Művelődés

Charles Robert Darwin, az evolúcióbiológia atyja, aki megváltoztatta az emberek gondolkodását a természet működéséről kereken 200 éve, 1809. február 12-én született, és 150 éve, 1859-ben jelent meg a biológiában úttörőnek számító főműve: A fajok eredete. Ebben a könyvben bemutatott elméletek továbbgondolása és az egyre szaporodó őslénytani, zoológiai, genetikai és molekuláris biológiai bizonyítékok fokozatosan megalapozták a darwini evolúcióelmélet igazságát. Ennek ellenére az evolúciós szkepticisták (kreacionisták) még ma is sok embert és politikust meggyőznek arról, hogy az evolúció csak alaptalan, bizonyíthatatlan mese. Meglepő módon ez jellemző a legfejlettebb tudományos hátterű országra, az Amerikai Egyesült Államokra, de nem kell ilyen messze mennünk, Romániára is. Ennek bizonyítéka, hogy a román Nevelés és Kutatásügyi Minisztérium 2008-ban, az Európai Unióban egyedülálló módon, kivette a darwini evolúcióelméletet a nemzeti alaptantervből.

A kettős évforduló és e felháborító aktualitás kapcsán álljon itt egy rövid áttekintés a nagy természettudós életéről, a darwini evolúcióselméletről és jelentőségéről.

Darwin életútja és A Fajok eredete

A darwini evolúcióelmélet egy Föld körüli hajóúttal kezdődött. Darwin 1831 és 1836 között a Beagle (vadászkopó) nevű háromárbocossal körbeutazta a Déli Féltekét. Az idegen földrészeken tett geológiai, botanikai és zoológiai megfigyelései segítettek megérteni, tisztázni és érthető formába önteni a természetet alakító evolúciós mechanizmusokat. Hazaérve, Darwin rövid idő alatt kidolgozta elméletét a természetes szelekcióról és a fajok közös őstől való leszármazásáról. A következő húsz évben pontos és aprólékos kutatómunkával, kísérletekkel, megfigyelésekkel és több száz levélváltással egy grandiózus mű megírását készítette elő, melyben megmagyarázná és alátámasztaná forradalmi elméleteit.

Egy váratlan esemény, egy levél érkezése, azonban áthúzta terveit és ez a nagylélegzetű mű soha nem jelent meg. A levelet Alfred Russel Wallace írta 1858-ban, mellékelvén benne egy rövid kéziratot a fajok természetes kiválasztására vonatkozó saját elgondolásaival, melyek nagyon hasonlítottak Darwin 20 évig fényezgetett elméletéhez. Darwin ettől pánikba esett, elvetette a hatalmas könyv tervét és 8 hónap alatt megírta A fajok eredetét, az elképzelt mű csupán egy töredékét.

A könyv azonnali visszhangra talált, mind tudományos, mind szélesebb körben. Zabolátlan vita indult útjára. Az elmélet felületes ismerői tiltakoztak a vallásukkal, hitükkel nem egyeztethető gondolatok ellen, félreértették és ezért rágalmazásnak, sértésnek tekintették a fajok, és így az ember, közös őstől való leszármazásának gondolatát. Fennmaradt egy híres anekdota 1862-ből, mely jól szemlélteti a korabeli nyilvános összecsapások hangulatát. William Wilbeforce, oxfordi anglikán érsek kérdezi cinikusan Thomas Huxley-t, Darwin legaktívabb támogatóját, hogy „apai vagy anyai ágon származik majomtól?”. Huxley frappánsan válaszol és megnyeri aznapra a vitát: „Nem szégyen az, ha egy majom az ember nagyapja. Én egy olyan felmenőt szégyellnék, aki bár sokoldalúan művelt ember, mégis olyan tudományos dolgokba ártja bele magát, amihez nem ért és hiábavaló szónoklattal téveszti meg és tereli el hallgatói figyelmét.”

A darwini elmélet dióhéjban

A darwini evolúcióelmélet legfontosabb inspirátora, meglepő módon, egy geológus. Az öt évig tartó útja során Darwin egyetlen könyvet olvasott előszeretettel, Charles Lyell Principles of Geology-ját. A könyv több fontos mozzanata is felkeltette Darwin figyelmét: Lyell a Föld szilárd kérgével foglalkozott és megállapította, hogy az több száz millió éves, kialakulását nem lehet csodákkal vagy a teremtéselmélettel magyarázni, mert nem egyszeri esemény következtében alakult, hanem ma is jelenlévő erők formázták. Darwin ezeken a gondolatokon indult el, és feltételezte, hogy ha a kőzetek kialakulása és fejlődése lassú és folyamatos esemény, akkor a biológiai folyamatok is hasonlóan játszódhattak le.

Darwin három alapvető megfigyelésre építette gondolatmenetét: (1) a fajok egyedei különböznek egymástól megjelenésükben, viselkedésükben és sikerességükben is, ahogy nincs két egyforma kinézetű és viselkedésű ember sem; (2) az egyedi változatosság bizonyos fokig örökölhető, tehát egyik generációról a másikra génjeinkbe íródva továbbadódik (kiváló sejtés, pedig csak száz évvel később, 1953-ban fedezik fel és írják le az örökítő anyagot és szerkezetét); (3) sokkal több egyed születik, mint amennyit egy adott élőhely képes eltartani, ezért az egyedek versengenek egymással, jelenség, melyet Darwin a létért való küzdelemnek nevez. E három elvből vezeti le a természetes szelekció (kiválasztódás) fogalmát. A mesterséges szelekció mintájára teszi ezt, mely során a tenyésztő irányított szaporítással számára hasznos és tetszetős tulajdonságokat alakít ki állat- és növényfajoknál.

A természetes kiválasztódás a genetikai anyagban felbukkanó másolási hibák (mutációk) által hordozott új, öröklődő tulajdonságokat szűri meg: megőrzi az előnyösebb (adaptív) tulajdonságokat, és mellőzi a nem kívánatos jellemzőket. Az előnyösebb tulajdonsággal rendelkező egyedek nagyobb valószínűséggel maradnak életben és sikeresebben szaporodnak, mint azok az élőlények, melyek nem rendelkeznek ezekkel az adaptív tulajdonságokkal. Ez az állandóan ható szelekciós erő egyre újabb és sikeresebb szerkezeteket hoz létre. Darwin hasonlatával élve: „bizonyos preferált szavak túlélése vagy megőrzése egy nyelvben, a létért való küzdelemben a természetes kiválasztódás esete”.

Tehát ilyen módon fejlődnek, adaptálódnak a fajok egyik generációról a másikra. De vajon hogyan jelennek meg új fajok? Ha egy faj két populációja eltérő körülmények között él, például egy magas hegy egyik és másik oldalán, akkor a természetes szelekció eltérő módon fog hatni és a helyi feltételeknek megfelelő jellegeket részesít előnyben. Sok generáció után az elkülönült populációk tagjai jellegeikben annyira eltávolodnak, hogy külön fajt fognak alkotni, azaz egymással nem képesek utódokat létrehozni. Az eredeti faj kihalhat, de akár korlátlanul tovább is élhet az eredeti élőhelyen. Ezt jó alaposan megrágva megértjük, hogy miért helytelen azt kérdezni, hogy az emberek a majmok leszármazottai-e? Az evolúciós elmélet csupán azt mondja ki, hogy a két csoportnak (főemlősökhöz tartozó csimpánzoknak és embereknek) közös őse volt.

Az evolúció bizonyítékai

A Nature című tudományos folyóirat, mely a legrangosabb evolúciós kutatások eredményeit is publikálja, nem véletlenül idén foglalta össze az utóbbi évek legsikeresebb evolúciós gyöngyszemeit, vagyis olyan kutatásokat, felfedezéseket, melyek újabb bizonyítékok a természetes szelekció alátámasztására. A cikk kimondottan a széles közönségnek szól, röviden, szakszavak nélkül foglalja össze e kiemelkedő kutatások, felfedezések főbb eredményeit. Csupán egy példát ragadok ki a sok közül, mégpedig egy paleontológiai bizonyítékot. Az őslénykutatás mindig is élen járt az evolúcióelmélet alátámasztásában, mert bizonyítani azt, hogy fejlődnek, átalakulnak és keletkeznek fajok, a folyamathoz szükséges hosszú idő miatt (leggyakrabban évmilliók), leginkább paleontológiai leletekből lehet. Az elmélet ellenlábasai mindig előszeretettel hivatkoztak arra, hogy épp olyan leleteket nem tudnak a kutatók felmutatni, melyek egyértelműen bizonyítják a nagyobb átmeneteket egyes fajoktól a másikig.

A bálnákról tudjuk, hogy több millió éve vízben élnek és ehhez az élettérhez adaptálódtak, bár ők is emlősök, mert tüdővel lélegzenek, és utódaikat tejjel táplálják. Mivel az emlősök a szárazföldön alakultak ki, a kutatók feltételezték, hogy a bálnáknak is voltak szárazföldi őseik. Bár találtak olyan vízi élőlényeket, melyek már a bálnák anatómiai sajátosságait mutatják, de még szárazföldi emlősre jellemző végtagokkal rendelkeztek, épp a történet legeleje hiányzott: szárazföldön élő bálnaős. 2007-ben jelent meg a Nature-ben az a tanulmány, mely kikerekíti a történetet: olyan kihalt szárazföldi állat maradványaira bukkantak, melynek a fülszerkezete, fogazata, a csontok vastagsága egyértelműen a bálnákéhoz hasonló és épp ezért a bálnák szárazföldi ősének tekinthető.

Záró gondolatok

A darwini életmű és az evolúciós elmélet forradalminak számított a maga idejében jelentősen megváltoztatva az emberi gondolkodást a természet működéséről és az ember kialakulásáról. Megcáfolja a fajok változatlanságának elvét és a külön teremtés elméletét, ezért a mai napig a legváltozatosabb vallásos színezetű támadások célpontja. A biológia tudományában abszolút vezérelv a darwini elmélet, a természetes szelekció az adaptív evolúció elsődleges magyarázó elve. Elterjedt és elfogadott Theodosius Dobzhansky világhírű genetikus idézete, miszerint „A biológia minden jelensége csakis az evolúció fényében értelmezhető”.

A darwini gondolatok a biológián kívül számos más tudományterületen is egyre termékenyebbnek és sikeresebbnek bizonyulnak. Az evolúciós pszichológia új iskola, mely azon alapul, hogy akárcsak az ember testfelépítése, az emberi észlelés is természetes kiválasztódással jött létre, tehát ez is a túlélést és szaporodást hivatott elősegíteni. Az evolúció fényében kell tehát vizsgálni az ember viselkedésmintáit, azt, hogy miért kooperál, miért önzetlen vagy miért erőszakos. A memetika a kultúrális változások evolúciós alapokon nyugvó magyarázatával foglalkozik. Az evolúciós antropológia kutatja azt például, hogy hogyan változik a vallás és vallásosság, és az evolúcióelmélet arra is alkalmas, hogy megmagyarázza a kreacionisták evolúciós elmélettel szembeni hozzáállását. Ezek mellett sikeresen használják az evolúciós elméletcsoportot fertőző betegségek kutatásánál, keresvén a lehetőséget a gyorsan adaptálódó kórokozók megfékezésére.

Desmond és Moore, amerikai szerzőpáros újabb töltetet kínál a darwini életműhöz (Darwin’s Sacred Cause, 2009). Darwin jegyzeteinek alapos áttanulmányozásával és a kor szellemiségének ismeretével azt állítják, hogy nemcsak a tudományos érdeklődés áll az evolúcióelmélet kigondolásának hátterében. A Beagle fedélzetén sokat tapasztalt Darwin az evolúció egységes törzsfejlődésének elméletével talán a rabszolgaság-ellenességét is ki akarta fejezni: minden ember egy közös őstől származik, ezért nincs helye az emberek közötti megkülönböztetésnek. Ezzel a gondolattal és A fajok eredetének utolsó néhány sorával emlékezzünk meg Darwinról: „Ragyogó dolog úgy tekinteni az életre, hogy csupán egy vagy csak néhány egyszerű alakból indult el, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelen sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki – és teszi ma is”.