Művelődés

Szilágysomlyó közönsége egyszerre több jelentős közművelődési esemény részese lehetett 2009. február első hétvégén. A már rendszeresen visszajáró Wagner Péter Szilágysági rajzainak kiállítását nyitotta meg Szabó Zsolt, a kolozsvári Művelődés főszerkesztője. Az eseményt méltató bevezetője nem fukarkodott az elismerő jelzőkkel, de mindez nem fedi és nem is fedheti a valóságot, annyira ízig-vérig szilágysági színeket-ízeket sikerült a „vászonra” felvinnie az alkotónak, hogy alig hiszi el akárki szemlélő, hogy Wagner Péter nem a tájegység szülöttje, annyira érzi, szereti, továbbalkotja a tájat, a szebbnél-szebb műemlékeket. őszintén szólva, szüksége van az erdélyi és kiváltképpen a szilágysági közönségnek arra, hogy valaki – jelesen egy budapesti műépítész – így ragadja meg és fogalmazza újra páratlan szépségű tájainkat, szilágysági kulturális örökségünket, hogy ne csak lássuk, hanem meglássuk páratlanságukat, és pótolhatatlanságukat is. Elmondhatjuk immár, hogy aki nem ismeri a Szilágyság műemlékeit, templomait, az valójában nem ismeri az összmagyar kultúrát sem. Wagner Péter szén- és színes kréta rajzai ezt a hiányosságot pótolják minden tárlatlátogató számára és remélhetőleg egy albumban való megjelenéssel mindenhol, az egész Kárpát-medencében birtokba vehetik régiónk értékeit.

A tárlat megnyitásának bevezetőjeként, Szabó Zsolt javaslatára, egy meglepetésnek szánt magyar népdalcsokorral lépett fel a szilágysomlyói Báthory István magyar tannyelvű iskola tanulóiból alakult Szederinda citeracsoport. A csoportot a Báthory István Alapítvány (BIA) hozta létre és támogatja folyamatosan. A BIA elnöke, Széman Péter tüdőgyógyász főorvos, röviden elmondta a csoport történetét, ismertette fellépéseit, célkitűzéseit. A kis citerásoknak egyre több meghívásuk van különböző igen rangos rendezvényekre határon innen és túl, ami – sajnos – azt a szomorú tényt is sugallja, hogy nem sok a hasonló igényesen muzsikáló csoport, együttes tájainkon. Pedig ugyancsak megérné foglalkozni gyermekeink zenei nevelésével, mert mit ér a sok szép népdal, páratlan gazdagságú népi hagyományaink, ha nem vesszük azokat birtokba a rendelt időben? Ezek a citerás gyerekek már tudnak valamit, (és tőlük szüleik is), amit még mindig sokan nem tudnak: a mi értékeinket nekünk kell birtokba vennünk, őriznünk, feltárnunk, megmutatnunk, mert senki más nem teszi meg helyettünk.

                                                                                 *

A Művelődés most is, mint mindig, elhozta legfrissebb kiadványait, meg a Kriterion Könyvkiadó könyveit is. Így került kezembe a Bánffyhunyadon született Buzás Pál kolozsvári zongoraművész, a maga nemében, páratlan értékű riportkötete, Kalotaszegi kötődések címmel. A kis (140 oldalas) kötet a Művelődés – Szentimrei Alapítvány Sztánai füzetek sorozata 6. számaként jelent meg a napokban. Bevallom, számomra igen tanulságos volt, és alkalmazandó, nyitott szemmel járásra ösztönző olvasásélményként hatott. Ezért is szeretném megosztani a nagyobb közönséggel olvasmányélményemet.

Az interjúkötet stílusosan Elődallal kezdődik, amelyet szülei emlékének szánt a szerző, és egy képzelt beszélgetést folytat önmagával. (Meg kell hagyni, nagy bátorsággal választott műformát, mert zenészként tudja, hogy a tudathasadásos beszélgetésre a nagy előd, a kiváló zongoraművész és zeneszerző, Robert Schumann is ráfázott. Az Eusebius és Florestan közti, az elején ártatlannak induló zeneesztétikai viták túl mélyre vezették s már nem tudott szabadulni, nem hívta segítségül a Nevet.)

Már az írás legelején előtérbe kerül a szerző tájegységhez kapcsolódó identitása: hogyan lehet egy kétlaki teljesen kalotaszegi? Hogyan éli meg az őszülő halántékú unoka, hogy a kalotaszegi nyakas kálvinista nagyapja reverzálist ad harcos szellemű feleségének és gyermekei katolikusok lettek, amiért a helybéli református esperes gyakran korholta, mondván: „Lajos, Lajos, te elszakadtál a nyájtól!”. De az még csak hagyján, ha mindössze ennyi lett volna a következménye a reverzálisnak. Ezzel ugyanis kizárta magát és családtagjait, unokáit is a kalotaszegi kálvinisták belterjes hagyományőrzéséből, a kalotaszegi identitás teljesebb megélésének lehetőségéből.

A szellem embere minden korban hálával telt szívvel emlékszik vissza néhai tanítómestereire, a magyar irodalom tanárára, Morvay Pálra, aki Kalotaszeg felfedezésére ösztönözte, valamint a Kós Károly néprajzi jellegű munkásságával vetekedő életművet alkotó Vasas Samura, a Kalotaszeg és a 20. sz. derekának helybéli mindenesére, akinek a kommunista rendszer embertelen szorításai sem tudták gúzsba kötni szellemét, nem győzhették le a tájegységből táplálkozó vitalitását. Ezek az életpályák mind jobban elkötelezik a népe sorsáért felelősséget érző szellem emberét. Ezért, a belső kényszer hatására, egy adott pillanatban kórus elé áll, népdalt gyűjt, és tollat ragad a zongoraművész, a bartóki mintára, aki szintén nem tudta kivonni magát a (nemcsak magyar) népi kultúra megtermékenyítő hatása alól.

Sok olyan jelentős személyiség született Kalotaszegen, akik beleszóltak nemcsak a Bánffyhunyadon született Buzás Pál életébe, hanem folyamatosan alakították Erdély teljes szellemi arculatát. Ha csak a múlt században eltávozottak névsorát soroljuk fel, már az is tanulságos, reprezentatív. A már említett Morvay Pál és Vasas Samu mellett emlékezik Györkös Mányi Albertre, Palocsay Zsigmondra, dr. Buzás Lajos ügyvédre (édesapjára), Márffy Ödön festőművészre, Csinszka második férjére és a nagy hatású kálvinista püspökre, Ravasz Lászlóra.

Megszólalnak sorban lapszerkesztők, Részeg-tetői majálisozók, az örökségüket kutató, identitásukat kereső visszatérő kalotaszegiek. A gyermekkorának nagy részét Sztánán megélő Kós András, a sztánai Szentimrei-kúria egykori lakója (örököse) Szentimrei Judit, akinek ma is egyik legkedvesebb helye maradt gyermekkori élményeinek színhelye, ahol édesapja, a költő Szentimrei Jenő sok estét beszélgetett át Kós Károllyal, szervezték az irodalmi életet, lapokat, kiadványokat, folyóiratokat indítottak. (Egy ilyen heves beszélgetés hatására, melyben Kós arra buzdította Szentimreit, hogy ne csak a székelyekkel foglalkozzon, hanem nézzen körül Kalotaszegen – született meg a Csáki bíró lánya. Kalotaszegi ballada címú színdarabja.)

A szucsági születésű Szép Gyula, az RMDSZ kulturális és egyházügyi alelnöke, a kolozsvári Állami Magyar Opera művészeti vezetője, aki egészen meglepő dolgokat tárt fel máréfalvi és udvarhelyi előéletéből. Elmondta, hogy miképpen lendítették fel a műkedvelő színház, dalszínház tevékenységét, hogyan indították el a táncházat, majd hogyan buktatták feljebb szakirányítónak a csíkszeredai Népi Alkotások Házához és hogyan tanácsolták el végül onnan, mint alkalmatlant, azaz veszélyes elemet. Akinek volt füle a hallásra, az meghallotta és komolyan vette, tarisznyájába tette, amit, elmondot t– ezek szerint minden évfolyamnak, nekünk is – Jagamas professzorunk: Aki dudás akar lenni,/ pokolra kell annak menni./ Ott kell annak megtanulni,/ hogyan kell a dudát fújni./

Ezután nevelőanyjára, az egyik legjelentősebb magyar nótafára, a Körösfőn született Ambrus Sándorné Márton Morzsa Katára (1901–1986) emlékezik Balogh Zoltánné Kalló Anna. (Ez a gondolatébresztő beszélgetés alátámasztja azt a Duna televízióban látott riportot – 2009. február 16. –, mely szerint nagyon sok jelentős művész, népművész, tudós személyiségünk munkássága megy feledésbe, olyanoké, akik megérdemelnék, hogy rájuk figyeljünk, ápoljuk emléküket, megismertessük és felhasználjuk életművüket.)

Morzsa Kata sokszor énekelt Bartók Bélának, Kodály Zoltánnak, Jagamas Jánosnak, Faragó Józsefnek, Demény Piroskának, a budapesti, bukaresti és a kolozsvári rádióban is elhangzott számos népdala, amelyek az ő közvetítésével kerültek bele a magyarság feltárt, rögzített dallamkincsébe.

Bogdán István, a faragó színész sokoldalúan kamatoztatta tehetségét több színpadon is. Büszke arra, hogy azon a Gyerőmonostoron született, amely magáénak vallhatja a költő Debreczeni Mártont és Kalotaszeg nagyasszonyát, Gyarmathy Zsigánét is, és több alkalommal járt ott Vasvári Pál is, az 1848-49-es szabadságharcunk hőse.

Magyarkapuson született a Kolozsvári Állami Magyar Opera örökös tagja, Szilágyi Ferenc, akinek életpályája szintén sok tanulságot tár fel a mai olvasónak.

Megszólaltatja továbbá dr. Pop György sebészfőorvost, aki Kolozsvárról ingázott évekig a bánffyhunyadi kórházba. Majd a híres fafaragó Kudor családról beszélget Kudor Istvánnal, őseiről, munkáikról, a kalotaszegi fafaragás mintákról, varrottasokról.

Továbbiakban megszólalnak Ferencz Árpád magyarbikali református lelkipásztor, Török Ferenc Kolozs megye főtanfelügyelő-helyettese, Czucza István bánffyhunyadi tanár, a Tordaszentlászlói László-napi kórustalálkozó lelkes szervezője Boldizsár Zeyk Imre, a mákói bútorfestő Kovács Pali Ferenc, a Körösfőn született Péntek János – aki a Tövisháti Nagymonban született Márton Gyula nyelvészprofesszor tanítványa volt –, a kolozsvári Babeš–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának Magyar Nyelv és Kultúra tanszékvezető tanára. Nem maradhatott ki a sorozatból a zsoboki képzőművészeti alkotótábor és ennek kapcsán az azt létrehozó és szervező Essig család sem. Bizony, évek óta gyönyörködünk a táborlakók alkotásaiban és nem tudunk eléggé hálásak lenni és megköszönni a sok szépséget alkotóknak, szervezőknek, működtetőknek.

A kis kötet képanyagának válogatása is mestermunka, amelyet Essig József fotói és számos reprodukció illusztrál: Essigné Kacsó Klára, Simó Enikő, Kudor István, Kudor Mária, Kós András, Szentimrei Judit, Benk András, Martonossy Magda, Soó Zöld Margit, Fodor N. Éva, Botár Edit és mások műveiről készültek. A színes reprodukciók arra is hivatottak, hogy felkeltsék az olvasó kíváncsiságát, hogy rábírják a tájegység alaposabb megismerésére, a Zsoboki alkotótábor kiállításainak meglátogatására.

Ennyi hathatós érv számbavétele után nehéz lesz bárkinek is ellene állani a Kalotaszeg vonzásának, a sztánai farsangi mulatságoknak, amelyek Balázs-nap környékén zajlanak évente. Szerezzük meg, és olvassuk el Buzás Pál Kalotaszegi kötődések című interjúkötetét.

Megéri!