Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gaal György: Házak és emberek a Farkas utcai templom vonzáskörében


A kolozsvári Farkas utca évszázadok óta fogalom: az iskolák, a tudomány, a színelőadások és hangversenyek, könyvtári és levéltári búvárkodások, tavaszi és nyáresti séták vagy éppen orgonazúgásos ünnepi istentiszteletek hangulatát idézi azokban, akik valaha is itt megfordultak. Műemlékegyüttes, amelyen már nemzedékek sora rajta hagyta kézjegyét, hosszasan építve, utóbb inkább pusztítva.

Nem tartozik a város legrégibb utcái közé. Az Óvár, majd a Főtér környéke is hamarabb jött létre. Sokáig szélső utca lehetett, ekkor kaphatta elnevezését. A hagyomány szerint a Házsongárd-oldal erdőiből télen ide lemerészkedő farkasok, vagy legalább ide hallatszó farkasüvöltés szolgáltatta az alapot a névhez. Herepei János történettudósunk elmélete szerint a Kövespad táján tanyázó honfoglaló Farkas nemzetség szállásterületének széle nyúlt idáig, s tőlük ered az utcanév. Első, latin nyelvű említése, a Platea Luporum 1453-ból, a magyar polgárok akkori összeírásából származik, 1466-ban magyar nevét is feljegyzik. Már első említésekor két szakasza van: a várfalon belüli (intra muros) és a várfalon kívüli (extra muros), melyek megkülönböztetése magyarul a Belső illetve Külső jelzővel történik a 17. század közepétől. Zsigmond király ugyanis 1405 júliusában kelt oklevelével Kolozsvárt a szabad királyi városok közé emeli, s engedélyezi, hogy megnagyobbodott területét falakkal övezzék. Ezek a század első két harmadában ki is épülnek 3 km hosszúságban. A Farkas utca déli oldalát akkortól a városfal határolta, csak északi sora lehetett kiépülve. Az 1700-as évek vége felé vesztik el annyira harcászati jelentőségüket e falak, hogy a tövükben lévő területet felparcellázzák, áruba bocsássák. Csak itt, a Farkas utca mentén nem alakult ki külön sikátor a falak alatt. Valószínűleg a gótikus templomhoz csatlakozó kolostort kivéve sokáig legfeljebb kisebb házacskák képezhették az utca déli oldalát, melyek mögött a kertvégek között szabad közlekedést biztosítottak a védőknek. Tény, hogy a Farkas utca vált a középkori város egyetlen olyan fontosabb utcájává, mely nem a Főtérről nyílt. Sándor Levente: Őszi játszóház

A Farkas név aztán kitörölhetetlenül rajta maradt az utcán. Az 1899-es nagy átkeresztelési láz megkímélte. Csak 1920-ban, a román hatalom változtatta nevét Mihail Kogălniceanura, aki mint tudós és államférfi méltó is volna az utcához, csak éppen az ottani hagyományokhoz nincs sok köze. Azóta még egyszer, 1941-től öt évre kapta vissza az utca eredeti nevét. De a magyarság máig is számon tartja azt. A Főtér mellett az egyetlen kolozsvári régi magyar megnevezés, amelyet bármely nemzedékhez tartozó erdélyi magyar azonnal felismer.

Azt, hogy a Farkas utca és főleg keleti vége nem vált olyan kis polgárházakkal vagy éppen szedett-vetett épületekkel megtűzdelt negyeddé, mint a várfalon belüli északkeleti vagy délnyugati szöglet, Mátyás királynak köszönhetjük. A Kolozsvárt született nagy magyar uralkodó, hálája kifejezése jeléül, ide templomot és hozzá csatlakozó ferences kolostort akart építtetni. A városi tanács ezt a városfallal éppen elhatárolt, de még beépítetlen területet jelölte ki 1486-ban az építkezés helyéül. 1516 tájára készült el Kolozsvár egyik legimpozánsabb gótikus épületegyüttese. Az utca második nagy felvirágoztatója Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király. ő az elűzött minorita ferencesek helyére 1580-ban ide telepíti Kolozsmonostorról a jezsuita atyák kollégiumát, s 1581-ben egyetemi rangra emeli. 1583-ban a diákok számára 150 helyes szemináriumot építtet a templom északi szomszédságába, ennek képe is fennmaradt. Aztán a felekezeti türelmetlenség 1603-ban nemcsak az atyákat űzi el a protestáns városból, hanem épületeiket is lerombolja, a templomhajó boltozatát bedönti. Az utca rangját harmadszor a két legnagyobb erdélyi fejedelem állítja helyre: 1622-ben Bethlen Gábor a romos templomot és kolostortelket a reformátusoknak adományozza, I. Rákóczi György pedig az eredeti gótikus jegyek megtartásával helyreállíttatja az istenházát, fia aztán támogatja a szomszédos iskola felépíttetését. Ezután itt alakul ki a város református egyházi-iskolai központja. Rendre az utca közel kétharmadának épületei a reformátusok kezébe kerülnek.

Érdekessége még az utcának, hogy a nyugati végén az 1700-as évektől a visszatérő jezsuiták alakítják ki iskolaközpontjukat, melyhez aztán az egyetem is kapcsolódik. A két pólus közé ékelődik be néhány főúri palota, a vármegyeháza és a színház. Az utóbbi kettő felekezettől függetlenül a közügyek intézésének színhelye illetve a közös szórakozás, a társadalmi élet városi, sőt erdélyi központja.

Az utcát háromszor is érte tűzvész. Először 1655 áprilisában, akkor a város háromnegyede elpusztult. Aztán 1697 májusában, akkor is kétharmada égett le a házaknak. 1798. augusztus 31.-én a Közép (Deák Ferenc) utcától délre eső rész, így a Farkas utca is a tűz martalékává vált. A 19. századból ismert, jórészt ma is meglévő épületek – a templom kivételével – mind az utolsó tűzvész után keletkeztek vagy kapták mai formájukat.

A továbbiakban a magot képező templom köré kiépülő, kiterjeszkedő református érdekeltségű épületeket és építkezéseket vesszük számba, lehetőleg keletkezésük, megszerzésük sorrendjében.

A templom és iskola a középkor óta összetartozó fogalom, a reformációtól kezdve a 20. századig szinte szétválaszthatatlanná lettek. Pont itt, a Farkas utcában döbbent rá erre költőnk, Reményik Sándor is, versben buzdítva védelmükre. Az összetartozást tükrözi a templomadományozást jóváhagyó 1622-es kolozsvári országgyűlés végzése is: „végezték az statusok, hogy Kolozsvárott a régi pápisták puszta klastrom helyén építtessék egy akadémia, melyben őfelsége bizonyos főprofesszorokat constituálván [alkalmazván], azoknak bizonyos és örökké megállandó proventusokról [jövedelmükről] is kegyelmesen diszponáljon”. Bethlen meg is alapította ezt az akadémiát, csak nem Kolozsvárt, hanem a fejedelmi udvar tartozékaként, Gyulafehérvárt. Kolozsvár ugyanis ekkoriban még jórészt unitárius volt, minden döntésben rájuk kellett figyelni. Nekik erős tanintézetük működött már az Óvárban, az ottani kolostorépületben. Idővel egy alsóbb fokú református iskola is létesült az Óvárban. E negyed romos, volt domonkosrendi templomát ugyanis 1612-ben Báthory Gábor fejedelem jelenlétében ünnepélyesen átadták a reformátusok kicsiny gyülekezetének. Az 1607 tájától a Belső Közép utcában imaházat és talán iskolát is működtető Trasski Maróthi Lukács lelkész 1614-ben már az Óvárba költözik, a templom mellé. Herepei Jánosé az érdem, hogy kiderítette, hol is feküdt ez a szerény tanintézet. A templomtól északra, a gótikus rendházban működött az unitáriusok „nagy oskolája”, attól délre, a későbbi Torony (ma Sextil Puşcariu) utca keleti során két-három, a városfalnak támaszkodó házban húzódott meg a „kis oskola”, a reformátusoké. Vagy négy évtizedes itteni munkálkodás után költözhettek át a Farkas utcába. Ennek az iskolának volt tanítványa Apáczai Csere János is.

A Farkas utcai építkezések elindítása II. Rákóczi György fejedelem nevéhez fűződik. ő velencei származású olasz építészét, Augustino Serenát küldte ki a tervek elkészítésére. 1653-ban kezdődtek a munkálatok, a majdnem kész épületet az 1655-ös tűzvész alaposan megrongálta, de 1656 táján befejezték az építést. Az alapokból kikövetkeztethetően ez az iskola nem a klastrom-romokra épült, hanem azoktól nyugatra, nagyjából a mai kollégiumépület faláig: négyszög alakú emeletes, belső udvart közrezáró tömb lehetett, északkeleti sarka érintkezett a templom délnyugati szögletével. A templom és a mai kollégiumépület közötti terméskő fal ezen épület része volt, középen a bejárati kapuval. 1656. november 20-án itt mondja el Apáczai híres igazgatói székfoglaló beszédét „az iskolák fölöttébb szükséges voltáról”. A Farkas utcai iskola kifejlesztőjének, a bölcsészeti tanfolyam beindítójának a kor legnagyobb magyar tudósát, Apáczait kell tekintenünk. Pedig itteni tevékenysége alig három évre terjed. Tanítványai közül kiemelkedik Bethlen Miklós, a későbbi kancellár és emlékíró.

A továbbiakban egy-két nyugati egyetemeken is megfordult professzor vezeti az iskolát, az egyik rendszerint bölcseletet, a másik teológiai tárgyakat ad elő. A harmadik tanszék csak 1728-ban létesül a történelem-filológia tanítására, a negyedik 1733-ban a jogtudományok előadására. A kisebb diákokat az iskolai tanulmányaikat éppen csak elvégző osztálytanítók oktatják. Az ekkori tanárok közül a Németalföldön képzett Pataki István, utóbb ifjabb Apafi Mihály fejedelem nevelője, valamint az oderafrankfurti tanulmányok után kinevezett első jogtanár, Huszti András, számos tudományos mű szerzője érdemel említést.

A Rákóczi-szabadságharc idején elnéptelenedik az iskola, 1711-re romossá is válik. Az 1769-es új tanterv kilenc évre emeli a tanulmányi időt, növeli a tantárgyak számát. Az ötödik tanszéket mégis csak 1799-ben állítják fel a német–természetrajz–földrajz tanítására. Közben az épületet ismételten felújítják, az 1762-es felújítás emlékét máig őrzi a félköríves kapuzat záróköve. 1781-től az épület megnagyobbításán dolgoztatnak Leder József kolozsvári mesterrel.  Ekkoriban a tantermeken kívül 38 lakószobát számláltak, ezeknek mind külön neve volt, főleg ókori és híres európai városokról: Trója, Carthago, London, Heidelberga. A könyvtár a templom melletti csonka torony emeletén működött.

Az 1798-as tűzvész után gyűjtésből, a patrónusok támogatásával hozzáfogtak egy teljesen új, Leder József tervei szerinti épület felhúzásához, ez a mai régi kollégiumépület. Három telekre és a városfal melletti területre építették. A homlokzata már 1801-re elkészült, mint azt a máig látható bejárat feletti tábla is jelzi: LITTERIS ET PIETATI SACRUM. A. AER. CHR. MDCCCI (A tudománynak és kegyeletnek szentelve a Krisztus utáni 1801-ik esztendőben). A háromszintes késő barokk-klasszicista épület hátsó szárnya csak 1810 körül került tető alá, mert itt egyszer le kellett bontani a városfalat. Leder alig alkalmazott díszítést, talán csak a kapu feletti kis óratorony és a hangulatos árkádos udvart színező ión fejezetű oszlopokon nyugvó „cipóosztó” erkély tekinthető egyéni stílusjegynek. Ebben az épületben aztán olyan tudós professzorok tanítottak, mint a két Szilágyi Ferenc, Méhes György és Sámuel, Tunyogi Csapó József, Salamon József, Gyulai Pál, Szabó Károly, Parádi Kálmán, Hegedüs István. Többüket is tagjául választotta az akadémia. Itt tanult az előkelő Bánffy, Bethlen, Kemény, Kendeffy, Teleki, Wesselényi családok több nemzedéke. Meg olyan hírességek, mint Áprily Lajos, Gyalui Farkas, Kós Károly, Ligeti Ernő, Reményik Sándor, Szabó Dezső, Székely Bertalan – hogy csak a régebbi nemzedékek fiaiból válogassunk. A diákok olvasóegylete az anyanyelv művelését tűzte ki céljául, kiadta az Aglája zsebkönyveket (1829–1831), majd a Remény című kézírásos diáklap évfolyamait. 1842-től már magyarul folyt az oktatás. Az iskola több tanára és diákja részt vett az 1848/49-es szabadságharcban, s annak szellemét a század végéig éltette a tanári kar.

A 20. század növekvő igényeinek kielégítésére már új épületre volt szükség, így a tágas iskolaudvar Petőfi utcai sarkára magyar államsegéllyel 1901– 1902-ben felhúzták az első női kezeket dicsérő kolozsvári épületet: a kollégium új kétemeletes palotáját Paulus Erika tervezte, az építkezés ellenőre Kápolnai Lajos mérnök volt. Tizenkét tanterem, megfelelő laboratóriumi, múzeumi helyiségek álltak itt az oktatás szolgálatában. A régi épületet ezután főleg bentlakásként hasznosították. Az első világháború után itt létesült 1919-ben a Református Leánygimnázium, melynek aztán 1926-ra sikerült új épületet felhúzni a Király utcában.

Az 1948-as kommunista tanügyi reform a Református Kollégiumot is megszüntette, javait államosította. Az új épületben a 2-es majd 1-es számú (Fiú)Középiskola működött rangos tanári karral, a régiben a magyar Gépipari Szakiskola, majd a Villamosipari Középiskola nyert elhelyezést. Míg 1956-ban a 6-os számot viselő román tannyelvű középiskolának utalták ki az egész épületet. 1959 tavaszán lehetőség nyílt a tanintézetek elnevezésére. A magyar iskola Apáczai nevét szerette volna felvenni, a központi szervek – ideológiai meggondolásból – Ady Endre nevével tisztelték meg. A 6-os iskolának Gheorghe Şincai jeles román pedagógus lett a névadója. Akkor már folyt az egyetemek egyesítési csatája Kolozsvárt, melynek eredményeként megszületett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, s a „jó példát” gyorsan iskolai szinten is alkalmazták, s így jött létre ősszel az Ady–Şincai Középiskola, majd Gimnázium. Ez az eleinte sokkal népesebb magyar tagozat fokozatos elsorvasztását vonta maga után, pár év múlva csak négy gimnáziumi osztályban folyt magyar nyelvű oktatás. 1990-ben aztán a „demokrácia” jegyében a román iskolavezetés felszámolta az utolsó magyar osztályt is, s a megnevezésből töröltette Ady nevét. Abban az évben alakult meg az új törvényeknek megfelelő református „teológiai líceum”, mely minden szempontból a kollégium jogutódának tekinti magát. Egy külvárosi iskolaépületben kellett termeket bérelnie, mert a nagyjából kihasználatlan régi épületben sem juthatott pár tanteremhez. Megindult a per az épület visszaszerzéséért. Aztán 1999-ben kormányrendelet vissza is adta – meglepő módon – mindkét épületet az egyháznak. De a helyi hatóságok azt perrel támadták meg. Csodával határos módon 2002 végén a jogutód református tanintézet beköltözhetett a régi, romos épületbe. A per még folyik, de az épület restaurálása lassan elkezdődhetett. Igazi erdélyi iskolasors!

Régen természetszerű volt, hogy a pap a templom mellett, a tanár az iskola közelében kapjon szállást. Így a kollégium is – miután a Farkas utcába költözött – ezen a vidéken vásárolt ingatlanokat tanári lakásul. Csak kevés professzor engedhette meg magának, hogy saját házat vásároljon. A régi kollégiumépülettel szembeni első kolozsvári típusházsor ismert a református tanárok lakhelyeként. Itt a magot az egyik tanár, Szathmárnémeti Sámuel hagyatéka képezi: 1717-ben e telkek egyikén fekvő házát azzal a kikötéssel hagyja az eklézsiára, hogy az mindenkor szolgáljon tanári lakhelyként. Aztán rendre keletre és nyugatra is sikerült összevásárolni a házas telkeket tanárok otthonául. Az 1798-as tűzvész elpusztította őket. Az egyház a kollégiumépület tervezőjével, Leder Józseffel elkészíttette négy ide felhúzandó tanári ház tervét is. Ezek 1802 és 1827 között épültek, az elsőt még Leder, a továbbiakat az eredeti tervnek megfelelően Sommer János és Winkler György pallérok kivitelezték. Eredetileg négy tanárnak nyújtottak otthont, de a tanárok számának növekedése szükségessé tette, hogy 1923-ban a két középső ház kapualját beépítve a földszinten is lakásokat hozzanak létre. A négy háztól nyugatra volt még egy földszintes tanári szállás is (11. sz.), amit 1969 táján lebontatott a bekebelező Racoviţă Gimnázium. Ezekben a házakban lakott a kollégium híres tanárcsaládainak számos tagja, a tanítványok közül is sokan béreltek szállást náluk, még a katolikus Kuncz Aladár is! Ma csak egyetlen, 1900 novemberében ide helyezett emléktábla figyelmeztet arra, hogy itt született Szilágyi Ferenc professzor fia, a történész, akadémikus Szilágyi Sándor (1827–1899), az erdélyi múlt egyik legkiemelkedőbb kutatója. De táblát érdemelne itt Méhes Sámuel, Gyulai Pál, Áprily Lajos, Kovács Dezső, hogy csak néhányat emeljünk ki a házak lakói közül! 1948-ban a tanári lakásokat is államosították, majd 1996 után rendre magánszemélyeknek adták el őket.

Szerencsésebb sors jutott a papi laknak, a parókiának. Ez a templom utáni legrégebbi – ma is álló – épülete a Farkas utcának. A nagy gonddal felújított gótikus egyházat 1647. június 30-án szentelik fel I. Rákóczi György fejedelem és udvartartása jelenlétében. Egy év múlva tanúkihallgatás alapján a templomhoz tartozó telket is kicövekelik. A délre eső telken épül fel a kollégium, az északra esőre kerül a parókia – és szükségmegoldásként – haranglábra a templom három harangja. Különben ezen a vidéken, sőt a templom szentélye táján is cinterem lehetett, ahova a 17. századig temetkeztek.

Az úgynevezett régi papi lak (ma 23. szám), vagy akkori megjelölés szerint „az eklézsia háza” az első kollégiumépülettel párhuzamosan készülhetett. Tervezője is Augustino Serena lehetett. Az egykori tanácsterem ajtajának szemöldökkövén barokkos pajzsban a B: A 1651 monogramos évszám olvasható. Herepei János a faragás-díszítés alapján megkockáztatja azt a feltételezést, hogy ez az ajtókeret egyidős a ma is meglévő első kollégiumkapuval, csak azt utólagos renoválási dátummal látták el. E házban a bölcs latin mondásokkal díszített tanácstermen kívül még a két szoba-mellékhelyiséges lelkészi lakás fért el. Nyugatra tornáca volt az épületnek, az utcára nyíló – ma beépített – kőkeretes kapun az A : D 1751-es évszám látható. Az 1850-es években észak fele bővítették a házat, az 1920-as években árkádos tornácát befalazták. Jóformán csak boltozatos pincéje maradt érintetlen, s hangulatos barokkos utcai oromfala. Rendszerint a város első papjai laktak itt századokon keresztül, nem egy közülük a püspöki széket is betöltötte (Kovásznai Péter, Verestói Cséri György). A 19. század folyamán a Herepeiek nemzedékei laktak itt, úgyhogy már Herepei-házként kezdték emlegetni. Itt született a református hagyományok tudós kutatója, Herepei János (1891–1970) is, akinek születése 100. évfordulóján a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság emléktáblát helyezett a ház falára. De az is feljegyzésre méltó, hogy Brassai Sámuel is itt bérelt szállást az 1830-as években, míg az Unitárius Kollégium tanárává nem választották. A papi lakhoz tágas kert tartozott, mely majdnem a Király utcáig ért. Ott eleinte egy polgárház állott, majd azt is megszerezte az egyház. Pont e saroktelekre húzták fel 1926-ban Moll Elemér tervei szerint, Viola Kornél cégének kivitelezésében a Református Leánygimnázium új épületét. Itt a paplak mellett ugyanis a 19. század közepéig csak egy keskeny sikátor húzódott a Király utcáig, melyet Főiskola utcaként emlegettek. Mikor már kiszélesítették, 1899-ben Sámi Lászlóról, a kollégium történész tanáráról, a 48-as küzdelmek részvevőjéről nevezték el.  Az első világháború után Groza tábornok (Gen. Groza), majd 1941-től újra Sámi, 1945-től Szabó Dezső, 1964 óta Gaál Gábor nevét viseli.

E kis sikátortól nyugatra, a tanári lakásokig feküdt a tágas Harangláb-kert. Nevét onnan kapta, hogy itt állott a harangláb. A templom szentélyének déli oldalához csatlakozó torony nem bírta meg a harangok súlyát, repedezni kezdett, 1646 nyarán a négy harangot le kellett engedni, ezután a toronyfalat a templom főpárkányáig le is bontották. A fejedelem a nyugati főkapu elé terveztetett egy tornyot, de ideiglenesen három harangot e kertbe faharanglábra állíttatott. A kalotaszegi jegyeket viselő faépítmény aztán az 1655-ös tűzvész alkalmával nagyon megsérülhetett, de a harangok nem olvadtak el. Úgyhogy 1659–60-ban felépült egy kő-tégla alapozású, faszerkezetű, zsindellyel fedett, a templom fedélszerkezetéig érő harangláb, mely túlélte az 1697-es tűzvészt, s csak az 1798 augusztusi nagy égés emésztette el. Akkor azonban a harangok is megolvadnak. A harangokat két arisztokrata hölgy adományából újraöntetik, de azok már a Kétágú templom tornyába kerülnek. E telekre a belvárosi egyházkör presbitériuma a megnövekedett igényeknek megfelelő lelkészi lakást építtet. 1926-ban eladják az egyik értékes klenódiumot, a Rákóczi-kelyhet, s annak árából Moll Elemér tervei szerint a Demény Andor – Tremba József cég 1926– 1927-ben felépíti a ma is álló egyemeletes épületet. Emeletén egy háromszobás lelkészi és egy kétszobás segédlelkészi lakást, a földszinten egyházi irodákat és gyűléstermet valamint egyházfi-lakást alakítanak ki, az alagsort bérbe adható teremként hasznosítják. A ház első lakója Vásárhelyi Boldizsár első pap, aki 1927. április 21-én szenteli fel az épületet. Utóda pedig az író-szervező-szerkesztő, kitűnő szónok László Dezső. E ház felépülte után a régi papi lakot bérlakásként használják, 1986-tól ott az esperesi hivatal is.

A kollégiumépület, a tanári házak, a papi lak méltó környezetet biztosítanak a csúcsíves templomnak, s kis teret képeznek a nyugati kapu előtt: a városvezetés igen szerencsés döntése volt 1960 márciusában, hogy ide helyezzék át a Szent György-szobrot. Ennek eredetijét a kolozsvári származású Márton és György testvérpár készítette 1373-ban a prágai királyi vár, a Hradzsin székesegyháza előtti tér díszéül. E másolatot Kolozsvár városa öntette Budapesten 1904-ben, talapzatát Lux Kálmán fővárosi műépítész tervezte. Akkor a szobrot az Arany János (azután Szent György) téren, a mai Lucian Blaga tér közepén állították fel. Mikor 1959–60-ban a teret modern épületekkel övezték, ott fölöslegessé vált a szobor. Sárkányölő Szent Györgynek ez a megörökítése az egyik első európai lovas szobor, szerencsésen ötvözi az itáliai gótika hagyományait magyar elemekkel: a hajviselet, a lószerszámok székely-magyar jellegűek.

Az eddig bemutatott épületegyütteshez a századok folyamán hosszabb-rövidebb ideig más házak és intézmények is csatlakoztak. A régi kollégiumépülettől nyugatra feküdt a kollégium kertje, ahol azok a tanárok kaptak kis zöldségeskertet, akiknek a lakásánál ez hiányzott. E kert a várfal lebontása után egészen a Külső Torda (Petőfi) utcáig nyúlt. Akkoriban hasítottak ki belőle egy keskeny csíkot átjárónak majd keresztutcának, a Minorita utca folytatásaként. A két világháború közt, 1928-ban a román közigazgatás Mihai Veliciu memorandista politikusról nevezte el, majd 1941-től a kollégium volt igazgatójának, a novellista Kovács Dezsőnek a nevével illették. A kis utcának máig sincs egyetlen házas telke sem. A kollégium-kert végébe emelték 1899 júliusa és novembere közt a ma is látható ógörög templomra emlékeztető tornacsarnokot. Herepei szerint Szathmári Ákos kollégiumi tanár tervezte, de tőle inkább csak az ötlet származhatott, mert a dokumentumok szerint Kápolnai Lajos építész volt a terv készítője.

Az utcácska Farkas utcai végétől nyugatra állt a „Scholamester ház”, amelyről Herepei János nagy valószínűséggel megállapította, hogy egykor Apáczainak is a hajléka lehetett. Amikor 1656 nyarán Gyulafehérvárról Kolozsvárra költözött a nagy tudós, a Magyar utcában bérelt neki szállást az eklézsia, ezt a házat 1658-ban vásárolják meg Szakács Istvántól, s Apáczait és családját költöztetik bele, hogy a kollégium mellett lakjanak. Talán itt állítja össze a kor jeles gondolkodója 1658 novemberében azt a híres tervezetét, amely egy akadémia felállítását javasolja Barcsai Ákos fejedelemnek a romba döntött gyulafehérvári főiskola helyére. S itt is halt meg 1659. december 31-én tüdőbajban. Nem sokkal később innen temethették el feleségét, Aletta van der Maetot is. Emléküket Áprily Lajos hangulatos versben örökítette meg. Aztán tanárok és lelkészek sora lakik e házban. A 19. század közepén Szász Béla, aki az 1872-ben megnyíló egyetemen a bölcsészeti tanszéket kapja. Utóbb Schneller István, a pedagógia híres professzora, majd Varga Sándor, a kollégium tornatanára. E házat is néhányszor átépítik, 1948-ban államosítják, végül 1974-ben lebontják. Nyugatra félköríves kőkeretes kapuja volt, ezt egy gyalogos kiskapu követte, majd kelet fele hat ablak tagolta a homlokzatot. Pincéje még a 15–16. századok hangulatát idézte. A korabeli városvezetés – bizonyára tudatos – balfogása volt, hogy pont ezt a telket utalta ki az Akadémiai Könyvtár kolozsvári fiókja számára. Ez a könyvtár-részleg 1950-ben jött létre, s elsősorban a három nagy kolozsvári tanintézet (katolikus, unitárius, református) könyvtárai képezték alapját. Ezekhez hozzácsapták még a helybéli ferences kolostor és a szatmári római katolikus püspökség kisebb könyvgyűjteményeit, valamint a balázsfalvi görög katolikus könyvtárat – hogy legyenek román könyvek is az állagban. Így került ide a csonka toronyban, majd a régi kollégiumépület déli kétemeletes könyvtártermében és az első emelet keleti szárnyában őrzött református kollégiumi könyvtár is a maga hatvanezer kötetével és 22 ősnyomtatványával. 1975-ig ezek a könyvtárrészlegek szétszórva a kollégiumépületekben működtek. Akkor felhúzták ide ezt a minden szempontból szerencsétlen épületet, mely teljesen elüt a környezettől, díszítőelemei miatt nyáron is sötét, télen kifűthetetlen, raktárhelyiségei is csak elektromos úton szellőztethetők. Ez a közel hétszázezer kötetet, 171 ősnyomtatványt, rengeteg kéziratot magába záró könyvtár az erdélyi múlt, s különösen a három felekezet itteni történetének a legfontosabb kutatóhelye.

Az Akadémiai Könyvtár alatt kapunyira szűkített Kovács Dezső utcával szemben fekszik a mai Emil Racoviţă Gimnázium épülete. Ez a Minorita (most Hermann Oberth szebeni születésű fizikus nevét viselő, korábban Tomis néven ismert) utca mellé benyúló saroképület is több szállal kötődik a református tanügyhöz. A 19. század elején vagy három-négy telek lehetett a mai helyén. A saroktelket 1826–30 körül vásárolta meg az egyházközség lelkészek és tanárok otthonául. Az 1850-es évekig Herepei Károly és Herepei Gergely lelkészek is laktak itt. Sokáig negyedik papi lakként emlegették. 1857-ben az eklézsia ide helyeztette át az első papi lak melletti udvaron álló házból az elemi leányiskolát. A lakóház kapuközét befalazzák, helyiségeit átalakítják a Minorita utca felé nyitva főbejáratot. Szeptember 1-jén kezdik a tanítást, Karacs Teréz, Szász Lajos, Dömötör Terka, Graf Jakab oktat itt. 1871 táján már hatosztályos, az évtized vége felé újra négyosztályos az iskola. 1887-ben az egyház korszerű emeletes iskolaépületet emeltet e telekre, bejárattal a Minorita utcáról. Ennek négy osztályában rövidesen 150 diáklány tanul, nem csak reformátusok. Szász Domokos püspök a tanintézetet polgári leányiskolává, vagyis nyolcosztályossá szeretné bővíteni, de erre az egyháznak nincs elegendő anyagi alapja. 1895-ben elhatározzák, hogy a felekezeti elemi iskolát az egyház Külső Szén (Mikó) utcai telkére (14. sz., ma klinikaépület a helyén) költöztetik, ezt az épületet pedig átadják Állami Polgári Leányiskola részére. Millenniumi eseményként zajlik 1896. október 4-én az ünnepélyes megnyitó, melyen a felügyelő gondnok Szász Domokos mellett Albach Géza polgármester is szót kap. Az intézet igazgatását Pallós Albertre bízzák. Több mint két évtizedig itt nevelik „a művelt magyar háziasszonyokat és családanyákat” a polgárság részére. A Farkas utca felé volt még egy kis ház is, amelyben a kollégium alkalmazottai laktak. Itt nevelkedett az 1882-ben elhunyt Jancsó Lajos kollégiumi igazgató fia, Jancsó Miklós hírneves kolozsvári majd szegedi orvosprofesszor. E két épületet az egyház 1900-ban eladja az államnak, s 1901–1902-ben Hosszú Pompejusz tervei szerint összeépítik őket négy új tantermet hozva létre. Ekkor válik U-alakúvá, a Farkas utca felé kocsikapus épület. 1912-ben tornatermet építenek az udvarra. Akkoriban 400 diáklány jár ide. Rendszeresen kereskedelmi és szabászati tanfolyamokat hirdetnek.

A főhatalom-változás után 1919 őszén a hatóságok román tannyelvű leány és fiú polgári iskolát létesítenek e helyen, majd fiú középiskolává alakítják az intézetet. 1926-ban pedig itt nyílik meg az egyetem Pedagógiai Szemináriumának gyakorló iskolája. A bécsi döntést követően a magyar egyetemmel összefüggő Állami Gyakorlógimnázium, majd 1945-től román Pedagógiai Gyakorlóiskola, 1948-tól pedig rendes középiskola működik az épületben. Ez 1958-ban veszi fel a nagy biológus, sarkkutató Emil Racoviţă nevét. Az 1990-es évek végén az úttest közepén húzódó gruppba Racoviţă fejszobrát is kiállítják. 1968–70-ben az egykori földszintes tanári lakot (11. sz.) lebontják, s helyére (a kocsi kaputól keletre) a saroképülettel egyező stílusban új szárnyat húznak fel, az udvar fele is bővítik az épületet. Padlásterét 2003–2004-ben manzárdosítják. Ma a város egyik legjobb román gimnáziuma működik itt.

A Farkas utca keleti végében van még néhány figyelemre méltó, szerényebb épület. A templom csonkatornyához valamikor a kollégium sütőháza csatlakozott, ahol a diákság cipóit sütötték a konviktus felállítása előtt. Utóbb műhely, bérlakás volt az épületben, míg 1960 táján a templom renoválása kapcsán le nem bontották. A szentélyhez kapcsolódott az egykori református nyomda épülete. Korábban itt szabad kertes terület volt, azt megelőzően temető. Misztótfalusi Kis Miklós nyomdája még a Belső Torda (Egyetem) utcában működött. Talán Pataki Sámuel tanár és nyomdaigazgató költöztette ide 1770 táján a több részegységet egyesítő intézetet. 1856-ban – mint egy belső emléktábla is utal rá – gróf Rhédey Ádám főgondnok és két leánya, báró Radák Istvánné Rhédey Klára, gróf Mikó Imréné Rhédey Mária valamint gróf Mikó Imre adományából az épületet kelet felé kibővítették. Tilsch János, Stein János majd Ormos Ferenc bérlők vezették a nyomdát, míg 1890-ben csődbe nem jutott. Számos kolozsvári lapot és folyóiratot nyomtattak itt, közöttük a több mint 15 nyelven megjelenő Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokat, e tudományág első sajtószervét. Utóbb az épületben diákétkezde nyílt, majd elemi iskola és bentlakás céljaira is használták. A templomhoz csatlakozó helyiséget 1960 táján lebontották.

A szemben lévő oldalon a  régi paplakot követő hosszú, nyolcablakos földszintes ház a 18. század vége felé épülhetett. Akkoriban Református ispotály és nevelőintézet működött benne, az aggmenházat és az árvaházat egyesítette, néha tíznél több személyt is elláttak. A 19. század második felében kántori és orgonista lakásként emlegették. A század közepéről említi Herepei Botos István főkormányszéki kancellistát és orgonistát, a század végéről pedig Versényi György irodalomtanárt a ház lakói közül. Most három lakás, két cégiroda és egy műterem található benne. Mögötte az udvaron van egy kis kéthelyiséges ház. Ez lehetett az első leányiskola, melyben a kántor tanított. Később lakás, 1929-ben 8 személyes aggmenház is volt – 1931-ben a Magyar utcába (ma 78. sz.) telepítették át. Az 1960-as évek végén esperesi hivatal lett. Jelenleg a képzőművészeket egyesítő Barabás Miklós Céh alakítja ki benne székházát.

E soron az utolsó épületet lebontása előtt kettős parasztházként jellemzi Herepei, gémeskút is csatlakozott hozzája. Az egyik részben az egyházfi lakott, a másikban az „eklézsia kis ispotálya” működött vagy négy öregasszonyt látva el. Eléggé meggondolkoztató, hogy e tájon három ház is szolgált ideig-óráig ispotályként. Lehet, hogy az adatok, emlékezet összemosódása is keveri őket? E telekre épül fel a Református Teológiai Fakultás tanári lakóháza Deák Ferenc építészmérnök tervei szerint Újvárosi Sándor cégének kivitelezésében. Az alapkövet 1938. július 13-án Nagy András professzor imájával helyezik el, a felszentelésre, átadásra 1939. március 12-én kerül sor Gönczy Lajos teológiai igazgató közreműködésével. Három nagytekintélyű professzor jut itt otthonhoz: Tavaszy Sándor, Maksay Albert és Nagy András. Utóbb a lakásokat felaprózzák. Máig az egyházkerület rendelkezik felette. Nagy Gyula püspök is itt lakott 1992-ben bekövetkezett haláláig. 

Hat évszázadról, a Mátyás korától kezdődő várostörténetről mesél a Farkas utca. Mindenkinek kincseket tartogat, aki végigsétál rajta. Mi csak egy maroknyit emeltünk ki közülük.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008