Művelődés

Dsida Jenő a két világháború közti erdélyi magyar líra nagy ígérete, aki rövid élete (31 év) alatt olyan életművet hozott létre, amely úgy volt erdélyi, vagyis úgy folytatta az erdélyi költészet legnemesebb hagyományait, hogy egyben a modern európai költészet követelményeinek is megfelelt.

Dsida 1928 novemberében került Abafájára, ahol két évig volt a Huszár báró gyermekeinek  nevelője, miközben jogi tanulmányokat végzett, s ezért feljárt Kolozsvárra vizsgázni. A jogi egyetemet sohasem fejezte be, helyette az irodalom lesz a kenyérkeresete. Néhány Abafájáról írott levelét olvasván, arra a következtetésre jutottam, hogy a 21 éves ifjú még nem volt távol szüleitől, akikhez nagyon szoros kapcsolat fűzte. A bárói kastélyban meg van elégedve szobájával és a koszttal, amely kitűnő. Részletesen leírja, sőt le is rajzolja édesanyjának a szobáját, amelyben lakik, s amely nagyon egyszerű és kényelmes. Leírja a környező tájat, a kastélyt, az időjárást. Megjegyzi, hogy Abafáján zordabb, hidegebb a tél vége, mint Kolozsváron. Nagy hidegekben nem lehet kimenni még a kastély ajtajába sem a farkasoktól. Máskor elragadtatással ír a gyönyörű kilátásról, a szép hóesésről. A kastélyt vastag falaival olyannak tartja, mint egy vár. Nagy pántos ablakok, erős zsaluk vannak, amelyek meghiúsítják a betörők gyakori kísérleteit, a cselédség éjszaka fegyvert visel. Huszonöt év alatt legalább tizenöt-húsz betörőt csípett fülön a komornyik, rossz nép lakik arrafelé, de még sohase sikerült nekik gyümölcsön kívül egyebet lopni.

Kezdetben magányosnak érzi magát, szüleinek panaszkodik, állandó honvágy gyötri, hiányzik az otthoni szeretet és az értelmes beszéd, vagyis olyan személyek társasága, akikkel el tudna beszélgetni. Ezért jó néven veszi a vécsi báró meghívását. Meg is jegyzi, hogy alig várja, hogy elbeszélgessen vele.

A kastély lakóiról is nyilatkozik: említi Charley bárót, aki nagy vadász, a kis bárógyerekekről nagy szeretettel ír, a kis baronesszeket még táncolni is tanítja. A kastély úrnőjét néhány mondatban frappánsan jellemzi: „A bárónő kiismerhetetlen. Csöndes és fenséges, és zordon, akár Zeusz az Olymposzon. Magába vonult, zárkózott, egyáltalán nem közlékeny, és a gyerekekhez roppant szigorú. Még a két fiú is fél tőle.”

Szászrégenben több jó barátra tett szert, igazi társasági életet élt. Ekkor írta a Régeniász című versét, amelyben szerepel több régeni ismerőse, és amelyet először a hetvenes években közölt A Hét című folyóirat.

Ekkor már többen olvassák verseit, megbecsülik, Marosvásárhelyre is többször meghívják estélyekre, irodalmi estekre., ahol igazi szellemi társakra talál. Itt találkozik Molter Károllyal, Kemény Jánossal, Szentimrei Jenővel, Berde Máriával, Bánffy Miklóssal, Teleki grófokkal, valamint az erdélyi arisztokrácia és szellemi élet más kiválóságaival. „Csupa szellemes, okos, jókedvű ember” – írja Dsida. ő lesz a társaság kedvence, de mivel nagyon szerény ember volt, nem igazán örvendett a nagy ünneplésnek. Részt vett a Kemény Zsigmond Társaság ülésén is, amelynek akkori elnöke Kemény János volt, eljárt az Újságíró Klubba is, sőt a Miss Marosvásárhely verseny zsűrijének a tagja is volt.

Egyéves abafáji tartózkodása alatt írt leveleiből sok mindent megtudunk Dsidáról, az emberről, betegségéről, törékeny egészségéről, vívódó, érzékeny lelkéről, s talán ezeket a leveleket olvasván jobban megértjük költészetének mélységeit is. Majdnem dokumentumszerű leírást kapunk az abafáji kastélyról és lakóiról. Érdekes, színes olvasmányok, s talán a régeniek számára különösen vonzóak, mivel számunkra Dsida szelleme itt van a közelben, Abafáján, s ezt a kultúrtörténeti kuriózumot elevenen kell tartani  az itt élők és az ide látogatók lelkében.