. A Státus ügye 1932. május 30-án, a Római Egyezményben, az Accordban jogilag rendeződött. ősi elnevezését megváltoztatták, új neve hivatalosan a Gyulafehérvári Latin szertartású Katolikus Egyházmegye Tanácsa lett. Az új egyezmény a kolozsvári piarista templomot is érintette: lehetőséget biztosított a görög katolikus egyháznak, hogy minden vasár- és ünnepnapon szentmisét tarthasson a „görög-román tanuló ifjúság” lelki szükségleteinek kielégítésére.

A magyar ifjúság lelki szükségleteire már nem ügyeltek annyira az állam emberei. Majláth Gusztáv Károlynak különösen fájt az egyházi iskolák és a gyermekek helyzete. Ahogyan Márki Sándornak írt levelében kifejtette: „Minket magyar nyelvű katholikus iskoláink sorsa nyugtalanít ma legjobban. Iskoláinkat garmadával zárja be vagy foglalja le saját céljaira a román kormány, a teljesíthetetlen miniszteri rendeletek özöne derékba töri megmaradt iskoláink működését, ó-királyságbeli magyarul egy szót sem tudó tanerőkkel árasztják el színtiszta magyar (székely) városainkat és községeinket, s az új iskolai törvénnyel próbálják megadni iskoláinknak az utolsó kegyelemdöfést.” Tanulságos a magyar és a román felekezeti elemi iskolai tanítók számarányának összehasonlítása. Az 1920-as hatalomváltozás időszakában a volt magyar részeken 1124 görög katolikus és 1535 görög keleti, összesen 2659 román tanító működött. Az 1930/31. tanévben az erdélyi püspökség területén 417 magyar felekezeti tanító, a négy püspöki egyházmegyében összesen 612 tanító oktatott.

A kisajátítási és agrártörvények alkalmazása során óriási földterületeket, iskolai, alapítványi birtokokat vettek el az erdélyi történelmi egyházaktól. Az 1921-es harmadik agrárreform során az erdélyi püspökség 43890 kataszteri holdjából 6333-at hagytak meg. A magyar egyházak 371614 holdnyi birtokának 85%-át elvették.

A sok küzdelem és megpróbáltatás miatt sokat romlott Majláth Gusztáv Károly egészségi állapota, ezért 1938. május 18-án lemondott püspökségéről. Az utódlási joggal kinevezett Vorbuchner Adolf segédpüspök részt vett a május 25. és 29. között Budapesten megrendezett XXXIV. Eucharisztikus Kongresszuson, ahol a romániai zarándokoknak celebrált misét. Nem sokkal később, szeptember 10-én meghalt. Miután csak néhány hónapig kormányozhatta az egyházmegyét, jelentős eredmények nem fűződhettek a nevéhez. A népnevelés gondolatától megérintve, megírta az erdélyi püspökség – az ő megfogalmazásában – népszerű történetét.

Vorbuchner utódát – Majláth lelki fiát – Márton Áron gyulafehérvári egyházmegyei apostoli kormányzót, kolozsvári plébánost 1939. február 12-én szentelték püspökké a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Egész életét jellemezte jelmondata: Non recuso laborem. (Nem futamodom meg a munka elől). 1940. március 18-án elhunyt Majláth Gusztáv Károly. Áron püspök gyászkeretes pásztorlevélben búcsúztatta, amelyben rámutatott, hogy elődje egész életét végigkísérte két fogalom: kereszténység és magyarság. Ez a két idea a ragaszkodásban egyesült egymással, melyet egykoron Majláth Gusztáv Károly úgy fogalmazott meg, hogy jegyességet váltott Erdéllyel, s nem akarja otthagyni haláláig.

1940. augusztus 30-án hirdették ki a második bécsi döntést Erdély kettéválasztásáról, mely maga után vonta az erdélyi egyházmegye szétszakítását is. A dél-erdélyi rész a megyéspüspök székhelyével, Gyulafehérvárral, a káptalannal, 86 plébániával, 105 lelkipásztorral és 86 000 hívővel Romániában maradt. Észak-Erdélyben Sándor Imre püspöki helytartó irányítása alatt, 179 plébániával és helyi lelkészséggel, 221 lelkipásztor gondozása alatt álló 317 000 hívővel Püspöki Általános Helytartóságot állítottak fel.

1944. március 19-én Magyarország története egyik legsúlyosabb mélypontjára zuhant, amikor az országot megszállták a németek. Egy hét múlva, március 27-én Kolozsvárra is bevonultak és a gettók kialakítása után elkezdődött az embervadászat. Május 18-án volt egy főpásztor Kolozsvárt, aki felemelte a szavát az embertelenség ellen és a szószékről hirdette, hogy „Krisztusban mindnyájan egymás testvérei vagyunk. A felebaráti szeretet parancsának nyílt vállalása és érvényesítése ma inkább kötelességünk, mint nyugalmas időkben. […] Értesültem, hogy híveim az egyházmegye legkeletibb határától kezdve mélységes megdöbbenéssel fogadták ismert személyiségek szabadságának korlátozásáról és bizonytalan sorsáról elterjedt híreket. Ugyanígy aggodalommal kísérték a zsidók ellen az utóbbi időkben végrehajtott intézkedéseket.” Levelet írt az ügyben eljáró hatóságok vezetőihez, kérve az embertelenségek leállítását, megakadályozását, vagy legalább a cselekvő részvétel felfüggesztését. Márton Áron utasítására rendházakban, zárdákban, egyházi iskolákban bújtatták az üldözött zsidókat. 2000. június 20-án az üldözöttek melletti bátor kiállásának egykori helyszínén, post mortem kapta meg Márton Áron az izraeli Yad Vasem Intézet elismeréséül  A világ igaz embere oklevelet és emlékérmet.

Románia kiugrása a háborúból, átállása 1944. augusztus 23-a után Márton Áron utasította az egyházmegye papjait, hogy mindenki maradjon a helyén, mert távozásuk pánikot, tömeges menekülést kelthetne. Az egyházak közreműködésének köszönhetően létrejött a társadalmi összefogás, a Dálnoki Veress Lajos vezérezredes irányította magyar hadsereg harc nélkül kivonult, így Kolozsvár nem vált frontvárossá. A megszálló szovjet csapatok általános erőszakoskodásait azonban nem lehetett elkerülni. Számos katolikus papot, jezsuita szerzetest, hittantanárt hurcoltak el és zártak internálótáborokba.

A második világháború befejezését követően Európa ismét az újrarendezés előtt állt. Márton Áron püspök az 1945-ben kiadott VIII. számú körlevelében kifejezte reményét, hogy most valami más, valami jó indul el: „Európa, sőt az egész világ a keresztben remél. Érzi, hogy mindazzal szemben, ami gyötrődését okozza, nyíltan csak az evangélium szállt szembe s szebb jövőt is csak Krisztussal kezdhet”. Papjaitól három dolgot kért: mindenek felett a lelkek üdvéért munkálkodjanak, feddhetetlen életet éljenek és politikával semmilyen módon ne foglalkozzanak.

Az erdélyi római katolikus egyház papsága 1945-ben még soha nem volt olyan közel ahhoz, hogy tagjai közül kerüljön ki az esztergomi érsek. A hat jelölt közül Márton Áron neve a második helyen szerepelt. Vezetői képességeinek elismertségére jellemző, hogy Horthy István halála után még az is felmerült, legyen ő a kormányzó-helyettes. A Vatikán a listán nem szereplő Mindszenty József veszprémi püspököt nevezte ki esztergomi érsekké.

1948 a nagy fordulat éve volt Romániában. Az augusztus 3-án életbe lépő tanügyi reform, a 175. számú rendelet állami tulajdonba vette az egyházi tanintézeteket. A katolikus egyházat anyagi alapjaitól, ingatlanaitól, majd intézményeitől is megfosztották. Az 1948-as esztendő a kommunista hatalom berendezkedésének, az 1949-es pedig kiteljesedésének éve volt Romániában. Az erdélyi egyházmegye lefejezése június 21-én, Márton Áron letartóztatásával következett be.

A levéltárak megnyitása után, a források, a korabeli okmányok áttanulmányozása mellett a történészeknek remélhetőleg lehetőségük lesz az 1949 utáni időszak Romániája tárgyilagos, objektív történetének megírására, az igazság feltárására, a múlt elszámoltatására.

Ha most innen, a 21. századból visszatekintünk az erdélyi egyházmegye erőszakkal, elnyomatással, áldozatokkal, szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal nehezített, de a Gondviselés segítségével maga mögött hagyott ezer esztendejére, nem látjuk sehol az egykor ellene törő, sötét erőket. Flavit Deus et dissipati sunt (Fújt egyet az Isten és megsemmisültek).

A jubileum jó alkalom arra, hogy – Isten szolgája, II. János Pál pápa szavait idézve – hálával emlékezzünk a múltra, szenvedéllyel éljük a jelent, és bizalommal tekintsünk a jövő felé, hangsúlyozták az erdélyi egyházmegye elöljárói Csíksomlyón, a millenniumi évnyitó ünnepi szentmiséjén. A püspökségalapító Szent István király, amikor Magyarországot Jézus Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának az oltalma alá helyezte, beleértette hadi és egyházi sikereinek egyik színhelyét, Erdélyt is. Felajánlásának elfogadása és visszaigazolása lehet, hogy az alapítás korabeli gyulafehérvári székesegyháznak éppen az a déli kapuja maradt meg, amelynek timpanonjában a trónon ülő Krisztus bal kezében az élet könyvét tartja, jobbjával pedig áldást oszt. Ennek a szimbólumként értelmezhető égi jelnek nemcsak reményében, hanem biztos tudatában kívánok a millenniumát ünneplő erdélyi egyházmegyének sikeres és az óhajtott teljes egységet meghozó újabb ezer esztendőt. 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008