Művelődés

                                                                                                     „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.

A szavakat is.”

(Kányádi Sándor)

Százhúsz évvel ezelőtt egy néhány lelkes fiatal enyedi mesterember elhatározta, hogy szervezett formába foglalja az iparosművelés nemes törekvéseit. Így született meg a Nagyenyedi Iparos Önképzőkör, amely hat évtizeden át magas színvonalon képviselte a nagy számú enyedi iparos önképzését. Az évforduló kapcsán emlékezzünk egy végleg letűnt korszak hősies küzdelmeire, keltsük életre az egykori „kicsi magyar város”, „a múzsák álmodó és nagyratörő város”-ának szorgalmas polgárait, akik munkájukkal a maguk kis körében történelmet írtak.

Az első huszonöt év

Az 1885-i budapesti országos kiállításon kereskedők és iparosok előtt Dobránszky Péter budapesti műegyetemi tanár, a gyergyószentmiklósi kerület egykori országgyűlési képviselője, Feladatainkról keleti hazarészünkben című előadásában többek között ezt mondta: „Erdélyt az okos Tuhutum nem elég jól foglalta el, újra kell meghódítanunk. Erre a kereskedelem, s főképp az iparosság van hivatva. Az iparosnak nincs szüksége szántóföldre, legelőre, még csak saját házra sincs. Kevés szerszámmal, ügyességgel, kitartással, józan élettel, műveltséget ápol, terjeszt. És hódít vele, jobban, mint Tuhutum. Törekedjenek iparosaink Erdélyt igazán meghódítani.”

Az előadás hatására egy Gergelyi István nevű, veszprémi születésű huszonnégy éves szabósegéd elhatározta, hogy Erdélybe jön. Gergelyi 1888 tavaszán Enyedre érkezett és beállt segédnek, bekapcsolódik az enyedi iparosok, már korábban is létező művelődési tevékenységébe. Egy ifjúsági majális alkalmával felhívja iparos társai figyelmét arra, hogy a hasonló rendezvények bevételeit nem szabad reggelig tartó mulatozásokon elpazarolni, hanem hasznos célra kell fordítani. Gergelyi a Közérdek 1888. július 15-i számában Felhívást közöl Nagyenyed város iparosaihoz és iparos ifjúságához, melyben egyebek mellett ez olvasható: „Fel tehát ifjú társaim, egyesüljünk, gyűljünk össze mennél többen e zászló alá, melyen e jelszó díszlik: Egyetértés, Testvériség, Haladás, ne maradjon közülünk el senki, ha mind ott leszünk, a zászló diadalmaskodni fog.” Az elvetett mag hamarosan nemes talajra hullt!

Gergelyi kezdeményezésére mintegy ötven iparos ifjú elhatározta az „iparos ifjúsági önképzőkör és betegsegélyző egyesület” létrehozását. Köztük van: Willersdorfer Antal asztalos, akinek Rózsa utcai műhelyében gyülekeztek esténként, hogy Gergelyivel megbeszéljék a teendőket. (Meseriaşilor utca 6. sz.) 1888. július 22-én a városháza dísztermében gyűltek össze „a meghívott iparos urak és iparos ifjakon kívül (százon felül) még pár érdeklődő is megjelenni szíveskedett”, ahol ideiglenes elnöknek megválasztották Dunai Albert kalaposmestert és a szervező bizottságot, amelyben 15 mester és 12 segéd vett részt.

Az alapszabály alkotó és választó közgyűlésre 1888. augusztus 10-én került sor, ahol megválasztották a vezetőséget és elfogadták az alapszabályzatot, melynek tervezetét Gergelyi szegedi, losonci, békéscsabai és veszprémi egyesületek alapszabályzatai mintájára dolgozott ki. Az elnök Lázár Károly sütőmester lett, a titkár Dunai György (később elnök), majd Jeney Elek, jegyző Gergelyi István szabósegéd, pénztáros Jakab Károly szabómester, gazda Tőkés Imre mészáros mester, orvosuk Rákosy Bálint volt, ezen kívül ellenőrt, könyvtárost és tizennyolc tagú választmányt is megszavaztak. Megalakulásakor az egyesületnek 114 tagja volt. A kör működéséhez szükséges anyagi alapot a tagdíjak és a pártoló tagok adományai biztosították.

A székház gondját ideiglenesen Dunai Albert oldotta meg, aki újonnan épült Porond utcai házát egy fél évre ingyen a Kör rendelkezésére bocsátotta. „A fellobogózot új házban hozzák a határozatot, hogy Katalin-napi táncmulatságot rendeznek” – írja Váró Ferenc, az Önképzőkör negyedszázados történetének megírója. Már ekkor elhatározták a téli vasárnapi felolvasások szervezését is. Az olvasószobába hírlapokat, szaklapokat rendelnek, kottákat (hangjegykönyveket), biliárdot vásárolnak Az ideiglenes székházban biztosították az iparos segédek elszállásolását is.

A kitartó munka eredményeképpen a taglétszám 1889 első hetében 154-re nőtt.

A félév lejárta után a Kör a Dunai-házból bérelt székházba költözik a főtéri (a patak melletti) Marton-ház utcára néző emeleti részébe.

Az 1889. évi farsangi dalestélyen történt incidens következtében Gergelyi lemond a jegyzői tisztről, ugyanis az önálló vámterületről ott elhangzott beszéde nem tetszett Kovács Gyula polgármesternek és másoknak sem, akik a szociális és anarchikus eszméktől féltették a várost.

1889. szeptember 22-én a rendes közgyűlésen elkezdik a végleges szervezkedést . Elnökül választják Török Dániel városi első tanácsost, Gyulafehérvár város későbbi főispánját. „A tekintélyes, ékesszóló, békességszerető, barátságos, népszerű nevű férfiú egyfelől küldetést, másfelől hivatást vállalt a vezetői tisztség betöltésére.” Alelnök Dunai Albert kalaposmester, titkár: Z. Szőcs Sándor városi gazdasági tanácsos, jegyző Hajdu András. A tisztviselő választás „Hatalmas háromszoros éljen kiáltással” végződött. Egy hét múlva megalakult a választmány is. (Gergelyit túlzásai miatt nem választották be a vezetőségbe.) Az új tagok felvételénél nagy hangsúlyt helyeztek a feddhetetlenségre, a foglalkozás tisztességes voltára.

Már ekkor megindult az önképzés: színi előadásra, dalestélyre készültek Borsai Samu karnagy vezetésével. Háromszor rendeztek műkedvelő előadást Enyeden, nagy sikerrel szerepeltek Tordán kardalokkal és színdarabbal.

1892-ben György-napkor ismét új székházat bérelnek: a Sándor Elek-féle főtéri ház emeletén.

Az év fő eseménye az iparos betegsegélyző pénztár kérdésének felvetése. Mivel Enyeden még nem alakult meg az Általános Ipartestület, „Enyed-város iparosságát betegsegélyzés tekintetében a gyulafehérvári »kerületi« segélypénztár hatáskörébe kell vala, minden önállóság nélkül, rendelni.” (A vége csakugyan az lett) – írja Váró Ferenc. Ezért ezt a feladatot a Nagyenyedi Iparos Önképző és Betegsegélyző Egyletre, röviden: Egyesületünkre ruházzák. Az Egylet Alapszabály-tervezetét az Egyesületünk elfogadta, majd a végleges változatot jóváhagyta. (Az eredeti kézirat az iratcsomóban: A nagy-enyedi iparosok betegsegélyző pénztára alapszabályai Készült: Nagy-Enyeden, 1892. június hó 26-án Széchy Ferenc h. jegyző Török Dániel elnök ellátva a Nagyenyedi Ifj. Önképző és Betegsegélyző Egylet viaszpecsétjével. )

Az alapszabályzatot június 26-án hagyta jóvá „a város polgárságából álló vegyes gyűlés, nagygyűlés, mely közgyűlésnek is neveztetik.” Az egylet elnöke Török Dániel lesz.

Váró Ferenc szerint: „Ennek az »önálló betegsegélyző pénztárnak« azonban egyelőre nem volt sem gazdája, sem vagyona, csak alapszabályai: egy kés, a melynek nyele ugyan nincs, de pengéje hiányzik.”

Még ebben az évben megfogant az Általános Ipartestület megalakításának eszméje is.

Fánta József, a mecénás

A Szolnok-Doboka megyei Tőkésről származó Fánta József fűszerkereskedő Balázsfalván jelentős vagyonra tett szert. Kovrig Tivadar bérlője, bizalmas embere. Miután elvált feleségétől, Enyedre költözött és megvette a Fő téren a Fosztó-féle házas telket (20. szám). „Jómódú, kedélyes, társas életet kedvelő ember volt, és így az Önképzőkör iránt csakhamar meleg ragaszkodással viseltetett (ebben nagy szerepe volt Incze István mészáros mesternek). Fánta szép, termetes, erős magyar típusú ember volt, lelkülete kiváló, cselekedete elévülhetetlen” – írja Sulyok Ferenc 1928-ban az új székház avató ünnepségén elhangzott beszédében. Fánta gyakran eljárt a Kör összejöveteleire a hozzá közel lévő székházba, mert szerette a társaságot, szívesen hallgatta a kórus énekét. Megkedvelte munkájukat. Végrendeletében ez olvasható:

„A Nagyenyedi Iparos Önképző és Betegsegély Egyletnek hagyományozom Nagyenyeden a Főtéren lévő belső házas telkemet (Főtér 20. az Incze-ház, »volt Gostat üzlet« mellett, ma kenyérüzlet J.M. ) a házban levő arcképemmel együtt oly célból, hogy az írt egylet gyűlhelyét képezze; ezen alapítvány Fánta Józsfe nevet viselend és örök időkre szól.” Emellett a Timártársulat sarokházától a hídfőig aszfalt-járda készítésére 6000 forintot hagyott. A pénzt és a kivitelezést Incze Istvánra, szomszédjára bízta. Ettől kezdve a Fánta Alapítvány lett a Egyesület létalapja. Fánta József 1893-ban halt meg, sírja az enyedi római katolikus temetőben ma is megvan. Sajnos az ovális alakú fénykép hiányzik róla. „Az Egyesület évenkint kivonul a r. Kath. Temetőbe, a jóltevőnek kivilágított sírjához, s dallal, beszéddel emlékezik róla” – írja Váró. Emlékbeszédet mondtak, többek között dr. Garda Kálmán, Gergelyi István, Sulyok Ferenc, Szathmári József, Bakó Károly, Tángel József, ifj. Tomai Pál.

1893. december végén az Egyesület „az önképzés céljára” megvásárolja majd saját házában helyezi el a Lőcsey-Wokál-féle könyvtárat. Lőcsey Spielenberg Lajos könyvkötő és könyvnyomtató mester Lőcséről származott, a Bethlen Kollégium nyomdájában dolgozott. Halála után fia folytatta apja mesterségét. „Válogatott és értékes munkákból” házi könyvtárat létesített, mely kölcsönkönyvtárként is működött. Lőcsey könyvtárát az 1860-as években Wokál János könyvkereskedő vásárolta meg, majd a 70-es években adta el a Körnek. A könyvek jelentős része az 185o-es években és azelőtt jelent meg. A könyvtár állománya: 960 magyar és 188 német munka, melynek vételára, 310 forint, három év alatt törlesztendő „Ez a könyvtár pedig egyszersmind Enyed-város régibb közműveltségi viszonyainak egyik érdekes emléke” – írja Váró Ferenc.

1894-ben új választmányt hoznak létre, az Önképzőkör titkára dr. Garda Kálmán lett.

1895. március 17-től az egyesület neve Nagyenyedi Iparos Önképző Kör, röviden Önképző Kör, majd Körünk.

1895. június 30-án megalakult az Általános Ipartestület, melynek hatásköre fölöslegessé tette volna a Kör létét (mivel annak is ugyanaz a célja, mint a Körnek: a segélypénztár létesítése és a szellemi művelés). Mivel Kovács Gyula polgármester elve szerint egységben van az erő, ezért a Kört be akarták olvasztani az Ipartestületbe. Az Önképző Kör vezetősége azonban nem értett egyet a központosítási szándékkal.

Sok hercehurca, hét évi küzdelem után 1898 tavaszán a Belügyminisztérium 12702-1898 számmal jóváhagyta a Kör alapszabályzatát. Az Önképző és Betegsegélyző Egylet Önképző Körré alakul és önálló szervezet marad.

A Fánta ház birtokba vételére 1893. Szent Mihálykor került sor. A házat kibővítik iparos szállóval és házfelügyelői lakással, könyvtár és zongora szobával. A felavató ünnepséget 1902. november 22-én tartják. Itt kisebb mulatságokat, kebli ünnepeket, felolvasásokat, munkásmozgalmi előadásokat „acetilén-, újabban meg villamos világítás mellett kényelmesen lehetett és lehet rendezni”. Tekepályát is létesítenek, de megtiltják a fogadásokat és a nyerészkedő játékokat.

Itt helyezik el azt a könyvtárat is, melynek alapját Gergelyi István vetette meg 154 kötet gyűjtésével és ajándékozással. Könyveket ajándékozott mások mellett Krecsák Károly is. Könyv és kotta vásárlással is gazdagították az állományt. A könyvtár első rendezői Jakab Károly alelnök és Winkler Albert pártoló tag. Az olvasók jobb tájékoztatása érdekében. 200 majd 500 példányban könyvjegyzéket nyomtattak ki. 1911-ben Müller Zoltán ügyvéd 102 koronát adományoz a könyvtár céljaira. A Munkásgimnáziumi Könyvtár kiadványait az Uránia Egyesület ajándékozza a Körnek Váró Ferenc kollégiumi professzor közvetítésével. Így a könyvek száma hamarosan eléri a 1264-et.

Többek között könyvtárosok voltak: Gergelyi István, Gazdag Géza, Csávási Gyula, Kocsis Elek.

A Kör egyik központi feladata dalkar szervezése és állandó működtetése volt. Ezzel kapcsolatban Váró Ferenc a következőket írja: „a dalnak s a dal kedvelésével járó örömöknek kívánása hozta össze , s lelkesítette az egyesület első megalkotóit. Az első férfi dalkar tette az egyesület barátjává, jótevőjévé Fántát. A dalkar köz-szereplései adtak súlyt, jelentőséget a Körnek, az iparos ifjúságnak, városi, nemzeti ünnepségek alkalmával a város egész társadalmában. A dalkarban való együttműködés bátorította a tagokat műkedvelő társaságok összehozására is.”

A már kezdettől működő 8 tagú, Sheber József vezette férfi dalkar mellett 1889-ben Borsai Samu kollégiumi tanár vezetésével 25 tagú vegyes kart létesítettek. A székház megvásárlása előtt magánházaknál, a városi óvodában próbáltak, s már a kar megalakulása óta „fényes erkölcsi és anyagi sikerekhez juttatták az egyesület rendszeres mulatságait, műsoros estélyeit”. A vigalmi bizottságok az idők folyamán tapasztalatokat szereztek a különböző mulatságok szervezésében (majálisok, táncestélyek, húshagyó keddi, szilveszteri összejövetelek, jótékonysági, karácsonyi műsoros estélyek, álarcos bálok stb.) Ebből a munkából derekasan kivették a részüket: Jakab Károly, Máté István, Dunai Albert, Lázár József, Selmeczi István, Albrechtovics Antal és mások. Incze István elnökletével rendező bizottságokat alakítottak, melyek tagjai ugyancsak jeleskedtek az emlékezetes rendezvények szervezésében. 1896-ban Bálint Jánosnét bálanyának kérik fel.

1903-ban, tíz évi szünetelés után Albrechtovics Antal elnök fáradozása nyomán életre kelt ismét a dalkar 34 taggal, és Veress Gábor vezetésével két évig működött. Utána öccse, Veress István, majd Felméri Sándor kollégiumi tanító tölti be a karmesteri tisztet. Az első három évben különböző alkalommal szép sikerrel szerepeltek, így a Kolozsvári Dalos-egylet jubileumán, Déván, a helybeli Protestáns Nőegyesület nagy közönsége előtt, a március 15-i ünnepségeken, az Ipartestület nyári mulatságain. Közben anyagi nehézségek miatt a három évig ismét szünetelt dalkar, majd 1912-ben Tángel József elnök közreműködésével egy erőteljes kórus áll össze iparos és kereskedő ifjakból, amelynek vezetője Wohlfarth Lőrinc tanító lesz. A kórus küldöttségekkel, zászlószegek küldésével részt vett a testvéralakulatok zászlóavató ünnepségein Aradon, Nagyváradon, Nagylakon, Nagykanizsán, Máramarosszigeten, a nagyenyedi református egyház dalárdájának ünnepségein.

Az Önképzőkör tevékenységének másik két fontos területe a színjátszás. 1891-ben Borsai Samu rendezésében bemutatták a Legény bolondja című népszínművet 25 szereplővel, köztük: Willersdorfer Antal, Ménesi Miklós, Szöllősy Róza, Gräef Béla, Müller Róza, Paulini Berta.

Szigligeti Ede A cigány című népszínművét Enyeden kétszer adták elő, melynek bevételét, 150 koronát a református templom toronyórája javára fordították. Solymosi Elek színművész rendezésében muatatták be Tóth Ede: A falu rossza című népszerű darabját, melynek bevételét az olvasókönyvtár javára szánták. A rendezésben érdemeket szerzett Baranyai Károly is. Valamennyi szereplő neve nem maradt fenn, de sokszor és sikerrel szerepeltek: Tomai Ilona, Egresi Teréz, Gerger Zelma, Paulini Irén, Nagy Ella, Ludvig Kata, Villányi Ida, Réthy Anna.

A téli felolvasó estéket 1889-1910-ben indítják a Bethlen kollégium tanárai hozzájárulásával. Kiemelkedőek voltak Váró Ferenc Uránia (munkásgimnáziumi) előadásai is. Tángel József lelkes munkája eredményeképpen rendkívül népszerűek lesznek ezek a felolvasó esték „úgy hogy a kör helyisége erre a célra szűknek mutatkozik, s a városháza nagytermét kellett elkérni” – jegyzi meg a krónikás.

A kör jövedelmének forrásai a felvételi díjak, a tagsági díjak, a műkedvelő előadások, felolvasások, könyvtárhasználat, biliárd, tekepálya és egyéb játékok bevételei. A Nagyenyedi Kisegítő Pénztár 1895-től 1913-ig 1000-1000 korona segélyt nyújt a Körnek.

A Kör jövedelméből közcélokra is fordít, többek között a sétatéri táncterem alapra, a marosvásárhelyi Kossuth-szobor alapra, Erzsébet királyné szobrára, a tűzoltó zenekar javára, kétszer a Bethlen-szoborra, az enyedi református templom toronyórájára, két ízben a Protestáns Nőegylet javára, a dévai református templom restaurálására, az enyedi református templom fűtési alapjára.

Az Önképzőkör küldöttsége 1899-ben részt vett a marosvásárhelyi Kossuth-szobor leleplezési ünnepségén, a Kolozsvári Dalosegylet XI. éves jubileumán (1907) a dalkara képviseli a Kört.

„Most, huszonöt évi törekvéseire, küzdelmeire, de sikereire is önérzettel tekintve vissza, az Önképzőkör maga ül jubileumot, s avatja föl a jövő küzdelmeire a múltból eredő biztatással, a Munkásság Haladás jelszavaival vezérlő zászlóját. Negyedszázad alatt nem keveset élt át; tűrni, hinni, remélni, akarni megtanult. Csak csüggedni nem tanult” – zárja a negyedszázados jubileumra írt tanulmányát Váró Ferenc kollégiumi tanár.