Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Lisztóczky Lász­ló: Az egri Dsida Jenő Baráti Kör tevékenysége 2008-ban


 

Születésének 2007-es centenáriuma után az idén újabb Dsida-évfordulóra emlékezhettünk, halálának hetvenedik évfordulójára. Folytathattuk tehát azt a megemlékezésekben, ünnepi programokban gazdag munkát. Számos megtisztelő meghívásnak tettünk eleget, s mi is vendégül láttuk több hazai és határon túli szellemi műhely képviselőjét. Egy jelentős, az egész Kárpát-medencére kiterjedő és nagy hagyományra visszatekintő irodalmi tanácskozásnak is házigazdái lehettünk: július 11–13. között a Dsida Jenő Baráti Kör látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (a KITÁSZ) XVII. vándorgyűlését. Ennek keretében kaptuk meg eddigi legnagyobb kitüntetésünket, a 2008. évi KITÁSZ-díjat.

A november 18-i Csángúknak is vannak kültűi előadás szereplői: Ungvári P. Tamás versmondó, Iancu Laura költő és Lisztóczky László irodalomtörténész, a Dsida Kör elnöke.Január 19-én immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban Az ötágú síp üzenete című szavalóversenyt, amelyen erdélyi és délvidéki versenyzők is indultak. A népszerű vetélkedőt irodalmi egyesületünk az idén is támogatta. Elnökünk tartotta a Magyar Kultúra Napját méltató megnyitó beszédet, s ő volt a zsűri elnöke. Két felkészítő tanárt és két versenyzőt a Dsida Jenő Baráti Kör nevében különdíjban részesítettünk, az Emlékezések városában (Dsida Jenő életének főbb helyszínei régi képeslapokon) című kiadványunkkal ajándékoztunk meg. A szavalóversenyről felvételt készített az egri televízió, amelyet több alkalommal is sugároztak

Februárban a Dsida-évforduló tiszteletére A költő feltámadása (Tanulmányok Dsida Jenőről) címmel új könyv jelent meg szervezetünk gondozásában. A kötet – melyet Láng Gusztáv lektorált – elnökünk öt esszéjét tartalmazza, közöttük a Dsidához írt versek elemző áttekintését, amelynek a közreadására már évek óta készültünk. Megjelenését nagyvonalúan támogatta a Dsida Jenő Baráti Körhöz eddig is szoros szálakkal kötődő Agria-Lánc Kft.

A könyvbemutatóra, melyet nagy számban tiszteltek meg az érdeklődők, március 11-én 17 órakor került sor Budapesten a Magyarok Házában. Az irodalmi est keretében az Emlékezések városában című, 2007-ben megjelent könyvünkre is fölhívtuk az egybegyűltek figyelmét. A tanulmánykötetet Láng Gusztáv, a képeslapgyűjteményt Sas Péter méltatta. A programot a KITÁSZ-szal közösen szerveztük.

Március 15-e tiszteletére negyven példányt ajándékoztunk a gyöngyösi iskolák könyvtárainak, a magyar szakmai munkaközösségek és a kulturális intézmények vezetőinek Szabadság és igazság fényei (Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc gyöngyösi költők verseiben) című kiadványunkból. A kötetek szétosztását Hiesz György polgármester és a Vachott Sándor Városi Könyvtár igazgatója, Kiss Péterné végezte.

Március 19-én irodalmi egyesületünk elnöke az egri Neumann Napok keretében előadást tartott Dsida Jenőről. Az előadás szervezője és házigazdája az intézmény tanára, a Dsida Jenő Baráti Kör régi és hűséges tagja, Molnár Ferenc volt.

Április 3-án láttuk vendégül a Keresztény Ifjúsági Klubban Jankovics Marcell rajzfilmrendezőt és művelődéstörténészt, aki Ezzé lett magyar hazátok... címmel tartott előadást alkotói pályája legfőbb állomásairól, s bemutatta új könyveit, köztük a Lékiratok című memoárt. A rendezvényen Németh Zoltán töltötte be a házigazda szerepét. A program hagyományainkhoz híven most is telt ház előtt zajlott, s megtisztelte azt jelenlétével városunk első embere, Habis László polgármester. Az előadást követően Jankovics Marcell dedikálta könyveit, majd meghívtuk őt székházunkba, ahol emlékezetes beszélgetést folytattunk vele.

Április 12-én tartották meg a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban a Wass Albert vers- és prózamondó versenyt erdélyi és felvidéki diákok részvételével. Az idén mi is meghívást kaptunk a rendezvényre. Irodalmi egyesületünk elnöke megnyitójában Wass Albert munkásságát méltatta, s ő volt a zsűri elnöke is. A Dsida Jenő Baráti Kör nevében két versenyzőt különdíjban részesítettünk.

Május 15-én és 16-án irodalmi egyesületünk elnöke részt vett azon a tanácskozáson, melyet névadónk szülővárosában, Szatmárnémetiben rendeztek meg Párhuzamos sajtóértekezlet címmel Dsida Jenő, Páskándi Géza és Szilágyi Domokos emlékére. 15-én a helyi Dsida-szobor koszorúzásán ő mondott ünnepi beszédet, másnap pedig Trianon gyermeke (Vonások Dsida Jenő portréjához) címmel tartott előadást.

Május 17-én a kolozsvári egyetemen rendeztek egész napos konferenciát Dsida Jenőről halála hetvenedik évfordulója alkalmából. Alapító-elnökünk itt A Trianon-kérdés Dsida Jenő életművében címmel tartott előadást, utolsó részének pedig ő volt a levezető elnöke.

Május 19-én az egri Híd Keresztény Kulturális Központban Dsida Jenő istenes verseiről tartottunk előadást.

Június 8-án 12 óra 35 perckor a Magyar Katolikus Rádió Hagyományok éltetői című műsorában Gyarmathy Dóra egyesületünk elnökével beszélgetett Dsida Jenőről és a Baráti Körről az évforduló alkalmából.

Június 9-én a Mária Rádió Napindító című reggeli műsorában emlékezett meg a Dsida-évfordulóról. Az elnökünkkel folytatott beszélgetés keretében szó esett a Dsida Jenő Baráti Kör tevékenységéről is. A megemlékezés végén Ungvári P. Tamás elszavalta a költő Templomablak versét, melyre a műsor szerkesztője a honlapunkon talált rá.

Július 11–13. között a Dsida Jenő Baráti Kör vendégeként és közreműködésével Egerben tartotta meg XVII. vándorgyűlését a KITÁSZ. Az idén ez a rendezvény pótolta július végi sátoros ünnepünket is, amelyet Margó néni betegsége miatt nem tudtunk megtartani. A megnyitóra és az első napi előadásokra a Városháza dísztermében, a további programokra a Keresztény Ifjúsági Klubban került sor. Két előadással emlékeztünk meg a Dsida-évfordulóról. A részvevők meghallgathatták Ungvári P. Tamás Szilágyi Domokos-műsorát. A tanácskozást mindvégig élénk érdeklődés kísérte, az előadásokat nemcsak a KITÁSZ-tagok, hanem egriek – közöttük a Dsida Jenő Baráti Kör tagjai – is nagy számban látogatták. Számos vendégünk a határon túlról, főként Erdélyből érkezett. A konferenciát figyelemmel kísérték a helyi tömegkommunikációs eszközök.

A program összeállításában aktívan részt vettünk. Az előadásoknak mintegy a felét, az egri vonatkozásúak zömét mi szerveztük. A határon túli előadók többségét szintén mi hívtuk meg. Közülük az Angliában élő Gömöri György, az erdélyi Deé Nagy Anikó, Muzsnay Árpád és Szabó Zsolt régóta tagjaink sorába tartozik.

A vándorgyűlésen elhangzott előadások:

Július 11. péntek

9.00–9.15 A vándorgyűlést megnyitja: Habis László, Eger város polgármestere, Lisztóczky László, a Dsida Jenő Baráti Kör elnöke és Medvigy Endre, a KITÁSZ elnöke

9.15–9.45 Eger régi századai és az 1552-es várvédelem. Előadó: Fodor László régész

9.45–10.15 Régi magyar irodalom. Előadó: Gy. Szabó András előadóművész

10.15–10.45 Gárdonyi Géza és Eger. Előadó: Király Júlia muzeológus

11.00–11.30 Az egri bor múltja, jelene és jövője. Előadó: Dula Bence borász

11.30–12.00 Az egri bor a magyar költészetben. Előadó: Lisztóczky László irodalom-történész. Az előadás megjelent a kolozsvári Művelődés hasábjain, a lap októberi számában.

12.00–12.30 Hamvas Béla és „a bor filozófiája”. Előadó: Tábori László író, keletkutató

12.30–13.00 Kálnoky László költészete. Előadó: Alföldy Jenő irodalomtörténész

Július 12. szombat

9.00–9.30 Széchenyi István. Előadó: Katona Tamás történész

9.30–10.00 Levelek és dedikált könyvek az OSZK Kossuth-gyűjteményéből. Előadó: Elbe István könyvtáros, az OSZK csoportvezetője

10.00–10.30 A marosvásárhelyi Teleki Téka. Előadó: Deé Nagy Anikó, a könyvtár nyugalmazott igazgatója

10.30–11.00 Dobos László és a felvidéki magyar sors. Előadó: Cs. Varga István irodalomtörténész

11.15–11.45 Dsida Jenő és Szatmárnémeti. Előadó: Muzsnay Árpád újságíró, az EMKE alelnöke. Az előadás megjelent a Művelődés novemberi számában.

11.45–12.15 A sok nyelvből fordító Dsida Jenő. Előadó: Gömöri György költő

12.15–12.45 Erdélyi József, a Nyugat költője. Előadó: Medvigy Endre irodalomkutató

12.45–13.15 Tóth Árpád, a Földön járó angyalok költője. Előadó: Hegedűs Loránt református püspök

19.30–20.30 Humor Parnasszus. Irodalmi est Szilágyi Domokos verseiből. Előadja Ungvári P. Tamás előadóművész. Bevezeti: Lisztóczky László irodalomtörténész

Július 13. vasárnap

9.00–9.30 A kolozsvári Művelődés 60 éve. Előadó: Szabó Zsolt főszerkesztő

9.30–10.00 Az emigráns Szabó Zoltán. Előadó: Arday Géza irodalomtörténész

10.00–10.30 Fáy Ferenc, a nemzeti emigráció költője. Előadó: Szakolczay Lajos

irodalomkritikus

10.30–11.00 Márai Sándor és a két bécsi döntés. Előadó: Székely Ádám szerkesztő

11.15–11.45 Humor a Nyugatban: Karinthy Frigyes. Előadó: Fülöp Lajos nyelvész, folklorista

11.45–12.15 Az MSZMP 1958-as, a népi írókat elmarasztaló állásfoglalása. Előadó: N. Pál József irodalomtörténész

A július 12-i tanácskozás végén „a szövetségért végzett sokéves munkája elismeréseként” a Dsida Jenő Baráti Körnek nyújtották át a 2008. évi KITÁSZ-díjat. Ebből az alkalomból megajándékoztak minket Simon M. Veronika Dobó Istvánt ábrázoló festményével.

November 18-án 17 órakor az egri Keresztény Ifjúsági Klubban ismét telt ház tisztelte meg csángó irodalmi estünket. A programot a Petrás Incze János Baráti Körrel karöltve szerveztük Csángúknak is vannak kültűik címmel. Zajzoni Rab István, Lakatos Demeter, Duma-István András és Iancu Laura életéről és költészetéről elnökünk beszélt, a verseket Ungvári P. Tamás tolmácsolta. Az est rangját növelte Iancu Laura személyes jelenléte.

December 28-án délután négy órakor rendeztük meg székházunkban a Dsida Jenő Baráti Kör alapító tagjainak a karácsonyát. Összesen ötvennégyen gyűltünk össze. Új kezdeményezés indult el azzal, hogy az összejövetel keretében nyitottuk meg Ocskay Lilla képzőművészeti kiállítását. A mostoha időjárás ellenére tízen eljöttek a megnyitóra Lilla esztergomi tanárai és barátai közül is. Az ünnepi áhítat papunk, Demkó Balázs beszédével és közös imádsággal kezdődött, Ungvári P. Tamás szavalataival és a gyerekek műsorszámaival folytatódott, majd közös énekléssel és „vidám keresztényi lakomával” ért véget.

December 29-én a megalakulása huszadik évfordulójára emlékező Erdély Művészetéért Alapítvány és a budapesti Vármegye Galéria Én Istenem, hová leszünk?... (Húsz éves az Erdély Művészetéért Alapítvány) című ünnepi kiadványával ajándékozta meg irodalmi egyesületünk valamennyi tagját. Nemes gesztusukat hálásan köszönjük!

Az idén is nagy sikere, sok látogatója volt honlapunknak. Havonta átlag 80-an, egész évben összesen 27229-en voltak kíváncsiak tevékenységünkre. Az évforduló hónapjában, júniusban a látogatók száma naponta 102-re, egész hónapban pedig 3084-re emelkedett.

Ez évi munkájukkal is sokan rászolgáltak elismerésünkre. Demkó Balázst a lelkipásztori teendők gondos, színvonalas ellátása dicséri, melyben segítette őt felesége, Ács Katalin. Ungvári P. Tamás szép szavalataival és a KITÁSZ-napokon bemutatott Szilágyi Domokos-műsorával az idén is színesítette rendezvényeinket. Németh Zoltán igényesen látta el vendéglátói és elnöki funkcióját Jankovics Marcell előadásán, honlapunk részére fényképeket készített a csángó esten. A karácsonyi összejövetel megrendezéséhez, a karácsonyfa díszítéséhez a Gaál- és az Ocskay-család nyújtott nélkülözhetetlen segítséget. Ocskay Lillának szívből gratulálunk a szép kiállításhoz. Valamennyi programunk szervező munkájába bekapcsolódott a Nádasdi-házaspár. Deé Nagy Anikónak, Elbe Istvánnak, Fülöp Lajosnak, Gömöri Györgynek, Medvigy Endrének, Muzsnay Árpádnak és Szabó Zsoltnak a KITÁSZ-napokon megtartott előadásáért mondunk köszönetet. A karácsonyi fotókért Pintér Tamásnak, honlapunk frissítéséért Kovács Mihálynak, anyagi ügyeink intézéséért Mészáros Györgynének tartozunk hálával.

A csángó irodalmi est megszervezését a Petrás Incze János Baráti Kör képviseletében Szecskó Adrienn segítette. Évek óta támogatja egyesületünket a Keresztény Ifjúsági Klub és a Segít a Város Alapítvány Mandák Attila vezetésével.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008